Kis Ujság, 1935. július (48. évfolyam, 147-172. szám)
1935-07-19 / 162. szám
r* ^fF\ SzmbountrtlU 4 it limai Montabán Izabella Az a perui leány, aki magára vállalta és akinek el kellett játszania a Spanyolországból végre megérkezett Montabán Izabella szerepét, már az álompalotában tartózkodott és pedig Manuéla asszony szobájában. Pedro beszélgetett vele és ő látta el az utolsó utasításokkal. A vén szolga feltűnően izgatottan viselkedett, mert végeredményben nem kis jelentőségű vállalkozásról volt szó, amelynek kimenetele igazán nem lehet közömbös. A minden hájjal megkent, legravaszabb róka is ideges lesz, ha elkövetkezik az, amit ugyan már régen akart, de amit azért halasztgatott a legszívesebben az utolsó pillanatig, mert nem bízott az eredményben. Most azonban már nem lehetett szó halasztásról és visszatáncolásról. Manuéla asszony vén cinkostársa tehát úgy viselkedett, mint egy rossz diák, aki nem bízik a vizsga sikerében, aminek az időpontja most már kikerülhetetlen. A perui leányt is elhagyta eddig tanúsított hidegvére. Most, amikor elkövetkezett a döntő jelentőségű első találkozás, amikor szemtől szembe kerül Don Miguel Tarragonával, az Amazon nábobjával és egész Peru leggazdagabb emberével, most amikor beszélni fog vele és ettől a beszélgetéstől, ettől az első találkozástól függ úgyszólván minden: a teljes siker, vagy a szomorú vereség, most bizony őt is elhagyta eddig tanúsított vakmerősége, elszántsága és vállalkozási kedve, amely eddig határtalannak látszott. Gyönyörű ruhájában és pompásan megfésült haj koronája alatt olyan izgatottan pislogott a szeme, mint egy megkergetett verébé, amely nem is tudja, mikor és hol vár reá szabadulás és megpihenés. Nem kevésbé, sőt talán még mindkettőjüknél izgatottabb volt a cselszövő Manuéla asszony, aki lihegve érkezett vissza ésélekzetfalva közölte, hogy Don Miguel már tudomással bír a leány megérkezéséről és várja menyasszonyát. Manuéla olyan hangon számolt be erről, mint valami világtörténelmű jelentőségű eseményről, amely akkora fontossággal bír, legalább is az ő szemében, hogy egy új korszak kezdetét fogja jelenteni. — Izabella, most légy ügyes! — mondta bátorítólag Manuéla. — Most mutasd meg, hogy mit tudsz és hogy mit tanultál tőlem, a mostohaanyádtól! — Igenis, anyám, ügyes leszek, — felelte haiál sápadtan a perui leány és bár feltűnően reszketett a hangja, de azért nem esett ki a szerepéből. Manuéla most a szemébe nézett és úgy mondta: — Ismétlem, leányom, amit egyébként is tudsz, hogy minden a te ügyességedtől függ! — Nem csupán a te sorsod, hanem a mi kettőnké is, — tette hozzá Pedro. Természetes, hogy ezek a mondatok éfigyelmeztetések még jobban felizgatták a perui leányt, ahelyett, hogy lecsillapították volna. De most már nem lehetett meghátrálni! Indulnia kellett és pedig Manuéla asszony kíséretében, mennie kellett Don Miguel Tarragona elé, aki az asszony szavai szerint már várja a menyasszonyát. Még egy pillantás a tükörbe, hogy rendben van-e minden, még néhány simítás a ruhán, hogy tökéletes legyen a megjelenése, még egy-két jó tanács, amit ugyan végtelen izgalmában már nem, ért meg, de amit Manuéla és Pedro még szükségesnek tartottak közölni vele... és aztán elindultak. A perui leány belekarolt Manuélába, mint gyermek az anyjába, így mentek a hosszú márványos folyosón, Don Miguel szobája felé. Don Miguel is izgatott lett, amikor Manuéla asszony közölte vele a váratlan és meglepő hírt. Az első pillanatban olyannak vélte a dolgot, mint aki egy édes álomból ébred a keserű valóságra. Bondi Szilvia tökéletesen elmosta emlékezetében az almériai leányt, akinek már a létezését is kétségbe vonta. De most, Manuéla közlése, visszaemlékeztette mindenre. — Vagy igaz, amit ez a gyalázatos teremtés állít .— gondolta magában — és tényleg megérkezett Montabán Izabella ... Ebben az esetben ügyesen és tapintatosan el kell intéznie ezt a kellemelten ügyet, fájdalommentesen ki kell ábrándítanom a férjhezmenetel reménységéből ezt a szegény leányt, aki nem oka semminek... Ki kell ábrándítanom és pedig azonnal, mert még csak egyetlen pillanatig sem lehetek fintlen Bondi Szilviához ... Vagy nem igaz, amit ez a gyalázatos teremtés hazudik és akkor az Isten legyen irgalmas Manuélához!... De akár így, akár úgy van a dolog, mindenesetre nagyon elővigyázatosnak kell lennem! ... Idáig ért gondolabban, amikor kopogtak az ajtón. — Tessék! — kiáltotta Don Miguel. Azok léptek be, akikre számított és akiket várt: Manuéla és egy valóban csinos, fiatal, fekete leány, — Don Miguel Tarragona, — mondta széles mosollyal a belépő Manuéla, — engedd meg, hogy bemutassam neked az én kedves mostohaleányomat, Montabán Izabellát, akit te menyasszonyodnak kegyeskedtél választani. .. — Nagyon örülök, — mondta kedvesen a férfi — és kérlek, kedves Manuéla, hagyj minket magunkra ... Az asszony ettől megijedt. Mégis csak okosabb lesz, ha az első találkozásnál és beszélgetésnél ő is jelen van. Hátha olyan dolgok kerülnek szóba, amikre a perui leány nem tud válaszolni, de amikre ő kitűnően megfelel. — Tudom, kedves Don Miguel, — mondta ravaszul mosolyogva, — hogy az én kis Izabellámmal négyszemközt szeretnél maradni ... Mégis arra kérlek, engedd meg, hogy első beszélgetéstek boldogságában én is gyönyörködjem . .. Aztán a leány felé fordulva, így folytatja: — Azt hiszem, az én drága Izabellámnak is ez az óhajtása .. . Hiszen olyan rég nem láttuk egymást... A perui leány akart valamit mondani, de nem volt rá ideje, mert Don Miguel közbeszólt és pedig harsány, parancsoló és ellenmondást nem tűrő hangon: — Mondtam már, Manuéla, hagyj minket magunkra! ... A menyasszonyommal igazán jogom van egyedül beszélni!... — Igen . .. persze . .. Don Miguel, — dadogott zavartan Manuéla. — Ha azt kívánod, akkor én engedelmeskedem... Már megyek i.. . Isten veled, leányom! ... Isten veled, drága Izabellám!. .. Homlokon csókolta a perui leányt, aki ebben a pillanatban azt sem tudta már, hogy élő-e, vagy halott és lassan elhagyta a szobát. Amikor magukra maradtak, Don Miguel kedvesen így szólt: — Foglaljon hielyet, kedves Montabán Izabella kisasszony! — Köszönöm szépen, — mondta a leány és leült. Csönd lelt. Don Miguel a leány szép arcát figyelte, amelyen nagyfokú izgalom reszketett. — Csak nem fél tőlem, kedves Montabán Izabella? — kérdezte a férfi. — Tőlem, a vőlegényétől? ... — Dehogy félek, — felette kényszeredett mosollyal a perui leány. — Ha szabad kérdeznem, kedves Izabella, mikor érkezett meg?... — A tegnapi hajóval érkeztem Spanyolországból, — válaszolta a leány olyan gépiesen, amelyből kiérződött, hogy betanult feleletet mond. Manuéla utasítása szerint. Don Miguel tudta, hogy tegnap valóban érkezett hajó Spanyolországból, amin ez a leány megérkezhetett. — Úgy látszik, mégis igazat mondott az a gyalázatos teremtés, — gondolta magában. — Tehát nagyon óvatosnak és elővigyázatosnak kell lennem . .. Hangosan pedig ezt kérdezte — Jó útja volt, kedves Izabella? — Igen, uram. — felelte a perui leány. — Szélmentes időben tettük meg az egész utat ... — No, ennek igazán örülök, — mondta őszintén Don Miguel. — Milyen kedves önuram, — mosolygott a perui leány, aki kezdett már belemelegedni a szerepébe és a betanult hazugságokba. — Mondja, kedves Izabella, miért várától ilyen sokáig magára? . .. Miért nem érkezett meg a mostohájával együtt?... — Nem jöhettem, mert gonosz emberek elraboltak! — hazudta szomorúan a perui leány. Don Miguel őszinte haragra gerjedt. — Elrabolták?!... És kik voltak azok a kötélrevalók, akik ilyet mertek cselekedni?! — Nem tudom, uram, — hazudta ártatlan képpel a leány két szakállas, gonoszarcú férfi... A nevüket nem tudom ... — És mit csináltak magával, szegény kislány?... — Fogva tartottak, mint egy rabot... — Szegény gyermek, ■— mondta őszinte részvéttel Don Miguel. — És nem kínozták? ... Nem bántották? — Egy ujjal se nyúltak hozzám, csak fogva tartottak, — mondta a leány, Manuéla utasítása szerint. — De hát mi céljuk volt ezzel? — Azt csak ők tudnák megmondani, uram, — sopánkodott a leány. — Hihetetlen! ... És hogy tudott megszabadulni a rabságból?... — Egyik nap nem zárták reám az ajtót... Magam se tudom, hogy miért... Talán megérezték, hogy örökké sírtam és jajgattam ... Vagy talán abban reménykedtek, hogy valaki jelentkezni fog értem és szép váltságdíjat fizet... Ez azonban elmaradt, ők pedig megunták, hogy tovább etessenek és eltartsanak, — hazudta folyékonyan a leány, az alaposan betanult leckét. Don Miguel hangjában őszinte meghatottság reszketett: — Szegény gyermek ... mennyit kellett szenvednie... És hogy tudott Amerikába jönni? — Tudtam, hogy hol van az én drága mostohaanyám és tudtam, hogy hol vár engem az én vőlegényem... A jó emberekhez fordultam, akik összeadták az útiköltséget... Megígértem, hogy innen visszaküldöm nekik ... — És mennyi volt az az összeg? ... A perui leány most zavartan hallatlon Ez a kérdés olyan volt, amire nem készült el. Akármilyen összeget nem mondhat, mert kiderülhet a hazugság. Manuéla és Pedro pedig elfelejtették ezt közölni vele. — Azért kérdem, — sürgette Don Miguel, — mert azonnal meg akarom küldeni... Don Miguel Tarragona menyasszonya egyetlen napig sem maradhat adósa senkiinek!... A leány érezte, hogy valamit mégis csak felelnie kell. — Uram, most nem tudom megmondani ... Majd megnézem a feljegyzéseimet és akkor pontosan közlöm . . . Don Miguel most már kissé gyanakodni kezdett. — Érdekes! — mondta furcsa hangon. — Arra nem emlékszik, hogy mennyi pénzt kapott a jó emberektől?... Még körülbelül sem? ... — Majd holnap felelek erre, — mondta szinte rimánkodó hangon a leány. — Ilát jó!... Beszéljünk akkor másról!... Melyik hajóval érkezett meg, kedves Izabella? A perui leány most már annyira zavart lett, hogy erre sem tudott válaszolni, pedig ezt alaposan a szájába rágta Manuéla és Pedro. Csakhogy, amint az első zavar bekövetkezik, az első hazugság észrevevődik, a legmegrögzöttebb hazudozó agya és emlékezete is felmondja a szolgálatot. Neki pedig igazán nem volt túlságos jártassága ebben, csupán a szédítő kilátások és a megvesztegető ígéretek vitték rá, hogy vállalkozzék a feladatra. — Nos, melyik hajóval érkezett meg, kedves Izabella? — kérdezte újból Don Miguel. — Nem tudok visszaemlékezni rá, — mondta majdnem zokogva a leány. — Még érdekesebb!... És Spanyolország melyik kikötőjében szállt hajóra?!... Diadalmasan, de mintha iskolai vizsgán válaszolna a feladott kérdésre, vágta rá a leány: —Spanyolország, Alméria nevű kikötőjében! ... — Úgy felel, mint egy diák a tanárjának .. . Mintha betanították volna és azt mondaná, amire betanították . .. —Uram, engem senki sem tanított be! — próbált erőtlenül tiltakozni a leány. — Én az igazat mondom!... Don Miguel nagyon a szemébe nézett a leánynak és halkan tagolva, gúnyosan így szólt: —• És ha azt mondanám, kedves leányom, nem is hiszem el, hogy maga Montabán Izabella? ... Mit felelne erre? — Miért nem hiszi el, uram? — kérdezte reszkető hangon a leány. — Azért, kedves leányom, mert az igazi Montabán Izabella nem így felelne a kérdéseimre! — csenged Don Miguel válasza... A perui leány lehajtóim fejét. Kii szeretett volna menekülni a szobából, de ahhoz sem volt bátorsága, hogy megmozduljon. Már aztse bánta, hogy minden szép álma megsemmisül. Csak ne bántsa őt Don Miguel Tarragona, ez a rettenetes ember! Szombaton következik: Manuéla és Pedro bűnhődése. «SpoletUjs Ag Már a szálloda sem felel meg a bécsieknek Miután a vasárnapi középeurópai kupameccs körül a bonyodalmak kissé elsimultak, megindultak a sportbeli készülődések a mérkőzésre. Az Austria ugyan a maga részéről mindent megtett az újabb veszekedés érdekében, ugyanis a körúti szállodát kifogásolta és mindenáron a Dunapartra akart menni lakni. A „lágyszívűségéről" közismert Sestát ugyanis „kiskorában az asztal körül kergették", ha nem dunaparti szállodában lakott. A Ferencváros, igen helyesen, rá sem hederített ezekre a nevetséges akadékoskodásokra, hanem nyugodtan és sportszerűen készülődik a vasárnapi mérkőzésre. A két hete pihenő láthatóan jót tett a csapatnak. A küzdőszellem kitűnő, egyetlen sérült sincs a csapatban, amely az utóbbi mérkőzéseken teljesen összeforrott. • Az Austria akadékoskodása talán visszavezethető arra a körülményre is, hogy a bécsi csapat összeállítása körül igen nagy bajok vannak. A csapat kitűnő összekötőcsatára, Jerusatem, már hetek óta sérült A vasárnapi Slavia elleni mérkőzés újból megtizedelte a csapatot. A csehszlovák játékosok hihetetlen keménységgel mentek a küzdelembe és egymásután hullottak a bécsi lila-fehérek a stadion gyepére Hétfőn és kedden az orvosok légiója körözte és kezelte a bécsi játékosokat hogy vasárnapra elfogadható állapotba jöjjenek. Mindezek ellenére sem sikerült, a hírek szerint, a csapat tagjait csütörtökig játékképes állapotba hozni és az Austria ott áll, hogy a budapesti mérkőzésre állítólag nincs elég játékosa. Éppen ezért szerződtetési tárgyalásokat foly- tattak. Az oszlásnak indult WAC egyik csatára, Schilling is az Austriánál trenírozik. Hogy milyen lesz a bécsiek összeállítása vasárnap, anról még senkinek nincs fogalma, bár a beavatottak szerint ezeket a híreket az elmaradhatatlan rémhírterjesztők kolportálják, hogy a magyarok elbizakodjanak. Vereség esetére már jóelőre elkészítették kifogásaikat, amelyek közül természetesen első helyen áll a sérült gárda. A bécsi csapat vezetői összevissza nyilatkoznak, minden értelem nélkül és teljesen biztosra vehető, hogy az Austria Jerusalem kivételével teljes csapatával áll ki a mérkőzésre. (72) Az Attila benyújtotta fellebbezését Az Attila ismeretes óvási ügye csütörtök este újabb állomáshoz érkezett. A miskolci csapat budapesti képviselője, Kerényi dr. benyújtotta a kellő megfontolás után elkészített beadványt, amely nyolc sűrűn teleírt oldalon sorolja fel ki-fogásait az ítélet ellen. Úgy a főváros, mint Miskolc közönségét élénken foglalkoztatják azok a tárgyalások, amelyeket az Attila még a bajnokság befejezése előtt folytatott. A híresztelések szerint a miskolciak tárgyalásba bocsátkoztak a BESZKÁRT-tal, az Elektromossal és a Nemzetivel a fúzió, illetőleg a Nemzeti Ligában való szereplés ügyében. Ezekre a vádakra vonatkozólag az Attila vezetősége kijelentette, hogy ilyen tárgyalások hivatalos formában soha nem kezdődtek és az erről elterjedt hírek a pletykák birodalmába tartoznak.