Kis Ujság, 1935. október (48. évfolyam, 223-249. szám)

1935-10-01 / 223. szám

4 Szemet-szemért Nem tartanék ildomosnak, de megoktatnak nem, hogy amikor a budapesti képviselők egy részének a bíróság megsemmisítette a man­dátumét, m­i is idézzük ama bizonyos német molnármester örök szállóigévé lett megállapí­tását a bírókról, akik még vannak. Mindig tudunk, soha egy percig kétségbe nem vontuk, hogy minden politikai rendszer­­változáson, forradalmakon és ellenforradal­mon túl is felül van a magyar bíróság. Az ak­­ataiért e helyen foglalkozunk a köz­igazgatási bíróság ítéletével, nem az, hogy megerősítsük hitünket bíróink igazmondásá­ban, hanem a m­ai ítélet egyik ragyogó része. A képviselők, akiket megfosztottak a dísz­től, amelynek fényét a szabályszerűtlen vá­lasztás amúgy is igen elhomályosította, lehet, hogy nem is bűnösök a törvénysértések elkö­vetésében. Természetes, hogy a törvények megszegése mégis az ő mandátumuk elvesz­­tét okozza. Eddig ez így rendben is volt, de nem lát­tuk, hogyan bűnhődnek a törvénysértők? A magyar bíróságok ma, főképpen ezekre sújtottak le. Polgárok, akikre rábízták azt, hogy polgártársaik akaratmegnyilvánítása fe­lett hűséggel őrködjenek, nem sáfárkodtak igazán ezzel a bizalommal. A mai ítélet leg­kimagaslóbb része nem a mandátum meg­semmisítés, hanem az, amely a megbélyegzett választás elnökére és két bizottsági tagjára sújt le. Azokat, akiket előbb polgár­aik fölé emeltek, most, hogy e bizalomra érdemtelen­nek bizonyultak, egy időre megfosztották sza­vazati joguktól. Amit ők tettek a törvény ellenére polgártársaikkal — ezt kapták vissza a törvény dicsőségére — bíróiktól. Újból a tizenkilenc Pár nappal ezelőtt, amikor Olaszország a népszövetségi alapokmány 19. §-ának alkal­mazását ajánlotta Abesszíniával szemben, igen szerényen megmondottuk, hogy e pon­tot alkalmazzák velünk szemben is. Ez az egyetlen, amely lehetővé teszi a békeszerző­dések megegyezésen alapuló revízióját. E halk megjegyzésre vad rikácsolással felelt a cseh sajtó. Nem is követelt enyhébb meg­torlást, mint egész Magyarország teljes fel­osztását. A cseh rémlátás szült már ilyen víziókat, nem is volna érdemes róluk szólni. A francia külügyi hivatal azonban, bár csak magánbeszélgetés során, érthetőnek mondotta a cseh sajtó vészkiáltásait, mert mi a 19. §-ra hivatkoztunk. Lehet, a „győzők"* úgy képzelik, hogy a népszövetségi alapokmányra csak nekik van joguk hivatkozni. Ajánljuk azonban a cseh sajtó szíves ügyel­mébe azt a válaszjegyzéket, amelyet Anglia intézett Franciaországhoz, főképpen a jegy­zék egy mondatát: .. az alapokmány maga elismeri, hogy a világ nem megmerevedett valami.. •** Kíváncsian várjuk, hogy a cseh vezérkar lapja követeli-e ezek után Nagybritannia tel­jes feloszlását is? a­ s Kincsek Az eseményeknek mindig több arcuk van. Sok mindent lehet ezekről leolvasni, külö­nösen, ha az érdekesebbik felükön kezdjük is olvasást. A kecskeméti zálogházi rablás, mint bűn­­ügyi esemény is izgatja a képzeletet, de a detektívregényeket olyan gyakran lepipáló élet már nagyobbakat is produkált. Hát be­­törőszerszámmal követik el ezeket, hot más­féle, fájdalom, sokszor egészen törvényes eszközökkel. A feltaláló, aki kasszafúrásra indul, hogy így próbálja ki betörés elleni tanulmányát, szintén nem egészen új típus a bűnözők vilá­gában. Pár évvel ezelőtt egy orvos elhur­colt egy dúsgazdag kereskedőt egy lakatlan villába, hogy ott megzsarolja. Mikor elfog­ták, azzal védekezett, hogy a megfélemlített ember lelkivilágát akarta tanulmányozni. Milliós rablásról olvasva, a szegény magyar polgár első érdeklődése nem is a bűnöst ke­resi, hanem azt kérdezi — Hol vannak ma még milliós kincsek? Válasz: a zálogházban. Marokszámra mérhető arany, zsebeket meg­töltő briliánsok, egykor sokszáz polgári csa­lád apróbb-nagyobb kincsei ma milliós ér­tékké egyesülve, csak a zálogházak páncél­­szekrényeiben találkoznak. A zálogház meg lehet elégedve. Üzleti for­galmával is, a rendőri nyomozással is. Most már csak egyet szeretnénk. Ha a sok apró kis ékszerből összerakott kuncs ismét egységeire bomolva, ott volna, ahonnét a be­törők csak sokezer betörés árán vihetnék el­­­ a tulajdonosaiknál. KIS ÚJSÁG Kedd, 1935 október T 1 wtiaammimmacasz Egy napig milliomos volt a csodálatos feltalálás másnap fogoly lett a­­ Fried Sándor betörése, lelkiismeretfurdalása, hat hetes házassága, találmányai és bandafőnöki terrorja­i egy hihetetlen betörés hátterében Vasárnap reggel a főkapitányság központi ügyeletén jólöltözött férfi jelent meg. Egész testében remegett. Idegsokko­s volt. — Fried Sándor vagyok — mondotta. ~­ Az éjszaka több társammal kifosztottuk a kecskeméti zálogházat. Az én részemet, amely rámjutott, magammal hoztam. Tessék, átadom... A lelkiismeretfurdalás nem ha­gyott pihenni, ezért teszek feljelentést ma­gam és a tettestársaim ellen ... Fried Sándor vászonzsákot tett a rendőr­tiszt asztalára, amelyből mintegy tizenöt kilógram súlyú arany és platinaékszer szó­ródott ki. A drágaköves holmik vakítóan csillogó össze­ visszaságban hevertek a köz­ponti ügyelet vezetőjének asztalán. Nem hitték volna el a rendőrségen a kecs­keméti betörés történetét, ha a sokezer pen­gő értéket képviselő drágaságok nem­ bizo­nyítják Fried Sándor szavahihetőségét. Né­hány perc alatt kihallgatták az önként je­lentkezett betörőt, akitől csak arra kértek felvilágosítást, hogy kik voltak­ a bűntársai, Fried vallott. Beismerő vallomása alapján indult meg a hajsza a kecskeméti zálogház betörőinek kézrekerítésére. A főkapitányság bűnügyi osztálya telefo­non hívta fel a kecskeméti rendőrség veze­tőjét, Jávor Pál rendőrtanácsost, akinek azt az utasítást adták, hogy azonnal tartóztassa le Rigó Lajost, a zálogház becsüsét. Tizenhatórás izgalmas hajsza után rendőrkézre kerültek a milliós zálog­házi rablás tettesei és megkerültek azok az ékszerek is, amelyeknek a súlya 14 kiló volt. Heten vettek részt a betörésben. Barna Mihály szőnyegkereskedő, Fried Sándor B- listás hivatalnok, K­ohner Ferenc műszerész, Valentin Mihály nemzetközi kasszafúró, a híres „kutyás Valentin", Ruzicska Gyula pékmester, az ismert professzionista birkó­zóba­jnoki Rigó Lajos, a kecskeméti zálog­ház becsüse és Spornyák Gyula sofőr, aki a BJs 999. rendszámú autóval vitte le Kecske­métre a zálogház kifosztóit. Fried terrorizálta bűntársait Hétfőn délelőtt kezdték meg a főkapitány­ságon az elfogott betörők részletes kihallga­tását. Hihetetlen izgalmak, megfejthetetlen­­nek látszó események változatos sorozata követték egymást a rendőri jegyzőkönyvek­ben. A nyomozás első perceiben az volt a fel­tevés, hogy Valentin Mihály elgondolásai alapján és az ő irányításával követték el a milliós ékszerrablást. Ő volt az egyetlen, akit már évek óta ismertek a rendőrségen, a többiek valamennyien büntetlen előéle­­tűek voltak. A kihallgatások folyamán az­után bebizonyosodott, hogy Fried Sándor dolgozta ki, szinte mér­nöki pontossággal az elkövetendő be­törés minden részletét és keresetülvite­­lét. Fried Sándor a bűnügyi krónikában pél­dátlan bátorsággal és elszántsággal haj­szolta tettestársait a bűnbe. A gyenge test­alkatú ember hihetetlen eréllyel kénysze­rítette bele a betörésre szövetkezett társa­ság tagjait a milliós rablásba. Ez a körül­mény volt a legérdekesebb mozzanata a rendőri nyomozásnak, így vallottak az el­­fogottak valamennyien. Fried szinte szuggerálta a hálójába ju­tott embereket, akik közül néhányan ráeszmélve arra a felelősségre, amelyért a bűncselekmények miatt felelniök kell, vissza akartak lépni. Ezeket megfenyegette: Öt óráig készültünk — mondja Valentin Valentin Mihály minden mellékkörül­ményre kiterjedően mondotta el a kritikus órák történetét. Elmondotta, hogy szombaton este hét órakor érkeztek le Kecskemétre és öt órán keresztül dolgoztak, amíg a zálogház kirablásá­val elkészültek. — Az egyik körúti kávéházban keresett fel engem két hónappal ezelőtt Fried Sánd­­dor, — mondotta Valentin, — aki régi is­merősöm volt. Egy esztendővel ezelőtt jött hozzám azzal, hogy­ kitűnő találmánya van, amelyet azonban nem tud tökéletesíteni, mert nincs meg az a 83 pengője, amely a ta­lálmány tökéletesítéséhez és szabadal­maztatásához szükséges. , Pénzem volt és — folytatta Valentin Mihály — én adok, ha kérnek. Nálam nincs értéke a pénznek és boldog vagyok, ha segíthetek valakin. Fried tudta, hogy nem útkaparással keresem a kenyeremet és többször is ellátogatott hozzám. Min­denkor pénzt kért és én adtam is, ha mó­domban állt. Azt mondotta mindenkor, hogy egyszer majd meghálálja nekem azt a sok jót, amit vele tettem. Fried elhozza ajatippetsi — Két hónappal ezelőtt ismét eljött hoz­zám. Azt gondoltam, hogy pénzre van szük­sége. Tudom, hogy nagyon rossz kérni és én meg se vártam, amíg beszélni kezd, be­nyúltam a zsebembe, egy tízpengős bank­jegyet vettem elő, hogy átadjam. „Nem pénzért jöttem, hanem tippet hoztam" — mondotta nekem. — Várjon mit?... — kérdeztem Fried Sándort. Erre ő elmondta, hogy a Kecske­méti zálogházban több, mint egymillió pengő értékű ékszer van felhalmozva. A Wertheim-szekrények, amelyekben elzárva tartják ezeket a holmikat, régi rendszerűek, könnyen felnyithatók. Hívott, hogy tartsak velük. — És hányan leszünk? ... —• érdeklőd­tem. Semmivel se törődjön. — válaszolta Fried, — már mindent előkészítettem. Benne van a becsüs is, ő is megkapja a részét. Huszonötezer pengőt ígértem neki, összeszedik a bűntársakat — Gyanúsnak találtam az előadottakat, — mondotta tovább Valentin, —­ mert va­lószínűtlennek látszott, hogy a zálogház becsüse belemenjen ilyen üzletbe. Fried azután részletesen ismertette előttem a terveit. Közölte, hogy egyik barátjával, aki­vel még a harctéren ismerkedett meg, Barna Mihály szőnyegkereskedővel len­ járt Kecskeméten, a­mi szoros barátságot kötött Rigó Lajos becsüset. A zálogház alkal­mazottja, Fried állítása szerint, igen rossz anyagi viszonyok között élt. Férjhezadandó lányai voltak, de a fizetése még annyit sem tett ki, amennyiből polgári életmódot foly­tathattak volna.­­ Fried azt is elárulta, hogy a becsüstől megkapta a zálogház ajta­­­­jainak kulcslenyomatát és így minden elő van készítve a betörésre. Hittem neki. Megállapítottam, hogy azok, akikkel le kellene mennem Kecskemétre, valamennyien büntetlen előéletűek, tehát attól sem kell félnem, hogy a rendőrség valamiképen megtalálna bennünket. ígére­tet tettem, hogy autóról majd én gondos­kodom. Ennek a kötelezettségemnek eleget is tettem. Izgalmas éjszaka a zálogházban Valentin Mihály elbeszélése most érkezett a legizgalmasabb részletéhez. A Budapestről való indulástól kezdve a betörésen keresztül az osztozkodásig mondotta el a történteket. — A Szondy-utca és Aréna-tíz sarkán vá­rakozott rám a BE 999. rendszámú autó, — folytatta —, amelynek Spornyák Gyula volt a sofőrje. Este hét órakor érkeztünk Kecske­métre. A Berét váz-szálló előtt állt meg a gépkocsi. Sötét volt. Ekkor láttunk munká­hoz. — Az álkulccsal, amelyet már hetek­kel ezelőtt készítettünk el, minden aka­dály nélkül sikerült bejutnunk a zálog­ház helyiségeibe. Munka közben lepett meg bennünket Rigó Lajos, a becsüs. — Ne nyúljanak semmihez, mert rendőrt hívok... — fogadott bennünket a zálogház becsüse. Azt sem tudtam, — folytatta Va­lentin —, hogy tulajdonképen mi történt. Hisz Fried azt a kijelentést tette, hogy a becsüs a mi emberünk. Abbahagytam a munkát. Fried Sándor félre­vonta Rigó Lajost és beszélni kezdett vele. Talán tíz percig tartott a tárgyalásuk, ami­kor azután Rigó láthatóan megnyugodva el­távozott, mi pedig tovább nyugodtan, zavar­talanul dolgozhattunk. — Amikor elkészültünk a zálogház ki­fosztásával, megkérdeztem Friedet, hogy mit beszélt a becsüssel? — Huszonötezer pengőt ígértem neki... — felelte. — És honnan akarja elővenni ezt az ösz­­szeget? — Arra ne legyen gondja, — válaszolta Fried. — Nekem sincs rá... Mert mi törté­nik, ha nem kapja meg? — kérdezte gúnyo­san. — Talán feljelent m­ajd a rendőrsé­gen? ... — Felháborodtam ezen a lelketlensé­­gén, mert most már láttam, hogy kivel van dolgom. Éreztem, hogy rajta fogok veszíteni ezen a betörésen, mert ilyen alakokkal álltam­ össze, mint ez a csirkefogó volt. — Nem is beszéltem tovább Fried Sán­dorral. Egész úton egyetlen szót sem vál­­ tottunk. Azon gondolkodtam, hogy honnan kerítsek elő pénzt, amit eljuttathatok Rigá­nak. Pohnerban bíztam. Őt én vittem ma­­­gammal erre a kirándulásra. Meg is mond­tam neki, hogy ne törődjön semmivel, ne beszéljen senkivel, én még a vasárnap fo­lyamán megszerzem azt a pénzt, amit Fried ígért Rigó Lajosnak és ő azt vigye le Kecs­kemétre. A „jószándékú" Valentin, mint a többiek, valamennyien, már ülnek a rendőrség fog­dájában. Ott gondolkozhatnak a sikerült betörés­­ különös befejezésén. Mit mondanak a Tisza Kálmán-téri bérház lakói Barna barátjáról Barna Mihály és Fried Sándor egy esz­tendő óta elvárhatatlan barátok voltak. Ugyanis Friednek különféle találmányai voltak és azokra felhívta Barna figyelmét, aki elhatározta, hogy finanszírozza a B- listás Fried Sándort, mert abban bízott, hogy egyszer csak rájuk mosolyog a sze­rencse és sikerül valamelyik találmányt jó­pénzért eladni. Barna Mihály ott hagyta Kecskeméten a feleségét és két kis gyer­mekét, felöltözött a fővárosba s a Tisza Kálmán-tér egyik földszinti lakásában he­lyezkedett el, ahol az unokanővérénél la­kott és megosztotta annak hátbérgond­jait. A Kis Újság munkatársa kint járt a Tisza Kálmán-tér 2. számú nagy bérkaszárnyá­ban, ahol a rengeteg lakó — érthetően —­ az események hatása alatt áll. — Barna Mihály szerényen viselkedett, — mondja a házfelügyelő, — senki nem tételezett fel róla semmi rosszat. Sűrűn járt hozzá a barátja, Fried Sándor és rendesen csak bekiáltott érte az ablakon, majd együtt eltávoztak. Látnivaló volt, hogy Barna teljesen a rossz arcú és erősza­kos Fried hatása alatt áll, akinek oda­adta fölösleges pénzét, vagy ha éhes volt, a kisasszony — Barna unokahúga —, főzött nekik ebédet vagy­ vacsorát. Majd elmondották a lakók, hogy a múlt héten nagy zajjal érkezett Fried. Messziről lobogtatta a hivatalos lapot, amelyben benne volt, hogy szabadal­mazták az „örökös légyfogó“-ját . El is magyarázta — mondják — a furcsa ember, — akin látszott, hogy vagy feltaláló, vagy őrült, —­ hogy mi az örökös légyfogó. Előadásából az derült ki, hogy hasonlít a szokásos enyves és gyufaskatu­­lyás légyfogóhoz, azzal a különbséggel, hogy ha a skatulyában kiszáradt az eny­vező anyag, abba újat töltöttek és valami­lyen elmés módszerrel végig húzták a pa­pírszalagot és így soha nem kellett a légy­fogót kicserélni. Mi a házban kinevettük a találmányt, de Barna komolyan vette és védte az ö­n kedves Sándor barátját, aki zseni". Sőt, megmutatta a hivatalos lap másik számát, melyben az állt, hogy Fried­nek egy eredeti villanyzárát szintén szaba­dalmazta az illetékes hivatal. — Barna egyébként elmondotta a múlt héten, beszélik a házban,­­ hogy úgy Fried Sándor, mint ő is, minden reményét arra a találmányra alapítja, amelyet villanypótló lámpa néven szabadalmaztak volna. Villanyáram nélkül tervezte meg ezt Fried és azt hitte, hogy több százezer példányt el tud majd helyezni a vidéki városokban és községekben. Erre áldozott Barna Mihály, valamint régi kecskeméti barátja, Rigó La­jos becsül is évek óta sokszáz pengőt. Érdekes, hogy Fried mindenkit megszédí­tett fantasztikus találmányával. Nem régen nősült másodszor. Fiatal felesége is hitt abban, hogy férje nemsokára milliomos lesz. Fried valósággal rákényszerítette cinkos­társait a kecskeméti rablásra, éppen ezért döbi­antek meg akkor, amikor megtudták, hogy vezérük lett árulójuk.

Next