Kis Ujság, 1899. január (13. évfolyam, 1-31. szám)

1899-01-10 / 10. szám

Sas Újság — Regény. — A „Kis Újság“ számára írta: Teaus Tivadar (13) — Köszönöm uram, szives kíséretét, de tovább nem vehetem igénybe. — Terhére vagyok ? — Oh, ellenkezőleg. Hanem nagyon sokan ismernek itt s hamar megszólnának, ha fiatal emberrel látnának. — És mikor lehetnék szerencsés újra láthatni ? — Bízzuk a véletlenre. — Nem szeretem, ha a véletlenbe bizakodom. Mondja meg inkább, mikor megy vissza s akkor engedje, hogy újra csatlakozzam, — esdekelt Tarnóczy. A leány pillanatig habozott. — Most itt maradok ebéden, egy ösmerősünknél, de délután négy órakor visszafelé indulok. Hát ha ráér, szívesen fogadom kíséretét. Kezet fogtak, elváltak. Tarnóczy fütyörészve haladt tovább s magában áldotta a véletlent, hogy erre a helyre kivezette. Bevallotta, hogy még ilyen szép leányt nem látott s elbájoló kedvessége mélyebb érzelmeket keltett szivében. Alig hagyta el a leányt, már is vágyakozott látása után s türelmetlenül várta az időt, midőn újra megláthatta. A hosszúnak tetsző időt nem tudta mivel elérni. Kiment a Dunapartra s az egymásra torlódó, zugó jégtáblákat nézte, mely a sárgás hullámokon tova száguldott. Majd az utcákon bolyongott, mig végre egy vendéglőbe tért be, hol megebédelt és a találka idejét bevárta. Fél négy óra után űzetett s arra a helyre sietett, hol dében Ilonkától elvált. Nem kellett sokáig várni, mert alig pár perc múlva jött a leány fekete torna-ruháját ízlésesen felfogva s látni engedte a hófehér csipkés alsószoknyát. — Ilyen pontos ön, — mondta mosolyogva, mikor Tarnóczy üdvözölte. — Szinte önzésből tettem, mert alig vártam, hogy újra láthassam. — Hízelgő, — szólt rá Ilona kipirult arccal. — Nem, csak valót beszélek, látja Ilona, nem tudom, mi történt velem, de érzem, hogy mióta megláttam, nélküle nem tudnék élni. Kérem, hogy szavaimat ne magyarázza félre s ne higyje, hogy ezt, hirtelen felbuzdulásból mondom. Azért nem is kívánom, hogy feleletet adjon, hiszen majd ha jobban megismer, akkor nem tagadhatja meg vonzalmát, csak addig is nyugtasson meg, hogy kis szive nincs elfoglalva. Ilona egész valójában megrendült s arcát hirtelen halvány szin borította el. — Nincs senkim, — mondta aztán halkan. Azaz van egy fiatal ember, kihez atyám erővel hozzá akarna adni, de annyira gyűlölöm, hogy inkább a halált választom, — mondta elkeseredve. — Ki az az ember? — Valami olasz. Szép ember, azt meg kell adni, de mint már említettem természetes ösztönöm irtózik tőle. Valami titokzatos gonoszság látszik szeméből, de jó képet kell mutatnom, hogy megtudhassam azt, mit forral. Mert azt észrevettem, hogy atyám egész környezetét valami titokszerüség borítja s attól tartok, hogy egyszer ő is bajba kerül. Tarnóczy figyelmesen nézte a leányt s tekintetével majd elnyelte. — Amiket most mondott, olyan roszszul esett hallanom. — Miért ? Hiszen mondtam, hogy senkit sem szeretek. — Igazán ? — kérdezte Tarnóczy a leányt kezét megragadva s csókjaival elhalmozá. Majd, hogy homályosodni kezdett, karját ajánlotta s egymáshoz simulva boldogan haladtak tova a széles országúton. A válás nehéz szivval ment, de megnyugodtak abban, hogy két nap múlva ismét találkoznak s akkor hosszabb időt töltenek egymás társaságában. A ház előtti fordulónál elbúcsúztak s mig Ilonka előre sietett, Tarnóczy jobbra tért és tanyája felé indult. VII. Hazaérve sokáig gondolkozott ezen a találkozáson s az ablakon kitekintve a hegy alatt meghúzódó házat nézte, mintha a falakon keresztül látná Ilonkáját. Mikor lenyugodott, sokáig nem birt aludni, Ilona képe lebegett előtte. Másnap már korán reggel fölkelt, hogy a leányt láthassa, a ház körül sétálgatott, de persze hasztalanul. Kellemes, tiszta, hideg téli nap volt s Tarnóczy vágyat érzett, hogy a környéket bebarangolja. Felment a három határ hegy meredek kúpjára s oldalt ereszkedve egy kis kerekbe jutott. A mint a keményre fagyott, ropogós havon tovább ment, szeszélyes alakzatu szikla tünt fel előtte, mely a reá rakodott hótömegtől különös formát öltött. . Hogy ezt figyelmesebben vizsgálta, az oldalán kis üreget vett észre. Rövid ideig küzködött magában, mert attól tartott, hogy valami farkas család tanyája, de aztán megemberelte magát és belépett. (Folyt, kövt.) 10. szám. (7) Kedd, január 10. Megjelentek és lapunk kiadóhivatalában megrendelhetők a következő naptárak: Ára füstre 60 kv. A „BUDAPEST“ 1899. évi NAGY KÉPES NIPTÁRM, Ára füstre 60 kr. Szerkesztette: Oraeza 273. évfolyam. (Bővített tartalommal.) Kiadja: W o«ílaner F. és Fial. Ezen naptár a múlt évben oly kelendőségnek örvendett, hogy még újév elő 73,000 példányban elfogyott E naptár gyönyörű díszes szinnyomatú borítékkal, 70 díszes s hasznos és mulattató tartalommal bi — Jutalomkép: Erzsébet királyné arczképe. KIS KÉPES MESE-NAPTÁR. 3d. évfolyam. Legolcsóbb és legelterjedtebb képes népnaptár. E naptár minden edddigi 30 krajcáros naptárt fölülmúl. 30 f képpel, díszes borítékkal bír. Minden elbeszélés képpel van ellátva. A naptári rész két színben van nyomva, mint minden más naptárban, s dacára e gazdag kiállításnak, ára csak 20 krajcár, 3 SZÍNŰ nagy fali naptár. * Nagysága: 64 centiméter széles és 51 centiméter magas, szép, sima, erős papíron, 3 színben van nyomva. — Ezen fali naptár a legnagyobb kelendőségnek örvend az összes ilynemű naptárak közt. A tavalyi évfolyamból az összes példányok eladatnak. ■ i—■ mi Ára csak 20 krajcár ■■ A „BUDAPEST" KIS KÉPES NAPTÁRA az 1899-ik évre. XVIII. évfolyam. Szerkeszti: GRACZA GYÖRGY. Ára 30 kr. Kiadja: WODIANEK F. és FIAI. Ezen naptár az idén XVII-ik évfolyamába lép, s oly népszerűségre tett szert, mint eddig még egy naptár sem. 62,000 példányban fogyott el a XVI-ik évfolyam. Színezett borítékkal és válogatott tartalommal bír. — Jutalomkép: Szerelmi dal. E naptárak megrendelhetők lapunk kiadóhivatalában a fenti összegnek csakis előre beküldésével, továbbá kaphatók minden lapelárusítónál, könyv- és papírkereskedőnél, valamint minden könyvkötőnél.