Kincskereső, 1985 (12. évfolyam, 1-9. szám)
1985-02-01 / 2. szám
- Téved, aki azt hiszi... - mondta keményen, majd elhallgatott, mint aki érdekes olvasmányra bukkant, így ült a feszült csöndben egy ideig, majd ismét fölemelte a fejét: - ... nem, nem barátocskáim, abból nem élünk meg, hogy ugrálgatunk a színpadon, megtanuljuk azt a kis szerepet, aztán valahogy majdcsak eltelik a tanév. Nem, barátocskáim! A tanuló első és legfontosabb kötelessége a tanulás. Hetes! Teri felugrott ijedten. -Jelen... - Olvassa el ott azt a feliratot! Jó hangosan! -Jó tanulással ötéves tervünk sikeréért - kántálta Jankovics Teri. - Leülhet. Na, erről van szó! A tanulmányi munkát se lehet elhanyagolni. Majd most meglátjuk, ki hogyan készült például a mai órára. Csókás! Koller! ,Jaj! Engem szólít. Méghozzá evvel a... Most aztán jól nézek ki. Éppen csak átfutottam a kémiát, magyarból se tudom a verset. Ez meg itt bizonyosan fújja a martinkemencét... Bár ő is elég sápadtan tekintget. Talán azért, mert kettőnket szólított egyszerre. Hogy lehet így felelni?” ... Elindulnak hátulról - mutogatott Kovács -, és szépen előre haladva összeszednek minden kémia könyvet és füzetet. Értve vagyok? A sajátjukat is hozzák, természetesen. Ide fölrakják az asztal sarkára... Úgy, úgy élénkebben! És mindenkiét... A végén majd ki lesz osztva... Nem tudtuk, mi sül ki ebből, de csináltuk lelkesen. Nem felelni szólított hát, s ez a fontos. - Ezekből a lapokból mindenkinek osztanak egyet... - intézkedett tovább. - A jobb felső sarkába mindenki fölírja a nevet. Értve vagyok? Jobb felső sarok — név... Saját név, persze, nem a szomszédé... A további feladat egyszerű. Csak emlékezetbe kell idézni a könyv százhuszonharmadik oldalán levő ábrát... Na, megvan? Úgy van, a martinkemence elvi vázlata van ott. Ezt rajzolja mindenki. Lesés, kandikálás, sutyorgás nincs! Akit rajtakapok, elégtelen. De jó, ha annyival megússza! Értve vagyok? Hetest az kaphat, aki nem csak jól, de szépen is dolgozik. Vonalzó használatát éppen ezért engedélyezem... Befejezi a zörgést! Indulhat... Tologattam a tolltartó kihúzható fedelét, mint vonalzót sebesen, meg is húztam a kontúrokat hamar, de bizony a kitöltésével gondban voltam. Jól emlékeztem az aprólékosan megrajzolt téglasorra, az égést jelképező gomolyagra, csak éppen a lényeget nem tudtam felidézni, túl kevés időt töltöttem én ahhoz tegnap a kémia könyv fölött. Rajzolgattam hát türelmesen és gyönyörűen az aprócska téglákat. Két szemmel Miska felé sandítottam, de bizony onnan se leshettem el a nagy titkot. A szomszéd ugyanis még addig se jutott, mint én. Csupán egy égre szökő nagy kéményt rajzolt, annak a tégláit kockázgatta ugyancsak ráérősen. Előttünk két sorral a tömzsi Tóth és Róvó Sanyi ült. Sanyi nekigörnyedve dolgozott, Tóth azonban a mennyezetet bámulta, mintha onnan várná a segítséget. Figyeltem őket a feltámasztott tenyerem árnyékából, s láttam, hogy Tóth most Sanyi felé hajol, az meg kissé balra tolja a lapját, de közelebb is csúszik vdamicskét. -Róvó és Tóth! Hozzám! - csattant váratlanul Kovács hangja. Ijedtemben én is végigrántottam a ceruzát a lapon, de mások is így járhattak, mert az egész osztály megrebbent hirtelen akár a csirkék, ha kánya rikkant fölöttük. A két fiú kiment, álltak lehajtott fejjel a dobogó előtt. - Csalunk? Kukucskálunk? Összedolgozunk? Megmondtam, hogy nem kalákában készül a rajz, barátocskáim... - A tanár fölállt, elsétált a két bűnös előtt zsebre tett kézzel. Jobb kezét hirtelen kirántotta, mire Sanyiék egyszerre kapták tenyerüket az arcuk elé, várva a minden bizonnyal elcsattanó pofont. - Neeem, barátocskám! Nem kell ijedezni... Én nem szeretem az igazságtalanságot... Egyikük nagyobbat kaphatna, mint a másik... Az pedig nem helyes, mert egyformán vétkesek. S különben is: barátkoztak, barátkoztak, úgy látom, jó barátok, hát intézzék el egymás között... Nézett a két kiszólított bambán, s néztük mi is mindannyian, hogy vajon ez mit jelent? Kovács hamarosan megmagyarázta.