Kis Ujság, 1937. július (50. évfolyam, 146-172. szám)
1937-07-01 / 146. szám
4 KIS ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1937 JÚLIUS 1 Érdekes felszólalások után a közjogi bizottság elfogadta a kormányzói jogkörről szóló javaslatot A képviselőház közjogi bizottsága szerdán délelőtt tárgyalta a kormányzói jogkör kiterjesztéséről és a kormányzóválasztásról szóló törvényjavaslatot Ángyán Béla előadásában. A vita első szónoka Ralsay Károly kijelentette, hogy bár a javaslatot nem tartja minden tekintetben kifogástalannak, mégis meg van ezzel elégedve. Sikerült a javaslatban az államfő iránti tisztelet szempontját összeegyeztetni a nemzeti szuverenitás megvédésére irányuló törekvésekkel. A nemzetet az 1920-ban történtek megakadályozták abban, hogy a maga legfontosabb közjogi problémájában végleges helyzetet teremthessen. Ez a javaslat perig nem tesz semmi olyant, ami elébe vágna a nemzet végleges elhatározásának. Részletesen foglalkozik ezután a törvénytervezet egyes rendelkezéseivel, többek között a kormányzói felelőtlenség kérdésével és megállapítja, hogy a kormányzó mindaddig, míg az államfői hatalom gyakorlásának végleges rendezése bekövetkezik,, a királyt helyettesíti, ennélfogva indokolt, hogy rendelkezzék azzal a sérthetetlenséggel, amely a királyt is megilleti. A kihirdetés körül juttatott kormányzói jogokat sem kifogásolja, valamint az utód kijelölés tekintetében is biztosítva látja az országgyűlés szuverén jogait. Foglalkozik ezután a törvényjavaslat indokolásával és hangsúlyozza, hogy amennyiben valahol kétely merül fel, az most tisztáztassék. Itt jegyzi meg tehát, hogy az indokolásban gyakrabban fordul elő ez a kitétel, a királyi szék betöltéséig. Kéri, hogy mellőzzék az említett kitételt, amely alkalmas olyan utalásra, mintha a királyi szék üresedésben volna, holott a királyi szék a jogfolytonosság alapján nem üresedhetik meg és csak a királyi hatalom gyakorlása elé tornyosuló akadályok elhárításáról lehet szó. A javaslatot elfogadja. Györki Imre néhány rendelkezés megszövegezését látja homályosnak és hiányosnak és időszerűnek tartja az államfő jogainak végleges megállapítását. Beszéde végén arra kérte a miniszterelnököt, hogy tájékoztassa a Házat a választójogi törvénytervezetről, előbb azt tárgyaltassa le és csak azután a mostani törvényjavaslatot. Hibáztatja, hogy az államfői állás nincs korhatárhoz kötve. A javaslatot nem fogadja el. Eckhardt Tibor a javaslatot az általános tárgyalás alapjául elfogadta. Örömmel állapította meg, hogy a javaslat előkészítése során parlamentáris módszerek érvényesültek. Az ellenzék bizonyságát adta annak most is, hogy nem akar mindenáron ellenzékieskedni Kéri a kormányt, hogy ennek a komoly sikernek a birtokában iparkodjék a felsőházról és a választójogról való törvényjavaslatot is ebben a szellemben és ilyen előkészítés alapján a Ház elé hozni. Végül bejelentette, hogy a részleteknél neki is lesznek észrevételei. Ernszt Sándor jelentette be ezután, hogy a törvényjavaslatot elfogadja. Elismeréssel szólt a többségi párt lejalitásáról és kijelentette, hogy mindig bízott abban, hogy fontos pillanatokban a magyar nemzet feltétlenül megteszi kötelességét. Nekünk csak egy a fontos: — mondotta, — a nemzet fejlődése, alkotmányos érzéke és ereje, amely ezer éven keresztül megmutatkozik most is e pillanatban, de remélem, hogy meg fog mutatkozni minden más körülmények között is. A jelen pillanatban semmi okosabbat nem tehetünk, mint hogy az előttünk levő törvényjavaslatot örömmel elfogadjuk. Ferló Kálmán rövid felszólalása után a bizottsági elnök bejelentette, hogy több felszólaló nincs és a bizottság hozzájárulását kérte, hogy bár Csoór Lajos nem tagja a bizottságnak, kérte, hogy észrevételeit megtehesse. A bizottság ehhez hozzájárult. Rupert Rezső felszólalása után a felszólalásokra Lázár Andor igazságügyminiszter válaszolt, mire a közjogi bizottság a javaslatot jelentéktelen módosításokkal elfogadta. A Hősök terén tartják meg az Eucharisztikus Kongresszus főünnepségét Sem Budapestnek, sem Magyarországnak nem volt még olyan tömegmozdulása, mint amilyen az Eucharisztikus Kongresszus lesz. Óriási feladat elé állítja ez az előkészítő bizottságot, amelynek arról kell gondoskodnia, hogy minimálisan 300.000 ember vehessen részt egyszerre azokon a manifesztációkon, amelyek nem ismétlődnek meg. Így a gyermekek közös áldozásán, a katonák, a férfiak közös áldozásán, a legátusi misén s a különböző gyűléseken. Lehetséges azonban, hogy több mint 300.000 ember vonul majd fel a nagy demonstrációkra s így már most előre ki kellett választani a térséget, hogy az minden szempontból megfeleljen a követelményeknek. Eleinte az előkészítő bizottság a székesfőváros illetékes tényezőivel együtt úgy döntött, hogy az ügető-versenypályán rendezi meg a főünnepségeket. Az ügetőpálya azonban kicsinek bizonyult és így más hely után kellett nézni. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Mihalovics Zsigmond kanonokkal, az előkészítő bizottság vezetőjével, aki a következőket mondotta: — Kezdettől fogva a legnagyobb gondunkat az okozta, hogy az Eucharisztikus Kongresszus főünnepségeit, amelyek mindig százezres tömegeket mozgatnak meg, Budapest melyik terén rendezzük. Hosszú töprengés és gondos számítások után a főbizottság arra az eredményre jutott, hogy erre a célra a legalkalmasabb a Hősök terének igénybevétele, mégpedig oly módon, hogy bekapcsoljuk az emlék mögötti városligeti tó medencéjét, annak környékét, az Andrássy-utat és az Aréna-utat is. Az eddig számításba vett területek, a Vérmező, Ügetőpálya, stb., amint kiderült, nem alkalmasak arra, hogy 200.000-nél nagyobb embertömeget fogadjanak be, így az a veszély forgott fenn, hogy a budapesti látogatókat valósággal el kellett volna tanácsolnunk. Elsősorban ugyanis a külföldiek, azután a vidékiek jöhettek volna szóba, ez a két kategória pedig minimálisan kitett volna 175.000 embert a mai számítások szerint, így aztán olyan térség után kellett a főbizottságnak kutatni, ahol legkevesebb 300.000 ember volna elhelyezhető. Így találtuk legalkalmasabbnak a Sősök terét, amelyet a főbizottság a székesfőváros összes érdekelt ügyosztály vezetőivel és műszaki tisztviselőivel — élükön Lamotte Károly alpolgármesterrel — bejárt. A többszöri műszaki bejárások eredménye az lett, hogy a térség a legalkalmasabb a kongresszus főünnepségeinek és jelentősebb tömegmegnyilatkozásainak lebonyolítására. Már az első vizsgálatkor kiderült, hogy a Hősök-tere igénybevételének nincs akadálya, előnyei pedig valósággal előírják, hogy a főünnepségeket itt bonyolítsuk le. Ezek szerint tehát a főünnepségeknek centrumot képező oltárt úgy kell elhelyeznünk, hogy egyformán látható legyen az Andrássy-útról, az Aréna-útról, valamint a városligeti tó területéről és annak környékéről. Hozzáértő szakembereknek az a gondolata, hogy az oltár építményét, mint az ünnepségek fő- és középpontját a Millenniumi-emlékmű hemiciklusának közepén levő nyilas áthidalásával és összekötésével, a háború és béke szoborcsoportok között, a városligeti tó hídjának tengelyében állítsuk fel. — Természetesen ennek az oltárnak valósággal gigantikus emelvénynek kell lennie, mert a lépcsőzetesen emelkedő felületen igen sok bíboros és több száz magas egyházi dignitárius foglal majd helyet. Grandiózus kép lesz a 15 méter magasban lévő lépcsőzetes oltáremelvényen a pápai legátus miséje, mely az Andrássy-út tengelyében, a városligeti tóról, melyet erre az időre leeresztenek és az Aréna-útról teljes színpompájában és méltóságában látszik. A középen négy oszlopon nyugvó monumentális baldachin alatt helyezzük el a főoltárt, ahol a legátus bemutatja majd a misét. — Meg kell emlékeznem egy másik megoldott problémáról is s ez pedig az, hogy zárt helyet kellett találnunk a kongresszus ideje alatt lebonyolítandó nemzetközi meetingek megtartására is. A székesfővárosi Vigadó 2500-nál több személy nem fogadhat be, bár sokan azt gondolták, hogy ez a legkézenfekvőbb megoldás. Korántsem. Ezeket a nemzetközi gyűléseket a városligeti Iparcsarnokban fogjuk megtartani, ahová 25—30.000 ember befér. Külön problémát jelent az Iparcsarnok átalakítása, akusztikájának megjavítása, hogy 1938 májusára ez is készen várja a világkongresszust, amelyhez fogható Budapesten nem volt. ROPOG A PUSKA, CSATTAN A CSÓK TEXASI TÖRTÉNET ♦ ÍRTA TURCHÁNYI ISTVÁN Az „édes Kitty" — Lehetséges — áltattam magam —, lehetséges, hogy nekem is kifeszítik a hurkot, vagy lasszót dobnak a nyakamba, csakhogy én városban nevelkedtem ám és nem a napégette leányarc a gyönge oldalam. Nem mondom, egy tejfehérbőrű kisleányra még könynyen rámereszthetném a szemem, legalább is nem állnék jót magamért, különösképpen, ha az a tejfehér arc merengő szemekkel kerülne elém. Ezek a texasi leányok azonban túlságosan egészségesek, erősek és szilajak ahhoz, hogy megfacsarhatnák a szívemet. Megnyugodva aludtam el s másnap talán nem is gondoltam volna többé ilyen haszontalanságokra, ha az apám be nem állít hozzám. — Készülj fel, George — mondta olyan hangon, amelyből kiolvashattam, hogy nem tartja kívánatosnak a kíváncsiskodásomat —, meglátogatjuk Staveleyéket. Ezzel magamra is hagyott. Én pedig visszaraktam a fejemet a párnára és gondolkozni kezdtem. Emlékeztem még — Madge néni is sokat beszélt erről s az apám is említette már, amióta itt vagyok —, hogy tőlünk keletre, mintegy tizenkét mérföldnyire, valami távoli rokonaink laktak, Staveley Edwardék, de én sohasem láttam őket.. Csak annyit tudtam róluk, hogy Staveleyné és apám másodunokatestvérek, egyébként pedig el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet az az ember, aki rokonságban van az apámmal. Elfintorítottam a számat. — No, most kezdenek belemártogatni a rokoni kör fazekába, — sóhajtottam és megadással kezdtem öltözködni. Ezt is el kell viselnem, a nagynéniket és nagybácsikat, meg a többi rokoni függeléket. Immel-ámmal készülődtem, az apám háromszor is rámzörgetett és lusta négernek mondott. Végre is megindulhattunk. Útközben az apám abbahagyta a vágtatást és megszólalt: — Te nem i ismered még Staveley Kittyt... Most majd megismered ... — Azt sem tudom, hogy ki az .. . — Elisabeth néniék leánya ... Bánj vele tisztességesen, mert... Kitört belőlem az életösztön: — ... mert azt akarod, hogy feleségül vegyem ... Olyan furcsán nézett rám az apám, hogy csaknem kibukfenceztem a nyeregből. De ha már megmukkantam, folytattam is a kapálódzást. — Apa, akármi is a terved, kérlek, hogy ne rontsd el a vakációmat. Hidd el, hogy eddig még eszem ágában sem volt olyasmire gondolni, hogy odaállok egy leány elé és ahelyett, hogy okos és mulatságos dolgokról csevegnék vele, olyasfélét dadogjak, hogy szeretem és feleségül akarom venni. Ismerem magamat és jótállok magamért, éppen ezért kijelentem, hogy a legcsekélyebb reményem sincs arra nézve, hogy ebben a tekintetben megkomolyodjam és rávarrjam magam egy leány szoknyájára ... Egyáltalában nem látom be annak a szükségét, hogy egy leány miatt rá se nézzek a többire, különben is vértezett szívem van nekem s ha nem égtem meg a rio de janeirói spanyol leányszemek tüzében, nem tudom, miért adnám fel az elveimet itt, Texasban? Dőlt, dőlt belőlem a szó és Isten tudja, mikor fogytam volna ki belőle, de az apám megcsikorgatta a fogát. — Nézd már, nézd ezt az Istentől elrugaszkodott kölyköt! — bőszítette saját magát. — Mennyit tud fecsegni! Azt hiszi, hogy az egész világ az ő száját lesi !... De én azt mondom, hogy ... Lenyelte a dühét s egy darabig egy szót sem szólt, csak a fogát csikorgatta. Teremtő Istenem, hogy tudta csikorgatni! Jó mérföldön át hallgattunk, amikor ismét megszólalt: — George — mondta s most egészen szelíd, meleg volt a hangja —, ne gondolj semmire, ami nyugtalanítana. Csak arra kérlek, hogy barátkozz össze Staveley Kittyvel. Derék leány, szép leány, ezt magad is észreveszed majd... a többit bízzuk a sorsra !... — Ennyit megígérhetek. Nem lesz panaszod ellenem. Staveley Kitty elvégre rokonom, én pedig nem vagyok emberevő. Ami pedig a többit illeti, hát arra én is azt mondom, hogy bízzuk a sorsra ... Szent lett közöttünk a béke. A Staveley-rezidencián kitörő örömmel fogadtak s én tudtam, hogy ez a lelkesedés miattam van. Hamarosan megállapítottam, hogy Edward bácsi aranyos ember, a felesége. Elisabeth néni pedig még a férjénél is aranyosabb lélek, összecsókolództunk, azután Elisabeth néni kiabálni kezdett: — Kitty, édes Kitty... hol vagy már megint? Nézd csak, kik vannak itt! Magamban jót mulattam, mert mérget vettem volna rá, hogy Kitty, az „édes Kitty“ távolléte mesterségesen megrendezett dolog s csak azt a célt szolgálja, hogy jobban ráterelje a figyelmemet és érdeklődésemet. Vártam, hogy a hívószóra, mint végszóra, szendén, lesütött szentekkel, irulva-pirulva majd belép az „édes Kitty“ és az anyja biztatására ravasz félszegséggel fogja felém nyújtani az arcát, hogy megcsókoljam. Csalódtam. Kitty nem került elő, akit Elisabeth nénit komoly aggodalommal töltötte el, úgyhogy kisietett a szobából, hogy előteremtse a leányát. Csakhamar vissza is jött, kezénél fogva húzva maga után egy fiatal leányt, aki — a tekintete után ítélve — nem nagy lelkesedéssel követte az édesanyját. — Nézd csak, édes Kitty, tudod-e, hogy ki ez a nagy legény? Sohse találod ki, hogy a Tommy bácsi fia, a George! No, gyerekek, csókoljátok meg egymást! Ezalatt jól szemügyre vettem az „édes Kittyt“ és amikor Elisabeth néni arra biztatott, hogy az első rokoni csókot kicseréljük, lelkendezve és mosolygó örömmel indultam meg feléje, mert az „édes Kitty“ valóban édes kisleány volt. Szívesen vállaltam el rokonnak! Kitty azonban szemmel láthatóan nem nagy örömmel fogadta a rokoni kapcsolat csattanó megpecsételését. Igazán nem mutatott sok lelkesedést, hidegen és bosszankodva felém biccentett, de nem adta vissza a csókomat. Az arcomba szökött a vér a szégyentől. Elhatároztam, hogy többé rá sem nézek erre a gőgös teremtésre, aki minden bizonnyal azt hiszi, hogy ő az egyetlen csinosarcú leány a világon. Ami az apámnak adott szavamat illeti, az alól felment ennek az elkényeztetett és elbizakodott leánynak a viselkedése. Csöppet sem hevített a dac, hogy azért is megmutassam Staveley Kittynek, hogy nem vagyok akárki legény, akivel akármit tehet egy fruska. Ha ő nem igyekezett titkolni azt, hogy semmibe sem vesz engem, akkor én is nyílt kártyákkal játszhatom. Bizonytalan mosolygással, mely mindig kisegít a zavarból, néhány jelentéktelen bókot mondtam neki, jól vigyázva arra, hogy fölényességem érezhető legyen, azután Elisabeth nénihez fordultam. Ám Halton George tervez és Elisabeth néni végez.. A derék asszony mézes mosolygással így szólt Kittyhez: — Édes Kittym, miért nem mutatod meg az épületeket Georgenak? Vezesd el a kertbe is és mutasd meg a virágaidat ... Menjetek, édes gyermekeim ... Következik: Egy kis őszinteség Új hadikulcsial bocsátk ki a Szovjet Varsó, június 30. Moszkvai jelentés szerint a szovjet új döntő hadjáratra készül a vallás ellen. A belügyi népbiztosság elhatározta, hogy a harmadik ötéves terv keretében a még meglévő templomokat mind bezáratja. A templomépületek nagy részét lebontják, kisebb részét pedig világi célokra, klubok, mozgóképszínházak stb. részére használják fel. A templomok bezárását „biztonsági" szempontokkal indokolják. London, június 30. A Morning Post moszkvai jelentése szerint a szovjet kormány „új hadikölcsön kibocsátását határozás el. A szovjetunió valamennyi munkását kötelezik arra, hogy három heti keresetet a hadikölcsön céljaira fordítsa.