Kis Ujság, 1935. augusztus (48. évfolyam, 173-197. szám)
1935-08-01 / 173. szám
Csütörtök, 1935 augusztus 1 —----KIS ÚJSÁG A reménység útja írta: Friedrich István A Dobogókőre vezető új utat az ünnepélyes megnyitáson az alispán és a miniszterelnök a reménység útjának nevezték el. Azt mondották, hogy ezen az új úton a tömegek most könnyebben feljuthatnak a Dobogókőre, hogy onnan láthassák a magyarság szerencsétlenségét és világgá kiálthassák igazságát. És, hogy legyen ez az út a reménység útja, amelyen át sok százezren láthassák meg az ígéret földjét. Határozottan szép és az érzelmekhez szólt szavak. Ünnepi szónoklatok, amelyekkel tulajdonképen csak egyetérteni szabadna és amelyekhez csak tapsolni illene Ami az érzelmeket illeti, hát én is csak ezt teszem, de a józan gondolkozás és a hideg mérlegelés jegyében mégis szerényen megemlítem, hogy kissé túl sokat szárnyalunk a költészet magas régióiba. Hogy a legkisebb ünnepélyes alkalmakkor vezérlő honfjaink rögtön akkorát kanyarítanak a lírából, hogy a közönsége, halandó meg se érti, hogy voltaképen miről is van szó. A legszerényebb keretű ünnepi aktusnál tüstént elrugaszkodnak az anyaföldről és a sztratoszférába szárnyalnak. Pedig éppen arra volna szükség, hogy szakadatlanul a reálpolitika göröngyös és fárasztó útjaira hívják fel a közvélemény figyelmét. Nézetem szerint nem azt kell folytonosan prédikálnunk, hogy a világ lelkiismerete így meg úgy fel fog ébredni, hogy csak bele kell ordítanunk az igazságunkat a világűrbe és az fel fog támadni. Mert így a jobb jövőnkért folytatandó küzdelmünk lassan egész transzcendentális régiókba sodródik. A társadalom, ha folyton csak ezeket a fohászkodó, sóvárgó enunciációkat hallja, lelkileg arra fog berendezkedni, hogy a jobb jövőt rajta kívül fekvő tényezők szállítják majd neki házhoz. Frankó, bérmentve. Azt fogja hinni, hogy nem a szorgalmán, buzgalmán, verejtékes munkáján, kezdeményező lendületén múlik, hogy itt jobbra forduljon a világ sora, hanem holmi légköri feszültségek enyhülésétől, a nagyhatalmak észretévésétől. Vagy, hogy valahol valami Olimpus-félén ül egy bíróság, amely a megtépázott, nyomorgó magyarságnak igazságot fog szolgáltatni. Én mindig a pokolba kívántam az uralkodó rendszer által hirdetett időelméletet, amely azt tanította, hogy nekünk magyaroknak semmit se kell csinálnunk, hanem a konszolidáció kemencepadkáján csak türelmesen bóbiskolnunk és majd minden rendbe jön. Az érett gyümölcsök majd az ölünkbe pottyannak, mert az idő helyettünk és érettünk dolgozik, mindent megérlel. Körülöttünk minden el fog rothadni, össze fog omlani és mi főnix módjára ki fogunk emelkedni a slamasztikából. Hát ezt a bárgyú időteóriát csak lusta filiszterek, Pató Pálok találhatták ki. Olyanok, akik a pocakjukon hüvelykujjaikkal mahaocskát játszva, délibábokat lesnek és sültgalambokat hajkurásznak. Olyanok, akik tehetetlenségüket, lustaságukat és tanácstalan- ságukat egy elmélet mögé akarják elrejteni. Ezzel szemben az igazság, a valóság az, hogy egyesegyedül a munka útja jelentheti a mai maradék ország számára a haladás lehetőségét. Csak a munka, a verejtékes erőlködés és a soha meg nem torpanó szorgalom hozhat nekünk virradatot. Szerintem a reménység útja csak akkor fog előttünk megnyílni, ha minden magyar testvérünk, aki dolgozni akar, munkaalkalomhoz is fog tudni jutni. Ha a nemzeti munka úgy lesz megszervezve, hogy abban mindenki megtalálja a maga kenyérkereseti lehetőségét. A gazdasági prosperitás vethet csak véget ennek a mai áporodott hangulatnak, pszichikai defetizmusnak. A munka nemcsak az izmokat acélozza meg, hanem a szíveket és lelkeket is megerősíti. A munka eredménye pedig reménnyel tölti meg az embereket. Retorikai szárnyalásban lehet tehát a dobogókői út a reménység útja. Lehet, hogy a Dobogókő hegyéről látnoki szemekkel az ígéret földjét is át lehet tekinteni. De azért nekünk, közönséges halandóknak, robotoló, roskadozó magyaroknak azt se szabad elfelejtenünk, hogy a szép szavakból, fülbemászó szónoki mutatványokból nem lesz sohasem valami kézzelfogható. Nekünk ezért tehát tovább kell vándorolnunk a mindennapi élet göröngyös útján, nekünk tovább kell cipelnünk keresztünket fel a Golgotára, mert úgy tudjuk, hogy feltámadni csak hősies munka és szenvedés után lehet. A munka útja a mi reménység-utunk. Mi azt valljuk, hogy nem léteznek olyan retorikai mutatványok, amelyek pótolni vagy helyettesíteni tudnák egy megszervezett nemzeti munka áldásait. A mi reménységünk útját nekünk magunknak kell megépítenünk szellemi és fizikai munkánkkal. És meg kell öntöznünk verejtékünkkel. Azután, ha majd gazdaságilag prosperálunk, akkor haladhatunk is rajta egy jobb jövő felé. De ameddig ettől olyan messze bukdácsolunk, mint ma, kár az ígéret földjét még szónoki képekben is emlegetni. Hagyjuk azt talán addigra, amikor kicsit közelebb leszünk hozzá. Reménytelen a helyzet a könnyes fronton Az építőipari munkaadók kedd esti tanácskozásának feltűnően merev, kormány- és munkásellenes állásfoglalása eredményezte azt, hogy szerdán reggel az eddiginél sokkal merevebb álláspontra helyezkedtek a munkások is. A MÉMOSZ arénaúti helyisége előtt ezrével tanyáznak a sztrájkolók, családjukat is magukkal hozták, némán, hangtalanul tüntetnek a munkaadók ellen, a sztrájk mellett. A vezetőség körében elkeseredett a hangulat, azonban mindnyájan meghatódva beszélnek arról a megértésről, amellyel a kereskedelemügyi miniszter, az államtitkár és az ügyben eljáró miniszteri tanácsos a munkásság mellé állott. A minisztériumban Hammer Géza miniszteri tanácsosnál délben fél kettőkor tanácskozás kezdődött, amelyen a munkaadók küldöttsége vett részt Farkas Elek igazgató vezetésével. A tanácskozás nem hozott nagy eredményt, sőt a munkaadók a már megajánlott nyolcszázalékos bérjavítást is visszavonták és csak négy százalékot ajánlottak fel. Kora délután pedig a MÉMOSZ székházában a munkások tartottak értekezletet és az értekezlet után a munkásság egyik vezetője, Fodor Gyula, a következőket mondotta a Kis Újság munkatársának: " A legnagyobb megdöbbenéssel értesültünk, hogy a munkaadók a már felajánlott nyolc százalékot is visszavonták és négy százalékra szállították le ismét. Hétfőn az volt az érzésünk, hogy szerdán reggel már megkezdődhet a munka, ezt a reményünket látszottak igazolni az események is. És ime, most újra ott állunk, ahol egy héttel ezelőtt, ha ugyan a mostani helyzet nem rosszabb és nem elmérgesedettebb. Érzünk magunkban annyi erőt, tartjuk magunkat annyira erősnek, hogy bízhatunk abban, hogy a munkáltatók jönnek majd hozzánk és kérnek bennünket arra, hogy tárgyaljunk. Mi nem jelentkezünk náluk. Megtettük az előkészületeket önmagunk segélyezésére és kitartással várunk, bevárjuk azt az időt, amikor is követeléseinknek eleget tesznek. Nagyon örülnénk, ha Hammer Géza miniszteri tanácsos úr, aki olyan nagy hozzáértéssel és szeretettel kezelte ügyünket, tovább vezetné a tárgyalásokat. Még egy sérelme van az építőmunkásságnak, nevezetesen az, hogy a közeljövőben megjelenő, az építőiparra vonatkozó, munkabérmegállapítási rendelet nem ad elég módot arra, hogy érdekeinket jól megvédhessük. A paritásos bizottságban ugyanis egyforma létszámmal vannak képviselve a munkaadók és a munkások. Ez szerintem igazságtalan, tekintve, hogy olyan arányban kellene a paritásos bizottságban képviselőinknek ülni, mint amilyen arány fennáll a munkaadók és a munkások között. Ilyen irányú kérelmünket és javaslatunkat a miniszter úrhoz el fogjuk juttatni. Szerdán délután az építőmesterek ipartestületének Irányi utcai székházában teljes csend uralkodott. Délelőtt az ellenzék küldöttsége jelent meg az ipartestületben és a súlyos helyzetre való tekintettel rendkívüli közgyűlés összehívását kérte. Az elnökség nem adott azonnal választ, kijelentették, hogy tanácskozni fognak a kérdés felől. Ez a tanácskozás azonban és így a rendkívüli közgyűlés is elmarad, tekintve, hogy az ipartestület elnöke, Báthory István, bár a helyzet kritikus és súlyos, elutazik Budapestről. Az ipartestül a minisztériumban folytatott délelőtti tanácskozás után is kitartott eredeti álláspontja mellett, nem engednek. A Budapesti Építőmesterek Ipartestülete egyhangúlag elhatározta azonban, hogy az építőmunkát a négy százalékkal felemelt bérek mellett, megindítja. Erre az elhatározásra az a körülmény indította a munkaadókat, hogy állítólag nap-nap után tömegesebben keresik fel a munkahelyeket a munkába állni szándékozók. A MÉMOSZ-ban kijelentették, hogy a munkaadóknak ez a határozata nem vihető keresztül. Ezek szerint tehát tovább áll a sztrájk. A kőművesmesterek, akik engedékenyebbek, mint az ipartestület, szerdán délután fél hat órakor Német utca 22 .szám alatti helyiségükben gyűlést tartottak Stulcz Ferenc elnökletével tartották meg a kőművesmesterek rendkívüli elöljárósági ülésüket. Ismertették a sztrájk kitörésének történetét és eddigi lefolyását. Megemlítették, hogy a minisztériumban olyan indítványt terjesztettek elő, hogy ők, az építőmeterek külön állapodjanak meg a munkássággal, mint az 1933-ban lezajlott építőipari sztrájk alkalmával is tették. A kőművesmesterek a minisztériumnak ezt az ajánlatát visszautasították, hivatkozva arra, hogy 1933-ban a munkásság megelégedett az 54 filléres órabérrel. Most azonban a munkásság követelése szerintük sokkal magasabb és jogtalanabb követelésekkel lép fel. Éppen ezért semmi szín alatt nem hajlandók külön megegyezni és csakis a munkaadók a többi munkaadó érdekeltségekkel összhangban, karöltve hajlandók megegyezni. Egy órás tanácskozás után felhatalmazták a kőművesmesterek az elnökséget, hogy a munkásokkal folytatandó tárgyalások során tíz százalékos béremelésig menjenek el. Az értekezleten kérték azt is, hogy az elnökség terjesszen a minisztérium elé olyan irányú kérést, hogy egységesebb bérkategóriát állapítsanak meg. Kérték továbbá azt is, hogy a közmunkáknál ne a legolcsóbb ajánlattevőnek adják ki a munkát, hanem a reális középutat válasszák. A tíz százalékos emelésről értesíteni fogják a többi munkaadói érdekeltségeket is. Mint beavatott helyen értesülünk, csütörtökön délelőtt Hammer Géza miniszteri tanácsosnál a munkaadók és a munkások kiküldött képviselői tanácskozni fognak és ez lesz az első eset a mostani sztrájk során, hogy a munkaadók és a munkások leülnek tárgyalni a zöld asztal mellé. sólé- 3 EGY SZÓ - MINT SZÁZ -lida" kmpM A shampoo — a tökéletes hajápolás! Új minőségében alkáliamentes. A fátyolszerű szürke mészréteg képződését kiküszöböli! A tökéletes szőkeség ragyogóbban érvényesül! A hullámok simulnak, a haj könnyen fésülhető! Az ondolálás hosszú ideig megmarad! Mert összetétele egészen speciális: a hegyi kamillavirág 70-szeres kivonata! Utánöblítés felesleges! ELIDA SPECIAl SHAMPOO A SZŐKE HAJHOZ CSODÁLATOS ! Sötét haj ápolószere: ELIDA- BRUNETAFLOR speciális shampoo mely a tisztán növényi ere- Mely Borzalmas szarancssllenség ama Kozeteban Makóról telefonálja a Fis Újság tudósítója. A város szélén az átjárónál elkapta Bíró Imre bérkocsiját a motorvonat. A tulajdonos ült a bakon és a vonat hét méteren át tolta maga előtt a kocsit, majd ledobta az öt méteres mélységbe. A kocsi pozdorjává tört, a ló elpusztult. A szerencsétlen Bíró Imrének eltörött mindkét lába és mindkét karja. Ezeken a sérüléseken kívül a koponyáján, a nyakán és a hátán is rettenetes sebeket kapott. Csodálatos képen még élt akkor, amikor a mentők megérkeztek vele a makói kórházba. Az orvosok szerint kevés a remény arra, hogy sikerül megmenteni. A szerencsétlenséget az okozta, hogy a kanyarulatban csak a legutolsó pillanatban vette észre a veszedelmet, úgy a motor vezetője, valamint a bérkocsis. Ennél a kanyarulatnál már máskor is történt hasonló szerencsétlenség. Ismeretlen Trmöigy öngyilkossága a főkapitánysággal szemben Rejtélyes öngyilkosság történt szerdán este hat óra tájban a főváros egyik legforgalmasabb helyén, a főkapitányság közvetlen közelében, a Zrínyi utca és a Bálvány utca sarkán levő hatalmas ötemeletes bérpalotájában. A bérpalotának a Zrinyi utca 8. szám alatt van a bejárata. Háromnegyed hat óra tájban Gedey János házfelügyelő a ház bejáratában levő portásfülkéből észrevette, hogy egy középkorú, csinos arcú, jólöltözött nő sietős léptekkel halad át a folyosón a lépcsőház felé. A házmester — mint később a Kis Újság munkatársának elmondotta — azt gondolta, hogy a jólöltözött hölgynek a házban levő valamelyik ügyvédnél van sürgős dolga és attól fél, hogy mire odaér, az irodai órák véget érnek, ezért siet olyan nagyon. Alig egy perccel később a házfelügyelő sikoltást, majd egy hatalmas puffanást hallott. A következő pillanatban a hatalmas bérpalota valamennyi lakója a folyosón termett és izgatottan, rémülten néztek az udvarba, ahol véresen, összetört tagokkal egy nőt láttak feküdni. Gelsey kirohant a portásfülkéből és megdöbbenve látta, hogy ugyanaz a nő fekszik az udvar kövezetén, akit az előbb a portásfülke előtt elrohanni látott. Nyomban elfutott a közelien szolgálatot teljesítő rendőrhöz, akivel együtt a bálvány utcai házba siettek. Értesítették a mentőket. Amikor a mentők kijöttek, a szerencsétlen öngyilkos nő még lélegzett. Megállapították, hogy koponyatörést, gerinctörést, súlyos ízelső sérüléseket szenvedett és végtagjai is több helyen eltörtek. A csinos arcú, ápolt külsejű nő még élt, amikor a mentőautóba emelték, de abban a pillanatban, amikor a mentőautó a Rókus elé ért, az ismeretlen öngyilkos meghalt. Rendőri bizottság ment ki a kórházba de megállapították, hogy a szerencsétlen öngyilkos nő kézitáskájában öt pengő 90 fillér és öt darab kisszakasz-érme volt. De semmiféle írást vagy igazolványt nem találtak, amelyből kilétét meg lehetett volna állapítani. Az öngyilkos nő egyetlen ruhadarabjában sem volt monogram, úgyhogy egyelőre semmi nyoma sincs a rendőrségnek arra vonatkozóan, hogy ki az életunt nő. Az öngyilkos, határozottan úri külsejű nő, barna szövetruhát, drap harisnyát és drap félcipőt viselt, fején barna sapka volt s egy fekete bőrkézitáska volt nála._