Kis Ujság, 1930. november (43. évfolyam, 249-273. szám)
1930-11-01 / 249. szám
1930 november 1 CIS ÚJSÁG Merénylet a nászutas bolgár királyi pár vonata ellen Szumsfos katonák sorfala között robogott be Szófia pályaudvarára a feldíszített különvonat Boris bolgár király és Giovanna királyné bulgáriai megérkezése eddig még hivatalosan meg nem erősített jelentések szerint nem ment végbe egészen simán, mert állítólag Péntekre virradó éjszaka merényletet kíséreltek meg a királyi pár vonata ellen. A jelentések szerint, amikor az udvari vonat éjjel 11 óra tájban Manóié állomás közelébe ért, amely körülbelül Mentén van Burgas és Szófia között, Fillippopol mellett ismeretlen politikai merénylők többször rálőttek a vonatra, az egyik golyó a katonai őrszemet, akia pályatest mellett állott, súlyosan megsebesítette, alig a másik golyó az őrszem puskáját roncsolta szét. A vonatot egy golyó sem érte. Katonák sorfala között robogott a királyi pár vonata Az udvari vonat egyébként délelőtt 10 órakor ért Szófiába. A rendőrhatóságok minden intézkedést megtettek, mert arról értesültek, hogy a kommunista ügynökök érkeztek külföldről, akik meg akarják ölni a királyi párt. Iturgastól Szófiáig a vasútvonal mentén mindenütt túrán álltak a katonai őrszemek és a fővárosban is széleskörű intézkedések történtek az esetleges merénylet megakadályozására. A pályaudvartól a székesegyházig és onnan a királyi palotáig háromszoros katonai kordon állott, mögötte pedig a hazafias egyesületek sorakoztak, tehát illetéktelenek nem férkőzhettek a királyi párhoz. A pályaudvaron is háromszoros katonai kordon sorakozott fel, amelyen belül csak hivatalos emberek állhatták. Végeláthatatlan díszmenet kíséri a négylovas díszhínzót kimosolyogva a kocsiból, miközben az egybegyűlt, tömeg viharos lelkesedéssel üdvözölte a királyi párt. Ljapcsev miniszterelnök a kormány tagjai nevében,köszöntötte az uralkodót, majd távolról megszólaltak az ágyuk, hogy a főváros lakosságának, amely már korábban kivonult az utcákra, tudtul adják az uralkodópár érkezését. Ezután felcsendült a nemzeti himnusz diadalmas melódiája, miközben gyönyörű virágbokrétát nyújtottak át a királynénak. A királyi pár ekkor az udvari váróterembe ment, ahol rövid kihallgatást tartottak. Később négylovas díszhintóra ült Boris király és Giovanna királyné. A székesegyházba indultak. A diadalkapuk egész során haladt át a diszhintó és nyomában rengeteg kocsi a miniszterekkel és hatóságok vezetőivel, úgyhogy végig láthatatlan díszszenet hömpölygött végig Szófia utcáin. A katonaság és a rendőrség kettős sorfala mögül li-hatatlan lelkesedéssel ünnepelték az uralkodót és a királynét, akik meghatóban viszonozták a tömeg üdvözlését. Az első diadalkapu alatt Vason tábornok, Szófia polgármestere üdvözölte a királyi párt, Aranyos trónszéken is. A templom főlépcsőjén kétoldalt fehérruhás leányok sorakoztak és virágot szórtak a királyi pár elé. A székesegyház szentélyében csak a miniszterek,a diplomáciai kar, a tábornokok és a hatósági vezetők lehettek jelen, úgyhogy a templom meglehetősen üres volt. A királyi pár a főoltár előtt aranyos trónszékeken foglalt helyet és aztán megkezdődött az esketési szertartás, amelyet a viddini metropolita végzett. Esketési beszédében az egyházfejedelem sok egészséges utódot és boldog életet kivált a királyi párnak és azt mondta, hogy ezzel a házassággal a bolgár nép régi vágya ment teljesedésbe. Az egyházi esketést, melyen csak a gyűrűváltást mellőzték, Te Deum követte, azután Boris király és Giovanna királyné a lakosság lelkes üdvözlésétől kisérve, a királyi palotába ment. A bolgár hivatalos jelentés nem említi a merényletet A királyi pár szófiai fogadtatásáról a bolgár távirati iroda részletes jelentést kiről. Teljes egészében beszámol arról az örömujjongásról, mellyel Bulgária fogadta uralkodóját és a fiatal Giovanna királynét. Különös azonban, hogy a szófiai híradás a merényletet nem említi, csupán a megerősített katonai és rendőri kirendeltségekről tesz említést. A vonatról először Boris király szállott le, majd Giovanna királyné lépett vonta kétezer pengőt. A versenyekre saját autóján jár ki. Eper Manóinak is felvitte Isten a dolgát. A »Libapásztor-hercegnő« című operettben »döbbenetes« sikere volt. Esténként háromszáz pengőt kapott és a ruhákat. Imrefy Malvinka két évig tanított az elemiben, aztán belátta, hogy ez nem kenyér, hát kalapszalont nyitott Jobban is megy neki. A minap szólt a bátyjának: — Te, Gabi, mi tulajdonképpen ismerjük Eper Mancit. Ha Manci nálam csináltatná kalapjait, akkor ez az üzlet egyszerre első üzlete lenne Pestnek. Mit lehetne itt tenni? — Nagyon jó ötlet, — kapott a szón Gabi. — Majd szólok Zavornik Pistának. Pistai jó fiú. Éppen tegnap járt nálam. Azt kérdezte tőlem, kié most a régi házunk. Manci szeretné megvenni. Örülne, ha én közvetíteném a vásárt. Éli, mint a volt háztulajdonos fia, talán olcsóbban megkapom... Meg is kapta és attól kezdve gyakori vendég volt a régi házban. Némelyek szerint gyermekkori emlékei csalogatták oda. Mások szerint Manci szép szeme. Zavornik Pista is gyakran vitte el autóján testvérét a kalapszalonba. Némelyek szerint csak az üzlet fellenddítésének kedvéért. Mások szerint Malvinka szép szeméért. De kinek mi gondja rá! Az élet kereke, amely fentről ledobja az embereket és a mélyből is magasba lendíti, majd csak összeforgatja a fiatalokat valahogy. Mussolini hozta létre a török-görög kiegyezést Tevfik Rusti bég török külügyminiszter érdekes nyilatkozatot tett az Ankarában létrejött görög-török kiegyezés hátteréről. A török külügyminiszter szerint ezt a kiegyezést Mussolini hozta létre. Olaszország úgy Törökországgal, mint Görögországgal egyaránt baráti jóviszonyban él és nem tudta nézni, hogy ez a két szomszéd állandó ellentétek között éljen ugyanakkor, amikor mindkét állam politikájának egyik alapelve az olasz barátság. Tevfik Ruszi bég hozzátette, hogy Törökországot nem lehet belehajszolni semmiféle intrika-politikába, mert a török külpolitika csak egy elvet tart szem előtt, valamennyi nép békés együttműködését. Törökország nem helyesli az úgynevezett egyensúlypolitikát sem, mert » &*Sei8&SSY.UT 3S Minden tárgy SS fillér || | minden tárgy 96 Isbiop ^ Fillér 3 kiló Tarkabab..........................SS 3 kiló Idás Ionosa........ 98 3 kiló Sárga borsó feles **••••••• •••96 IV2 kiló Japán rizs......................98 20 deka Pörkölt kávé......................86 IQ deka Ceylon tea ......................96 50 deka Mazsola.........................96 40 deka Mogyoróból......................96 ,5 deka Csemegevaj......................SS 4 deci rum 0° Dit-God (üvegbetét 24 fill.) • • 96 3 Yz deci Imperial-korok seggel együtt) • • 86 1 gömbüveg gyomorerősítő (üveggel együtt) •• SS 1 kiló Búzakeményitő......................96 2 drb cca 1 kiló Szegedi szappan.......96 Vidéki rendelések szerint Fillér 1 drb Gabi kötött nadrágoa........96 1 pár Baby kötött cipőcske színes széllel 96 1 pár Gabi kötött kesztyű hófehér " • ........96 1 drb Gyapjú jambó sapka«««, gyönyörű 2 pár Mellé patentharisnya téli^minőség 1 sz. a* további szám 2 páronkint 10 fill. emelkedés 80 1 pár Macco nőiharisnya --96 1 drb Női szövött sál szines rojttal * ......96 1 drb lórfi fehér kiselyem sál vitt mintával 96 t darab Férfinyakkennde rák, sárműselyembél SS 1 méter Ingrefir ££Sgl&sS5...........96 1 méter ágynemű kanavász kockás, métere * * 96 t méter Virágos magyar flanell métere •• *• 96 t per cipósámta szabályozható .........96 eszkö z$Xte*nek — Képes árjegyzék ingyen és bérmentve Fillér 0 darab Vizespohár égetett széllel, összesen ’ 96! 2 drb Duplaerős éttányér fehér fayence * * * 96 1 drb Kályhaesőtét lakkozással * * ........96 1 drb Fém cigarettatárca...................96 1 rirh filmtular cell* keretben és 1 darab nn IUIU hIIUIUaUI férfi fodrászfésű, összesen * * 1 drb Kaledoni fogkrém fogkefe, összesen *96 1 drb Kőépitőszekrény nagy dobozban, szép aj* 1 szines kövek, mintalappal, kedvelt játékszer wD 1 drb Dominójáték SOT.WSS& •••■98 1 lírh CaL’nátóli sakkfigurák, hozzá I UIU OflíSjűlCI! való táblával együtt............ 1 drb Gőzpénztárca különbőz® színét • • • • Sb 1 drb Bőrciasettotárca különböző színek •' 9® 1 drb Dorzsebükör nyitható bőrtokban '* ' •960 párna Cipőfűző ház, fekete és barna * * * 96 1 A létért való nehéz küzdelemben ma igen sok ember töpreng e hamleti kérdésen. Pedig, ha az emberek válságos óráikban össze,gyűjtenék testi és lelki erejüket, ellent tudnának állni a kétségbeesésnek és megállnák helyüket a legsúlyosabb órákban is. Ha valaha, úgy most van szükség arra, hogy egészségünket ápoljuk, szervez®elünket erősítsük, a lelki és testi ellentálló erőt fokozzuk. A reggeli és uzsonnatejhez 2—3 kávéskanál Ovomaltine a legbiztosabban hozzásegít bennünket e cél eléréséhez. Az Ovomaltine erőt ad, edzi az idegeket, fokozza a lelkierőt és munkaképességet. A reggeli és uzsonnatejhez, kávéhoz 2—3 kávéskanál Ovomastine segít az élet fáradalmait elviselni. ingyen Comitive mintát és ismertetést kap, ha az alábbi szelvényt levelezőlapra ragasztva beküldi . 9. SZELVÉNY T. Dr. Wander gyógyszer- és tápszergyár r.-t. Budapest, X., Kereszturi út 36/a, Név.............................................................. Pontos cím............................................... az egyetlen józan politika ma a békepolitika. Bethlen István gróf miniszterelnök ankarai látogatásával kapcsolatban Tevfik Ruszi bég azt mondotta, hogy Bethlen és Venizelosz egyidejű ankarai látogatása tiszta véletlen. Szó sincs róla, hogy Törökország, Görögország és Magyarország valamilyen blokkot alapítsanak, hiszen Törökország ellen nincs semmiféle blokk.