Kis Ujság, 1935. december (48. évfolyam, 274-297. szám)

1935-12-22 / 292. szám

VI Feltámadt a bábjáték Várjon gondolnak-e arra az emberek, akik néha-néha kirándulnak a vurstli, színes, kiabáló deszkabirodalmába, hogy az a kis, komikusan rikoltozó úriember, aki ott áll a selyempapírral bevont pó­diumon és a Bábszínházba csalogatja a közönséget, egy régi évezredes művészet­nek a kései kikiáltója? Talán a világ, egyik legrégibb művészi megnyilvánulásá­nak. Miből állt az ősember művészete? Kezdetleges, merev rajzokból és életet je­lentő mozgásból, táncból, táncolt akkor is h­a másokat akart szórakoztatni és maga már kifáradt. Emberalakú fabábo­kat ü­tögetett­ egymáshoz és bámulta a barlangfalon ugráló furcsa árnyékokat, így kezdődött a bábjáték, így indult el sokezer esztendős útjára, hogy végül el­érkezzék a pesti liget vasárnapi közönsége elé. A legrégibb adatokat a­ hindu ősregé­ben, a Mahabhara fában találjuk róla. Itt már jelképpé magasodik és a láthatatlan Sorsot képviseli. Bábu az ember, akinek nincsen szabad akarata, aki úgy táncol, ahogy a ködökben elvesző ujjak akarják. Ez volt az eredeti forrása ennek a kedves művészetnek, amely fénykorát Európában a tizenhatodik században élte. Népszerűségével egyetlen más szóra­koztató játék sem versenyezhetett. Az or­szágutakon bandukoltak a nyikorgó ke­rekű kordély és a rozzant deszkabódé te­tején egy öreg komédiás csapkodta a sza­marát. Piros, zászlólengető ünnep volt, amikor a falvakba megérkezett a bábjá­tékos. A piactéren rendezett díszelőadá­sokon ott ült az egész község. Elől a bíró és az elöljárók, a potrohos falubeli pa­rasztok és hátbaverve egymást, mulattak a figurák nagyszerű komédiázásain. Magyarországon Vitéz László volt a bábszínházak hősszínésze. Ekkora hős még sohasem szerepelt az emberiség tör­ténetében. Számtalan veszélyen és bajon keresztülmenve, kétszer-háromszor feltá­madva a halálból, mindig győzedelmes­kedik ellenfelén és vele együtt győzedel­meskedett az igazság is. Vitéz László és Ludas Matyi alaposan ellátták haját a ti­zenhatodik századbeli rettegett földes­­úrnak. Lila hurkákat hímzett hátukra a somfavessző és a nép, a bábjátékok kö­zönsége tombolt örömében. Itt teljesült minden titkos kívánságuk. Itt ütötték agyon a dézsmaszedő idegen katonákat, itt égették el a gonosz árulókat, itt ka­pott teljes elégtételt belső igazságérzetük. Ezért lett olyan népszerű, a derék jelké­pes kócbaba. A bábjátékban az álom emberei eleve­nednek meg és eljátszák felülről rángatott életüket a tisztelt közönség előtt. A báb­játék az igazi ember álom mása. Az Ör­dög, Halál, Katona, Király, Tudós, jelké­pes alakok, akiknek rejtett cselekedeteire mindig kíváncsiak voltak, a népek. Tehát a bábjáték komoly és igazi mű­vészet. Nálunk is sokszor járt a világhírű Podrecca társulat, amelynek bábjai majd­nem tökéletesen vissza tudják adni az élet látszatát. Ez azonban nem az igazi fel­adata a bábjátéknak. Itt magát az üde szegletességet, a friss, kezdetleges mozgá­sok bujáit élvezzük. Itt állandóan tudjuk, hogy ez játék, játék, amit a nagyok is élvezhetnek. Ma már Francia- és Olasz­országban is felismerték ezt az igazságot és több városban megalakultak a Bábjá­tékos Egyesületek. Valamikor nagy zeneszerzők írtak mu­zsikát a régi bábjá­tékokhoz. Neves­­ írók foglalkoztak bábjáték drámákkal. Ez az érdeklődés támadt fel napjainkban és megszületett a modern bábjáték. Természetesen régi szerepéből kiszorí­totta a mozi és így csak mint érdekes művészi látványosság jöhet szóba. Kis, művészetbarát köröknek vált kedvenc szórakozásává és a régi históriák felele­venítésén kívül újszerű rendezésben, új­szerű előadásokat is produkál. A modern babák gázmaszkban küzdenek egymással. Ott ülnek a diplomaták asztalai mellett és fenyegető szuronyokkal döfködik a le­vegőt. Mi foglalkoztatja és aggasztja leg­jobban ma az európai helyzetet ismerő embert? Egy új háború lehetőségének a gondolata. Ezt a háborút érzékeltetik a bábuk és ha elfogadnánk tanácsaikat, megszűnne minden gond és szenvedés. A bábu, az ember jólsikerült mása. Egy bábu nem öl, nem szenved, nem harag­szik. Úgy él, mint a mesékben az angya­lok. Az életük sokáig tart és ha testük öregre kopik, jön a megsemmisülés és lelkük, a fűrészpor, egy másik bábuba száll. Egyébként valószínűleg azt is kevesen tudják, hogy soha életükben nem rángat­ták dróton őket Erős pamutfonálon csen­genek valamennyien, kéz- és lábfejük burkolataiba ólom van öntve, hogy ke­mény legényeknek lássa kedvenceit a gyereksereg. Aki egy féórára egyszer el akar mene­külni a jelenből, itt szeretné hagyni né­hány percre, a mozgó, lármázó, érthetet­len fényképeket, a hangosfilmet, a recsegő rádiót, aki egyszóval a ma csodái elől a régi egyszerűségre vágyik, az menjen el egy Bábszínházba. Gy. L. „Napos oldalon** Bérczessi B. Gyula három tucatnyi versét foglalta össze „Napos oldalon" című verseskönyvében. Ha nem is kifor­rott, de jó úton haladó fiatal író, akinek verseiben sok jólcsengő rímet és szép gondolatot talál az olvasó. Egyik versét itt közöljük mulatóba. Második anyámhoz Lágy öledben szép természet, Te második jó anyám, Oly jól esik a lelkemnek Ez a csendes, szent magány: Oly jó itt, hol nem hallatszik Az élet, vad lármája, Hol nem kísért, sötét lelkek, Hitvány korok ármánya. Lehell­eted megsimitja Ránctól teli homlokom És én nézek magam elé,... Keresztül az ormokon, S mig figyelem dobbanását, Vérző, fájós szívemnek, Édes, apró dalosaid, Addig halkan csipegnek. Lágy öledben szép természet, Te második jó anyám, Oly jól esik a lelkemnek Ez a csendes, szent magány. . Hozzászólás a legények tízparancsolatához Országos vita indult meg a lányok és legények tízparancsolatáról. Az e héten beérkezett levelek közül az alábbit kö­zöljük, amelyet „tiszapalkonyai kisleány“ küldött be. A tiszapalkonyai leányok így képzelik el a legények tízparancsolatát: 1. Tanulj meg kapálni, kaszálni, úgy in­dulj el a lányokhoz járni. 2. Tanulj meg mindenféle munkát elvé­gezni. 3. Szeress jobban gazdálkodni, mint éjjel csavarogni. 4. Kerüld a kocsmát. 5. Ne vegyél sárga csikót, ha nem tudsz neki mit enni adni. 6. Becsüld meg a keresetedet, ne herdáld el rossz nőkre. 7. Tanulj meg szépen udvarolni, ne bá­mészkodj, ne látsd el a szádat, hanem hasz­náld ki az alkalmat. 8. Ne menj sáros csizmával a lányokhoz. 9. A vénlegénység küszöbe — a gyávaság. 10. Ha nem akarsz vénlegény maradni, ne félj a nősüléstől. A tízparancsolat-vitát folytatjuk, de kérjük olvasóinkat, hogy hozzászólásai­kat lehetőleg teljes névvel írják alá. KIS ÚJSÁG MŰKEDVELŐKE­­­I Jv .SZÍNPADA A SARKADI IPARTESTÜLET SZÉP MŰSORA. A Sarkadi Körzeti Ipartestület és Ipartestületi Ol­vasókör a kormányzó népünnepe alkalmával kitű­nően sikerült előadást rendezett, amelyet vitéz Süloff József felköszöntő beszéde vezetett be. Utána vitéz Buzássy Józsefn­ének „Vitézek imája'* című versét szavalta el vitéz Sárdy József­né, majd Gyula diáknak „A fiú nem üthet vissza" című darabját adták elő Tóth Sándor, Rácz István, Takács­­ Gyula, Bíró írónké, Simon Mancika és Csizmadia János. Az előadást Wetzel Endre rendezte, súgó Viktor Lajos volt, * * ‘ ZENÉS VÍGJÁTÉK SZENT GOTTILÍRDON. A Szentgotthárdi Stefánia Fiókszövetség a gyermekek karácsonyi felruházása javára nagyszerűen sikerült műkedvelői előadást rendezett, amelyen ,,Az Ígéret földje" című zenés vígjáték került színre. A fő­szerepeket: Baguii Elly, Rechnitzer Rózsi, Eisenstein Elzy, Braun Vilma, Sztávik Anci, Braun Károly,­­Fehér György, Horváth Ferenc, Klein János, Iászló Ferenc, Matsch Jenő, Rajkai István, Sebes Viktor játszották, valamennyien megérdemelték a sok­­sot. Nagy elismerés illeti dr Frühwald István rendezőt is. KIS ÚJSÁG rakosgatott az apró holmik között. A biblia lapjait forgatta és észrevétlen ki­emelt onnan valamit. Becsúsztatta a zse­bébe. Az asszony a tűzre rakott és bo­rús, nyomott csend üllepedett a kis szo­bára. Petri szétvetett lábbal az ablaknál állt és nézte a majort. Varjak röppentek a szalmakazlak tetejére, sűrű köd ereszke­dett a házak fölé és ebben a pillanatban úgy érezte, hogy feloldódott bensejében a reggel óta mardosó nagy csalódás. Ar­cán elsimultak a gond redői, keze a suba után nyúlt és megkönnyebbülten mondta ki a szót: — És még menek! — Vetek a falkának, ahogy illendő. Megkerülte a házat, elhúzott az akol mellett s hogy észre ne vegye az asz­­szony, magtár iránt fölballagott újra az irodához. Kopogott és belépett. — Mit akar? — förmedt rá az in­téző. Petri rántott egyet a vállára akasztott subán, aztán kiegyenesedve, odalépett az asztalhoz: — Meghoztam a tartozást! — szólt fel­emelt hangon és a százast odalökte a szám­tartó elé. — Mi ez? — Az elbilángolódon négy birka árai Aztán önérzetesen zökkent a hangja: — Mer' hogy én is tudom, mi a be­csület ! Szólt és kifordult az ajtón. NEMZETI MÚLTÚNK ARANYKÖNYVÉBŐL Írja és rajzolja: NEMES MIHÁLY festőművész Széchenyi Pál érsek védi hazáját Lipót császár előtt Midőn a német császári hatalom Budavárát a törököktől visszafoglalta és nemsokára reá az erdélyi magyar nemzeti fejedelemséget a kegyetlen Carad­a által kényszerítve behódol­­tatta, beteljesedett a két nagy magyar hazafi: Zrínyi Miklós és Pázmány Péter szomorú jóslata. Zrínyi ezt mondta: Ha a törököt az idegen császári hata­lom fogja kiverni az országból, Magyarországot a németek mint fegyverrel meghódított tartományt, minden jogától meg­fosztva, elnémetesítve, a német császárságba fogják bekebe­lezni. Pázmány Péter pedig ezt üzente az erdélyieknek Kemény János által: Csak addig tart nemzetünk tekintete a keresztény császárnak és a német nemzet előtt, míglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik virágzani, azontúl gallérunk alá pök a német. És bizony az ország népe akkor került igazán olyan súlyos idegen német iga alá, mint a mostani oláh, szerb, cseh és oszt­rák uralom alatt szenvedő országrészek elszakított magyarjai. A városokból és környékükből a törökkel együtt a színmagya­rokat is kiirtották és idegeneket, leginkább würtenbergi svá­bokat telepítettek be. Budán a visszafoglalás után pl. csak öt magyarnak engedtek házhelyet. A német zsoldosok rablásai és garázdálkodásai kétségbeejtően törhetetlenekké váltak. Caraffa Eperjesen felállította a német császári vértörvényszéket és el­kezdte zöldruhás hóhéraival iszonyatos mészárlásait a szegény városi lakosok között. Mindezen rettenetességeknek császári fő-főtanács ura volt, a magyarok egyik legnagyobb ellensége, Kollonics Lipót bíbor­­nok. És midőn a keserűség pohara csordultig telt, felment Bécsbe, a császár elé Széchenyi Pál kalocsai érsek, a kiválóan hazafias lelkű magyar főpap és Lipót császár trónja előtt bölcs, de erélyes szavakkal támadta meg a Kollonics—Caraffa-féle nemzetgyilkos rendszert. A nemzet fájdalmas sorsát oly meg­­kapóan adta elő, hogy Lipót császár kénytelen volt igazat adni neki, bár Kollonics rendszerét nem tette félre, csak elhalasztotta. Mindezek után a nemzeti elkeseredés lappangó tüze­s Rákóczi szabadságharcában gyulladt lobogó lángra. in

Next