Kis Ujság, 1935. július (48. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-19 / 162. szám

r* ^fF\ Szmb­ountrtl­U­ 4­­­ it limai Montabán Izabella Az a perui leány, aki magára vállalta és akinek el kellett játszania a Spanyolország­ból végre megérkezett Montabán Izabella szerepét, már az álom­palotában tartózkodott és pedig Manuéla asszony szobájában. Pedro beszélgetett vele és ő látta el az utolsó utasításokkal. A vén szolga feltűnően izgatottan viselke­dett, mert végeredményben nem kis jelentő­ségű vállalkozásról volt szó, amelynek ki­menetele igazán nem lehet közömbös. A minden hájjal megkent, legravaszabb róka is ideges lesz, ha elkövetkezik az, amit ugyan már régen akart, de amit azért halasztgatott a legszívesebben az utolsó pillanatig, mert nem bízott az eredményben. Most azonban már nem lehetett szó halasztásról és vissza­­táncolásról. Manuéla asszony vén cinkos­társa tehát úgy viselkedett, mint egy rossz diák, aki nem bízik a vizsga sikerében, ami­nek az időpontja most már kikerülhetetlen. A perui leányt is elhagyta eddig tanúsí­­tott hidegvére. Most, amikor elkövetkezett a döntő je­lentőségű első találkozás, amikor szemtől szembe kerül Don Miguel Tarragonával, az Amazon nábobjával és egész Peru leggazda­gabb emberével, most amikor beszélni fog vele és ettől a beszélgetéstől, ettől az első találkozástól függ úgyszólván minden: a tel­jes siker, vagy a szomorú vereség, most bi­zony őt is elhagyta eddig tanúsított vak­merősége, elszántsága és vállalkozási­ kedve, amely eddig határtalannak látszott. Gyönyörű ruhájában és pompásan megfésült haj koro­nája alatt olyan izgatottan pislogott a szeme, mint egy megkergetett verébé, amely nem is tudja, mikor és hol vár reá szabadulás és megpihenés. Nem kevésbé, sőt talán még mindkettő­jüknél izgatottabb volt a cselszövő Manuéla asszony, aki lihegve érkezett vissza és­­élek­­zetfalva közölte, hogy Don Miguel már tu­domással bír a leány megérkezéséről és várja menyasszonyát. Manuéla olyan han­gon számolt be erről, mint valami világtör­­ténelmű jelentőségű eseményről, amely ak­kora fontossággal bír, legalább is az ő sze­mében, hogy egy új korszak kezdetét fogja jelenteni. — Izabella, most légy ügyes! — mondta bátorítólag Manuéla. — Most mutasd meg, hogy mit tudsz és hogy mit tanultál tőlem, a mostohaanyádtól! — Igenis, anyám, ügyes leszek, — felelte ha­iál sáp­ad­tan a perui leány és bár feltű­nően reszketett a hangja, de azért nem esett ki a szerepéből. Manuéla most a szemébe nézett és úgy mondta: — Ismétlem, leányom, amit egyébként is tudsz, hogy minden a te ügyességedtől függ!­­ — Nem csupán a te sorsod, hanem a mi kettőnké is, — tette hozzá Pedro. Természetes, hogy ezek a mondatok é­­figyelmeztetések még jobban felizgatták a perui leányt, ahelyett, hogy lecsillapították volna. De most már nem lehetett meghátrálni! Indulnia kellett és pedig Manuéla asszony kíséretében, mennie kellett Don Miguel Tar­­ragona elé, aki az asszony szavai szerint m­ár várja a menyasszonyát. Még egy pillantás a tükörbe, hogy rend­ben van-e minden, még néhány simítás a ru­hán, hogy tökéletes legyen a megjelenése,­ még egy-két jó tanács, amit ugyan végtelen izgalmában már nem, ért meg, de amit Ma­nuéla és Pedro még szükségesnek tartottak közölni vele... és aztán elindultak. A perui leány belekarolt Manuélába, mint gyermek az anyjába, így mentek a hosszú márványos folyosón, Don Miguel szobája felé. Don Miguel is izgatott lett, amikor Ma­nuéla asszony közölte vele a váratlan és meglepő hírt. Az első pillanatban olyannak vélte a dolgot, mint aki egy édes álomból ébred a keserű valóságra. Bondi Szilvia tö­kéletesen elmosta emlékezetében az almériai leányt, akinek már a létezését is kétségbe vonta. De most, Manuéla közlése, visszaemlékez­­tette mindenre. — Vagy igaz, amit ez a gyalázatos terem­tés állít .— gondolta magában — és tény­leg megérkezett Montabán Izabella ... Eb­ben az esetben ügyesen és tapintatosan el kell intéznie ezt a kellemelten ügyet, fájda­lommentesen ki kell ábrándítanom a férj­­hezmenetel reménységéből ezt a szegény leányt, aki nem oka semminek... Ki kell ábrándítanom és pedig azonnal, mert még csak egyetlen pillanatig sem lehetek fintlen Bondi Szilviához ... Vagy nem igaz, amit ez a gyalázatos teremtés hazudik és akkor az Isten legyen irgalmas Manuélához!... De akár így, akár úgy van a dolog, minden­esetre nagyon elővigyázatosnak kell len­nem! ... Idáig ért gondolabban, amikor kopogtak az ajtón. — Tessék! — kiáltotta Don Miguel. Azok léptek be, akikre számított és aki­ket várt: Manuéla és egy valóban csinos, fiatal, fekete leány, — Don Miguel Tarragona, — mondta széles mosollyal a belépő Manuéla, — en­gedd meg, hogy bemutassam neked az én kedves mostohaleányomat, Montabán Iza­bellát, akit te menyasszonyodnak kegyes­kedtél választani. .. — Nagyon örülök, —­ mondta kedvesen a férfi — és kérlek, kedves Manuéla, hagyj minket magunkra ... Az asszony ettől megijedt. Mégis csak okosabb lesz, ha az első találkozásnál és be­szélgetésnél ő is jelen van. Hátha olyan dol­gok kerülnek szóba, amikre a perui leány nem tud válaszolni, de amikre ő kitűnően megfelel. — Tudom, kedves Don Miguel, — mondta ravaszul mosolyogva, — hogy az én kis Izabellámmal négyszemközt szeretnél ma­radni ... Mégis arra kérlek, engedd meg, hogy első beszélgetéstek boldogságában én is gyönyörködjem . .. Aztán a leány felé fordulva, így folytatja: — Azt hiszem, az én drága Izabellámnak is ez az óhajtása .. . Hiszen olyan rég nem láttuk egymást... A perui leány akart valamit mondani, de nem volt rá ideje, mert Don Miguel közbe­szólt és pedig harsány, parancsoló és ellen­mondást nem tűrő hangon: — Mondtam már, Manuéla, hagyj min­ket magunkra! ... A menyasszonyommal igazán jogom van egyedül beszélni!... — Igen . .. persze . .. Don Miguel, — da­dogott zavartan Manuéla. — Ha azt kívá­nod, akkor én engedelmeskedem... Már megyek i.. . Isten veled, leányom! ... Is­ten veled, drága Izabellám!. .. Homlokon csókolta a perui leányt, aki eb­ben a pillanatban azt sem tudta már, hogy élő-e, vagy halott és lassan elhagyta a szo­bát. Amikor magukra maradtak, Don Miguel kedvesen így szólt: — Foglaljon hielyet, kedves Montabán Iza­bella kisasszony! — Köszönöm szépen, — mondta a leány és leült. Csönd lelt. Don Miguel a leány szép arcát figyelte, amelyen nagyfokú izgalom reszketett. — Csak nem fél tőlem, kedves Montabán Izabella? —­ kérdezte a férfi. — Tőlem, a vőlegényétől? ... — Dehogy félek, — felette kényszeredett mosollyal a perui leány. — Ha szabad kérdeznem, kedves Izabella, mikor érkezett meg?... — A tegnapi hajóval érkeztem Spanyol­­országból, — válaszolta a leány olyan gé­piesen, amelyből kiérződött, hogy betanult feleletet mond. Manuéla utasítása szerint. Don Miguel tudta, hogy tegnap valóban érkezett hajó Spanyolországból, amin ez a leány megérkezhetett. — Úgy látszik, mégis igazat mondott az a gyalázatos teremtés, — gondolta magában. — Tehát nagyon óvatosnak és elővigyáza­tosnak kell lennem . .. Hangosan pedig ezt kérdezte — Jó útja volt, kedves Izabella? — Igen, uram. — felelte a perui leány. — Szélmentes időben tettük meg az egész utat ... — No, ennek igazán örülök, —­ mondta őszintén Don Miguel. — Milyen kedves ön­­uram, — mosoly­gott a perui leány, aki kezdett már beleme­­legedni a szerepébe és a betanult hazugsá­gokba. — Mondja, kedves Izabella, miért várá­tól­ ilyen sokáig magára? . .. Miért nem ér­kezett meg a mostohájával együtt?... — Nem jöhettem, mert gonosz emberek elraboltak! — hazudta szomorúan a perui leány. Don Miguel őszinte haragra gerjedt. — Elrabolták?!... És kik voltak azok a kötélrevalók, akik ilyet mertek cselekedni?! — Nem tudom, uram, — hazudta ártat­lan képpel a leány két szakállas, gonosz­arcú férfi... A nevüket nem tudom ... — És mit csináltak magával, szegény kis­lány?... — Fogva tartottak, mint egy rabot... — Szegény gyermek, ■— mondta őszinte részvéttel Don Miguel. — És nem kínoz­ták? ... Nem bántották? —­­ Egy ujjal se nyúltak hozzám, csak fogva tartottak, — mondta a leány, Manuéla utasítása szerint.­­ — De hát mi céljuk volt ezzel? — Azt csak ők tudnák megmondani, uram, — sopánkodott a leány. — Hihetetlen! ... És hogy tudott meg­szabadulni a rabságból?... — Egyik nap nem zárták reám az ajtót... Magam se tudom, hogy miért... Talán megérezték, hogy örökké sírtam és jajgat­tam ... Vagy talán abban reménykedtek, hogy valaki jelentkezni fog értem és szép váltságdíjat fizet... Ez azonban elmaradt, ők pedig megunták, hogy tovább etessenek és eltartsanak, — hazudta folyékonyan a leány, az alaposan betanult leckét. Don Miguel hangjában őszinte meghatott­ság reszketett: — Szegény gyermek ... mennyit kellett szenvednie... És hogy tudott Amerikába jönni? — Tudtam, hogy hol van az én drága mostohaanyám és tudtam, hogy hol vár en­gem az én vőlegényem... A jó emberekhez fordultam, akik összeadták az útiköltséget... Megígértem, hogy innen visszaküldöm ne­kik ... — És mennyi volt az az összeg? ... A perui leány most zavartan hallatlon Ez a kérdés olyan volt, amire nem készült el. Akármilyen összeget nem mondhat, mert kiderülhet a hazugság. Manuéla és Pedro pedig elfelejtették ezt közölni vele. — Azért kérdem, — sürgette Don Miguel, — mert azonnal meg akarom küldeni... Don Miguel Tarragona menyasszonya egyet­len napig sem maradhat adósa senkiinek!... A leány érezte, hogy valamit mégis csak felelnie kell. — Uram, most nem tudom megmon­dani ... Majd megnézem a feljegyzéseimet és akkor pontosan közlöm . . . Don Miguel most már kissé gyanakodni kezdett. — Érdekes! — mondta furcsa hangon. — Arra nem emlékszik, hogy mennyi pénzt ka­pott a jó emberektől?... Még körülbelül sem? ... — Majd holnap felelek erre, — mondta szinte rimánkodó hangon a leány. — Ilát jó!... Beszéljünk akkor másról!... Melyik hajóval érkezett meg, kedves Iza­bella? A perui leány most már annyira zavart lett, hogy erre sem tudott válaszolni, pedig ezt alaposan a szájába rágta Manuéla és Pedro. Csakhogy, amint az első zavar b­e­­következik, az első hazugság észrevevődik, a legm­egrögzöttebb hazu­dozó agya és emlé­kezete is felmondja a szolgálatot. Neki pe­dig igazán nem volt túlságos jártassága eb­ben, csupán a szédítő kilátások és a meg­­vesztegető ígéretek vitték rá, hogy vállalkoz­zék a feladatra. — Nos, melyik hajóval érkezett meg, ked­ves Izabella? — kérdezte újból Don Miguel. — Nem tudok visszaemlékezni rá, — mondta majdnem zokogva a leány. — Még érdekesebb!... És Spanyolország melyik kikötőjében szállt hajóra?!... Diadalmasan, de mintha iskolai vizsgán válaszolna a feladott kérdésre, vágta rá a leány: —Spanyolország, Alméria nevű kikötő­jében! ... — Úgy felel, mint egy diák a tanárjá­nak .. . Mintha betanították volna és azt mondaná, amire betanították . .. —Uram, engem senki sem tanított be! — próbált erőtlenül tiltakozni a leány. — Én az igazat mondom!... Don Miguel nagyon a szemébe nézett a leánynak és halkan tagolva, gúnyosan így szólt: —• És ha azt mondanám, kedves leányom, nem is hiszem el, hogy maga Montabán Iza­bella? ... Mit felelne erre? — Miért nem hiszi el, uram? — kérdezte reszkető hangon a leány. — Azért, kedves leányom, mert az igazi Montabán Izabella nem így felelne a kérdé­seimre! — csenged Don Miguel válasza... A perui leány lehajtóim fejét. Kii szeretett volna menekülni a szobából, de ahhoz sem volt bátorsága, hogy megmoz­duljon. Már azt­­se bánta, hogy minden szép álma megsemmisül. Csak ne bántsa őt Don Miguel Tarragona, ez a rettenetes ember! Szombaton következik: Manuéla és Pedro bűnhődése. «SpoletUjs Ag Már a szálloda sem felel meg a bécsieknek Miután a vasárnapi középeurópai kupameccs k­­­örül a bonyodalmak kissé elsimultak, meg­indultak a sportbeli készülődések a mérkő­zésre. Az Austria ugyan a maga részéről min­dent megtett az újabb veszekedés érdekében, ugyanis a körúti szállodát kifogásolta és minden­áron a Dunapartra akart menni lakni. A „lágyszívűségéről" közismert Sestát ugyanis „kiskorában az asztal körül kergették", ha nem dunaparti szállodában lakott. A Ferenc­város, igen helyesen, rá sem hederített ezekre a nevetséges akadékoskodásokra, hanem nyu­godtan és sportszerűen készülődik a vasár­napi mérkőzésre. A két hete pihenő láthatóan jót tett a csapatnak. A küzdőszellem kitűnő, egyetlen sérült sincs a csapatban, amely az utóbbi mérkőzéseken teljesen összeforrott. • Az Austria akadékoskodása talán vissza­vezethető arra a körülményre is, hogy a bécsi csapat összeállítása körül igen nagy bajok vannak. A csapat kitűnő összekötőcsatára, Jerusatem, már hetek óta sérült A vasárnapi Slavia elleni mérkőzés újból megtizedelte a csapatot. A csehszlovák játékosok hihetetlen keménységgel mentek a küzdelembe és egy­másután hullottak a bécsi lila-fehérek a sta­dion gyepére Hétfőn és kedden az orvosok légiója körözte és kezelte a bécsi játékosokat hogy vasárnapra elfogadható állapotba jöjje­nek. Mindezek ellenére sem sikerült, a hírek szerint, a csapat tagjait csütörtökig játékképes állapotba hozni és az Austria ott áll, hogy a budapesti mérkőzésre állítólag nincs elég játékosa. Éppen ezért szerződtetési tárgyalásokat foly-­ tattak. Az oszlásnak indult WAC egyik csa­tára, Schilling is az Austriánál trenírozik. Hogy milyen lesz a bécsiek összeállítása vasárnap, anról még senkinek nincs fogalma, bár a beavatottak szerint ezeket a híreket az el­maradhatatlan rémhírterjesztők kolportálják, hogy a magyarok elbizakodjanak. Vereség ese­tére már jóelőre elkészítették kifogásaikat, amelyek közül természetesen első helyen áll a sérült gárda. A bécsi csapat vezetői össze­vissza nyilatkoznak, minden értelem nélkül és teljesen biztosra vehető, hogy az Austria Jeru­­salem kivételével teljes csapatával áll ki a mérkőzésre. (72) Az Attila benyújtotta fellebbezését Az Attila ismeretes óvási ügye csütörtök este újabb állomáshoz érkezett. A miskolci csapat budapesti képviselője, Kerényi dr. be­nyújtotta a kellő megfontolás után elkészített beadványt, amely nyolc sűrűn teleírt oldalon sorolja fel ki-­­­fogásait az ítélet ellen. Úgy a főváros, mint Miskolc közönségét élénken foglalkoztatják azok a tárgyalások, amelyeket az Attila még a bajnokság befeje­zése előtt folytatott. A híresztelések szerint a miskolciak tár­gyalásba bocsátkoztak a BESZKÁRT-tal, az Elektromossal és a Nemzetivel a fúzió, illetőleg a Nemzeti Ligában való szerep­lés ügyében. Ezekre a vádakra vonatkozólag az Attila ve­zetősége kijelentette, hogy ilyen tárgyalások hivatalos formában soha nem kezdődtek és az erről elterjedt hírek a pletykák birodal­mába tartoznak.

Next