Kis Ujság, 1928. május (41. évfolyam, 99-123. szám)
1928-05-01 / 99. szám
s Elütött a vonat egy bölcskei legényt A paksi határtól nem messze megrendítő szerencsétlenség történt tegnap este. Kovács Mihály szolgalegény Dunakömlődrtt, a vasúti sínek között ment. A személyvonat azonban, amely körülbelül tizenegy óra tájban robogott arra, elütötte a szerencsétlen embert. Ma reggel hat óra tájban találtak rá a járókelők a súlyos sérüléseketszenvedett szolgalegényre, akinek mindkét lábát levágta a vonat. A borzalmasan szétroncsolt ember a legnagyobb csodálkozásra még reggel is eszméleténél volt és meg tudta még mondani azt is, hogy Kovács Mihálynak hívják és Bölcskérre való. Édesanyjánál volt és gyalog tartott hazafelé. A csendőrség megindította a nyomozást, hogy miért ment Kovács Mihály a sínek között, holott nem messze a vágányoktól vezet az országút. Kovácsr.MihályL a falubeliek szerint soha nem volt iszákos természet, és így érthetetlennek találják, hogy nem vette észre a mögötte közeledő személyvonatot. A súlyosan sebesült embert kórházba szállították, azonban életbenmaradásához kevés a remény. Agyonütötte a beomló fal Csanádapácán beomlott egy épülőfélben lévő ház tűzfala. Az omladék két embert temetett maga alá. Bozsó István pallér életveszélyes sérüléseket szenvedett, míg Szél Sándor kőműves életét vesztette. A nyomozás megindult. Hat utassal kőbányába zuhant az autó A franciaországi Albi mellett egy automobil gyors robogás közben a magasan fekevő úttestről egy kőbányába zuhant. Hatan ültek az automobilban. A tulajdonos felesége és három barátja szörnyethalt. Maga a tulajdonos egyik utas vendégével együtt súlyosan megsebesült. Lapunk legközelebbi száma a május elseji munkásünnep miatt, csütörtök reggel jelenik meg. Halálozás: Aldobolyi Nagy Dezső ugocsai, halmi bankigazgató Budapesten, a Szent János-kórházban hétfőn meghalt. Temetése szerdán lesz a rákosi új köztemetőből délután 4 órakor. Cserkészleányok világkongresszusa Budapesten. Tudvalevően május 3—18-ig tart a cserkészleányok világkongresszusa Budapesten, amelyen az összes kultúrállamok képviseltetik magukat. A törvényhatóság pénzügyi bizottsága legutóbbi ülésén húszezer pengőt szavazott meg a kongresszus céljaira. Autógázolás Kispesten. Kardos Sándor 14 éves kispesti fiú a Kossuth Lajos téren akart áthaladni, amikor egy személyautó elütötte. A szerencsétlenül járt fiút a kispesti mentők súlyos sérülésekkel szállították a Szent István-kórházba. _ Életünt öregasszony. Ilauszknecht Mihályné 72 éves öcsényi asszony öngyilkosságot követett el. Az istállóban levő gerendára "felakasztotta magát és meghalt. .. • Leszakította a gép az ujjait. Bíró Erzsébet, Pesterzsébeten a Baross utca 49. számú házban lakó 26 éves gyári munkásnő kéjét a pesterzsébeti jutagyárban egy gép elkapta és három ujját leszakította. A szerencsétlenül járt munkásnőt a pesterzsébeti mentők súlyos állapotban szállították a Szent István-kórházba. Jó emésztés — fél egészség. Székrekedés, bélrenyheség esetén ARTIN-dragée könnyű, normális ürüléshez segít. Ki a tettes?! Nyíregyházán, a legutóbbi vásáron, vérbefagyva találtak egy tanyai legényt. Ott feküdt a Pacsirtautcában, a testén hatalmas, szúrt sebekkel. Zsebében megtalálták a pénztárcáját és benne az iratokat. Dankó György volt a legény és nyilvánvalónak látszott, hogy a vásáron összeveszhetett legényekkel, azok meglesték és leszúrták. Ezen a nyomon három tanyai legényt le is tartóztattak. Mindent tagadtak. Házkutatás során az egyik ünneplő ruháján vérfoltokat találtak. — Te szúrtad' le Dankó Györgyöt! '—«■ vágták a szemébe. A legény — katonaviselt ember — csak ennyit válaszolt: — Könnyű ezt mondani. Bizonyítsák be ! — Hogy került a vér az ünneplő ruhádra? — faggatták tovább. — Nem tudom. Ittas voltam a nyíregyházi vásárban. Lehet, hogy verekedtem is valakivel, állítsanak erre tanukat. Az is lehet, hogy az orrom vére eredt el. A másik két legény is mindent tagadott, tanú nem jelentkezett, Dankó György pedig végleg elhallgatott... Nem volt más hátra, minthogy vegyileg vizsgálják meg, Dankónak a kiömlő vére került-e a gyanúsított legény ünneplő ruhájára? A vegyvizsgálat aztán csak annyit tisztázott, hogy az áldozat vérének vegyi vizsgálata más vérre enged következtetni, mint az a vér, amelyet a gyanúsított ruháján találtak. Nagy ellenben a valószínűség amellett, hogy a gyanúsított legény valakivel életre-halálra késpárbajt vívott — esetleg Dankóval — és a saját vére került csak az ünneplő ruhára, de nem az áldozat vére. Ilyen irányban sincs azonban bizonyíték és az ügyészség most mind a három gyanúsított legényt szabadon engedte. Továbbra is fennmarad a kérdés: ki a gyilkos, ki ölte meg deli Dankó Györgyöt?! KIS ÚJSÁG 1928 május 1 Háromszoros vadházasságban élt az ál-villanyszerelő Megrögzött Házasságszédelgőt fogtak Orosházán Egy orosházi özvegyasszony feljelentésére a rendőrség őrizetbe vett egy Surányi József nevű férfit, kit lopás miatt köröztet a nagykanizsai törvényszék , aki sorozatos házasságszédelgéseket követett el. Surányi József, ki hamis név alatt Megyesbodzáson kendőkötődét tartott fenn, 1922. év végén megismerkedett egy orosházi özvegyasszonnyal, kinek házasságot ígért s vele hat hónapon át együtt élt, majd megugrott. Az özvegy várta Surányit öt esztendőn keresztül, míg végre 1928 március 10-én valóban megjelent Surányi és meggyőző erővel előadta, hogy azért volt ilyen huzamos ideig távol, mivelhogy »kommunista ügyből kifolyólag Amerikába internálták». Most végre szabad s eljött, hogy beváltsa ígéretét. Az özvegy, kinekSurányitól gyermeke született, a rendőrségre ment. Mikor a rendőr igazolásra szólította föl Surányit, az asszony legnagyobb meglepetésére az — Dalmadi Lajos névre, a peremartoni községi elöljáróság által kiállított erkölcsi bizonyítvánnyal s más okmányokkal igazolta magát. Előállították a rendőrségre, hol megállapították, hogy valódi neve Surányi József, leit lopás miatt köröz a nagykanizsai törvényszék. Azt is megállapították, hogy Surányi az orosházi özvegyen kívül egy csongrádi asszonyt is házassági ígérettel font be, de ezenkívül még egy harmadik asszonnyal is vadházasságban él. A rendőrségen kikérdezése során Surányi villanyszerelőnek mondotta magát. Néhány, a szakmába vágó kérdést adtak föl neki. Arra a kérdésre, hogy hányféle áram van, Surányi az összes Edisonokat lefőző, következő sajátságos feleletet adta: — Negatin és nikotin áram. A további szakszerű válaszokat a lopás ügyből kifolyólag a nagykanizsai törvényszék veszi ki Surányiból, kit ma átkísértek Kanizsára, honnan, ha számot adott ottani sáfárkodásairól, — visszaviszik Orosházára, hogy kiegyenlítse a menyecskék, özvegyek körüli kapcsolatait. Evangélikus lelkészek országos konferenciája. A Magyarhoni Evangélikus Lelkészegyesület május 2-án és 3-án, Orosházán rendezi ezévi országos tavaszi konferenciáját. A lelkészértekezleten dr. Raffay Sándor bányakerületi evangélikus püspök két előadása is szerepel, rajta kívül közreműködnek: Paulik János nyíregyházi igazgatólelkész, elnöki megnyitóval, továbbá dr. Pröhle Károly, a soproni evangélikus hittudományi kar dékánja, Kovács Andor espereslelkész, Szűcs Sándor, Turóczy Zoltán, Dusszik Lajos, Hering János lelkészek. A konferencia tagjait az orosházi evangélikus gyülekezet látja vendégül. Eltűnt báró. A budapesti főkapitányságon bejelentette báró Gudenus Hugó nyugalmazott pénzügyi főtanácsos, hogy József nevű huszonegyéves fia üllőiúti lakásukról napokkal ezelőtt eltávozott s azóta nem adott életjelt magáról. A rendőrség keresi. A szülői gondatlanság áldozata. Nagy György kétéves budapesti kisfiú, szüleinek az Aréna út és Thökölyút sarkán lévő lakásán véletlenségből lúgkőoldatot ivott. A mentők súlyos állapotban szállították a Szent István-kórházba. A nyomozás megindult annak kiderítésére, hogy a szerencsétlenségért kit terhel felelősség Leesett a villamosról. Kaiser József újpesti asztalossegéd Újpesten, a Pozsonyi úton egy villamosra akart felugrani, azonban megcsúszott, visszaesett és a pótkocsi kerekei alá került, amelyek jobb karját levágták. Az újpesti mentők súlyos állapotban szállították a gróf Károlyi-kórházba. Húsvéti jutalomjáték A KIS ÚJSÁG húsvéti számában közölt jutalomjáték helyes megfejtését április 30-ig a következők küldték be: Táncos Lajosné, Peresztegi Tajos, Sági Gáspár, Szakács Gyula, Bakos Ilonka, Mona József, Horváth Jenő, Pataki Lajos, Soós Gergely, özvegy Szűcs Istvánné, Knór Lidia, Bokor Anna, Fekete József, Varga András, Ifjú Ohács Mihály, Somogyi Olga, Beleznay István, Gardil József és Péter, Kocsis Géza, Francsics István, Németh Lajos, Donkó Ernő, Wimnberger Valéria, Siposs Géza, Hunyady Béla, Pecznik Illés, Faragó Mihály, Parragh József, Hornyák Gyula, Berta János, Takács József, Fákon Borbála, Tóth Gizella, I. Kovács Lajos, Kónya Antal, Vidra József, Kurunczy Lajosné, ifjú Czigány Sándor, Papp Teréz és Mihály, Horváth Béla, Török Albert, Kapala János és neje, Iker József, Tóth Rafael, Solymosi Ernő, Megyesi Béla, Schneider Lőrinc, Sinka Lajos, Tóth János, Dékány Ignác, Kovács Mihály, Andrásy Margitka, Gubucz Vince, Dékány Miklós, Dolbján János, Szabó Erzsébet, Hipszki Ferenc, Pókay Béla, Hérics Mihály, Drácz Lajos, Molnár Illés, Papp Gábor és neje, Kónya Andrásné, Horváth Elek, Rajki István, Varga Ferenc, ifjú Elek József, Csikesz Irénke, Szántai Lajos, Bohák András, Kovács Erzsébet, ifjú Berta László és Margit, B. Gábor Győzőné, Csobán József, Rácz János, Matkovics István, Konda Nándorné, Zila Mária, Nagy János, Zsoldos Vendel, Radvánszki László, Polonszky Zsigmond, Lantos Istvánné, Molnár Lajos, idősb Sebők János, Vízi Ferenc, Fórizs Mihály, Molnár Mihály, Smál Ferenc, Horák Mihály, Keresztúri Albert, Milller Mihály, idősb Fischer Mihály, Sárai Szabó Sándor, Bata Ilonka, Pikó Zsuzsika, Molnár Lajos, Molnár Gyula, Kálmán János, Kalló István, Július Hlavina, ifjú Suszter János, Somogyi János, Lédári Béla, ifjú Fülöp Sándor, Tóth István, Milller Mihályné, Molnár Vali, Horváth János, alsó Garai József, Horváth József, Mészáros Lajos, Mauer Anna, ifjú Pintér Lajos, Faragó Péter, Mező Juliska, Fehér Istvánné, Kutsán József, Molnár György, Mészáros Maris, özvegy Orbán Lajosné, Lankó Mihály, Tóth Károly, Horváth Sárika, Vatics Péter, Láncai Gyula, Dömölki Mariska, Csaki Franciska, Szabó Vencel László, Farkas Karolin, Tollas István, Micheller Lajos, Szabó Antal, Werner Ferenc és Éviké, ifjú Somogyi József, Bogár József, Kéri Elek, Jancsó János, Matuska Etel, Nagy Miklós, Szalay Naca, Nyíri Karolin, Nider Antal, Németh István, Szakács Marika, özvegy Iker Jánosné. A jutalomjáték megfejtését és a nyertesek névsorát a Kis Újság május 6-i száma közli. Fiú sportöltöny! legdivatosabb mintázatú tartós jó szövetből 3—6 évesig 16 P 7-10 18 P Boarette mosó fiú sportöltöny 3-6 évesig 12 P 7-10 14 P László Sándor férfi és fiuruha áruház, Budapest, Rákóczi út 50. szám. Vidéki rendelések pontosan eszközöltetnek utánvéttel. mmwmmmmmammmmmé Aki a halott fiát üvegszekrényben tartotta A túlhajtott kegyelet néha különös módon nyilatkozik meg. Vannak emberek, akik nem képesek lemondani arról, hogy drága halottjukat a hideg föld örökre elfedje szemük elől. Egy neves budapesti orvosprofesszornak, dr. Arányi Györgynek volt egy nyolc éves, bálványozásig szeretett és művészi hajlamú fia. Egy alkalommal a kis művész hangversenyt tartott és utána difteritiszbe esett. A legodaadóbb ápolás dacára is a gyermek menthetetlen volt. A teljesen lesújtott apa a tetemet bebalzsamozta, csillagokkal díszített selyemruhácskába öltöztette, egy üvegszekrénybe helyezte és a dolgozószobája íróasztala mellett tartotta. Két év múlva az apa váratlanul elhunyt és a kis múmia a törvényszéki orvostani múzeumba került. "A bebalzsamozott gyermek arca gyöngyház színű, fénylő külsejű. Új református lelkészek, Vasady Imrét a bözsönyei, Béky Jánost a zsarnói, Molnár Lajost a kósdi református gyülekezet választotta meg új lelkészéül. A tiszaberceli református egyházközség új lelkipásztorát, Korocz Lászlót most iktatta hivatalába Porzsolt István középszabolcsi esperes. SZÍNHÁZ-RÁDIÓ BUDAPESTI SZÍNHÁZAK KEDDI ÉS SZERDAI MŰSORA Operaház: Kedden A négy házsártos (7), szerdán nincs előadás. •— Nemzeti: Kedden Bánk bán, szerdán Szibéria (fél 8).— Kamara: Kedden John Gábriel Borkmann, szerdán Kaméliás hölgy (háromnegyed 8). — Vígszínház: Kedden Úri muri, szerdán Hókuszpókusz (fél 8). — Magyar : Kedden és szerdán Olympia (8). — Városi: Kedden és szerdán Gyurkovics-fiúk (8). — Fővárosi Operett: Kedden és szerdán Zenebona (8). — Belvárosi: Kedden és szerdán Nászéjszaka (8). Szegeden a város színügyi bizottsága elhatározta, hogy színházi előadást rendez a bolgár és görög földrengés áldozatainak javára. BUDAPESTI RÁDIÓ MŰSORA Szerdán Délelőtt, 11 óra 30 perc: Hírek, közgazdaság. 11 óra 45 perc: Hírek, közgazdaság. 12 óra: Déli harangszó. Utána: Nagyváradi Bura Károly és cigányzenekarának hangversenyei 1 óra: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállás. — Délután. 3 óra: Hírek, közgazdaság, éelmiszerárak. 4 óra: Kálmán bácsi mesél a gyermekeknek. 4 óra 45 perc: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 5 óra 30 perc: Szimfonikus zenekari hangverseny. Beethoven-est. Közreműködnek: Anthos Ilonka hangversenyénekesnő. Fehér Pál operaénekes, a berlini városi Opera tagja és Frank Lajos gordonkaművész. Műsor: 1. Athén romjai. Megnyitó. 2. A távoli kedveshez. Dalciklus, zenekari kísérettel énekli Anthos Ilonka. 3. Prometheus balettzene. A gordonkaszólót Frank Lajos játssza. 4. Adelaide énekli Fehér Pál. 5. Athén romjai, török induló. 7 óra: Dr. Kontz Endre felolvasása: «Sárospatak és főiskolájának története és műkincseiről«. 7 óra 45 perc : Angol nyelvoktatás. 7 óra 50 perc : Bartók Béla zongorahangversenye. Műsor: 1. Debussy: a) Ghildrens corner ; b) ATones ; c) Minstrels. 2. a) Kodály: 1, 2., 3. és 5. szám Opus II-ből; b) Bartók : Tizenöt magyar parasztdal. 3. Bartók : a) II. Elégia ; b) Tíz könnyű zongoradarab ; c) I. román tánc. 10 óra : Pontos időjelzés, hírek. Utána : Cigányzene. Csütörtökön Délelőtt. 9 óra 30 perc: Hírek, közgazdaság. I1 óra 45 perc : Hírek, közgazdaság. 12 óra: Déli harangszó. Utána: Zongorahangverseny. 1 óra: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — Délután. 3 óra : Hírek, közgazdaság, élelmiszerárak. 4 óra: Bakó Gábor felolvasása: «Szőlőmolyveszedelem és a szőlőmoly irtása. 4 óra 45 perc: Pontos időjelzés, időjárás, vízállásjelentés és mozik műsora. 5 óra: Kamarazenekari hangverseny. Vezényel Komor Vilmos karnagy. Műsor : 1. Mendelssohn : Hebridák. Megnyitó. 2. Wagner: Siegfried. Idill. 3. Debussy : Kis suite. 4. Schubert: Befejezetlen szimfónia. 6 óra 15 perc: Visky Károly felolvasása: «Népművészet és iparművészet». 7 óra: Kalliwoda Olga hangversenye. Műsor: 1. Schubert: a) Der Tod und das Mädchen; b) Heidenreslein ; c) Die Kinche; d) Der Musensohn. 2. a) Monteverde: Lasciate mi morire ; b) Passierlo : Chi voul la Cingarella ; c) Brahms : Oh, wusst ich doch den Weg zuriick; d) Brahms: Von eiiger Liebe. 3. a) Kölcsey : Fehér bárányfelhő ; b) Kun : Sohasem. Nyitány; c) Kern: Szól a kakas már; d) Hubay: Elmondhatnám. 7 óra 45 perc: Német nyelvoktatás. 8 óra 45 perc: Előadás a Rádióközpontból. Német operaelőadás. 10 óra 30 perc . Pontos időjelzés, híres. Utána. Cigányzene.