Kis Ujság, 1932. május (45. évfolyam, 96-118. szám)
1932-05-01 / 96. szám
■ KIS ÚJSÁG2 Polgár és munkások• A napok divatba jöttek s a gyermeknap mintájára napot kaptak az anyák, a madarak, sőt a fák is. De ne flejtsük el a legfontosabbat: a május elsejét, amelyről azt mondják, hogy a munka napja. Furcsa: a munka napján nem szabad dolgozni! Minél nagyobb a csend, minél nagyobb a mozdulatlanság, annál büszkébbek ennek a munkanapnak a rendezői. Azt mondják: Érezzék meg odaát a polcsúri fronton, hogy mit jelent a munka és a munkás hatalma és ereje. d): miért kell ezt éreznie, valakinek? Hát a polgár nem dolgozik? S a polgár, nem egyben munkás is s a munkás nem éppen olyan polgár, mint a többi? Hol az a határ, ahol végződik az egyik s kezdődik a másik? Az általános örömei, amelyet minden épkézláb ember lelkében és szivében a bimbózó tavasz virágfakasztó csíkos napsugarai fakasztanak, nem nagyon fokozza az a május elsei munkaszünet és munkanap. Ellenkezőleg Mindig elhozza a rejtett veszély érzetét, amelyet csakfokoznak a hatósági intézkedések, a megerősített rendőri készenlét őrségei a társadalmi rend biztosítására Olyan valami ez a munka napja, mint a gazda számára a Mátyás-nap, amely mindig a bizonytalanság és a nyugtalanság érzetét keltibennünk az öröm helyett. De vájjon miért van ez igy s miért kell ennek igy lennie? Hiszen a tavasz egészen másvalamit hirdet nekünk s nem azt hogy egymás ellen vonuljunk fel s az egymás ijesztésére rendezzük a munka napját. A tavasz áldott ragyogása minden élőnek szól. A frissen ujult természet áldott gazdagsága nyitott és tárt kapukkal csalogat a maga gazdagságához édes mindnyájunkat, mintha érezné, hogy sokat kell pótolnia, mondhatnánk: kárpótolnia a tél borzalmas gondjaiért. De kárpótol is kimeríthetetlen gazdagságának ezer és ezer csodájával és változatával. Ha valaha, úgy mostforrhatnánk jobban össze, most juthatnánk az egymás szívéhez, lelkéhez közelebb,most, a tavasz áldásának felemelő hatása alit, amikor mondja nekünk: _ Milyen szép is tud lenni az élet! A régi történelem népei szinte a vallás rajongásával ünnepelték meg a Szent Tavasz visszatérését. Ennek ujjongó örömében mindenkinek részt kellt vennie, fiatalnak, öregnek, szegénynek, gazdagnak egyaránt. Mi ehelyett engedjük, hogy a rendőrkordonok választóvonalán keresztül nézzen egymásra két ószláv, amelyik közül az egyik munkás , a másik polgár . A munkást mesterségesen úgy nevelik hogy ezt a napot, a munka napját, a maga napjának tekintse csupán, amelyen azosztályöntudat érzései jobban fűlik, mint bármikor máskor az egész év folyamán. Szinte beleállják azt az érzést a néma ünneplésen, a munka pihentetésén, a felvonuláson keresztül, hogy ő valami egészen külön, Jó valami ebben a társadalomban, akinek külön hivatása is rendeltetése van s akinek valami nagy elszámolása és követ.sit vitája volna a polgári osztállyal szemben. Minden ilyen május elseje az ő számára csak arra szolgált hogy benne az elkeseredés érzetét növelje s fokozza benne a lenézést és gyűlöletet mindennel szemlyen, ami polgári. De arra már nem tud s nem is akar gondolni, hogy voltaképpen a valóságban ez a képzeletbeli demarkációs vonal nincs is, mert azt a hadi Zónát, ami az ő felfogása szerint a polgár és a munkás közt van, már régen megsemmisítette az élet valósága hiszen sok munkásnak polgár a gyermeke és sok polgárnak munkás a fia, az unokája. Ha lehűl erőszakkal fenn akarják tartani azt a kínai falat, amely a polgárt a munkástól elválasztja, úgy járnak, mint a középkor túlzó rajongói, az úgynevezett flagellánsok, akik a maguk testét tépdessék. Éppen ezért legyen a május elseje a munka szent napja. De ne úgy, mint eddig volt. Ne két tábor nézzen egymással farkasszemet. Együtt ünnepeljük ezt a szép és szent napot, annak a gondolatnak az örök érvényessége mellett, amely azt hirdeti,hogy minden államnak arra kell törekednie, hogy benne a polgár egyben munkás s a munkás egyben polgár is legyen. Kőrösparti Százezer hakkölcsön-kélvéiy mérni át elintézetlenül a június végén megszűnt népiétől a Hipilszfériummn Tömegesen nyufiazzi a népjóléti tisztviselőket A népjóléti minisztérium közvetlen a feloszlatás küszöbén áll. Az új költségvetés törvénybe iktatása után, június 30-ával megszűnik ez a jobb sorsra hivatott, szerencsétlenül vezetett állami hivatal. A tisztviselői kar érthetően nyugtalan, mert nem tudja, mi lesz július elsejé, amikor az új költségvetési év kezdődik. Csak a beavatottak ismerik azt a tervet, amely szerint a minisztérium ügykörének feloszlása történik. Az az ügyosztály, amely a Társadalombiztosító Intézet dolgait kezeli, mint már megírtuk, a kereskedelmi tárca körébe kerül. Ezenkívül is minden munkásjóléti ügynek a kereskedelmi miniszter lesz a legfőbb gazdája. Hasonlóképpen hozzá kerülnek az állami lakásügyek is, a LÁB-bal (Lakásépítő Állandó Biztosság) együtt. A kereskedelmi minisztériumban e célból lakásügyi főosztályt szerveznek. Befejezett tény az is, hogy a hadikölcsönsegélyezés ügye a belügyminisztériumba kerül és minden jótékonysági ügyet iinél irányítanak a jövőben. A népjóléti minisztérium hadikölcsönosztálya most dolgozza föl az utolsó hadikölcsönös kérvényeket. Eddig összesen 19 ezer embernek adtak segélyt és még 3000 hadikölcsöntulajdonos számíthat segélyre. Százezernél több kérvény elintézetlen marad. Ezeket már csak a belügyminisztériumban fogják megrostálni. A gyermekvédelmi ügyek szintén a belügyi'..’ kerülnek. A honvédelmi minisztérium csak a rokkant ügyeket veszi át. A menekültügyi főosztály teljesen megszűnik. A beköltözési engedélyeket a belügyminisztérium adja ki a jövőben. A népjóléti számvevőség létszámát erősen lecsökkentik. Ezenkívül a népjóléti minisztérium főtisztviselői karában nagyarányú nyugdíjazások lesznek. A fejedelmi fényűzéssel berendezett népjóléti palota rendeltetését illetően az a terv, hogy azokat az ügyosztályokat, amelyek leginkább érintkeztek a nagyközönséggel, meghagyják a régi helyén. Szó van továbbá arról is, hogy itt helyezik el azokat az állami hivatalokat, amelyek bérházakban vannak és így legalább megtakarít valamit a kincstár. A veszett fejsze, nyelét... Ezt a kérdést fogják eldönteni a mai francia választások ra választ Franciaország népe. Az alkotmányos küzdelem külsőségei nem oly rikítóak, mint Németországban, ahol fényszórókat, repülőgépeket, autók ezreit és röplapok millióit mozgósítják a pártok. A francia polgár nyugodtabb, megfontoltabb, aminek nagyon egyszerű oka van. A gazdasági válságot ugyanis még alig érzi ez a dúsgazdag, 'boldog ország s igy' az agitációnak nincs olyan hálás táraja, mint a szenvedő, vérző országokban. Mire szavaznak tulajdonkép a francia polgárok? A ránk nem tartozó belpolitikai kérdésektől eltekintve, elsősorban a német jóvátételek és a háborús adósságok fizetése, azután az általános leszerelés igazli a francia közvéleményt. Helytelenül gondolkodik és rosszul ítéli meg a franciákat, aki azt hiszi, hogy ott a Tardieu-féle jobboldali csoport, vagy a Herriot-féle baloldali csoport közt valami nagy különbség van a külpolitikai döntő kérdéseiben. Tardieu és Herriot néha élesen szemben állnak egymással, de egyformán nacionalisták. A különbség mindössze a módszerben és a tempóban nyilvánul meg. Tardieu merevebb és élesebb, amikor a gyalázatos békeszerződések fenntartásáról van szó, mint Herriot, aki nem tartjaszentírásnak a szerződéseket és gondolkodóba esik az elkövetett szörnyű igazságtalanságok reparációján. A szorongatott németek, osztrákok és magyarokszempontjából tehát inkább kívánatos Herriot győzelme, mint Tardieué, aki nem hakul egyenesen a népek kiegyenlítését kereső Griand-féle hagyományok nyomán. Tardieu azzal izgat a baloldali polgári pártok ellen, hogy Iserriotnak és szövetségeseinek győzelme a szocialisták uralmát jelentené. Herriot és Blum szocialista vezér viszont a reakció diadalának mondják Tardieu és a jobboldal esetleges választási sikerét. A baloldal főleg azt veti a kormány szemére, hogy egyre csökken a franciák külpolitikai tekintélye, növekszik a munkanélküliség és romlik a gazdasági élet. A jobboldal viszont azzal fenyegeti a választókat, hogyha Herriot és Hiúm kapja a többséget, akkor a francia Nemzeti Bank pincéiből kirepül a világszerte irigyelt 75 milliárd (1S milliárd pengő) arany. De már most titokban arra számít Tardieu, hogy ha kisebbségben marad, majd szépen megalkuszik Hemnet-val — a szélsőjobboldaliak és a szocialisták rovására. Vagyis: az a terve, hogy a középpártok nagy koalícióját hozza létre. A kérdés ma még nem dől el, mert a jelöltek nagy száma miatt előreláthatólag 400 perválasztás lesz, amit egy hét múlva fognak lebonyolítani. Lehet, hogy a nagy választási hadjárat vége egy Tardieu—Herriot-kormány lesz, de az sem lehetetlen, hogy Herriot Blummal fog kezet a hatalom érdekében. Bizonyos azonban, hogy ez a választás döntő befolyással lesz Európa jövő sorsára. Mert ha a békére vízió szükséget elismerő irányzat nem győz Franciaországijan, akkor ezzel feltétlenül az új háború veszedelmét zúdítja önmagára és egész Európára. Két asszony, két fogoly Elbeszélés, irta Orbók Attila A 106-os cella lakója köztiszteletnek örvendett a hatalmas börtönben. Egy beszéltek a foglyok a Kati-osról, mint a szalonokban irigyelt nagy gavallérokról és művészekről szoktak. Mert a 100-as, polgári néven Deli Marci, nem voltam olyan közönséges fogoly, mint a többi, aki egészen köznapi bűnökért, kabátlopásért, zsebmetszésért, betörésért került ebbe a nagy, sárga épületbe. Az ő esetéről hasábokat írtak a napilapok, fényképét közölték a képesújságok és a kabarékban kuplét daloltak róla. Deli Marci, a nevezetes KHJ-os, civil korában műszerészsegéd volt, nagyon szép és finom gyerek, aki szerette a jó társaságot, ahova könnyen be is jutott. Mert hát ő nemcsak műszerész volt, hanem ünnepelt sportember, egy híres futballcsapat nagyszerű középcsatárja. Deli Marci a nők kedvence volt. Nagyon gyakran kapott szerelmesleveleket, ő azonban csak a legritkább esetben ismerkedett az ismeretlen hódolókkal, mert szerette a költőket s valami nagy, felséges szerelemre vágyott, olyanra, ahol ő kezdi az ostromot, — mint a nagymeccseken ... Egyszer aztán eljött a várva várt nagy szerelem. Egy nevezetes küzdelem után, amikor három gólt rúgott az angol profik hálójába, a szövetségi bíró Deli Marcit bemutatta egy magas, karcsú, szőke, rendkívül elegáns hölgynek. A feltűnően szép hölgy Csillai báró özvegye volt, s legendákat meséltek zajos múltjáról. Mielőtt az öreg, dúsgazdag báró felesége lett volna, nagy mulató tánccsillaga volt. A férje után hatalmas vagyont örökölt és kegyeletesen őrizte mi lekét. A báró nagy sportmecénás volt és a fiatal özvegy férje halála ulán is elment minden nevezeteebi) sportünnepségre. A bárónő melegen gratutált Deli Marcinak s meghívta magához másnap délutánra teára. A diadalmas futbalcsapát izgatottan lépte át a báróné palotájának küszöbét. Deli Marcit teljesen egyedül fogadta a báróné, enyhe fényben úszó, pazar szalonjában. A futballista jól tudta, hogy ez rendkívüli megtiszteltetés s alig egy órát csevegett a bárónéval, már szerelmet vallott neki lendületes, őszinte kitöréssel. Hogy aztán mi történt a nagynevű csatár saz ünnepelt szépségű báróné között, az örök rejtély maradt. Annyi mindent írtak össze-vissza az esetről az újságok, hogy az igazságot csak nyilvános bírósági tárgyalás tisztázhatta Tolna ír közvélemény előtt. De a bűnper zárt, tárgyaláson folyt le s a világ végeredményben csak annyit tudhatott meg teljes bizonyossággal hogy Deli Marcit ötesztendei börtönre ítélték mert a bárónőt saját palotájában három revolverlövéssel súlyosan megsebesítette. A zárt tárgyalásról sok mindenféle ellenőrizhetetlen hír szivárgott ki, többek között az is, hogy Deli Marci igazi úriemberként viselkedett, semmit sem árult el végzetes tettének okáról, csak annyit, hogy szerelmes volt a bárónéba, aki szakított vele minden igaz ok nélkül... A 100-as betegen, sápadtan, összetörve került fogházba, de rövid idő alatt talpraállott, kissé meghízott s gyakran jókedvűen fülverészett. A 100 as cella folyosóján a porkoláb Kovnyák úr volt, aki az utóbbi időben, úgy látszik, betegeskedett, nagyon lesoványodott, s hosszúfekete bajusza szomorúan csüngött alá. A bús Kovnyák, amikor látta, hogy a lOG-ossal az igazgató is barátságosan elbeszélget, érdeklődni kezdett a fogoly iránt és gyakran beült hozzá a műhelybe beszélgetni. Sövid idő múlva a deresellő fejű porkolák s a jókedvű, fiatal fogoly barátok lettek. Kovnyák egyszer megkérdezte Delitől hogy hát tulajdonképpen miért is akarta megölni a bárónét. A 106-os elmondta: — Szerettem és a báróné játszott velem ... Ám csak szeszélye voltam, hamar ráment és egyszerűen kitiltott a házból ... A térdeimen csúszva könyörögtem neki, ne űzzön el. A szemembe nevetett. Úgy éreztem, hogy nem tudok élni nélküle. A meg akartam ölni... Szerettem és gyűlöltem halálosan... Most már nyugodt vagyok és boldog... higyye el. Kovnyák, jó itt a börtönben... Itt nincsenek nők... Nem jut az ember eszébe a szerelem... És ha eszébe is jut, hiábavaló... Minden szerelmes embert börtönbe kellene csukni... Kovnyák azt mondta: Bolond fiatalember maga. Deli úr. Hogy lehet egy asszonyba úgy belebolondulni, hogy fegyvert fogjon reá.. . Egyszer a 106-os kérdezte meg Kovávákot: 1932 május 1