Kis Ujság, 1935. április (48. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-16 / 87. szám

Hreld, 1935 április­ig Nem építik meg az algyői közúti hidat - A KIS ÚJSÁG TUDÓSÍTÓJÁTÓL - Bornemissza Géza kereskedelmi miniszter a választási küzdelem napjaiban Szegeden járt és akkor felhívták a miniszter figyelmét azokra az érdekekre, amelyek kívánatossá teszik az új algyői közúti hídnak mielőbbi felépítését, hi­szen jelenleg a Tisza két partja fölött szinte tűrhetetlen közlekedési viszonyok uralkod­nak és ezek súlyos károkat okoznak. Felhívták a miniszter figyelmét, hogy hiva­tali elődjei már többször ígéretet tettek, hogy mihelyt pénze lesz az államnak, az első épí­tendő hidat Szeged, illetve a Délvidék kapja. Bornemissza minisztertől most értesítést ka­pott a szegedi polgármester. Az értesítés szerint az állam belátható időn belül nem kerül abba a helyzetbe, hogy felépíttesse az algyői hidat, amivel fedezetet nem tud rá teremteni. A mi­niszter azonban átmeneti megoldáshoz folya­modik, mely abból áll, hogy addig is, amíg sor kerül az új közúti híd felépítésére, átalakítják a­z algyői vasúti hidat, hogy azon a közúti for­galmat lebonyolíthassák. Az erre vonatkozó tervek már elkészültek. A számítások szerint az átalakítandó hídon naponta 2400 közúti­­jármű mehet majd át, tízszer annyi, amennyit az algyői komp átszállít.­­A Honsz közgyűlései. A hadirokkantak országos nemzeti szövetségének budapesti, hatodik kerületi szervezete vasárnap tar­totta rendes évi közgyűlését. A tisztújítást megelőzően Sárkány Ferencet, a magyar rokkantügy vezéregyéniségét közfelkiáltás­sal ismét elnökül választották meg. Árvát­­falvy Nagy István dr. Cseh-Szombathy László dr és Szurday Róbert képviselők be­szédeikben kötelező hitvallást tettek, hogy a hadigondozottak sorsát nemzeti ügy gya­nánt fogják istápolni az új országgyűlésen. A közgyűlést Sárkány Ferenc csoportelnök nyitotta meg, majd vitéz Árvátfalvy Nagy István, Szurday Róbert és Csehszombathy László foglalkoztak a rokkantkérdéssel.­­ A kiskunfélegyházi csoport közgyűlését Sallai József csoportelnök nyitotta meg, majd Székely Ferenc központi főtitkár is­mertette a Honsz munkásságát. — A buda­pesti harmadik kerületi csoport közgyűlé­sén Szentessy Sándor országos alelnök tá­jékoztatta az óbudai hadigondozottakat a rokkantügyről általánosságban.­­ A buda­pesti hetedik kerületi csoport 13-ikán jól­sikerült kuruc-délutánt rendezett a Regős­­csoport közreműködésével. Rákóczi korát Rendek Károly, Darás Sándor és Hittig Gyula ismertették. Különleges ételbemutatók a Gázműveknél !(VX. Vilmos császár­ út 3. I.) Április 16-án, kedden délután 5 órakor. Gyorsan és olcsón készíthető tavaszi friss zöldségfélék és böjti különlegességek bemutatása. Anyagérték- és kalória-számítás. Azonkívül egy négyszemélyes étrend gyakorlati elkészítése. Belépődíj nincs, vendégeket szívesen látnak, ruhatár díjtalan. Budapest székesfőváros Gázművel. Negyedévre ítélték a szerelmes férjet, aki a feleségére lőtt. Zokogó fiatalember állt hétfőn a törvényszék előtt. Kovács András 36 eszten­dős ,villanyszerelőt azzal vádolták, hogy ez év február elején különváltan élő feleségét egy revolverlövéssel megsebesítette, majd amikor ártalmatlanná akarták tenni, egy késsel egy férfit is megszúrt. Kovács sírva vallotta, hogy bűnösnek érzi magát, azzal mentegetőzött, hogy halálosan szereti a feleségét, aki elköl­tözött lakásukról. A télen az asszonyt egy ide­gen férfival látta sétálni, mire szemrehányást tett neki. Azután kereste fel a feleségét szülei lakásán és kérte, hogy térjen vissza hozzá, m­ajd zsebéből mérget vett elő és kijelentette, hogy ha az asszony nem teljesíti a kérését, öngyilkos lesz. A felesége kinevette, mire el­keseredésében revolvert rántott, amely — állí­tása szerint — tudtán kívül sült el a kezében.­­A dörrenéstől úgy megijedt, hogy önkéntelenül másodszor is megnyomta a fegyver ravaszát és míg­­az első golyó nem talált, a második a felesége vállába fúródott. Azután már nem tudja, mi történt, arra sem emlékszik, hogy amikor lefogták, kést rántott és szurkálni kez­dett. Kovács feleségét is kihallgatták, aki azt vallotta, hogy a férje nem akarta lelőni, kü­lönben is kibékültek már egymással és együtt is laknak. Több tanú kihallgatása után a bíró­ság végül negyedévi fogházra ítélte Kovács Árpádot. Miután az ítéletben a vádlott és az ügyész is megnyugodtak, az jogerőssé vált. Közel 300 UFB házhelyet vettek el a tulaj­donosaiktól Vas megyében. Vas megyében na­gyon sok olyan házhelyhez juttatott van, aki nem tudta fizetni az esedékes részleteket a házhelyekért. Ezeknek az ügyével most foglal­kozott Vas megye közigazgatási bizottsága, amely kimondotta, hogy azokat a házhelyhez­­juttatottakat, akik a többszöri fizetési felszólí­tás ellenére sem tettek eleget fizetési kötele­­zettségüknek, haladéktalanul ki kell mozdítani a házhelyekből. Legnagyobb a kimozdítottak száma Körmenden, ahol nem kevesebbtől, mint 176-tól veszik el a házhelyet. Szombathelyen­­12, Sárvár vidékén 27, Sorokújfalun 10, a ne­­mescsói körjegyzőségek községeiben 15-en ve­szítik el a házhelyüket. Asztma és etsvbetegség, mell- és tüdőbaj, görvély­-és angolkór, a bőr megbetegedései és furunkulózis ese­teiben a mindig kellemes hatású természetes „Ferenc József“ keserűlviz az emésztőcsatornát alaposan kitisz­títja s a gyomor és belek működését kitünően szabá­lyozza. Száz oldalon sorolja fel a vádirat a miskolci zálogház panamáit Megkezdődött a második felvonás a bíróság előtt — A KIS ÚJSÁG TUDÓSÍTÓJÁTÓL . Alig hangzott el az ötévi fegyházbüntető íté­let Plánk Miklós volt főjegyző ügyében, máris új nagy bűnper tárgyalása kezdődött a mis­kolci törvényszéken. Az Apolló-mozi botrányai után a városi zálogház csúf panamáit teregetik ki. Ezúttal Piánk helyett más, városi urak a vádlottak, így Rimóczy József tanácsnokot, a zálogház volt elnökét, folytatólag elkövetett hűtlen kezeléssel vádolják. Peiker Bélát, a volt főszámvevőt, aki éles vallomást tett a moziper során Plánk ellen, ezúttal mint felbujtót vonják felelősségre. Az ügyészség ifjabb Wittich Andor könyvelőt hi­vatali sikkasztással, közokirathamisítással, csa­lással, orgazdasággal, Bartos Béla volt zálog­házi igazgatót hűtlen kezeléssel, hivatali sik­kasztással, megvesztegetéssel és okirathamisí­tással vádolja. Vaktor Géza volt becslő ellen szintén hivatali sikkasztás, hűtlen kezelés, csa­lás és orgazdaság a vád. Nagy Gyula városi számvevőt, mint közokirathamisításban tettes­társat, Áfra János városi számvevőt közokirat­hamisítás bűntette miatt. Kozslik István ügy­védet bűnpártolás vétsége miatt vonja felelős­ségre a miskolci törvényszék. A hétfői tárgyaláson órákon át ismertették a 100 oldalas vádiratot, amely megdöbbentő képet ad arról, mit követ­tek el nagyfizetésű emberek éveken át, Miskolc város közönsége ellen. Több mint 300 tanút akarnak kihallgatni és így a tárgyalás a jelek szerint a hónap végéig eltart. A hétfői tárgyaláson, meglepetésre, minden visszaélést őszintén feltárt ifjabb Wittich An­dor, aki teljes megbánást mutat. Főleg azt vi­lágította meg, mikép játszottak ki hatóságot és üzletfélt a zálogházi árverések során. — Szabadrablás folyt — úgymond — a miskolci városi zálogházban már eszten­dők óta. Ha egy értéktárgy megtetszett valakinek a zá­logházi benfentesek közül, akkor annak az ér­téktárgynak örökre befellegzett. Ha a betevő érdeklődött a betett tárgy iránt, azt a választ adták neki, hogy elárverezték, pedig ezeket a tárgyakat csak félretették. Ha Rimóczy tanácsnok az árverés előtt egyes tárgyakra bejelentette igényét, azo­kat a tárgyakat elvonták az árverés elől. Hozzátette, hogy a jegyzőkönyvben meg is jelölték ezeket a tételeket. Ezt a rendszert a városi zálogháznál Vaktor Géza zálogházi be­csüs kezdeményezésére vezették be. A többi vádlott már nem­ vallott ilyen őszin­tén. A tárgyalást ma, kedden reggel folytatják. MAI MUNKAVISZONYOK Két polgár beszélget. — Kevés munkaadó szavazott vasár­nap az OTI-választásokon. — Úgy látszik, a munkaadók nem akartak munkát adni a szavazatsze­dőnek. Halálozás. Szombaton éjjel egy katonatiszti családnál tartott estélyen tragikus hirtelenség­gel meghalt Ambrózy Gyula nyugalmazott tá­bornok. A legjobb hangulat közepette hirtelen rosszul lett és néhány perc alatt meghalt. Ambrózy Gyula 61 éves volt, előbb a budapesti és a szombathelyi csendőrkerület parancsnoka volt, legutóbb pedig a csendőrség felügyelőjé­nek helyettesi tisztjét töltötte be, amikor nyug­díjazták. Kedden délután négy órakor temetik a farkasréti temetőben.­­ Pajor Sándor dr. a Fajor-szanatórium tulajdonosa, hétfőn reggel fél hat órakor a szanatórium épületében levő lakásán meghalt. A főváros társadalmában nagy népszerűségnek örvendő 75 éves főorvost máj­rák támadta meg. Bár a betegség egyre jobban hatalmasodott el rajta, még egy héttel a halála előtt is szorgalmasan dolgozott és minden ügyét elintézte. Betörések. A vasárnapra virradó éjszaka a földművelésügyi minisztérium előtt egy rendőr három gyanúsan viselkedő embert vett észre. Igazolásra szólította fel őket, kiderült, hogy mind a három régi ismerőse a rendőrségnek, több évet ültek betörésekért és kasszafúrásért. Szamánszki Ferencet, Szamánszki Józsefet és Buzumkó Gézát, miután megállapították, hogy a minisztérium pénztártermének egyik abla­kát már be is nyomták, letartóztatták.­­ A csepeli régi temető őre bejelentette a rendőr­ségen, hogy hétfőre virradó éjjel betörők jár­tak a temetőben és három család kriptáját feldúlták. A rendőrség Tiala László munkás és három fiatalkorú társa személyében elfogta a temetőrablókat. Párbaj lett egy peres ügyből. Hangos bot­rány játszódott le vasárnap este a Fálk Miksa­­utca 8. számú ház előtt. Nyolc óra tájban kilépett a kapun a házban lakó Csillag Aladár ügyvéd. Ekkor eléje ugrott Széll László és izga­tottan felelősségre vonta egy peres ügy miatt. Szóváltás támadt köztük és eközben Széli meg­ütötte Csillagot. Verekedés támadt köztük. A járókelők választották el őket. Az ügynek lova­glás folytatása lett. Csillag hétfőn reggel lova­­gias elégtételt kért Széli Lászlótól. Négyévi fegyházra ítélték a gyilkos gomba­szedőt. A Kis Újság annak idején írt arról a tragikus gyilkosságról, amely Vas megyében a réti uradalom egyik erdejében történt. Vörös Géza vasmegyei öldői gombaszedő legény több társával gombát szedett az erdőben. Az urada­lom vezetőjének tudomására jutott, hogy az erdőben gombatolvajok garázdálkodnak és ezért bekeríttette a tolvajokat. Amikor Mészá­ros Imre uradalmi cseléd a tolvajok közelébe ért, Vörös Géza hirtelen megfordult, előkapta a kését és azt markolatig Mészáros mellébe döfte, aki röviddel később belehalt sérüléseibe. A szombathelyi törvényszék annak idején szán­dékos emberölés miatt 12 évi fegyházra ítélte Vörös Gézát. A győri tábla előtt, amely egy ízben már tartott tárgyalást ebben az ügyben, Vörös Géza azzal védekezett, hogy önvédelem­ből ölte meg az uradalmi cselédet. A gyilkos gombaszedő ügyében a győri tábla pénteken újabb tárgyalást tartott, amelyen Vörös Gézát, csupán halált okozó súlyos testi sértésben mon­dotta ki bűnösnek és ezért 4 évi fegyházra ítélte. Az ítélet nem jogerős. KIS ÚJSÁG* KECSKEMÉTI PÁRBESZÉD Ketten beszélnek. — Fellendül a bélyegüzlet. — Hogy-hogy? — Eckhardt kijelentette vasárnap, hogy pártja a most lefolyt választáso­kat meg fogja bélyegezni. SZÍNHÁZ­I MOZI * RÁDIÓ A szegedi színtársulat, amely most Sziklai Jenő igazgató vezetése mellett a Király Szín­házban vendégszerepel, a Montmartrei Ibolya sorozatos előadásai után még egy operettet mutat be: Krasznai-Krausz Mihálynak „Fel­ségesasszony" című operettjét. A nyár folya­mán a szegedi színtársulat több vidéki szín­padon vendégszerepel, többek között Sió­fokon és Tatabányán szabadtéri előadások keretében. AZ ORSZÁGOS SZÍNÉSZEGYESÜLET KÖZ­GYŰLÉSE ma délelőtt 17 órakor kezdődik. Három napig tart a színészek parlamentje, amely az egész magyar színészetnek, de külö­nösen a vidéki színészetnek igen fontos esemé­nye. A közgyűlésen sok nagyfontosságú kérdés kerül megvitatásra. Chevalier, a híres francia fimszínész, aki most érkezett vissza Amerikából Párizsba, kö­zépeurópai művészkörútra indult. Szóba került budapesti vendégfellépése is, de mivel egyetlen fellépésért ötezer pengőt kér, a vállalkozók el­álltak szerepeltetésétől. Súlyos betegen fekszik hónapok óta Med­­gyasszay Vilma, a kiváló dalénekesnő, aki izü­leti gyulladásban szenved. Márkus Emília, a Nemzeti Színház művésznője is beteg, súlyos inrándulást szenvedett. Ő azonban már jobban van. Az angol uralkodópár ezü­stjubileuma alkot­­kalmából rendezendő ünnepi hangversenyen a világ leghíresebb öt művésze között Szigeti Jó­zsef, a kiváló magyar hegedűművész is fellép. CSUKRÁSZDÁBAN játszódik az az új kis da­rab, amelyet a közeli napokban mutat be az Andrássy­ úti Színház. Molnár Ferenc darabjá­nak, a ,,Cukrásznénak“ hősnőjét Tőkés Anna játssza, akit Budapest leghíresebb cukrászai tanítanak arra, hogyan kell szakszerűen dol­gozni egy cukrászdában. Szőke Szakáll, a kitűnő magyar filmkomikus legközelebb Palesztinába megy filmezni. A hosz­­szú utat Bulgárián és Törökországon át autón teszi meg. Huszonhat napig utazik oda, ugyan­annyit vissza és harminc napot tölt a filmfelvé­telek színhelyén. A MAI SZÍNHÁZAK Operaház: A láng (fél 8). — Nemzeti Színház: Az utolsó szerep (fél 8). — Vígszínház: Lovagias ügy (8). — Magyar Színház: Nincs előadás. — Belárosi Színház: Egy asszony hazudik (8). — Pesti Színház: Nincs elő­adás. — Kamaraszínház: Százhuszas tempó (8) — Vá­rosi Színház: Hangverseny (8). — Fővárosi Operett­színház: Simon Judit (8). —Király Színház: Montmartrei Ibolya (8). — Andrássy­ úti Színház: Geraldine (­él 9). — Royal Revüszínház: Nincs előadás. — Terézkörúti Színpad: Szenzációs kiadás (9). — Bethleniért Színpad: Katz bácsi (fél 9). — Józsefvárosi Színház: Cigánykirály (fél 6, fél 9). — Erzsébetvárosi Színház: A templom egere (fél 6, fél 9). — Kisfaludy Színház: Marinka a tán­cosnő (fél 6, fél 9). — Komédia Orfeum: Nyelvbotlás (fél 9). MOZIK MŰSORA CAPITOL: Köszönöm, hogy elgázolt (fél 4, fél 6, fél 8, fél 10). — CASINO: Mr. Stanfield árnyéka (fél 4, fél 6, fél 8, fél 10). — CITY: Jönnek a tengerészek (4, 6, 8, 10. CORVIN: Köszönöm, hogy elgázolt (fél 4, fél 6, fél 8, fél 10). — CORSO: A londoni rejtély (11, fél 1, fél 4, fél 7, 10). — DÉCSI: Ez a villa eladó (4, 6, 8, 10). — FÓRUM: Megmozdul a világ (3. fél 6, fél 8, fél 10). — KAMARA: Ez a villa eladó (fél 4, fél 6, fél 8, fél 10) PatHfiint, egeret, mezei egeret es*k „HATINOI ", gyábboga­­rat, caólányt, rusznlt, hangyát „JUTSSI­“ irt gyökeresen I Mf ■ Állatra, emberre veszély tele­ni Szállítja „RATINOI,”­aborató­­rium, Budapest, VII., Péterfy Sándor­ utca 44. Telefon: 815-66 Tettének oka: képviselőválasztás Az öngyilkosságok krónikájában gyakori eset az ilyen meghatározás: „tettének oka: szeretem", vagy „tettének oka: gyógyíthatat­lan betegség", esetleg „anyagi bajok". De az, hogy „tettének oka: képviselőválasztás”­ eddig még nem fordult elő. Hát most ezt is megértük. Hódmezővásár­­hely közelében történt, hogy egy ottani gaz­dálkodó felkötötte magát az almafára. Búcsúlevelében azt írta, azért megy a ha­lálba, mert nincs megelégedve a képviselő­­választás eredményével. A politika már sok mindent okozott, de hogy ilyesmire is képes, ezt nem hittük volna. Mint ahogy az is ritkaság, hogy valaki ennyire komolyan vegye a politikát, mint ez a szegény ember. Aki nem volt jelölt, se hivatalos, se nemhivatalos, se pártonkívüli, csak egyszerű szavazópolgár. A kibukott jelöltről is bizonyos, hogy nincs megelégedve a választás eredményével, de azért nem hal bele. Fenti szavazópolgárnak nem tetszett a vá­lasztás eredménye, felkötötte magát. Hát nem, ennyire mégse szabad komolyan venni a politikát. Kecskemét svájci vendégeinek ünnepélyes fogadtatása. Nemcsak a főváros, hanem a vi­dék nagyobb városai is arra törekednek, hogy a tavasszal kezdődő idegenforgalmat fokozzák. Legutóbb Kecskemét városa vendégül látott egy hatvantagú svájci kiránduló csoportot, aki­ket a város képviseletében Liszka Béla dr. fő­­jegyző fogadott. A svájci kirándulókat a város­háza ez alkalomra ünnepélyesen feldíszített dísztermében fogadták és üdvözölték. A ben­sőséges, meleg üdvözlés után a svájciak a vá­rosháza elé mentek, ahol mintegy köszönő vál­­aszul a szívélyes üdvözlésre, elénekelték né­metül a magyar Himnuszt. A közönség hatat-­­más tapssal fogadta a kedves jelenetet, amely után a svájciak lelkes hangulatban kiutaztak a híres bugaci pusztára. Meghalt egy papírkereskedő, aki két hét­tel ezelőtt mérgezte meg magát. Hétfőm volt két hete, hogy a Dessewffy­ utca 4. számú ház első emeletén levő lakásában szublimáltás megmérgezte magát Sorger La­­jos 54 éves papírkereskedő. Tettét észrevet­ték és a mentők a Rókus-kórházba vitték, ahol mikor magához tért, kijelentette, hogy örült, hogy él, tettét, amelyet idegrohamá­ban követett el, már megbánta. Azt is el­mondta, hogy régebben jólmenő papírüzlete volt, amely azonban a gazdasági válság következtében tönkrement, családi bajai is voltak, azért akart meghalni. Sorger életét igyekeztek megmenteni, de az orvosok fára­dozása sikertelen volt, mert hétfőn reggel meghalt. Kórházi párnája alatt búcsúlevelet találtak, melyet még öngyilkossága előtt írt A rendőrségnek szóló levélben az állt, hogy anyagi bajai miatt lett öngyilkos és arra kérte a hatóságokat, ha meghal, ne boncol­ják fel. Ss. Hín H.. ?ánj 3 w 5(m­elyet? 8:Jél 10)- - ROYAL APOLLÓ: Hindu lándzsák (4, 6, 8, 10) _ SCAI­A* a grím­e S/Ími W's Wó)" mANU: Al­á"h* A RÁDIÓ MUSORA BUDAPEST L (530.5 m.) 7?rP?- utána hanglemezek. 18: Hírek 10 28- ván^t­ii51 * *^11 b’K40 tojásokkal. Irta Ferenczy Isti • z1eJ^S^f,mrk^.a ‘akásbTM- 11 *•: Nemzetközi Fft/tnl. i!g! hVi 121 Déli harangszó. 12.85: Zipernovszky Köl^n th g«*dra’ tj1ux, J°ysel énekel zongorakiséretlel, és virálb­o­lt H, ^k' , '20: ‘átjelzés, időjárás, éírlmkh­ín­ol­é­s ,S*1 ‘Yag5'ar 8*al°nölds. 2.40: Hírek, niiv S, piaci árak árfolyamhírek. 4.10: Assze­u ,F-mtos időjárásjelen­ül'rk­.h. ■, Ó;’,S?1Z ko,né­v sorozatban: Schöpflin i­o­nian­ Mik^a,h.: palócok' című művéről. 5.70: Rácz Béla és cigányzenekara. 8.28: A magyar ze­­n­é­k újdonsága,. Magyar Sándor előadása. 8.50: Maleczky Oszkár énekel zongorakísérettel. 7.88: A szív néhány csodálatos érdekességéről. Hasenfeld Artúr az eroetemi tanár előadása. 8: Hanglemezek. 8.88: Claudel- AiK g _“Or,vat^ ArPád. Bevezetőt mond Gyergyai Albert 9.35. Hírek. 9 45. Francit César: A nyolc boldog­és nc m­ora,^num* n* részének közvetítése a Városi színházból. Közreműködik a Székesfővárosi Énekkar és a Coeur Philharmonique de Paris 62 tagú kórusa, a­ Budapesti Hangverseny Zenekar, Marie Terese Dovergne, Í.A ,.y e£rna ysz°Prán), Basilides Mária (alt), Szentmi­­háli Tibor (tenor), Tibor Zoltán (bariton), Kálmán Oszkár (basszus). Vezényel Lévy Ernst. 11.15: Időjárás­je­lentés. Majd A főiskolai világbajnokságok Budapesten. Neubauer Konstantin előadása. 11.30: Közvetítés az Os­­tende-kávéházból. Az Erőss—Takács jazz-zenekar mű­sora Kalmár Pál énekszámaival. 0.05: Hírek. BUDAPEST II. (834.5 m.) 5.85: Vakáncsosok és tirpákok. Diószeghy Miklós dr. előadása. 6.25-től 7-ig: Dömötör Lajos fuvolázik zongo­rán kíséri Kósa György. 7.05: A földmivelésügyi­ minisz­térium mezőgazdasági félórája. 8-tól 11.30-ig: Babh-est közvetítés a Deák-téri evangélikus templomból. Közre­működik a Lutheránia-vegyeskar, A Fasori Evangélikus Énekkar. Peschkó Zoltán és Kapi-Klárik Jenő (orgona). 8.40: Hírek, idő­járás jelentés. Közvetítőállomások műsora: 6.45-től délután 6.50-ig: Azonos a Budapest I. műsorá­val. 7.05-tól 7.40-ig: Azonos a Budapest II. műsorával. 8-tól: Azonos a Budapest I. műsorával.

Next