Kis Ujság, 1934. november (47. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-23 / 264. szám
Péntek, 1934 november 23 KIS ÚJSÁG »»A szívre hallgassatok!... “ Szenteleky Domokos, amikor Zsuzsi közölte vele Báróczyné kérését, ezt válaszolta: — Nem lep meg a dolog, leányom... A tekintetes asszony már nekem is panaszkodott, hogy valami betegség kerülgeti... Mondd meg a tekintetes asszonynak, hogy amikor szüksége lesz rám, csak üzenjen értem és én azonnal felkeresem... Addig is mielőbbi gyógyulást kívánok és a jó Istenhez fogok imádkozni az egészségéért... —• Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus’ — köszönt Zsuzsi és gyorsan távozott. Örült, hogy az üzenet átadása ilyen simán sikerült és a plébános úr nem vette rokon úrnője kívánságát, ő ugyanis nagyon jól tudta a betegség igazi okát: a hórihorgas levéltáros kellemetlen viselkedését, ami úrnőjét ennyire felizgatta. Jogosan tartott attól, hogy a plébános úr egykönnyen nem egyezik bele mindennapos látogatásainak elmaradásába. Hiszen az, hogy a tekintetes asszony — az üzenet szerint — beteg, igazán nem elegendő ok erre. Sőt éppen az ellenkezőjét vonná maga után. Azt, hogy a galamblelkű és vigasztaló szavú plébános úr most még inkább ellátogasson hozzájuk. Szenteleky azonban másként értelmezte az egészet és azért vette olyan nyugodtan, sőt megelégedéssel tudomásul a Zsuzsi által hozott üzenetet. Ő ugyanis arra gondolt, hogy Báróczyné mégis csak megszívleli azt a példázatot, amit utolsó látogatása alkalmával mondott neki a késedelmeskedő emberről. Arról, aki addig halogatta egy halaszthatatlan dolgát, amíg a Mindenható igazságossága pontot nem tett az ő élete végére és megakadályozta a dolog elintézésében . . . Szentül hitte, hogy Báróczyné megszívleli a példázatot és ezért nem akar vele néhány napig találkozni, hogy az ő személyes befolyásától mentesen határozhasson ... Afelől pedig pillanatnyi kétsége sem volt, hogy Báróczyné mit fog határozni... — A döntés csak az lehet — gondolta magában —, hogy amit eddig folyton halogatott, amit eddig megtenni elmulasztott, azt már nem halogattja tovább... Adja a jó Isten, hogy így legyen!... A kora délutáni órákban jókedvűen sétálgatott a parókia tornácán. Csukott tornác volt ez, három oldalról üvegfalak védték, de éppen ez volt a jó. A fény bezuhant az üvegtáblákon, de a hideg kívül rekedt. Szenteleky minden ebéd után egy-két órát szokott sétálgatni ezen a tornácon. Természetesen, csak ősszel és télen, így akarta hetvenéves szervezetét megajándékozni a szükséges mozgással, ami nélkül elvesztette volna csodálatos egészségét és még mindig fiatalos rugalmasságát. A plébános úr azonban nem egyedül sétálgatott a tornácon. Vele volt legjobb és leghűségesebb barátja: a hosszúszárú pipa. De csak egyszer tömte meg a pipát és szívta el. Nem akart mértéktelen lenni, ami épúgy bűn az Isten ♦örvényei, mint saját egészsége ellen. Javában pipázgatott még és sűrű, gomolygó füstkarikákat fújt a levegőbe, amikor a parókia kiskapuja mögött egy délceg fiatalember alakját látta meg. — De hisz ez Kanizsay László! — mondta félhangosan, amikor ráismert. A pipát azonnal letette és saját maga sietett, hogy kinyissa a kiskaput. — Isten hozott, édes fiam, — ujjongott a hangja. — Nem tetszik haragudni, Domokos bácsi, hogy zavarom? — kérdezte László. — Mindenekelőtt gyere be, édes fiam, aztán majd meghallod erre a válaszomat! Belekarolt a fiatalemberbe és úgy vezette a tornác felé. — Foglalj helyet, édes fiam, — mondta kedvesen. — Aztán máskor ilyen kérdéssel ne sérts meg engem!... — Domokos bácsi — szabadkozott László —, én nem... — Édes fiam, te soha nem zavarhatsz engem!... Minden léleknek joga van, hogy felkeresse a lelkipásztort. . . Mert a lelkipásztor azért kapta nemes hivatását, hogy mindig a hívek rendelkezésére álljon ... — De én nem a lelkipásztorhoz jöttem — mosolygott László —, nem a plébános úrhoz... — Hanem? — A drága jó Domokos bácsihoz! — Édes fiam — mondta komolyan Szenteleky —, vedd tudomásul, hogy én akkor is lelkipásztor vagyok, amikor Domokos bácsinak gondolsz és szólítasz engem... Ezt a kettőt bennem nem lehet különválasztani ... De nincs is szükség arra, hogy különválasszuk ... Az pedig, hogy te engem, édes fiam, Domokos bácsinak szólítasz, legfeljebb még több kötelességet ró reám, veled szemben... És még több jogot ruház reád ... Hogy olyankor is felkeres, amikor más nem kereshetne fel és olyan dologban is, amivel nem szoktak a lelkipásztorhoz fordulni... — Ezért kérdeztem, Domokos bácsi, hogy nem zavarom-e?... Hogy nem veszi-e tolakodásnak, amikor még otthonában is alkalmatlankodom? Szenteleky megsimogatta László fejét. — Már vártalak, édes fiam... Tudtam, hogy eljössz hozzám... Hiszen te magad mondtad nekem, hogy fontos ügyben akarsz velem beszélni... És én már vártalak... — Köszönöm szépen, Domokos bácsi... Szenteleky is leült. Szemben Lászlóval, de nagyon közel hozzá. — Édes fiam, beszélj !... Nyugodtan beszélhetsz, mert rajtam kívül senki nem hallja... Mi az a fontos ügy, amiről beszélni akartál velem? László könnyedén elpirult. Amikor a Kanizsay-kastélyban beszélt Szentelelkyvel erről a látogatásáról, olyan természetesnek és magától értetődőnek találta, hogy azt szerette volna, ha rögtön megtörténik. Most azonban, hogy szemben ül a jóságos arcú plébánossal, aki őszinte érdeklődéssel várja szavait, valami furcsa elfogódottság vett rajta erőt. Nem, mintha nem lett volna bizalmas Domokos bácsihoz, akit egész kisgyermekkora óta ismer. Hanem azt találta furcsának, hogy ilyen világi dologgal hozakodjon elő! Hogy ilyen világi dologról számoljon be Domokos bácsinak és éppen egy lelkipásztor tanácsát, útbaigazítását kérje. Kis ideig küzdött magával, de aztán mégis csak kimondta: — Domokos bácsi... én ... én... szerelmes vagyok! Szentelekyt ugyan meglepte ez a mondat, de mégis úgy viselkedett, mintha természetesnek találná. Tudta, ha elcsodálkozik, megnémítja Lászlót, aki aztán nem meri folytatni, amit elkezdett. Szelíd mosoly ragyogott jóságos arcán és halkan kérdezte: — Szerelmes vagy, édes fiam?... Igazán szerelmes?... László úgy érezte, hogy a plébános szavai felolvasztották azt a vékony jégréteget, ami mégis csak körülfogta a szívét. A bátorsága is megjött és most már akkor se hagyta volna félbe, amit elkezdett, ha Szenteleky félbeszakítja. A plébános arcáról azonban ennek épp az ellenkezőjét olvasta le. Nem érezte kíváncsiságnak Szenteleky kérdését, hanem ellenkezőleg, a vele együtt érző szív őszinte megdorbanásának, ami most már teljesen felbátorította. — Domokos bácsi mondta hálálkodva —, köszönöm, hogy nem nevet ki azért, amit mondtam... Nem nevet ki és nem korhol érte... Sőt, mintha mosolygó szeméből azt olvasnám ki, hogy ez a vallomásom Domokos bácsi helyeslésével találkozik ... — Édes fiam — fenyegette meg mosolyogva Szenteleky —, ne légy annyira biztos a dolgodban!... Felelj szépen a kérdésemre ... Igazán, őszintén szerelmes vagy? — Halálosan, Domokos bácsi!... — Ennyi az egész, amit el akartál nekem mondani? — kérdezte a plébános. — Mert ha csupán ennyi, igazán nem is tudom, mit feleljek neked— A te korodban, édes fiam, teljesen érthető és indokolt, hogy szerelmes vagy!... Ha érzéseid tiszták, elhatározásod komoly és Istennek tetsző, nekem semmi észrevételem nem lehet!... — Tiszta, komoly és azt hiszem, a jó Istennek tetsző! — felelte boldogan László. Szenteleky közelebb hajolt és megfogta a fiatalember kezét. — Édes fiam, te nem vagy őszinte hozzám ... — De igen, Domokos bácsi! — tiltakozott László. A plébános mosolyogva nemet intett. — Nem vagy őszinte hozzám, édes fiam... Mert te nem azt akartad elmondani nekem, hogy szerelmes vagy ... Vagy legalább is, nemcsak azt akartad elmondani ... László arcát pír futotta el. — Igaz, Domokos bácsi... Én nemcsak ennyit akartam elmondani... — Hát akkor miért nem folytatod? A fiatalember lehajtotta fejét. — Nem merem ... — Félsz tőlem?... — Félek... De nem Domokos bácsitól, akiről tudom, hogy szeret engem... Hanem a választól, amit esetleg hallani fogok... És ami nagyon rosszul esnék a szívemnek... Szenteleky hangja most már szigorúbban csengett: — Édes fiam, te azért kerestél fel engem, hogy valamit őszintén elmondj és a tanácsomat kérjed ... Amíg nem kezdtél bele, nem volt jogom ahhoz, hogy vallomásra kényszerítselek... Most azonban már nem engedem, nem engedhetem meg, édes fiam, hogy félúton megállj!... Most már követelem, hogy folytasd és befejezd, amit elkezdték ... — Igenis, Domokos bácsi, — felelte engedelmesen és lehajtott fejjel László. De azért még mindig nem kezdett beszélni. A plébános várt néhány percig, aztán így szólt: — Ha nem akarsz magadtól beszélni, édes fiam, akkor majd én foglak kérdezni! — Tessék, Domokos bácsi... — Annyit már bevallottál, hogy szerelmes vagy... Őszintén, igazán és amint te mondtad, halálosan... így van, édes fiam? — Igen, Domokos bácsi... — És kibe vagy szerelmes? ... — A világ legszebb, legédesebb és legtisztább lelkű leányába!... Hirtelen szomorú lett a hangja: — És éppen ez a baj!... Éppen ez az én nagy szomorúságom... — Miért, édes fiam? — kérdezte a plébános. — Mert ezt a leányt nem szabad szeretnem... Éppen ezt a drága teremtést nem szabad... Akárki mást igen, de őt, az egyetlent nem!... * — Miért? — kérdezte elcsodálkozva a plébános.. — Fia megmondom a nevét... ha megmondom, hogy kiről van szó... akkor minden magyarázat felesleges lesz... mert Domokos bácsi azonnal meg fogja érteni... Szenteleky, Sámsonkút fehérhajú plébánosa, aki évtizedek óta élt már itt és mindannak fájdalmas szemtanúja volt, ami a Kanizsay grófok életébentörtént, aki ott állt vigasztaló szavával a szenvedések óráiban és mindig az őszinte szeretet jóságos szemüvegén figyelte az eseményeket, ebben a pillanatban, László befejezetlen mondataiból is mindent megértett. Nem volt nehéz kitalálnia, hiszen erről a dologról már máskor is esett szó, ha nem is éppen a fiú jelenlétében, hanem Kázmér gróf társaságában. Azt is tudta azonban, hogy ebben a kérdésben tanácsot, de még csak biztatást sem adhat, Kázmér gróf beleegyezése nélkül. Hiába lelkipásztor és hiába Domokos bácsija ő ennek a zavart viselkedésű fiatalembernek, ebbe a dologba nem avatkozhatik bele, mert ez a Kanizsay grófi család és a Báróczy-család legszemélyesebb ügye. Ha azonban megengedi azt, hogy László folytassa vallomását és kimondja a leány nevét, amit pedig nem is kell kimondania, mert enélkül is kitalálta, akkor ő kerül abba a kellemetlen helyzetbe, hogy nem állhat meg a félúton és vagy igen, vagy olyan választ és tanácsot kell adnia. Ez pedig nem egyeztethető össze lelkipásztori hivatásával. Hiszen neki mindig és mindenben, személyek és érdekek, érzések és szenvedélyek fölött kell állania. Éppen azért, néhány pillanatnyi gondolkodás után, így szólt: — Édes fiam, ne folytasd!... Több kérdésem nincsen !... — Hát nem akarja tudni, Domokos bácsi, hogy ki az a leány, akibe halálosan szerelmes vagyok? — Nem, édes fiam ... Vannak dolgok és ez is olyan, amikor a lelkipásztor személye és szerepe eltörpül a családfő, jelen esetben a te édesapád személye mellett... Nincs jogom mást mondani és tanácsolni, jajai amit ő mondana és tanácsolna... Mert fit és apa között nem lehet nézeteltérés, még ebben a kérdésben sem... Ha pedig mégis így volna, a szerelemnek kell takarodó fújnia, az apa iránt érzett szeretet mellett... — Ezt mondja nekem, Domokos bácsi?... Ezt tanácsolja? — kérdezte csalódottan László.* — Csak ezt tanácsolhatom, édes fiam... De még valamit hozzáteszek... És pedig azt, hogy édesapáddal beszéld meg ezt a dolgot... — Félek, hogy apám elutasít!... Hogy megtiltja!... — Akkor is így kell cselekedned, édes fiam... És biztos vagy ebben, hogy ez történik?. .. László szeme csillogni kezdett. — Igaz, Domokos bácsi... Hátha az én drága jó édesapám ... — No, látod, édes fiam, már te se látod olyan sötétnek és szomorúnak a dolgot... De még valamire figyelmeztetlek és kérlek.* — És pedig?... — Hogy egyelőre ne beszélj erről édesapáddal ... Tudod, hogy súlyos beteg szegény ... — Igenis, Domokos bácsi, — felette engedelmesen László. — Sőt, ha megfogadod a tanácsomat.., ha szépen, türelmesen vársz egy ideig . Ha akkor... — Mi lesz akkor, Domokos bácsi? —• kérdezte sürgetően László. — Akkor azt is megígérem neked, hogy édesapáddal én fogok beszélni a te érdekedben ... — Köszönöm, drága Domokos bácsit ~ hálálkodott László. Szenteleky felállt és csengő hangon így szólt: — És még valamit akarok mondani!... Neked is, édes fiam és annak a leánynak, akiről beszéltél, de akinek a nevét nem mondottad meg nekem... — Hallgatom, Domokos bácsi!... — Soha ne feledjétek el, a földi boldogsághoz egyetlen út vezet!... És pedig ez, hogy mindig és mindig a szívre hallgassatok! ... A saját, tiszta, lángoló, szerelmes szívetekre!... — Köszönöm, Domokos bácsi!... Különösen ezt az utolsó tanácsot, hálásan köszönöm! ... László búcsúzott. Szenteleky Domokos belékarolt és egészen a kertkapuig kikísérte. Szombaton következik: Vércsepp a virágszirmon. (39) BUDAPESTI PIAC Csütörtökön kis forgalom, kis haszon, csekély felhozatal jellemezte a vásárcsarnoki életet. Mindenki panaszkodott, a termelő, mert korántse kap annyi pénzt, mint ahogy számította, a piaci árusok, mert már eladósodtak és nem bírnak megélni, végül a közönség, mert nincs pénze és emiatt ..minden drága". A hideg beálltával több vágón áru hibásan érkezett és a vágott baromfi egyre több. A budapesti élelmiszerpiac fogyasztói árai kg-ként: Húsok és hústermékek: Marhahús, rostélyos is felsül 100—200. Itveshús ISO—200, borjúhús, comb 210—280, vetés 140—220, pörkölt 00—160, juhhús, hátulja 140— 160, eleje SO—120, sertéshús, karaj 140—190, tarja, comb 110—130, oldalas 110—132, zsírszalolma 116—130, háj 120 —140, zsír, budapesti 100—140. Vad és vadhús: Szarvas 1 kg 90—400, az 1 kg 40—ISO, nyúl, bőrben 1 darab 200—300, fácán 1 db ISO—240. Baromfi: Tyúk, élő 1 darab 160-300, csirke, élő rántanivaló 1 darab 70—220, sütnivaló 1 darab 140—220, ruca, élő, hízott 1 kg 110-150, lúd, élő 1 kg 110-150, tyúk, vágott kg-ként, I-a 110—150, csirke, vágott rántanivaló, I-a 160—200, sütnivaló, I-a 200—220, H-a 130— 200, ruca, vágott, hízott, I-a 80—130, lúd, vágott, hízott, I-a 80—130, pulyka, vágott hízott 80—15. Tojás: Teatojás dunántúli 9—12, kosárka 0—11, hőterházi tojás 7—L, meszestojás 6—6,5, főző- és aprótojás 7- 8. Halak: Ponty, élő 100-130, jegek 60-00, harcsa, élő 240—260, jegek 160-220, túllő, élő 290-360, kecsege 300-600, fogas 400—700, keszeg 50—70, kevert hal 40— 60, csuka 140—240. Tejtermék: Tejföl 120-150, teává, tömbben 220-260, sovány tehéntúró 16—40, juhtúró 150—200, kevert túró nő—160, juhsajt 150—900, ementáli 280-360. óvári 320-280 Zöldségfélék: Gyökér, I-a 14-20, II-a 10-12, vegyes zöldség 14-20, sárgarépa 10—12, zeller, I-a 22-30, B-a 8— 22, cékla, I-a 14—20, torma, vékony, erős 40—70, nemesített, hazai, édes 80—100, kalarábé kg 6—34, dxl 1 3—6, karfiol, tisztított 16—40. Főzelékfélék: Paraj, tisztítoit 10-24. sóska, közönséges 40—60. kelbimbó 40—50. fekete retek 8—12. hónaposretek 6—8. zöldpaprika 30—60. Káposztafélék: Fejeskáposzta, I-a 10-12, Tt-a 5-10, kelkáposzta. 1-a 12—16, H-a 8—12. savanyúkáposzta 20-30. Gyümölcs: Alma, nemesfaj. 1-a 70—120, közönséges, válogatott 96—64, körte, nemesfaj. 1-a 100—140, közönséges válogatott 48—65, csipkeíz 40—60, szőlő 80—120, dió, nagy, papír héjú 100—140, apró 80—100, keményhéjú 70-130. 9 HOL LESZ VÁSÁR Szombat 24.: Békés (Békés), Szentes (Csongrádi. Vasárnap 25.: Csököly (Somogyi, Felsősegesd (Somogy), Senyehiza (Vas), Szeged (Csongrádi. Hétfő M.: Bonyhád (Tolnai, Egervár (Vas), Felsőier (Tolna), Győr (Győr), Igas (Somogy), Karcag (Szolnok), Kurta (Veszprém), Komárom (Komárom), Kölese (Szatmári, Nagycsákány (Vas), Paks (Tolna), Siklós (Baranya) Szany (Sopron), Szécsény (Nógrád), Vámosepéres (Hajdú), Vásárosmiske (Vas) Kedd 27.: Diósjenő (Nógrád), Mihályi (Sopron), Szécsény (Nógrád), Szén Igál (Veszprém). Szerda 28.: Nyiradony (Szabolcs), Nyirmada (Szabolcs), Olaszliszka (Zemplén), Szentantalfa (Zala), Tiszalamján (Borsod). Csütörtök 29.: Bánokszentgyörgy (Zala), Bodrogkeresztúr (Zemplén), Dég (Veszprém), Nagykálló (Szabolcs), Tiszalak (Szabolcs). Péntek 29.: Babocsa (Somogy), Bélapátfalva (Borsod) Zalaegerszeg (Zala).