Kis Ujság, 1921. június (34. évfolyam, 117-141. szám)
1921-06-28 / 140. szám
"Ikszáth Albert temetése. A Kiiuti temető halottasházát aznap délután kísérték örökr a Mikszáth Kálmán elhunyt fiát, Mikszáth Albertet. A temetésen a főváros társadalmi és művészeti életének számos kiválósága jelent meg.A gyászszertartás után az elhunytat minisztériumi kollégái, az Otthon-kör és Nógrád megye törvényhatósági bizottsága nevében búcsúztatták el. A kőbányai plébános apáti miséje, Vallnicsek Béla dr. kőbányai plébános, a főváros bizottságának tagja, vasárnap celebrálta apáttá való kinevezése alkalmából első apáti miséjét. Az uj apát fényes segédlettel, cserkészfiuk és fehérruhás leányok sorfala között vonult a templomba az egyházi és egyesületi zászlókkal és a pásztorbottal. — Hadviselt tanárok gyűlése. A Hadviselt Tanárok Nemzeti Szövetsége tegnapi közgyűlésén lemondott tisztikarát újból megválasztott®. Az elhangzott jelentések szerint a szövetség az év folyamán 54 helyettes tanárnak rendes tanárrá való kinevezését érte el és garanciát kapott, hogy a hadviselt tagok érdekei a státusrendezésnélmegértő elbánásban fognak részesülni. — Ha a gyermek fegyverrel játszik. A Lehel utcában egy nyolcéves fiú forgópisztollyal játszott. A revolver elsült és a golyó Vikii Géza magánhivatalnokot lágyékon találta. Vikii életveszélyes sérülést szenvedett. A mentők a Rókus-kórházba vitték. Enyhe, meleg idő. Az idő melegebb lett, egyébként változóan selhős, száraz volt. A hőmérséklet néhány fokkal még alacsonyabb volt a rendesnél. Maximuma 26 C. Budapesten és Egerben, minimuma 9 C. Debrecenben és Tapolcán. Jóslat : Egyelőre meleg, száraz idő, később időváltozás valószínű. — Sternberg hangszergyár, Rákóczi-út 60 Egy urmű tragikus halála. (Tévedésből morfiumot ivott.) Szombathelyről írják, hogy a gyermekkórházban tragikus erőt törtett. Egy fiatal, szép asszony, Széll Kálmán, Kiszár főhadnagy özvegye, Bárdossy volt vármegyei főügyész leánya, ki a kórházban betegen feküdt, az ápolónő távollétében elcserélte orvosságát és nagy mennyiségű morfiumot vett be. Nikodemus dr., a kórház orvosa, eszméletlen állapotban találta a fiatal asszonyt. Az alkalmazásba vett gyomormosás már nem használt, özv. Széll Kálmánné rövid idő múltán meghalt. Kedden ül össze az ír kormány. („Feledés és kiengesztelődés“.) Londonból jelentik . Az Evening Standard írja, hogy legjobb forrásból eredő értesülése szerint a britt kormány a legközelebbi napokban fontos lépést fog tenni Írország kibékítésére. A király belfasti beszéde kapcsán, amelyben „feledést és engesztelődést hirdetett, tettek fognak következni, olyan engedmények és reformok, amelyek alkalmasak a kibékülésre. Craigh, az északí ír parlament miniszterelnöke, Lloyd George fölszólítására közölte, hogy kabinetjét keddre hívja egybe, hogy a fölszólításról határozzon. A tárgyalások eredményét haladéktalanul KIS diSifa 1921. június 28. Vitriolos merénylet az utcán. — Egy urnaaaxony merénylete a Fővám-téren. — Ma délután fél három órakor a Fővám-téren, a nagycsarnok előtt a Fény-utca 2. számú házban lakó Nagy Ferenc 36 éves fővárosi tisztviselőt megtámadta egy jól öltözött asszony, aki kézitáskájából üveget vett elő és annak tartalmát ráöntötte a tisztviselőre. Az üvegben vitriol vagy más hasonló folyadék volt, mert Nagy Ferenc súlyos égési sebeket szenvedett arcán és kezein, úgy hogy eszméletlenül esett össze. A közönség csakhamar odasietett a merénylet színhelyére, mindenki a rettenetesen szenvedő férfin akart segíteni és így a merénylő nő minden akadály nélkül elsiethetett. Azonnal értesítették a mentőket, akik kivonultak a helyszínére és a súlyosan sérült Nagy Ferencet bevitték a Rókus-kórházba. LEGÚJABB. A görögök veresége. Konstantinápoly, jun. 27. A görögöket Ada-Baszár és Szabandra mellett megverték. Vissza kellett vonulniok Izmidbe, amely hebzséget a törökök e hónap 24-én este megszálltak. Az antant államok alattvalóit egy angol cirkáló fogja felvenni. (MTI.) Alfonz spanyol király Páriában, Páris, június 27. Alfonz spanyol király tegnap Londonból Párisba érkezett. A király Millerand és Millerandné vendége lesz az Elysés- ben. ] Színház, Művészet. * Fedák Sári vendégszereplése. Fedők Sári az őszi évadban a Vígszínházban a Falu rosszában Finom Rózsit játssza. Később a Fővárosi Orfeumban fog vendégszerepelni. * A tündérek cselédje (Iréné) bemutatója. Amerika és London nagy szenzációja éz utóbbi években legnagyobb operettsikere, A tündérek cselédje bemutatója csütörtökön, e hó 30-án lesz a Scala Színházban. A mulatságos helyzetekben bővelkedő darab teljesen eltér az utóbbi évek sablonos operettjeitől és fordulatos, újszerű helyzeteivel, kitűnő számaival és gyönyörű kiállításával itt is rendkívüli sikerre számíthat. * A keringőkirály emlékművének leleplezése. Bécsből jelentik. Tegnap leplezték le ünnepélyesen a bécsi városi parkban Strauss János emlékművét, amelyet Helmer szobrász alkotott. Az ünnepi beszédet Löwy Alfréd író, a szoborbizottság elnöke mondotta. Utána Hainisch szövetségi elnök beszélt, aki örömének adott kifejezést azon, hogy ő is leróhatja tiszteletének adóját a mester iránt. * A színházak keddi előadásai. Vígszínház : A kis grizett (fél 8) — Király Színház: A kék mazur (7). — Városi Színház: A szerencsetánc (7). — Scala-Színház: Rip van Winkle (7). —Renaissance- Színház : A faun (9). KÖZGAZDASÁGI A vagyonváltság szentesítése. A hivatalos lap mai száma közli a magyar államadósságokról és azok vagyonváltságáról szóló szentesített törvényt. A törvény egyben a pénzügyminiszternek egész sereg fölhatalmazást biztosít, így fölhatalmazást tartalmaz az ezer koronás pénztári eismervények kifizetéséről, a hadikölcsönbiztosítással foglalkozó intézetek hadikötvényállományáról való intézkedést illetően, a magyar államnak a jegybanknál fennálló tartozásai és az álami címleteknek a jegybanknál levő lombardkölcsöneinek kibocsátására stb. Az államadósságok júliusi szelvénye. A pénzügyminiszter rendeletet adott ki a magyar államadósságok július 1-én esedékessé váló szelvényeinek beváltása tárgyában. A rendelet megállapítja, hogy Wran, július 28-ika után kibocsátott magyar államadóssági címletek július 1-től kezdődően esedékessé váló szelvényei közül az 55 koronás szelvényeket 44, a 137,50 koronásokat 110, a 275 koronásokat 220 és az 1375 koronásokat 1100 koronával fogják beváltani. A szeszadó. A szesz megadóztatásáról szóló rendelkezések módosításának és kiegészítésének végrehajtásáról intézkedett a pénzügyminiszter., A fitreszadópótlék július edsijével megszűnik, ezzel egyidejűen a termelési adó tételét 90 fillérről 1.60-ra, a fogyasztási adó kisebbik tételét 90 fillérről 1.60-ra, a nagyobbik tételt pedig 1.10-ről 1.80-ra emelték föl, minden hektoliterfok alkohol után. Az idei termés feldolgozása. Aföldmivelésügyi miniszter az 1921. évi termésből eredő termények feldolgozásáról úgy intézkedett, hogy a vámőrlésről és szerződéses őrlésről szóló rendelkezések továbbra is érvényben maradnak. Búza, rozs, kétszeres, árpa, zab, köles, tatárka, tengeri és ocsu — a kereskedelmi őrléstől eltekintve ■— csak vámőrlésre vonatkozó szabályok szerint dolgozható fel. Azok a malmok, amelyek kereskedelmi őrléssel kívánnak foglalkozni, igényüket a földmivelésügyi miniszternél jelentik be. Ezek vámőrléssel egyáltalán nem foglalkozhatnak. A kiőrlési százalékot ezután nem korlátozzák a kereskedelmi őrlésnél. Intézkedik végül a miniszter az ellátatlanok szükségletére szolgáló százalék leadásáról. Kilenc korona az új burgonya irányára. A főváros nagyobb mennyiségű burgonyát kötött le Kisvárdán, Szabolcs megyében. A burgonya felhozatala azonban a nagy esőzések miatt késik. Az Árvizsgáló Bizottság már foglalkozott az új burgonya irányárának megállapításával. Úgy döntött, hogy kilenc koronánál drágábban nem szabad árulni az új burgonya kilóját. A főváros zöldségüzemében szerdán vagy csütörtökön árusítják először az új burgonyát. A magyar korona Zürichben és Bécsben. Zürichben ma 2,30 frankkal jegyezték a magyar koronát (100 koronát). Bécsben 277 osztrák koronát adtak 100 magyar koronáért. A budapesti valutapiacon ma így akkuitak ez árak: Napóleon 828 —832 (820—840). Dollár 253.5— 256 (250—260). Francia, frank 2070—2050 (2025—2065). Lengyel márka 18.25—16 75 (16—17). Német márka 352—355 (345—355). Líra 1270—1425 (1235—1255). Bécsi korona 37.25—36.75 (35.75— 37.75). Rubel 57—54 (53—55). Lei 391—388 (385—395). Szokol 355 —365 (355—365). Kordinár 670 —655 (650 - 670). A szerelmes lakb titka. — Bűnügyi regény. — 36 Ezért halkan igy szólt a vizsgálóóróhoz : — Legyen elnézéssel, uram. Ez a szegény leány néhány órával ezelőtt vesztette el — méghozzá ily rettenetes módon — az édesapját. Láthatja, hogy alig van beszámítható állapotban. — Igen.... igen, látom és értem, de önöknek is meg kell érteniük, hogy mi a kötelességem. — Én is megértem, de legalább addig várjunk, míg az orvos megérkezik. György fojtott hangon egyre izgatottabban beszélt. Majd az öreg inasnak kiáltott: — Tom, szaladj hamar Hartmann doktor úrért, kéretem, jöjjön azonnal. —Már az előbb elküldtem érte a szakácsnőt. — Jól van, ezt ügyesen csináltad. Hiszen akkor mindjárt itt kell lennie. Majd ismét a vizsgálóbíróhoz fordult és így szólt: — Hallhatja uram, hogy már elmentek az orvosért. Legalább addig legyen szíves várni. Bartolini egy pillanatig gondolkozott, majd beleegyezőleg bólintott. — Nem bánom, várok. Ezalatt megnézem a szobát, hol a gyilkosság történt. Kérem, addig maradjon a kisasszonnyal a vendégszobában és az inas is maradjon önökkel. Mindezt Bartolini udvariasan, kérő hangon mondta. György hálás volt érte, mert úgy érezte, hogy ezek voltak ép hivatalos rendelkezések, melyeknek engedelmeskedő kell. Gyöngéden megfogta tehát a majdnem félájult írisz karját, hogy elvezesse. Írisz még egyszer kérő pillantással nézett a vizsgálóbíróra : ■— Ígérje meg, vizsgálóbíró úr, hogy nem fog belépni a beteg bletyám szobájába. — Amíg az orvos meg nem érkezik, ígérem önnek. Írisz lehajtotta fejét és Györgyre támaszkodva megindult. Tóm is velük ment. Amikor mindhárman eltűntek, Bartolini felnyitotta Mr. Talbot szobáját és a detektív kíséretében belépett. (Folytatjuk.) Öngyógyítása a címe a „Aeter" szakkönyvének, amely már 81 kiadást ért el a 381 betegséget ir le. Ebből a könyvből bárki megállapíthatja a baját, elsajátíthatja a gyógykezelési teendőket és beszerezheti a hivatalosan hatásosnak elismert összes orvosságot a tüdőbajok, gyomor-, máj-, epe- és bélbajok, vérszegénység, sápkór, cukorbaj, érelmeszesedés, estz, köszvény, ischias, asztma, aranyér, görvélykór, vese-, szív- és idegbajok, vér-, nemi- és bőrbetegségek ellen. A könyv éra 80 korona, postán küldve 85 korona. Kapható a „Kis Újság” kiadóhivatalában, Budapest, IV., Bárkányus utca 8. szám. APRÓ HIRDETÉSEK „Boldog” Perczel Mór utca 1 szám, III. em. 4 ajtó. Itt vagyok Margit. 8657 Cipészsegédek és cipőfelsőrészkészítő állandó munkára felvesz Nyitrai E. cipőraktár. Törökszentmiklós. 8655 Zongorabérlet, karbantartás, javítás, hangolás . Sternberg hangszergyárban, Rákócziút 60. Telefon! 2591 Nyaralóba pianinót idénybérletre kölcsönözünk. Sternberg hangszergyár zongoraterme, Rákóczi út 60. 2591 Felelős »z«r®esito: Dr. Kovács Dénes, TianaMifcMBtft: Dr. Ffizessér? István KadéMajdonos: Wodiader P. é« Fial Igtagetd: 8®j6 ]é»ef. BudaffiA IV. totontrMimtoi Mao