Kis Ujság, 1946. július (60. évfolyam, 145-170. szám)
1946-07-02 / 145. szám
Négy művészetivillámriport A magyar színházi, képzőművészeti és zenei élet legfrissebb eseményei Péntek délután sajtófogadást rendeztek Emil Gilels, Szovjetoroszország leghíresebb zongoraművészének tiszteletére. Gilels Odesszában született, ahonnan annyi muzsikus világhíresség származik. Most 30 éves, apja könyvelő. Húga is muzsikus. Gilels a következőket mondotta: — Sztálin generalisszimuszt jól ismerem, többször hallgatta zongorajátékomat. Brüsszelben megnyertem az Ysage-versenyt. Budapesten két hangversenyem lesz. Az első: jövő hét szerdáján. Addig Bécsbe utazom. A világ legkiválóbb élő zongoraművészének Horovitz Vladimírt tartom. Oroszországban rengeteg a zenei tehetség. Felhívom a figyelmet egy Richter nevű fiatalemberre, aki az új zenei nemzedék legnagyobb reménysége. Zongoraművész:Gilels Bartók Béláról beszél elragadtatással, akinek műveit maga is zongorázza. Leningrád ostroma alatt Emil Gilels többször utazott oda repülőgépen hangversenyezni. Egész Oroszország a szívébe fogadta a németek által körülzárt várost, amelynek hősi története ismeretes. A hangversenyek nem bunkerekben zajlottak le, hanem a leningrádi filharmonikusok dísztermében, a legnagyobb ágyútűz közepette. Gilels lelkesítette a lakosságot csodás zongorajátékával. A németek tudták, hogy a filharmonikusok épülete előtti tér a legforgalmasabbak egyike Leningrádban és sokszor zúdítottak rá ágyú-össztüzet. A környék romhalmaz, de a filharmonikusok épületét nem érte találat. Magyar képszakértő utazik az amerikai zónába A Szépművészeti Múzeum igazgagatója, dr. Genthon István azt a felvilágosítást adta a Kis Újság munkatársának, hogy hivatalos amerikai részről felszólítást kapott: nevezze meg azt a szakértőt, aki az amerikai zónába utazik a nyilasok és németek által elhurcolt magyar műkincsek lajstromozására és a visszaszállítás előkészítésére. Ez a hír igen nagy horderejű, hiszen az egész magyar közvélemény visszavárja képzőművészeti kincseinket, köztük- Coreggio, Boltraffio, Munkácsy, Rafael, Szinyey-Merse Pál és Leonardo da Vinci műveit. „Cinka Panna" Elkészült Kodály Zoltán új műve, a „Cinka Panna“ amelynek szövegkönyvét Balázs Béla írta. Több a próza benne, mint a zene. Ezt a darabot a Nemzeti Színház társulata adja elő az Operaház színpadán az ősszel. Valamennyi szerep: prózai szerep. Mint értesülünk, szó van arról, hogy Cinka Pannát az Operaház színpadán Mezey Mária alakítja. Ezzel kapcsolatosan Balázs Béla közölte velünk, hogy a „Cinka Panna“ ősszel Szovjetoroszországban is színre kerül. A bemutató színhelye a világ egyik leghíresebb színháza, a moszkvai Cigányszínház lesz. Három hét múlva Balázs Béla Moszkvába utazik a bemutató előkészítésére Kodály Zoltán meghívást kapott Moszkvába a „Cinka Panna“ vezénylésére. A Magyar Színészek Szabad Szakszervezete összeférhetetlenségi indítványt tett a Művészeti Tanács két tagja: Várkonyi Zoltán és Both Béla ellen. Ezzel kapcsolatosan a Magyar Művészeti Tanács Kodály Zoltán elnöklésével a következő határozatot hozta: „Both Béla (Magyar Színház) és Várkonyi Zoltán (Művész Színház) színigazgatói és tanácstagságuk között a Magyar Művészeti Tanács nem lát összeférhetetlenséget, így a bejelentés felett napirendre tér. Ezt a határozatot azzal az indokolással hozta meg, hogy a Művészeti Tanács tagja minden esetben az illető művészeti ág egy aktív, prominens képviselője. A Színművészeti Szaktanács tagjai színészek, illetőleg színigazgatók. A színházi engedélyek kiadása esetében elméletben úgy a színészek, mint a színigazgatók közvetve, vagy közvetlenül érdekeltek. Mindaddig tehát, amíg a Művészeti Tanács tagjai aktív művészek, az összeférhetetlenség ilyen formájú felvetését a Tanács helyénvalónak nem találhatja. Kristóf Károly A Magyar Gazdaságkutató Intézet elkészítette a mezőgazdaság tervgazdálkodási tervét Hogyan kell a jövőben felhasználnunk tízmillió holdnyi szántóterületünket? A táplálkozás, a termés, az állattartás, a mezőgazdaság ipari kihasználása és a kivitel a tervgazdálkodási tervezetben A tervgazdálkodás egyre inkább előtérbe kerül az ország gazdasági fejlődése során. Tervgazdálkodásokról sok szó esik, azonban a tervgazdálkodás rendkívül nagy feladat elé állítja a gazdasági élet vezetőit. Ez a feladat különösen nagy mezőgazdasági téren, mert tulajdonképpen egész mezőgazdaságunk átszervezését kell beállítani. Ezen a téren most úttörő munkát végzett a Magyar Gazdaságkutató Intézet, amelynek keretén belül dr. Mártha Zsuzsanna kidolgozta a magyar élelmezési helyzetet, annak szükségleteit és mezőgazdasági termelésünk átállításának kívánalmait. A meglehetősen rosszemlékű Népszövetség néhány vonalon kiváló munkát is végzett. Így például felállította az úgynevezett népszövetségi normát, azaz azt a táplálkozási színvonalat, amely szükséges a dolgozók rendes életszínvonalához. Táplálkozás vagy éhség* A népszövetségi norma szerint Magyarország még a rendes békében sem érte el az elérendő táplálkozási színvonalat. Kenyérgabonában, burgonyában és hüvelyesekben az ország 1938-ban többet fogyasztott a norma által megszabott szükségletnél, azonban hús- és baromfiban, zsiradékban, tejben, cukorban, zöldségben, gyümölcsben átlagosan 40 százalék volt a hiány, míg az ország tojásfogyasztása 60 százalékkal kevesebb volt a népszövetségi normánál. Természetes, ez a helyzet jelentősen leromlott 1945—46-ban. Kenyérgabonáiban — figyelembe véve az elfogyasztott mennyiséget és a népszövetségi normát — az ország fogyasztása 58.3 százalék hiányt mutat, a hús- és baromfifogyasztás 88.2 százalék hiányt, a zsíradékfogyasztás 81.9 százalék hiányt, a tojásfogyasztás 75.8 százalék hiányt, a tejfogyasztás 77.7 százalék hiányt, a gyümölcsfogyasztás 63.9 százalék hiányt, a zöldségfogyasztás 53.5 százalék hiányt. Különösen súlyos a cukorellátás terén a helyzet, ahol 97 százalékos hiány mutatkozik. A népszövetségi normát csak a burgonyafogyasztás múlta felül és a hüvelyesfogyasztás, mégpedig a burgonyafogyasztás 7%-kal, a hüvelyesfogyasztás 6,2 százalékkal. Ez a kimutatás mutatja legvilágosabban, milyen rendkívüli nehézségek között élt Magyarország az elmúlt gazdasági évben. Az ország kalóriafogyasztása — az átszámítások szerint — 49,9 százalékkal volt kevesebb a kelleténél, a fehérjefogyasztás 37, az állati fehérje 82,2, míg a zsírfogyasztás 78,5 százalékkal. Ez a rendkívül nagyfokú tápanyaghiány mind a népesség egészségi állapotában, mind a munkateljesítmény nagyarányú hanyatlásában kifejezésre is jutott. 10 millió hold négyes vetésforgója A Gazdaságkutató Intézet tervgazdálkodási tervezete mindenekelőtt az ország élelmiszerszükségletének biztosítását tartja szem előtt. Emellett a mezőgazdasági exportra is figyelemmel van. Tekintettel arra, hogy a földreform eredményeképpen az ország szántóföldterülete 10 millió katasztrális hósra növekedett, a 10 millió katasztrális holdra állapított meg a Gazdaságkutató Intézet a terméseredmények valószínű figyelembevételével négyesztendei vetésforgót. Eszerint vetésforgóként az első évben 1,410.000 holdat kukoricával, 200.000 holdat dagonyával, 140.000 holdat cukorrépával, 250.000 holdat takarmányrépával, a második évben 800.000 holdat tavaszi árpával, 400.000-et zabbal, 300.000-et napraforgóval, 590.000-et kukoricával, 300.000-et csalamádéval, 50.000- et ipari növényekkel, 60.000-et kerti aprómagvakkal, — a harmadik évben 1.500.000 holdat pillangós szálas takarmányokkal, 200.000-et egyéb száraz takarmányokkal, 520.000-et hüvelyesekkel, 150.000-et zöldségfélékkel, 20.000-et ipari növényekkel, 10.000-et repcével, 100.000-et takarmánymagvakkal, — a negyedik évben 1,500.000 holdat búzával, 700.000-et rozzsal, 300.000-et őszi árpával kellene bevetni, így a 10 millió katasztrális holdon 4 hatalmas négyéves vetésforgó alakulna ki, 250—250.000 katasztrális holdon, ami biztosítani tudná az ország megélhetési színvonalát. Külön foglalkozik a tervgazdálkodási tervezet a trágyaszükséglettel is. Az istálló-trágyaszükséglet évi 375 millió mázsa lenne. A műtrágyaszükséglet szuperfoszfátból 5,626.000 mázsa lenne, a péti-só 3.750.000 mázsa és ezenkívül szükség lenne 2.250.000 mázsa 40 százalékos kálcsóra. A műtrágyaszükségletet nagyobbrészt biztosítani lehetne az országon belül, azonban mintegy három-öt millió mázsa nyersfoszfát behozatalára szükség lenne. Várható terméseredmények Már középintenzív mezőgazdasági termelés mellett is ezzel a vetésforgóval biztosítható lenne az ország számára 18 millió mázsa búza, 7 millió mázsa rozs, 14.3 millió mázsa árpa, 4.4 millió mázsa zab, 38 millió mázsa kukorica, 42 millió mázsa burgonya, 16.8 millió mázsa cukorrépa, 37.5 millió métermázsa takarmányrépa, 80.000 métermázsa repce, 2.1 millió mázsa napraforgó, mint főtermény és 100.000 mázsa napraforgó, mint melléktermény, 210.000 mázsa bab, mint főtermény, 300.000 mázsa bab, mint melléktermény, 5,282.000 mázsa borsó, 150.000 mázsa lencse, 160.000 mázsa szója, 54 millió mázsa csatornádé, 45 millió mázsa pillangós szálas takarmány és széna, valamint 4 millió mázsa egyéb szálas takarmány. Ez a mennyiség elegendő lenne a népszövetségi táplálkozási norma biztosítására, sőt jelentős mennyiségű ipari felhasználást és kivitelt is biztosítana. Az ipari felhasználás a következőképpen alakulna: 200.000 mázsa búzából keményítőt és csirizt lehetne gyártani, míg 800.000 mázsa búzát kivitelre tudnánk adni. 715.000 mázsa árpát sör- és malátagyártásra fordíttjatunk, 500.000 mázsa kukoricát szeszgyártásra, 1,5 millió mázsa burgonyát szeszgyártásra, 1.628.000 mázsa cukorrépát szeszgyártásra, 15.172.000 mázsa cukorrépát cukorgyártásra, 79.000 mázsa repcét és 2.184.000 mázsa napraforgót olajgyártásra, viszont 75.000 mázsa babot, 125.000 mázsa borsót és 70.000 mázsa lencsét kivitelre tudnánk adni. Állatállományunk fejlődése Természetesen ez feltételezi állatállományunk megerősítését is. Állatállományunkról e pillanatban nincsenek pontos adatok, azonban az 1938-as adatokkal való összevetés pontosan mutatja, milyen változások szükségesek ezen a téren. Az 1938-as 0.8 milliónyi lóállományunkat csak 0.6 millióra kell apasztanunk, az 1-9 milliónyi szarvasmarhaállományunkat 35 millióra emelnünk, 6.2 milliónyi sertésállományt 9 millióra emelni, az 1.6 milliónyi juhállományt 0.7 millióra csökkenteni, a 82.8 milliónyi tyúkféléket 210 millióra emelni, a 15.7 milliónyi liba- és pulykafélét 31.4 millióra emelni, a kacsafélét 16.3 millióról 32.6 millióra emelni. Csökkentésről most tulajdonképen a háborús veszteségek folytán alig lehet szó, de ez az irányvonal megmutatja állatállományunk jövendő fejlődését is annál inkább, mert ennek az állatállománynak szükséglete az új termelési rendszer következtében biztosítva lenne. A mezőgazdasági kivitel Ezzel az új termelési rendszerrel Magyarország jelentős mértékű mezőgazdasági kivitelre is tenne szert. Elérhető lenne 800.000 mázsa búza kivitele, 12.528.000 békepengő értékben, 818.000 mázsa élő állat, hús és baromfi, valamint húskonzerv-kivitel 91.845 békepengő értékben, 155.000 mázsa zsiradékkivitel 16.377.000 pengő értékben, 353.000 mázsa tojáskivitel 26.479.000 békepengő értékben és 270.000 mázsa hüvelyesen is 5.960.000 békepengőt profitálnánk. Most a mezőgazdasági technikusok feladata kidolgozni azokat az üzemterveket, amelyekkel ez a nagyarányú terv keresztülvihető lenne. Ennek a tervnek a keresztülvitele nem egy két hónapos, hanem évtizedes munkát igényel, viszont biztosítaná a magyar lakosság egyenletes és világnormának megfelelő ellátását, valamint az ország gazdasági helyzetét rendkívüli mértékben megerősítené és elindítaná az országot a gazdasági fejlődés egészséges útján. Gulyás Gábor Kánikula Végérvényesen és visszavonhatatlanul beköszöntött a kánikula. .Az aranyos nyári napsugár bőkezűen szórja sugarait a fővárosra és a falura egyaránt, mert a nap az égen van és az ég igazán demokratikus. A hőség „békebeli“ és a béke jeleként Pest utcáin megjelentek az öntözőkocsik is. A köztisztasági hivatal emberei régen nem tapasztalt lelkesedéssel locsolják az utcákat és a járókelők megállnak, hogy néhány pillanatig élvezhessék a vízsugarak áldott hűvösségét. Néhány kis kölyök mezítláb szaladgál az öntözőkocsi körül és a lehetőséghez mérten oda-odasodródik a víz közelébe. Egy kis zuhany. Élénk sivalkodás és kacagás harson fel, ha valamelyik munkás a locsoló csövével célbaveszi a haszontalanokat. És a munkában fáradt, hőségben eltikkadt felnőtt sóhajtva sírja vissza gyermekkorát: — Na még egyszer én is odaállhatnék! ... (N. M.) Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz a szívében. SZÉCHENYI ISTVÁN * Tildy Zoltánná látogatása a franciaországi magyar bányászoknál. Párizsból jelentik. Tildy Zoltánné, a magyar köztársasasági elnök hitvese vasárnap reggel hét órakor gépkocsin vidékre utazott. Útjának célja egy Párizstól 250 kilométernyire fekvő bányászvároska, ahol vasárnap összegyűltek a környék összes magyar bányászai, hogy meghallgassák Magyarország első aszszonyának szavait. Tiszteletére Franciaország magyar bányászai nagyszabású ünnepélyt rendeztek. Kertészeti szakiskola Békésen. A minisztertanács hozzájárult, hogy Békésen középfokú kertészeti szakiskolát állítsanak fel, amely szeptemberben valószínűleg meg is kezdi működését. UNRRA-segélyt kapott Győr. A közellátásügyi miniszter UNRRA-cukrot utalt ki Győr városa és a megye részére. A megye 8300, a város 2850 kiló cukrot kap. A cukorból a terhes anyák, a szoptatós anyák és a 12 éven aluli gyermekek kapnak. A dohánygyártmányok ára adó-PENGŐBEN. A pénzügyminiszter a dohánygyártmányok árát július 1. napjával adópengőben állapította meg. Az új árak a következők: Szivarok: Árpád 12.000, Kedves 12.000, Debrecen 10.000, Faintos 8000. Faintos nikotex 9000, Csikós 6000 adópengő. Szivarkák: Luxus 16.000, Béke 3000, Béke nikotex 6500, Virginia 6000. Magyar 4000, Pajtás 4000, Szabolcs 3600, Munkás 2000 adópengő. Szivarkadohányok: Legfinomabb magyar 50.000. Finom magyar 40.000. Középfinom magyar 30.000 adópengő. Pipadohányok: Vegyes pipadohány 100 grammos 20.000. Vegyes pipadohány 25 grammos 5000 adópengő. A dohányjövedék közli, hogy július 1-étől 7-éig az új dohányjegyek 10-es számú szelvénye és a Munkás-szivarkautalványok E-jelű szelvénye érvényes. Svédországtól kér segítséget Sopron. Sopron városa Böhm Vilmos követ útján kérést juttatott el Svédországba, hogy segítsék meg ezt a sokat szenvedett várost. A soproniak hiszik, hogy kérésüknek meglesz az eredménye. Árverés a pécsi zálogházban. A Pécsi Takarékpénztár a napokban tartotta meg első önkéntes árverését. A pénzhiány miatt az árverés ■nem járt azzal a sikerrel, amint azt várták. Az árverésen 25 tárgy került kalapács alá. A debreceni írókongresszus békekiáltványa. A debreceni írókongreszszuson Déry Tibor felhívta a megjelent írókat, hogy békekiáltvánnyal forduljanak a külföldi írótársadalomhoz. Az írókongresszus tagjai igen nagy lelkesedéssel tették magukévá az indítványt és a békejavaslatot megküldik a külföldi írószövetségeknek. A sokgyermekes anyák támogatása a Szovjetúnióban, Moszkvából jelentik. A legfelsőbb szovjet elnökségének rendelete a várandós, sokgyermekes és egyedülálló anyák támogatásáról 1944 július 8-án jelent meg. A rendelet megjelenése óta ez év április haváig 1.8 millió anya részesült több mint 3.2 milliárd rubel támogatásban. Ebben az évben a támogatásban részesülő anyák száma 3.4 millióra növekszik s támogatásukra több mint 4 milliárd rubelt fognak fordítani. A GAZDASÁGI RENDŐRSÉG a legnagyobb eréllyel folytatja a nyomozást a nemrégiben kipattant olajpanama ügyében. A Kis Ujság elsőnek közölte, hogy egyes étolajgyárakban visszaélések voltak. A bérmunkát végző olajgyárak a selejtes, úgynevezet másodrendű olajat nem jelentették be az illetékes hivatalnak és azt saját céljaikra használták fel, ezért eljárás indult ellenük. A detektívek most ellenőrzik, vájjon nem került-e a feketepiacra ezekből az olajokból, ennek megtörténte után az iratokat megküldik az államügyészségre, amely állást foglal majd abban a kérdésben: történtek-e visszaélések, vagy sem. Annyi már most is megállapítható, hogy az olajmagvak kisajtolásáért kapott olajat a vállalatok kötelesek lettek volna a hatóságnak bejelenteni. Svéd meghívás magyar építészhallgatóknak. Stockholmból jelentik: A külföldi kapcsolatok ápolására alakult állami Svéd Intézet tíznapos tanulmányútra Dániában rekedt 25 magyar építészhallgatót hívott meg Svédországba. Emberhús a berlini feketepiacon? Berlinből jelentik: Berlin különböző részeiben a rendőrség több darabra vágott női holttestet talált. Berlinben olyan hírek forognak közszájon, hogy emberi húst adnak el a feketepiacon. Megszökött Hitler titkárnője. Nürnbergből jelentik: Gerda Christian, Hitler személyi titkárnője, akit tanúként akartak kihallgatni a Bormanügy tárgyalása során, Nürnbergbe szállításakor megszökött. „Repülő csirkék“ érkeztek Bécsbe. Külön repülőgéppel 20.000 egynapos csirke érkezett Svájcból Bécsbe. A csirkéket a svájci baromfitenyésztőegyesület bocsátotta az osztrák baromfitenyésztők rendelkezésére. Nők a francia minisztériumokban. Párisból jelentik: A háború előtt csak két magasabb rangú női tisztviselő volt a francia minisztériumokban, most azonban már több mint 30 nő tölt be vezetőállást. Állami szolgálatot teljesít Bidault francia miniszterenök és külügyminiszter felesége is, aki mint követségi tanácsos dolgozik a küügyminisztériumban. Bidaultné a háború alatt az ellenállási mozgalom titkos hírszolgálatának tagja volt s lélekjelenlétével többször sikerült megmenteni férje életét. Lombardia valamennyi mezőgazdasági munkása sztrájkol. Milánóból jelentik: Lombardia valamennyi mezőgazdasági munkása sztrájkba lépett, mert a földbérlők megtagadták azt a kívánságukat, hogy vizsgálat tárgyává teszik gazdasági követeléseiket. Milánóban a munkás szakszervezetek régi harcosai csütörtökön délelőtt többízben tüntetni kezdtek a város egyes pontjain. A rendőrség megtámadta a tüntetőket, akik közül többen megsebesültek. A villamosközlekedés egész délelőtt szünetelt. kis Újság el. évfolyam 145. szám Felelős szerkesztő: VAI.I.A ANTAI Főmunkatárs: SIMANDI BEI.A Felelős kiadó: HAI.SOSSS BÉLA Csekkszámlaszáru: 7149 Kiadja a Füredlen Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Szerkesztőség, kiadóhivatal: Budapest, VI. Eötvös-néa 12. Tel.1420—760 Nyomatott a Kítécetlen-nyomdában, Bpest VI., Eötvös utca 12 Az angol békebeli hadsereg A brit hadügyminiszter bejelentette az angol alsóházban, hogy a brit hadsereg a békecélok kívánalmainak megfelelően lesz felszerelve, de ez nem jelenti azt, hogy bármely pillanatban ne lenne alkalmas háborús célokra, fia Lengyelország kölcsönt kap, ha... Az angol rádió washingtoni tudósítójának jelentése szerint az Egyesült Államok egyelőre függőben tartja a Lengyelországnak nyújtandó 40 millió dolláros kölcsönt. Az amerikai Export-Import Bank elnöke, W. Martin készen volt, hogy pénteken reggel aláírja a kölcsönszerződést, az utolsó pillanatbanazonban ellentétes utasítást kapott a külügyminisztériumtól. A külügyminisztérium szóvivője kijelentette, a kölcsön folyósítása azon múlik, várjon Lengyelország teljesít-e bizonyos feltételeket. A „Führer" halála Nürnbergi közlés szerint Fritsche, a 21 fővádlott közül az utolsó, aki mint Hitler helyettese utolsó emberként Berlinben maradt, kijelentette, hogy a „Führer” öngyilkosságot követett el. Berlinben akkoriban arról adtak kijelentést, hogy Hitler a csatában helt meg, de az utolsó erről szóló jelentés, amelyet a vádlott készített el, az öngyilkosság mellett szól.— EZ IS MEGOLDÁS — Jancsika légy jó kisfiú. Engedd meg, hogy a hintalovat adjuk oda annak a szegény kisfiúnak, akinek nincs papája. — Akkor miért nem adjuk oda inkább a papát?! Kedd, 1946 július 2. (3) Ifeszek rádiókészüléket, sérültet, hibásat, csövek nélkül is Varga Márton rádiókaroskodó VII., Rózsa utca 39. I. em. 29 Levelezőlaphívásra házhoz megyek