Kis Ujság, 1935. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-25 / 21. szám

a Kis Újság regénye í­rta? ? i 4­ 4 A szerelmesszívü rabszolga —­ Ali, talán m­a már kapunk hírt róla... Mindennap ezzel a mondattal fogadta Fraknóy Dénes gróf az­ Aranygyík-kastély hűséges őrét, amikor a szobájába hozta reg­gelijét — Vagy az is meglehet, hogy váratlanul megérkezik, — tette hozzá, mert Al nem mondott semmit. Hallgatott és mosolygott. Titokzatosan és szomorúan, ahogyan csak az arabok tudnak mosolyogni. Ennek a kü­lönös népnek a mosolya soramit nem árul el és semmit nem jelent. Nincs benne gúny és nincs benne fölényesség, de a vidámság leghalványabb fénye sem csillan meg benne. Hűvös és titokzatos, mint maga az arab lélek. Olyan, mint a végtelen sivatag nap­golyójának fénye, amelynek izzó nyugalma és látszólagos derűje a minden pillanatban kirobbanó számum borzalmait rejti magá­ban. Ali azonban ezenfelül még arab fejedet srtek leszármazottja is volt, ami még rejté­lyesebbé varázsolta mosolygását. Mintha az évezredes királyi múlt valóságos mosoly­álarcot merevített volna reá, ami őseinek arcáról soha le nem hervadt, harcokban és békében, diadalban és vereségben, szerelem­ben és cselvetésben mindig ugyanazt az ar­cot, ugyanazt a mosolygást véste a redőkbe, hogy semmit el ne áruljon a lélek érzel­meiből, amit a tömegnek, a millióknek, de még a legközelebbi jóbarátoknak is, még" csak megsejteniük"­sem szabad. — A mosoly a lélek áthatolhatatlan ta­karója, — ez volt Az őseinek a meggyőző­­dése és ezt örökölte ő is anélkül, hogy tu­­dott volna erről az örökségről. — Moso­lyogj, ám bánatod van és mosolyogj, ha gyűlölet ég a szívedben ... Mosolyogj, ha meg­ akarsz halni és akkor is mosolyogj, ha valóban úgy érzed, hogy mosolyognod kell... De óvakodj attól, hogy mosolygásod változzék és különböző legyen ... Csak úgy lesz a lelked áthatolhatatlan takarója, ha mindig egyforma marad és a lélek viha­raiból semmit el nem árul... Ilyen volt mindig Ali mosolya. Akkor is, ha a parancsnoksága alá tar­tozó arab testvéreivel beszéd­ és akkor is, ha szépséges úrnője előtt hajolt a földig. Parker doktor is csak ezt az egyformán mosolygó, hűséges arcát ismerte és leánya, Fatime se látta másnak az édesapját. Dénest eleinte ingerelte ez az állandó, hallgatag mosoly, de aztán beletörődött Be­látta, hogy ez a mosoly épúgy hozzátarto­zik Ali lényéhez, mint a bőre színe, fekete szemének csillogása és végtelen nyugalma, amit a végtelen homoktenger kényszerít a lélekre. Így történt ez minden reggel, amikor Dé­nes első mondatai mindig elhangzottak. Aztán hirtelen szomorú lett, amikor meg­kérdezte: — Vagy azt hiszed, hogy ma sem?. . . Hogy még ma sem?... Ali olyan mozdulatot tett mintha a ke­zei­ mosná, hogy­­ nem oka semminek, de a mosolya akkor sem változott — Uram mondta mélységes áhítattal —v Allah szándékai kifürkészhetetlenek és kiszámíthatatlanok az ő útjait... __ De én a feleségemről beszélek! — ellenkezett Dénes. — Én csupán hűséges szolgája vagyok sápadtarcú úrnőmnek, nem pedig paran­csolja ... — De hisz már meg kellett volna jön­nie!... Már itt kellene lennie! — kiabál' tehetetlen' dühében Dénes. — Engedd meg, uram — szólt halkan Ali —, hogy ezt feleljem erre: az út elején még nem láthatjuk és nem ismerhetjük az út valódi hosszúságát, amit meg kell tennünk... Dénes szomorúan sóhajtott __ Igazad van... Nem minden történik az életben úgy, ahogy az ember szeretné. Ali ilyenkor rendszerint várt még né­hány percig, aztán nagyon mélyen megha­jolt, homlokát a padlóhoz érintette és ke­resztbe font karral, hajlongva és nesztelenül távozott. Volt azonban nap, amikor a beszélgetés, Dénes gróf és Alá között, nem volt igen csendes lefolyású. Dénes idegessége néha annyira fokozódott hogy nem bírt ural­kodni magán és ingerülten kiáltotta: — Hát én nem várok tovább!... Ha holnap se jön hír felőle, útnak indulok és megkeresem!... Nem maradok itt további... Ali megvárta, amíg Dénes befejezte, amit mondani akart, mert a világ minden kin­cséért sem vágott volna a szavába, aztán anélkül, hogy a mosolya egyetlen árnyalat­tól is sötétebbe vált volna, halkan, de hatá­rozottan így szólt: — Ismétlem, uram, hogy én csupán hű­séges szolgája vagyok sápadtarcú úrnőm­nél!, nem­ pedig parancsoltja!... De azt is hozzáteszem, hogy parancsait megtartom és végrehajtom, ha az életembe is kerül!... — Nem értem, mit akar ez jelenteni, Ali? — kérdezte Dénes. — Azt, uram, hogy ne forgass agyadban­ olyan terveket, amiket meg nem valósít­hatsz... Dénes elsápadt. — Mit­!?!... Azt akarod ezzel mondani, hogy én nem mozdulhatok el ebből a kas­télyból ? — Úgy van, uram!... Dénes felugrott, villáim lett a szeme és fe­nyegetően csengett a hangja: — Hogy mersz velem így beszélni?!... AH néhány pillanatig várt és csak azután válaszolt: — Uram, nem én mondom ezt neked... Hanem távollévő úrnőm beszél most hoz­zád! — Neked úrnőd!... De nekem felesé­gem! Akinek parancsolhatok . .. Az mélyen meghajolt. — Nem vonom kétségbe, uram, hogy így van abban az életben, ahol más törvények uralkodnak... De itt, ebben a kastélyban, csak egy parancs van, az én sápadtarcú úrnőm parancsa!... Amit az életem­ árán is megtartok és végrehajtok ... Dénes elsápadt — Hát mi ez?!... Mi történt velem?!... Ma vagyok én?!... Rab vagyok, akit a sa­ját feleségem hurcolt a börtönbe?!... Ali a fejét csóválta. — Ne beszélj így, uram ... Reám nem tartozik az, hogy úrnőm és le... Elhallgatott. Dénes, amikor látta az arab különös szem­éremérzetét, amellyel távoltartja magát a személyes ügyeknek még csak a meghallga­tásától is, elszégyelte magát. Bántotta, hogy ilyen erős kitételt használt feleségével szem­ben, holott erre Glória nem szolgált reá. Hi­szen az ő kezdeményezésére és együtt ha­­tározták el azt, ami történt önként jött ide, a sivatag közepén lévő Aranygyík-kaistélyba, hogy eltűnhessen a világ szeme elől. önként vállalta ezt a rabságot, hogy ily módon meg­szerezhessék a Frakney-vagyont és királynői életet biztosítson hitvesének. Nincs joga te­hát így nyilatkozni Glóriáról, aki bizonyára nem is oka annak, hogy még nem­ jöhetett vissza és hírt sem adhatott magáról. A következő pillanatban azonban újra in­gerült lett, mert bántotta, amit Ali szavaiból kiérzett. Tulajdonképpen nem is gondolt ko­molyan arra, hogy már holnap felkerekedik és útnak indul, hogy megkeresse Glóriát­­? ha mégis ez volna a szándéka ...? — Szóval... te nem engednél engem ki ebből a kastélyból?­­— kérdezte. — Hangsúlyozom, uram — felelte AH —, hogy nem az én engedélyemről van szó... Hanem úrnőm parancsáról... — Ő tiltotta ezt meg?! — kérdezte az indulattól rekedt hangon Dénes. — Sápadtarcú úrnőm szigorúan megpa­rancsolta, hogy úgy vigyázzak az ő szerel­­mes szívű rabszolgájára, mint a két szemen­ világára... És hogy az élelemmel felelek azért, hogy parancsát teljesítem... — De én a férje vagyok?! — kiáltotta Dénes. A­ nyugodtan mosolygott és még nyugod­­tabban mondta: — Több, uram!... Több, szebb és boldo­gabb! ... Mert te vagy az én sápadtarcú úrnőm szerelmes szívű rabszolgája!... — Vigyen el az ördög! — kiáltotta Dé­nes és az ellenkező irányba fordult, amivel azt akarta jelezni, hogy nem kívánja foly­tatni ezt a beszélgetést Ali azonban most is várt még néhány percig, aztán nagyon mélyen meghajolt, homlokát a padlóhoz érintette és keresztbe­­font karral, hajlongva és nesztelenül távo­zott, Dénes tovább heverészed. Sem ahhoz nem volt kedve, hogy a regge­lihez nyúljon, sem ahhoz, hogy fölkeljen. Tiszta haszonnak érezte, amit­ sikerül el­lopni az időből. Szerette volna fokozott gyorsaságra kényszeríteni az órák és napok múlását, hogy minél hamarább itt legyen az idő, amikor Glória megérkezik. Lelki szemei előtt most is azt a képet látta, amikor hitvese a levekaravánnal el­indult, hogy nekivágjon a sivatagnak . . . Hogy Kairóba és onnan Tárnokvölgyre men­jen, az örökség átvétele céljából... Azóta mindennap keserű szemrehányásokat tett saját rangának, amiért beleegyezett ebbe az eltűnési komédiába és a mézeshetek közepén egy teljes évig lemondott arról, hogy fele­sége mellette legyen, az egy év elmúltával pedig újra beleegyezett, hogy hosszú, bizony talan időre elváljanak egymástól. — És most rab vagyok ! — legyintett ke­serűen a kezével. — Ebb­ől a rabságból pe­dig csak Glória szabadíthat ki!... Ali arca mosolygó, de szavaiból megértettem, hogy könyörtelenül Végrehajtja úrnője paran­csát..­. És ezt Ali, a többi arabbal együtt, meg is tudja tenni!... Aztán gúnyosan kérdezte saját magától: — Fraknóy Dénes gróf, kellett ez ne­ked?!... Édesapja megkínzott arca jelent meg előtte ... Ahogy az utolsó találkozásuk al­kalmával látta: sápadtan, meggyötörten és a közeledő halál fájdalmas borzongásában ... Ahogy a szemébe nézett, mintha a lelkében akart volna olvasni... Ezt a nézést, ezt az emlékeiben újra élővé váló tekintetet, nem bírta elviselni Dénes. Megborzongott, felült a kereveten és összekulcsolta kezeit Aztán, mintha édes­apjához beszélne, fennhangon mormolta maga elé: — Fraknóy Sándor gróf, bocsáss meg ne­kem, aki a fiad vagyok és mégis méltatlan­nak­ érzem magam a te neved viselésére!... Bocsáss meg, hogy szembe mertem szállni végakaratoddal és az általad követelt mun­kás élet helyett, már több mint egy eszten­dőt töltök itt a sivatagban, a legteljesebb dologtalanságban­... De te tudod, drága jó halott édesapám, mert a holtak az élőknek még a gondolatát is ismerik, de tudod, hogy miért történik mindez... Nem magamért, édesapám!... Az én imádott asszonyomért, akit az életemnél is jobban szeretek és aki­nek királynői életet akarok biztosítani . . . Végrendeleted azonban ezt lehetetlenné tette volna... Elhallgatott, sőt a gondolatai is megpihen­tek, mintha nem merné folytatni, amit el­kezdett. Később azonban érezte, hogy így nem bír megnyugodni és halkan folytatta: — Fraknóy Sándor gróf, szigorú édes­apám, ha könyörtelen végakaratod nem dönti romba minden álmomat, akkor más­ként folytatódott volna az életem... Te igaz­ságos voltál, mert csak a régi, könnyelmű fiadat ismerted, aki rászolgált erre a szigorú ítéletre... Honnan tudhattad volna, hogy én már egészen megváltoztam?... Hogy a tiszta szerelem tisztító füzében, egy szerel­mes asszony szerelmes szíve mellett, egészen más ember lett a te könnyelmű­ fiadból?... Hiszem, hogy másként szólt volna a te vég­akaratod, ha nem jön olyan gyorsan érted a könyörtelen halál és alkalmad nyílik, hogy megismerd fiadat új, megváltozott mivoltá­ban... Hiszem, hogy akkor nem vagy ilyen kérlelhetetlen és nem kívánod, nem követe­led, hogy szürkén, szomorúan múljék el a fiatalságunk, holott a Fraknóy-vagyon csil­logó, fényes életet biztosíthat számunkra ... Hiszem, drága jó édesapám, hogy a te jó­ságos és igazságos lelked megbocsátja ne­kem, amiért én akarom jóvátenni a te téve­désedet és ha az emberi törvények szerint nem is választhattam olyan módot, ami el­len senki nem tehet észrevételt, a te mo­solygó lelked, megérti és megbocsátja ne­kem, mert tudja, hogy így kellett cseleked­nem! ... És mintha meg akarná ismételni a leg­erősebb érvet, amit a védelmére felhozhat, újra csak ezt mondta: — Drága jó édesapám, te tudod, hogy amit tettem­, nem magamért tettem!... Ha­nem az én imádott hitvesemért, akit még az életemnél is jobban szeretek!... És ezért hiszem, hogy megbocsátod nekem ezt a... ezt a ... Nem merte félhangosan kimondani, de még csak gondolatban se merte befejezni, hogy: — Ezt a bűnömet!... Néhány pillanatig mérésen bámult maga elé. Mintha édesapját látná és édesapja sze­méből akarná kiolvasni a feleletet... Nagy hőség volt, de hideg borzongás fu­tott rajta végig. A tekintete fénytelen lett és összeverődtek a fogai. Aztán, mintha valami rém elől menekülne, ijedten adta fel a kérdést: — De hátha nem bocsátasz meg nekem­?... Hátha nem?... Végigdobta magát a kereveten és a pár­nák közé fúrta a fejét. Ott viaskodott va­lami láthatatlan rémmel, mintha Fraknóy Sándor gróf végakaratának szellemével vias­kodna. Dénes lelkében ez a harc most már egyre gyakrabban megismétlődött és amíg az első napokban még úgy érezte, hogy édesapja megbocsát neki, ahogy múlt az idő, egyre inkább ő maradt alul, az ő lelkiismerete szenvedett vereséget ebben a harcban, amit saját magával vívott. Ha Glória megjött volna... ha Glória itt lenne... akkor tal­­án... — De így?... Amikor mindig vissza kel­lett térnie ennek a gondolatnak. — És most rab vagyok!... Fraknóy Dé­nes gróf, miért kellett ez néked? ... Egész nap ki nem mozdult szobájából, amiben a rekkenő hőség is szerepet játszott. Alival sem óhajtott találkozni, aki most már világosan tudomására hozta, hogy úrnője parancsa szerint addig nem mozdulhat el innen, amíg Glória ezt meg nem engedi. Este, amikor már csökkent a rekkenő hő­ség, elhagyta szobáját, hogy kissé járkáljon. A­­kastélyt körülvevő falak között. Mint rab a börtönében. A kastély közvetlen közelében kis patak csörgedezett, amelynek partján pálmafák díszlettek.­­ Dénes itt sétálgatott. Az egyik holdfényes estén, amikor gyötrfi gondolataiba mélyedve járkált, hirtelen ezt a kérdést hallotta: * — Uram... miért vagy te mindig szo­morú? ... Szombaton, következik: A pálmafák alatt. TANÁCSADÓ A Tanácsa doboz intézet! kérdések egy szerfi levélben vagy levelezőlapon küldendők a következő címre: Kis Újság, Budapest 4. Válaszbélyeget mellékelni felesleges, mert csak a Tanácsadóban válaszolhatunk. A. b­., Szolnok. A magyar Vöröskereszt sorsjegy nye­reményei papírkoronában voltak megállapítva és elér­téktelenedtek, ezért a húzásokat nem tartották meg. Lehet, hogy még sor kerül a sorsjegyek átértékelésére, mindenesetre tartsa meg azokat. A lebélyegzés alakalmá­­val visszatartott bankjegyek értékének megtérítéséről még nem történt ?intézk©ciés. A cégtől két hétig, jár a­­ fizetés és ha elő­étesek­b két éven át tagja volt az OTI-nak és hat hónapot megelőző időben nem volt ugyanilyen betegsége miatt táppénzes, akkor egy évig kapja a táppénzt. (X K.. Dusnok. Forduljon a főispán! hivatal útján a kormányzóné segélyakciójához . J. A.. Szolnok. Sorsjegyei nem nyerteti P. ML, Vép. Egyszben már közöltük az illető címét,, amely a következő: Budapest,­ V. Ivák­pán-utca 21. Miután az ,illető titkára a hasonló­­ rendszer szerint gyógyítók egyesületének, másik kérdésére is vála­szolni fog. . . . I F. J.: Fegyvernek, t. Cégeket elvből nem ajánlunk ,a Tanácsadóban. Maga is kikereshet r megfelelőeket a bu­dapesti telefonkönyv szaknévsorából. A telefonköyvet a postán találja meg. 2. Biztosításra kötelezett, a járu­lék fele-fele összegben terheli a munkaadót és a munkást. P. L. Kiskunhalas. Ha azonos színben a kijátszottnál kisebb lapja is van, azt is ráteheti. Özv. Sz. Gy. né. Csőt. Sajnos, kérésénke nem tehe­tünk eleget, mert ,a minisztériumban csak annak adnak felvilágosítást egyes ügyekben, akik abban érdekelve vannak, Írjon talán személyesen a beküldés­ számába­­ való hivatkozással a­­belügyminisztériumba és kérjen felvilágosítást az ügy elintézéséről,­­ K. T. H Csongrád. Első levelét nem kaptuk meg, azért nem jelent meg a hirdetők és a válasz a Tanácsadóban. Szíveskedjék újra írni, akkor szívesen felelünk (X T. J., Karcag. Csak az összes íratok alapos­an beható tanulmányozása után lehetne véleményt mondani. H. J.. Kumadaras. A községi bíróságnál kérheti a megtérítést. Zs. A. A kölcsönkövetelést nem lehet átértékelt őszi szegben igényelni, különösen az ismertetett körülmé­ - nyek között. L. A., Félegyháza. Ingyenes betegápolást csak a va­gyontalanok igényelhetnek, próbálja meg azonban a községi elöljáróság útján hadirokkant nvveltára való ,tekintettel a szegénységi alapon való elintézést kiesz­közölni. K. I., Bátya. Perújítással élhet az új bizonyítékok alapján. Hű olvasó. Kenderes. Az adót a haszonélvező tarto­zik fizetni. Ami apja hagyatékát képezi, arra nézve a tulajdonjog a törvényes leszármazókat illeti. A bíróság hagyatékátadó-végzése alapján a tulajdonjogot a le­­származók nevére át kell írni. Bánhida. Az ismertetett körülmények között panaszt tehetnek a letiltás ellen. Ha olvasó. Kenderes. Ha kezességet vállalt, fizetni© kell, mert különben végrehajtási eljárásnak teszi ki magát. Amit az adós helyett kezességvállalás folytán fizetett, azt visszakövetelheti tőle*. Kurtág, Baja. Ha nyilatkozatát még nem használták fel, úgy visszavonhatja. Hogy azonban az okb­ól jelen- e­lég hol’ van­, azt mi természetesen nem tudhatjuk. T. G., Noszlop. Ha pontosan törleszt, nincs ok a fog­lalásra. Hatóság­­ előtt folyamatban lévő ügyben nem járhatunk el. G. L., Debrecen. Az Ön nyugdíja a jelzett célra nem foglalható .le. _ , Előfizető: A kérdésre csak a tények részletes isme­rete alapján lehet válaszolni a házasságfelbontás tekin­­te­tében. A költséget a pervesztes viseli. Hő katona. Jaszkaramenő. Nem igényelhet kártérítést. K. M., Kiskunhalas Forduljon panaszával a gyám­hatósághoz. tevékenységéért dijat igényelhet. T. M., Kan­aorba. Közölje mennyi a birtok katasztert •tiszta jövedelme és mennyi a házé, csak akkor tudjuk megmondani, mennyi után kell fizetnie. Ha nem fizet be egészről, a hitelezők a kezestől követelhetik. B. K., Dees. Első levelét nem kaptuk meg. Szíves­kedjék a kérdést megismételni. Válaszbélyege­t: felesle­ges beküldeni, mert csak a Tanácsadóban válaszolunk. A mostani kérdésre válaszolunk: a megírt dolog 22 érv alatt évül el.

Next