Kis Ujság, 1921. október (34. évfolyam, 218-243. szám)
1921-10-02 / 219. szám
1921. október 2. . . . .....................I /Ttihallgaltások a kijárással vádolt képviselők ügyében. rMNincsenek újabb terhelő adatok. ~ j ^ A százasi igazolványok kijárásával vádott képviselők ügyébennyomirzás folyik. Ma délelőtt a rendőrségen újabb tanukat hallgattak ki, akik Zöke Antal és Gaál Endre nemzetgyűlési képviselőkre vonatkozóan tettek vallomást.Ellönben Zőke ma délelőtt ügyvédjével, Gergely István dr.-ral megjelent a főkapitányságon és Bede József rendőrtanácsos előtt kihallgatásra jelentkezett, azzal az indokolással, hogy ellene vádak me■ ülnek fel és e vádak alól őrkentet vallomással akarja magát tisztázni. Zökét Hegyi Sándor rendőrkapitány hallgatta ki. Ugyancsak a déli órákban kezdte meg Horváth dr. rendőrfogalmazó Petrányi kihallgatását, aki, mint emlékezetes, Usetty Ferenc nemzetgyűési képviselő segítségével akart gabonaszállítási igazolványt szerezni. Ezeket a szállítási igazolványkéréseket azonban viss szautasították, mert Petrányi nem volt bajardó annak idején Esküdteknek tápot adni. Tegnap délelőtt megjelent a főkapitányságon Pákozdy András nemzetgyűlési képviselő, azonban az ő kihallgatására, nem került sor. Tegnap a késő déli órákban Gaál Endre dr. nemzetgyűlési képviselő ügyében a rendőrség kihallgatta Pasttner miniszteri tanácsost és Jekkel miniszteri titkárt, de a két vallomás pozitív tudatot nem sorolt fel Gaál dr. ügyére vonatkozó araolásában az eddigi vallomásoklssásabb terhelő momentumok nem merültk fel. mutatják be a Hazatérést, a modern francia vígjátékirodalom legnagyobb sikerű alkotását. Most Vasárnap délután a Tündérlaki lányok, jövő vasárnap délután A hattyút adják. * Az érdeklődés középpontjában áll a Városi Színház játékrendje, amelyen hétfőn a Denevér, szerdán, szombaton és vasárnap este a Koldusdiák van Boron. Csütörtökön Traviata,megy Atfailor Adler Adelinává, pénteken a Bajaznák és Coppélia, vasárnap délután pedig Carment, ismétlik. Javában folynak a szinház első operettújdonságának, a magyar származású jeles zeneszerző, Stojanovics Péter *Reichstadti herceg* dáű művének előkészületei. Napóleon fiát egy bájba szerelmi történet középpontjában,* Ferenc császár korabeli Bécz vidám, színes környezetében látjuk itt viszont. * Az „Ezeragy éjszaka" az Urániában. A szombati premiere olyan sikert szerzett az Urániának, amínőben talán még nem volt része. A ragyogóan szép, Színes film, az Ezeregy éjszaka túlszárnyal minden eddigit. Valóságos ékszer ez a film , a drágakő minden színpompájával. Az Ezeregy éjszaka filmjét ma, vasárnap fél 4, negyed 6, negyed 8 és negyed 10 órakor mutatja be az Uránia. * A vasárnapi előadások. Operaház: A nürnbergi rusterdalnokok (6). — Nemzeti Színház délután : Elnémult harangok (3), este: Stuart Mária (7). — Vígszínház délután : A tűzdérlaki lángok (3) este: A falu rossza (fél 8). — Magyar Színház délután : Búzavirág (3), este: A császár anyja (fél 8). — Király-Színház délután : János vitéz (3), este : A kék mazar (fél 8). — Városi Színház délután : A szevillai borbély (3), este: A koldusdiák (7). — Bevárosi Színház délután: A Buta ember (3), este : Legénykérés (fél 8). —A naissance- Színház: A kék egér (9). — Andrássy úti Színház: A királyné bolondja, tosgysága vérszegény (fél 4—8). — Budai Színkör délután : A piros bugyelláris (3), este : A kis gróf (fél 8). * A színházak jövő heti műsora. Operaház. Küld: Troubadour. Szerda : Pillangó kisasszony. Csütörtök : Bánk bán. Péntek : A walkür. Szombat: Tosca. Vasárnap Fidelio. — Nemzeti Színház. Hétfő és szombat: A bor. Kdd : A falu rossza. Szerda : Szentivánéji álom. Csütörtök: Elnémult harangok. Péntek: Cyrano de Bergerac. Vasárnap d. u.: Vén bakarcsos és fie a huszár. Este: A vihar. — Vígszínház. Hétfő, szerda, csütörtök, péntek : A falu rossza. Kedd : A piros bugyelláris. Szombat (először) és vasárnap este : Hazatérés. Vasárnap d. u.: A hattyú. — Magyar Színház. Hétfő, péntek, szombat : A fakir. Kedd, szerda, csütörtök, vasárnap este: A császár anyja. Vasárnap d. u.: Búzavirág. — Király Színház: Minden este: A kék mazur. Vasárnap d. u.: János vitéz. — Városi Színház. Hétfő : A denevér. Kedd : Beszélő hamvak. Szerda., szombat és vasárnap este: A koldusdiák. Csütörtök : Traviata. Péntek: Bajazzók és Coppália. Várnap d. u.: Carmen. Bevárosi Színház. Hétfő, újéntek, szombat: Legénykérés. Kedd, szerda, csütörtök, vasárnap Pite: A negyvenéves asszony. Va fi bécsi milliárdos csalás hatása ^Budapesten. Vélettelen érfékpapirpiac. — Csendes magánforgalom. Az érfélpapírpiac ma teljesen az-l és semmiféle irányzat nem alakult ki. A valutapiacon is alig volt forgalom. A bécsi Duyn-bankház másfél milliárdos valutacsalása erősen éreztette hatását. Úgyszólván csak névleges kurzusok vonak: Djnár 690—95, márka 5.90—96, lej 6.20 Izokol 7.20—25, bécsi kifizetés 28 bellini 6.90. Prága, 7.25, Bukarest 6.20. A bécsi nagy csalás ismét megmutatja, milyen egészségtelen mértéket öltött a valutákkalvaló féktelen spekuláció. Ajánlatosvolna, ha a tőzsdetanács kissé nagyobb körültekintéssel őrködne a valutapiac fölött és megakadályozná, hogy oda mindenki befurakodjon, mert még a budapesti tőzsdének is meglesz a maga Duyn-féle szenzációja. A Duyn-féle csalás különben néhány itteni bankcéget is igen súlyosan érint, mert ezeknek a cégeknek összeköttetésük volt azokkal a bécsi bankházakkal, akiket a milliárdos csalás válságos helyséüre sodort. “Jár árnap d. u.: A buta ember. — Blaha Lujza-Színház: Szombat (ívig nyitó előadás): Színház avaás. Részlefc a «Nagyraamá«-ból. Délibáb herceg. Vasárnap d. u.: Próbaházasság. Este : Délibáb herceg. — Aznaissance-Színház : Hétfő és péntek: A faun. Kedd, vasárnap : A tót leány. Szerda, csütörtök és szombat: A kék egér. — Andrássy úti Színház. Egész héten: A királynő bolondja, agyaga vérszegény stb. — Budai Színkör. Hétfő és vasárnap este: A kis kadét. Kedd: Lük Szerda: Trilby. Csütörtök (először) és szombat : Kapisztrán. Péntek: Li'i Wa'rónő. Vasárnap d. u.: A falu Igjr.A. íntoMlre ipkuskizikfsn készülnek, f Áll & hajj^a szabóiparban. — JA fél^Szabómunkások után árét ajfos szabómunkások is bér’nY,galmat indítottak. Purébl Gyrao fővárosi tanácselnök értekezsekre hívta össze a munkaadókat rá a munkásokat, hogy köztük a békéltetést megkísérelje. A Női-, ruhakészítők Országos Szövetkezete 25 percentes emelést foga-dott el és egyben elhatározta, hogy ha a murkások ragaszkodnak az eredeti 50 percenther, kizárják őket az összes műhelyekből. Eleg tüzelőfatűrfa fővárosban. (Barnaszénjei kétszeres menynyiséget ifának a szénjegyre.)A tóFteálítával a tüzelőanyag kérésese foglalkoztatja a főváros lakosságát. Mint értesülünk, tűzifa van bőven és körülbelül vagy negyvenezer vagon áll a közönség rendelkezésére a tavalyi 18.000-rel szemben. Szén is elegendő érkezik a fővárosba, mégpedig neemcsak porosz és fekete urfén, hanem barnaszén is, amely ugyan kevesebb meleget ad, de jóval olcsóbb és fűtésre igen alkalmas. A szénjegyekre ebből a magyar barnaszénből kétszeres mennyiséget fognak adni a kistazsszgalmpet ír szegély fel Sith alpolgárlatát.) " Budapest székesfőváros munkaügyi bizottsága ma délelőtt tizenkét órakor Bozsik János is munkabozkrosnál. üzemi munkások ügyével foglalkoztak. A városi üzemi munkások előbb 50 százalékos, azután 30 százalékos béremelést kértek. Az ülés lefolyása mindvégig viharos volt, mert a keresztényszocialisták szembehelyezkedtek Bozsik János alpolgármester javalatával szemben, mivel a keresztényszocialsták voltak többségben, a huszonötszázalékos béremelést határozták el. LEGÚJABB. A svéd kormány lemond. Stockholm Okt. 1. A svéd kormány ma elhatározta, hogy kedden beadja lemondását. Nem kapnak választójogot a belga nőrek London, oké. 1. a belga kamara 89 szavazattal 66 szavazat ellenében elvetette azt a törvényjavaslatot, amely a nőknek a vidéki választásoknál választójogot adott volna. /Egy éb legyten ítélték ^ *a Nemzeti Hitelintézetiak' Igazgatóié^ |A kispesti forradalmi törvényszék Jumpöre.) A^WlSlvidéki királyi törvényszéken Keresztesy Gyula tanácsa ma a déli órákban hirdette fel a kispesti forradalmi törvényszék tánpörében a nagyszámú vádlott előtt ez ítéletet. A bíróság Kenyéri Istvánt, a direktórium elnökét nyolc évi fegyházbüntetéssel sújtotta, Klementiszkáit egy évi és hét hónapi fogházra, Dávid Pált négy évi és hat hónapi börtönre, Molnár Ferencnét három évi és hat hónapi bőrömre, Takács Józsefet egy évi börtönre ítélte és egyévi fogházbüntetést kapott Mihályi Andor, a Nemzeti Hitelintézet igazgatója. Azgyjbi tizenhárom vádlottat kisebbnagyobb fogházbüntetéssel sújtotta a bíróság. Az ítélet kihirdetése alatt és utána teremtsenék a terem előtti folyosón az elítéltek és nagy számú hozzátartozóik keserves siránkozásban törtek ki. A fegyőrök alig tudták őket lecsillapítani s a törvényszék épületéből eltávolítani. JmAl KÉPÜNK^ 7 ■ — vJngyilkossági füsével a bíróságon. hlegiijé"Kis Újság, hogy a központ Járásbiróság egyik emeleti drörlátjáról tegnap délelőtt tíz óra- szor levetette magát egy fiatalkorú leány, akit a fiatalkorúak bírósága apróbb lopások miatt egy évi javítóintézetre ítélt. Azonnal értesítették a mentőket, akik a Rókuskórházba szállították. Mai képünk az elkeseredett leány alpolgármester elnöklésével zárt ülést tartott. Az ülésen a városi rémes tettét mutatja bétG r • . f t r \ , • • 1 rr fl # . Ezen rendkivül fontos kérdés gogyí thatok-e a tudobajok? .___/_____| vümírkertán sorvadásban, tisdö, csucshurutban, Idült köhötésben, sunyUkftsottasban, Itosuas rekedtséven szenvednek és eddig gyógyulást nem találtak. Minden ily beteg kap tőlünk teljesen ingyenes bérmentve egy ábrákkal ellátott könyvet, írta dr. med. Guttmann, a Finsen-gyógyintézet főorvosa e címmel: „Gyógyithatok-e a tüdtiajok?“ Hogy minden belesnek alkalmat adjunk ezen érdekes könyvet olvasni és bajának mineműsége iránt tájékozást nyerni, elhatároztuk, hogy e könyvet minden betegnek teljesen ingyen és bérmentve megküldjük. Betegek, akik erre igényt tartanak, írjanak egy levelezőlapot pontos címükkel: Puchmann et Tárta cégnek, Berlin 605, Müggerstrasse 25.