Kis Ujság, 1930. július (43. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-30 / 171. szám

fi KIS ÚJSÁG A SZIBÉRIAI VÁMBOR tatw I OEILE.ERTHEOYI HIMCS —* Irta Fannajpi /*i»€f cst „Ezt csk­áva vasaló !“ — Marinelli vagyok, a Világcsoda­­cirkusz igazgatója!... Ivanov gárda­­kapitány úr, önnél óhajtottam tiszte­letemet tenni! Miklós gróf mosolyogva mutatott helyet vendégének. — Parancsoljon!... És bocsásson meg, hogy ily sokáig megvárakoztat­tam . .. — Én kérek bocsánatot, — udva­­riaskodott a másik férfi — hogy za­varni merem. — Egy cirkuszi énekes mindig bol­dog lehet, ha egy cirkuszigazgató lá­togatja meg őt... Egyébként miben lehetek szolgálatára? , Az idegen férfi részletesen elmondta látogatásának tulajdonképpeni célját. Udvarlás, sőt hízelgő jelzők kíséreté­ben méltatta Ivanov gárdakapitány művészi érdemeit. Miklós gróf mosolyogva tiltakozott a túlzó dicséretek ellen, de azért­ alap­jában véve jól estek neki. Mindenki büszke arra, ha elvégzett munkáját megdicsérik. Még akkor is, ha az a munka — legalább az ő véleménye szerint — nem­­is volt egészen méltó hozzá. Sőt az ilyen esetben kapott elismerés még jobban fokozza az ön­bizalmat, mert olyan területen aratott diadalt, amely idegen lévén a termé­szetétől és korábbi életétől, kétsze­resen nehéz feladat elé állította. Az idegen aztán elmondta, hogy sze­retné a cirkuszához leszerződtetni Ivanov gárdakapitányt. — Kedves művész úr, — folytatta — ne szóljon most közbe! Engedje meg, hogy kis ideig én beszéljek... Jól tudom, hogy Ivanov gárdakapitány mit akar nekem válaszolni. Ismerem az elhatározását!... Ennek dacára mégis idejöttem én: Marinelli, a fő­városi Világcsoda-cirkusz igazgatója. Kötelességem megtenni önnek ajánla­tomat, amely tízszer annyi fizetést biztosít önnek, gárdakapitány úr, mint amennyit az Eszkamilló-cirkusznál ka­pott ... — Igazgató úr, végtelenül sajnálom, de ajánlatát nem fogadhatom el — mondta Miklós gróf. — Erre a válaszára is el voltam készülve, gárdakapitány úr!... Az okot is tudom, hogy miért utasítja vissza ajánlatomat... De engedje megkérdez­nem, nem lehetne-e ezt a kettőt össze­egyeztetni? Ön bizonyos családi ügyek elintézése miatt nem vállal szerződést. De hisz ezeknek a családi ügyeknek az elintézése önt a fővároshoz köti. A Világcsoda-cirkusz is állandóan a fővárosban játszik... Nem tudom megérteni, miért nem lehetne ezt a kettőt összeegyeztetni?... Nappal a csa­ládi ügyeit intézhetné el, esténként pe­dig ott énekelne Ivanov gárdakapitány a Világcsoda-cirkusz hatalmas porond­ján, kétezer néző és hallgató előtt! Az idegen az utolsó szavakat már szinte szónokolta, hogy minél nagyobb hatást érjen el. Miklós gróf szelíden mondta: — Kénytelen vagyok megismételni, hogy még így sem fogadhatom el ajánlatát. — De hát miért? — Azért, igazgató úr, mert ha törté­netesen újra szerződést vállalnék, ígé­retemhez híven megint csak az Eszka­­milló-vándorcirkusz tagja lennék!... Nem hagyhatom cserbe őket, akik akkor voltak segítségemre, amikor na­gyon nagy szükségem volt erre ... Az idegen felállást és kezet nyújtott. — Engedje meg, gárdakapitány úr, hogy ezért a kijelentéséért mély tisz­telettel kezet szorítsak önnel!... ön talpig férfi!... Ezek után pedig, bár­mennyire sajnálom is, hogy a Világ­csoda-cirkusz nélkülözni lesz kényte­len a világ legnagyobb művészét, nem fogok többé alkalmatlankodni önnek z ajánlatommal ! Az idegen újra leült. — Ha azonban nem vagyok terhére, engedje meg, hogy még néhány percét elraboljam ... — Parancsoljon! — mondta szívélyes mosollyal Miklós gróf. — Nem találkoztam még az életben olyan nemes gondolkodású és igazi férfival, mint ön, gárdakapitány úr. .. Egy ilyen férfival való beszélgetés két­szeres gyönyörűséget okoz... Az em­ber szinte felüdül és újjászületik a sok közönséges és hitvány emberrel való érintkezés után . .. — Igazgató úr, — tiltakozott kedve­sen Miklós gróf —ne használjon ilyen erős jelzőket, mert akkor úgy érzem, hogy meg akar szégyenben! . .. — Ön még ennél is szebb jelzőket és elismerést érdemelne ... — Csak kötelességemet teljesítem és nem szegem meg adott szavamat... Ezért még nem jár elismerés! Tovább beszélgettek. Mindenféléről. Miklós gróf nagyon kedvesnek és megnyerőnek találta ezt az igazgató urat. Valahogy ugy érezte, hogy még mindig ehhez az emberfajtához tar­tozik, hiszen alig néhány órája annak, hogy elvált az Eszkamilló-cirkusztól. És azt is tapasztalta, hogy ezek a cir­kuszi emberek, ezek a csak egyszerű­­komédiások, sokkal nemesebb és iga­­zabb emberek, mint a társadalomnak az a rétege, amelyhez ő is tartozik és amely eddig egyebet nem juttatott neki, mint megalázást, szenvedést, kí­nokat és gyötrelmeket. Újból eszébe jutott mindaz, amit Hugonnay gróftól hallott és még job­ban érezte ezt a különbséget. .Ezek az emberek, akik az elmúlott egy év alatt kollégái voltak, legalább őszinték, iga­zak hozzá és nem akarják hátulról orozva ledőlni, mint azok, akikhez szü­letési és társadalmi szálak fűzik. Most már majdnem állandóan Mik­lós gróf beszélt. Az idegen férfi hallgatta a szavait és olyan tekintetet vetett rá, mintha a legőszintébb együttérzés, dobogtatná meg szívét. Júlia is közelebb jött hozzájuk és ő is részt vett a társalgásban. Az ide­gen férfi kedvességeket és bókokat mondott neki, amik végtelenül jól estek a kislánynak. Talán egy félóráig beszélgettek így, össze-vissza mindenféléről. Csak Mari néni motozott idegesen a szobában és gyanús pillantásokkal méregette végig ezt a nem várt láto­gatót. Neki valahogyan egyáltalán nem volt ínyére ez a férfiú. Nem tetszett a mézes-mázos beszéde, amely úgy csö­pögött a ragadós édességtől, mintha az lett volna a célja, hogy, valakit lépre csaljon vele. Egyébként se nagyon szívelhette a túlságosan hízelgő szavú és modorú embereket. Az volt a meggyőződése, hogy az ilyen nem járhat egyenes után. Az ilyen mindig valami rosszban sántikál, csak nem lehet kitapasztalni, hogy voltaképpen mi a terve . .. Aztán meg ez az idegen férfi egyéb­ként is nagyon különösen viselkedik. Egész idő alatt nem tette le a felöltő­jét, pedig itt a szobában éppen elég meleg van... Aztán meg a keze állan­dóan benn van a kabátja zsebében, mintha valami tárgyat szorongatna... Sőt olyankor, amikor Miklós gróf kissé magasabbra emeli a tekintetét, valami fekete skatulyát ki is emel a zsebéből. De csak egy pillanatra ... Aztán gyor­san visszasülyeszti... Persze, nem szeretné, ha Miklós gróf meglátná, miben ravaszkodik ... Lehet, hogy talán nem így van a dolog, de ő mégis jobb szeretné, ha ez a nem várt látogató betenné maga után az ajtót... Nem is tudja meg­érteni, hogy Miklós gróf miért tartóz­tatja?! JSfjU*... Most megint úgy csinál! Megint kiemelte a zsebéből azt a fekete skatulyát... De milyen gyorsan, visszadugta, mert Miklós gróf újra feléje fordította a tekintetét... És Júlia is milyen szívesen elbeszél­get vele!... Úgy hallgatja a szavait, mint a szenlirást. .. Pedig ő érzi, hogy ennek az ember­nek hamis minden szava, hazugság a beszéde, csalfa a szemforgatása és ál­­nok a mosolya.... Ő tudja, érzi, — csak nem mond­hatja meg! Az idegen férfi végre felállott. — Hála Istennek! — sóhajtott föl majdnem hangosan Mari néni. — Gárdakapitány úr, én távozom — mondta az idegen. — Azzal a tudattal azonban, hogy olyan férfit ismertem meg, amilyen nem sok van ezen a világon. .. — Végtelenül örültem — szólt Mik­lós gróf — és nagyon sajnálom, hogy megtisztelő ajánlatát nem áll módom­ban elfogadni... — Sajnálkozásra csak nekem lehet okom, gárdakapitány úr... Az Isten önnell!... Szép kisasszony, — fordult Júlia felé — engedje meg, hogy hódo­lattal búcsút vegyek öntől. — Isten vele, igazgató úr! — mondta kedvesen Júlia.­­ — Jó napot­ kívánok! — köszönt Mari néni felé az idegen. Mari néni csak egy félvállról vetette oda: — Jó napot! Az idegen férfi mély hajlongások kö­­­zött távozott. Amikor belelte maga mögött az ajtót, Mari néni megkönnyebbülten kiáltott fel: — Hála Istennek!... Csakhogy nincs már itt! Miklós gróf mosolyogva kérdezte: — Miért haragszik rá, Mari néni?... Olyan kedves, udvarias ember ... — Nem tudom én, miért... De úgy érzem, hogy nem egyenes után járt, amikor idejött! — Miből gondolja, Mari néni? — Abból... abból... hogy egész idő alatt nem tette le a felöltőjét! Miklós gróf hangosan elnevette ma­gát: — Mert udvariatlanok voltunk és nem kértük meg, hogy vesse le. — Magától is megtehette volna! — replikázott az öregasszony. — Udvarias vendég nem vetheti le a kabátját, amig a háziak nem szó­lítják fel erre! — Már akárhogy is van, örülök, hogy nincs itt! Miklós gróf szelíden megsimogatta az öregasszony fehér haját. — Drága jó Mari néni!... Igaz, hogy rossz a világ és rosszak az em­berek, de maga már ott is rémeket lát, ahol semmi ok nincs erre!... Nyu­godjék meg szépen és hallgassa végig, hogy mi történt Péter bátyám teme­tésén ... Leültek. Egy csoportba mind a hárman. Mari néni már el is felejtette, hogy miért bántotta őt a nem várt látogató viselkedése... A­z idegen férfi pedig ezalatt gyor­san leszaladt a szálloda lépcsőjén. A portás udvariasan köszönt neki, de­ ő nem is hallotta. A harmadik utcáig gyalog ment. Ott a sarkon várta egy autó. Belévetette magát és kiadta a pa­rancsot: — Gyorsan!... Amilyen gyorsan csak lehet! A soffőr megindította a gépet és őrült iramban vezette a kocsit. Csoda volt, hogy a rendőr valahol fel nem irta és hogy minden­ baleset nélkül megúszták az utát. Az autó a Roltaváry-palota előtt állt meg, J­oltaváry Miklós gróf palotája előtt. Az idegen leugrott és berohant az épületbe. "­­Felfutott a lépcsőn és egyenesen Ko­­morovszky herceg dolgozószobájába lépett be. Kopogtatás nélkül. A herceg dolgozószobájában már egy óra óta együtt volt az egész cinkos­­társaság: Komorovszky Fedor herceg, Melinda grófné, Pestis, Kolera, Titusz, Himlő és Lepra. Csak Halál hiányzott. — Ha ez sikerül, — mondta a her­ceg — holnap elkezdhetjük a komoly munkát! — .Ahogy én ismerem Halált, siker­­rülni fog — jegyezte meg Titusz. — De ha nem is sikerülne, akkor sincs semmi baj — szólt közbe Me­linda grófné. — Emlékszem én any­­nyira Miklós gróf arcvonásaira, hogy egész pontosan le tudom írni. — Mégis biztosabb volna, ha ez si­kerülne — tette hozzá a herceg. Most lépett be, kopogtatás nélkül, az idegen férfi. . — Nos, Halál?... Mit végeztél?...­­Sikerült? — támadtak neki mindnyájan a kérdéseikkel. — Amire Halál vállalkozik, az min­dig sikerülni is szokott! — hangzott a büszke válasz. — Ördöngős fickó vagy! — nevetett a herceg és a vállára csapott. — Aztán hogy csináltad? — Félóráig beszélgettem Koltaváry Miklós gróffal, azaz hogy Ivanov gárda­kapitánnyal, félóráig pedig a leányká­jával . .. Úgy tudnám a hangját utá­nozni, hogy még a leánykáját is meg-, téveszteném! — És a külseje? — kérdezte Me­linda grófné. — Jól megnézte maga­dat? — Néhány percnyi’ türelmet kérek — mondta Halál és elhagyta a szobát. Amíg Halál távol volt, örömmel ál­lapította meg a cinkostársaság, hogy most már belekezdhetnek a munkába. Halál visszajött. Valami volt a kezében. ■— Mondja, hogy’ néz ki? — kíván­csiskodott Melinda grófné. — Így! — kiáltott Halál és egy most előhívott fényképet tartott a grófné elé. — Ez ő!... Az ő fényképe! — kiál­totta a grófné. — Úgy van! — Hát ezt meg honnan szerezted?... Hogy csináltad? — kérdezte nevetve, de elismerő csodálattal Komorovszky T­edor herceg. — Amig beszélgettem Koltaváry Mik­lós gróffal, észrevétlenül le is fotogra­­fáltam!... Ezt csinálja utánam valaki! És büszkén döngetni kezdte a mell,­lét... (Csütörtökön folytatjuk.) 1930 július 30 APERHIRDETÉSEK h­ázassAg 15ÉNÖSÜLHET: malomba, földbirtokba, ven­déglő-szállodába, moziba, trafikba, kisebb­­nagyobb ipari, kereskedelmi vállalatba stb. Címeket, fényképeket továbbit, Nagy Jenő, Rákóczi-út ötvenhét/b. (Közbenjárás diszkrét, eredményes.)_______________________________ JÓLELKÜ, egyszerű árvalány férjhez menne tizenhat hold földbirtokkal, nyolcezer pengő készpénzhozománnyal. Fényképe, címe: Nagy Jenőnél, Rákóczi-út ötvenhét/b. VEGYESEK BÚTOR részletre olcsón. Bútorcsarnok, Bu­dapest, VI., ó-utca 3._______________________ _feltalálók tanácsadóját szabadalmaztatáshoz díjtalanul küldi Práger Lipót szabadalmi irodája, Budapest, VII. Aréna­ út 17. Díjtalan felvilágosítás. iFelta­­lálók száz problémája, két pengő. •Talál­mányok ismertetései.______________________ ELVÁLLALOK csecsemőt szoptatásra meg­egyezés szerint. Zubor Antalné, Öcsöd, Bé­­késm. Kiadótulajdonos: Kis Újság részvénytársaság Felelős szerkesztő és kiadó: SZEDERKÉNYI A. WODIANER F. ÉS FIAI R.-T. körforgógépeinek nyomása. (Felelős: Kiss F.) Budapest, IV. Dalmady­ utca 3-5-3

Next