Kis Ujság, 1936. április (49. évfolyam, 76-98. szám)
1936-04-01 / 76. szám
2 Vágta Akaratlanul is eszünkbe jut a gyorstalpaló, amely oly büszkén hirdeti a maga munkájának a gyorsaságát. Az országgyűlés is erre az útra tért s egy igazi huszáros vágtával elvágta a hosszú vita szálait s nem is egészen két ülésen végzett a telepítési javaslat részletes tárgyalásával. A benyújtott javítások, módosítások egy miniszteri fejbiccentésre oda kerültek, ahova a halvaszületett gyermek hullája — a feledés temetőjének ama kuckójába, ahol már nem érvényes a „Feltámadunk”1. Mert itt az ilyen módosító javaslatok sorsában valóban nincsen, feltámadás. Ez a vágta, ez a rohanó iram —ha őszinték akarunk lenni —, amennyire nyugtalanító, éppen olyan érthetetlen is. Nincsen indoka, ha csak azt nem fogadjuk el annak, hogy a csaknem egyhónapi szünet és vakáció pillanataiból a törvényhozó urak nem akartak elvonni egyetlen egyet is fölösleges vitákra és meddő szócsatákra. Az érdeklődés is megcsappant már, a húsvét előszele csak úgy megzavarta a törvényhozó urakat, akárcsak a vidéki diákokat, akiket ilyenkor már csábít az otthon sült kalácsa és sonkaillata. De mintha ez a gyors lepergése a filmnek valami kesernyés ízt hagyna a szánkban. És ezt csak fokozza az a felsóhajtás, ami Darányi Kálmán miniszter alakéról fakadt fel a vitát bezáró felszólaláskor, önkénytelenül, vagy tudatosan? Mert csodálatosan sok magyar panaszlás volt belesűrítve abba az egyetlen mondatba, hogy: — Egészen más irányt vehetett volna a föld kérdése nálunk s korántsem lehetett volna ilyensúlyossá ez a kérdés, ha a Darányi Ignác telepítési javaslata törvénnyé válhatott volna. Talán az ország sorsa is másmiként alakult volna ez esetben. Szomorú, fájdalmas suhintás ez a múlt politikájának bája, rövidlátó, társadalmi és szociális bajoktól elzárkózó, az élettel kapcsolatot nem tartó mulasztásai felett. Milyen végzet és milyen kárhozatos lecke ez ama szűkkeblűség felé, amely a szaporodó népesség föld után sóvárgő vágyakozását nem értette meg s amely nem volt hajlandó földet adni még jó pénzért sem a maga fajtájának, hogy, a, sorsforduló után idegen nációk kezéig kevíitjen":a féltett kincs soptánsperek? ^cíffémjStéji^ng keresztül és djéavis»ná a tulajdonos a veszett fejsze — nyelét. Csak önmagát tisztelte volna meg a törvényhozás, ha a magyar agrártársadalom s a magyar föld sorsa ezúttal jobban érdekelte volna , ha annak a javaslatnak a tárgyalása, amelyről önmaga hirdette, hogy új ezredév alapköveit akarja általa lerakni, nem üres és tátongó padsorok közönyébe fullad, hanem az érdeklődés hullámai legalább is annyira feszítik itt is az érdeklődés vitorláit, mint mikor egy-egy személyes természetű ügyről esik szó. Előre meg merjük jósolni, hogy a másik érdekelt fél — a nagybirtok —, amelynek a földet ennek a 35 ezer embernek majd adnia kell, egységes frontban fogja a felsőházban a maga érdekeit képviselni és megszólaltatni. Mussolini — miután a római tárgyalások hivatalos része lezajlott s a szerződések aktáira ráhullt a hintőpor — nem engedte elmúlni az alkalmat, hogy a magyar miniszterelnöknek meg ne mutassa életének fö alkotását, alkotó tehetségének fö büszkeségét: Littoriát, a mocsarak, a moszkitók évszázados telepén épült hatalmas, modern, százezer lakosú várost. Vájjon mit érezhetett a magyar miniszterelnök, amikor az élniakarásnak ezt a szinte emberfeletti megnyilvánulását látta s mikor Új vasúti kocsijának, a Lél-nek ablakából meglátta azt a várost, amit Mussolini kornányrajutásakor megígért nemzetének, hogy sokkal többet valósítson meg, mint amenynyire ígérete és programja volta sépen kötelezte. Talán ugyanabban az időben, amikor Litéria felé robogott a magyar vonat 140 kilométeres sebességgel, ugyanakkor csapott össze -e a jelenlegi és a volt földmívelési miniszter a Házban azon a kérdésen, vájjon lehet-e ezer új falut építeni, mikor a volt miniszter csak tizet szeretett volna, de még az egyig sem jutott el. S míg a Dúcénak megadatott a szerencse, hogy új városok egész sorát lássa kikelni a pontiuszi mocsarak ingoványaiból, addig nálunk nem csak hogy újak nem keletkeznek, de főég a meglévő 3500 község is a nyomor és a reménytelenség mocsarába süpped. Történelmi hivatást töltene be a kormány, ha reformjavaslataival ezt a süllyedő folyamatot megállítani és a virágzás irányába telelni sikerülne. . . " De ezt — sajnos — nem lehet vágtákkal elégni. Lassú, odaadó, elmélyedő munka kell hozzá. * Kőrösparti Tisztességtelen verseny abbahagyására kötelezte a törvényszék az Első Budapesti Gőzmalom Részvénytársaságot Székesfehérvárról jelenti a Kis Újság tudósítója. Egy éve folyó per fejeződött be kedden a székesfehérvári törvényszéken. Müller Mihály kápolnásnyéki malomtulajdonos 1935 februárjában indította a keresetet az Első Budapesti Gőzmalom Rt. ellen tisztességtelen verseny abbahagyása végett. Eredetileg csak azt sérelmezte: Müller, hogy a gőzmalom kápolnásnyéki cseretelepének alkalmazottai róla valótlanul azt állítják, hogy becsapja az őrlőközönséget. Az első tárgyalásig kiderült, hogy a kápolnásnyéki telep követi azt el, amivel Mülleréket vádolja: kevesebb őrleményt ad ki, mint amenynyit az őrlési cédulán kiadottnak feltüntet. Tavaly ősszel még jobban bővült a per anyaga. Most már azt is panaszolta, a malomtulajdonos, hogy az Első Budapesti Gőzmalom Rt. emberei a cseretelep őrleményeit valótlanul feldícsérik, jobbnak hirdetik, mint az ő lisztjét. Az őröltetőket az utcán leszólítják és a cseretelepre próbálják terelni, végül pedig a rendeletek kijátszásával az őrleményeket is átcserélgetik. Bochkor Gyula tanácselnök kedden hirdetett ítéletet ez ügyben. A bíróság eltiltotta az Első Budapesti Gőzmalom Részvénytársaságot esetenkénti bírság terhével attól, hogy alkalmazottai azt állítsák, hogy Müller Mihály becsapja az őröltetőket és kevesebb lisztet ad ki, mint amennyit feltüntet. Eltiltotta attól is, hogy az alkalmazottak azt állítsák, hogy szebb és jobb lisztet ad ki, mint Müller Mihály és végül, hogy az utcán állítsák meg az őröltetőket és igyekezzenek őket a cseretelepre terelni. Ezért a bíróság 600 pengő kárt megállapíthatónak látott és kötelezte az Első Budapesti Gőzmalom Részvénytársaságot a kár megtérítésére, továbbá mintegy 1200 pengő perköltség megfizetésére is. A bíróság elrendelte azt is, ami igen ritkán történik, hogy az ítéletet az alperes költségére egy szaklapban közzétegyék. A súlyhiány és őrlési csere tekintetében az volt a bíróság álláspontja, hogy az valóság esetén sem tisztességtelen verseny, hanem büntetőszabályokba ütközik. rif TJ •• «* •• Bozszke promé Elbeszélés, írta Vámos Istvánné Éppen az ebédnél találtam őket, amikor benyitottam.Az ebédnél, ami egy lábas héjában főtt krumpliból állt. Sehol egy falatka kenyeret, egy darabka húst, de még csak egy savanyú paprikát sem tudtam felfedezni a kisznndeszkákból összetákolt egyszerű asztalon. Nem volt ott semmi egyéb, mint az a pár darab párolgó krumpli, amelyre most nyolc éhes ember függesztené várakozón a tekintetét. Idegen voltam ott. A késő, hideg ősz dacára, munkakeresés céljából jártam az országutakat és kerestem fel a közbeeső falvakat, városokat. Egy pohár friss vízért tértem be ebbe a házba, mely ezúttal legelsőnek az utamba akadt. De most nem tudtam szóhoz jutni. A hang megakadt a torkomon és némán álltam meg az ajtó mellett, nézve ezt a kiáltó nyomorúságot, amely felém áradt. öt apró, ványadt kisgyermek állt az asztali körül. Testükről rongyokban lógott a ruha, az arcuk beesett, halovány. Most néma csendben, szinte áhítattal álltak az asztal mellett és várták az ebéd kiosztását. Ügyet sem vetettek rám, annyira lekötötte őket a gondolat, vájjon hány krumpli jut egynek, egynek? Az édesanyjuk megtört, sovány kis aszszony. Szintén ott állt az asztal mellett és koravén arcán valami fáradt mosolyféle, valami le nem írható fájdalmas vonaglás futott keresztül, amint végig nézett az éhes gyermekeken. Majd a tekintete sokat mondóan kapcsolódott össze a férjéével, aki a gyermekek háta mögött állt. Egyikük sem szólt egy árva szót sem. De a szemüknek ez az összevillanása a fájdalom leghangosabb kitörésénél is többet mondott. Még tizenhat-tzehét évesnek látszó fiatal leány állt az apa mellett, aki hozzám lépett és megkérdezte, mit óhajtok. Közben az édesanya kiosztotta az ebédet. — Böske, Jóska — szólt a legkisebbikhez —, ti ketten kaptok három krumplit. Mert ti még nem jártok az iskolába, nektek nem kell erő a tanuláshoz. És szépen elvágta a harmadik krumplit kétfelé. Látszólag nem törődve azzal, hogy a kicsinyek szája veszedelmesen lefele görbül. A nagyobbak két krumplit kaptak fejenként. Mert nekik nincsen meleg cipő, meleg ruha. Pedig tél van és, messze van az iskola. A lábos fenekén maradt még három krumpli. Ezt megette az a három felnőtt. Az afya, az anya és a tizenhétéves nagy leány, aki eddig szolgált Pesten, de most hosszabb betegség után, mint lábadozó beteg jött haza üdülni a szüleihez! A kétéves Böske, aki legkisebb volt a gyerekek között, szepegve állt a sarokba és elégedetlen, durcás arccal nézegette a kezében lévő másfél krumplit. Meg-megforgatta kis ökleiben, meg-megnézegette jobbról is, balról is s közben egyre ezt mondogatta: — Nekem ez nem toll!... Mert ez csöpte!... Nadon tevész!... Ám a többiek nem igen törődtek vele, mert mindegyik mohón falta a maga porcióját. Csupán az édesanya osztotta meg vele a ráeső egy szem krumplit. A kis telhetetlennel. Én, aki pedig ekkorra már sok földőt, sok falut bejártam hosszú vándorlásaim alatt, de ekkora nyomorúságot még álmomban sem láttam, szótlanul kibontottam a batyumat és tartalmát odatettem az asztalra. Egy kőkenyér ... kis hurka... szalonna... és más efféle volt benne, amit jószívű emberek adtak az úton, a munkanélküli vándornak. Amikor a durcás kisleány meglátta az asztalra rakott elemózsiát, nagy, dióbarna szémeit kerekre felnyitotta és álmélkodó csodálkozással totyogott az asztalhoz mindig közelebb. — Jé! — kiáltotta lelkendezve. És hamar bekapta a krumplit, hogy azután összecsaphassa a kezeit. Majd gyorsan lenyelve azt, ujjongó hangon folytatta. — Tenél ! . . . Haha!... Husita!... — majd hirtelen elhallgatott. Felém fordult és az örömtől csillogó szemeit, hirtelen támadt aggodalommal emelte rám. Vékony kisgyermek hangjában a félelemnek olyan megdöbbentő ereje bujt meg, hogy a szívem összeszorult. — Teszét mondani, ez moszt már idazán miént? ... Ész észt moszt mindet med isz szabad enni?!... Idazán?!... . Nem tudtam felelni neki. Csak a fejemmel intettem igent. Annyira összeszorította szívemet a gondolat. — Istenem, milyen nagy öröm ennek az ártatlan kisgyermeknek, hogy néhány jó falutól lát az asztalon. Milyen boldoggá teszi az, ha néha igazán jóllakhat szegényke. Mikor az utolsó morzsa is elfogyott, a szülők könnyes szemekkel köszönték meg s a gyermekek hálás szívvel, a jóllakottság jóleső érzetével mondtak egymásután köszönetet. A kis Böske boldogságtól sugárzó arccal totyogott oda hozzám. Kicsi, vézna kis karjaival átfonta a térdeimet és úgy mondta.. . Bácsita, jó tisz bácsi... Adta zenélt... hustát... Husitát... Bözsite tisztán, celeti isz a jó tisz bácsi... KIS ÚJSÁG wm~f 1 Állandó készültségben van a magyarországi biztosítószakma a Phönix bácsi nehézségei óta A magyar közgazdasági és pénzügyi világ napok óta a Phönix Életbiztosító Társaság bécsi központjának és prágai fiókjának esetével foglalkozik. Az osztrák kormánynak kellett beavatkoznia, hogy a biztosítóintézetet hirtelen és hatékony segítséggel egyensúlyban tartsa, ami a jelek szerint sikerült. Ugyanekkor élénken tárgyalják, hogy a Phönix budapesti fiókintézete , érezni fog-e valamit a megrázkódtatásból, avagy -simán, fjfüggetl«pülfiaktálts»egy*s «néltörtént*- sittben, dolgozik tovább. Sajnos, itt Budapesten némi csend, honol, ahelyett, hogy a várható megnyugtatás elhangoznék. A Kis Újság munkatársa igen komoly körökből azt az értesülést szerezte, hogy a Phönix budapesti, illetve magyarországi működése meglehetősen függetlenül folyt már 1923 óta. Ugyanis ebben az évben a magyar kormány komoly intézkedéseket foganatosított a biztosítószakmában. Elmondhatjuk, hogy a magyar kormány már 13 évvel ezelőtt életbeléptetett olyan védőintézkedéseket, amilyeneket az osztrák és a cseh kormány részben grást rendelt el a Phönix esetével kapcsolatban, részben pedig — a jelek erre vallanak — ezután fog sürgősen életbeléptetni. A magyar felügyelő hatóság valamennyi biztosítóintézet díjtartalékaira figyelmet fordított és ha kellett, olykor* beavatkozott a nagyközönség érdekében annál is inkább'' "mert" az életbiztosításokkal kapcsolatban - szörfölött fájdalmas meglepetések érték a magyar közönséget. Tudnunk kell, hogy az országban működő biztosítóintézetek kerzeiben dolgoznak, amelynek egyik tagja a Phönix. A hivatalos szerv, a BIOSz, amióta a bécsi eset kipattant, már négy ülést tartott. Ezeken az üléseken Gergely Tódor elnökölt. Hoztak is határozatot, amelynek lényege, hogy mindent elkövetnek, nehogy a bécsi eset hullámai ,,bármily vonatkozásban" érezhetőek legyenek nálunk, még a Phönix magyarországi fiókjával összefüggésben se legyen rendellenesség. Ebben a tekintetben Szerda, 1036 április 1 egyébként a BIOSz ülésén résztvett vezető emberek hír szerint nagyon optimisták, mert szerintük a Phönix budapesti fiókja szabály szerint és alapos biztosítással tartalékolt. Legfőképen a Phönix budapesti bérházvételeire hivatkoznak, amelyek igen szerencséseknek látszanak és nagy jövedelmet hajtanak. A Phönix magyarországi ingatlanai ma 8—10 millió pengőre értékelhetők. Ugyanekkor a Phönixnek a pénzintézeteknél elhelyezett kamatozó követelései elérték a 0 millió pengőt. A budapesti fiók értékpapírjai, hír szerint, jelenleg 10 millió pengő körül mozognak. Meg kell jegyeznünk, hogy ugyanekkor a Phönix magyarországi alaptőkéjét feltűnően csekély összegben állapították meg, ellenben minduntalan a bécsi anyaintézet 4 millió schilling alaptőkéjére utaltak. Most, minden attól függ, hogy a Phönix vetélytársai miként viselkednek a velük szemben mindig szolid alapon dolgozó biztosítóintézettel? Abban az esetben, ha a konkurrens ügynökök és egyéb alkalmazottak, a vidékre kiviszik a Phönix bécsi esetét, esetleg azt még ferdítve és túlozva adják tovább, az ügy hátrányos lehet a Phönixre, de ugyanekkor — feltéve, ha megteszik, — sokkal többet ártanak az egész biztosítási üzletnek, mint talán maguk is gondolnák. A biztosítóintézetekkel kapcsolatban a magyar közönségnek nem a legrózsásabb tapasztalatai vannak. Főleg 1918 óta merültek fel olyan jelenségek, melyek túlzottan jók voltak ugyan az érdekelt biztosítóintézeteknek, de nem a nagyközönségnek. A bécsi eset után mindenesetre a lehető legjobb igyekezettel és becsülettel kell kiszolgálni a biztosítás valamennyi ágában a közönséget. „Nyilatkozzon a szombathelyi polgármester“ Szombathelyről jelenti a Kis Újság tudósítója. Megírta a Kis Újság több alkalommal, hogy a szombathelyi háztulajdonosok nincsenek megelégedve a város gazdálkodásával. Most a Szombathelyi Ház- és Telektulajdonosok Egyesülete nagygyűlésén bejelentették, hogy az egyesület tagjai a város 1934 évi zárszámadását megfellebbezik. Egyben elfogadták Geiszt Henrik földbirtokosnak azt az indítványát, hogy felszólítják a város polgármesterét, dr Ujváry Edét, hogy részletesen nyilatkozzon Szombathely pénzügyi helyzetéről. Hivatkoznak arra, hogy a város lakosságának joga van tudni, hogy mire és hogyan használják fel a városhoz befolyt pénzeket és mi okozza a szerintük rendkívül súlyos anyagi helyzetet. A szombathelyi háztulajdonosok, mint ismeretes, legutóbb kérték a belügyminisztert, hogy vizsgálja felül a város ügyvitelét, amelyre azonban eddig még nem érkezett válasz. Ujváry Ede dr. polgármester már megkezdte az alispáni véghatározatra intézendő jelentés összeállítását, amelyet néhány napon belül a város közgyűlése előtt bemutatnak és onnan kerül a felettes hatóságok elé. A polgármester legutóbb a Kis Újság munkatársának adott érdekes nyilatkozatában válaszolt az alispáni határozatra.