Kis Ujság, 1928. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-24 / 69. szám

A Heves Összecsapás gróf Hadik és Bud, meg Pesttel miniszterek között Úgy a felsőház, mint a képviselőház ülésén ma a törvényhozó urak közül kevesen jelentek meg, mert különösen a gazdák igen nagy számmal vettek részt a tenyészállatkiál­­lá­son. Annál több idegen, illetve vi­déki volt az országház karzatán. A külföldiek nem győzték dicsérni az épület szépségét a vidéki polgár­társak pedig botránkoztak azon hogy a törvényhozók nincsenek jelen az ülésen. A felsőháziban a valorizációs törvény paragrafusairól folyt még mindig a vita. Papp József után Szigethy János beszélt, aki azt akarta, hogy biztosítási üzletekkel csak szövetkezetek és részvénytársaságok foglalkozhassanak. Bod János pénzügyminiszter kijelentette, hogy a legrövidebb időn belül erre vonatkozó törvényjavasla­tot fog­ előterjeszteni. Báró Fiáth Pál arra kérte a kormányt, iktassák törvénybe hogy azonnal valorizálni fogják a hadi­­kölcsönöket, mihelyt az ország eleget tett trianoni kötelezettségeinek. Bod János miniszter ezt lehetetlennek mondotta. A biztosításokról szóló szakaszokat együttesen tár­gyalták. Hadik János éles támadás i­ntézett a törvény azon szakaszai ellen, melyek lehetetlenné teszik hogy egyes biztosító társaságok 8—10 százalékig valorizál­janak Attól fél, hogy a biztosító intézetek ezen eljá­rása megint olyan csapás lesz az országra, mint a hadi­termény társaság volt annak idején. A biztosítottak érdekeit meg kell védeni minden túlkapás ellen. Ki­fogásolja, hogy a kormány folyton rendeletekkel dol­gozik és nem törvényekkel. Sok ember inkább veszni hagyja a pénzét, minthogy háromszor Pestre utazzon azért Élesen támadja az igazságügyminisztert, hogy miért terjeszti be ezt a javaslatot, mikor biztos tudo­mása van arról hogy ő sem ért vele egyet. Kéri, hogy a törvényjavaslatot küldjék vissza kijavítás végett a képvselőháznak. Bod János kijelentette, hogy nem helyesli Hadik álláspontját. A külföldön is ellenőrzés alá helyezték a biztosító társaságokat. A biztosító társaságok nagyon rossz lábon állanak. Pesthy Pál igazságügyminiszter alkotmányjogi szempontból védte meg javaslatát. Gróf Hadik János erre nagyon ingerülten vála­szolt, úgy hogy még a padot is csapkodta. Különösen azt kifogásolta, hogy a biztosító társaságokkal szemben nincs olyan szakasz a törvényben, amely helyet adna a jogorvoslatnak. Ha a törvény így marad, ahogy most van, akkor a biztosítottakat ki lehet játszani. Ezzel szemben Pesthy Pál igazságügy miniszter viszontválaszában kijelentette, hogy a jogorvoslás igenis benne van a törvényben, természetes, hogy nem­ lehet egész regényeket belevenni. Gróf Hadik János tüzesen pattant fel: — Ez nem regény, miniszter úr. Itt jogokról van szó ! A miniszter úr törvényjavaslatai olyanok, mint ha regények volnának és mégis aláírja őket. Tessék úgy megfogalmazni a törvényeket, hogy mindenki megért­hesse és hogy a biztosítottak nyugodtan fordulhassa­nak a bírósághoz. Ezután egész sor módosító javaslatot terjesztett elő gróf Hadik, amelyeket azonban a felső­­ház többsége nem fogadott el. Ezzel a felsőház részle­teiben is magáévá tette a valorizációs törvényjavaslatot. A legközelebbi ülése a felsőháznak valószínűleg csak húsvét után lesz. Görgey István megállapította, hogy a külföldről az utolsó hét évben 150­ 1 millió pengővel több értékű árut hoztunk be, mint amennyit ki­vittünk. A malom­ipar elpusztul, a cukorgyártás virágzik, a szeszgyárak, a szalámigyárak, sörgyárak, a növényfeldolgozó ipar, a konzervgyárak csak 20—30 százalék erejéig vannak foglalkoztatva. Nagy nemzeti vagyon hever itt parla­gon. Ita ezek a gyárak dolgoznának, nagyobb volna a népszaporodás és nem volna nyomor. Vagy iparosodik az ország, vagy folytatni kell a földosztást, más kiút nincs ! Mindent el kell követnünk, hogy mezőgazda­­sági cikkeinket el tudjuk helyezni a külföldön. A ter­melés legnagyobb baja a gazdasági bizonytalanság. Módosítani kellene a vámtarifát. A vámokat még emelni kell. Nyomban felállott ezután gróf Bethlen István és kijelentette, hogy a vámtarifát nem lehet felemelni, előbb kereskedelmi szerződéseket kell kötni és csak azután lehet szó a vámtarifa revíziójáról. A kormány azonban meg fogja vizsgálni, hogy nincsenek-e olyan vámok, amelyek a mezőgazdaság további fejlődését hátráltatják. A magyar ipar támogatására feltétlenül szükség van. Hermann Miksa kereskedelmi miniszter is meg­védte az ország vámpolitikáját. Kabók Lajos beszéde alatt csaknem teljesen kiürült a képviselőház, úgy hogy csak négy képviselő volt jelen. Az elnök kénytelen volt szünetet adni. Szünet után Kabók Lajos folytatta beszédét és a munkanélküliség kérdéséről szólva, indítványozta, hogy a vidéki városok létesítsenek munkanélküliség esetére biztosító pénztárakat. Végül Neubauer Ferenc beszélt, majd kimondta a képviselőház, hogy miután a tenyészállatvásár teendői sok gazda-képviselőt is lefoglalnak, szombaton és hétfőn nem tart ülést. A legközelebbi ülés kedden lesz. A képviselőház folyosóján sokat beszéltek arról, hogy a belügyminiszter által készített új vármegyei törvényjavaslat megbukott magában a kormánypárt­ban. Ezzel a törvényhatósági bizottságok megalakí­tása újabb halasztást szenved. A fővárosi törvényható­ság újjáalakításáról szóló törvényt azonban még a nyári szünet előttre akarják tárgyalni, amelynek elfo­gadása után természetesen feloszlatják a városi köz­gyűlést. Nagy vita a vámpolitikáról A képviselőház pénteki ülése A képviselőházban széles mederben folyik napi nyolc órás üléseken a költségvetés általános tárgyalása. A mai nap szónoka Görgey István volt, a sátoralja­újhelyi képviselő és arról nevezetes, hogy a gyári és kereskedelmi érdekeltségek szószólója. Kitűnő szak­ember, ügyes szónok, de az agrárius képviselők nem szívesen hallgatják, mert egyoldalúnak mondják fel­­fogását. Görgey István nagy szakértelemmel és hozzá­értéssel igyekezett megvédeni a magyar ipar erős vám­védelmét, sőt i­dáig ment, hogy az országban létező hatvankét’ kartell is oltalmába vette. Mesének mon­dotta azt, hogy a mezőgazdaság válságának az ipari vámvédelem az oka, de azt elismert­e, hogy elsősorban a mezőgazdaságot kell talpraállítani. A mezőgazdaság­nak az a baja, hogy drága a forgótőkéje. Nem­ lehet azt csinálni Magyaror­zágnak, hogy az iparát teljesen ki­szolgáltassa a külföldi iparnak. Minden szomszédos ország Magyarország ellen élezi ki a mezőgazdasági védővámokat,­ Ausztria háromszor is felemelte ellenünk a vámokat. Vannak olyan államok, amelyek 100 szá­zalékkal emeltek egyes tételeket. A külföld azzal segít magán, hogy nem vásárol idegen árút. Nálunk ez for­dítva van. Mussolini mindenkit hazaárulónak tart­, aki em hazai árút vásárol. A szuperfoszfát és traktorok ára aacsonyabb nálunk, mint a külföldön. A vám­­ csak 1­0 kilogramm­ búza terhet jelentenek holdanként a gyár mezőgazdaságnak. Ez ellen az állítás ellen az egységespárti képviselők olyan zajosan tiltakoztak, hogy az elnök alig tudott ren­det csinálni. KIS ÚJSÁG 1928 március 24 „Haladni kell a korral és tanulnia kell a gazdának" — mondta a kormányzó a tenyészállatvásár megnyitásán Pénteken kisütött a nap és a főváros utcáin is élénkebb, színesebb volt a forgalom. A város belső részein is észre lehet venni, hogy az ország legtávolabbi falvaiból is tömegesen jöttek fel Budapestre a tenyészállat­­vásár megtekintésére. A díszesen fellobogózott tenyészállatkiállítás terü­letét sokezer főnyi látogató közönség lepte el. Kisgazdák és vidéki urak egyaránt nagy­­érdeklődéssel szemlélik a szép állatokat, a zakatoló gépeket és a kiállítás többi látnivalóit. Állandóan nagy tömeg áll a Kis Újság fül­kéje előtt, tisztviselőink alig tudnak felelni minden érdeklődő kérdésére. Olvasóink ugyanis kedves köte­lességüknek tartják, hogy meglátogassák lapunk ki­­rendeltségét a vásárol­. Pénteken 10 óra tájban a vásár rendezőségének emeletes épülete előtt díszruhás urak gyülekeztek, Magyarország mezőgazdaságának vezetői jelentek meg, Horthy Miklós kormányzó fogadására. Mayer János földm­ívelési miniszter, Zsitvay Tibor, a képviselőház elnöke, Ripka Ferenc főpolgármester, Presily Elemér főispán, államtitkárok, képviselők és más közéleti előkelőségek jelentek meg az ünnepélyes megnyitáson. Mayer János üdvözölte a kormányzót. Hangsú­lyozta, hogy a nagy termelési világversenyben csak úgy számíthatunk sikerre, ha a cél szolgálatába állít­juk gazdasági politikánkat. Magyarország jövője a mezőgazdaságon múlik, szükséges tehát, hogy a tenyész­­állatvásárt országos mezőgazdasági kiállítássá fejlesszük. Horthy Miklós kormányzó válaszában a követke­zőket mondotta: — A magyar mezőgazdaságnak évről-évre igazi ünnepnapja a tenyészállatvásár megnyitása. Az az élénk érdeklődés, amely a kiállítás iránt egyre na­gyobb mértékben jut kifejezésre, örvendetes jele annak, hogy mennyire átérzi mindenki e­nnek a ki­állításnak igazi jelentőségét. Ma már a tenyészállat­vásár messze túlnőtt az üzleti célok keretein és való­sággal a szemléltető oktatás egyik legfontosabb eszkö­zévé vált a gazdák életében.­­ A világ mezőgazdaságának mai fejlettsége mellett már nem elég, ha a gazda a régi csapásokon haladva dolgozik s a többit az Úristenre bízza. Ma ­ A VILÁG URA gróf MONTE KRISZTÓ 1127) — Mióta én a szigeten vagyok, már vagy öt­­venszer kötöttek itt ki hasonló fajtájú emberek, de sohasem jutott eszükbe a sziget bensőjébe tola­kodni. A két beszélgető eltávozott és így a bokor mögött rejtőzködő kiütéses nem hallotta, miben állapodtak meg. Egy darabig még mozdulatlanul feküdt, azután ott bolyongott a ház körül, majd a sziklák közé kapaszkodva, a sziget keleti oldala felé haladt. A kiütéses egyik magasabb pontról áttekint­hette az egész keleti területet. A szikla lábánál kis járművet pillantott meg, amely olyan ügyesen volt a sziklák közötti keskeny öblöcskében elhe­lyezve, hogy a tenger felől nem vehették észre. A parton, közel az olasz módra épített alkotmány­hoz, néhány ember ült, vagy heverészett. Nagy tüzet raktak, valószínűleg azért, hogy ebédjüket elkészíthessék. Az emberek egyike a sziget belsejébe indult. Vadalmasét keresett, mert ennek a gyümölcséből készített salátát az olasz hajósok nagyon kedvelik. A kiütéses közeledett az emberhez és már csak ötven lépésnyi távolság lehe­tett közöttük. A gyümölcskereső ember alacsony, kövér, vastag termetű volt, vörös, fölpuffadt arca sokkal több hajlamot árult el a gyáva, semmittevő életre, mint a tengeri kalózkodáshoz szükséges bátorsá­got. Ha a kiütéses eltorzult arca, vérrel aláfutott szemei még ki tudtak­ volna fejezni valamit, úgy a legnagyobb meglepetést és örömet árulják el, mikor az elhanyagolt külsejű embert megpillan­totta. Nem tudott elfojtani egy csodálkozó kiál­tást. Kiugrott a sziklák közül, amelyek eddig elta­karták.­­» Jó napot, kedves barátom — mo­ndta fran­ciául — ön valószínűleg salátának való vadalma­kat keres? A csempész, vagy bár akárki volt, rémülten rezzent össze, mikor az ijesztő arcot meglátta. — Az ördögbe is ! — kiáltotta — a pokol szü­lötte áll előttem ! Isten, légy irgalmas hozzám ! — Egy cseppet sem barátságos felelet ez az én köszöntésemre — mondta a kiütéses, aki utála­tosan fintorgatta az arcát. — Igazán nem keresz­tényi dolog ilyen módon juttatni eszembe bor­zasztó külsőmet. Ki tehet róla, hogy nem vagyok olyan, mint azelőtt voltam? Azt mondja egy régi közmondás, hogy változnak az idők és megvál­toznak az emberek is ! Ki ismerné fel ebben a csempészben, öreg csirkefogóban Páris városának egykor híres bankárját, Danglars bárót?! — De kicsoda ön? — kiáltotta Danglars ré­mülten, reszketve, mert a kiütéses közelebb ment hozzá. — Én sohasem láttam az ön arcát. Az Isten legyen irgalmas, kegyelmes hozzám ! — Valamikor szép fiú voltam és remélem, hogy nemsokára ismét az leszek. De szedje össze magát, ne féljen tőlem és feleljen józanul, férfihez illően és ne rémüldözzön, mint a hat éves gyermek. Miféle emberek azok ott lenn? Tengeri rablók vagy csempészek? — Félig azok, félig ezek, — felelt Danglars még mindig remegve. — Volna-e kedvük egy csomó aranyat ke­resni? — kérdezte a­­kiütéses. — Eh, aligha nem ! De itten, a sziklákon nem látok aranyakat heverészni. — Ah, hátha mégis. Danglars báró, volna-e kedve Monte Krisztán bosszút állni? Danglars visszaugrott néhány lépésnyire. Nem tudta, hihet-e ennek a kísértőnek, aki ilyen szörnyű alakban nőtt ki eléje a földből, mintha csak a po­kol okádta volna ki magából valamelyik szakadé­kon keresztül. — Gondolkodjék a dolog fölött, Dapgiars báró. Én nem akarom rábeszélni. Jöjjön ide dél­után erre a helyre, akkor talán egy régi ismerősét fogja fölfedezni bennem. A bajtársainak n­e szóljon egyelőre semmit, csak igyekezzék arra bírni őket, hogy maradjanak az öbölben éjszakára. Ha meg­egyezünk, olyan üzletet ajánlok, aminek a bajtársai meg fognak örvendeni. Akarja, Danglars úr !­­Vasárnap folytatjuk.

Next