Kis Ujság, 1935. szeptember (48. évfolyam, 198-222. szám)

1935-09-01 / 198. szám

Vasárnap, 1935 szeptember 1. KIS ÚJSÁG: Orvosi vagy betörő ?­ ör* Miklós Bél® és orvosi műszertáskája a főkapitányság központi ügyeletén Szombaton délután elegáns, 35—40 éves­nek látszó férfit állítottak elő a főkapitány­ság központi ügyeletére. Egy rendőr kísérte l­e. Azzal gyanúsította az egyik Teréz-körúti bérpalota házfelügyelője, hogy álkulccsal akart behatolni egy lakásba, amelynek bér­lője nem tartózkodik Budapesten. Az intelli­gens arcú ember körömszakadtáig tagadta, hogy ilyen szándékokkal járt az épületben. Erélyesen kérte ki magának a gyanúsíttatást. Igazolványokat vett elő a zsebéből. Be akarta bizonyítani, hogy társadalmi állásá­nál fogva is nevetséges az a vád, amellyel gyanúsítják. — Orvos vagyok. Dr Miklós Béla a ne­vem és az egyik betegemet akartam meglátogatni. Eltévesztettem a házszá­­m­ot, ahova hívtak és bizonyosan az tett engem gyanússá, hogy hosszabb ideig csengettem a lakás előtt,­­­ majd amikor nem nyitottak ajtót, lehajol­tam és a kulcslyukon bepillantva akartam megállapítani, hogy nem tartózkodik-e va­laki a lakásban. Ebben a pillanatban jött fel liften a házfelügyelő és amikor meglátta, hogy a kulcslyukon nézek be, lekiáltott a feleségének: „Zárjátok be az ajtót és hívjatok rendőrt!“ — Engem annyira meglepett ez a gyanú­sítás, amelyet nemcsak bosszantónak, hanem nevetségesnek is tartottam, hogy az esetleges inzultus elkerülése miatt nem is ellenkeztem. Szégyenkezve engedelmeskedtem ennek a rendőrnek, akit az utcáról hívtak fel, hogy bekísérjen a rendőrségre. Az egész épület folyosója tele volt kíváncsiakkal és előttük voltam kénytelen megszégyenítve, rendőr kí­séretében elhagyni a házat... — mondotta felháborodott hangon az állítólagos orvos. — Ez az úr, — jegyezte meg a házfel­ügyelő, aki a rendőrrel és az állítólagos Miklós doktorral együtt jött be a főkapi­tányságra, hogy személyesen tegyen panaszt a megkísérelt betörés miatt, — nemcsak bekukucskált a lakás előszo­bájának ajtaján, hanem álkulccsal be is akart oda hatolni... — Mit szól ehhez a doktor úr?... — mondta a fogalmazó. A gyanúsított elegáns férfi, aki kezében orvosi táskát szorongatott, mintha semmit sem hallott volna, szótlan maradt. — Megértette a vádat­ ... — hallatszott most már hangosabban. — Hozzám tetszett szólni­­ — kérdezte a gyanúsított. — Méltóztassék hangosabban beszélni, mert a harctéren légnyomást kap­tam és azóta rossz a hallásom. A rendőrtiszt megismételte a kérdését. — Nevetséges a vád . . . süket betörőt én még életemben sem láttam — válaszolta a gyanúsított. A bűnügyi osztály betörési csoportjának egyik detektívje is végighallgatta a panaszt és az orvos vallomását. Jól szemügyre vette az állítólagos Miklós doktort. Látszott rajta, hogy valahonnan már ismerte és azon tépe­­lődik, hogy hol találkozott vele. A központi ügyeiben jegyzőkönyvet vet­tek fel. A rendőrtisztnek közben fellőni, hogy az állítólagos orvos kezei kidolgo­zottak. — T­essék aláírni a jegyzőkönyvet — hangzott a rendőrtiszt felszólítása. Az állítólagos orvos, aki a jegyzőkönyv sablonos szövegének kitöltésekor dr Miklós Bélának mondotta magát, B betűvel kezdte aláírni a nevét, majd egy hirtelen pillantást vetett a rendőr­tisztre, hogy észrevette-e a tévedését. A B-ből M betűt csinált és így, kijavítva írta alá a jegyzőkönyvet. A rendőrtiszt alig hallhatóan szólt hátra a mögötte álló detektívnek, hogy az orvost kísérje át a detektívek szobá­jába, hozassák fel a bűnügyi nyilván­tartó fényképalbumát és nézzék meg, hogy az állítólagos Miklós Béla dr nem azonos-e valamelyik bűnözővel, akinek B-vel kezdődik a neve. — Hogy méltóztatik ilyent gondolni, — kérdezte a m­ost már jól halló orvos —, hogy én betörő vagyok­ . . . — A védekezését majd a bíróság előtt mondja el, kedves Berecz István — je­gyezte meg a betörési csoport detektívje, akinek ebben a pillanatban jutott eszébe, hogy látta már az alorvost. Berecz István alias dr Miklós Béla nem tagadott tovább. Beismerte, hogy valóban azért ment fel a Teréz­ körúti bérpalota első emele­tére, hogy az ott lakó, de nyaraló­helyen tartózkodó háztulajdonos laká­sába betörjön és azt kifossza. — De minek a betöréshez orvosi táska? — kérdezte a detektív. A rendőrkézre került betörő anélkül, hogy válaszolt volna, kinyitotta tás­káját, amelyből a legmodernebb ál­kulcsok és betörőszerszámok kerültek elő. Új jegyzőkönyvet vettek fel és Berecz Ist­vánt kihallgatása után betörés kísérletének címén letartóztatták. B. T. • #Öt perc és más semmi...! Hungária—Phőbus 2:0 (2: 0) Meglepően nagyszámú néző gyűlt össze a Phöbus sporttelepén a Hungária vendég­játéka alkalmából. Mintegy 3500-ra tehető a nézők száma, amikor a Hungária csapata a középkörön feláll és üdvözli a közönséget. A pálya teljes egészében áll. A Phöbus kissé várat magára. Felállanak a csapatok: Hungária: Szabó — Mándi, Bíró — Egri, Sebes, Dudás — Sas, Mü­ller, Hadrévi, Cseh, Titkos. Phöbus: Juhász — Wéber, Törös — Gomb­kötő, Sáros, Péter — Béky, Szikár, Solti, Titkos II., P. Szabó. Viczenik bíró sípjelére Mándi és Péter vá­lasztanak kaput. Mándinak kedvez a sze­rencse és így a Phöbus kezd erős nap ellen. Már a 2. percben eredményes a Hungária.­­ Cseh kiugrasztja Hadrévit, aki Juhász előtt éri el a labdát és a kapuba emeli, (1:0). A Phöbus két eredmény lesen támadása után az 5. percben Sas viszi a labdát. A beadást Titkos Cseh­hez, ez Hadrévihez gurítja, aki továbbadja Müllernek. A bécsi csatár lapos lövését Juhász be­engedi, (2:0). Müller szép lövése elkerüli a kaput. A Phö­bus teljesen zavart. Az otthoni csapat a 12. percben kornert ér el, melyet Bíró tisztáz. A 16. percben szép szabadrúgást rúg Solti 20 méterről, de P. Szabó melléfejel. Máris Müller bombalövését menti a kapufa. Hungária-korner, majd P. Szabó kitörését Szabó menti. Most a Phöbus a többet tá­madó fél, de Szabónak jó napja van és sok veszélyes labdát ment. A játék lassanként unalmassá válik. Mezőnyjátékkal telik az idő, csak egyszer hoz elevenséget Titkos ka­pásból küldött lövése, amit Juhász nehezen ment. A Phöbus csatársora rengeteget ront. A félidő a Hungária térfelében végződik. Szünet után csapkodással indul a játék. Cseh végigdriblizi a pályát és végül­­ rosszul adja le a labdát. Tehetetlen vagdalkozás, gurigázás folyik a salakos talajon. A Hungária a biztos győzelem tudatában nem nagyon igyekszik, a Phöbusnak pedig nem megy a játék. Solti jó labdát kap, de azt hiszi, hogy bil­­liárdszalonban van és lehetetlen elgondo­lással rontja el a helyzetet. Korner után Müller lő fölé. A Phöbus is Kornerrel vá­laszol, meg is ismétli, de Béky ügyetlen. A játék unalmát a közönség a tribünön ezer­számra repkedő legyek elhessegetésével üti el. Weber kíméletlenül gáncsolja Cseh-t. Figyelmeztetésben részesül. Nagyon jó volt a Hungáriának, hogy két gólt rúgott az első percekben. Cseh Hidrévivel helyet cserél. Két Phöbus-korner, de végül is Gombkötő tisztáz — hatalmas fölérúgás­sal. A Phöbus is átcsoportosít. Solty—Tit­kos II.—Szikár a belső trió. Cseh és Müller küldenek szép lövéseket Juhász kapujára. Sáros előremegy a csatár­sorban Titkos 11. a balfedezet, Péter a cen­­terhart. Hiába csoportosít át a Phöbus, az sem segít. A Hungária kornert rúg. A 43. percben Gombkötő utána rúg Dudásnak, mire a bíró kiállítja. Teljes unalomban ér véget a játék. Egy szegény angyalföldi varrónő hétköznapi drámája Véres családi háborúság , ami nem került a rendőrség elé A Keleti pályaudvar csarnokába lassan be-­ gördül a vonat, amelyből a visszatérő pesti­s nyaralók özöne árad ki. A vonat legvégén, két harmadik osztályú kocsi ablakán, barnára pirult, derűs gyermek­­arcok mosolyognak és vizslaszemekkel kémlelik végig a perront, ki várja őket? A várakozók, többnyire rosszul öltözött, sze­gény emberek, főképpen asszonyok, a gyerme­keik egyik nyaraltatási akció jóvoltából jutot­tak pár hétig üdítő, falusi levegőhöz, napsu­gárhoz, jó táplálékhoz. Most boldogan repül­nek apáik, anyáik karjába és elfeledik, hogy ott kellett hagyni a mezőt, a derűt és útjuk ismét a sötét külvárosi házak levegőtlenségébe vagy pincelakások nyirkos falai közé vezet. De ők most csak a boldogságot és biztonságot érzik, amit csak a szülő közelléte ad. Gyönyörű, kilencévesnek látszó fiúcska öleli az édesanyját. Koravén, sovány, kopottruhájú asszony ez, de arcán látszanak a még nem is oly régi szépség nyomai. A kisfiú csókolja a sápadt arcot és egyszerre csak, megdöbbenve áll meg kis tenyere az anya homlokán, amelyről félre­csúszott a vékony kis fejkendő, meglátszik a hosszú, még alighogy behegedt sebhely. — Mi történt édes­anyám? Az anya nem válaszol, csak hirtelen felcsukló zokogása árulja el, hogy nagy titok rejlik a seb mögött ,amelyikkel nem szeretné gyerme­két megismertetni. Az asszonyhoz fordulunk. Szemének nagy szomorúsága, az arcát elöntő zavar pirossága elárulják, hogy több és súlyosabb baj érte, mint amennyit a gyermeknek tudni szabad. A kisfiú kibontakozik anyja öleléséből és a gyermekek könnyen feledő kedélyével­­ bú­csúzni kezd pajtásaitól. Ezalatt az asszonyhoz fordulunk. Egy pil­lanatra megdöbben, azután zavartan válaszol kérdésünkre. — A gyermek előtt nem bes­zélhetek. Unszolásunkra megadja a lakása címét. A legsötétebb Angyalföld. Még aznap felkerestük. A piszkos, kopott­­falú kültelki bérház egyik kis udvari lakásá­ban él K. B.-né, kereskedősegéd felesége, ő így mondja. Kopogtatásunkra maga nyit ajtót. A ház és udvar piszkossága, a pincelakásokból feltörő bűz után kellemes meglepetés a gyéren világí­tott kis konyha ragyogó tisztasága. Ajtaján vékonyra mosott, hófehér függöny. A festetten padkán és zsámolyon a friss súrolás illata ér­zik. Az asszony bocsánatot kér, hogy nem hív be a szobába, de a kisfiú fáradt volt az úttól és már elaludt. Az ajtót azonban kinyitja. A szoba is magán viseli a gondos asszony fáradhatatlan munká­ját. Az ablaknál varrógép áll, mellette régi, gyönyörű asztal, amelynek faragása egy szebb múlt emlékét hirdeti. Az asztalon magasra rakva, új fehérneműk, a magányos asszony foglalkozását árulják el. Nehezen indul meg a beszélgetés, de amint enged a szemérmes szegények, a bánatukat titkolók gyanakvó hidegsége, a szavak szomo­rúsága egyre melegebben zuhog ránk. — Mondja el, mikor sebesült meg és miért titkolta el a gyermek elött? — tesszük fel hir­telen a kérdést. — Nem akarom, hogy meggyűlölje az apját, mert ő ütött fejbe a faaprító fejszével. Most már kérdezés nélkül folytatja: — Már régen elhanyagolt az uram. Nem törődött velem, szeretőt tartott. Megbocsátot­tam neki. Mióta tönkre ment, nem tudott el­helyezkedni. Egyik körúti áruházban volt ugyan segéd, de pár heti ottlét után elbocsátot­ták. Nem tudom miért. Én dolgoztam akkor is, eltartottam el is. Megtakaríott pénzem is volt . Egy napon azzal jött haza, hogy társulni tudna egy váci úti élelmiszerboltba, ha volna kétszáz pengője. Adtam neki, itthon nem is maradt, csak pár fillér. — Nem törődtem vele, már csütörtök volt, szombaton fizet az a kereskedő, akinek dol­gozom. Pár nap múlva megtudtam,­ hogy nem társult semmiféle üzletbe, hanem a szeretőjével együtt nyitott egy pincehelyiségben zöldséges­boltot. Hallgattam, de az izgalomba belebeteged­tem. Két hétig nem kerestem semmit, ő felénk sem nézett. Gyermekemet, magamat is a sze­gény szomszédok tartották el. — Ekkor jött az értesítés a várostól, hogy a kisfiamat elviszik a Balatonra, az akcióval., Nem akartam, hogy a gyermek rongyosan ^­iMZ&adgmmf&s AutoXmcrttfiola. Iorioni11] Minden Orion rádiókereskedőnél kapható Készséggel bemutatja BARTA ÉS TÁRSA Podmaniczky­ utca 39. Fióküzlet: Rákóczy út 30. (Nagy,diófa-utca sarok) A rádiókészüléket készségesen bemutatja: _ menjen el; fehérneműt, ruhácskát varrtam neki, de az anyag árát a kereskedő levonta a munka­béremből. A gyermek elutazott. Áldom érte az Istent, hogy nem volt itthon, amikor az történt. — Az uram pénzt kért, én nem tudtam adni. Mikor megtudta, hogy a kisgyermek nyaralni ment és új ruhákat kapott, éktelen dühbe gu­rult. Szidta a gyermeket, őt okozta, hogy nem kaphat tőlem pénzt. — Míg csak engem szidott, tűrtem, de ami­kor a gyermeket kezdte átkozni, az agyamba lódult a vér. Szó szót követett és —­ért ütöttem meg őt először. Erre ő a faaprító baltával meg­sebesített. Ennyi az egész. — Mentők kötözték be? Kórházba vitték? — Nem, talán félelemből, talán emberségből, az uram nem hívta a mentőket. Elrohant, azóta sem láttam. Hanem azért orvost küldött hoz­zám. Ez kórházba akart küldeni, én sírva kö­nyörögtem, csak ezt ne. Az egész világ meg­tudta volna, a fiam is. Nem szégyeníthetem meg a gyermekemet azzal, hogy az apja rendőrkézre kerüljön és ennek az apának a nevét viselje az én fiam. Az utolsó szavaknál könnyek öntötték el a szemét, de a hangjában mégis az anya büszke­sége muzsikált. Búcsúzom. K. B.-né könyörög, hogy ne ír­juk ki a nevét. A sötét angyalföldi utcákon a házak előtt ül­nek a munkától, melegtől, elcsigázott, fáradt emberek. Egy-egy csap,székből borgőz csapódik ki, rekedt gramofontemez rég divatjólmúlt kup­­lékat harsog bele a fülledt nyári éjszakába. Távolról hallom az „A“-villamos csengetését, futva megyek a megállóhoz, mielőbb él innen, minél messzebbre . .. Elgázolt az mió egy karikázó kis fiat a Városligetben Szombaton este 7 órakor súlyos autógázolás történt a Városligetben. Egy ismeretlen rend­számú autó elütötte Papp Sándor négyéves kisfiút, aki karikáját hajtotta át az úttest másik oldalára. A kisgyermek fején horzsolá­sokat szenvedett, jobb vállperece eltörött. Sú­lyos állapotban vitté­k a mentők a Fehérkereszt gyermekkórházba. Megindult a rendőri nyomo­zás a gázoló autó lelketlen sofőrjének kézre­­kerítésére. JiangszerBJ)8rTMGRo“éS |l!ffl!ll]imillinilllllll)liMlIIIHSSBBHBSHESÉESB®^ | Legjobb,­­ legpontosabb, legmegbízhatóbb 11 óverseny ts sportrovat­ ­ a l KIS U JSÁGsan ?Tiiiiinimminmiimnnmnm««.maraBEiiiua..i—miumm—i

Next