Kis Ujság, 1934. április (47. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

r Vasárnap, 1634 április T. KIS ÚJSÁG HA MEGTERMELTE A GYOMRÁT, CSEPEGTESSEN Kockacukorra DIANA SO­SBORSZESZT ás SZOPOGASSA Euj hányingere,Émelygése megszűnik’, GpRcsos fájdalmai enyhülnek ! *a^^^‘-^LiagToraaa5r.liaarr^gir^­~-’gLTrrg*rrt.r»^rm--.-gt».’i’»*'Mai !*■■­! i­ ww A földmunkásanyík újszülötteit újságpapírba bifjud­álják. Újságpapír míg akad. Ide a fehér­­netrűre m­ár nem jut. Mindezt csak megemlítik. Panasz, zokszó nélkül. Már megszokták. Sápadtság, testi és lelki lerongyolódottság sii­ác nőkről, férfiakról egyaránt. Tiszakarád lakossága évekig könyörgött a vizek lecsapolásáért, de a vármegye ellenezte. A végén a vármegye jelentette a belügyminisz­ternek, hogy Tiszakarád közönsége már nem kívánja a lecsapolást, így ennek is vége lett. Tiszakarád népe pedig türelemmel várja, hogy mikor szabadítják meg a vizektől. A nagy iskola és óvoda is, melyek nincsenek dombolda­lon, mocsárban vannak. Még­hozzá az állandó víz miatt az udvarokon magas nádas nő ki a mocsárból. Az iskolás és óvodás gyermekek, ha kilépnek a tanteremből az udvarra, 1—2 lépés után már benne is vannak a néhol fél­méteres mélységű pocsolyában. A tanító eleget panaszkodott emiatt. Hivatkozott a mocsár egészségtelen kigőzöl­gésére. A tengernyi szúnyogra. A rettenetés egészségtelen levegő miatt keletkezett sok-sok gyermekbetegségre. Hiába. A tanfelügyelők és mások jöttek-mentek, az iskola-óvoda udvarán a pocsolya, a mocsár megmaradt. A gyermek­betegségek is megmaradtak. József-major rongyosai Tiszakarád másik iskolája a József-major­­ban van. Szerencse, hogy domboldalon, külön­ben szintén úszna. A Földhitelbank parcellázta el ezt a birtokát telepesek között. Mint szá­raz földet adta el e tengerszemnek is beillő birtokot. A nyomorgó földmívesek feltűnően szapo­rák. A gyermekáldás nagy. A József-ma­jori iskola két fiatal, szorgalmas tanítója alig győzi a sok gyermek tanítását. Lelkesedéssel, odaadással végzik gyönyörű hivatásukat. A gyermekek ruháin folt háton folt. A kis sápadt leánykákon csak vékony kis ruha van. Ing nincs. Arra már nem jut. Február végén már sokan mezítláb jártak. A magyar gyer­mekek mégis mosolyognak. Jókedvűek. Pedig legtöbbjüknek alig jut száraz kenyérnél több. Szüleik földjeit víz borítja, legfeljebb halat tehetne fogni, de nem házát aratni. Négy-öt kilométeres körzetből járnak ide az iskolába. Sokan mezítláb, egy szál vékony ruhácskában. A rözslüiüelüingik vadvizei, mini elsü­ssziftlyú SZáfl­tóECidflfe Nem utolsó a magyar parcellázások törté­netében az a furfangosság, amellyel a meg­bukott Földhitelbank tiszavidéki 1200 holdas birtokát az emberek nyakába varrta. Az 1027. év jó száraz év volt. A bank ki­használja ezt a szárazságot. Az év elején gőz­ekével hirtelen és jó mélyen felszántotta a birtokát. Kihirdette, hároi elsőosztályú József­­majori birtokát elparcelózza. Ügynökei kocsik­ Baranya megye egyik legrégibb és legjobban megalapozott pénzintézete, az 1875-ben alapí­tott németbólyi kölcsönös segélyző egylet kí­nos szenzáció középpontjába került. A szövet­kezet igazgatósága egy esztendő óta húzódó házivizsgálat és a Pénzintézeti Központ vizsgá­lata után bűnvádi feljelentést tett a pécsi ügyészsé­gen az intézet volt elnökigazgatója. Igaz­kai szállították Cigándról, Karcsúról, Patakról és egyebünnen a földéhes embereket. A víz arra az időre eltűnt. A bank emberei nagyon dicsérték a jó, príma szántóföldeket. Nem is volt nagyon drága a föld mnntmntmntmnrmn 700—900 pengő Egy kettőre lejegyezték a birtokot. Az emberek otthon pénzzé tették házaikat, kis földjeiket és befizették a Föld­­hitelbanknak A hátralékról meg váltót adtak. Úgy, mint egyebütt. Mert hát a törvény tiltja­­ ugyan a váltóvételt, de a paragrafusoknak sok Aga-boga van. A váltó mégis csak váltó maradt. Elmúltak a száraz hetek és a földön meg­jelentek a vadvizek. A száraz földből tenger lett. Csak a vékony köves út látszik ki a vad­vizekből. No, meg a kis tanyaépültek. Több mint 80 család így jutott koldusbotra. A föld­jeiken víz, ami miatt nem tudják azokat meg­művelni. Messze idegenbe járnak kubikolni, hogy megélhessenek. A 700—900 pengőért vett földek holdját ma 100 pengőért árusítják. Így sem kell senkinek. Csupa keserűség az emberek szava. Ki segít rajtuk? Meghallgatják-e a bankok könyörgő­gatóhelyettes főkönyvelője és a felügyelő­bizottság két tagja ellen, mert azok éve­ken át súlyos mulasztásokat követtek el és ezzel a szövetkezetnek több mint 40.000 pengő kárt okoztak. A bűnvádi feljelentés nagy megdöbbenést kel­tett egész Baranyában, mert a visszaélésekkel gyanúsított Schneider József volt elnök-igaz­gató, Herresbacher József igazgatóhelyettes főkönyvelő, Weidinger Adolf gyapjúfonó és Dlusztus Alajos vas- és fűszerkereskedő a se­­gélyzőegyletnek volt felügyelőbizottsági tagjai, köztiszteletnek örvendenek nemcsak Német­­bólyban, hanem egész Délbaranyában. A feljelentés súlyos adataira való tekintettel Pécsről Vargha Károly dr. ügyészségi alelnök utazott ki Németbólyba, hogy a helyszínen folytassa le a nyomozást. Vargha dr. tüzetesen átvizsgálta a szövetkezet könyveit, felülbírálta a házivizsgálat és revízió adatait, kihallgatta a gyanúsítottakat és a tanukat és ennek ered­ményeként megállapította, hogy a németbólyi kölcsönös segélyző egyletnél évekre visszamenőleg, könnyelmű, hanyag és alapszabályellenes gazdálkodás folyt. Az elnök-igazgató, a főkönyvelő és a két felügyelőbizottsági tag, akik tisztségüknél fogva hatóságilag voltak megbízva a szövetke­zet vagyonának kezelésével, a gondos felügye­let helyett könnyelmű gazdálkodást folytattak Az ügyészség a vizsgálat alapján hűtlen kezelés miatt em­elt vádat Schneider József, Herresbacher József, Weitlinger Adolf és Dlusztus Lajos ellen és ügyükben már el is készítette a vádiratot, amelyet beterjesztett a vádtanácshoz. Kedvező építtetési kölcsönnel 9 villamos mellett, hosszú részletfizetésre kaphatók kőzműves telkek Zuglóban, a Hajtsár útnál, Szentmihályi úton, Tho­d­y úton, továbbá a Fehérvári út mellett a Magyar Köztiszt­viselők Takarékpénztáránál. Mester utca 15. Telefon: 321—71. vagy vasár- és ünnepnapokon a helyszínen, a Hajtsár út 76., Szentm­ihályi út és Bazsarózsa utca sarkán, valamint a Kondorasi úton lévő parcellázási irodáinkban. szavukat? Mert ez a kérdés, létkérdéslik A váltóik a bankok kezében vannak. Pénzintézeti Központ, Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület, Községi Takarékpénztár. Ezek kö­zött szórta szét a Földhitelbank a tiltott vál­tókat. A földekből pedig még az adó sem lelik ki. Ilyen egy 3000 lakójú, színmagyar liszai köz­ség élete. Dr Dénes István ' - HBIott m­orr? Jibban el oszló ai .»m Mikii s .my azokat, :z'-Vɧfr§§S képpen dohányzónk, hajszálcsövein keresztül­ W ' X engedi, míg a füstben a durvább elosztásban jelentkező égési termékeket (piridin, ammó­­niák, a nikotin felesleges mennyisége) szám talán hosszanti és keresztcsatornájúban visz-A "CÉL© FILTER- listája szenmiellátha TÉR" színe és szaga mindenkit meg fog­­ győzni annak teljesítményéről. Egyedüli gyártója: Janisa Cigarettapapír Rt.,Budapest a Vád alá h­elyezték a ním­esbélül segítvegyi­t volt cin igazgatóját is Három vezetőjét A karádi nagyiskola, mocsár az udvarán A tiszakarádi parcellavásárlók. A háttérben a vianel borított földek iiuiiiiiiiiiniiniinniinHittB3iininiRiK»»iiveiiiiummiiiiiiiiiniiiii!ii»ii«iiiiiiHiinnn Vörös kémszövetség hálózta be egész Csehországot és a cseh hadsereget A prágai rendőrség már hosszabb idő óta megfigyelte, hogy Csehszlovákia egész terv idén fokozott felforgató tevékenység ész­lelhető,­ amely - - - — különösen a katonaság körében terjed. A rendőrség megállapította, hogy a had­­seregellenes propaganda és a kémkedés egy kiterjedt hálózata van a katonaság köré­ben megszervezve. Az akció egyik főszerve­zője Hampel Ferenc volt rél. Hampel tar­talékos katona és Moszkvában a Lenin-tanfolyamot láto­gatta. Az olmü­tzi városi tanács két magasrangú hivatalnokát is letartóztattak. A prágai rendőrség eddig 81 házkutatást tartott és 23 emb­ert tartóztatott le. Prágán kívül 120 házkutatást tartottak, 40 embert tartóztat­tak le. Az összeesküvő szervezet a kémkedésen kívül azzal a tervvel is foglalkozott, hogy a hadsereggel egyidejűleg fellázítja a munkásságot. A rendőrség emberei titkos nyomdát ta­láltak, amelyben kommunista röpiratokat állítottak elő. A kémkedés és az antimilitarista propa­­gandaszervezet bizalmi férfiai egymást nem is ismerték. Ezek a bizalmi férfiak hamis né­ven jelentették be magukat. A levelezést mindig ismerőseik és barátjaik címén foly­tatták, akiket nem avattak bele az ügybe. Az írásbeli levelezés titkos írással folyt, tit­kos betűkkel és megváltoztatott szórenddel. A kémkedés az egész országra kiter­jedt s a legkülönbözőbb tekervényes kerülőkkel érkeztek a kikémlelésekről szóló értesítések a prágai központba. A hivatalos jelentés csak a polgári rendőri nyomozásról szá­mol be. Ezzel a nyomozással párhuzamosan halad a katonai hatóságok vizsgálata a had­seregben, erről a vizsgálatról azonban nem adtak ki jelentést. Az országban nyugalom van — mondotta a belügyminiszter A szélsőséges politikai mozgolódásokról el­terjedt hírekre vonatkozóan Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a következőket mondta szombaton: — Az országban nyugalom van és minden remény megvan arra, hogy ez a helyzet átlartdósu­l. Az ínséges terülteken —" munka­­alkalm­ak "megteremtésével — lényegesen­ ja­vult ii helyzet. A magyar nép gondolat­­világa távol áll azoktól az érzésektől, ame­lyekkel meg akarják bontani egységét. A fel­színre került mozgalmak önmaguk­tól szűn­nek meg. A kormány gondot fordít arra is, hogy lelkiismeretlen agitátorok ne verjenek éket a magyarság és a hazai németség közé. A kormány a kisebbségi jogokat tiszteletben tartja, a hazai németségnek nincs oka pa­naszra. Csapta és megölte a gépszíj - A SMS ÚJSÁG TUDÓSÍTÓJÁTÓL * Borzalmas munkásszerencsétlenség történt az Orczy-út 34. számú házban levő aszfalt­­törő gyárban. Pásztor Antal 32 éves munkás meg akarta rövidíteni a lendítőkerék gép­szíját és eközben halálos katasztrófa érte. Pásztort a gépszíj elkapta és a szerencsét­len ember egy pillanat alatt egész hosszában rácsa­varodott a kerékre. A sebesen forgó kerék teljesen szétroncsolta Pásztort és a jobb lábát tőből kitépte. Mire segítségére tudtak volna síelni, a szerencsétlen munkás kiszenvedett. Holttestét a boncolóintézetbe vitték. A rendőr­ség megindította a nyomozást annak a fel­derítésére, hogy a sz­erencsétlenségért kit ter­hel a felelősség. A szenvedő, beteg nőket reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József* keserűvíz 2—3 óra alatt könnyű, lágy bélkiürü­léshez segíti és ezáltal igen sok esetben rend­kívül jótékony hatással van a beteg Szervekre. (3 AHDRASKY B _ - Wmtj­r. és ásamEm­il 55 )

Next