Kis Ujság, 1934. november (47. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-23 / 264. szám

Péntek, 1934 november 23 KIS ÚJSÁG »»A szívre hallgassatok!... “ Szenteleky Domokos, amikor Zsuzsi kö­zölt­e vele Báróczyné kérését, ezt válaszolta: — Nem lep meg­ a dolog, leányom... A tekintetes asszony már nekem is panaszko­dott, hogy valami betegség kerülgeti... Mondd meg a tekintetes asszonynak, hogy amikor szüksége lesz rám, csak üzenjen ér­tem és én azonnal felkeresem... Addig is mielőbbi gyógyulást kívánok és a jó Isten­hez fogok imádkozni az egészségéért... —• Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus’ — köszönt Zsuzsi és gyorsan távozott. Örült, hogy az üzenet átadása ilyen simán sikerült és a plébános úr nem vette rokon úrnője kívánságát, ő ugyanis nagyon jól tudta a betegség igazi okát: a hórihorgas levéltáros kellemetlen viselkedését, ami úr­nőjét ennyire felizgatta. Jogosan tartott at­tól, hogy a plébános úr egykönnyen nem egyezik bele mindennapos látogatásainak el­maradásába. Hiszen az, hogy a tekintetes asszony — az üzenet szerint — beteg, iga­zán nem elegendő ok erre. Sőt é­ppen az ellenkezőjét vonná maga után. Azt, hogy a galamblelkű és vigasztaló szavú plébános úr most még inkább ellátogasson hozzájuk. Szenteleky azonban másként értelmezte az egészet és azért vette olyan nyugodtan, sőt megelégedéssel tudomásul a Zsuzsi által ho­zott üzenetet. Ő ugyanis arra gondolt, hogy Báróczyné mégis csak megszívleli azt a pél­dázatot, amit utolsó látogatása alk­al­mával mondott neki a késedelmeskedő emberről. Arról, aki addig halogatta egy halaszthatat­lan dolgát, amíg a Mindenható igazságos­sága pontot nem tett az ő élete végére és megakadályozta a dolog elintézésében . . . Szentül hitte, hogy Báróczyné megszívleli a példázatot és ezért nem akar vele néhány napig találkozni, hogy az ő személyes be­folyásától mentesen határozhasson ... Afelől pedig pillanatnyi kétsége sem volt, hogy Báróczyné mit fog határozni... — A döntés csak az lehet — gondolta magában —, hogy amit eddig folyton halo­gatott, amit eddig megtenni elmulasztott, azt már nem halog­att­ja tovább... Adja a jó Isten, hogy így legyen!... A kora délutáni órákban jókedvűen sétál­gatott a parókia tornácán. Csukott tornác volt ez, három oldalról üvegfalak védték, de éppen ez volt a jó. A fény bezuhant az üvegtáblákon, de a hideg kívül rekedt. Szenteleky minden ebéd után egy-két órát szokott sétálgatni ezen a tornácon. Termé­szetesen, csak ősszel és télen, így akarta hetvenéves szervezetét megajándékozni a szükséges mozgással, ami nélkül elvesztette volna csodálatos egészségét és még mindig fiatalos rugalmasságát. A plébános úr azonban nem egyedül sé­tálgatott a tornácon. Vele volt legjobb és leghűségesebb ba­rátja: a hosszúszárú pipa. De csak egyszer tömte meg a pipát és szívta el. Nem akart mértéktelen lenni, ami épúgy bűn az Isten ♦örvényei, mint saját egészsége ellen. Javában pipázgatott még és sűrű, go­­molygó füstkarikákat fújt a levegőbe, ami­kor a parókia kiskapuja mögött egy délceg fiatalember alakját látta meg. — De hisz ez Kanizsay László! — mondta félhangosan, amikor ráismert. A pipát azonnal letette és saját maga sie­tett, hogy kinyissa a kiskaput. — Isten hozott, édes fiam, —­ ujjongott a hangja. — Nem tetszik haragudni, Domokos bácsi, hogy zavarom? — kérdezte László. — Mindenekelőtt gyere be, édes fiam, az­tán majd meghallod erre a válaszomat! Belekarolt a fiatalemberbe és úgy vezette a tornác felé. —­ Foglalj helyet, édes fiam, — mondta kedvesen. — Aztán máskor ilyen kérdéssel ne sérts meg enge­m­!... — Domokos bácsi — szabadkozott László —, én nem... — Édes fiam, te soha nem zavarhatsz en­gem!... Minden léleknek joga van, hogy felkeresse a lelkipásztort. . . Mert a lelki­­pásztor azért kapta nemes hivatását, hogy mindig a hívek rendelkezésére álljon ... — De én nem a lelkipásztorhoz jöttem — mosolygott László —, nem a plébános úrhoz... — Hanem? — A drága jó Domokos bácsihoz! — Édes fiam — mondta komolyan Szente­leky —, vedd tudomásul, hogy én akkor is lelkipásztor vagyok, amikor Domokos bácsinak gondolsz és szólítasz engem... Ezt a kettőt bennem nem lehet különválasz­tani ... De nincs is szükség arra, hogy kü­lönválasszuk ... Az pedig, hogy te engem, édes fiam, Domokos bácsinak szólítasz, leg­feljebb még több kötelességet ró reám, ve­led szemben... És még több jogot ruház reád ... Hogy olyankor is felkeres, amikor más nem kereshetne fel és olyan dologban is, amivel nem szoktak a lelkipásztorhoz fordulni... — Ezért kérdeztem, Domokos bácsi, hogy nem zavarom-e?... Hogy nem veszi-e tola­kodásnak, amikor még otthonában is alkal­matlankodom? Szenteleky megsimogatta László fejét. — Már vártalak, édes fiam... Tudtam, hogy eljössz hozzám... Hiszen te magad mondtad nekem, hogy fontos ügyben akarsz velem beszélni... És én már vártalak... — Köszönöm szépen, Domokos bácsi... Szenteleky is leült. Szemben Lászlóval, de nagyon közel hozzá. — Édes fiam, beszélj !... Nyugodtan be­szélhetsz, mert rajtam kívül senki nem hallja... Mi az a fontos ügy, amiről be­szélni akartál velem? László könnyedén elpirult. Amikor a Kanizsay-kastélyban beszélt Szentelelkyvel erről a látogatásáról, olyan természetesnek és magától értetődőnek ta­lálta, hogy azt szerette volna, ha rögtön megtörténik. Most azonban, hogy szemben ül a jóságos arcú plébánossal, aki őszinte ér­deklődéssel várja szavait, valami furcsa el­fogódottság vett rajta erőt. Nem, mintha nem lett volna bizalmas Domokos bácsihoz, akit egész kisgyermekkora óta ismer. Ha­nem azt találta furcsának, hogy ilyen világi dologgal hozakodjon elő! Hogy ilyen világi dologról számoljon be Domokos bácsinak és éppen egy lelkipásztor tanácsát, útbaigazítá­sát kérje. Kis ideig küzdött magával, de aztán mégis csak kimondta: — Domokos bácsi... én ... én... szerel­mes vagyok! Szentelekyt ugyan meglepte ez a mondat, de mégis úgy viselkedett, mintha természe­tesnek találná. Tudta, ha elcsodálkozik, megnémítja Lászlót, aki aztán nem meri folytatni, amit elkezdett. Szelíd mosoly ra­gyogott jóságos arcán és halkan kérdezte: — Szerelmes vagy, édes fiam?... Igazán szerelmes?... László úgy érezte, hogy a plébános szavai felolvasztották azt a vékony jégréteget, ami mégis csak körülfogta a szívét. A bátorsága is megjött és most már akkor se hagyta volna félbe, amit elkezdett, ha Szenteleky félbeszakítja. A plébános arcáról azonban ennek épp az ellenkezőjét olvasta le. Nem érezte kíváncsiságnak Szenteleky kérdését, hanem ellenkezőleg, a vele együtt érző szív őszinte megdor­banásának, ami most már teljesen felbátorította. — Domokos bácsi mondta hálálkodva —, köszönöm, hogy nem nevet ki azért, amit mondtam... N­em nevet ki és nem korhol érte... Sőt, mintha mosolygó­ sze­méből azt olvasnám ki, hogy ez a vallomá­som Domokos bácsi helyeslésével találko­zik ... — Édes fiam — fenyegette meg moso­lyogva Szenteleky —, ne légy annyira biztos a dolgodban!... Felelj szépen a kérdé­semre ... Igazán, őszintén szerelmes vagy? — Halálosan, Domokos bácsi!... — Ennyi az egész, amit el akartál nekem mondani? — kérdezte a plébános. — Mert ha csupán ennyi, igazán nem is tudom, mit feleljek neked— A te korodban, édes fiam, teljesen érthető és indokolt, hogy szerelmes vagy!... Ha érzéseid tiszták, elhatározásod komoly és Istennek tetsző, nekem semmi észrevételem nem lehet!... — Tiszta, komoly és azt hiszem, a jó Is­tennek tet­sző! — felelte boldogan László. Szenteleky közelebb hajolt és megfogta a fiatalember kezét. — Édes fiam, te nem vagy őszinte hoz­zám ... — De igen, Domokos bácsi! — tiltakozott László. A plébános mosolyogva nemet intett. — Nem vagy őszinte hozzám, édes fiam... Mert te nem azt akartad elmondani nekem, hogy szerelmes vagy ... Vagy legalább is, nemcsak azt akartad elmondani ... Lá­szló arcát pír futotta el. — Igaz, Domokos bácsi... Én nemcsak ennyit akartam elmondani... — Hát akkor miért nem folytatod? A fiatalember lehajtotta fejét. — Nem merem ... — Félsz tőlem?... — Félek... De nem Domokos bácsitól, akiről tudom, hogy szeret engem... Hanem a választól, amit esetleg hallani fogok... És ami nagyon rosszul esnék a szívemnek... Szenteleky hangja most már szigorúbban csengett: — Édes fiam, te azért kerestél fel engem, hogy valamit őszintén elmondj és a taná­csomat kérjed ... Amíg nem kezdtél bele, nem volt jogom ahhoz, hogy vallomásra kény­szerí­tselek... Most azonban már nem engedem, nem engedhetem meg, édes fiam, hogy félúton megállj!... Most már követe­lem, hogy folytasd és befejezd, amit el­kezd­ték­ ... — Igenis, Domokos bácsi, — felelte en­gedelmesen és lehajtott fejjel László. De azért még mindig nem kezdett be­szélni. A plébános várt néhány percig, aztán így szólt: — Ha nem akarsz magadtól beszélni, édes fiam, akkor majd én foglak kérdezni! — Tessék, Domokos bácsi... — Annyit már bevallottál, hogy szerelmes vagy... Őszintén, igazán és amint te mond­tad, halálosan... így van, édes fiam? — Igen, Domokos bácsi... — És kibe vagy szerelmes? ... — A világ legszebb, legédesebb és leg­tisztább lelkű leányába!... Hirtelen szomorú lett a hangja: — És éppen ez a baj!... Éppen ez az én nagy szomorúságom... — Miért, édes fiam? — kérdezte a plébá­nos. — Mert ezt a leányt nem szabad szeret­nem... Éppen ezt a drága teremtést nem szabad... Akárki mást igen, de őt, az egyetlent nem!... * — Miért? — kérdezte elcsodálkozva a plébános.. — Fia megmondom a nevét... ha meg­mondom, hogy kiről van szó... akkor minden magyarázat felesleges lesz... mert Domokos bácsi azonnal meg fogja érteni... Szenteleky, Sámsonkút fehérhajú plébá­nosa, aki évtizedek óta élt már itt és mind­annak fájdalmas szemtanúja volt, ami a Kanizsay grófok életében­­történt, aki ott állt vigasztaló szavával a szenvedések órái­ban és mindig az őszinte szeretet jóságos szemüvegén figyelte az eseményeket, ebben a pillanatban, László befejezetlen mondatai­ból is mindent megértett. Nem volt nehéz kitalálnia, hiszen erről a dologról már más­kor is esett szó, ha nem is éppen a fiú jelenlétében, hanem Kázmér gróf társaságá­ban. Azt is tudta azonban, hogy ebben a kér­désben tanácsot, de még csak biztatást sem adhat, Kázmér gróf beleegyezése nélkül. Hiába lelkipásztor és hiába Domokos bá­csija ő ennek a zavart viselkedésű fiatal­embernek, ebbe a dologba nem avatkozha­­tik bele, mert ez a Kanizsay grófi család és a Báróczy-család legszemélyesebb ügye. Ha azonban megengedi azt, hogy László foly­tassa vallomását és kimondja a leány nevét, amit pedig nem is kell kimondania, mert enélkül is kitalálta, akkor ő kerül abba a kellemetlen helyzetbe, hogy nem állhat meg a félúton és vagy igen, vagy olyan választ és tanácsot kell adnia. Ez pedig nem egyeztethető össze lelki­­pásztori hivatásával. Hiszen neki mindig és mindenben, személyek és érdekek, érzések és szenvedélyek fölött kell állania. Éppen azért, néhány pillanatnyi gondolkodás után, így szólt: — Édes fiam, ne folytasd!... Több kér­désem nincsen !... — Hát nem akarja tudni, Domokos bácsi, hogy ki az a leány, akibe halálosan szerel­mes vagyok? — Nem, édes fiam ... Vannak dolgok és ez is olyan, amikor a lelkipásztor személye és szerepe eltörpül a családfő, jelen esetben a te édesapád személye mellett... Nincs jogom mást mondani és tanácsolni, jajai amit ő mondana és tanácsolna... Mert fi­t és apa között nem lehet nézeteltérés, még ebben a kérdésben sem... Ha pedig mégis így volna, a szerelemnek kell takarodó­ fúj­nia, az apa iránt érzett szeretet mellett... — Ezt mondja nekem, Domokos bácsi?... Ezt tanácsolja? — kérdezte csalódottan László.* — Csak ezt tanácsolhatom, édes fiam... De még valamit hozzáteszek... És pedig azt, hogy édesapáddal beszéld meg ezt a dolgot... — Félek, hogy apám elutasít!... Hogy megtiltja!... — Akkor is így kell cselekedned, édes fiam... És biztos vagy ebben, hogy ez tör­ténik?. .. László szeme csillogni kezdett. — Igaz, Domokos bácsi... Hátha az én drága jó édesapám ... — No, látod, édes fiam, már te se látod olyan sötétnek és szomorúnak a dolgot... De még valamire figyelmeztetlek és kérlek.* — És pedig?... — Hogy egyelőre ne beszélj erről édes­apáddal ... Tudod, hogy súlyos beteg sze­gény ... — Igenis, Domokos bácsi, — felette en­gedelmesen László. — Sőt, ha megfogadod a tanácsomat.., ha szépen, türelmesen vársz egy ideig . H­a akkor... — Mi lesz akkor, Domokos bácsi? —• kérdezte sürgetően László. — Akkor azt is megígérem neked, hogy édesapáddal én fogok beszélni a te érde­kedben ... — Köszönöm, drága Domokos bácsit ~ hálálkodott László. Szenteleky felállt és csengő hangon így szólt: — És még valamit akarok mondani!... Neked is, édes fiam és annak a leánynak, akiről beszéltél, de akinek a nevét nem mondottad meg nekem... — Hallgatom, Domokos bácsi!... — Soha ne feledjétek el, a földi boldog­sághoz egyetlen út vezet!... És pedig ez, hogy mindig és mindig a szívre hallgassa­tok! ... A saját, tiszta, lángoló, szerelmes szívetekre!... — Köszönöm, Domokos bácsi!... Külö­nösen ezt az utolsó tanácsot, hálásan kö­szönöm! ... László búcsúzott. Szenteleky Domokos belékarolt és egészen a kertkapuig kikísérte. Szombaton következik: Vércsepp a virágszirmon. (39) BUDAPESTI PIAC Csütörtökön kis forgalom, kis haszon, csekély felhozatal jellemezte a vásárcsarnoki életet. Mindenki panaszkodott, a termelő, mert ko­­rántse kap annyi pénzt, mint ahogy számí­totta, a piaci árusok, mert már eladósodtak és nem bírnak megélni, végül a közönség, mert nincs pénze és emiatt ..minden drága". A hideg beálltával több vágón áru hibásan érkezett és a vágott baromfi egyre több. A budapesti élelmiszerpiac fogyasztói árai kg-ként: Húsok és hústermékek: Marhahús, rostélyos is felsül 100—200. Itveshús ISO—200, borjúhús, comb 210—280, vetés 140—220, pörkölt 00—160, juhhús, hátulja 140— 160, eleje SO—120, sertéshús, karaj 140—190, tarja, comb 110—130, oldalas 110—132, zsírszalolma 116—130, háj 120 —140, zsír, budapesti 100—140. Vad és vadhús: Szarvas 1 kg 90—400, az 1 kg 40—ISO, nyúl, bőrben 1 darab 200—300, fácán 1 d­b ISO—240. Baromfi: Tyúk, élő 1 darab 160-300, csirke, élő rán­ta­niva­ló 1 darab 70—220, sütnivaló 1 darab 140—220, ruca, élő, hízott 1 kg 110-150, lúd, élő 1 kg 110-150, tyúk, vágott kg-ként, I-a 110—150, csirke, vágott rán­­tanivaló, I-a 160—200, sütnivaló, I-a 200—220, H-a 130— 200, ruca, vágott, hízott, I-a 80—130, lúd, vágott, hízott, I-a 80—130, pulyka, vágott hízott 80—15. Tojás: Teatojás dunántúli 9—12, kosárk­a 0—11, hőter­házi tojás 7—L, meszestojás 6—6,5, főző- és aprótojás 7- 8. Halak: Ponty, élő 100-130, jegek­ 60-00, harcsa, élő 240—260, jegek­ 160-220, túllő, élő 290-360, kecsege 300-600, fogas 400—700, keszeg 50—70, kevert­ hal 40— 60, csuka 140—240. Tejtermék: Tejföl 120-150, teává­, tömbben 220-260, sovány tehéntúró 16—40, juhtúró 150—200, kevert túró nő—160, juhsajt 150—900, ementáli 280-360. óvári 320-280 Zöldségfélék: Gyökér, I-a 14-20, II-a 10-12, vegyes zöldség 14-20, sárgarépa 10—12, zeller, I-a 22-30, B-a 8— 22, cékla, I-a 14—20, torma, vékony, erős 40—70, ne­mesített, hazai, édes 80—100, kalarábé kg 6—34, dxl 1 3—6, karfiol, tisztított 16—40. Főzelékfélék: Paraj, tisztítoit 10-24. sóska, közönsé­ges 40—60. kelbimbó 40—50. fekete retek 8—12. hóna­posretek 6—8. zöldpaprika 30—60. Káposztafélék: Fejeskáposzta, I-a 10-12, Tt-a 5-10, kelkáposzta. 1-a 12—16, H-a 8—12. savanyúkáposzta 20-30. Gyümölcs: Alma, nemesfaj. 1-a 70—120, közönséges, válogatott 96—64, körte, nemesfaj. 1-a 100—140, közön­­séges válogatott 48—65, csipkeíz 40—60, szőlő 80—120, dió, nagy, papír héjú 100—140, apró 80—100, kemény­­héjú 70-130. 9 HOL LESZ VÁSÁR Szombat 24.: Békés (Békés), Szentes (Csongrádi. Vasárnap 25.: Csököly (Somogyi, Felsősegesd (So­mogy), Senyehiza (Vas), Szeged (Csongrádi. Hétfő M.: Bonyhád (Tolnai, Egervár (Vas), Felsői­er (Tolna), Győr (Győr), Igas (Somogy), Karcag (Szolnok), Kurta (Veszprém), Komárom (Komárom), Kölese (Szat­mári, Nagycsákány (Vas), Paks (Tolna), Siklós (Ba­ranya) Szany (Sopron), Szécsény (Nógrád), Vámose­péres (Hajdú), Vásárosmiske (Vas) Kedd 27.: Diósjenő (Nógrád), Mihályi (Sopron), Szé­csény (Nógrád), Szén Igál (Veszprém). Szerda 28.: Nyiradony (Szabolcs), Nyirmada (Sza­bolcs), Olaszliszka (Zemplén), Szentantalfa (Zala), Ti­­szalamján (Borsod). Csütörtök 29.: Bánokszentgyörgy (Zala), Bodrogke­­resztúr (Zemplén), Dég (Veszprém), Nagykálló (Sza­bolcs), Tiszalak (Szabolcs). Péntek 29.: Babocsa (Somogy), Bélapátfalva (Borsod) Zalaegerszeg (Zala).

Next