Kertészeti lapok 1893
1893. Február / 2. szám
A gyümölcsfanevelésről általában P illler István főkertésztő, Torda. A gyümölcsfa tenyésztésének ősi eredetét sűrű köd borítja. Tenyésztésének eredetéről csak annyit tudunk, s valószínűleg állíthatunk is, hogy gyümölcsfát minden korban és minden műveltebb nép tenyésztett , s így okvetetlenül faiskolájuknak és olyan emberüknek is kellett lenni, aki azok míveléséhez és neveléséhez értett. Már a második évezred elejéről (időszámításunk szerint) fel van jegyezve, hogy a rómaiaknak és a karthausi Benedekrend zárdáinak híres gyümölcseik tervszerűen berendezett és jól mívelt faiskoláik voltak. Kiváltképen a fentnevezett rend Páris mellett élt tagjai tűntek ki a gyümölcsfa neveléssel, annyira, hogy nem csak magastörzsű fákat, hanem alkalmas alanyokra ojtott alakfákat is neveltek és terjesztettek el minden irányban. Ez időből eredt a törpe és alakfák »franezia fa« elnevezése. A barátok élelmességén és a földnek gyümölcsfával való gazdaságos hasznájan a *) »Fundgruben des Orients.« etc. II. (,1811.) pp. 147—150. 1 33 csupán Isa Szulejman uralkodását öleli fel. Ezen műből Hammer József jeles orientalista e század elején : »Streifzug Sultan Suleiman's I. in die Steyermark i. J. d. Hegke 939. d. i. J. Ch. 1532« czim alatt Heles mutatványt közölt,* melyből tárgyunkra vonatkozólag kiszemeljük a következőket : »Ugyane hónap hatodik napján (a Szultán) Pottendorf közelében egy nagy várban táborozott, mely szintén meghódolt. Ezen hadjárat alkalmával feltűnt egy, az égig magasló — már Németországhoz (recte: Alsó-Ausztriához) tartozó — hegy, mely tulajdonképen a hitetlenek fészke és tábora volt. Hóval fedett orma a felhőkbe nyúlt. Lejtőin(melyeken a pogányok lehetetlen reményei is alapultak) erős kastélyok s magas várak büszkélkednek, s túl a Lajta-hegységen a síkság következik , tehintve városok s falvakkal, keresztül szabva folyamok s folyókkal, a lökrek s mezők : rózsa-virány és Tulipánágyak, megfelelvén e mondásnak : »A világ tömlöcze az igazhivőnek s paradicsoma a hitetlennek !« (Másnap, Száfár 7-ikén a szultán már Friedberg várában táborozott.) Ezen adatokból az tűnnék ki, mintha a Tulipán Európában, még pedig a Lajthahegységen túl, a Báden melletti Pottendorf s a sziriai Friedberg közt, közel a magyar határhoz, már 1532-ben virult volna, miről a botanikai tudomány eddigelé semmit sem tud. Ez, növényhistóriai szempontból mindenesetre nagy felfedezés volna — de nem így van ! Cselal-Szádi itt a » Tulipán-ágyakat« csak »képlegesen« értette ; kitűnik ez következő soraiból is : A mészárlás világos reggelig tartott, s a győzők a csatamezőt a hitetlenek vérével Tulipán-ágyakká« változtatták át.« Tehát itt licentia poetica-val van dolgunk, melyet a tiszta tudomány szempontjából nem szabad komolyan (fénykép) vennünk. Jelen czikkemmel tehát »új felfertezés«hez nem jutottam, de ezt nem is czéloztam. Csupán csak a Tulipánt érdeklő, s nehezen hozzáférhető régi keleti irodalom egy részéről lebbentettem fel a fátyolt, miáltal — hiszem legalább — a Tulipán történetét eddig árnyas oldaláról világítottam meg. S a növényhilóriában ezen szándéknak is megvan a maga jogosultsága.