Kis Ujság, 1934. december (47. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-12 / 280. szám

Szerda, 1934 december 12 KIS ÚJSÁG 9­ ­m évtized után — Kit tetszik keresni? — kérdezte bizal­matlanul Teri néni, aki a leszállóit estében nem is bírta kivenni, hogy ki áll a kerítés mögött. — Ember János szobrászművész urat! — válaszolta Szenteleky. Teri néni nem tudta, hogy mit csináljon. A hang határozottsága és a látogató papos külseje, amit a sötétséggel már kissé meg­barátkozó szeme féligmeddig ki bírt venni, olyan zavarba hozta, hogy szólni se mert, de mozdulni se bírt. Csak állt az ajtó előtt és a legszívesebben elsírta volna magát, ha ezzel segíthet szorult helyzetén. — No mi az? — kérdezte halk szemre­hányással a plébános. — Az Isten szolgáját sem látják szívesen ebben a házban? — De igenis, kérem szépen ... azazhogy... előbb meg kell kérdeznem a szobrász úr­tól, — dadogta zavartan Teri néni, aztán hirtelen megfordult és besietett a lakásba. Az öregasszony nem tehetett másként, mert Ember János szigorúan meghagyta neki, hogy senki látogatót ne bocsásson be hozzá. A kiállításon aratott sikere után ugyanis joggal tartott attól, hogy nagyon sokan fogják felkeresni és zavarni a mun­kájában. Ha a kiállítás igazgatója nem is árulja el a címét, a szemfüles újságírók mégis csak kinyomozzák és akkor olyan sáskajár­ás lesz Teri néni kis lakásában, hogy kénytelen volna elmenekülni, ha dol­gozni akar. Ő pedig még nagyon sokat akart dolgozni, nagyon sok szép szobrot faragni, hogy az anyagi siker mellett kivívja a teljes erkölcsi elismerést is, aminek vértezetében aztán a biztos diadal reményével indulhat a harcba. Mert ez a küzdelem életének legfőbb, sőt egyetlen célja, aminek feltétlen győzelemmel­ kell végződnie. Teri néni lihegő izgatottsággal állított be hozzá: — Egy úr van a kapu előtt... Azt mondja, hogy Isten szolgája... De a kül­seje után én is annak nézem ... — És engem keres? — kérdezte elcso­dálkozva Ember János. — Igen ... Egész érthetően mondta ... — Hát akkor vezesse be, Teri néni... Is­ten­ szolgája megérdemli, hogy ilyen hideg­ben ne várakoztassuk a kapu előtt... — Igenis, — mondta az öregasszony és szaladt, sőt valósággal repült a kerítéshez. Már útközben kiabálta: — Tessék besétálni, tisztelendő atyám!... És ne tessék reám haragudni... de én iga­zán ... dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! — Mindörökké, ámen! — köszönt vissza az ajtón belépő Szenteleky. — Erre tessék jönni... Majd én megyek elöl... — Köszönöm szépen ... Még a szoba ajtaját is kinyitotta Teri néni, de Omaga tisztességtudóan künn ma­radt a konyhában. A fka is itthon volt már. Mind a ketten leültek a kis konyhaasztal mellé. Szenteleky belépett a szobába. — Jó estét kívánok! — Jó estét! — fogadta köszönését a szobrász. A két férfi egymásra nézett. Mozdulatlanul álltak, nézték egymást, hang nem jött ki a szájukon de mind a ketten remegni kezdtek a felindulástól. A kis szobában csillogó, fátyoltakaróval borított be mindent a pislogó petróleum­­lámna sápadt fénye. Sejtelmes, titokzatos fénykörében elvesztek, elmosódtak a tár­gyak éles körvonalai. Valami furcsa átani­­szem-vs ég volt az egész szobában ... álom­szobrok és ez fájdalmas emlékek álomke­­reszt­jei, és a két férfi, amint szeretettel nézi egymást és csak a szemük csillogásá­val beszélgettek...­­ szobrász, szőke hajával és szőke sza­kágával , csillogó kék Szemével és a tompa világításban szinte aranyosan csillogó arcá­val olyan volt, mint a mesék jóságos ki­rálya, akit kegyetlen és aljas ellenfelei nyo­morba és szegénységbe, kínokba és vesze­delmekbe sodortak, de akinek tiszta hom­lokán ott csillog az igazság öntudata és nem engedi kialudni szívében a reménység tü­zét... A hófehérhajú plébános pedig a me­sék jóságos aggastyánának látszott, aki he­­tedhétországon keresztül vándorolt, hogy ki­szabadítsa fogságából a mesék ártatlanul szenvedő királyát... És mind a ketten úgy érezték, hogy csak mese lehet az, ami most történik velük... Mert olyan szép, olyan kimondhatatlanul gyönyörű, hogy valóság nem is lehet... — Hát mégis jól sejtettem, — szólalt meg hosszabb idő múlva Szenteleky. — Hát mégis jól láttam, hogy annak a Mária-szo­­bornak arca nagyon hasonlatos egy archoz, amit én is ismerek... Büszke vagyok, hogy az én öreg, fáradt szemem is meglátta benne Báróczy Anikó vonásait... Vagy ta­lán tévedtem? — Nem — felelte a szobrász —■, Anikó arcát faragtam Mária arca helyébe... De hiszem, hogy a jóságos Isten megbocsátja ezt a bűnömet... — És akkor Ember János sem az, aki­nek most nevezi magát?... Ügy-e, Bá­róczy Boldizsár? ... A szobrász lehajtott fejjel felelte: — Ügy van, tisztelendő uram ... Ügy van és még sincs úgy!... — Miért? — Mert Báróczy Boldizsár meghalt, — felelte komoran a szobrász. — És pedig kétszer halt meg, kegyetlen halállal... Sőt nem is kétszer, hanem háromszor... Elő­ször, amikor elhangzott fölötte a súlyos íté­let... Másodszor, amikor megtagadta a fele­sége és törvényesen elvált tőle, akit gyil­kosságban mondtak ki bűnösnek ... És har­madszor, amikor megtagadta férjét a leánya előtt, amikor halottnak mondotta, aki egy tengeri katasztrófa áldozata lett, hogy Ani­kónak ne kelljen szégyenkeznie az édesapja miatt... Ezért mondom, hogy Rák­óczy Bol­dizsár meghalt... De helyébe lépett Ember János, az egyszerű szobrász, aki megpró­bálta, hogy új életet kezdjen és újra helyet foglalhasson a tisztességes emberek között... Lemondóan legyintett a kezével: — De úgy látszik, ez sem sikerülhet... — Miért nem? — kérdezte Szenteleky. — Mert rátalált Sámsonkút plébánosa, hogy leleplezze Ember Jánost és újra a sze­mébe vágja Báróczy Boldizsár szégyenteljes múltját!... Szenteleky a szobrászhoz lépett és meg­fogta a kezét. — Nem ezért jöttem ide, kedves barátom! — mondta őszinte részvéttel. — De hát mi másért? — kérdezte kese­rűen a szobrász. — Hogy föltámasszam a régi Báróczy Boldizsárt!... Mert én mindig hittem, de most már tudom, sőt bizonyítani is tudó­m, hogy Báróczy Boldizsár ártatlan!... A szobrász keserűen mosolygott. — Köszönöm, tisztelendő uram... De mit használ az ön hite a bírói ítélettel szem­ben? ... — Nem szoktam­­a szavakkal játszani, — csengett komolyan Szenteleky válasza. — Ha én azt­­­ondom, azért jöttem, hogy fel­támasszam a régi Báróczy Boldizsárt, akkor nem is nyugszom meg addig, amíg végre nem hajtom elhatározásomat! — De vájjon sikerülni fog ez a feleségem szívében is?... A feleségem szívében, aki elvált tőlem, a bűnöstől, az elítélttől... — Ne beszéljen úgy arról az asszonyról, aki még magánál is többet szenvedett, Bá­róczy Boldizsárt... Akinek minden érzése és gondolata még most is maga... És aki most is Báróczy Boldizsár hitvesének érzi és örökké is annak fogja érezni magát­... — Szép — felelte gúnyosan a másik férfi —, de hát akkor miért tartotta olyan sür­gősnek, hogy törvényesen elváljon tőlem? Szenteleky a másik férfi szemébe nézett. — Elfelejti, hogy leánya is van? ... El­feledkezik Anikóról? — kérdezte. — Igaz, — mondta szomorúan a másik. — De mit csinálok, ha a leányom nem hajlandó apjának elfogadni engem? — Bízza rám, Báróczy Boldizsár!... Azért jöttem ide, hogy mindent elintézzek.... — Nem, tisztelendő úr, köszönöm szépen de nem kérek belőle! — felelte hevesen Bá­róczy. — Szívesen vállalom Ember János küzdelmes életét és nehéz sorsát, mert Em­ber János bűntelen és büntetlen életű .. De nem kérek Báróczy Boldizsárból, akit el­ítéltek, mert olyan halálos bűn terheli a lelkét... — Amit soha nem követett el! — vágott a szavába Szenteleky. — Amit nem ők köve­(55) tett el, hanem egy aljas másik, aki kl is fogja venni megérdemelt büntetését... Báróczy szeme csillogni kezdett — Igaz ez, amit mond, tisztelendő uram? — Igaz, Báróczy Boldizsár, — csengett szinte fenséges komolysággal a plébános hangja. — És azért jöttem ide... tíz ke­serves esztendő után azért fogom meg újra Báróczy Boldizsár tiszta kezét,­ hogy az igazság végre diadalt üljön ... — Istenem, ha ez sikerülne! — sóhaj­totta reménykedőn Báróczy. — Sikerülni fog!... Kezemben vannak a bizonyítékok!... — Milyen bizonyítékok? ... — Most nem válaszolhatok erre, Báróczy Boldizsár!... Sem a hely, sem az idő nem alkalmas reá ... Engem különben is várnak odakünn és mennem kell... Nagyon örül­nék azonban, ha most velem jönne, hogy mindent részletesen megbeszélhessünk ... — Ezer örömmel, tisztelendő unami — Még csak annyit akarok mondani Bá­róczy Boldizsárnak, hogy Ember János egyelőre folytatni fogja eddigi életét... — De hát mi szükség van erre?... Most... amikor már ... — Mert nem elég az, ha Báróczy Boldi­zsár feltámad!... Kell, hogy a bűnös is el­vegye büntetését... Ha azonban ügyetlenek leszünk és korábban történik meg Báróczy Boldizsár feltámasztása, mint ahogy szabad és szükséges, az igazi bűnös megneszeli a dolgot és egérutat vesz... Ennek pedig nem szabad megtörténni!... Báróczy hálásan szorongatta a plébános kezét. — Köszönöm, hogy eljött értem, tiszte­lendő uram ... Köszönöm, hogy hisz az ár­tatlanságomban és ki akarja deríteni az igazságot... Köszönöm, hogy szétrombolt életem boldogságát újra felépíti és vissza­adja nekem azokat, akik az életemnél is kedvesebbek: imádott hitvesemet és drága Anikómat!... Szenteleky megértően mosolygott. — Így lesz, Báróczy Boldizsár!... De még várni kell erre!... — Most már boldogan várok, tisztelendő uram!... — És most velem jön, hogy mindent megbeszéljünk... — Igen, tisztelendő úr!... Kifelé menet Báróczy nem állhatta meg, hogy a csodálkozó öregasszonynak legalább ennyit ne mondjon: — Teri néni, emlékezik még a szerencsét­len ember történetére?­­— Soha nem is fogom elfelejteni! — fe­jelt© az öregasszony. — Hát pedig rövidesen el kell felejtenie! — De hát miért? — Mert a szerencsétlen emberből rövide­sen boldog ember lesz!... Sőt: a világ leg­boldogabb emberei... — Igazán? — csillogott Teri néni szeme. — Sőt már most is a világ legboldogabb embere a szerencsétlen emberi... Ha azon­ban nekem nem hiszi el, Teri néni, kér­dezze meg a tisztelendő úrtól... Szenteleky mosolygott. — Azért jöttem, hogy ez a boldogság valóra váljon! — Áldja meg az Isten érte, tisztelendő uram! — hálálkodott az öregasszony. Aztán szomorúan a másik férfihez intézte kérdését: — És most már el tetszik menni?... El tetszik hagyni minket? ... — Elmegyek, Teri néni, de még ma visz­­szajövök ... Egyelőre még itt maradok ... — És aztán? — kérdezte szomorúan az öregasszony. — Aztán?... Még nem tudom, mi lesz!... De legyen nyugodt, Teri nénit... És te is, Pétert... Soha nem fogom elfeledni, hogy milyen jók voltak hozzám!... Kezet fogott az öregasszonnyal és Péter­rel, aztán Szentelekyvel együtt elhagyta a lakást. Az öregasszony kikísérte őket és be­csukta a kaput. Szomorúan ment vissza a lakásba. — Édesanyám — mondta Péter —, én úgy érzem, hogy egyedül maradunk ... — Ne beszélj így! — korholta az öreg­asszony. — Ha azt mondta, hogy vissza­jön, akkor úgy is lesz!... És ha megígérte, hogy nem feledkezik el rólunk, akkor nem­­* fog elfeledkezni!, *, — Adja latén, hogy édesanyámnak legyen igaza, — mondta csöndesen a fiú. Szenteleky hangos jókedvvel kiáltott be az utcán várakozó autóba: — Édes fiam, itt hozom azt a férfit, akit keresünk!... — Igazán? — kérdezte boldogan az ügy­véd. — Igen, édes fiam!... A sejtelmem nem csalt és Ember János valóban az, akinek gondoltam!... Ember János az, akit kere­sünk és akit meg is találtunk: Báróczy Bol­dizsár! ... Az autó belsejében aztán, amikor sebesen gurul­ta­k a városi lakás felé, Szenteleky fel­sóhajtott: — Édes jó Istenem, milyen csodálatosak a Te irtaid!..."Ha ma véletlenül nem me­gyünk el a Magyar Művészek kiállítására és ha nem látogatom meg azt a Mária­­szobrot, amelynek arcán Anikó vonásait is­merteim föl, talán soha nem találjuk meg, vagy csak nagyon sokára Báróczy Boldi­zsárt!... Hálásan köszönöm, hogy segítettél nekem, aki már csüggedni kezdtem az első kísérlet sikertelensége miatt!... Margit asszony türelmetlenül várta őket. Meglepődött, hogy még egy harmadik férfi is jön velük, de amikor mindent meg­tudott, ő is boldogan lélegzett fel. Kitűnő uzsonnával kedveskedett nekik. A három férfi aztán bement az ügyvéd irodájába és részletesen megbeszélt mindent. A jogi rész elintézését az ügyvéd vállalta magára, a többit pedig Szenteleky. Megálla­podtak abban, hogy Báróczy egyelőre még folytatja régi életét, Ember János marad addig, amíg el nem jön az idő, hogy újra Báróczy Boldizsár lehessen. Szenteleky még elérte az esti vonatot, hogy hazautazzék Sámsonkútra. Báróczy pedig boldogan ment haza Teri néni lakásába. Égjük kezével Teri néni kezét fogta meg, a másikkal pedig a Péterét, behúzta őket a szobába és leültette a kályha mellé. — Péter öcsém, csavard le a lámpát, — mondta meleg hangon. — Mert most megint elég lesz az a fény, amit a kályha tűz ad.„ — Mesélni tetszik nekünk? — kérdezte boldogan Teri néni. — Igen, mesélni fogok... Ha szívesen hallgatják... — Boldogan, — felelte az öregasszony. Péter lecsavarta a lámpát. Báróczy, azazhogy Ember János, a szob­rász, belebámult a tűzbe és furcsa, fátyolos hangon így szólt: — Folytatni fogom a mesét, amit nem­régen mondottam... A nagyon szerencsét­len emberről szóló mesémet... Hirtelen vidám csengésű lett a hangja: — Igen, a szerencsétlen emberről fogok mesélni, akiből a világ legboldogabb em­bere lesz... nemsokára ... Csütörtökön következik: Báróczy Boldizsár feltámadása. TANÁCSADÓ­ ­ Tandem adóhoz Intheti kérdések egyszeris levélfcca vagy levelezőlapon küldendők a következő címre! Kis­sorsdy, Budapest 4. Válaszhelyeset mellékelni felesleges, mert csak • Tanácsadóban van a«70]haln»k A kormányzóné segélyakciója. (Váltás Ifibbeknek) Minthogy a kormányzónő vezetése alatt álló segély­akciókhoz a segély­hllalás iránti kérvények már tddig is túlzottan nagy számban és tömegesen érkeztek be, már csak december 15-ig lehet kérvényeket benyújtani vidéken a főispáni hivatalhoz, Budapesten a kerületi elöljárósághoz. B. I., Kunmadaras. A bor zavarodottságának oka a benne lévő sok fehérje anyag, amely rendszerint a bor nem megfelelő kezeléséből vagy bőrbetegségből szárma­zik. De mert önnél új borról van szó, valószínű­, hogy az még nem ment át a tisztulási folyamatót, azért zavaros, úgy látszik, túl soká maradt a törkölyön, eset­leg túl erősen préselték és így a beleszorult sok ide­gen fehérje anyag még nem­­ülepedett le. Ha a bor homoki és gyenge alkoholtartalmú, a tisztulás tovább tart. Az édes és erős boroknál rövid idő alatt leüle­pednek a fehérjék a hordó fenekére. A bor mindig tisztább, minél többet fejtjük át. A kellemetlen utósz azt bizonyítja, hogy a préselés túlerős volt, a szőlő­­törkölyből sok fanyar anyag került a borba. Ilyenkor csak úgy lehet segíteni, hogy más, jobb borral kever­jük. Lehet cukrozni is, de csak házi használatra. N. L. Pápa. A házbéren túl fizetendő illetményeket mindenütt városi szabályrendelet szabja meg. Mi itt nem­ tudjuk azt megállapítani, méltóztassék a polgár­­mesteri hivatalhoz fordulni. Kereskedő. Bátya. A kérdezett elmeik a következők! Korcsmárosok Lapja. Budapest, VIIL, Sándor-utca 27. Vendéglősök Lapja, IX., Viola-utca 3. Magyar Keres­kedők Zsapja, V., Sas-utca 13. Az Üzlet, VI., An­drássy­­út 29. A fűszerelés és a hentesek országos Címtára nem jelent meg. F. I., Székesfehérvár. Az apósa nem felel az ön fe­lesége kórházi költségeiért. Ha valóban csak az van a lakásában, amit Irt. legfeljebb az egyik szekrényt le­het lefoglalni. Nyugdíjra váró. Oriilas. Forduljon ahhoz a parancs­noksághoz, ahol legutóbb tényleges szolgálatot telje­sített. V. L., Bácsalmás. Forduljon az iratok csatolásáva! együtt elküldött kérvénnyel a honvédelmi minisztérium rokkantügyi osztásához. Budapest, XI., Horthy Miklós­it 24—26, Hadik-laktattya. Kérje, hogy állapítsanak meg az ön számára rokkantdíjat, illetve küldjék újabb felülvizsgálatra. A Kis Újság mindennapi olvasója, Biharnagybajom­. Csak szegénységi bizonyítvány alapján jogosult a ked­vezményes útlevélre. A kérdezett cím: Budapest, Vill., Rákóczi­ út 31, * VI, Felelős szerkesztő és kiadó: KASS ENDRE Kiadótulajdonos: Kis­­Újság Részvénytársaság Nyomdás Glóbus Nyomdai Műintézet R­T., VI, Aradi utca 8, Nyomdaigazgató: Havaa M

Next