Kis Ujság, 1945. május (59. évfolyam, 44-49. szám)

1945-05-25 / 44. szám

kis Újság PÉNTEK, 1945 MÁJUS 25 Nyitódon megszűnt a bauxit-termelés. Mi legyen az állástalanná vált mert a munkásoknak nincs mit enniük gazdatisztokkal ? Élelmiszerek és szállítási eszközök hiánya komoly válsággal fenyegeti a bauxit-ipart (Május hó, kiküldött munkatársunktól.) A jövő Magyarországot a világ közgazdasági életében két ásványi termék, az olaj és a bauxit teszi majd ismertté. Olajtermelésünk még a kezdet kezdetén van, de a magyar bauxitot ismerik már messze külföldön is. Az alumíniumnak ezt a vörösszínű, puha ércként található alapanyagát régebben a Dunántúlon és Biharban bányászták, kidolgozásra pedig Tósokberénden és Magyaróváron került. Trianon óta természetesen egész bauxittermelésünk a Dunántúlra szorítkozott, ránk nézve aránylag nem nagy eredménnyel. — A németek vitték el majdnem egész bauxittermésünket, itthoni feldolgozásra alig 10 százalék maradt. Szekeres János, a tósok-beréndi bauxitüzem egyik igazgatója tájékoztat bennünket a bauxitipar mai helyzetéről. A gyár is német felügyelet alatt állott és különösen a felszabadulás előtt voltak igen nehéz napjaink. A németek egyre fenyegetőbben követelték az üzemek megbénítását és mi ezt csak a munkásság önfeláldozásával és határozott elszántságával tudtuk megakadályozni. Rájuk hagytuk a németekre, hogy rendben van, leszereljük az üzemet. Azután, amikor már nem lehetett tovább ellenállni, tényleg kiszedtük a bénító alkatrészeket, elszállítottuk nem messze az üzemtől az egyik domboldalba és ott elástuk. Amikor a németek sietve visszavonultak, gyerekjáték volt előszedni, megtisztítani és helyükre visszailleszteni az alkatrészeket, így azután alig állt valamit a gyár, a munka rövidesen megindulhatott. — A munkásság csodálatos fegyelemmel és áldozatkészséggel viselkedett. — Veszi át a szót Boros Sándor, az üzemi bizottság tagja. — Kijelentették, hogy ha nincs pénz, egy-két hétig akár teljesen ingyen is dolgoznak, csak a termelés meg ne álljon. Pénz pedig azért nem volt, mert — amint megtudtuk — Zsilinszky Gábor, a bauxitgyár vezérigazgatója az utolsó napon 4 millió pengővel megugrott a németek után. A pénz nélkül maradt gyárnak legelőször a község nyújtott kölcsönt, hogy a derék munkásokat fizetni tudja. Most 600 munkás dolgozik az üzemben, ellátásukról a vállalat gondoskodik. — Jóízű, egytálas ebédet kapunk, — mondja Kajtár üzemi szerelő — örülnénk, ha legalább mindig ilyen kosztot ehetnénk. A munkásság tehát megelégedett és türelmesen várja fizetésének rendezését is. Itt ugyanis,— mint az egész veszprémi medencében — még a régi munkabérek vannak érvényben. Most van folyamatban a munkabérek felülvizsgálása. — Egy pengő az órabérem, pedig nehéz ez a munka, amit már tíz éve végzek. Erős szervezet kell hozzá, mert aki nem bírja a hőséget, az innen egykettőre kidől. Bene József öntödei munkás ez a kemény legény, aki tíz éve bírja már az 1000 fokos hőséggel dolgozó olvasztókemencék izzó poklát, de azért fegyelmezett munkáshoz illően várja fizetésének időszerű rendezését. Csak a nyersanyaggal lesz majd baj később. Néhány hétre való nyersanyagunk van még, de újabb szállítmányokra nincs kilátás — mondja Marton Sándor, az üzemi bizottság egy másik tagja. Pedig az alumíniumbánya a veszprémi hegyek között Nyirádon alig 30 kilométerre van ide. De a bányának semmiféle szállítási eszköz nem áll rendelkezésére. És ezért a munkásság élelmiszerrel való ellátását se tudja biztosítani. Százötven munkás falat kenyér nélkül a legnagyobb nélkülözések között él Nyirádon. A munka nem is indult meg a bauxitbányában, mert a hiányosan táplált munkásságtól jól végzett munkát elvárni amúgy se lehet. Sürgős, a lehető legsürgősebb intézkedésekre van itt szükség! Az éhező bányászmunkásságot akárhonnan és akárhogyan meg kell segíteni! Élelmiszert és szállítási eszközöket kell részükre biztosítani, hogy a termelés újra megindulhasson és a munkások családjaikkal együtt megmeneküljenek az éhenhalástól! A magyar bauxit egyike a legkitűnőbbeknek az egész világon. Nem szabad tehát lelkiismeretlen játékot folytatni sem az egyre apadó nemzeti vagyonnak ezzel az ágával, se a munkással, aki éhezve s lerongyolódva is kész verítéket ontani a szebb magyar jövendőért. (a) EVELESLADA Hű olvasó. „Nem azt keresem én, hogyan volt és miképpen történhetett Csak annyit tudok, hogy a 17 esztendős fiamnak még a lába nyomát is befújta a szél. Nem tudom, él-e vagy meghalt? talán betegen fekszik, talán éhezik. És én nem adhatok neki egy pohár vizet sem. Az volna az egyetlen kívánságom, meg a többi búslakodó anyáé, hogy a gyerekek írhassanak a szülőnek. Hogy mondják meg a városban, hová kell utánuk küldeni az iskolai bizonyíványt. Adjanak tanácsot. Azt is szeretném tudni, törődik-e valaki ezeknek az eltűnt gyermekeknek a sorsával?" Megnyugtatjuk Ha olvasónkat és a többi aggódó anyát: minden becsületes, tisztalelkű magyar fiúnak és magyar embernek a sorsával törődünk. Nem feledkeztünk meg róluk és megteszünk mindent, hogy minél előbb hírt kaphassanak róluk az aggódó szülők. A Kis Újság régi olvasója. Figyelemmel olvastuk el a levelét. Mérlegeltük minden szavát. Legelsősorban konkrétumot kérünk. A rendőrség ügye folyamatban van. Azt kérdezi tőlünk, „van-e Isten“. Él az isten. Látója és tudója mindennek. Ebben nem szabad kételkednie. Máskülönben a feljelentésekre vonatkozólag csak azt válaszolhatjuk, hogy azokat kivizsgálja a bíróság. Csak azok bűnhődnek, akik bűnösök. Holly Jenő A nád utcai krumpli A krumpliról tulajdonképpen nem nagyon sokat tudtunk eddig. Az iskolában azt tanították, hogy tápláló az ízletes eledel, némelyek közülünk, akik a jó időkben súlyt helyeztek arra, hogy naponta és asztalukon legyen, azt is tudták, hogy néhány száz év előtt, amikor a krumpli elindult Amerikából, hogy meghódítsa az európai, gyomrokat, aragóniai Izabella asztalán még mint kiváló desszert szerepelt és igen nagy utat tett meg addig, amíg a mai nívóra süllyedt. Tegnapelőtt például Izabella, nem az említett aragóniai, hanem az, akivel mostanában sokat szoktam vitatkozni a közélelmezésről, szóval Izabella tegnapelőtt azzal jött haza, hogy krumpli nincs. — Délben tizenhatért még volt, de nem vettem, mert azt hallottam, hogy a Nád utcában, egy Smirgelhauser nevű sváb fejresztorosnál tizenkettőért veszik. Persze, svindli volt az egész, az a sváb már tizenhatot kért, nem tőlem, mert mire én odajöttem, már semmije se volt, szóval azt a tizenhatosat se kaptam már meg, mert közben persze az is elfogyott. — No, és ? — kérdeztem erre, kissé nyugtalanul és kissé sértődötten. — Mi az, hogy no és ? Semmi no és! Nincs krumpli, ennek folytán nincs tészta! — Hát izé, hogy is mondjam csak. Krumpli nélkül nem lehet tésztát csinálni ? — Lehet, Édesem, hogyne lehetne, de nem úgy, ahogy maga szereti. Különben is ne kínozzon, nekem elég volt a krumpliádákból, ha krumplit akar, vegye Maga nyakába a várost és szerezzen Maga! Ügy is történt. Tegnap délelőtt én szereztem meg a krumplit. Az áráról nem beszélek és arról se, hogy Smirgelhausernek mit kellett külön ígérnem. Ezzel szemben az a bizonyos krumplistészta mégsem jött létre. Mert közben, kérem kifogyott a cukor és a raktáron levő mák sem lett volna elég. Lehet, hogy egyszer el fog jönni az az idő, amikor minden további komplikáció nélkül krumplis metéltet kapok (Május hó, kiküldött munkatársunktól.) Alig szabadultak fel a lelkek valamennyire is a reakció nyomása alól, országszerte erős, parancsoló vágyként jelentkezett az önkormányzatra való törekvés. A magyar természetből folyik, hogy a magyar ember nem szívesen tűri a járszalagot, hanem inkább mindig a saját lábán szeret járni. Az utóbbi évek diktatórikus kormányzása idején vajmi kevés része volt a magyarságnak az önkormányzati életből. Ezt a fasisztabarát kormányok egyre jobban szűkítették s végül is mint felesleges rosszat, minden téren végleg megszüntették. A Dunántúlt néhány hete tisztította meg a Vörös Hadsereg a fasiszta diktatúra uralmától és bár a lelkek még mindig nem szabadultak fel teljesen a múlt nyomasztó emlékei alól, minden emberben egyöntetű az az elhatározás, hogy soha többé semmilyen diktatúrából nem kérnek. Elég volt a 25 éves reakció, szebb, emberibb és magyarabb életet akarnak élni a jövőben. Ahogy az élet lassan-lassan viszszakezdett térni a háborús szenvedésektől megkínzott dunántúli városokba és falvakba, megindult a politikai élet zajlása is. A pártok megkezdték agitációjukat, egyik hangosabban, másik több mérséklettel. Nagyon sokan a nyilasok és nyilaskodók közül úgy vélték, ez lesz a legjobb alkalom arra, hogy vétkes múltjukat eltüntessék és az új lehetőségek között mint a szabadabb élet harcosai bukkanjanak el. Egyes pártok ellen valóságos nyilas invázió indult meg és a hirtelen szervezkedésben sok volt nyilasnak, sőt volksbundistának is sikerült befiatolniuk a most kormányzó pártok valamelyikébe. Ez természetesen a pártszervezések utólagos, erélyes felülvizsgálását teszi szükségessé, mert tűrhetetlen, hogy az, ki kéthárom hónappal ezelőtt még hitvány, céda módjára német zsoldban segítette elő az ország szörnyűséges pusztulását, ma mint a szabadság félként bajnoka tündököljön és más köpenyegben, de ugyanazzal az aljas lelkülettel folytassa kisded játékait. — Sok a hitvány, aki most hirtelen köpenyt forgatva továbbra is az élen akar maradni. De a demokratikus pártoknak nagyon vigyázniuk kell, hogy soraikba ne engedjenek illetéktelen embereket behatolni. Le kell leplezni azokat, akik ezelőtt az ország és a nép ellenségei közé tartoztak és most karszallagot változtatva zavarják az igazi demokrácia kifejlődését. Kiss Gyula értelmesarcú tósoki kisgazda intézi illetékesekhez ezt a jól meggondolandó intelmet. Ő tudja jól, mi a különbség diktaitúra és demokrácia között, a nyilas érában hetekig tartó internálása alatt volt ideje megismerni. De a tisztulási folyamatnak egyetlen erős biztosítéka van csak: az öt uralkodó párt őszinte, lehető legszorosabb együttműködése. A pártoknak ma jobban egyet kell érteniök, mint bármikor más időkben. Hisz az alkotmányos élet a függetlenségi frontba tömörült öt párt pillérein nyugszik. Ha bármelyik pillér nem jól teljesíti hivatását, az ma az egész közösség sorsára kihat. Meg kell alakítani féltékenykedés és licitálás nélkül mindenütt a pártokat, hogy a nemzeti bizottságok is mindenütt megalakíthatók legyenek. Ezután be kell vezetni az önkormányzati életet a törvényhatóságok felállításával. Besnyő János veresberényi kisgazda beszél így, ilyen határozott hangon. De véleménye nem egyedülálló. Az egész dunántúli kisgazdatársadalom leghűbb óhaját fejezi ki, amikor a széleskörű önkormányzati élet lehető legsürgősebb megindítását kívánja. — A mi sorsunkat mi önmagunk akarjuk intézni. Elég volt abból, hogy mások rólunk s nélkülünk intézkedjenek. Szeretnők, ha a községi képviselőtestület és a vármegyei törvényhatósági bizottság mennél sürgősebben megalakulna. De épp így várjuk, hogy a Parasztszövetség is zászlót bontson nálunk is a Dunántúlon. Ha a munkásságnak lehetnek szakszervezetei, mi is igényt tartunk szakmai szervezetünkre. Devecser tekintélyes járási székhely, Ferenczy Gyula kisgazda pedig az itteni Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt alelnöke. Kívánságát tehát mérvadónak kell venni annak megítélésére, hogy a dunántúli kisgazda-lelkekben milyen óhajok élnek az alkotmányos, önkormányzati élet iránt, délben ebédre. De addig is, azt hiszem történni fog valami. Vagy a krumplival, vagy azzal a Smirglihauserrel... Mennél sürgősebben induljon meg a széleskörű önkormányzati élet! A dunántúli kisgazdák szerint csak az önkormányzat biztosíthatja a demokratikus életet Az igazoltak szakértelmét nem hagyhatja elkallódni az ország A földreform gyakorlati lebonyolítása már végetért, azonban természetszerűen számos olyan kérdés van még, amely a földreformmal kapcsolatban megoldásra vár. Ezek közül emelünk most ki egy részletkérdést, amelynek egyformán megvan a fontossága szociális szempontból és a most földhözjuttatott gazdák boldogulásának oldaláról nézve is. Ez a kérdés a nagybirtok felaprózásával kapcsolatban állástalanná vált gazdatisztek kérdése. Kétségtelen, hogy a gazdatiszti társadalom a múltban egyáltalában nem volt különösen kedvelt a parasztság előtt. Valóban sok helyen lett hajcsár a gazdatisztből, azonban nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy voltak valóban szociális érzékű gazdatisztek is, akik most a nagybirtok felaprózódása miatt kenyörtelenekké lettek, elvesztették eddigi nyugdíjjogosultságukat és ugyanakkor szakértelmük is teljesen kiaknázatlan marad. Hivatalos adatok szerint mintegy négyezer gazdatiszt lett így állástalan és nagyon sürgős lenne ezek gyors igazoltatása és a termelés menetébe való mihamarabbi bekapcsolása. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a földhözjutott gazdáknak minél hamarább biztosítani kell a kellő szakértelmet és a megfelelő mezőgazdasági szaktudást. A szociális érzésű és demokratikus látású gazdatisztekből kiváló szövetkezeti vezetőket, elsőrendű falut irányító gazdasági vezetőket lehetne szervezni, ezenkívül pedig nagy szerepük volna az alsóbbfokú mezőgazdasági szakiskolák oktatásában is. Ezeket a szakiskolákat minél hamarább meg kell szaporítani, fölemelni létszámukat és oktató személyzetnek kiválóak lennének az állás nélkül maradt gazdatisztek. Dániában, Hollandiában, Finnországban így használták föl a földbirtokreformok után a gazdatisztek mezőgazdasági szakképzettségét és számunkra is előnyös lenne, ha egyszerre tudnánk adni a falunak képzett irányítókat és a demokratikus látású, önhibájukon kívül állástalanná lett gazdatiszteknek megfelelő kenyeret. A földmívelésügyi kormányzatnak elsőrendű feladata ennek a kérdésnek a rendezése, a gazdatisztek gyors igazoltatása és szakmai tudásuknak a parasztság érdekében való minél hamarabbi sorompóba állítása. Sárga kenyér Van sárga vihar, sárga veszedelem, vagy sárga irigység, de hogy sárga kenyér is van, azt csak most tudtuk meg. Kukoricától sárga az istenadta, mert akad még pék Budán, akinek van mersze ahhoz, hogy jegyre másikat süt, mint „feketén“. Jegyre sárgán, feketén — hatvan pengéért. Fekete-sárga. Ezt már 48-ban sem szerettük. Ne felejtsék el a pék urak, hogy a magyar kenyér fehér, mint a finom lisztünk, vagy barna, mint a föld, amelyből a kalász sarjad, csak éppen nem sárga. — Katolikus hittanári vizsgák. Esztergomból közült, hogy a katolikus hittanári vizsgák június 13-án és szeptember 12-én lesznek délelőtt fél 10 órai kezdettel az esztergomi szemináriumban.