Kis Ujság, 1935. március (48. évfolyam, 51-74. szám)

1935-03-19 / 64. szám

10 SHB Szívek Patikája Segítséget kér kétségbeesett hely­zetében egy anya, aki egyetlen fiát akarja megmenteni a bol­dogtalan házasságtól Kedves Kis Újság! Ahol olyan szívesen adják a gyógyító jó ta­nácsot és lelki segítséget, ott nem zárkózhat­nak el az én anyai fájdalmam és kétségbeesé­s i­g meghallgatása elől sem. Mert nagy a fáj­dalmam­, amit csak növel, hogy senki előtt nem merem oly őszintén feltárni, mint a Szivek Pa­tikája előtt, amelynek üzenetei az én lekkemet is sokszor megvigasztalják. Jómódú gazdacsa­lád a mi családunk. Az uram a község első gazdája. Bíróviselt ember, akit képviselőnek is meg akartak választani már. Egy leányunk és egy fiunk van. A lányunk már térinél, szin­tén gazdag embernél. A fiam még itthon van és most van nősü­lés előtt. Ez éppen a baj. A fiú szép legény, szemrevalóan szép. Nem azért mondom, mert az én fiam, de ezt mindenki el­ismeri róla. Nincs olyan ház, amelynél ne lát­nák szívesen és ne vennék megtiszteltetésnek a fellépését. Nekem az égvilágon nincsen más kívánsá­gom, minthogy a fiam is meghasadodjék és jól házasodjék meg. Mert ő az én szemem fénye. Gyermekkorában sokat betegeskedett a lelkem és talán ezért is nőtt annyira a szívemhez. Ki is néztünk neki egy leányt. Szép, gazdag, jó leány. A fiam el is ment hozzájuk és úgy volt, hogy el is veszi. Nagyon, de nagyon boldog volt az egész családunk. Hiszen ez az utolsó kérdésünk, amit meg kell oldanunk, hogy eleget tegyünk szülői kötelezettségünknek. Egy­szer aztán a fiam elmaradt a leánytól. Faggat­tuk, hogy mi baj van? Mi történt? Mert lát­tuk, hogy a fiút valami lelki bánat gyötri Szo­morú, lehangolt és valami titkot rejteget. Fag­gatom. Erre elmondja, hogy nem veszi el a leányt. „Miért?" kérdezem. „Mert nem szere­tem és nem akarom szegényt a vagyonával el­venni és boldogtalanná tenni." Erre én nem nyugodtam meg, gondoltam, megállj csak gye­rek, most ugyan a nyulat kiugratom a bokor­­ból. Addig unszoltam, addig nógattam, míg a fiú gyónni kezdett. Megtudtam, mindent. A fiú, — az éli fiam! — a­ falu legszegényebb leányát szereti. Igazi koldus-szépség. Alig van betevő falatjuk. A falu végén laknak, igazi viskóban. Hét testvér van erre a nagy szegény­ségre. Onnan akar a mi portánkra leányt hozn­i az én fiam. Majd meghalok a szégyen­től! Ha még legalább szép volna a­ leány. De nem szép, egészen közönséges, csúnya béka. Rossz ránézni. Tessék ehhez szólni valamit. Tanácsot kérek a Szívek Patikájától, hogy ez a förtelmes há­zasság meg ne történhessék. Segítség! Segít­senek! ! Egy fájdalmasszívű anya A Kis Újság válasza: - " A fia szép, a fia gazdag. A szép, gazdag le­gény egy leányt szeret, aki csúnya és szegény. Ezt ön mondja róla, a leendő anyós. De hát nem ismeri ön azt a mesét, amikor a mese hőse az elvarázsolt királyleányt szereti, aki­nek szamárfeje van, igazi szamárfülekkel és szamárbőgéssel. "És a szerelmes ifjú ezt a fejet látja a világ legszebb fejének és ezt a hangot hallja a legszebb pacsirta-dalnak Nem érti ennek a kis mesének mély igazságát? A szerel­mes a maga szemével lát s eszerint ítél, nem pedig a mások szemével. Tehát a csúnyaság a fia szemében szépség, ami neki a legjobban tetszik és ez a fő. Mit érne, ha olyan szép volna, hogy mindenkinek tetszene és csak éppen magának a legénynek nem Hogy a leány szegény? Ez csak telekkönyvi kivonat és megállapítás. Ingatlana nincsen de lehet olyan érték a lelke és munkáskeze, ami sok min­dent pótol. Mert vannak női kacsák, amelyek hoznak ugyan, de kétszer annyit visznek is, még azt is elverik, ami volt, de viszont vannak ke­zek, amelyek, ha nem is hoznak, de megtarta­nak és gyarapítanak. S ne tessék feledni: ez a nagy hozomány. A szülők sokszor a maguk szeme után ítélve, megkövetelik, hogy gyerme­keik az ő kedvük szerint házasodjanak. Nagy hiba ez. Sok boldogtalanság forrása is. Nem lehet a szülői szeretet jogcím a gyermekek bol­dogságának megöléséhez. Elvégre a házasság­gal is úgy vagyunk, mint a köpenyeggel. Az vá­lassza ki, aki viselni fogja. Azért hagyja csak a fiára a dolgot. Ha erkölcsileg nincsen a leány ellen kifogása, hagyja őket. Mit ér a gazdagság, ha a szív boldogsága nem kíséri. Meg akarja ölni a fia boldogságát, csak azért, hogy a sze­gény gazdagok számát szaporítsák. Sose fárad­jon ezzel. Sok szülő öli meg azzal a gyerme­két, mert túlontúl akarja boldogítani. Ne kö­vesse ezt az utat. Veszélyes! A Szívek Patikájának Postaládája Falu árvája. Közölt levelére szerkesztőségünkbe levél ér­kezett, amelyben hasonló bajokkal küzdő férfi ki­tartásra és erőre biztatja. Ha kitart — írja —, feltét­lenül öné lesz a siker pálmaága. Az ön sorsa benne élénk rokonszenvet ébresztett és hajlandó a kapcsola­tot is megteremteni önnel. Ez esetben Írjon a Szívek Palikájának. Anya, akit csak a jó Isten támogat Rossz, durva lelkű férje mellett pokol az élete, kilenc éve szenved, járva a kálváriát. Nincs egy boldog napja, egy derült órája. Sokszor hetekig nem váltanak egy szót sem. Csak két aranyos gyermeke tartja önben az életet. Tartsa is! Ilig­ v­je meg, valahol, valamiben meg fogja találni a jóságának a jutalmát. Hisz ön is azt írja, hogy a jó Isten ön mellett van.. Ez nagy szó, ha ezt maga érzi. Mert ez erőt ad a küzdelemhez. Legyen csak jó és erős! ŐZT. K. I. né. Ha levelezni óhajt­ hasonló érzés­­világú nővel, aki megérti az ön lelkivilágát, írjon Deák Máriának, Nagykörös.­ Kossuth Lajos­ utca »3„ trafik, címre Mivel nem adott jogot, hogy nevét kö­zölhessük, több kérdésre nem tudtunk választ adni. Elvesztett barátnő. Inkább meghal, minthogy barát­nőjéről lemondjon, vagy tőle elváljon. Szép, ha így tudja szeretni a barátnőjét. Ritka az a rajongó ra­gaszkodás manapság. De ez csak addig, híg tartani, míg a szivén valaki utás is ucul akar­­osztozkodni. sportÚjság A budaiak mindkét pontot elrabolták a bajnokjelölt Ferencvárostól A­ Hungária féltucat gólt rúgott a Somogynak, a Bocskai folytatta vereségsorozatát Óbudán, a Soroksár is rávert az Attilára - A KIS ÚJSÁG TUDÓSÍTÓJÁTÓL A vasárnapi ligabajnoki mérkőzések ismét meghozták a maguk szokásos meglepetéseit. A lebecsült, a gyengének tartott budai csapat hő­sies küzdelemben tíz emberrel legyőzte a baj­nokjelölt Ferencvárost, amely ily módon három pont hátrányba került az Újpesttel és kettővel a Hungáriával szemben. A meglepetés erejével hat a debreceni Bocskai újabb veresége Óbudán. A Bocskai ugyanazokat a visszafejlődési tüneteket mutatja, amelyeket annak idején a szombathelyi Sabáriánál is lát­hattunk, s amely a kitűnő vidéki csapat teljes anyagi romlásához és felosztásához vezetett. A magyar sporttársadalom elvárja a debreceni vezetőségtől, hogy mindent elkövessen a sok­sok dicsőséget szerzett Bocskai csapat talpra­­állítása érdekében. A lezajlott bal bajnoki mér­kőzés részletei a következők: Budai ,Zlíz—Ferencváros 1:0 (1:0) Az Üllői­ úti pályán tízezer néző előtt tartot­­ták meg a végig izgalmas keretek közt lefolyt mérkőzést. A Ferencváros végig fölényben tar­totta a mérkőzés sorsát, azonban balszerencsés napja volt és semmi sem sikerült a csatárai­nak. Bíró Sándor a mérkőzés bírója már az első félidőben kiállította Lukát, a budaiak já­tékosát s ettől kezdve tíz emberrel játszott a budai csapat. Az egyetlen gólt Hadrévi rúgta az első félidő 20dk percében. Hungária—Somogy 6:2 (2:0) Az MTK pályán közel tízezer néző lelkese­dett a bécsi Michet kitűnő játékáért. A Hungá­ria a lelkesen játszó Somogyot elég könnyen győzte le. A gólrúgók sorrendje: Müller, Tit­kos, Cseh, Turay, Faludi (öngól), Murai, Cseh és Berecz. Újpest—Kispest 4:0 (2:0) Az UTE stadionban háromezer néző előttt játszották le a szép sportot nyújtó mérkőzést, amely az újpesti csatársor nagy fel­javulásáról tett bizonyságot. A kispesti védelem hősiesen harcolt. A gólokat Avar, Balogh és Vincze (2) szerezte. Soroksári Attila 3:1 (1:0) A miskolciak soroksári vendégszereplése nem járt sikerrel. A Soroksári csapatnak különösen­ a két szélsője volt nagyszerű. A győztes csa­pat góljait Kelemen és Magy­ar 11. rúgták, a miskolciakét Szegő 11 tízből szerezte. III. ker. FC—Bocskai 2:0 (1:0 Óbudán közel kétezer néző volt kiváncsi a Bocskaira, amely azonban tartalékos csapatá­val nem tudott ellentállni az óbudaiak erélyű rohamainak s így vereséggel hagyta el a játék színterét. A gólokat Híres és Sárvári rúgta. Szeged—Phöbus 1:0 (0:0) Szegeden háromezer néző előtt mutatkozott be a Phöbus csapata, amelyben a szegedi származású, Solti játéka keltette a legnagyobb érdeklődést­ .A két egyenlő erejű csapat küz­delméből a szerencsésebb szegediek kerültek ki győztesként Korányi II. szép fejes gól­jával. A Bocskai­­ a tizedik helyen Gólarány Pont 1 Újpest 43:11 24 2. Hungária 51:20 23 3. Ferencváros 46:25 21 4. Szeged 30:31 17 5. Kispest 26:34 15 6. Soroksár 24:33 14 7. Budai „11“ 27:26 13 8. Phöbus 33:33 13 9. Attila 20:38 13 10. Bocskai 28:29 1­2 11. Hi. ker. FC 21:27 12 12. Somogy 16:60 3 Vidéki eredmények Dunakeszi: D. Magyarság—BKSC 3:1 (2:0). Balassagyarmat: BTSE—Váci SE 3:2 (2:1). Szolnok: Sz. MÁV—Rákoskeresztúri TE 1:0 (1:0). Tokod: Tokodi VSC—Péceli AC 4:0 (2:0). Dorog: DAC—Szolnoki AK 2:1 (1:1). Szolnok: MÁV II—Cukorgyár 1:0 (0:0­). Nagy­­tétény: NISE—Tárnoki SE 5:0 (2:0). Diósd: DTC—Érdi Szapári 2:0 (0:0). Dunaharaszti: DMTK—Gyömrői SE 6:1 (0:1). Pestszentimre: PXK—­Vecsési FC 7:2 (4:1). Szentendre: Sz. MOVE—Fóti SE 5:0 (2:0). Csömör: Cs. MOVE —RÁC 4:4 (2:2). Vecsés: VSC—Rákosi VSE 7:1 (2:1). Alag: VSE II.—ASC 3:1 (2:1). Kis­­alag: KSC—Felsőgödi TE 4:2 (8:2). Pilisvörös­­vár: PSE—Nagymarosi AC 4:1 (0:0). Debre­cen: DMTE—DEAC 1:0 0:01, DVSC—Karcagi MOVE 6:0 (3:0). Nyíregyháza: P. MÁV—Ny. TVE 2:1 (1:1). Ny. KISE—DVSE 2:1 (1:1). Nyírbátor: NyAFE—Debreceni KASE 6:4 (4:1). Győr: ETO—Szombathelyi SE 3:1 (0:1). Pápa: Kinizsi—Tatatóvárosi AC 2:2 (0l). Székes­fehérvár: MÁV Előre—Hubertus 2:0 (2:0). Sopron: SFAC—Zalaegerszegi TE 3:1 (0:1). Tatabánya: TSC—Soproni VSE 1:0 (0:0). Szombathely: Sz. MÁV—DAC 9:0 (4:0). Pere­ces: Diósgyőri VTK—PTK 3:3 (3:1). Salgótar­ján: SBTC—Hatvani­­ AC 8:0 (4:0). Miskolc: Salgótarjáni SE—MVSC 1:0 (0:0). Bánszállás: BTK—Gyöngyösi AK 6:0 (2:0). Békéscsaba: CsAK—Orosházai MTK 2:1 (0:0) Orosháza: Csabai MÁV—OTK 2:0 (2:0). Tótkomlós: TTC —Békési TE 5:5 (3:0). Szarvas: Turul—Csabai Törekvés 3:0 (2:0). Gyula: GyAC—GyTE 2:1 (1:1). Mezőtúr: Sarkadi CASS—MAFC 1:0 (1:0) Mezőkovácsháza: MTE—Eleki TC 7:2 (3:1). Makó: Szentesi MÁV—MTK 2:1 (1:0). Szeged: REAC—SzAK 5:3 (4:2). Kecskemét: Morává­ O­ros—KAC 2:1 (1:0)4. KTE—SzTE 2:1 (1:0), HMTE—SzTE 3:1 (3:0), SzVSE—Makói AK 3:1 (0:0). Nagymányok: NSE—Pécsi VSK 1:1 (0:0). Simontornya: SBTC—Kaposvári Petőfi AC 2:2 (1:1). Második ligabajnoki eredmények: Millenáris FC—VÁC, FC 7:4 (4:2), Nemzeti—Csepel 1:0 (1:0), Vasas—Nagytétény 3:1 (1:1), Droguisták —Budatétény 4:1 (2:1), Budafok- Szürketaxi 4:1 (2:1), Erzsébet—Váci Remény 5:0 (2:0). Új rekordok a súlyemelő versenyen A MÁV nagytermében vasárnap este rende­zett országos súlyemelő csapatverseny jól sike­rült és a súlyemelő sport újabb fejlődéséről tett tanúságot. A csapatbajnoki Vererényben öt egyesület indult. Az eredmény a következő: Bajnok: MA VAG (Hegedűs Gyula, Kiss Pál, Incze József, Jelen István és Kiss Gyua), 2. MAC, 3. FTC, 4. UTE, 5. Szu­rkolaxi. A versenyen a következő országos rekordo­kat állították fel: Kiss Pál MÁVAG a kisnehézsúlybann a balka­ros szakításban 65 kg (régi rekord 57.50 kg), a jobbkarral való szakításban 70 kg (rési rekord 60 kg). Bakos János MAC a könnyűsúlyban a jobb­karral való szakításban 60 kg (55 kg). Maszlay győzött a HTVK tőrversenyén A Honvédliszti Vívó Klub összetett verse­nyének döntőjén megjelent vitéz Shvoy István gyalogsági tábornok a honvédség főparancs­noka, vitéz Rappaich Richárd, vitéz Karándy Imre, altábornagyok, vitéz Zács Emil tábornok, vitéz Szombathelyi Antal, vitéz Misuray Bódog ezredesek és még sokan mások. Hatalmas küzdelem volt, a versenyt holt­verseny után Maszlay Lajos főhadnagy nyerte. Részletes eredmények: 1. Maszlay Lajos (HTVK) 7 győzelem, 2. Hátszegy József (HTVK) 7 gy. 3. Gőzsy Sándor (HTVK) 5 gy. 4. Hátszegy Ottó (HTVK) 5 gy., 5. Dunay Pál (BBTE) 4 gy., 6. vitéz Ujfalusy Ákos (HTVK) 3 gy., 7. Bay Béla (REAC) 215 gy., 8. Bevey János (HTVK) 1 gy., 9. Hajdú János (BSzKRT) 1 győzelem. SPORTHÍRBE Amatőr I. osztály. Bíró-csoport: HAC—ZSE 5:2, UTE—Beszkár 3:0, BSE—UTE 2:0. Pamut —Testvériség 5:1, TLK—URAK 4:3, Postás— III. ker. 1:0. — Pártos csoport: FTC—MTK 6:3, Elektromos—MÁVAG 4:0, Köb. AC—EMTE 4:2, MAFC—Fér. Vasutas 2:2, EMTK—Cs. MOVE 5:2, Törekvés—WSC 4:3. A pesterzsébetiek mezei versenye. Vasárnap délelőtt rendezte meg a PAC mezei házi baj­nokságát a csepeli Dumaágban 4000 méteres távon. A versenyt Jávori nyerte nagy fölény­nyel (ideje: 13.40.4), 2. Egressy 14.11.8, 3 Vincze 14.30, 4. Tamássy, 5. Slorvát, 6. Gabara (18 induló). Száz versenyző a Vasas futóversenyén. Mezei futóversenyt rendezett a Vasas SC pályája kör­nyékén a Bernát-vándordijér. A versenyen nyolc egyesület mintegy 100 atlétával vett részt. A vidéki egyesületek közül a Székes­fehérvári MÁV Előre vett részt a küzdelem­ Kedd, 1933 március 19 ben. A szeniorok versenyét Németh könnyen nyerte Verbőczy és Görög elött. Kelen verse­nyen kívül egy perccel a mezőny után indult, jó formáról tett tanúságot s harmadiknak érkezett a célba. Az UTE nyerte a másodosztályú fö­rdcsapat­­bajnokságot, melynek eredménye a következő: 1. UTE, 2. Hungária VC, 3. Postás SE, 4. Spárta VC. A harmadik helyért való küzdelemben ugyanis a Postás SE 8:8 arányban végzett a Spárta VC-vel és jobb tussaránnyal került a harmadik helyre. Németország válogatott labdarúgót Párizsban vasárnap a francia válogatott labdarúgó csapa­tot 3:1 (1:0) arányban verték. A Munkás Testedző Egyesület vasárnap dél­előtt a népligeti nagykörön futó- és gyalogló­versenyt rendezett. A 2500 méteres futóver­senyben 41 újonc és az 5000 méteres gyalogló­versenyben 8 újjoncversenyző indult. A várat­lanul rosszra fordult időjárás ellenére is szép verseny volt, melynek eredményei a követ­kezők: A 2500 m-es futóversenyben 1. Beöthy Lajos 8 perc 33 mp, 2. Lengyel József 8 perc 52.4 mp, 3. Benyó János 8 perc 54.8 mp. A 41 induló közül 26 befutott a célba. ,az 5000 méteres gyaloglóversenyben 1. Ancsin Endre 30 perc 06.2 mp, 2. Németh Lajos 30 perc 07 mp, 3. Kiss Ferenc 30 perc 34 mp. A 8 induló közül hat érkezett be. Megdöntötték Bárány István Európa-rekord­ját. Az olimpiai úszó próbaverseny második napján a brémai Fischer a 100 méteres gyors­­úszásban 58.2 másodperces idővel Európa­­rekordot úszott. A verseny Düsseldorfban volt, Csehszlovákia legyőzte Svájcot. Prágában Csehország—Svájc 3:1 (2:0). Európa Kupa­mérkőzés, Sparta-pálya, 28.000 néző, bíró: Clauwens (Németország). LÓVERSENY A vasárnapi ügetőversenyek eredménye Legalább nyolcezer ember jelenlétében bo­nyolították le a márciusi ügetőmiting hatodik versenynapját. A nap főversenyét, az I. oszt. nemzetközi versenyt a Kis Újság első helyen jelöltje, Muscicapa nyerte meg, ötszörös oszta­lékkal örvendeztetve meg híveit. A nap 11 futama végig a realitás jegyében folyt le.­ A Kis Újság jelöltjei közül: Ágnes Ipoly, Minor, Jeles O. S, Muscicapa, Tommy, Dolly, Majmi és Estike végeztek az első helyen. Részletes eredmény a következő: 1. futam: 1. Ágnes (4) Wiesner, 2. Marcos (6) Bedekovics, 3. András (li Feiser. lm.: Re­gina, Spilka, Rejtély, Annus. Tot.: 10:103, 10, 16, 12. Olasz' 51. II. futam­: 1. Ipoly (7,10) Kovács NI., 2. Gladiátor (4) Kovács J, 3. Lilly (6) Maszár F. lm.: Jonny, Janka, Illés. Tot.: 10:13, 12, 18. Olasz: 40. Il. futam: 1. Minor (2 és fél) Simkó, 2. Card II. (1 és fél) Feiser, 3. Balaton (101 Grünwald. lm.: Kohinor, Eladó, Colgate, Pezsgő, Óbester, Lenke. Tol.: 10:46, 14, 15, 22. Olasz: 62. Kettősfogadás: Ipoly—Minor 10:68. IV. futam: 1. Jeles O. S. (8:10) Hanszmaim, 2. Fuss (4) Földi, 3. Befelejtő (1 és fél) Jónás, lm.: Tallér, Ugrabugra, King Ernest, Tenere lánya, Olivia. Tót.: 10:18, 10, 11, 10. Olasz: 35. V. futam: 1. Muscicapa (2 és fél) Steinitz, 2. Gondolat II. (2) Kovács II. lm.: Szerető, Fregoli, Eduard B. Tót.: 10:49, 15, 16. Olasz: 10,25. VI. futam: I. rész: 1. Tommy (2) Feiser, 2. Tigris (3) Földi, 3. Ördöglánya (6) Kovács IT. Im.: Röpke (diszko, 2-ik­), Leopárd, Vinkó, Nincs tovább, Hamupipő, Többsincs, Kassa, Esély, Marokkó. Tót.: 10:29, 12, 14, 16. Olasz: 10:41. Kettősfogadás: Jeles O. S.—Tommy 10:75. VI. futam, II. rész: 1. Dolly (2 és fél) Far­kas, 2. Krilatkca (16) Marschall, 3. Penny (10) Kovács II. lm.: Revizionárius, Mogul, Patrícia, Guardian Todd. Tót.: 10:49, 31, 45, 28. Olasz: 10:174. VI. futam, i­. rész: 1. Gátti Curci (2 és fél) Zwillinger, 2. Ili 18,10) Steinitz, 3. Vava (4) Soldos. lm.: Töhötöm, Ond, Ipse, Philip Mor­ris. Tót.: 10:37, 10, 10, 11. Olasz: 42. Kettősfogadás: Dolly—Galli Curci 10-249. VII. futam: 1. Majmi (1 és fél) Kallinka, 2. Maroulis (I) Feiser, 3. Varázsló (2 és fél) Thomann. Im.: Lúgos, Pálma, Szoknyahős, Mucs, Csalán. Tót.: 10:28, 14, 16, 18. Olasz: 10:39. VIII. futam: 1. Estike (2) Baik, 2. Csákány (1 és egynegyed) Síró dr. 3. Upupa Epops (6) Grünwald. lm.: Ica, Opál, Torkos, Ibrány, Udinc. Tat.: 10:29, 13, 15, 15. Olasz: 41. IX. futam: 1. Oda (2) Feiser, 2 Odább (4) Zwillinger. lm.: Szeszélyes, Lilla, Glória. Tat.: 10:23, 13, 16. Olasz: 42. Kettősfogadás: Majmi—Estike 10:101.

Next