Kis Ujság, 1935. április (48. évfolyam, 75-97. szám)
1935-04-05 / 78. szám
Elveszik a kastélyt Már akkor felfordult világ volt Magyarrországon a határok felé. A vonatok csak katonákat szállítottak, napokig tartott, míg az ember a legkalandosabb módokon Budapestről Tamásfalváig tudott elvergődni. A szeszélyszállító vonatok zsúfoltak voltak, mindenkinek sürgős dolga akadt, mindenki hazarohant, nyugodt családi életek máról-Iiol- Lnapra felborultak. A férfiak bevonultak és la vezetés nélkül maradt gazdaságokba fejlesztett kapkodások közepette helyezkedtek ki az asszonyok, vagy az alkalmatlanoknak ■minősített távoli rokonok. Alig futott a vonat egy-két órát, már mellékvágányra tolnák, hogy helyet csináljanak valamelyik katonavonatnak, amely embereket vagy ágyúkat szállított a harctér felé. Megtörtént az is, ■itogy a vonatnak óriási kerülőt kellett tennenie, mert rendes útvonala fontos hadszíntéren vezetett keresztül, ahová már nem volt tanácsos civileknek elvetődni. A gyorsvonat is csak olyan csigalépésekkel kúszott előre, ■hogy ahhoz képest a tehervonat is expressznek tűnt fel. Piszok, izzadtság, bűz, korom, gyermeksírás nyomasztotta a fülkéket, melyek kínzó kamrákhoz voltak hasonlók. Időnként katonai detektívek kutatták át a sronatot, naponta legalább háromszor-négyzezer igazoltattak mindenkit. Kémek után szi■natoltak, a gyanúsabb férfiakat vagy nőket leszállították, megmotozták, podgyászát való- sággal darabokra szedték. Az utolsó kilométereket már szekéren tette meg Lili. Dél felé érkezett kastélyukhoz, de mely kaszárnyához volt hasonló. Már az országút melletti erdőszélen feltűnt a rengeteg katona. Nemcsak magyarok voltak, hanem német egyenruhába öltözöttek is. Árkokat ástak, drótsövényeket húztak. A falu házain óriási magyar, németnyelvű plakátok, azokon öles betűkkel: Statárium! A piactér zsúfolva katonai szekerekkel, lovakkal, ágyúkkal, gépfegyverekkel. A Matolcsy kastély előtt megerősített őrszemek. Azok csak hosszú magyarázkodás és igazoltatás után írottak hajlandók Lilit bebocsátani. Mindenfelé tiszti egyenruhák, parancsszavak, izgatott látás-futás. Telefoncsengetés. Lili meglepődött. Hogyan lehetséges ez? Hiszen nekik nem volt telefonjuk? A, persze, ez már katonai berendezkedés volt, ők vezették be a tábori telefont. Kábultan állt meg tulajdon otthonában. Mintha káprázat játszott volna vele. Ez már egészen új világ volt. A szobákból ismeretlen emberek léptek ki, akik udvariatlanul félretolták. Az egyik rá is kiáltott: — Mit keres itt? A tábornok úr senkitem fogad. A hivatalos jelentéseket hallgatja. Bizonyára valakinek a felmentése miatt jött könyörögni. Kár a fáradtságért. Mindenkinek meg kell tennie kötelességét. Vagy talán önkéntes ápolónő? Azoknak nem itt kell jeletkezniök. Szóljon a napos káplárnak, majd az elvezetteti... — Én Matolcsy Gézának, a kastély tulajdonosának a leánya vagyok... A tiszt udvariasabb hangot ütött meg, összecsapta bokáját és bemutatkozott: — Takách Béla főhadnagy! Bocsánat kisasszony, de nekünk mindenki gyanús, aki csak él. Nem csoda, hiszen ahány ember a környéken él, ez mind hozzánk szalad, hogy ■valamilyen ügyes-bajos dolgát elintézzük. Különösen az asszonyok. Szegények... nem csoda, hiszen a sok rendeletbe már egészen belezavarodtak. De hogyan is jutott eszébe, hogy ide jöjjön, ebbe a bolondok házába... Nem magának való hely ez! — Az édesapámmal akarok beszélni! Holvan, melyik szobában? — De hiszen édesatyja nem lakik itt! — Nem? — hökkent meg Lili. — Hát hol van? — A kastélyt ugyanis, amint látni méltóztatik, rekvirálta a katonaság. Édesatyja a szőlőben levő kis villába költözött... — Elvették az atyám kastélyát? — mondta elképedve Lili, aki még mindig nem értette, hogy miről van szó. A tiszt mosolygott. Háborúban vagyunk, kisasszony, amikor sok minden másképpen megy, mint a rendes viszonyok között. Természetesen nem vagyonelkobzásról vagy büntetésről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy hadviselés idején minden és mindenki a hadsereget tartozik szolgálni. A magántulajdon szentsége sem korlátozhatja a hadvezetőség zavartalan működését... Lili elsietett a kastélyból. Gyalog vágott a szőlő felé vezető útnak. Amikor Matolcsy megpillantotta leányát, felkiáltott örömében. Könnyek szöktek a szemébe, hozzárohant és átölelte. Lili is sírva fakadt. Hosszú ideig egyik sem tudott egy szót sem szólni. De ez a néma zokogás drámai dolgokról beszélt. Mind a kettentudták, hogy az élet micsoda szomorú romjai felett találkoznak. Lili tragikusan összeomlott szerelme és most itthon, ez a szörnyű felfordulás, amely elnyeléssel fenyegette ez ősi földet is!... Matolcsy boldog volt, hogy Lili eljött. Hiszen olyan sokszor akarta már visszahívni, olyan nagy szükség volt rá e válságos napokban. De sokkal büszkébb volt, semhogy ő közeledett volna leányához. Nem haragudott Lilire, de dacosan elhatározta, hogy megvárja, amíg Lili megtörik és magától tér vissza az apai házba. Állta a Bécsben tett ígéretet, hogy nem avatkozik lánya életébe, de a szíve tele volt keserűséggel, hálátlansággal vádolta Lilit és nagyon elhagyottnak érezte magát. De most egyszerre megtelt forró szeretettel. —• Milyen jó, hogy itt vagy, — mondotta és megindultan csókolgatta lányát — Apuskám, mi van itt, mi történt? Miért nem írtál? Matolcsy vállat vont. — Mit segíthettél volna te ezen? A mienknél sokkal nagyobb erők intézik most az emberek sorsát. Egyébként véletlen, hogy még Tamásfalván találtál. Engem is behívtak, hiszen tudod, hogy tartalékos főhadnagy vagyok. A főispán közbenjárására azonban ideiglenesen felmentettek, mint mezőgazdaságilag nélkülözhetetlent. Ötven családnak adok kenyeret. Én azonban ezt nem bírom. Az arcom ég a szégyentől, hogy még itthon vagyok. Nem merem az ismerősök köszönését fogadni. El akarom adni a birtokot. Most is ebben az ügyben tárgyalok ... De vérlázító, hogy micsoda uzsoraárakat kínálnak. És még gyalázatosabb, amivel ajánlatukat indokolják. Azt mondják, hogy a birtok a határszélen van. Hátha ellenséges kézre kerül. Hallottál már ilyent? Ezek a hitványak csak azért, hogy néhány koronát lealkudjanak, nem restellnek ilyen istenkáromlást kiengedni a szájukon! Egyébként valamit már eladtam a rétekből és az erdőkből is. — De hát meg kell ennek lennie? — kérdezte csüggedten Lili.— Mit tegyek? Idegenre bízzam a birtok kezelését, aki tönkre teszi? — És ha én vállalom? Matolcsy fejét rázta. — Talán, ha nem volnának ilyen zavaros idők. De hiszen minden percben új rendeleteket bocsátanak ki. Férfiak is belegabalyodnak a bonyolult paragrafusokba. Mindennap változik a munkaerő, behívják a földműveseket katonának. A környéken már csak asszonyok, meg aggastyánok dolgoznak. Minden bizonytalan, elrekvirálják a termést, az igás állatokat, szekereket. Ilyen viszonyok mellett hogyan akarnál dolgozni? Nem, kis leányom, nincsen más megoldás, el kell adnunk az ingatlanokat minél gyorsabban és minden áron... Majd a befolyó összegen veszünk egy bérházat. Azzal mégis kevesebb vesződség van. Azt el tudod te is igazgatni. És ha Isten segítségével vége lesz a háborúnak és élve visszajövök, hát majd csak lesz valahogyan. Talán lesz annyi, hogy megint ide jöjjün el és vegyünk egy kis földet, ha kisebbet is, mint a mostani. A háborúban mindenki veszít, mi sem úszhatjuk meg kár nélkül. Olyan áldozat ez, melyért még zúgolódnunk sem szabad, hiszen végeredményben a hazáért hozzuk! Lili lehajtotta fejét és sóhajtott. — Igazad van. Nem tehetünk másképpen! A következő napokat a birtokeladás izgalmai foglalták le. A Lili anyai örökségét képező ötszáz holdon felül még hétszáz hold volt Matolcsy birtokában. Ebből a hatalmas területből eddig csak négyszáz holdat sikerült eladni. Érdeklődő volt elég, de a legtöbb sopánkodott, hogy nem mer belemenni az üzletbe, meg kell várni, ameddig a helyzet kissé tisztázódik, ilyen bizonytalan időben valóságos öngyilkosság földbe fektetni a pénzt, mikor az áruknak toronymagasságba szökik az értéke. Amit az ember egyik napon vesz, akár cukrot, akár patkószeget vagy posztót, másnap már busás haszonnal adhatja tovább. Ki bolond földet vásárolni, mikor kizárólag ingókban van konjunktúra?! Végre mégis sikerült még ötszáz hold búzaföldet eladni. A megmaradt ötszáz holdat az öreg Olcsváry Gáspárnak adta árendása feles haszonra. Abból ugyan nem sok jövedelem lesz. Az öreg Gáspár nem igen ért már a föld műveléséhez. De hát az a fő, hogy megmarad a birtok. Jönnek az oroszok ... Matolcsy megkönnyebbülten lélegzett fel. Úgy döntött, hogy két nap múlva utazik Budapestre Lilivel, ahol haladéktalanul jelentkezik csapatesténél és bejelenti, hogy a felmentését nem veszi igénybe. A Sors azonban úgy akarta, hogy a búcsú fájdalmas napjait borzalmas események tegyék még tragikusabbá. Egy keddi napon délután történt, hogy kürtösök és dobosok járták be Tamásfalvát és felszólították a lakosságot, hogy hagyják el a falut. A határ közelében rendkívül erős orosz seregeket vontak össze és úgy látszott, hogy hadászati szempontból szükségessé válik az eddigi hadállásoknak hátrább fekvő védelmi vonalakra való visszavonása. Irtózatos pánik, kapkodás, jajveszékelés támadt. Erre senki sem számított. Hogy az ellenség be is vonulhasson, áttörhesse a legyőzhetetlennek vélt védelmi frontot. Hiába magyarázták a szakértők, hogy ez csak átmeneti intézkedés, semmi sincsen elveszve... azok a szerencsétlenek, akik apró gyermekeikkel együtt szekerekre kényszerültek ülni, hogy a bizonytalanba meneküljenek, gyér vigasznak találták. De különösen azok jajveszékeltek, akik alig néhány nappal előbb vásárolták meg a Matolcsy földeket. Becsapást, árulást, csalást emlegettek. Meggyanúsították Matolcsyt, hogy előre tudta azt, hogy Tamásfalvát kiürítik, ezért vesztegette el földjeit és sózta gyanútlan embertársainak nyakába. Vasvillával és kapákkal keresték, megölik, ha sikerül megtalálni. Szerencsére Matolcsy egyik régi cselédje idejében besúgta a közelgő veszedelmet és a megdöbbent földesúr leányával együtt kastélyába sietett, ahol az ott székelő tábornok védelmét kérte. A tábornok tíz katonát rendelt ki védelmükre, kocsira ültette őket és így mentek nagy kerülővel a szomszédos város vasútállomásáig, ahol szerencsére sikerült bezsúfolódniuk egy rettenetesen megtelt harmadosztályú vagonba, melynek folyosóján telepedtek meg kosarak, táskák és mindenféle ládák tetején. Ez bizony már a menekülök vonata volt. Rémítő és elszomorító kép. — Mennyivel jobb lenne már odakint a fronton. —– mormogta Matolcsy. Lili komoran hallgatott. Csak néha randáll ajka keserű mosolyra. Arra gondolt, hogy milyen magányos, elhagyott teremtés ő. Milyen könnyen búcsúzik édesatyja is. Hát nem gondolt arra, hogy mi lesz vele, ha ott maradna a harcmezőn?... Lehunyta szemét és érezte, hogyan csordul ki pillái alól a könny. Senki sem kérdezte, hogy miért sír... Természetes dolog volt ez. Azon csodálkoztak volna az emberek, ha valaki mosolyog. Ment, szuszogott a vonat Budapest felé. Vitte az újabb embercsapatot a telhetetlen városba, amely húzta, szívta maga felé a talajt vesztett boldogtalan emberpárcák tízezreit. Megtelt, felpuffadt a város, minden zugába emberbolgok nyüzsögtek, a legtöbb lakás tömegszállássá változott és minden kis emberféreg ötleteket verejtékezett, élni akart, üzletek után rohant reggeltől estig, adtak-vettek fantasztikus árukat, a ház falára pedig hatósági címerrel ellátott főkapitánnyal meg miniszterrel aláírt plakátokat ragasztottak, melyekben fegyházzal, vagyonkobzással, kipellengérezéssel fenyegették az árdrágítókat és áruhalmozókat. Ez volt az az idő, mikor senki sem ért rá, mindenki rohant és a villamosokon eauberfürtök lógtak. Matolcsy nem tudta megvenni azt a bizonyos bérpalotát. Kiderült, hogy az emberek ragaszkodnak ingatlanaikhoz. Hiába, nem lehet tudni, hogy mi történik a pénzzel? ! ! ! Matolcsynak nem volt ideje hosszú alkudozásokra. A hazulról hozott pénzt elhelyezte egy bankban és a letétjegyet átadta Lilinek, ő pedig bevonult a honvédhuszárokhoz. Három héttel utóbb, útnak indították a Kárpátok felé. Hónapok múltak, a hónapok esztendőkké sűrűsödtek és még mindig tartott és egyre újabb meglepetéseket, izgalmakat hozott a háború. De a nyomában járó gyász, pusztulás mintha csak a nagyvárosok határáig ért volna. A vidék sorvadt, a falvak kihaltak, a férfi nélkül maradt asszonyok koldusbotra jutottak, de a város mint egy gigászi boszorkányüst főzte undok gyönyörűségeit. Soha annyi pénz nem gurult az utcákon, mint ezekben a beteg, lázas esztendőkben és soha annyi könny nem omlott, mint a nagy tivornyázás kulisszái mögött. Lili Pestre hozatta Hilda nénit. A drága öreg nagynéni hiába rimánkodott, hogy inkább Lili menjen ismét Bécsbe, ahol most olyan nagy élet van, mint még soha. Lili legyőzhetetlen ellenszenvet érzett a császárváros iránt. Félt tőle. Házai között még ott kísértettek a közelmúlt gyötrelmes emlékei, melyek tönkretették életét. El akarta felejteni mindazt, ami történt. Mint a legtöbb szerelmében csalódott ember, ő is elhatározta, hogy soha senkinek sem nyitja meg többé szívét. Komoly munkát keresett, részt vett a különböző jótékonysági mozgalmak-ban és önkéntes ápolónő lett az egyik hadikórházban. De itt nem bírta Sokáig idegekkel, képtelen volt nézni a tengernyi emberszenvedést. Nem a borzalmas sebek riasztották el, hanem a sebesültek mindennél szörnyűbb panaszai, ahogyan elmondták családjuk szétzüllését, a harctéri szenvedések poklát és a minden tragédia betetőzését, hogy nem mehetnek többé vissza falvaikba, mert az most hadszíntér. A különböző jótékonysági bizottságok egyikében megismerkedett Van Gulden hol land úriasszonnyal. A hollandus nők akkori* ban úgy röpködtek az európai hadszíntereken, mint a jótékonyság angyalai Mistt egy boldog, semleges ország polgárnői karjukon vöröskereszttel járták a különböző frontokat, vigaszt, segítséget, apró ajándékokat vittek az embereknek, üzeneteket továbbítottak és főleg arra ügyeltek, hogy a foglyokkal emberségesen bánjanak. Van Guldenné véletlenül Magyarországra került és mint annyian, ő is szerelmese lett annak a különös mámornak, amelyet Budapest követ és különösen a dunaparti csodálatos panoráma árasztanak. Lilivel különösen jó barátságba lépett. Tetszett neki a komoly, okos leány. Van Guldenné barátsága egy kis változást hozott Lili életébe. Új barátnője kedvéért néha mégis felvette estélyi ruháját és együtt mentek el a Ritz-szálllóba, ahol akkoriban forrponton tobzódott az a harsányan színes és hangos élet, melyet az új hadigazdagok plántáltak oda. Röpült a pénz, véget nem érő sorban álltak a magánautók, szüntelenül szólt a jazz és a bár úgy festett, mint egy káprázatos divat- és ékszer-revü. Az éjszaka szépei szinte fuldokoltak a pénzben, selymekben, birillliánsokban, nem volt olyan szeszélyük, melyet ne tudtak volna megvalósítani. A társadalom mélyéről felszakadt új és mohó férfitömegek barbárul és ízléstelenül habzsolták a váratlanul ölükbe hullt gyönyöröket. Vagyonok úsztak el egyetlen éjszaka a különböző mulatókban. De a hadigazdagok rikítóan elegáns szmokingja mellett feltűnt néhány előkelőuniformis és békebeli frakk is, a diplomácia tagjai, régi, előkelő bankárok és vállalkozók is felbukkantak a pesti éjszaka csillogó erdejében. És éppen ezért senki sem töprengett túl sokat, mikor határoznia kellett. Sohasem köttettek házasságok olyan gyorsan, mint akkoriban. Lilit minden héten megkérte kéthárom férfi, akik egészen váratlanul bukkantak fel vagy a hivatalokban, melyekben megfordultak, vagy a társaságban. Akadt közöttük néhány egészen rokonszenves és értékes ember is, de Lili már szinte gépiessé vált udvariassággal tudatta mindegyikkel, hogy nem szándékszik férjhez menni. Van Guldenné, aki eleinte fejcsóválgatva nézte Lili férfigyűlöletét, kezdte sejteni az igazságot. Egyre kétségtelenebb lett előtte, hogy kis barátnője szerelmes valakibe. Ez magyarázza állandó szomorúságát, korához nem illő komolyságát és azt a szinte gyanús buzgalmat, mellyel a munkába vetette magát. Ez már a meneküléshez hasonlított, mintha kínzó gondolataitól akarna így szabadulni. Szombaton következik: Indulás a halottak birodalmába. TANÁCSADÓ H. L., Szabarikeresztur. Igen kérdéses, hogy a balesetet nem a saját vigyázatlansága okozta-e. A közvetlen megbízójától mindenesetre kártérítést kérhet, esetleg per útján is. Sz. V. cipész. Véleményünk szerint ön nem esik bejelentési kötelezettség alá, mert ön a Rendnek nem alkalmazottja, ön, ha önköltségi árat is, de mindenesetre bért fizet és élelmezési költséget. A munkáját pedig ugyancsak megrendelés szerint fizetik. Mindezen körülmény az alkalmazási viszonynak ellent mond. Hadviselt olvasó. Kártérítési igénye fennáll, forduljon ügyvédhez. H. I.: Mágnes. Az értéken felüli biztosítás érvénytelen. A felvett biztosítási összeg önt illeti, ennek a haszonélvezete illeti az anyját. A többi kérdésben csak az összes iratok és adatok ismertetése alapján lehetne véleményt mondani. Forduljon ügyvédhez. * . Műhelyre és üzletre vevőt, társat, érdeklődőt bőven talál, ha a Kis Újságban hirdet. Ilyen apróhirdetést 10 fillérért közöl a Kis Újság. Vidékről a hirdetés szövegét levélben küldheti el, ha mellékel 4 darab 20 filléres bélyeget. Cím: Kis Újság, Budapest 4.