Kis Ujság, 1935. április (48. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-30 / 97. szám

Patkányt, egeret, mezei egeret csak „RATINOS­“, svábbolda­­tat, csótányt, ruszait, hangyát „RUSSIN“ irt gyökeresen ! Más állatra,emberre veszélytelen! Szállítja „RATINOL"­aborató­­rium, Budapest, VII., Péterfy Sándor­ utca 41 Telefon: S15­8S Szívek Patikája Mit tegyen a leány, akinek döntenie kell, hogy a becsületét kockáztassa-e, vagy a kenyerét? Kedves Kis Újság! Sajnos, nincsen senkim, akire nagy és ne­héz életküzdelmemben számíthatnék s olyan tanácsot kaphatnék, amely kivezetne engem nehéz, bonyolult helyzetemből. Önálló, keny­erkereső leány vagyok. Ezzel azt is­ megmondottam, hogy rá vagyok utalva, hogy a magam munkájával keressem a ma­gam kenyerét. Boldog is volnék, mert szeretek dolgozni és nagy megnyugvás az nekem, hogy senkire nem támaszkodom, csak magamra. Az élet azonban nem engedi, hogy boldog­ságom zavartalan legyen. Nálam a legborzal­masabb kísértésben jelentkezik a megpróbál­tatás: főnököm bűnös vágyában és szenvedé­lyében. Bár egyetlen pillanatig nem adtam al­kalmat reá, megakadt a szeme rajtam. Ostro­mol és olyan ajánlatokkal mérgezi meg az éle­temet, ami felháborít és undorral tölt el. Meg­jegyzem, ő fiatalember, aki — mint maga mondja —, nem is szándékozik megházasodni, mert így könnyebben élheti világát. Élhet szenvedélyének is, vágyainak is Szere­tőket tart s engem is be akar hálózni. Bár reg­geltől estig robotokat hitvány, csekély fize­tés mellett, de ez neki még mindig nem elég. Azt kívánja, hogy legyek az övé. Ki is jelen­tette, hogy csak úgy maradhatok mellette, ha ebbe beleegyezem, különben megkapom a fel­mondásomat. Én ellenállok. Irtózom a piszoktól és a lelki fertőtől. Ér­zem, hogy nem egy ilyen életre születtem s hogy élhessek, szükségem van az önbecsülé­semre éppen úgy, mint a mások becsülésére. Még a kenyérért se tudnám becsületemet fel­áldozni. Én ezt tudtára is adtam főnökömnek. Ő csak mosolygott és legyintett. Ezzel azt je­lezte, hogy semmibe se veszi az én felfogáso­mat s nem is akar lemondani se az ostromról, se a biztos zsákmány tudatáról Hova, kihez meneküljek? Nincsen, aki megvédjen. Magam­nak kell őzt állanom, hogy­ el ne gázoljanak. De várjon bírom-e a harcot továbbra is? S mi lesz velem, ha elveszítem az állásomat? Hiszen ma olyan nehéz az elhelyezkedés s olyan olcsó a női becsület. Mit tegyek? Mondja meg nekem a Szívek Patikája, milyen úton kell haladnom, hogy­ a kísértésnek vége legyen s megszabadulva, visszanyerhessem legfőbb kincsemet, lelkem békéjét és nyugalmát. Margit A Kis Újság válasza: A Szívek Patikája talán mindenkinél jobban ismeri azt a veszedelmet, amely a kenyérke­reső nőt pályáján fenyegeti. Hisz a hozzánk befutott panaszok és sebek legnagyobb hányada mind azt igazolja, hogy a férfi, mikor kenyéradó gazdává válik, nagyon gyakran visszaél — legalább is megkísérli, hogy visszaéljen adott helyzetével. Rosszul is fizet, ki is használ s mindehhez még el is akarja gázolni szerencsétlen áldozatát. Csak a jó Isten tudná megmondani, hány tragédia rej­tőzködik egy-egy ilyen gépírónői, titkárnői állás nyomorúságos 60—80 pengős inségsegély mellett, önt is kísértésbe vitte a szomorú sorsa. Ott áll az élet küzdő terén. Szépsége és fiatalsága öröm és boldogság helyett a kárhozat poklát, jelenti önnek. Megkívánták ezt a fiatalságot is, szépséget is és el akarják rabolni. Át akarnak gázolni rajta. A kis keresetért ugyancsak meg­dolgozik. De ez nekik nem elég. Hozzá kíván­ják a maga tisztaságát is a ráadásnak. Fenyegetik, hogy elveszti az állását, ha az alkura nem hajlandó. Mi lehet a felelet egy ilyen lélekvásárra, egy ilyen becstelen kerí­tésre? Azt hiszi, hogyha oda dobja magát a kísértésnek, megmentette az állását vele? Ko­rántsem. Egy ilyen férfibestia nem elégszik meg egy áldozattal. S ha eléri célját, mint a vérengző vad — új zsákmány után szimatol. Ebből tehát világosan következik, hogy ment­ségül az a magyarázat sem állhat meg a nő részéről, hogy ,,a kenyeremért áldoztam fel tisztességemet''. Nem bizony. Mert a kísértésbe hozott nő addig sokkalta biztosabban ülhet író­gépe mellett, míg ellenáll. Addig a kísértő be­csüli. Ha többre nem, de legalább is vágyai ere­jéig. Mihelyt a csata eldőlt s a hóditó győzel­met aratott — az imádott nő megszűnt a ra­jongás bálványa lenni, összeomlott cseréppé vált, amitől előbb-utóbb szabadulni akarnak. Nemcsak, hogy lelki nyugalmát zavarták meg örökre, de még egy új nyugtalanság is járul eddigi kínjához, az, amely minden új nő meg­jelenésekor feltámad benne, hogy nem ez lesz-e az, aki őt a nyeregből kiüti. Ha tehát nem er­kölcsi magaslata védi is meg az élet küzdő­terére jutott nőt a férfi csábításoktól, megvéd­heti a józan okoskodás is, amelynek révén meg kell értenie, hogy addig lehet erős, kívánatos, hódító a nő, míg érinthetetlennek érzi őt a férfi. Mihelyt a szenvedély, vagy a számítás a férfi karjába kergette, nem érték többé s csak idő kérdése, hogy a hódító szabadulni akarjon tőle egy újonnan feljövő csillag kedvéért. Az a tudat adjon tehát ennek erőt küzdel­méhez, hogy míg tisztességét megőrzi, nem igen fogják állásától megfosztani, de annál in­kább akkor, ha becsületének védősáncait le­rombolja, kiszolgáltatja magát főnöke bűnös szenvedélyének. . Kedd, 1935 április 16 sportÚjság A Ferencváros kitűnő játékkal kétvállra fektette a Hungáriát Az Attila súlyos vereséget kapott Újpesten A Somogy majdnem meglepetést csinált Soroksáron, a III. ker. pedig Szegeden — A KIS ÚJSÁG TUDÓSÍTÓJÁTÓL — Harminc esztendőre visszamenően a magyar bajnokság mindenkori legnagyobb eseménye: a zöld-fehérek és a kék-fehérek egymás elleni bajnoki harca vasárnap zajlott le és újra húsz­ezer főnyi közönséget csábított ki a tavaszi nap­fényben pompázó gyönyörű Üllői­ úti sport­telepre. A magyar futballderbi a várakozáson felül kitűnő sportot hozott s a gyengébbnek vélt Ferencváros fölényes megérdemelt győzelmét eredményezte. Az előjátékon a Kispest és a Budai „11“ meg­osztoztak a pontokon. A miskolci Attilát sú­lyos vereség érte Újpesten a Phöbustól, míg Óbuda csapata Szegeden csaknem meglepetést csinált az elbizakodott honi csapattal szemben. Úgyszintén az erejében lebecsült kaposvári Somogy is csak balszerencséjének köszönheti, hogy Soroksárról nem vitt haza egy pontot. A részletes eredmények a következők: FERENCVÁROS—HUNGÁRIA 3:1 (1:0) Az első félidőben mindkét csapatnak több nagy gólhelyzete volt, de ezek közül csak Kiss sikerült rúgása révén jutott vezetéshez a Fe­rencváros. Szünet után a zöld-fehérek széllel szemben is jól megállták helyüket és különö­sen az ismét válogatott formát mutató Sárosi és két fedezettársa újabb és újabb rohamra indították a ferencvárosi csatárokat, akik Kiss és Kemény góljaival már 3:0-ra vezettek, ami­kor az utolsó percekben a Hungáriának Cseh révén sikerült szépíteni az eredményen. A Fe­rencváros ezzel a győzelmével bebiztosította magának a bajnoki táblázat második helyét. KISPEST—BUDAI „11“ 2:2 (1:1) A kispestiek többet támadtak, de fölényüket nem kísérte szerencse. A budaiak góljait Sztan­­csik és Rökk rúgta, a kispestiek mindkét gól­ját Nemes szerezte. SOROKSÁR—SOMOGY 2:1 (1:1) A Soroksáron lejátszott mérkőzés botrányos keretek között zajlott le. A soroksáriak kiváló válogatott hátvédje, Dudás, ugyanis egy össze­csapásnál súlyos rúgást kapott, később ugyan visszatért a pályára, de már nem vehette ki részét a játékból. A győztes csapat góljait Kelemen és Szenes, a kaposváriakét Galambos rúgta. SZEGED—III. KER. FC 2:1 (0:1) Közel négyezer főnyi közönség előtt Szegeden tartották meg a két egyenlő erejű csapatnak egymás elleni mérkőzését, amelyet inkább a szerencse döntött el a szegediek javára. Az óbudaiak Fenyvesi tizenegyeséből szerezték meg a vezető gólt, melyre a szegediek Gyurcsó és Vastag góljával feleltek. PHÖBUS—ATTILA 5:0 (2:0) Az újpesti berlini utcai pályán sima, izga­lommentes mérkőzést vívott a két csapat, amely az Attila megérdemelt, de kissé túlzott gólarányú vereségét eredményezte. A Phöbus góljai közül a nagy formában levő Solti négyet rúgott, az ötödiket pedig P. Szabó szerezte. Nagy meglepetések Békéscsabán, Győrött, Debrecenben és Pécsett KÖZÉPMAGYAR ALSZÖVETSÉG Szolnok: SzAK—Váci SE 4:4 (2:0), Sasha­lom: D. Magyarság—SASC 3:3 (1:1), Dorog: Szolnoki MÁV—DAC 2:2 (2:0). Balassagyar­mat: Tokodi VSC—BTSE 7:1 (3:0), Pécel: Pé­­celi AC—Pilisvörösvári BKSC 0:0, Vecsés: VSC —DAC 5:1 (1:0), Tö­tökszentmiklós: TFC— Szolnoki MÁV II. 1:1 (1:0), Sashalom: Isaszegi SE—SASC II. 3:1 (3:1), Monor: MSE—Rákosi VSE 3:0 (1:0), Csömör: Cs. MOVE—Rákoske­resztúri TE II. 6:2 (1:2), Nagymaros: NKMSE —NAC 3:1 (0:1), Gödöllő: GSK—Pécefi AC II. 6:0 (3:0), Cegléd: C. MOVE—Tápiószelei SC 0:0, Vác: Váci SE II.—V. Remény 5:1 (1:1), Szolnok: Sz. Cukorgyár—SzAK II. 3:1 (1:0), Albertirsa: ISE—Gyomrós SE 2:2 (2:1), Vecsés: VSC—Dunaharaszti AC 5:1 (1:0), Vác: Alsó­gödi SE—V. Törekvés 3:0 (2:0). • KELETI ALSZÖVETSÉG Debrecen: Püspökladányi MÁV—DKASE 3:3 (1:0), DVSC—DMTE 3:2 (1:1), Nyírbátori AFE — DVSC 2:0 (0:0), DEAC—DVSE 3:1 (2:0), Nyíregyháza: NyKISE—Karcagi MOVE 3:1 (3:1), Berettyóújfalu: BUSE—R. Turul­ 1:0 (0:0), Debrecen: KNSE—Postás 3:2 (1­:2), De­recskei MOVE—Dohánygyár 3:3 (2:1), Kisvár­­da: Nyíregyházi VSC—NATE 3:1 (1:0), Tisza­­polgár: PIAC—Nyíregyházi MOVE 2:2 (2:1), Kisújszállás: WFC—KTE 3:0 (1:0), NYUGATI ALSZÖVETSÉG Sopron: Tatabányai SC—SFAC 2:2 (2:1), Győr: Tatatóvárosi AC—ETO 1:0 (1:0), Zala­egerszeg: ZTE—Pápai Kinizsi 6:0 (3:0), Ma­gyaróvár: SVSE—Hubertus 3:2 (1:1), SVSE II. —Hubertus II. 2:2 (1:1), Veszprém: V. MOVE —ARAK 2:1 (2:1), Szombathely: SzSE—DAC 4:3 (2:1), Székesfehérvár: Szombathelyi MÁV— Előre 3:2 (1:1), Sopron: Sotex—Kapuvári SE 3:1 (2:0), Győr: Komáromi FC—ETO II. 3:2 (1:0), GyAC—TAC II. 8:0 (3:0), GyTC—Gyár­város 3:0 (2:0), Pápa: Perutz—Szombathelyi SE II. 8:1 (4:0), Keszthely: KTSE—Sárvári SE 2:1 (2:0), Fűzfő: FÁK—Péti KSE 3:1 (0:0). Győr: GyAC II.—II. ker. SC II. 3:0 (1:0). ÉSZAKI ALSZÖVETSÉG Pereces: PTK—Hatvani AC 3:1 (1:1). Diós­győr: Pálfalvai BVSE—DVTK 1:0 (0:0). Salgó­tarján: SETG—Bánszállási TK 3:1 (1:1). Mis­kolc: MVSC—GyAK 2:1 (1:1). Sátoraljaújhely: SAC—SSE 0:0. Rózsaszentmárton: RSE— Jászberényi KAC 4:0 (1:0). Jászberény: J. Lehel—Salgótarjáni BTC II. 6:0 (3:0). Sáros­patak: Diósgyőri AC—STC 7:0 (4:0). Pálfalva: Baglyassaljai SE—PRVSE II. 2:1 (2:0). Miskolc: MVSC II.—Diósgyőri SE 1:1 (1:0). Gyöngyös: GyÁK II.—Bélapátfalvai TK 4:2 (3:2). Ózd: DVTK—Szerencs 12:0 (5:0). Salgótarján: Hat­vani VSE—LSE II. 3:1 (1:1). Pereces: PTK II.—Miskolci MTE 1:1 (0:0). Eger: MESE— MFSK 8:0 (4:0). Borsodnádasd: BLASE — GyKASE 4:1 (1:0). DÉLI ALSZÖVETSÉG Kecskemét: KTE—Hódmezővásárhelyi MTE 3:0 (1:0). Szentes: Kecskeméti AC—Sz. MÁV 5:2­­(3:1). Szeged: SzTK—SzVSE .0:0, SzAK ifj. —Móraváros ifj. 6:0 (0:0). SzVSE ifj.—UTC ifj. 2:1 (0:1). Kiskunfélegyháza: Szegedi AK— KTK 2:2 (1:0). Makó: REAC—MTK 3:2 (1:2). Hódmezővásárhely: HTVE—Makói AK 2:0 (2:0). Kunszentmárton: KITE—Kiskunfélegy­házi TK II. 2:0 (1:0). Kiskunfélegyháza: Re­ménység—Tiszaföldvári ICE 3:1 (1:1). Kistelek: KITE—SzAK II. 3:1 (1:0). Szeged: KPLE— Zrínyi 4:2 (2:2). Szőreg: Postás—Rákóczi 2:1 (0:1). Szentes: Kecskeméti AC II.—Sz. MÁV II. 5:3 (3:1), SzTE II.—Kiskunfélegyházi Vas­utas 2:1 (1:1). Békéscsaba: CsAK—Cs. MÁV 1:0 (0:0), Cs. Törekvés—Tótkomlósi TC 7:0 (2:0). Mezőtúr: MAFC—Békési TE 7:2 (4:1). Gyula: GyAC—Turul 5:0 (2:0). Mezőkovácsháza: MTK —Orosházi TK 0:0. Elek: ETC—Gyulai TE 4:0 (2:0). Orosháza: OMTK—Sarkadi CASS 4:1 (1:0). Gyoma: Mezőberényi Törekvés—GyTK 3:0 (1:0). Mezőberény: MTK—Gyomai SC 4:2 (1:1). Szarvas: Bocskai—Kinizsi 3:1 (2:0). DÉLNYUGATI ALSZÖVETSÉG Kaposvár: KPAC—Pécsi AC 2:1 (0:0). Bács­almás: BSC—Bajai MTE 3:0 (2:0). Baja: Jánoshalmi TE—BSE 3:2 (1:1). Nagymányok: NSE—Simontornyai BTC 2:1 (1:1). Nagykani­zsa: NZTE—Szekszárdi T­SE 1:0. Pécs: PEAC —PVSK 1:1 (1:0). Pécsújhely: Nagykanizsai TE—DVAC 1:1 (0:0). Mohács: Pécsi MTE— MTE 1:1 (0:1). Nagyatád: CsTK—NTSE 1:1 (1:0). Pécs: PVSK II.—Sellyei TC 1:0 (0:0), Siklósi SE—PAC 5:0 (0:0), ZsSE—PSC 4:1 (0:0). Amatőr bajnoki eredmények I. OSZTÁLY UTE—TLK 3:0 (1:0), BESZKART—HAC 2:0 (1:0), III. ker. TVE—ZSE 3:1 (2:0), BSE— Postás 6:1 (2:0), Turul—Pamutipar 1:1 (1:0), URAK—Testvériség 1:0 (0:0), Törekvés—MAFC 2:0 (1:0), Elektromos—MTK 3:2 (1:2), Fér. Vasutas—FTC 3:1 (2:0), Kőbányai AC—VSC 3:3 (1:0), M­ÁVAG—EMTK 2:1 (0:0), Csepeli MOVE—BMTE 3:1 (0:1). II. OSZTÁLY „33“ FC—CsTK 0:0, PTESC—KKSE 3:0 (1:0), SzFC—BEAC 2:0 (1:0), SzAC—Kelenföld 3:2 (0:0), Féltén—KTC 5:1 (2:0), Gránit—BTC 4:1 (2:0), Hungária—KSC 5:0 (2:0), BTSE—MFTR 5:2 (2:1), BRSC—P. Törekvés 1:0 (0:0), MÁV Előre—PSC 5:2 (2:0), Vasas— VI. ker. FC 1:1 (1:0), KTK—Pannónia 2:1 (1:1), BLE—BVSC 0:0. I. OSZTÁLY NJTC—Köt. FC 4:4 (1:1), Hálókocsi—Húsos 2:2 (1:0), SzRTC—REAC 2:2 (2:0), Drasche— KAOE 4:0 (1:0)­ KTK—FSE 4:2 (2:0). Vér-i­halom—UTE 2:1 (1:1). GSE—UFC 3:1 (2:0). KAC—Ganz 1:1 (0:1). LTE—Spárta 3:2 (2:1). MFOE—NTC 0:0. BTK—Compactor 3:2 (1:1)­VI. ker. SC—P. Remény..3:2 (1:0). ZAC—RAFC 4:1 (3:1). MSC—UMTE 1:0 (0:0). TSC—PMTK 5:2 (1:0). A ligabajnokság állása 1. Újpest 10 62:15 32 2. Ferencváros 19 61:29 28 3. Hungária 19 59:29 25 4. Szeged­­19 36:38 22 5. Budai „11“ 19 34:30 19 6. Soroksár 19 31:40 19 7. Kispest 19 34:44 19 8. Phöbus 19 42:39 17 9. Bocskai 19 33:35 16 10. III. ker. FC 19 25:37 13 11. Attila 19 21:52 13 12. Somogy 19 20:70 5 Gerevich a tőrbajnok Érdekes meglepetést hozott a vasárnapi ma­gyar tőrvívó bajnokság: Gerevich Aladár (MAC), az utóbbi időben gyenge formát mu­tató fiatal kardvívó nyerte a bajnoki címet. Második helyen végzett Hajdú János (BSzKRT). Ő vívott legszebben az egész mezőnyben. 3. Maszlay (HTVK). 4. Bay (BEAC) és Dunay (BBTE). 6. Zirczy (HTVK). 7. Homoródy— Heris (HTVK). 8. Berczelly (HTVK). 9. Tóth Péter (MAC). A verseny szüneteiben párbajtőrbemutató volt a portugál Campos és Székelyhidy főhad­nagy között. Campos győzött 6:3-ra. A bajnoki versenynek mindössze harminc nézője volt. Pelle István győzött a magyar-német tornászviadalon Vasárnap este óriási érdeklődés mellett bo­nyolították le a német Breslauban az első ma­gyar-német tornászversenyt, melynek csapat-­ versenyét Németország nyerte 343.85 ponttal a magyar csapat 333.10 pontjával szemben. Az egyéni verseny győztese Pelle István magyar világbajnokunk lett 58.15 ponttal,­3. a­­sémét Schswarzmann 58 ponttal, 3. Wintner 57.30 ponttal. Hitler táviratban üdvözölte a magyar tornászokat A breslaui német-magyar válogatott tornász­csapat a határ átlépésekor táviratban üdvö­zölte Hitler kancellárt. A táviratra a német bi­rodalom elnöke nyomban válaszolt és meg­köszönte az üdvözlést, viszonozta azt, majd jó sportot kívánt a nemzetközi találkozóra. SPORTHÍREK Második ligabajnoki mérkőzések: Nemzeti FC—Millenáris 4:0 (2:0), Droguista—Váci Re­ménység 5:2 (3:0), Budatétény—Vasas 3:1 (1:1), VÁC—Szürketaxi 3:0 (2:0), Csepel— Nagytétény 3:0 (1:0), Budafok—Erzsébet 2:1 (0:1). Jó eredmények a MASz kezdők versenyén. A Magyar Atlétikai Szövetség által a BBTE sporttelepen rendezett Misángyi Ottó vándordí­jas kezdő­versenyén néhány igen jó ered­ményt értek el a fiatal versenyzők. A magas­ugrást Szirmák Dorog nyerte 168 cm-el, a 100 m-es síkfutásban Gergő TFSC 11.7 mp-el lett első, a súlydobást Papp TFSC 1120 cm-el, a rúdugrást Szilágyi 310 cm-el nyerte. A diszkoszvetésben Ráday, BBTE 3735 cm-el győ­zött, a gerelyvetésben Papp TFSC 52 m, és 66 cm-es nagyszerű eredménnyel lett első. A Mi­­sángyi-vándordíjas pontversenyt a TF­SC nyerte. A magyar lovaspólózók veresége Rómában. A nemzetközi lovaspóló mérkőzéseken vasár­nap került sor az olasz király kupájáért kiírt mérkőzésre Magyarország és F­ranciaország csapatai között. A mérkőzést erős küzdelem után 7:0 arányban a franciák nyerték meg. A Törekvés lett a vasutas birkózó-csapatbaj­nok. Vasárnap Dunakeszin bonyolították le az országos vasutas birkózó-csapatverseny máso­dik részét. Nyolc csapat közül a legjobb vasutascsapat címet a Törekvés nyerte vereség nélkül, második B Vasutas, harmadik Testvé­riség. A Postás nyerte a kerékpáros szövetség or­szágúti járőrversenyét. Az MKSz vasárnap ren­dezte a bécsi országúton járőr-csapatversenyét az OTT vándordíjáért. A vándordíjat a Postás Sport Egylet nyerte 4 óra és 24 perces idővel a BSE és az UTE előtt. Az egyesületek országúti bajnokságában jelenleg az UTE vezet, a Pos­tás, a BSzKRT és a BSE elött. A pestvidéki kerület atlétikai versenye. A Dunakeszin vasárnap délelőtt rendezett pest­vidéki kerületi atlétikai verseny a nagy szél­ ellenére is kimagasló eredményeket hozott. 110 m-es gátfutás: 1. Léhnert BSK 16.5 mp. 3000 m-es síkfutás: 1. Boleska Csillaghegy 9 p. 37 mp., 2. Balogh Csillaghegy 9 p. 53 mp. 1500 m-es síkfutás: 1. Kornély DAC 4 p. 21 mp.

Next