Kis Ujság, 1935. április (48. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-12 / 84. szám

! Vaszilov intézkedik Ide figyelj, Lili — és a hangja egészem suttogóra változót! —, az oroszok nem akar­nak már tovább harcolni. Borzalmas pol­gárháborúk folynak Pétervárott és Moszkvá­ban. A frontokon a katonák már nem enge­delmeskednek tisztjeiknek. Csak véletlen, hogy ezen a szakaszon még aránylag rend van. Talán azért, mert vaskézzel tartjuk a jegyeimet. A legkisebb megmozdulást halál­lal büntetjük. De ki tudja, hogy mikor ér­keznek az országból vörös csapatok, ame­lyek tökéletesen fel vannak fegyverkezve. A mai legénységünkre nem számíthatunk, mert már teljesen meg vannak fertőzve a bolse­vista tanokkal... Szóval, mi hamarosan be­fejezzük a háborút. Azt mondják, hogy had­vezetés­égünk már titokban külön béketár­gyalásokat folytat a központi hatalmakkal. Ha ez megtörtént, nem leszünk többé ellen­ségek és semmi akadálya nem lehet házas­ságkötésünknek ... —­ Akkor hát legyünk türelemmel, Fedor, ezt mindenesetre be kell várnunk. És te azt hiszed, hogy nincsen messze ez az idő? —* Várok, Lili, de ezt meg kell mondanod, őszintén és becsületesen: szeretsz? Ettől a kérdéstől jött előre Lili. Tudta, hogy nem kerülheti el. — Ezt nem szabad most kérdezned, Fedor ! — Miért ne szabadna? A háború nem von Ilatkozhatik a szívekre is. Én változatlanul imádlak. Mit tehetünk mi ketten arról, ami történt? ... Felelj, szeretsz? ... — Milyen önző és kegyetlen tudsz lenni!... Miért gyötörsz, miért kívánsz le­hetetlen nyilatkozatokat, mikor tudod, hogy nem rendelkezem személyem felett. Elfo­gadnál egy ilyen vallomást, egy fogolytól, aki a hatalmadban van? Hinni tudnál az ilyen szavaknak? Nem fogna el a kétség, nem szégyenlenéd magadat, hogy ezt kicsi­kartad? Hát ki kényszerűltt engem Bécsben arra, hogy hozzád menjek, hogy megmond­jam: a feleséged leszek?! Vaszilov szeme újra örömtől csillogott. — Igazad van. Milyen emelkedett lelkű, tökéletes nő vagy... Köszönöm, Lili! Egye­lőre csakugyan be kell érnem azzal, hogy itt vagy, hogy mindennap látni foglak... Ne légy nyugtalan ... A legjobb dolgod lesz ... minden kényelmedről gondoskodni fogok... Most elbúcsúzom, nem akarom, hogy a do­log feltűnő legyen... és különben is renge­teg dolgom van. Gondoskodnom kell ezekről a szerencsétlenekről... Köztünk legyen mondva, nem lesz valami jó dolguk. Örülök, ha egyelőre száraz kenyeret és valami kását tudok juttatni nekik ... De hát mit tegyek, ha nem lehet szétosztani a nyomorultakat... A viszontlátásig, szívem... talán ma még, de legkésőbb holnapi Ragyogva állt fel, néhány erélyes utasí­tást adott az őröknek és kocsit hozatott. •­ Nem engedem, hogy gyalog kísérjenek a táborba. Melléd adom az adjutánsomat, aki intézkedni fog, hogy a legkényelmesebb bárakban szállásoljanak el. Egyébként a női tábor majdnem teljesen üres. A régebbi fog­lyokat már régen elküldtük a Bajkál tó mellé... Majd küldeik könyveket, gramo­font, írd fel egy kis papírra, hogy milyen piperecikkekre van szükséged? Púder, kölnivíz, rúzs, körömlakk ... esetleg fehér­nemű ... Ebben az átkozott városban ugyan már minden kifogyott, de zugkereskedelem­ben azért minden kapható. És nekem meg­vannak az eszközeim arra, hogy a bujkáló dolgokat napvilágra hozzam. Úgy beszélt már, mint egy férj. Mint aki ezt akarja, hogy a felesége minél csinosab­­ban várja haza. Búcsút intett és hamiskásan mosolygott. Nagyon boldog volt. De azért mindenesetre jónak látta megjegyezni a se­gédtisztjének: — Úgy vigyázzatok erre a nőre, Alex, hogy ha a hajaszála meggörbíti vagy meg­szökik, az egész őrséget sajátkezűleg lövöm halamra, mint a kutyákat. Különben küldd id­e Pávelt... Pável két méter tíz centiméteres magas óriás volt. Rettenetes bivaly izmokkal. — Ide hallgass, Pável, — mondotta Va­szilov. — A női barakba nem mehetsz be, de ott fogsz m­ától kezdve posztolni a kapu­jában. Jól nézd meg ezt a leányt, aki Alex-szel kocsiba száll. Ez a nő semmi kö­­rülmények között nem hagyhatja el a bara­­kot az engedélyem nélkül. Ha mégis ki­szökne és bárhol megpillantod férfitársaság­ban, szó nélkül lelövöd azt a férfit, bárki legyen is. írásba adom a parancsot, ha fel­mutatod, nem lehet semmi bajod. Hát jól ügyel! ! Pável tisztelgett, katonásan jelentette, hogy megértette a dolgot. A férfi fogolytábor a nyomor és züllés megdöbbentő képét mutatta. Az újonnan ér­kező óriási tömegekre senki sem számított. Már amúgy is szűken voltak, de most való­sággal egymásra zsúfolták az embereket, a szobákban lehetetlen volt tartózkodni az orr­facsaró bűz miatt. Voltak régi hadifoglyok, akik már esztendőket töltöttek ebben a lágerben, mert mindig el tudták kerülni, hogy valamelyik szibériai transzportba osz­­szák be őket. Ezek az mondták, hogy ez egy mintatábor volt. A tisztek pontosan kapták fizetésüket, jó volt a koszt, emberségesen bántak velük. De most minden feje tetejére állt. A legénység összekeveredett a tisztek­kel, a fegyelem és tekintély teljesen megla­zult, a tisztek megkapták ugyan fizetéseiket, csak éppen vásárolni nem tudtak semmit, mert a pénz vásárlóereje rohamosan csök­kent, az áruk pedig rejtélyes módon eltűn­­tek. Már mindenki éhezett és rémülten néz­ték, hogyan hajtanak be újabb embertöme­­get a baraktáborba. Gyűlölettel és ellensé­gesen álltak szembe a jövevényekkel, akik még azt a falat kenyeret is eleszik majd előlük, amely eddig rájuk jutott. Valóságos lázadás tört ki. A tisztek rendkívüli ülést hívtak össze és követelték, hogy Vaszilov fogadja az öttagú küldöttségek A küldöttség felháborodva tiltakozott a tűrhetetlen állapotok ellen. Hónapok óta nyoma sínesem­ a legkisebb tisztaságnak. El­maradtak a fürdések, az elrongyolt ingek és alsónadrágok helyett nem lehet újakat kapni, éheznek, elvették a szobákat... Fe­­nyegetődztek, hogy az amerikai missziós nővérek útján bejelentik sérelmeiket és ak­kor a központi hatalmak hasonlóan fognak bánni az orosz foglyokkal. Vaszilev vállát vonogatta. Nagyon saj­nálja, de nem tehet semmit. Mindennek az átkozott vörösök az okai, ők tartják meg­szállva a vasúti vonalakat, miattuk nem in­díthatják el a fogolyvonatokat. Ezért rom­lik a pénz, bújik el az áru. De némi enge­dékenységre hajlandó. Belátja, hogy a fog­lyok a mai helyzetben éhhalálra vannak ítélve. Ő ezt nem veszi a lelkére. Hajlandó megengedni, hogy a foglyok őrök kíséreté­ben a városba menjenek és munkát vállal­janak. A vállalt munkát elvégezhetik a tá­borban is, így mindenesetre növelhetik a keresetüket és ezzel javíthatják élelmezésü­ket is. Vaszilov szavait nagy megdöbbenés fo­gadta. Erre nem számítottak. Testi munkát eddig csak a legénység végzett. De hogy a lisztek menjenek fát vágni, cipőt talpalni, dobozokat ragasztani, esetleg utcát söpreni, plakátokat ragasztani... erre álmukban sem gondoltak. Akkor már inkább kereskedni fognak. Vad tervek születtek ezen a délután. Voltak akik cukorkával, mások cipőzsinór­ral, borotvapengékkel, szappannal­, péksüte­ménnyel akartak kereskedni. Nyomban akadtak vállalkozók, akik többekkel össze­álltak, pékműhelyt rendeztek be és azt mond­ták, hogy a maguk sütötte kenyerekkel fog­nak kereskedni. Szinte órák alatt kialakult egy új társadalom. Voltak kereskedők, ipari munkások, vállalkozók, tőkések, uzsorások. A fehér kesztyűs elegancia megszűnt, kenyér kellett!... Traulenfels Egon herceg álmélkodva és szédülve nézte, hogy mi történik körülötte. A gyomra korgott az éhségtől és nem tudta felfogni, hogy komolyan nem hoznak ebé­det, hogy lehetetlen egy tányér leveshez, né­hány falat húshoz hozzájutni. Az undor és utálkozás rosszullétet idéztek elő. Borzad­ az elférgesedett, mocskos emberektől, akik körülötte szaladgáltak. Gyámoltalanul nézett szét, megszólított néhány legénységbelit, de azok nem igen törődtek vele. Elvadultak, durvák és önzők voltak. Azt szimatolták, hol akad számukra egy harapás étel. A zsebé­ben m­ég ott lapult néhány nagyobb bank­jegy. De fogalma sem volt, hogy hogyan le­hetne azt egy kis kényelemre és főleg élelmi­szerekre változtatni. Még szerencse, hogy a vele együtt elfo­gott tisztek nem voltak megfertőzve a tábor romlott levegőjétől és töretlenül élt bennük a feljebbvaló iránti köteles tisztelet és a hódolat, mellyel a herceggel szemben visel­kedtek. Rónai főhadnagy, aki civilben ruha­kereskedő volt, vette pártfogásába és együtt mentek a városba. Mindenekelőtt a herceg­nél lévő pénzt váltották be dollárokra. Persze rengeteg volt az árfolyamveszteség, de maradt vagy ötven dollár, ami rengeteg pénznek számított. Azon a praktikus Rónai kabátokat, szvettereket, ingeket vásárolt. Megállapodtak, hogy közös üzletet alapíta­nak. Társas céget: Rónai Samu és Traulen­­fels Egon!... A herceg nevetett. Ha ezt a felséges család tudná ... A társas cég alapítását kis lakomával ün­nepelték meg. Gyanús illatú kifőzdében et­tek tojást és szalonnát. Mindennek enyhe, petróleumíze volt. Rónai figyelmeztette a herceget, hogy Oroszország a nagy petró­­leumforrások hazája. Itt nem spórolnak a petróleummal. Jut belőle a tojásrántottába is. Lili két vőlegénye Mikor visszaérkeztek a táborhoz, a herce­get már mindenütt keresték. Már a kapu­ban figyelmeztették, hogy tűvé tették érte a tábort, a parancsnok személyesen is járt erre és kereste. Valami baj lehet, mert a pa­rancsnok nagyon ingerültnek és izgatottnak látszott, káromkodott és dühöngött, mikor azt mondták, hogy a herceget nem találják. Megparancsolta, hogy ha jön, azonnal vi­gyék hozzá rapportra. Traulenfels Egon herceg rosszkedvűen va­karta a fejét. Mi az ördögöt akarhat tőle a parancsnok? De amikor belépett a parancsnoki szobáiba és szemtől szembe állt Vaszilovval, egy­szerre mindent megértett. Nyomban meg­ismerte Vaszilov jellegzetes fekete­ szakállas fejét. Az orosz arca valósággal eltorzult a dühtől. — Remélem, megismer, — kiáltotta ma­gánkívül. — Csak az imént tudtam meg, hogy micsoda előkelő vendége van táborom­nak. Ön úgy látszik makacsul ragaszkodik a személyemhez... A herceg minden nyomorúsága mellett el­mosolyodott. — Remélem — mondotta fanyar humor­ral —, hogy most is olyan szerencsém lesz, mint Bécsben, amikor kiutasított színhá­zából. — Nincs kedvem tréfálkozni, herceg, — válaszolta ingerülten Vaszilov. — Sokkal komolyabb dolgokról van szó. — A hatalmában vagyok. Kénytelen va­gyok végighallgatni. — Nyíltan beszélek. Mióta Bécsben talál­koztunk, lényegesen megváltozott a helyzet, ön tudja, hogy mire célzok. Akkor még ön volt Matolcsy kisasszony vőlegénye, de mint tudja, azóta a kisasszony az én menyasszo­nyom lett. Csak a háború kitörése akadá­lyozta meg, hogy feleségül vegyem. De ön, úgy látszik, alattomosan kihasználta a kény­szerhelyzetet. Sietett visszalopakodni ke­gyeibe. Sőt a frontra is kicsempészte ... — Nem igaz ... — Ugyan kérem. Tagadni meri? Hiszen agyi! kerültek fogságba! A herceg zsibbadni érezte tagjait. Csodá­latos, hogy­ erre még nem is gondolt. Hi­szen Vaszilov mindkét fogolytábor parancs­noka, természetesen tudnia kell arról, hogy Lili is itt van. Tiszti szavamat adom önnek, hogy Matolcsy kisasszonnyal véletlenül találkoz­tam a fronton. Ezt egyébként ön az elfogott tisztek és legénység vallomásából is meg­állapíthatja. Lát­­tatja, hogy egész­n más csapattesthez tartozom, mint a fogságba ke­rültek. Én csupán mint Psitek tábornok adjutánsa kerültem oda és egyáltalában nem tudhattam arról, hogy Matolcsy kisasszony történetesen ott van ... Vaszilov bólintott: — Ebben lehet igazság. Az egymástól független jegyzőkönyvek és vallomások csakugyan ezt látszanak bizonyítani. Mert remélem, természetesnek találja, hogy ebben az ügyben már alapos nyomozást folytat­tam le. — És milyen jogon? — kérdezte megdöb­benve Egon. — Mint Matolcsy kisasszony vőlegénye. Ezt vegye tudomásul, százados úr. Ön most a hatalmamban van. Két percen belül min­den további nélkül főbe lövethetem, ha ked­vem tartja. Igazán nem kell nagyobb okok után fürkészni. Szökést kísérelt meg. Láza­dást szított. Merényletet akart ellenem elkö­vetni. Csak a zsebembe kell nyúlnom és ki­venni a revolveremet. A­­ Kilépő katonáknak annyit mondok, hogy fegyvert rejtegetett magánál. Egy kést igazán nem nagy dolog a zsebébe csempésznem! — Miért mondja mindezt? — sápadt el a herceg. — Egyelőre csak figyelmeztetésül. Nem szeretném, ha kiderülne, hogy ön még min­dig bizonyos reménységeket fűz Matolcsy kisasszonyhoz. Jól jegyezze meg: ha a leg­kisebb ebbeli kísérletet is felfedezném, úgy nem hagyhatja el élve ezt a tábort. Most elmehet! Egy órával később Vaszilov már a női fo­golytábor parancsnoki szobájában beszélt Lilivel. — Miért hazudtál? — kérdezte indulato­san. — Micsoda hang ez? — tiltakozott Lili. Vaszilov gúnyosan nevetett. — Mondhatnám, hogy a parancsnokod vagyo­k, de hagyjuk ezt. Miért hallgattad el, hogy a herceg is itt van, hogy együtt este­­lek fogságba?! Lili rettentő erővel igyekezett uralkodni magán. Tudta, hogy egy elhamarkodott szó mindkettőjük életébe kerülhet. — Nem értem a kérdést, — válaszolta színlelt nyugalommal. — Hiszen éppen ilyen jogon kérdezhetnéd azt is, hogy miért nem tettem jelentést a többi fogságba került tisztről is... Engem a herceg éppen olyan kevéssé érdekel, mint azok! Vaszilov ellágyult. — Igaz ez, komolyan mondtad? — kér­dezte meghatottam — Természetesen! — Talán csakugyan az igazat mondod, Lili. Már nyomoztam ebben az ügyben. Úgy­látszik, valóban véletlenül találkoztatok a fronton__Drága... ha tudnád, micsoda rettenetes lidércnyomástól szabadítottál meg! — Örülök, Fedor... de most én mon­­dom, hogy beszéljünk komolyan. Ha azt akarod, hogy legalább is rokonszenvet érez­zek irántad, úgy ne ismételd meg többé az ehhez hasonló jeleneteket, melyek megaláz­nak és felingerelnek. Az orosz, Lili keze fölé hajolt és ha vé­letlenül valaki benyitott volna a szobába, bizonyára megrökönyödve látta volna, hogy a parancsnok úr könnyezve csókolja a fo­­golynő kezét. — Ne haragudj, — mondotta. — De sok mindent meg kell értened. Hiszen annyira szeretlek! Szombaton következik: Az őrület határán. TANÁCSADÓ A Tanácsadóhoz iitézett kérdések egyszerű levélben v­agy levelezőlapon küldendők a következő címre: Kis Újság, Budapest 4. Válaszbélyeget mellékelni felesleges, mert csak a Tanácsadóban válaszolhatunk. Uj élet, Kunmadaras. A kérdezett címek­: Nagyméltó­­ságú vitéz levelei Kozma Miklós magyar királyi belügy­miniszter úrnak. Budapest, I., Országház­ utca 30. Meg­szólítás: Kegyelmes Uram! — Nagy méltóságú vitéz jak­fái Gömbös Gyula magyar királyi miniszterelnök úr­nak. Budapest,I­I., Szentgyörgy-tér 3. Megszólítás: Ke­gyelmes Uram! — Nagy méltóságú Lázár Andor dr., ma­l­ var királyi igazságügyi miniszter úrnak. Budapest. V., Markó­ utca 20. Megszólítás: Kegyelmes Uram! K. J., Mohács. Vegyesárukereskedésben megfelelő illatú szagosítót kell venni és azt a főzés alkalmával hozzákeverni. Hegyvidéki 12. Irodalmi kérdésekben kizárólag a va­sárnapi melléklet ,,Irodalmi üzenetek" rovatában vála­szolunk, szíveskedjék azt figyelemmel kísérni. Ifj. H. M., Mezőberény. A fenti üzenet önnek is szól. A kérdezett zeneszerzőnek a Zeneszerzők Szövetkezete .Budapest, IV., Gerlóczy­ u. 3.) címre lehet írni. L. I.-né, Szombathely. Az összes adatokat írja meg a Magánbiztosító Intézetek r­­ami felügyelő hatóságá­nak (Budapest, I., Fortuna-köz 2.), de a legsürgőseb­ben, mert április 15-én lejár a bejelentési határidő. K. J., Szerelm­e. A kérdezett címe: Utász-utca 3., földszint 4. szám. Született 1871-ben, Bécsben. Apja keresztneve Ignác, anyja neve: Kohn Sári. K. S., Hajdúszoboszló. A kérdezett címek: M. kir. kertészeti tanintézet, Budapest, XI., Nagyboldogasszony­­alja 45. szám. Budapest székesfőváros kertészképző iskolája. VII., Egressy­ út 73. Bővebb felvilágosítást az igazgatóságoktól kérjen. T. F., Dévaványa. Fellebbezze meg a főorvos eluta­sítását a vármegyei tisztifőorvosi hivatalhoz. M. J., Lökösháza. Egyelőre nincs. Iia lesz, idejében hírt adunk róla a Kis Újságban. Ifj. P. J., Győr. A jutalmat a hét folyamán meg­kapja. A kérdezett könyv, négy kötetben, fűzve 15 pengő, kötve 20 pengő és kötetenként 50 fillér posta­költség. Kisebb kiadás (Tolnai-féle), két kötetben hat pengő ötven fillér és egy pengő postaköltség. A pénz előzetes beküldése után megküldjük. Hetten keress­nk feleséget... A Kis Újság házassági polyájában gyakran fordult már elő, hogy jó­­barátok együtt kerestek és találtak is élettársat: többnyire két barátnő került a két jóbarát mellé. A végzet és a szerelem útjai kiszámíthatat­lanok,­­ akik évek során át együtt járták az életet, együtt és egyszerre jutnak el a boldogság révére is... A Házassági Posta így kap szerepelt a barátok és barátnők sorsának irá­nyításában. Kísérelje meg ön is, hátha­ megtalálja a szerencséjét! A levele­t két így kell címezni: Kis Újság bá­­­z­ass­ági postája, Budapest 4. ­ Felelős szerkesztő és kiadó: KASS ENDRE Kiadótulajdos: Kis Újság Részvénytársaság Nyomda: Glóbus Nyomdai Műintézet R.-T., VI. Aradi­ utca 8. Nyomdaigazgató: Havas M.

Next