Kis Ujság, 1932. június (45. évfolyam, 119-143. szám)

1932-06-01 / 119. szám

2 Nem szabad a kenyeret elvenni! SS Akik az ország sorsán töprenge­nek, teli vannak jóakarattal, tiszta szándékkal és kiki a maga legjobb­­belátása és meggyőződése szerint sze­retne segíteni az országon, de hiába,h a sok doktor, a beteg csak nem bír lábraálln. Takarékoskodnak, leépítenek, sza­nálnak mindenfelé s ez a művelet számokban, papiroson szép­­ ered­ménnyel is jár, a költségvetés be­vételi és kiadási rovatainak végösz­­szege összhangba jön, de a valóságos életben elvész ismét egy csomó kere­seti alkalom, ismét egy rakás ember szájából kiesik a kenyér. Kisemberek létalapját nem volna szabad érinteni, ellenben a mai ín­séges helyzetben, csonka, a szegény, Magyarországon meg nem engedhető fényűzés az is, hogy a törvényható­ság első tisztviselőjén, tehát az al­ispánon, polgármesteren kívül ma­gas fizetéssel, kivételes nyugdíjjogo­­sultsággal egybekötött főispánságo­­kat tartsanak fenn, amely kifelé méltóság, befelé politikai érdemek jutalma. Ha politikai okokból a fő­­ispánságokat továbbra is fentartják, legyen az igazi­ méltósága fizetés nél­kül, úgy, miként évszázadokon ke­resztül volt s amint ma is az Angliá­ban. Az állami üzemek vezetőinek nagy dotációját hozzák arányba a köztisztviselők illetményeivel, a kép­viselőnek választott köztisztviselőt, il­letve nyugdíjast pedig csak a képvi­selői napidíj félösszege illesse meg! Szakítani kell azzal a politikával is, hogy a gazdasági életben tömeges elbocsátásokkal szanálnak, ezzel akarják ellensúlyozni a »rossz kon­junktúrát, és nem gondolják meg, hogy minden megszűnt állás és mun­kaalkalom kihullott tégla a polgári társadalom boltozatából. Eszmél­jenek rá végre, hogy a nagytőke a saját megmentése végett ijedt zava­rában olyan eszközökhöz nyúlt, me­lyekkel csak növeli a bajokat. Mert vájjon mi lesz azokkal, kik e rette­netes időben sokezer számra elvesz­tik kenyerüket? Miből tudnak meg­élni? Növelik tovább az állásnélkü­liek, munkanélküliek tömegét, míg végül is a sok egyéni tragédiából ennek a társadalomnak sorstragé­diája alakul ki. Ezt a kérdést szabályozni kell és pedig a magántestületeket, magán­­vállalatokat érintően is, mert ma minden cselekedet, mely kiveszi a kenyeret a családok kezéből, súlyo­san érinti a közérdeket is. Ez többé nem lehet szabad tetszésre tartozó magánügy .,, A nagy vagyonnal és tartalékokkal rendelkező vállalatok­nak e gyászos időkben nem szabad pillanatnyi előnyért a kis alkalma­zottak és munkások ezreit a kenyér­től mego­sztani, jobb volna áldozatot hozni az emberiességért és a jövőért. Az igazgatósági jutalékokon és nagy fizetéseken kell elkezdeni a takaré­kosságot, ez nem jelent majd koldus­botot és társadalomrobbantást. Ezekkel a kérdésekkel kellene a kormánynak foglalkoznia. Szabá­lyozni, feltételekhez kötni az elbo­csátásokat, megállapítani a sorren­det és ellenőrzést gyakorolni, ezen az úton a magánérdek is közérdekké alakul át. Ha előrelátásról a mai időkben nem is beszélhetünk, de a fenyegető bajokat meg nem látni, a közelgő vihar dübörgését meg nem hallani, megbocsáthatatlan könnyel­műség lenne. Ma mindenkinek, ha még van miből, áldozatot kell hozni, de a kisemberek utolsó darab ke­nyere szentség legyen, mely nem hasznot, de romlást hoz arra, ki szentségtörőn hozzányúl! A magyar társadalomnak hatalmas értékei horognak kockán e súlyos időkben, nem szabad tehát tovább szaporítani azoknak a számát, akik­nek már nincs veszteni valójuk! Egy­mást támogatva a válság óráiban, csak egyetlen jelben győzhetünk: Ma­gyar testvériség! Dr, N. Ft KIS ÚJSÁG Bethlen hívei gáncsot vetettek Károlyinak az egységespárti kisgazdák Korányi ellen Károlyi miniszterelnök nem ejti el a pénzügy­minisztert Mint már jelentettük ,az egységes­párt berkeiben ismét megélénkült az élet, sőt határozottan a kormány el­len irányuló mozgalmak jelei mu­tatkoznak. Két csoport szervezkedett az utóbbi időkben: Mayer János, a bukott földmivelésügyi miniszter ve­heti az egyiket: a kisgazdacsoport tagjai végre valami eredménnyel sze­retnének odaállni választóik elé. A másik csoport mögött­­ Bethlen Ist­ván gróf húzódik meg, anélkül, hogy előtérbe lépne. Mind a két tábor írásba foglalt követeléseket nyújtott át Károlyi Gyula gróf minisz­terelnöknek. A politikai dör­gést ismerők nyílt gáncs­vetésnek mon­dották a két csoport a és­ét, amely a Károlyi-kormány­­iktatására irányul. Bethlen hívei sehogysem tudnak belenyugodni a változhatatlanba, a hatalom elvesztésébe. Igaz ugyan, hogy még mindig az egységes pártra támaszkodik a kormány, de a vezető­helyeken nem Bethlen emberei ül­nek s ez az, ami semmikép sincs a most kuruckodó urak ínyére. Mayer János és szűkebb köre egy­előre csak Korányi Frigyes báró fe­jét követeli, de — mert evés köz­ben jön meg az étvágy, — nincs kizárva, hogy holnap már ők is azok közé állnak, akik vissza szeretnék hozni a bukott rendszert. Kedden megjelent a Házban Bethlen István és behatóan ta­nácskozott Pesthy Pál, Mayer János és Ráday Gedeon gróf volt miniszterekkel. Ráday Gedeon gróf az utóbbi idők­ben úgy tesz-vesz, mintha döntő sze­rep várna rá a közeljövőben. Van­nak, akik benne látják Károlyi utó­dát. A kormány felfogása szerint a Mayer-csoportnak az a törekvése, hogy Korányit kiüsse a nyeregből, máris kudarcot vallott, mert Káro­lyi semmi körülmények között sem hajlandó elejteni Korányit, akinek TMIT edenütt méltányolt, pénzügyi ismereteire nagy szüksége van. A gazdatársadalom bajait orvo­solni kell és a lehetőségekhez képest orvosolni is kívánja a kormány, de nem veti alá magát sem a Beth­­len-csoport, sem a Mayer-féle töre­dék diktatúrájának. Korányi pénz­ügyminiszter álláspontja a gazdakö­vetelések dolgában a következő: A kamatot le kell szállítani, a földhöz­­juttatottakat kedvezményekben fog­ja részesíteni, a földteherrendezés kérdésében tárgyalásokat folytat, a búza árának megjavítására pedig minden lehetőt elkövet. Egyébként Bethlen hívei föllép a kijáráso­kat és üzletkötéseket tiltó össze­férhetetlenségi javaslat miatt berzenkednek. Károlyi miniszterelnök azonban Károlyi Mayer Bethlen * A házmesterné fia Elbeszélés, irta Lőrincz Miklós­ ­. A házmesterné özvegy asszony volt. Nappal varrt, takarítani járt, mosott, éjszaka kaput nyitogatott... de a fiából urat akart nevelni. Orvost. Híres, neves orvost. Orvosprofesszort. Iskoláztatta, elegánsan járatta, dédelgette, büszkélke­dett vele. A fiú már tizenkilencéves volt és kór­bonctani, meg kémiát hallgatott az egye­temen, mikor egy szomorú őszi estén anyja hirtelen felsikoltott, a szívéhez ka­pott és a rideg, kis házmester szoba padlóján végig vágódott. A fiú orvosért rohant. Az orvos előre­haladott szívbajt állapított meg, receptet irt és több hetes pihenést parancsolt a házmesternére. Ezen az éjszakán nyitott először életé­ben kaput a házmesterné orvosnövendék fia. II. Valamivel tizenegy óra előtt egy szo­katlanul hosszú és két éles, rövid csen­getést hallatott a villany­csengő. A beteg házmesterné felkönyökölt az ágyon. — Ez az igazgató úr, a barátnőjével. Nem kell villanyt gyújtani a kapu alatt. Csak sietni kell, fiam, hogy az igazgató úr ne várjon kint sokáig. A fiú sietve kopogott végig a világítat­­lan udvaron. Az igazgató éppen utasítást adott a soffőrnek, mikor a kapuhoz ért. — Reggel kilenc órakor legyen itt. Az autó berregett, tülkölt és elindult, a kapu zárjában csikorogva fordult a kulcs. Az igazgató és a prémbundás, parfüm­­illatos nő összebújva suhant el a ház­mesterük fia mellett A fiú utánuk né­zett, de a vaksötétségben lépésnyit sem láthatott előre. Éjfél után elritkultak a csengetések. Egy óra felé járt az idő, mikor a be­teg házmesterné felébredt. — A hosszú nyomdász hazajött már, fiam?­­ — Most engedtem be. — Akkor lefekhetsz nyugodtan. Nem csengetnek fel többet, ő az utolsó min­den éjszaka, aki hazajön. A fiú kimerülten dobta magát végig az ágyon és reggelig mozdulatlanul aludt. III. Másnap is, harmadnap is pontosan a megszokott időben csengetett be az igaz­gató. A negyedik napon már várta őket a fiú. Türelmetlenül, izgatottan várta, hogy jöjjenek. Végre egy hosszú és két éles, rövid csöngetés. A sötétben kisiet. A kaput egy gondolattal lassabban nyitja ki. Az utcai villanylámpa halványsárga világításában szemébe villant a lány re­mek profilja, két ragyogó, fekete szeme. Lassú, óvatos léptekkel utánuk som­­polygott a sötét lépcsőházig és lélekzetét visszafojtva leste végig lépteiket, mind­addig, míg halkan be nem csapódott mögöttük a f­­a ajtaja. Éjszaka nem bírta lehunyni a szemét. Reggel arra kelt, hogy szereti, halálosan, reménytelenül szereti a dúsgazdag igaz­gató parfümös, elérhetetlen barátnőjét. IV. Nyolc, tíz napig boldogan gyötrődött titkos nagy szerelmével. A napnak mind a huszonnégy órájában azt az egyetlen boldog tizenegy óra előtti percet várta. A tizedik éjszakán azonban megdöb­bentő meglepetés érte. Az igazgató egyedül jött haza. Mi történhetett... Mi történhetett... Miért fosztották meg őt ma éjszaka attól a boldogságtól, hogy szerelmét egy futó pillanatra maga mellett érezhesse, hogy boldogan és megrészegülten beszívhas­­son egy szemernyit a parfümjéből. Szerette volna megragadni az igazgató kezét és számon kérni tőle alávaló go­noszságát.­­ ... A következő két éjszakán megint csak egyedül jött az igazgató. Harmad­nap már az egész ház tudta, hogy az igazgató szakított barátnőjével és hogy a szőke, kis, parfümös táncosnő kül­földre utazott. Vihogó cselédlányok hordták szét a­ hírt az emeleteken. A házmesterné ön majd az eszét vesztette, mikor meghal­lotta. Lehetetlennek tartotta. Miért szakí­tottak volna? Miért? Órákon át tartó lelkitusa után meg­érlelődött benne az az elhatározás, hogy — történjék bármi — ha az igazgató estie megint egyedül jön haza, odalép hozzá és megkérdezi, hogy valóban szakítot­­tak-e? Nehezen jutott el eddig az elhatá­rozásig, de annál szilárdabban fogadta meg, hogy állani fogja. Ezen az estén a három csengetés jóval­ tizenkét óra után hangzott el. A házmesterné fiának alig volt annyi ereje, hogy kitámolyogjon a kapuig. — Megszólítom ... megkérdezem, — biztatgatta magát, míg a kulcs a zár­ban nyikorgott. Az igazgató azonban nem jött egyedül Egy magas, ismeretlen új nő karja fonó­dott a karjába. A fiú egy pillanatra nekiszédült a falnak. Mire eszméletre tért, az igaz­gató már elveszett előtte a sötétben. Kétségbeesve támolygott vissza beteg anyja mellé. — Egyedül jött most is? — kérdezte a házmesterné. — Nővel jött... egy más nővel, — válaszolt alig hallhatóan a fiú és össze­törve végigdobta magát az ágyán. — Ne beszélj! Új nővel? Nahát! — — ujjongott a házmesterné örömében, hogy ezt az izgató, friss pletykát reg­gel ő tálalhatja fel elsőként a szom­­szédasszon­yoknak, meg a ház cselé­deinek — és faggatni kezdte a fiát, hogy a nő milyen volt, magas-e, ala­csony, sovány, kövér bundás kabátos... milyen... milyen... A fiú mozdulatlanul feküdt az ágyon és nem hallotta a kérdéseket... 1932 június 1 . a nyári szünet előtt letárgyaltatja a szigorított összeférhetetlenségi ja­vaslatot. Ha az egységespárti bajkeverők tovább mérgesítik a helyzetet, koraősszel benyújtja Károlyt az új választójogi javaslatot, s néhány hónap múlva feloszlatja a parlamentet. Az új választás 1933 tavaszán lenne. II főváros a hadirokkantakért és hadiárvákért A főváros törvényhatósági tanácsának csütörtöki ülésén Sipőcz Jenő polgár­­mester javaslatot terjeszt elő, melyben a főváros kéri a kormányt, hogy törvényhozási ú­ton gondoskodjék a hadirokkantak, hadiözvegyek és ha­­diárvák sorsáról. —­ Nyitott seb marad az ország tes­tén ezeknek a hadigondozottaknak a sorsa, — mondja az előterjesztés — amíg a nemzet össze nem fog és be nem gyó­gyítja ezeket a sebeket. Erkölcsi köte­lessége a magyar nemzetnek, hogy a magyar hősiesség áldozatairól való gon­doskodás ne függjön egy bármikor meg­változtatható miniszteri rendelettől. A főváros meg is jelöli, milyen mó­don lehetne a kérdést megoldani. Egy­szersmind kéri, hogy a rokkantellátási tör­vényt még ebben a törvényhozási évszakban emeljék törvényerőre. A fölterjesztést a hét végén akarják át­­adni Károlyi Gyula gróf miniszterelnök­nek. ) e®®«®®®®®®®®©®®®®®©©®®©®®®« Baráti tárgyalások kezdődtek francia- és Olaszország közt Párizsi jelentés szerint rendkívül fon­tosságú tárgyalások indultak meg Fran­ciaország és Olaszország közt. A tárgyalások célja, hogy ezt a k­ét nagy nemzetet közel hozzák egymáshoz és kiküszöböljék azokat az ellentéteket, amelyek különböző kérdésekben a két nagyhatalom közt fennállnak. A tárgyalásoknak már azért is nagy jelentőséget tulajdonítanak, mert a né­met kormányválság folytán nem lehet tudni, miképpen változik majd az euró­pai helyzet a közeljövőben.

Next