Kis Ujság, 1932. szeptember (45. évfolyam, 195-219. szám)

1932-09-20 / 210. szám

Mosoly országa. Szeretném, ha jövendőbeli ott­honon, mindig derűtől, mosolytól sugároznék. Azért .Választottam ezt a jeligét, mert kifejezi, mit is nyistok. Még csak 20 éves vagyok, nem csoda tehát, ha mindent szépnek, derűsnek akarok látni. Pihenőnek szánom az otthonunkat, ahol­ kedves uram kipihenheti az élet sok-sok fáradságát. Azt szeretném, h­a otthon elmúlnának a gondok és bol­dog lenne. Én mindent megteszek, hogy az is le­gyen. Neki adom fiatalságom minden kacaját, derűjét és meleg szeretetét. Cserébe pedig nem kívánok mást, mint megbecsülést és viszont­­szeretetet. Persze jó lenne, ha jövendőbeli­ mo­solyomra mosollyal felelne, ha ő is jókedvű, de ami talán még ennél is fontosabb, jólelkű férfi lenne. Segítsen ő is mosoly országává varázsolni a mi kis birodalmunkat. Milyen szép is lenne, ha elérném célomat. Milyen boldog pár lenne belőlünk. 20 éves, csinos, intelligens leány vagyok. Szeretném, ha jövendőbeli, magas, jó megjelenésű, biztos jövedelmű állással rendelkező fiatalember lenne. Tudok én komoly is lenni. Tudom, hogy a házasság komoly, szent feladat és nem mindig könnyű teher. De nem bánom, vállalom szívesen, fiatal­ságom, jókedvem majd mindenen keresztülsegit mindkettőnket. ígérni egyebet nem ígérhetek, de aki kívánja, annak részletesebb levelet írok. Jel­igém : *Fejérmegye 1678*. Vidéki vendéglős feleséget keres. A jó Isten elvette kedves jó feleségemet.Ebbe zúgolódás nél­kül bele kell nyugodnom, mert a földön minden Isten akarata szerint történik. De szabad kezet engedett nekünk abban, hogy életünket e földön miként rendezzük be. Ebben is segít bennünket és talán abban is, hogy megtaláljam azt a kedves ismeretlent, aki feleségem­ lesz. Olyan nagyon sze­retném, ha ez a vágyam teljesülne, mert csak akkor lehetek boldog. Aki eljön hozzám, hogy feleségem legyen, nem jön gondok közé. Van jó menetelű, bérelt vendéglőm, némi vagyont is szereztem. Életem egyik célja, hogy esetleg kedves jövendő­belim segítségével teljesen a magaméban rendez­kedhessen­ be, mert abban még nagyobb munka­­kedvvel tudnék dolgozni. De erről ráérek még beszélni, hiszen a legfontosabb, hogy egy kedves, jószivű teremtés méltasson válaszra. 46 éves, magas, karcsú, szőke ember vagyok. Jó szívem és a meleg otthon után való nagy vágyódásom bizto­sítják, hogy azt a kedves ismeretlent, aki kezét nyújtja egy életre, minden szeretetemmel és gon­doskodásommal fogom körülvenni, hogy boldoggá tegyem ebben a földi életben. Isten segítségében bízva küldöm el üzenetemet annak, aki válaszol ♦Somogymegyc 1676* jeligére. Ilm­aparti — 1633 — 1659 — 1663 — 166­1 — 1665 — 1667 jeligére érkezett leveleket to­vábbítottuk. * Gyulavári. Válaszát megkaptuk, levelei a kivánt címre elmentek. — Gyopár­o­si­üir­dó 1566. Fényképes levelet kapott Marikától, Kecskemétről. Amennyiben a levelezést nem kivánja folytatni, kérjük, a levelet küldje vissza. •A Házassági Postában közölt első részle­tes üzenetért 5 darab 26 filtéres bélyeget, minden egyes jeligés levél továbbításáért pedig szétküldési és kezelési költségre 5 darab 10 filléres bélyeget kell beküldeni. A jeligével levelezők nevét és címét a szerkesztőség kívánatra titokban­ tartja. Levélcím: Kis Újság, Budapest 4. ék A Kis Újság regénye - írta Falvay Andor Az fisz# Acélvár A szövetséges hatalmak magas­­rangú tisztjei, a nagyszámú legény­séggel együtt, az Acélvár nevű angol hadihajón indultak el, hogy Szenthe Gábort, a kivételes bánásmódban ré­szesülő, rendkívül fontos személyi­ségű fogoly magyar vegyészmérnököt Amerikába szállítsák át. Az Acélvár a legnagyszerűbb an­gol hadihajók közé tartozott. Valósá­gos úszó páncéltorony volt, ami sér­tetlenül állhatta az ellenséges ágyú­golyók támadását és a gépfegyverek golyózáporát. Ehhez illően meg is rakták alaposan ágyukkal, bomba­­vetőkkel, gépfegyverekkel és katona­sággal. Ezen a hadihajón, a szük­ség parancsa folytán, a legbékésebb egyetértésben megfértek a cseh, ro­mán, szerb, francia és angol magas­­rangú tisztek, de a legénység is ba­rátkozott egymással, bár nem igen értették egymás nyelvét. Az angol hadügyi kormány hatá­rozott így, hogy az Acélvár nevű hadihajón tegyék meg az utat Ame­rikába... Nem lehet tudni, hogy mi történik útközben. Az óceán végtelen nagy és egy hatalmas hadihajó nem gyorsgőzös, hogy öt nap alatt tegye meg az utat. Igaz, hogy ellenséges támadástól nem igen kell tartani, mert az óceán hullámain úgy is többségben vannak az angol és francia hajók, amikhez a szintén nem ellenséges amerikai hajókat is hozzá lehet számítani. Mégis jobb félni, mint megijedni! Hátha az útjukba kerül egy japán, vagy kínai kalózhajó, amely meg­támadja őket. Hát csak jöjjön! Az Acélvár majd elintézi a baju­kat! De éppen azért szükséges, hogy egy ilyen pompásan felszerelt, első­rendű hadihajón tegyék meg az utat Amerikába! Szenthe Gábornak nagyon jól esett ez a hallatlan megtiszteltetés. Ha fogoly is, de olyan fogoly, aki valóságos díszkísérettel utazik. Hi­szen annyi magasrangú tiszt és annyi katona van a hajón, mintha nem egy rab elszállításáról, hanem fejedelmi kéjutazásról volna szó! Azt is megengedték neki, hogy a hajó fedélzetén sétálgasson. Igaz, hogy a fedélzet korlátját ilyenkor lépés távolságnyira katonák áltották el, akik arra vigyáztak, mire is vigyáztak?... Nem állhatta meg Gábor, hogy meg ne kérdezze az egyik angol generálist: — Szabad tudnom, hogy miért állnak itt ezek a derék emberek?... Az angol generális ostobán így fe­lelt: — Mérnök úr, ezt a szolgálati szabályzat így írja elő! — Az más, — hajolt meg köte­kedlőn Gábor. — Ebben az esetben egyetlen szavam sincsen!... De ha azért állnak a korlát mellett ezek a derék emberek, hogy én ne vessem magam az óceán hullámai közé, ak­kor ez ellen, generális úr, tiltakozom! — Mi alapon tiltakozik, mérnök úr? — kérdezte a generális. — Egyszerűen azért, mert kiké­rem magamnak, hogy ennyire os­tobának tartsanak!... Csak nem ve­tem magam a hullámok közé, hogy gépfegyverrel szitává lyukasszanak!... Az angol generális okosabbnak tartotta, ha meghátrál. Sietve el­hagyta a fedélzetet, mintha ott sem lett volna. Másnap az egyik francia őrnagyba kötött bele Gábor. — Őrnagy úr, nekem az a szent meggyőződésem, hogy mégis csak hit­vány rongy lehet az a trianoni béke­­szerződés!­­ — Hogy érti­ ezt, mérnök úr? — kérdezte idegesen az őrnagy. — Ha egyetlen magyar emberre öt állam ennyi katonája kell, hogy vigyázzon, akkor nem lehet fegyver­rel megvédeni a trianoni határokat! A francia őrnagy is megelégelte a beszélgetést. Szenthe Gábor azonban nem hagyta abba ezeket a kérdéseket, ezeket az ugratásokat. Egész nap a fedélzeten tartózkodott és nem igen beszélt. De ha megszólalt, azzal min­dig megzavarta a magasrangú tisz­tek nyugodt hangulatát. — Szabad tudnom, hogy hányan utazunk ezen a hadihajón? — kér­dezte egyszer. Ha valamelyik ostoba liszt köny­­nyelműen megfelel erre a kérdésre, akkor büszkén vágta oda: — Nem rossz!... Egyetlen ma­gyar emberre kilencszázhatvankét angol, francia, cseh, román és szerb katona vigyáz!... Büszke vagyok reá! Máskor meg azt kérdezte: — Hová utazunk, uraim? — Amerikába! — felelték. — Miért?... önök gyalázatos mó­don szétnyirbálták imádott hazá­mat!... De még ezzel sem elég­szenek meg!... A magyart ki akar­ják irtani Európából és Amerikába vinni?!... No, ha minden magyart ilyen díszes kísérettel szállítanak át, sohse lesznek készek!... Ezekre a keserű mondatokra nem lehetett mást mondani, mint ezt: — Mérnök úr, ön mindig gúnyo­lódik! — Nem gúnyolódom, — felelte Ko­moran Gábor. — Szomorú valóság ez, legalább is nekem!... Lehet, hogy önök tréfának veszik, de én nem!... Különben, ebben az egyben soha nem érthetjük meg egymást!... Elhallgatott. A magasrangú tisztek sem beszél­tek. Esténkint illedelmesen búcsút vett tőlük Gábor és lefeküdt. Ilyenkor egészen megváltozott. Nagyon messzire röpültek fájdal­mas, "vágyódó érzései... Nagyon messzire, de nem tudta volna meg­mondani ,hová... Sejtelme sem volt arról, hol lehet most Éva!... De még soha nem Vá­gyódott annyira utána, mint ezen a tengeri utón... Talán öntudatlanul megérezte, hogy valamikor erre ment fel a Sze­mirámisz ... A Szemirámiszon pe­dig Bárándy Éva, a világhírű se­­lyemkígyó... A kilencedik napon, a fűikor már csak egyetlen nap választotta el az Acélvár nevű hadihajót Amerika partjától, felhős lett az eddig derűs égboltozat és hatalmas erejű északi szél söpört végig az óceán hullámain. Nem lehetett a fedélzeten tartóz­kodni. Neki is le kellett vonulnia kényel­mes hálófülkéjébe. Sejtek,­­sem volt arról, hogy a vihar­­egyre erősebb lett és a hadi­­s hajó parancsnoka sápadtan jelen­tette a szövetséges hatalmak legma­­gasabb rangú tisztjeinek, hogy a tom­boló szél eltérítette a hajót útjától és a mexikói öböl felé sodorja. Gábor ezalatt a­ fülkéje pamla­­gon hevert és gyönyörködött a vi­har játékában. Tetszett neki, hogy ez a gőgösen úszó péncéltorony, az angol hadihajók büszkesége, aminek a kérkedő hangzású Acélvár nevét merték ajándékozni, úgy táncol a felkavart hullámok hátán, mint egy, játékos semmiség. — Mégis csak a szél az úr és­ nem a hajó, — gondolta magában. — A vihar mindig vihar marad, de a gőgös Acélvárból nagyon könnyen lehet közönséges roncs ... Le kellett hunynia a szemét, mert a villám közvetlen közelben csapott le. Éktelen dörgés volt rá a válasz. Ezt a dörgést újabb dörgés kö­vette, amely az egész hadihajót meg­rázta. Gábor fölugrott a pamlagról és fölszaladt a fedélzetre. Ekkor látta csak, hogy mi történt. A villám belevágott az úszó pán­céltoronyba és felrobbantotta a hajó fenekén összegyűjtött dinamitot, ami aztán az egész alkotmányt szétve­tette. Az Acélvár sülyedni kezdett. Mindenki fejveszetten szaladgált és senki nem törődött ő vele. Gábor látta, hogy nem túlságosan messze valami sziget barnállik. Nem habozott sokáig, hanem be­ugrott a tengerbe. Egy óra hosszat viaskodott a föl­kavart hullámokkal. Amikor partot ért, visszanézett. Az Acélvár nem volt sehol. A felrobbant úszó páncéltorony les­­sülyedt a tenger fenekére... Szerdán következik: Magyar munkás a newyorki fényes szállodában 169 ­,|J ' / Ismét egymásra talált két szerető szív Néhány héttel ezelőtt jelent meg a Házassági Postában az alábbi üzenet: 32 éves, csinos asz­­szo­sig vagyok és máris ismerem az özvegység min­den szomorúságát, vigasztalanságát. Nem azért, mintha anyagi gondjaim volnának, hiszen a saját lázamban lakom, van földem is, teh­át a minden­napi kenyér gondját nem ismerem. De érzem azt, hogy nincs mellettem olyan férfi, akinek a sza­vában bízni lehet, akinek a munkája aranyat ér és aki mindig m­­ellettem van akkor, amikor úgy érzem, hogy asszony­­erőm már nem elég a to­vábbjutáshoz. Aki gazdagságot kíván, az ne írjon nekem, mert azt nem adhatok neki. De aki tiszta életet élő, egészséges, hűséges, dolgos asszonyt akar a házába, aki esetleg gyermekeinek is jó édes­anyja lesz, az bízvást, veheti kezébe a tollat, úgy érzem, mindenben megfelelek annak, aki felesé­get szeretne. Én csak azt kérem, hogy jólelkű le­svén a férfi, akihez a sorsomat fűzöm. Hálából megismertetem vele a boldog családi élet minden édességét, boldogító erejét. Aki őszinte választ ír, annak én is ugyanúgy válaszolok. Szeretettel ve­szem kezembe a levelét, mert azt fogom gondolni, hogy lelkét tartom kezem között. Jeligém: *Csa­­nádmegye 1632». Amikor ez az üzenet napvilágot látott, akkor vágták neki a kaszát az áldott vetésnek. Iliire be­kötötték a kévét, mire behordták a gabonát és megkezdődött,­­a legszebb munka, betakarítani a csűrbe, amit Isten után a föld adott, megindultak a levelek a hűséges férfilélek után vágyódó asz­­szonykához. Nem telt bele sok idő és a Házassági Posta örömmel láthatta, hogy a kis, kedves falusi házban már meg is találta azt a valakit a csanád­­megyei levélíró, akiről úgy érezte, bizalommal fordulhat feléje. Ma pedig a kezeink között van a­­vér, amelyikben ezt írja a csanádmegyei asszony : "Tisztelettel és igaz örömmel értesítem a Házassági Posta vezetőségét, hogy a címemre érkező leveleket ne tessék már nekem továbbí­tani. A Házassági Posta útján valóban meg­találtam azt a férfit, akit nekem szánt a sorsom, akit elvezetett hozzám a Házassági Posta. Férjhez mentem, meg volt az esküvő. Nem is keresek, de nem is találnék szavakat, amelyek­kel meg tudnám köszönni azt, amit önök nyúj­tottak nekem. Hiszen meg vagyunk róla győ­ződve mindketten, hogy jól választottunk. Mielőtt személyesen ismertük volna meg egy­mást, először­ levelekben közeledtünk egymás felé, azután amikor először néztünk egymás szemébe, r megéreztük mindjárt: »Te vagy az igazi, téged vártalak, téged kerestelek.* Mi csak azt kívánjuk, hogy a Házassági Posta hűséges, lelkes táborának­­olvasói találják meg éppen úgy egymást s legyenek ők is olyan boldogok, mint mi vagyunk. Meleg üdvözlettel és igaz szeretettel Csanádmegyei 1632 és a férje* Szívből örvendünk »Csanádmegyei 1632* leve­lének és neki, valamint életpárjának azt kíván­juk, hogy legyen maradandó a házukban, a lel­kükben és a szívükben mindaz a szép és jó, tiszta öröm és boldogság, ami bennük és körülöttük volt, amikor írandó levelüket nekünk elküldték. Hiszen a mai nehéz időkben elérték a legnagyob­bat, megtalálták a hűséges élettársat, akivel kézen­fogva mégis csak könnyebb megtenni — mindig előre — az élet útját. IVIESSBSE Kenyérposta Örökbefogadás. Tízéves, félárva, jól nevelt kis­lányomat örökbeadnám, vagy esetleg családtag­nak jólibra, megbízható családhoz, ahol­ nemcsak gondozást és kenyeret, de szeretetet is kap. Le­vélben fogom elmondani, mi késztet erre a lépésre. Jelige ! t­olna 2396*. Két testvér munkát, kenyeret keres. A fivérem, aki 50 százalékos hadirokkant, szakképzett aszta­los és több nyelven beszél, munkát keres. Akár a szakmájában, akár pedig más megfelelő alkal­mazásban elhelyezkedne. Szorgalmával és hűsé­gével ki fogja érdemelni a beléje helyezett bizal­mat. Én magam kiváló gazdasszony vagyok, aki a gazdasági munkához is értek. Elmennénk együtt is házmesternek, vagy magányos úrhoz háztartás vezetésére, ahol én végezném a gazdasszonyi teen­dőket, fivérem pedig a férfinek való munkát. Ha úgy hozza a sors, vidékre is elmegyünk gazda­ságba. Jelige »Győr 2397*. Gyermekleány. Intelligens fiatal leány vagyok, aki legszívesebben olyan helyen keresném meg a kenyeremet, ahol családtagnak tekintenének. A gyermeket nagyon szeretem és tudok is bánni vele. A háztartási munkát is szívesen vállalom. Egyformán jól érzem magamat városban, vagy a­ csendes pusztán. Nincsenek nagy igényeim. Jelige »Békés 2398*. Malombérlet. Bérbe keresek 2—3 járatú vízi­malmot, lehetőleg község és országuthoz közel. Kisebb motormalmot közel városhoz szintén át­vennék. Jobbmenetelű bérmalomhoz társulnék. Részletes leírást bérmegjelöléssel, feltételekkel kérek a címemre: Simon Imre, Kecskemét, Mezei­­utca 36, lisztüzlet. Kertészet és szőlőmunka. 53 éves, tönkrement gazdálkodó vagyok. Nem a saját hibám miatt ju­tottam idáig. Jól értek a gazdálkodáshoz, konyha­­kertészethez, baromfitenyésztéshez, szőlőmunkák­­hoz. November 1-ére elmennék gazdaságba ilyen munkára. Özvegyasszony házánál, ahol hiányzik a megfelelő munkaerő, szívesen vállalom a gazda­ság vezetését. Jelige »Pest megye 2399*. Eladó vagy bérbeadó újonnan épített üzletház három üzlettel, egy fűszer, egy trafik, egy kocs­ma, kétszobás lakás, egyszobás lakás, nagy, fe­dett szín. Az egész épület alatt pince. Mész, tűzifa, szén és építési anyagraktárra is alkalmas. A gyö­nyörű saroképület vidéki városban van. Azonnal elfoglalható. Levélcím : Bódi Elek, Kiskun­félegyháza. Szabó. 30 éves, jó megjelenésű, a szakmához ki­válóan értő szabó vagyok. Nagy gyakorlatom van. Üzletvezetést, szabást, darabmunkát is vállalok. Megszállt területre is elmennék. Jelige »Békés 2341*. Hadirokkant, tehetséges leánya szeretne el­helyezkedni olyan magányos hölgynél, aki meg­tanítaná a ném­et és francia nyelvre, amihez festé­szeti tanulmányainak továbbfolytatására van szük­sége. Ennek ellenében segítőtársa lenne minden házimunkában. Minden kívánsága : szerény ruhá­zat. Szíves válaszokat .Hajdúmegye 2395* jeligére kér. 2371 — 2386 jeligére érkezett üzeneteket to­vábbítottuk. - Felelős szerkesztő és kiadó: SZEDERKÉNYI A. Kiadótulajdonos: Kis Újság részvénytársaság WODIANER F. ÉS FIAI R.-T. körforgógépeinek nyomása. (Felelős: Kiss Rt Budapest, IV,­ Dalmady­ utca 3-1-2

Next