A Magyar Gyümölcs, 1940 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-10 / 1. szám
A MAGYAR GYÜMÖLCS ÍZexnuí aúnafa metó/zéó£.. Mi jó az anitfiítdó ?* Az előbbi fejezetekben láttuk, hogy a metszési munka célja fiatal almafáknál a nagy teljesítőképességű korona kinevelése és megerősítése. („Alakító metszés.”) Láttuk azt is, hogyha fáinkat az oly egyszerű „átmeneti metszés”-sel bocsátottuk termőre, akkor szinte észrevétlenül jutottunk el az évente egyenletesen termő, nagyfelületű gazdasági termő-t A mi módszerünk szerint rendszeresen felépített, fokozatosan termőre bocsátott, termőegyensúlyban lévő gazdasági almafa évi metszése annyira magától értetődő, egyszerű munka, azt a fa önmaga oly világosan megmutatja, hogy azt — bármely kezdő, de jószemű munkás vagy laikus is — kevés magyarázat és megfigyelés után kielégítően el tudja végezni. A termőfa metszése nem más, mint egyszerű ritkítás, melyet a tartóágak termőgallyain hajtunk végre azért, hogy a termőgallyak — az általunk kívánt — mérsékelt növekedés közben egymásba ne nőjenek, el ne sűrűsödjenek. A téli metszés tulajdonképpen egy egyensúlyba hozó munka, amellyel a fa tartóágaihoz, tehát teherbíró szerkezetéhez hozzáidomítjuk a termőgallyakból álló termőfelületet, hogy a tartó és termőrészek egymással állandóan helyes irányban maradjanak. Csakis így tudjuk elérni azt, hogy a fa koronája egyrészt arányos, másrészt világos, szellős, mindenütt napfényes és könnyen kezelhető legyen. A metszéssel szabályozzuk azt is,hogy a tartóágak a hegyüktől egészen a tövükig megfelelő távolságra arányosan elhelyezett aktív termőrészekkel legyenek benépesítve. A gazdasági almafa igazi jellegzetes formáját a következő tulajdonságokból kapja: a) erős, egyenes törzs és határozottan felismerhető koronasudár; b) rézsútosan felfelé álló, minden évben egyenletes hossznövekedést mutató, vastag tartóágak lehetőleg három ágcsoportban elhelyezve, az ágcsoportok között — fajták szerint — legalább 1 m, legfeljebb 2 m távolsággal; c) a tartóágakon egészen a törzsig, illetve a koronasudárig arányosan elhelyezkedett, oldalt vagy vízszintesen álló és lefelé csüngő, mérsékelten növekedő termőgallyak, amelyek sohase érnek össze, sohasem nőnek egymásba ; d) a termőgallyakon ugyancsak arányosan eloszlott termőképletek: termőbogok, nyársak, termőrügyek; e) az ágak és gallyak végződéseként kielégítő éves növekedés, mely sohase legyen lényegesen rövidebb az előző évinél. Az ilyen állapotban lévő fa termőegyensúlyban van. Ezt a formát kell metszéssel megadnunk és ezt az állapotot kell rendszeres trágyázással állandóan fenntartanunk. Régi gyümölcsösök öreg fái azonban nem ezt a képet mutatják, mert a régi fanevelési módszer nem tűzött ki világos és racionális termelési célokat, nem építette fel céltudatosan a termőgyümölcsfát, hanem a korai termések helytelen célkitűzésétől befolyásolva, 2—3 évi alakítás után sorsára bízta a fát vagy a másik végletbe esve, még tíz-tizenöt éves fák vesszőit is úgynevezett rendszeres termőre (csapos) metszésben részesítette. A következménye ennek az eljárásnak az volt, hogy a fák teljesen elsűrűsödtek, fölös számú ágat és vesszőt neveltek. Ha megállunk egy ilyen rendszertelenül, szabadon növekedett vagy agyonmetszett fánál, hogy azon — utasítás szerint — „a szükséges ritkítást” elvégezzük, a legtapasztaltabb fametsző is tanácstalanul áll munkája megkezdése előtt. A produktív és improduktív farészek kétségbeejtően rossz arányban állanak egymással. Minden, ami a fából kinőtt ág lett, megvastagodott és szabadon növekedett hoszszúságban, akár volt arra szükség, akár nem. Kusza összevisszaságban, ívalakban kifelé és lefelé hajolva fekszenek egymáson az ágak. A törzstől kezdve majdnem minden főág 2—3 m hosszúságban kopasz, csak a külső ágrészek bokrosodtak * Részlet Szakátsy Gyula: Jövedelmező télialma termesztés című, sajtó alatt álló könyvéből. Reménytelen, nincs ág, amiből koronát képezzünk Termőegyensúlyban levő, erős tartóágakkal, bőséges termőgallyakkal felszerelt, nagy teljesítőképességű termő almafa (H. Spreng felv.)