Kis Ujság, 1937. július (50. évfolyam, 146-172. szám)

1937-07-01 / 146. szám

4 KIS ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1937 JÚLIUS 1 Érdekes felszólalások után a közjogi bizottság elfogadta a kormányzói jogkörről szóló javaslatot A képviselőház közjogi bizottsága szer­dán délelőtt tárgyalta a kormányzói jogkör kiterjesztéséről és a kormányzóválasztásról szóló törvényjavaslatot Ángyán Béla előadá­sában. A vita első szónoka Ralsay Károly kijelentette, hogy bár a ja­vaslatot nem tartja minden tekintetben kifogás­talannak, mégis meg van ezzel elégedve. Sikerü­lt a javaslatban az államfő iránti tisztelet szempontját összeegyeztetni a nemzeti szuverenitás megvédésére irányuló törekvésekkel. A nemzetet az 1920-ban történtek megakadá­lyozták abban, hogy a maga legfontosabb köz­jogi problémájában végleges helyzetet teremt­hessen. Ez a javaslat per­ig nem tesz semmi olyant, ami elébe vágna a nemzet végleges el­határozásának. Részletesen foglalkozik ezután a törvénytervezet egyes rendelkezéseivel, töb­bek között a kormányzói felelőtlenség kérdésé­vel és megállapítja, hogy a kormányzó mind­addig, míg az államfői hatalom gyakorlásának végleges rendezése bekövetkezik,, a királyt he­lyettesíti, ennélfogva indokolt, hogy rendelkezzék azzal a sért­hetetlenséggel, amely a királyt is megilleti. A kihirdetés körül juttatott kormányzói jogo­kat sem kifogásolja, valamint az utód kijelö­lés tekintetében is biztosítva látja az ország­­gyűlés szuverén jogait. Foglalkozik ezután a törvényjavaslat indokolásával és hangsúlyozza, hogy amennyiben valahol kétely merül fel, az most tisztáztassék. Itt jegyzi meg tehát, hogy az indokolásban gyakrabban fordul elő ez a kitétel, a királyi szék betöltéséig. Kéri, hogy mellőzzék az említett kitételt, amely alkalmas olyan utalásra, mintha a királyi szék üresedés­ben volna, holott a királyi szék a jogfolytonos­ság alapján nem üresedhetik meg és csak a királyi hatalom gyakorlása elé tornyosuló aka­dályok elhárításáról lehet szó. A javaslatot el­fogadja. Györki Imre néhány rendelkezés megszöve­gezését látja homályosnak és hiányosnak és időszerűnek tartja az államfő jogainak vég­leges megállapítását. Beszéde végén arra kérte a miniszterelnököt, hogy tájékoz­tassa a Házat a választójogi törvényterve­zetről, előbb azt tárgyaltassa le és csak azután a mostani törvényjavaslatot. Hibáztatja, hogy az államfői állás nincs kor­határhoz kötve. A javaslatot nem fogadja el. Eckhardt Tibor a javaslatot az általános tárgyalás alapjául elfogadta. Örömmel állapí­totta meg, hogy a javaslat előkészítése során parlamentáris módszerek érvényesültek. Az ellenzék bizonyságát adta annak most is, hogy nem akar mindenáron ellenzékieskedni Kéri a kormányt, hogy­ ennek a komoly siker­nek a birtokában iparkodjék a felsőházról és a választójog­ról való törv­ényjavaslatot is ebben a szel­lemben és ilyen előkészítés alapján a Ház elé hozni. Végül bejelentette, hogy a részleteknél neki is lesznek észrevételei. Ernszt Sándor jelentette be ezután, hogy a törvényjavaslatot elfogadja. Elismeréssel szólt a többségi párt lejalitásáról és kijelentette, hogy mindig bízott abban, hogy fontos pillana­tokban a magyar nemzet feltétlenül megteszi kötelességét. Nekünk csak egy a fontos: — mondotta, — a nemzet fejlődése, alkotmányos érzéke és ereje, amely ezer éven keresztül meg­mutatkozik most is e pillanatban, de remélem, hogy meg fog mutatkozni minden más körül­mények között is. A jelen pillanatban semmi okosabbat nem tehetünk, mint hogy az előttünk levő törvényjavaslatot örömmel elfogadjuk. Ferló Kálmán rövid felszólalása után a bi­zottsági elnök bejelentette, hogy több felszólaló nincs és a bizottság hozzájárulását kérte, hogy bár Csoór Lajos nem tagja a bizottságnak, kérte, hogy észrevételeit megtehesse. A bizott­ság ehhez hozzájárult. Rupert Rezső felszólalása után a felszólalásokra Lázár Andor igazság­­ügym­iniszter válaszolt, mire a közjogi bi­zottság a javaslatot jelentéktelen módosítá­sokkal elfogadta. A Hősök­ terén tartják meg az Eucharisztikus Kongresszus főünnepségét Sem Budapestnek, sem Magyarországnak nem volt még olyan tömegmozdulása, mint amilyen az Eucharisztikus Kongresszus lesz. Óriási feladat elé állítja ez az előkészítő bi­zottságot, amelynek arról kell gondoskodnia, hogy minimálisan 300.000 ember vehessen részt egyszerre azokon a manifesztációkon, amelyek nem ismétlődnek meg. Így a gyerme­kek közös áldozásán, a katonák, a férfiak kö­zös áldozásán, a legátusi misén s a külön­böző gyűléseken. Lehetséges azonban, hogy több mint 300.000 ember vonul majd fel a nagy demonstrációkra s így már most előre ki kellett választani a térséget, hogy az min­den szempontból megfeleljen a követelmények­nek. Eleinte az előkészítő bizottság a székes­főváros illetékes tényezőivel együtt úgy dön­tött, hogy az ügető-versenypályán rendezi meg a főünnepségeket. Az ügetőpálya azonban ki­csinek bizonyult és így más hely után kellett nézni. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Mihalovics Zsigmond kanonokkal, az előké­szítő bizottság vezetőjével, aki a következőket mondotta: — Kezdettől fogva a legnagyobb gondunkat az okozta, hogy az Eucharisztikus Kongresszus főünnepségeit, amelyek mindig százezres tö­megeket mozgatnak meg, Budapest melyik te­rén rendezzük. Hosszú töprengés és gondos számítások után a főbizottság arra az ered­ményre jutott, hogy erre a célra a legalkalma­sabb a Hősök­ terének igénybevétele, még­pe­dig oly módon, hogy bekapcsoljuk az emlék mögötti városligeti tó medencéjét, annak kör­nyékét, az Andrássy-utat és az Aréna-utat is. Az eddig számításba vett területek, a Vérmező, Ügetőpálya, stb­., amint kiderült, nem alkal­masak arra, hogy 200.000-nél nagyobb ember­tömeget fogadjanak be, így az a veszély for­gott fenn, hogy a budapesti látogatókat való­sággal el kellett volna tanácsolnunk. Elsősor­ban ugyanis a külföldiek, azután a vidékiek jöhettek volna szóba, ez a két kategória pedig minimálisan kitett volna 175.000 embert a mai számítások szerint, így aztán olyan tér­ség után kellett a főbizottságnak kutatni, ahol legkevesebb 300.000 ember volna elhelyezhető. Így találtuk legalkalmasabbnak a S­ősök­ terét, amelyet a főbizottság a székesfőváros összes érdekelt ügyosztály vezetőivel és műszaki tiszt­viselőivel — élükön Lamotte Károly alpolgár­mesterrel — bejárt. A többszöri műszaki be­járások eredménye az lett, hogy a térség a legalkalmasabb a kongresszus főü­nnepségeinek és jelentősebb tömegmegnyilatkozásainak lebo­nyolítására. Már az első vizsgálatkor kiderült, hogy a Hősök-tere igénybevételének nincs akadálya, előnyei pedig valósággal előírják, hogy a főünnepségeket itt bonyolítsuk le. Ezek szerint tehát a főünnepségeknek centrumot képező oltárt úgy kell elhelyeznünk, hogy egy­formán látható legyen az Andrássy-útról, az Aréna-útról, valamint a városligeti tó terüle­téről és annak környékéről. Hozzáértő szak­embereknek az a gondolata, hogy az oltár építményét, mint az ünnepségek fő- és közép­pontját a Millenniumi-emlékmű hemiciklusá­­nak közepén levő nyilas áthidalásával és össze­kötésével, a háború és béke szoborcsoportok között, a városligeti tó hídjának tengelyében állítsuk fel. — Természetesen ennek az oltárnak való­sággal gigantikus emelvénynek kell lennie, mert a lépcsőzetesen emelkedő felületen igen sok bíboros és több száz magas egyházi dignitárius foglal majd helyet. Grandiózus kép lesz a 15 méter magasban lévő lépcsőzetes oltáremelvényen a pápai legátus miséje, mely az Andrássy-út tengelyében, a városligeti tó­­ról, melyet erre az időre leeresztenek és az Aréna-útról teljes színpompájában és méltó­ságában látszik. A középen négy oszlopon nyugvó monumentális baldachin alatt helyez­zük el a főoltárt, ahol a legátus bemutatja majd a misét. — Meg kell emlékeznem egy másik megol­dott problémáról is s ez pedig az, hogy zárt helyet kellett találnunk a kongresszus ideje alatt lebonyolítandó nemzetközi meetingek megtartására is. A székesfővárosi Vigadó 2500-nál több személy nem fogadhat be, bár sokan azt gondolták, hogy ez a legkézenfek­vőbb megoldás. Korántsem. Ezeket a nemzet­közi gyűléseket a városligeti Iparcsarnokban fogjuk megtartani, ahová 25—30.000 ember be­fér. Külön problémát jelent az Iparcsarnok átalakítása, akusztikájának megjavítása, hogy 1938 májusára ez is készen várja a világ­­kongresszust, amelyhez fogható Budapesten nem volt. ­ ROPOG A PUSKA, CSATTAN A CSÓK TEXASI TÖRTÉNET ♦ ÍRTA TURCHÁNYI ISTVÁN Az „édes Kitty" — Lehetséges — áltattam magam —, lehetséges, hogy nekem is kifeszítik a hurkot, vagy lasszót dobnak a nya­kamba, csakhogy én városban nevel­kedtem ám és nem a napégette leány­arc a gyönge oldalam. Nem mondom, egy tejfehérbőrű kisleányra még köny­­nyen rámereszthetném a szemem, leg­alább is nem állnék jót magamért, kü­lönösképpen, ha az a tejfehér arc me­rengő szemekkel kerülne elém. Ezek a texasi leányok azonban túlságosan egészségesek, erősek és szilajak ahhoz, hogy megfacsarhatnák a szívemet. Megnyugodva aludtam el s másnap talán nem is gondoltam volna többé ilyen haszontalanságokra, ha az apám be nem állít hozzám. — Készülj fel, George — mondta olyan hangon, amelyből kiolvashattam, hogy nem tartja kívánatosnak a kíván­­csiskodásomat —, meglátogatjuk Stave­­leyéket. Ezzel magamra is hagyott. Én pedig visszaraktam a fejemet a párnára és gondolkozni kezdtem. Emlékeztem még — Madge néni is sokat beszélt erről s az apám is említette már, amióta itt vagyok —, hogy tőlünk keletre, mint­egy tizenkét mérföldnyire, valami tá­voli rokonaink laktak, Staveley Edwar­­dék, de én sohasem láttam őket.. Csak annyit tudtam róluk, hogy Staveleyné és apám másodunokatestvérek, egyéb­ként pedig el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet az az ember, aki ro­konságban van az apámmal. Elfintorítottam a számat. — No, most kezdenek belemárto­gatni a rokoni kör fazekába, — sóhaj­tottam és megadással kezdtem öltöz­ködni. Ezt is el kell viselnem, a nagy­néniket és nagybácsikat, meg a többi rokoni függeléket. Immel-ámmal készülődtem, az apám háromszor is rámzörgetett és lusta né­gernek mondott. Végre is megindulhat­tunk. Útközben az apám abbahagyta a vág­­tatást és megszólalt: — Te nem i ismered még Staveley Kittyt... Most majd megismered ... — Azt sem tudom, hogy ki az .. . — Elisabeth néniék leánya ... Bánj vele tisztességesen, mert... Kitört belőlem az életösztön: — ... mert azt akarod, hogy felesé­gül vegyem ... Olyan furcsán nézett rám az apám, hogy csaknem kibukfenceztem a nye­regből. De ha már megmukkantam, folytattam is a kapálódzást. — Apa, akármi is a terved, kérlek, hogy ne rontsd el a vakációmat. Hidd el, hogy eddig még eszem ágában sem volt olyasmire gondolni, hogy odaállok egy leány elé és ahelyett, hogy okos és mulatságos dolgokról csevegnék vele, olyasfélét dadogjak, hogy szeretem és feleségül akarom venni. Ismerem ma­gamat és jótállok magamért, éppen ezért kijelentem, hogy a legcsekélyebb reményem sincs arra nézve, hogy eb­ben a tekintetben megkomolyodjam­ és rávarrjam magam egy leány szoknyá­jára ... Egyáltalában nem látom be annak a szükségét, hogy egy leány miatt rá se nézzek a többire, különben is vértezett szívem van nekem s ha nem égtem meg a rio de janeirói spanyol leányszemek tüzében, nem tudom, miért adnám fel az elveimet itt, Texasban? Dőlt, dőlt belőlem a szó és Isten tudja, mikor fogytam volna ki belőle, de az apám megcsikorgatta a fogát. — Nézd már, nézd ezt az Istentől el­rugaszkodott kölyköt! — bőszítette sa­ját magát. — Mennyit tud fecsegni! Azt hiszi, hogy az egész világ az ő száját lesi !... De én azt mondom, hogy ... Lenyelte a dühét s egy darabig egy szót sem szólt, csak a fogát csikorgatta. Teremtő Istenem, hogy tudta csikor­gatni! Jó mérföldön át hallgattunk, amikor ismét megszólalt: — George — mondta s most egészen szelíd, meleg volt a hangja —, ne gon­dolj semmire, ami nyugtalanítana. Csak arra kérlek, hogy barátkozz össze Stave­ley Kitty­vel. Derék leány, szép leány, ezt magad is észreveszed majd... a többit bízzuk a sorsra !... — Ennyit megígérhetek. Nem lesz panaszod ellenem. Staveley Kitty el­végre rokonom, én pedig nem vagyok emberevő. Ami pedig a többit illeti, hát arra én is azt mondom, hogy bízzuk a sorsra ... Szent lett közöttünk a béke. A Staveley-rezidencián kitörő öröm­mel fogadtak s én tudtam, hogy ez a lelkesedés miattam van. Hamarosan megállapítottam, hogy Edward bácsi aranyos ember, a felesége. Elisabeth néni pedig még a férjénél is aranyo­sabb lélek, összecsókolództunk, azután Elisabeth néni kiabálni kezdett: — Kitty, édes Kitty... hol vagy már megint? Nézd csak, kik vannak itt! Magamban jót mulattam, mert mér­get vettem volna rá, hogy Kitty, az „édes Kitty“ távolléte mesterségesen megrendezett dolog s csak azt a célt szolgálja, hogy jobban ráterelje a figyel­memet és érdeklődésemet. Vártam, hogy a hívószóra, mint végszóra, szendén, le­sütött szentekkel, irulva-pirulva majd belép az „édes Kitty“ és az anyja bizta­tására ravasz félszegséggel fogja felém nyújtani az arcát, hogy megcsókoljam. Csalódtam. Kitty nem került elő, akit Elisabeth nénit komoly aggodalommal töltötte el, úgyhogy kisietett a szobá­ból, hogy előteremtse a leányát. Csak­hamar vissza is jött, kezénél fogva húzva maga után egy fiatal leányt, aki — a tekintete után ítélve — nem nagy lelkesedéssel követte az édesanyját. — Nézd csak, édes Kitty, tudod-e, hogy ki ez a nagy legény? Sohse talá­lod ki, hogy a Tommy bácsi fia, a George! No, gyerekek, csókoljátok meg egymást! Ezalatt jól szemügyre vettem az „édes Kittyt“ és amikor Elisabeth néni arra biztatott, hogy az első rokoni csókot ki­cseréljük, lelkendezve és mosolygó örömmel indultam meg feléje, mert az „édes Kitty“ valóban édes kisleány volt. Szívesen vállaltam el rokonnak! Kitty azonban szemmel láthatóan nem nagy örömmel fogadta a rokoni kap­csolat csattanó megpecsételését. Igazán nem mutatott sok lelkesedést,­­ hide­gen és bosszankodva felém biccentett, de nem adta vissza a csókomat. Az arcomba szökött a vér a szégyen­től. Elhatároztam, hogy többé rá sem nézek erre a gőgös teremtésre, aki min­den bizonnyal azt hiszi, hogy ő az egyetlen csinosarcú leány a világon. Ami az apámnak adott szavamat illeti, az alól felment ennek az elkényeztetett és elbizakodott leánynak a viselkedése. Csöppet sem hevített a dac, hogy azért is megmutassam Staveley Kittynek, hogy nem vagyok akárki­ legény, akivel akármit tehet egy fruska. Ha ő nem igyekezett titkolni azt, hogy semmibe sem vesz engem, akkor én is nyílt kár­tyákkal játszhatom. Bizonytalan mo­solygással, mely mindig kisegít a zavar­ból, néhány jelentéktelen bókot mond­tam neki, jól vigyázva arra, hogy fölé­nyességem érezhető legyen, azután Eli­sabeth nénihez fordultam. Ám Halton George tervez és Elisabeth néni végez.. A derék asszony mézes mosolygással így szólt Kittyhez: — Édes Kittym, miért nem mutatod meg az épületeket Georgenak? Vezesd el a kertbe is és mutasd meg a virágai­dat ... Menjetek, édes gyermekeim ... Következik: Egy kis őszinteség Új hadikulcsial bocsátk­ ki a Szovjet Varsó, június 30. Moszkvai jelentés szerint a szovjet új döntő hadjáratra készül a vallás ellen. A belügyi népbiztosság elhatározta, hogy a harmadik ötéves terv keretében a még meglévő templomokat mind bezáratja. A templomépületek nagy részét lebontják, kisebb részét pedig világi célokra, klubok, mozgóképszínházak stb. részére használják fel. A templomok bezárását „biztonsági" szempontokkal indokolják. London, június 30. A Morning Post moszkvai jelentése szerint a szovjet kormány „új hadikölcsön kibocsátását hatá­rozás el. A szovjetunió valamennyi munkását kötelezik arra, hogy három heti keresetet a hadikölcsön céljaira fordítsa.

Next