Kis Ujság, 1936. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1936-01-01 / 1. szám

Szerda, 1036 január 1 Idegenforgalmunk és az osztrák-magyar kapcsolatok Tormay Géza kereskedelemügyi államtitkár nyilatkozata Tormay Géza kereskedelemügyi államtitkár, az idegenforgalmi ügyek legfőbb irányítója, újév­ alkalmából így nyilatkozott a Kis Újság­nak: " Az évek óta folytatott, céltudatos, csen­des munka, amelyet a kormány az idegen­forgalom érdekében fejt ki és amelynek gyümölcse már ebben az évben is megter­mett, 1936-ban, hiszem és remélem, még nagyobb eredményeket ér majd el. Nagy ter­vek vannak kialakulóban és ezek a tervek megvalósításuk esetén i­s a kormány min­den bizonnyal meg is valósítja a terveket — lényeges fellendülést fognak eredményezni. Az új esztendő elé a legnagyobb bizalommal tekinthetünk. Kérdést intéztünk még az államtitkárhoz, aki a Magyar—Osztrák Társaság elnöke is, a társaság működésével és terveivel kapcsolat­ban. A válasz így hangzott: — Ausztria és Magyarország évszázadokon keresztül szoros közjogi kapcsolatban voltak. Egy sajnálatos esemény, amely nagyon nagy­­vér- és emberáldozatot követelt, azt eredmé­nyezték, hogy széjjelváltunk és úgy Ausztria, mint Magyarország politikailag független lett. A szétválás után ébredt úgy Ausztria, mint Magyarország annak tudatára, hogy kulturális, gazdasági és társadalmi téren közös érdekeik vannak és ezeknek az érde­keknek elősegítése csakis baráti atmoszférá­ban érhető el. ( Ezért alakult meg Ausztriában az Osztrák- Magyar Társaság és Magyarországon a Magyar-Osztrák Társaság. A két társaság feladatául tűzte ki a két ország közös és fon­tos problémái megoldásának elősegítését. Az elkövetkezendő évben mindent el fogunk kö­vetni, hogy a kapcsolatokat még jobban ki­­mélyítsük és mind a két nemzet érdekében szolgáljuk a jövő kedvező kialakulásának ügyét. Remélem, munkánkat siker koronázza majd. p4l Sipőcz Jenő: Az autonómia híve vagyok Budapest főpolgármesterének újévi nyilatkozata a Kis Újságnak Az új év küszöbén a Kis Újság munka­társa felkereste dr. Sipőcz Jenőt, Bud­na­pest főpolgármesterét és az aktuális kér­désekkel kapcsolatban nyilatkozatot kért tőle.­­ A közvélemény abban a tudatban van, — mondottuk —, hogy Méltóságod az autonómiá­val kartörve akarja megoldani rendkívüli fel­adatát? Annak idején ebben a szellemben nyi­latkozott is a beiktató közgyűlésen. Azóta me­rült-e fel olyan körülmény, mely elvi álláspont­ját befolyásolta volna? — Nem, — hangzott a válasz. — Tizenöt évig ültem a polgármesteri székben, a székes­főváros polgársága háromszor­ tüntetett ki bizalmával és így azt mondhatom, hogy szinte összenőttem már Budapesttel. Az autonómia híve vagyok és más nem is lehetek, mert erre kötelez a múltam .És ez .. a legbelsőbb meggyőződésem is. Ennek folytán a rám bízott feladatot az auto­nómiával karöltve egyetértésben akarom megoldani, annál is inkább, mert a szüksé­ges intézkedésekkel nemcsak a ■főváros gaz­dasági erejét fogjuk növelni, hanem azzal megerősítjük az autonómiát is. Mióta mun­kába vettük a háztartási egyensúly helyre­­állításának és a jövőre kiható megalapozásá­nak kérdését, valamint az üzemek átszervezé­sének ügyét, sohasem merültek fel ezekben a dolgokban ellentétek az illetékes tényezők között, a szükséges intézkedésekre vonatkozólag teljes az összhang minden Irányban. — Mi a legfőbb szempontja Méltóságodnak a főváros veztésében? — Mindig az volt a meggyőződésem, — válaszolta a főpolgármester —, hogy Budapest nem lehet külön test. corpus se­­paratum, az ország életében. 1936 köszöntése Ez a kicsi lány is koccint. Vidám új esztendőt várva. Persze nem pezsgőt önt, hanem Tiszta vizet a pohárba. KIS ÚJSÁG 5 E vezérelv világánál az a követelmény és egyetemes érdek, hogy a fővárosnak bele kell alvadnia a nemzet eszmei közösségébe és gondolkodásába. Nem lehet külön országos és külön budapesti lélek, a kettő egyet jelent a nemzet élete és jövője szempontjából. A fővárosnak szüksége van a nemzet egyete­mes szeretetére és támogatására, hogy telje­síthesse történelmi hivatását, viszont a nem­zet számára a főváros a nemzeti kultúra és erősödés legerősebb oszlopát jelenti. Ebben a szellemben dolgoztam mint polgármester és mint főpolgármester is ezt az eszményt szol­gálom. Sárközy szolnoki városi tanácsos kihallgatása az ügyészségen­ A szolnoki városházán kipattant nagy­arányú panamák ügyében fegyelmi eljárás indult Sárközy György v­olt városi tanácsnok ellen is, mert ő volt a javadalmi hivatal referensijeidig­i miniszt­eri biztos, a többi gyanú ítottal foglalkozott, Sárközy­re még nem került sor, bár több névtelen feljelen­­­tés érkezett­ élére. Hétfőn azután Sárközyt is kihallgatták az ügyészségen és a kihallga­tást kedden folytatták Sárközy ellen nem­csak villaépítkezés ügyében, hanem más na­­gyobbszabású ügyekben is eljárnak, ame­lyekre az építkezési visszaélések tárgyalásá­nak befejezése után kerül sor. Dr Tóth Tamás, Szolnok felfüggesztett pol­gármestere, akit az ügyészség előzetes letar­tóztatásba helyezett, felfolyamodással élt a végzés ellen a budapesti táblához. A tábla elutasította Tóth Tamás fel­folyamodását, amelynek nem volt kellő jogalapja és ezzel a letartóztatás jogerőssé vált. " Kedden délután a felfüggesztett dr Sár­­­közy György kultúrtanácsnok­­ kihallgatását! S folytatták arra nézve" Hogy milyen anya­gokat­­haszn­ált fel liszapark­ metájánaak épít­kezésénél. ^Sárközy György volt azt élőgy • - ‘ ' ,­ saját pénzén vásárolta az anyagokat, ■ de ezt az állítását megcáfolta az a har­minc tanú, akit ugyancsak a délután folyamán hallgatott ki az ügyészség. Ezeknek a tanuknak a javarésze a városi kocsisok sorából került ki, akik még a„ Szembesítés­­során megmaradtak állításuk a m­ellett, hogy a felfüggesztet ku­ltúrtanács-r­ank kifejezett, utasítására a városi anyagraktárakból szállították az építkezéshez szükséges téglát és cementlapokat. Sárközy György úr kihallgatása során meg­maradt tagadása mellett és nyugtákkal ki- TUNGSRAM BOLDOG ÚJÉVET kíván kedves vevőinek, ismerőseinek és barátainak HEIUG Harisnyaház, Rákóczi-út 26 váltja igazolni állításait. A nyomozás különben újult erővel indult meg az év utolsó napján, mert kedden újabb olyan feljelentések érkez­tek, amelyek minden eddiginél meg­döbbentőbb adatokat tartalmaznak. Feljelentés érkezett az ügyészségre, hogy a középítkezéseknél, a szeretetház, a szegény­ház, a városi bérpaloták és a Zita-szála bérbeadásánál megdöbbentő sáfárkodás folyt. Egy további feljelentés azt mondja el, hogy légy jómódú szolnoki polgár udvarát a­áros tulajdonát képező utcakövezettel bei­kították. Egy harmadik feljelentés szerint a városi közszállítások alkalmával egyes cé­gek magasabb árakat számoltak el és az árkülönbözetet magasállású városi tiszt­viselőknek juttatták. Mindezeknek a vádaknak tisztázására megindul a nyomozás. Szilveszteri kéménysem ők a fekete bácsiknak itt A Szilveszter szerencsét hozott. Mert mint látjuk, mindegyikük kéményseprővel találkozott.

Next