Kis Ujság, 1935. október (48. évfolyam, 223-249. szám)

1935-10-18 / 238. szám

Ciril, a trapézművész Sátori János még egy feketét rendelt, meg­itta és csak azután folytatta a történetet... ... Az Eszkamilló-vándorcirkusz három kordája vidáman gurult az országúton. Az igazgató úr kordéjában Selyem Ma­tyin, a feleségén, Miklós grófon — azaz hogy Ivanov, orosz gárdakapitányon — és a kis Júlián kívül még egy fiatalember tar­tózkodott, akit az igazgató úr így muta­tott be: — Ciril, kötéltáncos és trapézművész!... Ez a különös viselkedésű, finom és válasz­tékos beszédű, nemes arcvonású, hullámos szőkehajú és nagyon ápoltkezű fiatalember Miklós gróf figyelmét magára vonta és már az utazás alkalmával bizalmába és szerete­­tébe fogadta. A szibériai vándor finom ösz­tönével és érzékenységével, az első pillanat­ban megsejtette, hogy a trapézművész sze­mélye mögött olyanféle rejtély és titokzatos­ság lappanghat, mint az ő személye mögött. El is határozta, hogy nem nyugszik addig, amíg ezt a rejtélyt meg nem fejti és a tra­pézművész igazi személyét meg nem álla­pítja. Másnap délben megérkeztek az első vá­roskába, ahol előadást akartak tartani. Felállították a ponyvasák­at és végigpró­bálták a műsort. Utána az egész személyzet pihenőt tartott, az előadás kezdetéig. Hat óra előtt már zsúfolva volt a ponyva­sátor. Selyem Matyi boldogan dörzsölgette kezeit. Az előadás minden számánál egyre fokozódott a siker. Ciril trapézművész száma után következett Ivanov orosz gárdakapi­tány fellépése. Miklós grófot hatalmas tapsvihar fogadta, amikor a porondra lépett. Ez a taps most még csak hófehér gárdakapitányi egyenruhá­jának szólt. Aztán csönd lett és Miklós gróf, önmagát kísérve a balalajkán, egy gyönyörű orosz dalt kezdett énekelni. A közönség férfitagjai közül azok, akik maguk is végigszenvedték az orosz hadifog­ságot, visszaemlékeztek az átélt borzalmakra és boldogan könnyeztek, hogy egyszer ennek is vége lett és újra övéik körében lehetnek. Ráismertek a rég nem hallott orosz dalra, ami a fogság szomorú esztendeiben egyetlen vigasztalójuk volt, de amit egészen el is fe­lejtettek volna, ha Ivanov orosz gárdakapi­tány nem idézi újra az emlékezetükbe. Miklós grófnak még sok orosz dalt kellett ráadásul énekelnie, mert a közönség nem akarta kiengedni a porondról. Amikor visszament az öltözőjébe, Ciril trapézművész könnyezve állt eléje és meg­szorította a kezét: — Ivanov gárdakapitány úr, soha nem fogom önnek elfelejteni ezt az estét. .. Mert onnan való vagyok én, onnan jöttem és onnan űztek el, ahol ezek a dalok szület­nek ... Miklós gróf nagyon a szemébe nézett a fiatalembernek. Ebből a néhány szóból sokat megértett és érezte, hogy most már közeledik a rejtély megoldásához. Ezen az estén, a nagy siker örömére ünnepi vacsorát adott az igazgató úr. Javá­ban beszélgettek és poharazgattak az igaz­gatói kordéban, amikor kopogtak az ajtón és egy parancsoló hang kihívta az igazgató urat. Amikor néhány perc múlva visszajött, na­gyon halkan és nagyon ijedt hangon súgta Miklós gróf fülébe: —* Téged keresnek ... A pesti rendőr­ség ... Miklós gróf azonnal lement a kordé lép­csőjén és kilépett a csillagos éjszakába. Két hatalmas termetű férfi ugrott melléje és jobbról-balról megfogták a vállát. — Kósza Pityu, cirkuszi bohóc, önt letar­tóztatjuk!... Mindenekelőtt azonban mondja meg, hol van és hová rejtette el Koltaváry Júlia grófkisasszonyt, akit elrabolt az édes­anyja palotájából?!... Miklós gróf elfojtott ingerültségű hangon kérdezte: — Mit akarnak az urak az én leányom­tól?!... Vegyék tudomásul, hogy én Kolta­váry Miklós gróf vagyok és Júlia az én gyer­mekem! ... A két férfi gúnyosan kacagott. -! Fickó, még most is hazudni meré­szelsz? I.és Miklós gróf agyát elöntötte a vér, fel­emelte az öklét, hogy elégtételt vegyen a sértésért, de néhány lépés távolságban, r. hold fényében megpillantotta Melinda gróf­­nét, aki lassan jön feléjük. — Melinda ... hát te is itt vagy?!... „ A grófné azonban nem felelt, hanem a két rendőrtisztnek mondta: — Uraim, ne törődjenek ezzel a bolond­dal! ... Nem ragaszkodom a letartóztatásá­hoz ... Az egyik úr vigyázzon addig reá, amíg én a másik úrral megkeresem szeren­csétlen leányomat... Aztán az egyik rendőrtiszt kíséretében, a világos ablakú kordé felé vette útját. A másik rendőrtiszt addig Miklós gróf ke­zére tette a bilincseket. Melinda méltóságteljesen felment a lép­csőn, megállt a kordé ajtajában és szinte zsarnoki hangon szólt be: — Júlia, kövesse... Én, az édesanyád parancsolom neked, hogy azonnal hagyd el ezt a helyet és gyere vissza velem a Kolta­váry palotába! ... — Nem megyek! — tört ki szinte sikoltva a felelet Júlia torkán. — Édesapámmal aka­rok maradni!... A rendőrtiszt is felszólította, hogy kövesse édesanyját. Júlia érezte, hogy más menekülés nincs mint a futás. Anyja és a rendőrtiszt között kiszaladt a kordéból. Azt remélte szegényke hogy valahol ráakad az édesapjára, aki megmenti őt kétségbeejtő helyzetéből. De a rendőrtiszt utána iramodott és ha­mar utólérte. Amikor elkapta Júliát, a kis­­leány izgatottsága már olyan nagyfokú volt hogy ájultan hullott a férfi karjai közé. — Gyerünk az autóba és indulunk haza! — parancsolta Melinda grófné. Aztán rámutatott Miklós grófra: — Ezt a szegény bolondot pedig hagyjál futni!... — Júlia, ne félj! Visszahozlak én! — kiáltotta Miklós gróf, de Júlia ezt már nem­­hallotta. . A másik rendőrtiszt levette Miklós gróf kezéről a bilincset és ő is Melinda utál ment. Miklós gróf halálsápadtan vánszorgott fel a kordéba. — Gondolhattam volna, hogy nem a te leányod, — ezekkel a szavakkal fogadta az igazgató úr. — Egy közönséges cirkuszé bohócnak nem lehet ilyen finom úrikisasz­­szony leánya!... Nagyon csengett Miklós gróf hangja, ami­kor mondta: — Júlia az én leányom!... Esküszöm!.. Egyelőre azonban többet nem mondhatok!... Ciril, a trapézművész, odament Mikló grófhoz és szent meggyőződéssel a hangja van így szólt: — Gárdakapitány úr, én hiszek önnek!... Miklós gróf hálásan nézett a trapézmű­vész szemébe... János kis szünetet tartott, aztán így foly­tatta: — így azonban soha nem érek a történés végére... Engedjétek, hogy a továbbiakat rövidre fogjam és csak távirati stílusban meséljem el... — Kár volna, — szólt hirtelen, de őszinte hangon Eszterághy Márta. János hálásan mosolyogva köszönte meg ezt a mondatot. — De mégse tehetek másként, — szólt aztán. — Igen, ez a trapézművész, aki hit! Miklós gróf szavainak, ugyanúgy, mint ő, egy szörnyű tragédia áldozata volt ... És ugyanúgy nem az volt, akinek mondta ma­gát, mint ahogy Koltaváry Miklós gróf sem orosz gárdakapitány, ahogy az Eszkamilló­­vándorcirkusz plakátjai hirdették ... — De hát akkor ki volt? — kérdezte kíváncsian Dallos Györgyike. — Ez a szőke, finom arcú trapézművész — felelte János — a valóságban nem volt más, mint Ciril Nikoláj nagyherceg, akinek édesapját meggyilkolták a vörösök... Aki­nek el kellett menekülnie a nagyhercegi pa­lotából, sőt egész Oroszország területéről.. És aki megesküdött, hogy megkeresi édes­apja orgyilkosát, hogy bosszút állhasson rajta!... — És megtalálta?! — kérdezte mohón Áldássy Tibor. János mosolygott. — Várj, mindent meg fogsz tudni... Most azonbani írrég nem tartunk ott... Miklós gróf és a trapézművész faluról-falura vándo­rol a cirkusszal és egyre jobban összebarát­koznak ... Egyik sem ismeri a másik valódi személyét... A trapézművész már tudja, hogy a cirkusz népszerű énekese tulajdon­képpen Koltaváry Miklós gróf, de Miklós grófnak sejtelme sincs arról, hogy a fiatal­ember nem más, mint Ciril Nikoláj nagy­herceg ... De még más valami is történik ... A két fiatal, az ő leánya és a trapézművész szívében bimbózni kezd a tiszta szerelem ... Aztán egy súlyos baleset a cirkuszban és a trapézművész, aki nem tudja, hogy életben marad-e, fölfedi valódi személyét, megvallja Miklós grófnak élete nagy titkát és szent fogadalmát... János az órára nézett. — De már későre jár.. Talán holnap folytatom ... Most aztán különös dolog történt. Bor Bálint, a komoly, szemüveges fiatalember, aki eddig némán hallgatott, hirtelen meg­szólalt: — Nem így, János!... Aki á-t mondott, annak b-t is kell mondania!... — Hogy érted ezt, Bálint? — kérdezte János. — Egyszerűen úgy, hogy nem lehet a hallgatóságot felizgatni, aztán cserben­hagyni! ... Ebbe nem egyezünk bele!... Én olse tudtam semmit a te szibériai vándo­(17)­rodról és bevallom, hogy nem is érdekelt különösképpen a személye... De amit most hallottam tőled Koltaváry Miklós grófról... amit eddig meséltél az életéből... megköve­telem, hogy folytassad!... Ha a többieket nem érdekli a dolog, hát akkor el fogod mondani nekem!... Ennyit igazán kérhetek tőled!... — Én is kérem, János, — szólt halkan Eszterághy Márta. — Én is, — tette hozzá a másik köttő. János szeretettel nézett reájuk. Egészen más emberek ültek az asztal kö­rül, mint amikor belépett a kávéházba. Ezek már nem gúnyos, fölényes arcok, amikről le lehet olvasni, hogy nem érdeklődnek más ember élete és sorsa iránt. Ezek a szemek, melegen csillognak, mert a részvét és szere­tet tüze gyűlt ki bennük. Ezek a hangok már bársonyosak és simogatóak, mintha még ily módon is éreztetni akarnák, hogy együtt remegnek és fáznak egy eddig teljesen ide­gen élet tragédiájával, amiből azonban most már kiérezték a testvér fájdalmát. — Legyen úgy, ahogy ti akarjátok, —­ mondta János. — Azt azonban engedjétek­ meg, hogy a továbbiakat már csak röviden, kivonatosan meséljem el nektek... Azok négyen még közelebb hajoltak hozzá... Szombaton következik: A szibériai vándorból Koltaváry Miklós gróf lesz SPORTÚJSÁG Különös fejlemények a Hircsák-ügyben A Kis Újság elsőnek foglalkozott a meggon­dolatlan cselekedeteiről híres Hircsák István­nak, Európa legjobb jéghokki kapusának ügyé­vel. Híresük közel két hete az NSC futballcsa­patában játszott és ebben a minőségében a mérkőzés vezető bíráját nyomdafestéket el nem tűrő szidalmakkal illette. Ezért a BLASz fegyelmi bizottsága másfélévi eltiltással súj­totta. Cikkünkben megemlítettük, hogy az igazi sportfelfogás értelmében Hircsek eltiltását a gyep- és jéghokki szövetségben is érvényesíteni fogják. Ezen állításunkkal a sportsajtó is foglalko­zott és nyilatkozatot hozott a BLASz főtitkárá­nak, Lénárt Ernőnek szájából, amely szerint a BLASz csak a saját hatáskörében érvé­nyesíti a büntetést és nem törődik azzal, hogy társszövetségei mit csinálnak. Híresük nyugodtan védte vasárnap a magyar gyephokki válogatott kapuját Ausztria ellen. A gyephokki szövetségnek úgy látszik nincsenek ilyen tekintetben aggályai, pedig Hircsák ná­luk sem viselkedett a legkifogástalanabb mó­lon. Egyik hokkiszövetség sem akarja Hircsák eltiltását érvényesíteni magasabb sportérdek címén. Nem tartják szükségesnek, hogy egy olyan sportembert, aki egy nálánál idősebb és sokkal különb úriembert sportolás közben sú­lyosan megsért, ne engedjenek a pályára lépni. Nem is csoda, hiszen a korcsolyázó szövetség azt is eltűri, hogy Hircsák sötétkék trikóján élénkvörös szí­nekkel viselje saját — és nem az egylet — nevét. A magéról megfeledkezett Hircsák tehát nyu­­godtan fog kimenni a februári téli olimpiára is, h­a csak a legfelsőbb sporthatóság bele nem avatkozik és az ő nevét végleg ki nem törli a magyall, sportolók névsorából. A játékos eltiltását már csak azért is érvé­­nyesíteni kell, mert van egy szabály, amely ki­mondja, hogy aki egyik sportágban hivatásos, az a másikban nem lehet amatőr. Aki az egyik sportágban sportszerűtlen, az lehet jó fiú a má­­sikban? Atlétavezetők, figyelem! Különös, kusza írás érkezett szerkesztősé­­günkbe. Cseresnyés Sándor zirci asztalossegér küldite hozzánk a levelet, amelyben a saját nagy sportteljesítményeire hívja fel a figyelmet. Le­írja, hogy azelőtt futballozott, de öt héttel ez­előtt látott egy atlétikai versenyt és ekkor ked­vet kapott a futáshoz. Erős tréningbe fogott és csakhamar nagyszerű eredményeket is ért el. Eredményei — amennyiben igazak — valóban szenzációsak. A levél szerint száz méterre 11­ 2, 400-ra 51, 800-ra 2:57, 1500 4 perc, 5000-re pedig 15:09 időt ért el. Ezek az eredmények kissé hihetetlenek, de mi­vel elhallgatásuk egy magyar sporttehetség eset­leges elvesztését jelentené, helyt adunk nekik. Cseresnyés levelében arra kért bennünket, hogy vigyük keresztül az ő kipróbálását akármelyik gyesületben. E hó 25-én jön fel Budapestre és leglátogat bennünket a szerkesztőségben. Németh János, a magyar válogatott vizipóló­­csapat gólrekordere, aki Újpesten kórházi gondnok, szombaton délután tartja esküvőjét Papp Mimi úrleánnyal. i SPORTMEPE& Csehet, a Hungária válogatott játékosát, akit a bíró az elmúlt évben a közönség meg­sértéséért kiállított, a fegyelmi negyven pengő pénzbüntetéssel sújtotta. Tíz pengős büntetést és kétheti eltiltást kapott durvaság miatt Ne­mesi, a Törekvés játékosa. A Salgótarjáni BTC leigazolta Krascsenicset,­ a kiváló szombathelyi játékost. Beleznay László dr. a magyar vizipólócsapat kapitánya a csapat tuniszi vendégszerepléséért a „Nichan-Aftikhar“-rend parancsnoki kereszt­jét kapta. Gilk Ferenc visszaérkezett stuttgarti verse­nyéről és elmondotta, hogy száz méteren azért szenvedett vereséget Fischertől, mert rosszul indult és az utolsó métereken eltaktikázta a versenyt. Primo Carnera, az olaszok hatalmas testal­katú ökölvívója november elsején Newyorkban a német Walter Neusel ellen vív mérkőzést.

Next