Kis Ujság, 1935. július (48. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-02 / 147. szám

r k­edd, 1935 július 2 Mi történt két nap óta ? Budaörsön nagy sikerrel játszották el a híressé vált passiójátékokat. Két érdekes jelenetet mutatnak be a felső sorban lévő képeink: az egyik Krisztus jeruzsálemi bevo­nulását ábrázolja szamárháton, a másik elítéltetését Pontius Pilátus előtt. Az alsó sorban baloldali képünk Gamelin francia vezérkari főnököt mutatja be, aki Rómában Mussolinival közös olasz-francia katonai front létesítéséről tárgyalt, középen az elítélt Rákosi Mátyás látható őrei közt a vádlottak padján, jobboldalt pedig MacDonald volt angol miniszterelnök, aki mozgalmat indít a békeszerződések revíziójára Kisfiút gázolt halálra egy előkelő angol gép­kocsija Győrből jelenti a Kis Újság tudósítója. Halálos vérrtt autógázolás történt a Buda­pest felé vezető országúton. Fanó Alfréd, aki egy londoni autógyár igazgatója, felesége társaságában kétüléses gépkocsiján haladt Oroszvár és Rajk községek között. Az út mentén cseresznyét szedett Gál Lajos négy­éves kisfiú. A gyermek édesanyja és testvé­rei is cseresznyeszedéssel voltak elfoglalva, amikor a kisfiú a gépkocsi előtt át akart sza­ladni az úton. Az útvezető fékezett, de a szerencsétlenséget nem tudta elke­rülni. Az autó halálra gázolta a szeren­csétlen gyermeket. Csakhamar csendőrök jelentek meg a ha­lálosvégű gázolás színhelyén, akik az angol házaspárt a győri ügyészségre vitték be. Fane Alfréd, aki előkelő angol főnemesi család sarja, tanukkal igazolta, hogy a balesetet a kisfiú gon­datlansága okozta. Ezért Erődy ügyész szabadlábra helyezte az igazgatót. Az Unghváry-pörben Ítélt a Kúria A Kis Újság már több alkalommal foglal­kozott az Unghváry-féle pörösködéssel. Idősebb Unghváry Lászlónak, a többezer holdas nagybirtokosnak, két fia volt, Ede és László. Unghváry Ede, akinek a háború alatt joga lett volna a felmentésre, önként front­szolgálatot vállalt és a harctéren hősi halált halt. Ettől kezdve atyja bizonyos mértékig el­­hidegült második feleségétől, ifjú Unghváry László édesanyjától és ezért hatalmas vagyo­nának nagy részét ,de fia három kiskorú ár­vájára hagyományozta Az özvegy és ifjú Unghváry László 12 millió koronáért megvásárolták a kiskorúak vagyonrészét, minthogy azonban az összeg időközben elértéktelenedett és a család tagjai egymás közt megegyezni nem tudtak, a három kiskorú nevében mostohaatyjuk, Milosevics János, volt nemzetgyűlési képviselő, polgári pert indított az özvegy és ifjabb Unghváry László ellen. Az évek hosszú sora óta folyó perben a tábla 185.000 pengő megfizetésére kötelezte az özvegyet és László nevű fiát. A Kúria Osmáld-tanácsa hétfőn foglalkozott az érdekes örökösödési perrel és összesen 120.000 pengő megfizetésére kötelezte özvegy Unghváry Lászlóné* é* fiát ­ Az ötvenedik Passió a budaörsi Kőhegyen Jegyzetek a budaörsi Passió-játék jubiláris előadásért a Magyar Oberammergau, Péter Pál napján. A budaörsi Kőhegyen ötvenedszer elevenedik meg a Passió-játék, a Názáreti ötvenedszer végzi csodatételeit, a tömeg ötvenedszer kiáltja a „Feszítsd meg”-et és a Megváltót ötvened­szer feszítik keresztre a Kőhegyen. A Buda­örsi Líra Dalkör, amely két évvel ezelőtt a semmiből megteremtette ezt a már országos­­hírű szabadtéri Passio-játékot, jubilál. Félszáz előadást ért meg a szabadtéri játék és ez a szám ma dicséretére válna bármelyik buda­pesti nagy kőszínháznak is. Bató Géza budaörsi tanító ötlete volt a sza­badtéri Passió-játék. Vagy ötvenszer kis mű­kedvelő színpadon rendezett hasonló Passió­­előadást műkedvelő gárdájával, amíg aztán kedvet kapott, nagy arányokban, szabadtéren is színrehozni Jézus életét és megfeszítését. A derék budaörsi polgárok a saját kezük mun­kájával emelték Azt a hat pompás épületet, amely a szabadtéri színpad díszl­etül szolgál, a lelkes gárda maga varrta a korhű jelmeze­ket és szinte a semmiből máról holnapra meg­született a Passió-játék. Azóta ötvenszer vo­nultak fel a tömegek a Kőhegyre, az erkölcsi siker előadásról előadásra fokozódott , és a játékok rendezőségének ma 30.000 pengő adós­ságuk van. Vigasztalan szám ez, de lehetet­len, hogy a budaörsiek továbbra is így ma­­gukra hagyatva, minden támogatás nélkül küz­­ködjenek. Megérdemelnék, hogy segítsék őket, mert hiszen a budaörsi Passio-játékokból könnyű volna egy kis jóakarattal nagy ide­genforgalmat biztosító, jövedelmező vállalko­zást csinálni. * A Passio-játék főrendezőjét, Bató tanító urat nem kell félteni. Kevesen tudják róla, hogy nemcsak tanító, hanem­­ színész is. Rózsahegyi Kálmán színésziskoláját végezte el, egyik legkedvesebb tanítványa volt a mester­nek. Azután elment falusi tanítónak. De a színészvér csak kiütközött, műkedvelő elő­adásokat rendezett, színpadi játékra tanította a falusiakat és végül nagy rendezőkhöz méltó feladatot vállalt, amikor megteremtette a budaörsi Passio-játékot. ♦ Színész vérét a fia, Bató László örökölte. Ő játssza Jézust az első előadás óta. Nem mű­kedvelő, hanem ösztönösen színész. A hangja tisztán csengő, dallamos, a beszéde ízes ma­gyar beszéd. Nincs benne semmi csináltság, természetes és mégis méltóságteljes minden hangja és mozdulata. A leghíresebb Passió­­játékok rendezői is örülhetnének, ha ilyen főszereplőjük volna. Németh Antalnak, a Nem­zeti Színház új igazgatójának előbb-utóbb bi­zonyára fel fog tűnni ez a lehetséges fiatal­ember. A lobbi szereplőről is csak a legjobbat lehet mondani. Nagyrészük már az első előadás óta játssza szerepét és ma már egész otthonosan, a lámpaláz legkisebb jele nélkül mozognak a színen. Csupa egyszerű ember, földművesek, gazdák, iparosok. Nem művészek, de az ősmű­­vészet ereje feszül bennük és ebben különbö­zik ez a passió-játék a többitől. Egy főpap, aki végignézte a legutóbbi előadást, találóan jegyezte meg, hogy amíg Oberammergauban már művészek játsszák a Passiót s ezáltal túl­­stilizálttá, csinálná válik sokszor a játék, ad­dig itt a népi művészet egészen közel férkőzik a nézők szívéhez. Ez a budaörsi Passió leg­szebb eredménye. Munkában voltak Péter-Pál napján a sze­replők, a mezőről, az aratástól, a gyümölcs­fák mellől, a gyalupadról siettek a Kőhegyre, hogy beöltözzenek a jeruzsálemi főpapok, az apostolok, a római centuriók jelmezébe. Mégis pontosan ott volt idejében mindenki, a fősze­replőtől az utolsó statisztáig. Pont hat órakor megkezdődött a játék. * A Kőhegy a maga természeti szépségével és fekvésével a legideálisabb szabadtéri színpad. A nyáresti szél beleakaszkodik a színpadi tó­gákba, a nézőtéren kendőket és kabátokat bo­rítanak magukra a kényes pestiek, de rendít­hetetlenül kitart mindenki a helyén. Fokozato­san sötétedik és míg az első jelenetek még nappali világosság mellett játszódnak, addig a játék második felében már reflektorok, fák­lyák világítanak az éjszakában. Fáklyafény mellett viszik fel a Megváltót az Olajfák he­gyére és éles reflektor sugarai övezik glóriával Krisztust a keresztfán. Megragadó kép. A Meg­váltó a két Inter között a hegyen megfeszítve, lóháton vágtat a teljesített parancs után a római katonák parancsnoka és a kereszt alatt zokog Mária ... Vége a játéknak. Pest felől ezer lámpafény csillog és a társasautóbusz szirénája türelmet­lenül beleüvött az éjszakába. Végzetes ellentét, ki Olajfák hegyéről visszaindulunk a min­dennapi Kálvária rögös útjaira. László Ferenc KIS ÚJSÁG A város minden BUSCHI B­REGYXVELITÍSOK CIRKUSZA FŐVÁROSI CIRKUSZ, VÁROSLIGET, júliusi III REKORD műsor A legvál­ogatottabb cirkuszi műsor, mely a legkényesebb ízlést is kielégíti PEPER BENGÁLI TIGRIS ,CSOPORTJA: UNPSTRÖM fi GERARD külföldről visszatér­ve .7 FREDYSONS , 24.­­3 AURORAS ISilflSfGSZ ■. “■a.i^imgJaSSijhlSjí • B HUGU és ördöngös partnere § dataki fűti 7 fi I I Budapest b U L 1 kedvence alvarez.br. Atlantic testv.Perd­etti nemes fai lovaival és sok más attrakció NAPONTA X ELŐADÁS délután 4 órakor és este 8.15 órakor. Jegyelővétel a Cirkusz pénztáránál-d. e. 10 órától egész nap. Népszerű helyárak. Telefon 20 0-11. Ellőadás után villamos- és autóbuszközleked­és a irányába. 3

Next