Kis Ujság, 1896. december (10. évfolyam, 331-360. szám)

1896-12-01 / 331. szám

KIS ÚJSÁG 331. szám. (a) A tél nyomorultjai. Budapest, nov. 30. A kalendárimban még majd körülbelül egy hónap múlva lesz hivatalosan tél, de a kalendáriumról tudvalevő dolog, hogy soha­sem mond igazat, legiolebb véletlenségből. Most is, aki megbízott a kalendárium­ban, ugyancsak keservesen kell tapasztalnia ennek hagyományos füllentését. Mert ugyancsak »fúj a szél, táncol a tá­nyér a bormélyműhelyek előtt«. A szállongó havat, kegyetlenül csapkodja az ember arcába a vihar erejével tomboló szél s a metsző hi­deg kékes pirosra festi az orrokat, füleket. Ha végig megyünk az utcán, csak di­dergő, fázó embereket látunk mindenütt, a­kik úgy futnak a dolguk után, mintha a tatár kergetné őket. És ha a dolgukat elvégezték ugyancsak sietnek a meleg szobába. De ezek az emberek még boldogok, hogy van hová menniük melegedni, ami egy kis didergés után kétszeresen jól esik. De hány ember van, aki hiába vonul meg szobájá­ban, mert ott is csak olyan rideg, barátság­talan, mint odakünn a szabadban. Legfölebb a széltől óvja meg. És hány ember van, aki­nek még szobája sincs, ahová a szél ellen megvonulhatna. A gazdag embernek a tél csupa gyönyö­rűség. Annyi élvezettel, mulatsággal szol­gál neki, mint bármelyik évszak, sőt talán többel. Neki tehát mindegy : tél vagy nyár, ősz, vagy tavasz, egyik annyi gyönyörűséget hoz, mint a másik. De a szegény ember, az bizony retteg a téltől és méltán. A többi évszakokban csak eltengődik valahogy. A szobát nem kell fű­teni s ha meg szobája sincs, meghúzódik valamelyik bokorban. Annyit meg keres ta­lán, hogy éhen ne haljon. De télen . .. akkor az élelem is drágább több is kell belőle, hogy a szervezet jobban ellenállhasson a hidegnek és fűteni is kellene, hogy megdermedt tagjait legalább egy kissé felm­elengesse és képessé tegye a további munkára. Ilyenkor igazán nem tudja a szegény ember: fára adja-e, vagy kenyérre keresetét. Mindegyik egyformán kell és a pénze — ha van — egyikre sem elég. Az emberbaráti eszméket hirdetők hiába hivatkoznak a gazdagokra a társadalomra, hogy kötelesség gondoskodnia arról a szegény tagjáról, aki a télben nyomorultabb az utolsó féregnél. A gazdagok, a társadalom, vállat von, legfölebb szánakozik, de a zsebébe nem nyúl, kezét nem nyújtja oda didergő, nyomorgó embertársainak. Nagyon kellemetlen kihúzni a prémes kabát meleg zsebéből a kezet a hi­degbe, még ha keztyüben is van. Sőt még jóformán oda sem néz a jajveszékelőkre és sietve menekül előlük, mert esetleg elrontja étvágyát, pedig pompás ételek várják, vagy rósz éjszakát szerez magának pedig olyan jól esik a puha párnák között a pihenés. Szomorú kép ez, de fájdalom igaz. Nem is lehet rajt segíteni. Nincs más hátra tehát a tél nyomorultjainak mint bízni a szebb jö­vőben, amikor ez a társadalom más lesz. Az igaz, hogy addig megfagyhat és éhen halhat, de csak bízzék! Kedd, december 1. : AZ ORSZÁ­­ DOLGA: Országgyűlés. — A képviselőház ülése. — Tóth Vilmos kinevezésére vonatkozó főren­diházi üzenetet. Ezután az osztályok előadói tettek jelen­tést az alakulásokról. Veleje ezeknek a jelen­téseknek a következő : a kilenc osztály 245 mandátumot bírált meg, ezek közül kifogás­talannak talált 23- et, petícióval támadtak meg 11 mandátumot, 3 ellen pedig azonkí­vül, hogy petícióval megtámadták, a bizott­ság még alaki kifogásokat is emelt. Minthogy azonban tegnap óta még 9 mandátum ellen érkezett be petíció , ennélfogva a kifogásta­lan mandátumok száma 222-re szállott le, viszont a petícióval megtámadott mandátu­mok 11-ről 20-ra emelkedtek. Azután következett a tisztviselők válasz­tása. Lidércfény. Szegósay. — Idegen eredetiből. ~ II. ' (8) Ki a pamlagon, ki kényelmes zsellében vig csevegés közben szürcsölte az illatos theát. Először Mankovicsné előtt hajta meg magát, egy bájos fiatal asszonyka előtt a­ki remek szőke kibontott hajával, kellemes mo­dorával s vigságával oly benyomást tett a fiatal emberre, a ki szokott volt előkelőbb tár­saságba járni, mint egy tündér s ugyancsak zavarba hozta őt. Azután Paula kisasszony felé fordult aki Mankovicsné buga volt. Ez nővérénél még szebb volt sötét hajá­val s nagy kék szemeivel. Csókolni való pici szája s finom parányi kezei megragadták az ifjú figyelmét. Ott volt még Preising doktor, egy alig harminc éves de elég komoly férfi, a­ki ki­mért udvariassággal üdvözlő a fiatal embert feléje fordítva érdekes arcát, a­melyet barna sűrű haj koronázott. Mellette egy simára borotvált meglehe­tős köpcös test arcú kedélyes, körülbelül öt­ven éves férfi ült, Rohdemann tőkepénzes, m­íg egy idősebb sovány Scheljitcow nevű orosz mellett Rohdemann leánya foglalt he­lyet, egy csendes, mélázó nem éppen csúnya leány, a­ki már túl volt gyermekévein s a­ki hosszasan elmerengve nézte a fiatal embert, feszesen viszonozva köszönését. Albertet is leültették s Mankovics azon­nal egy csésze teát nyújtott neki. A társalgás csakhamar vígan folyt ismét. Budapest, november 30. A képviselőház mai ülésén véget ért a korelnök és a körjegyzők pünkösdi király­sága. Megválasztották az elnököt, alelnököt és a rendes jegyzőket s ezzel az ideiglenes tiszt­viselők helyet adtak az állandó tisztikarnak. A múlt ülés jegyzőkönyvének fölolvasása után, im­ Dicsáry korelnök bemutatta a j A férfiak a harctérről érkezett legújabb híre­ket tárgyalták élénk taglejtésekkel. A német hadak győzelméről egyik hír a másik után érkezett s a sereg előnyomulásá­ról szóló hivatalos értesítések Berlin minden hirdetési oszlopára ki voltak ragasztva, hogy a közönség mindig tájékozva legyen. Strass­burg és Metz felé indultak most. A hölgyek is beleszállottak, kivált a há­ziak, m­íg Rodemann kisasszony csak ritkán beszélt. A nők lassankint házi ügyeket, tárgyal­tak s a férfiak a tőzsde árhullámzásait vi­tatták meg, valamint azt, hogy mily nyere­ségekre lehet kilátás a jövőben. Végre valamennyien Mankovics tervéről beszéltek. Albert csodálkozássa­l látta, hogy az egész már befejezett dolog, s hogy Mankovics már másnap vagy harmadnap el akar utazni. Mindnyájan meg voltak győződve, hogy e vállalkozás nagy nyereséggel fog járni s jó kedvükben Hermißt­a háziasszonyt boszán­­ták hosszú szalmaözvegységével, a mi ellen a szép asszony erősen védekezett. Mankovicsné annyira lelkesült férje e vállalkozása iránt s annyira számított már a nagy nyereségre, hogy Albert csakhamar meg­győződött, miszerint e szép nőben nagyon sok a próza s igen kevés a poézis. Albertet csupa olyan emberek környezők, a­kik gazdagok voltak, vagy gazdagok akar­tak lenni, a­kik mindig csak azon gondolkoz­tak miként lehetne pénzt keresni s a kik még a véres harctért is arra használták fel, hogy vagyonukat gyarapítsák. Ez tetszett Albertnek, ez izgatá­st. Pénzt szerezni, sokat nyerni ez volt az ő vágya. — Oh csak meggazdagodhatnék — so­ Pont 12 órakor ért véget a szavazatok összeszámlálása, amelynek eredménye a kö­vetkező : Elnökké választották nagy többség­gel Szilágyi l­ésesőt. Kossuth Ferenc 34 szavazatot kapott. Alelnökökké: Berzeviczy Albertet és L­á­n­g Lajost. Jegyzőkké Eszterházy Kál­mán grófot, Molnár Antalt, J­o­s­i­p­o­­v­i­c­h Gézát, Lehotzky Vilmost, T­e­­l­e­k­y Sándor grófot és Lakatos Mik­lóst, háznag­gyá pedig Csávossy Bélát választották. A választások végén Janicsáry Sán­dor korelnök meleg szavakkal köszönetet mondott a képviselők lelkes támogatásáért, a­mivel feladatának teljesítését neki megkön­­­nyítették. A Ház éljenzése között távozott az­után a korelnök a korjegyzők társaságában s helyet adott a megválasztott tisztikarnak. Zajos éljenzés fogadta az elnöki emel­vényen megjelenő Szilágyi Dezsót. Az ováció csillapultával az­ új elnök kijelenti, hogy mielőtt ő és tisztársai helyüket elfoglal­ják, tisztelettel teljes köszönetet mondanak megválasztásukért. Hogy mily melegen érzik a megtiszteltetés értékét, a t. Ház megítél­heti a kötelességérzetből, mel­lyel teendőjü­ket végezni fogják- Rajta lesznek teljes erő­vel és pártatlanul (Éljenzés), hogy a Ház szabályai, jogai, méltósága megóvassanak és biztosíttassák a tanácskozás rendje. Kérik a képviselőtársaik naponkint való támogatását. I Csak így lesz képes föladatának megfelelni s hajrá magában. — A legboldogabb ember lennék, ha ez álmom megvalósulna! Pedig most oly emberek között volt, a­kiktől elta­nulhatta ezt a mesterséget s ő feltette ma­­gába, hogy fel is használja e kedvező alkal­mat s lehetőleg minden titkukat ellesi. Mankovics egy kis idő múlva intett neki, hogy kövesse a mellette való szobába. A muszka minden bevezetés nélkül ma­gyarázatokkal szolgált tervére nézve, amelyek Albertet teljesen elvakitak s az ifjú elolvas­ván a szerződést, aláírta, maig a Mankovics által aláirtat figyelmesen összehajtá és zsebre tette. Ezzel részese lett az üzletnek, amennyi­ben a jövedelem bizonyos százaléka volt neki biztosítva, természetesen csak azon áruk ér­tékéből, amelyeket Albert vitt a piacra, vagyis inkább a harctérre. Az egyezség elég tiszta volt s Albert nem kockáztatott semmit. A fiatal ember hálásan szorított kezet a muszkával s e perctől fogva jeltevőjének te­kintette őt. Rózsás színben látta a világot s a leg­­vérmesebb reményeket táplálta a jövőre nézve. Dolgaikat elvégezvén, mindketten vissza­tértek a társasághoz, amely időközben meg­szaporodott. Az uj jövevény egy Ernisch nevű csinos, barátságos, megnyerő modorú fiatal férfi volt, aki pénztári állást foglalt el egy új­­ságvállalatnál. Felesége valóságos gyermek volt még. Ártatlan, bájos arcán semmi nyom­a sem volt annak, hogy már egy félév óta as­­­szony. Valóban kedves egy kis pár volt, a­mely még most is a mézeshetek gyönyöreit látszott élvezni. Kívülük még egy másik muszka is jött,

Next