Kis Ujság, 1928. október (41. évfolyam, 223-248. szám)
1928-10-02 / 223. szám
ül I KIS ÚJSÁG Románia a lengyel-magyar szövetkezés ellen — 14—■«! Nem vesz részt a Mussolini által tervezett hatalmi csoportosulásban, ha annak Magyarország is tagja A lengyel miniszterelnök, Pilsudszki tábornagy, Erdélyen keresztül Bukarestbe utazott, ahol Bratianu Vintilia román miniszterelnökkel folytatott tanácskozást. Bratianu miniszterelnök Pilsudszki marsall előtt teljes nyíltsággal vázolta Románia álláspontját Lengyelország külpolitikájával szemben, különösen a magyar kérdés tekintetében. Részletesen ismertette Románia külpolitikáját, azután kijelentette, hogy Románia nem nézheti jó szemmel a lengyel-magyar közeledést. Nagy idegességet okozott Romániában az, hogy Lengyelország részéről legutóbb nyílt kijelentések hangzottak el egy magyar-lengyel politikai együttműködés mellett. Ezek után — mondotta Bratianu — Románia nem haladhat együtt Lengyelországgal, mert ebben a pillanatban lehetetlen, hogy Románia olyan hatalmi csoportosulásban vegyen részt, amelynek Magyarország is tagja. Ezért kérte Pilsudszkit, hogy Lengyelország mondjon le minden ilyen törekvésről. Annak a reményének adott kifejezést, hogy Lengyelország, mint Románia szövetségese, nem fog semmi olyat tenni, ami sérthetné Románia érzelmeit. Azt mondotta végül Bratianu, hogy szükségesnek és korrekt dolognak tartotta azt, hogy Lengyelországot minden félreértést tisztázó módon tájékoztassa Románia állásfoglalásáról. Ez a tanácskozás összefügg azzal, amiről bukaresti politikai körökben napok óta beszélnek. Eszerint Pilsudszki tábornagy Mussolini kezdeményezésére azt az ajánlatot tette Romániának, hogy vegyen részt egy új hatalmi csoportosulásban, melynek tagjai Románián és Lengyelországon kívül Olaszország, Bulgária, Magyarország és Törökország volnának. Ezek az országok szövetségi viszonyra lépnének egymással és külpolitikai téren szorosan együttműködnének. Egymillió bortermelő van az országban A kereskedelmi miniszter választói között Dr. Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter napok óta Sopronban időzik. Ez a szép, áldozatkész dunántúli város választotta meg képviselőjévé a minisztert. Csornán. Balfon lelkesen fogadták a kereskedelmi minisztert és őszintén előtárták a nép bajait. Herrmann Miksa meghallgatta a soproni iparosoknak és kereskedőknek égető panaszait is. A soproni szőlőbirtokosok különösen sokat panaszkodtak. A soproni bortermelés és borkereskedelem tönkre jutott, — mondották. — Csak akkor lehet egy kis reményük még, ha eltörli a kormány a borfogyasztási adót és ha hitelt is kapnak az érdekeltek. — Nemcsak ez a baj, — válaszolta a kereskedelmi miniszter — hanem főleg az, hogy túlteng nálunk a bortermelés. Körülbelül egymillió bortermelő van az országban, tehát a lakosságnak a nyolcad része. Ez pedig szerfölött sok! Az is nagy hiba, hogy a magyar bor elől minden ország bezárja a határait, részben azért, hogy a saját bortermését védje, részben,hogy a borfogyasztást csökkentse. Végül megígérte a miniszter, hogy a kormány mindent elkövet a magyar bortermelés és értékesítés érdekében. KEVÉS, DE KITŰNŐ BORT SZÜRETELNEK TOKAJBAN A Tokaj-Hegyalja panaszairól, az ottani szőlősgazdák szomorú helyzetéről már többször írtunk. Most megkezdődött a szüret a Hegyalján és az eredmény aligha fog gyökeresen javítani a gazdák helyzetén. Mindössze 80 ezer hektoliterre tehető az idei termés, amely azonban idén jól minőségű. Mivel a külföldi vevők idén is elmaradtak és a külföldről kezd kiszorulni a híres tokaji bor, nincs megfelelő ára a mustnak, amelyért helyenként csak 75 fillért, fizetnek. Egy hold szőlő rendes megmunkálási költsége 7—800 pengő, tehát örülhetnek a gazdák, ha legalább azt a pénzt, amit befektettek, visszakapják. A három testőr A Kis Újság regénye 26 Ami Porthost illeti, róla mindent tudtak, csak éppen a nevét nem, ezt azonban, valamint két barátjáét Treville ismerte csupán. Hiú és fecsegő ember, tehát olyan átlátszó, mint az üveg. Legfeljebb azt az embert tudta volna megtéveszteni, aki elhiszi mindazt a jót, amit önmagáról mondott. Aramis olyan volt, mintha nem volna titka, holott tele volt titkokkal; alig felelt az olyan kérdésre, melyet mások felől intéztek hozzá és ügyesen kerülte ki azokat a kérdéseket, melyek saját személyére vonatkoztak. Amikor egy napon d’Artagnan csökönyösen faggatta őt Porthos felől és azt a hírt hallotta tőle, hogy a hatalmas termetű testőrnek szerencséje volt és megismerkedhetett egy hercegnővel, azt akarta tudni, hogy Aramisnak milyen szerelmi kalandjai vannak. — És ön, kedves bajtárs — mondotta, — mit mondhat a saját tapasztalataiból, amikor mások bárónőjéről, grófnőjéről és hercegnőjéről beszél? — Bocsásson meg — szólt erre Aramis, — ezt azért beszéltem csak el, mert maga Porthos beszélt ezekről a dolgokról, hogy úgy mondjam: kikiabálta ezeket előttem. De higgye el, kedves d’Artagnan, ha ezt más forrásból tudnám vagy pedig ő a titok pecsétje alatt közli ezt velem, akkor nálamnál aligha akadna titokőrzőbb gyóntatóatyája. — Nem is kételkedem benne — felelte d’Artagnan, — de én azt hiszem, hogy ön is valamelyest közlékeny, mégpedig címerek útján, amit egy bizonyos zsebkendő is bizonyít, melynek az önnel való ismeretségemet köszönhetem. Aramis nem bosszankodott, hanem nagyon szerény arccal és érzékeny hangon mondotta: — Ne feledje, hogy én az egyház kötelékébe akarok tartozni és elfelednék minden világi kalandot. A zsebkendő, melyet nálam látott, nem úgy került hozzám, hogy rám bízták, hanem egyik barátom felejtette nálam. El kellett tennem, hogy ne veszélyeztessem őt és azt a hölgyet, akit szeret. Nekem nincsen kedvesem és nem is óhajtom, hogy legyen; ebben a tekintetben Athos bölcs példáját követem, akinek szintén nincsen sziveválasztottja. — Az ördögbe is jön nem apát, amíg a testőr egyenruháját viseli. — Testőr vagyok akaratom ellenére, de higgye el, hogy szivem mélyén pap. Athos és Porthos hoztak ide, hogy foglalkoztassanak; azon a napon, amikor felszenteltek volna, akadt egy kis összezördülésem... De hiszen ez önt nem érdekli, miért vegyem igénybe drága idejét. — Ellenkezően, ez nagyon érdekel — szólt d’Artagnan, — nekem viszont semmi dolgom nincsen éppen mostan. — Csakhogy nekem viszont a breviáriumot kell olvasnom — felelte Aramis, — majd néhány verset kell megírnom, melyet d’Aiguillon asszony kért tőlem; amikor ezzel elkészültem, el kell mennem a Saint-Honoré-utcába, ékszert kell vennem de Chevreuse aszszony számára, mindebből láthatja, kedves barátom, ha ön rá is érne, nekem viszont igen sok a dolgom. Aramis most barátságosan nyújtotta kezét fiatal bajtársának. D’Artagnan ilyen módon, bármenynyire iparkodott is, nem tudott megtudni semmi lényegeset három új barátjáról. Ezért elhatározta, hogy egyelőre elhisz mindent, amit múltjukról tud, abban a reményben, hogy eljön az idő, amikor majd többet és megbízhatóbbat fog megtudni róluk. Ettől eltekintve a három fiatalember vígan élt: Athos játszott és mindég szerencsétlenül. Barátaitól ellenben soha egy fillért sem kért kölcsön, ámbár erszényük mindég nyitva volt számára és ha becsületszóra játszott, másnap reggel hatkor fölkeltette hitelezőjét, hogy kifizesse tartozását. Porthos ugyancsak szenvedélyes játékos volt; azokon a napokon, "amikor nyert, büszke és nagylelkű, ha megveszített, eltűnt néhány napra egészen, majd újra felbukkant sápadtan, megnyúlt arccal, de tele zsebbel. Aramis sohase játszott. Ő volt a legrosszabb testőr és a legkiállhatatlanabb cimbora, aki csak elképzelhető. Mindigg akadt valami dolga. Ha vendégségben volt és kitűnő bor mellett élénk beszéd közben mindenki azt hitte, hogy az asztalnál marad két vagy három óra hosszat. Aramis az óráját nézte, kedves mosollyal felállt, bocsánatot kért a társaságtól és ilyenkor azt szokta mondani, hogy találkoznia kell egy barátjával, mert meg kell beszélniük egy fontos ügyet. Máskor meg azt mondotta, hogy sürgős innivalója van és kérte barátait, hogy ne háborgassák. Ilyenkor Athos mosolyt erőltetett magára, ami jól illett szép arcának, Porthos meg ivott és esküdözött, hogy Aramisból soha más nem lesz, mint falusi plébános. Planchet, d’Artagnan inasa, meg volt elégedve a szerencséjével, naponkint kapott harminc sort és egy hónapig vidám arccal jelent meg ura előtt. Azután a Fossoyeurs utcában levő kis háztartás fölött kedvezőtlen szél kezdett fújni, vagyis a XIII. Lajostól kapott aranyak elfogytak és erre Planchet panaszkodni kezdett. Ezt Athos utálatosnak, Porthos illetlennek, Aramis nevetségesnek találta. Athos azt tanácsolta d’Artagnannak, hogy dobja ki az elégedetlenkedő inast, Porthos azt kívánta, hogy előbb jól verje el, Aramis viszont megjegyezte, hogy annak csak bókokat szabad hallania, miket neki mondanak.Szerdán folytatjuk.1 1928 október 2 Nemzeti alapon kívánja a felekezetek összefogását Baltazár püspök Debrecenből jelentik: Baltazár Dezső református püspök nagy beszédet mondott. Zászlót bontott a felekezetek összetartása és együttműködése érdekében. " Nemzeti alapon kell összefognunk mindannyiunknak, akik magyarok akarunk mindig maradni, Isten, haza és az emberiség előtt, — mondotta Baltazár püspök. — Harcba hívok minden magyart, tekintet nélkül arra, hogy milyen vallású. Nem kivártok tőlük semmi egyebet, csak azt, hogy becsületes magyarok legyenek. — Közös magyar testvériség, ez a mi sorsunk itt! — folytatta a debreceni püspök. — Csakis az osztály és felekezeti szempontoktól mentes nemzeti politikától várhatjuk azt, hogy az ország belső jóléte és ereje helyreálljon. És ha odáig eljutunk, mert el kell jutnunk, akkor megbecsül bennünket az egész világ és visszanyerjük — belső erőnk következtében — mindazt, aminek hozzánk kell tartoznia, a megújhodó" Magyarországhoz. A nagykállói orvos hivatása áldozata lett Nagykállón vérhasjárvány pusztít. A betegséget megkapta dr. Piros József kisleánya is. A betegeket, köztük sajátleányát, önfeláldozóan gyógyította a fiatal orvos. Időközben úgy az orvos, mint a felesége olyan súlyosan megbetegedtek vérhasban, hogy a debreceni klinikára szállították őket. Piros József a betegség folytán meghalt. Felesége ma is a legsúlyosabb állapotban vergődik és nem is sejti, hogy már özvegy, elveszítette alig 28 éves urát. Pirosék kisleánya ma kelt föl először a betegágyából. Attól félnek, hogy atyja után édesanyját is elveszíti, mert özvegy Piros Józsefné állapota ma éjjel válságosra fordult. § "■ Lemond a szekszárdi polgármester A városi tiszti főügyészi állást most töltötték be Szekszárdon. A tanács és Vitéz Vendel István polgármester elsőhelyen dr. Bús Lajos városi főjegyzőt jelölte, az ellenzék pedig dr. Kunczer Jenő ügyvéddel akarta betölteni ezt az állást. Eddig a tisztviselői kar 13 szavazatával mindig a polgármester akarata érvényesült. Most azonban, mivel a tisztújításnál titkosan szavaztak, nem a polgármester óhaja teljesült, hanem az ellenzéki pályázót választották meg Szekszárd főügyészének. A választás eredménye úgy elkeserítette a polgármestert, hogy még mielőtt kihirdették dr. Kunczer Jenő megválasztását, indulatosan kijelentette, hogy szavára fogadja, lemond állásáról s nem vesz többé részt a képviselőtestület ülésén, mert a szavazás eredménye vele szemben bizalmatlansági nyilatkozat. A képviselőtestület többsége természetesen nem vette szívére a lemondással való fenyegődzést, azonban az mégisvisszatetszést szült, hogy a polgármester, mit sem törődve az elnöklő alispán jelenlétével s a képviselőtestület önérzetével, magát a képviselőtestületet illette kifakadásával. Egy-két bizottsági tag kérlelni is kezdte a polgármestert, azonban hiába, az ülés után nyomban szabadságot kért s azóta nem is jelent meg hivatalában. A polgármester személyes hívei most úgy próbálják reparálni a dolgot, hogy bizalmi nyilatkozatra gyűjtenek aláírásokat s a képviselőtestület legközelebbi ülésén bizalmat akarnak szavaztatni a polgármesternek.