Kertészeti lapok 1893
1893. Március / 3. szám
62 a gyümölcsfanevelésről általában. Symphoricarpus orbiculatus Mach., Gyöngybogyó. (E.-Amerika.) — Cornus alba L., Vörös gyűrü. (E.-Amerika) Juniperus communis L. Boróka. (Európa.) — / „_. Vitex Agnus castus L., Szűz Bariska. (Dél-Európa.) — Ribes aureum Pursch, Sárgavirágú ribszke. (E.-Amerika.) ölcsfanevelésről általában í rta L'huillier István főkertész, Tordán. Alig vetettük el a magot, máris egész serege a kisebb nagyobb szárnyasoknak, csupa kíváncsiságból keresi fel, hogy vájjon mit rejtettünk a földbe, s ha meglelik, ami rendesen megszokott történni, jó étvágygyal fel is falják. Ha pedig sikerül egyik-másik magfélénket mélyebb vetéssel szárnyas vendégeink elől elrejteni, nyomban rajta ütnek az egerek s felette jó szaglóképességekkel s nem kisebb étvágygyal kivájják és elpusztítják. Végre hosszabb várakozás után a már megdézsmált magvak egy része kikel, de így is egyenesen ellenségeinek karjába rohan, mert egyrészről ott terem a felburjánzó gyom és elnyomással, megfojtással fenyegeti, másrészről a bogarak, hernyók lelik örömüket gyenge palántáink pusztításában, de megpusztulnak és rongálódnak a gyomlálás, kapálgatás alatt is, a midőn egyesek elkerülhetlenül kitépetnek, eltaposódnak, kivágatnak s végre, hogy a létért való küzdelemből nekik is bőven kijusson, a napnak forró sugarai is megégetéssel fenyegetik. Aztán elkövetkezik az első tél ; a földből kiálló gyenge hajtás ágacskák a nyulak, a földben levő részek pedig az egerek kedves táplálékául szolgálnak. így, mire kitavaszodik, az elvetett magvak után remélt palánták száma a legtöbb esetben igen kicsivé zsugorodik össze. A fent elmondottakat kiváltképpen erdőgazdaságaink bizonyítják, ahol e tekintetben alapos okulást nyerhetünk Majdnem pazarlásig szórják el a magot és ámbár a lombhulladék betakarja s végre humusszal látja el a vetést, mely ennélfogva kedvezőbb helyzetben van, mint a mi faiskolai kezelésünk alatt elvetett gyümölcs magvaink, mindamellett a sok vetés eredménye mégis csak kevés palánta és még kevesebb felnőtt csemete. Tehát nagyrésze itt is a viszontagságoknak van alávetve s elvész. Ha gyümölcsmagvainkat mi is így vetnők s azokat állandó helyükön felnevelni kívánnánk, szinte lehetetlent akarnánk vele elérni, mert minden szorgosság és igyekezet daczára képtelenek volnánk oly nagy egymástól való távolságban vetni, a kellő mívelést és felügyeletet megadni, hogy életerős fákká fejlődjenek. A vetés gazmentesen tartása, a gyomlálás, kapálás, trágyázás, öntözés, hernyószedés továbbá az ember és állatok ellen való védő munkálatok, valamint a csemeték betakarása és beojtása húszszorosan többe kerülne, míg a csemeték megfelelő fákká neveltetnének, s mégsem volna oly jó gyökérzetük, s nem volnának ama jó tulajdonságaik sem, mint kitartó élet és bővebb termékenység, amelyekkel a faiskolában helyesen nevelt fák bírnak. Az állandóan helyén maradó csemete töve meg nem nyesetvén, természetesen egyenesen lefelé nő s erős karó gyökeret fejleszt. Ha e csemete mélyrétegű kövér földben van, a gyökérzet képes a fa koronáját kellő kifejlődésig táplálni, de ezen esetben a fa-ág képződés oly erős és rohamos, hogy a gyümölcsözést messze hátra veti, mert dús növésével csak ágait, fáját fejleszti s termőrügyeket egyáltalán nem is.