Kis Ujság, 1936. október (49. évfolyam, 224-250. szám)
1936-10-03 / 226. szám
Q FILM „A CSÁSZÁR FUTÁRJA** A Kamara—Décsi premierje) Orczy Emma bárónő újabb romantikus regénye „A császár futárja“ került filmszalagra. A múlt szezon egyik legnagyobb sikere a „Vörös Pimpernel“ volt, most pedig a siker jegyében indult el „A császár futárja". Izgalmas kémtörténet hátterében a cári Oroszország misztikus udvara az örökös izgalmas forradalmi harcokkal, amelyeket a leigázott Lengyelországgal vívott. „A császár futárja“ című film központjában egy érdekes szép asszony áll és egy lengyel fiú. Mindketten a legnehezebb hazafias feladatra vállalkoznak, hazájuk érdekében. A celekmény tele van izgalmas fordulatokkal, frappáns kiélezett helyzetekkel és olyan tempóval, hogy a néző a filmjátékot elejétől végig lenyűgözve nézi. Kari Hartl ismert rendező művészi ízléssel és tökéletes filmszerű képekben adja meg a film tempóját. A film szereposztása is nagyban hozzájárul a sikerhez Karl Ludwig Diehl tehetséges és rokonszenves színész, Anton Edthofer, Max Gütlsdorff és Fritz Rasp alakításai egytől egyig Reinhardt-i színpadra kívánkoznak A hölgyek közül elsősorban a Pola Negri szerű Sybille Schmietzre kell felfigyelnünk, aki nemcsak izgató jelenség, hanem jó drámai színésznő is Friedl Cepa, a népszerű bécsi cseh színésznő szintén értékes tagja az osztrák filmgyártásnak. A pazar kiállítás, az orosz és lengyel motívumokon felépülő hatásos kísérőmuzsika mind hatásos keretet adnak az érdekes filmnek, amely nagy tetszést váltott ki a premier közönségből. „VELENCEI KALAND« (Az Omnia premierje) Eredeti amerikai filmjáték került mozivászonra ,Velencei kaland" címmel. Lloyd Bacon ismert amerikai rendező pergő és vidám képsorozatban varázsolja elénk a rádió kulisszavilágát, amely tökéletes mása a színházi és a filmkulisszák világának, mert itt is az emberi hiúság játssza a főszerepet. Dick Powell, a népszerű amerikai rádióénekes áll a cselekmény központjában, aki mint taxisofőr, majd később mint ál-velencei gondolás világhírű rádióénekes akar lenni, ami sok vidám és bonyodalmas helyzeten keresztül sikerül is neki. Ezzel együtt meg is szerzi heppy endszerűen a boldogságát is. Sok humor, kedvesség, sláger, jazzmuzsika, andalító olasz dal szövi át a vidám, zenés filmjátékot. Dick Powell kellemes hangon énekel és jó színész. A partnerei pedig mind kitűnően képviselik a humort. Kiemelkedik közülük Louise Fazenda s a régi elegáns amorozó Adolph Menjou, aki kitűnő kabinetalakítást nyújtott egy kiöregedett olasz hőstenor szerepében. A platinaszőke Joan Blondell is kedves. Harry Warren amerikai zeneszerző jazz számai és a romantikus olasz gondola-dala külön sikert aratott. Mindent összevéve a „Velencei kaland" a siker jegyében indult útjára. „ÁRTATLANOK* *4 (A City — Casino — Átrium premierje) Eredeti amerikai életkép. Külön érdekességgel bír, hogy a cselekmény központjában nem a felnőtt szereplők állanak, hanem két iskolásleány a tulajdonképpeni főszereplő, akik közül az egyik lelkileg gonosz hajlamú leány. Megdöbbentő és izgalmas az a bonyodalom, amelyet a két iskoláslány okoz. Három embert szerencsétlenné tesznek, ha a végén az egyik bűnbánó kislány vallomásával vissza nem adná az ártatlanul meghurcolt, szenvedő három ember lelki nyugalmát. Úgy a gyermekszereplők, mint a három felnőtt, Merle Oberon, Miriam Hopkins és Joel McCrea igazi naturalizmussal játsszák meg szerepüket. William Weyler kitűnő amerikai rendező kamarafilmjáték stílusában rendezte a filmet. A megrázó filmregényt a premier-közönség nemcsak izgalmas érdeklődéssel nézte végig, hanem megérezte, hogy egy igazán értékes művészfilmet látott. (V.) „Ja, az idegeim. Nem olyan irígylésreméltó a világhírű filmszínésznő élete, ahogy azt a naiv mozipublikum elképzeli. Sok lemondás és keserves küzdelmek közepette lehet csak karriert elérni. Azután jön csak a nehezebbje... Megtartani a sztári rangot és a népszerűséget. Ehhez tényleg vas idegzet kell! ... ■lessie Matthews londoni filmszínésznő Angliában olyan népszerű, mint Amerikában a hasonló zsánerű Elenor Powell, aki a Broadway Melody filmrevü után Pesten is népszerű sztár lett. Jessie Matthews az idei szezonban több mint hét film női sztárszerepét játszotta A tehetséges fiatal színésznő színpadon, rádióban is állandóan szerepel. Érthető tehát az a részvét, ami kiséri Jessiet, hogy a napokban filmfelvétel közben, idegösszeomlást kapott és a filmstúdióból szanatóriumba szállították. De mint egy angol magazin pletykarovatában olvassuk, az igazi ok az, hogy a világhírű színésznő szerelmes lett egy rokonszenves külföldi fiatalemberbe, aki Jessiet súlyos feltétel elé állította, mondván, hogyha a felesége akar lenni, úgy visszavonul a színpadi, rádió- és filmszerepléstől. A népszerű világsztár idegeire ment ez a dilemma és ez őrölte fel idegeit. Súlyosbította az esetet a férfi távirata, amelyből arról értesült a halálosan szerelmes sztár, hogy a szeretett férfi már elhagyta Anglia padjait és Indiába ment vadászatra. Jessie Matthews állapota súlyos, úgyhogy két három hónapig kénytelen lesz nélkülözni kedvencét a londoni színpad, filmstúdió és rádió. Hirtelen gyógyulás csak Indiából érkezhet, a szerelem varázsszárnyain .. . KIS ÚJSÁG Szombat, 1936 október 3 LÓVERSENY Szombattól kezdve a lovaregyleti versenyeken is köthetők kombinált befutó fogadások Prince of Wales handicap a nap lóversenye Szombaton kezdődik a Lovaregylet évzáró mitingje, amelyen kísérletképpen bevezetik a kombinált befutó fogadásokat, melyek eddig,, a pesti pályán nem voltak köthetők. Az októberi mitingen tehát a lovaregyleti versenyeken is, 9 indulónál már 2 befutóra fizetnek. Azt hisszük szívesen fogadja a közönség ezt az újítást, mely a megyeri versenyeken nagyszerűen bevált s amelynek megvalósítását a Kis Újság, már az év folyamán többízben is sürgette. A szombati nap főversenye a Prince of Wales handicap, melyben jobb klasszisú 3 éves és idősebb lovak vesznek részt. Opál viszi a topwightet, viszont kétségtelenül a legjobb klaszszis is. A kissúlyú Prímás utolsó versenyében a Háromévesek szeptemberi nagy handicapjában nagyszerűen szerepelt, míg Amandának kedvező súlya mellett, több figyelemreméltó futását láttuk eddig. Esélynél vannak Napoliés Játékos is. Miután Opál őszi ló, azt hisszük, hogy klasszisa érvényesülni fog, a neki különösen megfelelő 1600 méteres távon s az ő győzelmét várjuk Amanda és Prímás előtt. Kétévesek eladóversenye vezeti be a napot, melyen különben is a kétévesek dominálnak, a nap 6 futama közül ugyanis 3 versenyszám a kétévesek részére van fenntartva. Minden valószínűség szerint Salome fog itt kalapács alá kerülni, bár kétségtelenül nagy esélye van Bakának s a legutolsó találkozásuk alkalmával mindkettőjüket legyőző Padisáhnak, melynek azonban hiányozni fog Gutai biztos keze. Az 1. oszt. Eladóversenyben elég jó lovak kerültek össze, köztük Bonaparte képviseli a klasszist. Saturnus utolsó versenyében könnyű nyerő volt, míg a kétéves korában nagyratartott Alight idei egyetlen szereplése alkalmával gyenge társaságban csak harmadik volt, de most jobb szereplést várunk tőle. Bomba 1800 méterre mindig jól fut, de lehet, hogy a Westerben áll starthoz, míg Bitang állandóan jó társaságban szerepel. Minden valószínűség szerint közülük fog kikerülni a győztes. A hétévesek versenyében Carusonak adjuk a legnagyobb esélyt, melynek a Szent Lászlónéban mutatott rossz futásától eltekintünk. Aszfaltbetyár, Cavaliero és Verekedő a következő esélyek. A kétévesek handicapjában futnak első ízben mérföldre a kétévesek s ezért minden meglepetésre el lehetünk készülve. A jó származású nagyratartott Rüdiger hozhatta leginkább ezt a meglepetést. Jó szereplést várunk a többízben fogadott Féktől, valamint Dáhlia II., Borzas és Mirusztól. Welter-handicap fejezi be a nanot, melyben — ha itt állna starthoz — Bombától várjuk a legjobb szereplést a távolságra való tekintettel. Az utolsó lovaregyleti napon a nevezettek legtöbbje együtt szerepelt egy 1filló méteres Welter-handbanban, melyet Saturnus nyert könynyen, mögötte a most résztvevők közül Indiana, Kiskun, Quasimodo, Bakony, Bomba és Jancsi P. volt a sorrend. A hosszabb távolságon ez a sorrend minden valószínűség szerint megváltozik. Bomba győzelmét várjuk Quasimodo és Brnomison előtt. Itt említjük meg, hogy a versenyek délután •■gvnegyed háromkor kezdődnek s a szombati napokon csak 6, míg vasárnaponként 7 verseny kerül lebonyolításra. Az eddig szombaton rendezett Gátversenyt kísérletképpen a Lovaregylet vasárnapra tette át. 8 (9) Fakir Palotai-ist. arbarna 51 Gosztonyi • (8) Mese Palotai-ist. arbarna 48% Berta 10 Padisah L. Zatkóczy D. mvőr. 55% Tip: Salome—Baka—Padisah II. I. oszt. eladóverseny. 5000 P. 1800 m. (Második cél) III. Prince of Wales handicap. 6080 P. 1800 m. Gutai 1 Opal Dreher J. vörös 80 Esch Gy. 2 Napoli Stastny F. fehér 58% Csaplár 3 Wait-a-bit Horthy J. fehér 57 Kümscha 4 Satum Honig D. világoszöld 58% Rózsa 5 Játékos Bakonypöl. m. kék 53% 1 Babos Batthyány I. gr. sötétkék 54 2 Tékozló Borbényi T. rózsaszín 52 3 Csókos Julis gr. Esterh. csárga 46% Klimscha A. 4 Mulass Honig D. világoszöld 58 Teltscfrik 5 Mályva Horthy J. fehér 48% Rózsa • (7) Szepes Horváth E. acélszke 58 Csuta 7 (6) Pénz Horváth E. acélszke 54 8 (9) Charles Katona L. sötétkék 52 ? * (8) Kundry Katona L. sötétkék 48% Weissbach 10 Bitang Kövér fehér 54 Kupás K. II Alight Lesvári m. fekete 52 Scheibal* 12 Bonaparte Metzger M. bordóvör. 58 Balog 13 Lenka Mr. C. Wood sötétzöld 54% Simics 14 Bomba Palotai ist. aranybarna 48 Félix 15 Saturnus Papp D. sötétkék 52 16 Why not Royaards W. vörös 50% 17 Bakony Szigeti M. rózsaszin 54 Tip. (Bomba)—Bonaparte—Saturnus— Alight Szombati budapesti lóversenyek részletes programja /I. Kétévesek eladóversenye. 1500 P. 1000 m Csömöri 1 Baka Clara-isz. világoskék 48 2 Alkusz Csernovits A. sárga 62% Bakonyi 3 Babvirág özv. gr. Esterh. csárga 54 4 Gaffe hg. Festetics aranysárga 46% 5 Cudar Issekutz Gy. viola 55% Bihari • Salome Kengyeli m. fehér 46% 7 Hédié Nardai A. sárga 46% Fővárosi Orfeum Király Színház) I C S ájflofia IM attrakció megnyitó előadásom. 3-an, szombaton I ^ ■ Jegyelővétel a pénztárnál. Telefon s 3-320-83 SZÍNHÁZ Művészi kezdet a Művész Színházban Nem is olyan régen még idomított kutyák bukfenceztek azon a színpadon, amelyről ma Shakespeare versei csendültek felénk. Ennél rokonszenvesebben egy magánszínház nem is kezdhette volna el új életét. Bárdos Artúrnak és a Művész Színháznak Shakespeare a névjegye, amellyel bemutatkozik. Nagyon örülünk a szerencsének. Az a Velencei kalmár, amelyet Bárdos Artúr pénteken a budapesti közönség elé visz, nem új, nincs benne semmi Shakespeare-forradalmasítás, az egész játék teljes mértékben engedelmeskedik a közönségszórakoztatás ismert szabályainak. Természetesen ezt nem mint az előadás hátrányát említjük meg, csak éppen megállapítjuk azokkal a tévhitekkel szemben, amelyek az új Velencei kalmárról előre elterjedtek. A forgószínpad forgása és az egész játék játékossá tétele jónéhány évtizedeismerős az európai kultúrszínpadokon s hogy ezeket az eszközöket. Bárdos Artúr a Velencei kalmárra húzta rá, az bizony nem jelent semmiféle újítást, legfeljebb azt, hogy a konzervatív Nemzeti Színház-beli hagyományokkal szemben olyan stílust alkalmazott a rendező, amely egy magánszínházban sokkal jobban megtalálja a maga közönségét, mint az állami színházak patétikus előadásmódja. Végeredményben a stílusproblémák a színházban mindig csak a tudósok számára voltak fontosak, nem pedig a közönség számára. Ha valami a közönségnek tetszik, akkor az előadás jó és ez a Bárdos-féle Velencei kalmár a maga könnyed, játékos, muzsikás, színes, tréfás, fiatalos hangulatával tetszeni fog. A színészek teljesítményében legelső helyen Gellért Lajos Shylockja áll. A kézimunka-könnyű vonalak között ő a fametszet. Az egyetlen, aki feszültséget, drámát hoz a színpadra. Magasfokú színészi kultúra van minden mozdulata, minden hangsúlya mögött. Shylock sokat magyarázott figuráját sokféleképpen lehet játszani és minden színésznek igaza van, akárhogyan fogja fel ezt a szerepet, ha jó benne. Gellért nagyon jó. A hozzá méltó szerepben régen írott Gellért Lajos minden jelenése élmény lesz azok számára, akik meghallgatják. Bulla Elma, ez a százszázalékosan mai tragika, a renaisszance-kori vidám hölgy szerepében is bebizonyította sokoldalúságát, nagy tehetségét. Nagyon jó karikatúrát adtak, bár kissé túloztak Nagy György és Pártos Gusztáv. Rózsahegyi Kálmán egyetlen jelenetéért is tapsot kap, Peti Sándor kitűnően beleillett az együttesbe. Fenyő Emil, mint velencei kalmár finom, Básthy Lajos pompás megjelenése az előadás egyik erőssége. Beöthy Lídia nem a könnyed, vidám, figurák megszemélyesítésére való, bemutatkozása így is rokonszenves volt. Békássy István vidám fickója is szeretetreméltó, a fiatalabb színészek és színésznők azonban nem találták bele magukat teljes mértékben Shakespeare humorába és lírájába. így is nagy eredmény, hogy az olyan sokfelől összeszedett, különböző művészi múltú színészből ilyen egységes társulatot tudott faragni a rendező és a színpadra a középkori Velence hangulatát tudta varázsolni. Gara Zoltán jelmezei nagyon szépek, díszleteivel kevésbé értünk egyet. Nem jellegzetesek se Velencére, sem a korra, sem a mai színjátszásra. Két évvel ezelőtt a Nemzeti Színház színpadán ennél sokkal szebb kacsalábon forgó Velencét láttunk. Fischer Sándor kísérőzenéje azonban finom munka. Szánthó Dénes A Fővárosi Orfeumban minden este 8.15 órai kezdettel Kassner a nagy varázsló és a a kísérő varieteműsor. Csütörtök, szombat, vasárnap és ünnepnapon délután 5 órakor is. ROTT SÁNDOR, akit néhány nappal ezelőtt hirtelen rosszulléttel kórházba szállítottak, teljesen meggyógyult és elhagyta a kórházat. MOZIK MŰSORA A tillim 0-540,21, 1-530-34. Margit-körút 55.): Ár- IU111 lattanok (Merle Oberon). — Híradók (5. negyed 8, fél 10, szombat és vasárnap: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10 órakor). (1-831-02. Eskü-tér 6.): Ártatlanok (Merle 1/O.aillU oberon). - Híradók (Fél 6, fél 8, fél 10, szombat és vasárnap: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10). CITY (1-164-24, Vilmos császár út 36.): Ártatlanok (Merle Oberon). — Híradók (Háromnegyed 6, háromnegyed 8, háromnegyed 10, szombat és vasárnap: háromnegyed 4, háromnegyed 6, háromnegyed 8, háromnegyed 10.) Jánol (1-213-43, 1-259-52. Teréz-körút 28.). 5 és negyed S-kor: Havi 200 fx (Uray, Jávor). — Az inkák földjén (útirajz). Fél 10-kor: Császár futárja (Karl Ludwig Diehl). Szombat és vasárnap: 4, 6, 8, 10). FHt (1-161-51. Lipót-körút 16.): Bűnös asszony (Harry imi ■, Baur). _ Hangszerháború (Walt Disney rajzfilm.) — St. Moritz (kultúrfilm). — Híradók. (4, 6, 8, 10, .Vasárnap: 3, 4, 6, 8, 10). Inci FILMPALOTA (Vili., Kálváriadejít.iVasUM tér 7. Tel.: 1-346-44.). Sárga csikó (Magyar színmű. Rózsahegyi, Csortos, Kiss Ferenc, Komár Júlia). — Muzsikus dámák. — Napsugár gyár. — Híradó. (Előadások hétköznap: negyed 5. háromnegyed 7. negyed 10. ünnep- és vasárnap háromnegyed 2. háromnegyed 4. háromnegyed 6. háromnegyed 8. háromnegyed 10.) Minden vasárnap délelőtt negyed 11 órakor S. M. C. matiné. r|in *•« (t-44(F27- Dohány-utca és Nyár-utca sa- ^ í**^*í** ** rok.): Fél 6 és fél 8 órakor: Havi 206 fix (Fáger, Jávor). — Híradó: Fél 10-kor: A császár futárja (Karl Ludwig Diehl). — Híradó. (Szombat és vasárnap: 4, 6, 8, 10). otthon FILMSZÍNHÁZ (Vili., Beniczky-utca 3-5. w llHlJN Baross-utca 87 sarkán). Tel.: 1-367-96.): Botrány az operában (Másfélórás nevetés, muzsika, szerelem. A kacagtatás világbajnokai: Gaucho, Chiko, Harpo.) — Négy arcú Charlie (Charlie Chate burleszk komikus.) — Híradó. (Előadások hétköznap: 4, fél 7, 9, vasár- és ünnepnap fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) PhiliPP (1 -365-23- Erzsébet-körút 8.): Guillotine ctictová (Dickens „Két város* ‘című regénye: Rónald Colman.) ~ Híradók (5, negyed 8, fél 10, szombatés vasárnap: fél 3, 5, negyed 8, fél 10). Pátl*Í£l 0-456-73. Népszínház-utca 13.): Botrány a*éli Id Operában (Gauchó, Harpó, Chicó). — A csodasugár (Charley). — Hangos újság (Fél 5, 7, fél 10, szombaton: 4, 6, 8, 10, vasárnap: 2, 4, 6, 8, 10.) Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor: Matiné. Karluc FILMSZÍNHÁZ (Nagymező utca 22-24. T.: Kariua 12-20-98, 12-92-50.): Top-Hat (Revüfilm) (Fred Astaire, Ginger Rogersk) - Bobby otthonra talál (Színes rajzfilm).) — Magyar és Fax világhiradó. (Hétköznap 5, negyed 8. fél 10, szombat, vasár- és ünnepnap 3. 5, negyed 8. fél 10). RAval Annim FNI.MSZt.NHAZ (Erzsébet-kor lllV .14^ Te, . 1,419.02. 1-429 46). A szerelmes város (Előadások kezdete 0, negyed 8 és fél 10. szombat, vasár- és ünnepnap 4. 6. 8. 10.) *Nílan(d-460-40. Kálvin-tér—Üllői út 2.): Botrány az Operában (Gaucho, Chicó, Harpó). — A csodasugár (Charley). — Hangos újság. (4. fél 7, 9, szombat fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. vasárnap fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10.) Vasárnap délelőtt 10 és fél 12-kor: Matiné, Simalin O-ÖM-R®, Horthy Miklós út 74.): A kis Ol III font (Freddie Bartholomew). — Rövid filmi újdonságok. — Híradók. (Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10, vasárnap: fél 2, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10). Ma, szombaton és vasárnap d. u. negyed 3 órakor magyar Lovaregyiet versenyei 6 Mérgespuszta Eisnmann Gy. fehér 53 Hatschel 7 Amanda Szilassy L fekete 51 Szentgyörgyi 8 Bagó Issekutz Gy. viola 50% Csuta 9 Prímás Braun K. fehér 50% Csömöri 18 Adorno Lesvári m. fekete 47 Tip. Opal—Amanda—Prímás IV. Kétévesek versenye. 3300 P. 1300 m(Másodi cél) Tip: Rüdiger—Fék—Borzas VI. Welter handicap. 2000 P. 1800 m(Második cél) 1 Tökkirály Geisselreiter fél vör. 84 2 Camélia Szilassy L.fekete 62 3 Algír Gábor tűz. vörös 51% 4 Bakony Szigeti M- rózsaszín 55 5 (8) Gellért Palotai-ist. aranybarna 54 8 (5)Bomba*Palotai-ist. arbarna 54 7 Jancsi P. Hitch Gy. sötétkék 53 8 Indiana Erdős D. sötétkék 52% 9 Balbi Kenderesi m. világoskék 52 10 Csókos Julis gr. Esterh. csárga 51% 11 Kiskun Borbényi I. rózsaszin 48% 12 Bánom is én Adams D. fekete 47% 13 Dánia dr. Bognár E. szalmaiga 46 14 Quasimodo Matejka G.ezszürke 44 15 Robingon Mező-ist. ezüstszürke 42 Tip. Bomba—Quasimodo—Bánom is én Csaplár 1 Cavaliero Capt. Snake sárga 56% 2 Gyöngy Fehér E. kék 55 Csaplár 3 Safety Horthy .1. fehér 55 Félix 4 Sárkány Hungária-ist. buzarkék 55 Schiesbal 5 Verekedő Magyary-Kossa fehér 56% 6 Fürstenbrauch Mendel H. .zöld 56% Balog ■ 7 Caballero Mr. C. Wood sötétzöld 56% Gutái 8 Caruso Rubin S. zöld 56% Szentgyörgyi 9 Aszfaltbetyár gr. Szirmay S. kék 56% Tip: Caruso—Asztfaltbetyár—Verekedő V. Kétévesek handicapja. 2500 P* 1600 mm 1 (3,8) Mák Horváth E. acélszke 60 Vrábel 2 Bokréta Miss Vera világoskék 50% Rózsa 3 (1,8) Hopeless Horváth É. acszke 58 Weissbach 4 Naso Kövér A. fehér 57% Scheibal 5 Rüdiger dr. Tonellex A. kék 57 Vrábel 6 Borzas dr. Hódi R. kék 56% 'scha A. 7 Dublia II. hg. Schwartzenb. fehér 54 Csuta 8 (1.3) Fék Horváth E. acélszürke 51 Tóth 9 Fóth gr. Nádasdy ésvörös 40 Csömöri 10 Alkusz Csernovits A. sárga 46 Mányi II Gyergyó II. Hurig.-ist. buzavirkék 45 Kajári 12 Botor Jeszenszky E. fehér 44 Mányi 13 Fakir Palotai-ist. aranybarna 42% Esch Gy. Weissbach Szabó J. Esch Simics Rózsa Vrábel Teltschik Klimscha A. Szentgyörgyi Csömöri Csata : Mányi Kajári A színházak szombati műsora OPERA: Azra (fél 8). NEMZETI SZÍNHÁZ: Tudós nők (fél 4), Sátoros király (fél 8). VÍGSZÍNHÁZ: Fiam, a miniszter úr (8). MAGYAR SZÍNHÁZ: Hölgyek és urak (fél 8). BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Udvari páholy (8). MŰVÉSZ SZÍNHÁZ: Velencei kalmár (8). PESTI SZÍNHÁZ: A virágzó asszony (8). BFTHLANTÉRI SZÍNPAD: Emlékezés (8). FERÉZKIRUTI SZÍNPAD: Fehér és fekete (9) KOMÉDIA: Kényszerleszállás (fél 9). VÁROSI SZÍNHÁZ: Csárdás (8). FŐVÁROSI ORFEUM: Nemzetközi varieté (8) ERZSÉBETVÁROSI SZÍNHÁZ: Három a kislány (6, háromnegyed 9.) ■^míS*** SZÍNHÁZ: Érettségi (6, háromnegyed 9.) KISFALUDY SZÍNHÁZ: Tommy és Társa (fél 6, fél 9).