Kis Ujsag, 1946. szeptember (60. évfolyam, 196-220. szám)
1946-09-01 / 196. szám
Szupeis és gondosan rendezett mezőgazdasági kiállítás várja a parasztnapok résztvevőit A Kis Újságban beszámoltunk róla, hogy az Országos Magyar I parasztnapok alkalmával mezőgazdasági kiállítást rendez a Parasztszövetség. Munkatársunk felkereste a kiállítás egyik szervezőjét, aki a következőket mondotta a mezőgazdasági kiállíttás jelentőségéről: — A háború pusztítása után mezőgazdaságunk lerongyoltságában igen nagy merészség lett volna mezőgazdasági kiállításról beszélni. Pedig a kert- és a kisbirtokrendszerre felépített mezőgazdaság újjáépítése el sem képzelhető enélkül. A Parasztszövetség a szeptember 7—5—9-iki parasztnapok keretében rendezi meg a felszabadulás utáni első országos mezőgazdasági kiállítását. A kiállítás célja — A mezőgazdaság újjászervezése, az újonnan földhözjuttatottak nevelése elsőrendű szükségesség. A szakiskolák, szaktanfolyamok, szakelőadások, szakkönyvek és a szaklapok is ezt a célt szolgálják. Mindezek azonban csak lassan, fokról-fokra segítik a mezőgazdasági termelés felemelését. Mindegyiknek eredménye csak évek múlva létszik meg. Így egyedül csak a szakszerűen megrendezett mezőgazdasági kiállítások azok, amelyek kellő szakoktató előadásokkal azonnal is eredményeket hozhatnak. A Parasztszövetség elsőnek állítja be most a mezőgazdaság újjáépítésének szolgálatába a mezőgazdasági kiállítást. — Milyen elvek alapján rendezték meg a mezőgazdasági kiállítást? — kérdeztük. — A szakszerűen megrendezet mezőgazdasági kiállítás két elvet egyesített magában: a nemes versengést és a szemléltető oktatást. Mindkettő azonnal hat és így a kiállítók között közvetlenül éreztetik hatásukat. Verseny nélkül nincs haladás. Jobbat csak akkor termelhet a gazda, ha összehasonlításokat tehet. A nemes verseny arra ösztönzi a gazdákat, hogy az első díjjal jutalmazott kiállítók eredményeit ők is elérjék, sőt ha lehet, felülmúlják. A mezőgazdasági kiállítások alkalmasak arra is, hogy az évek hosszú során kikísérletezett új termelési módokat szemléltetően bemutassák és példaként állítsák a gazdaközönség elé. Felvonulnak a gépek Elmondotta a továbbiakban, hogy a mezőgazdasági kiállítások fontossága vitathatatlan a mezőgazdaság képesítés terén is. Újabb rendszerű és tökéletesíti!A mezőgazdasági gépek használhatósága csakis ilyen kiállításokon hasonlítható össze. A kisgazdaságok és a törpeüzemek gépesítését tehát csakis a mezőgazdasági kiállításokkal kapcsolatos gépkiállításokkal lehet szorgalmazni. Akik állandóan és ténylegesen kapcsolatban vannak a termelő parasztsággal, a mostani nehéz időkben is kényszerítő szükségességét érzik annak, hogy a mezőgazdasági nevelés egyik legfontosabb fegyverét, a mezőgazdasági kiállítást el ne hanyagolják. A magyar Parasztszövetség ettől az erkölcsi felelősségérzettől áthatva, iktatta a műsorába a Parasztnapok alkalmából a mezőgazdasági kiállítás megrendezését. — Nehéz munkát vállaltunk — folytatta a mezőgazdasági kiállítás rendezője nyilatkozatát — ezt a munkát azonban vállalnunk kellett, mert meggyőződésünk: csakis igy állíthatjuk az ország újjáépítésének szolgálatába a termelő parasztság teljes erejét és tudását. A háború utáni első mezőgazdasági kiállítás színeiben talán egyszerűbb, külső megjelenésében szegényesebb, mint a háború előttiek voltak, de mégis kezdeményezést jelent És ami a legfontosabb megmutatja azt az utat, amely felé a magyar parasztságnak haladnia kell. (merly) Népdal Est lesz. A Városi Színházban három napon át este fél 8 órakor a Magyar Föld Dalban, Táncban címmel díszeiadást rendeznek. Közreműködik Derecske, Boldog, Géderlak, Homokmégy, Karád, Kunszentmiklós, Nagykálló, Szatmárökörító, Túra és Aszód népi tánc- és énekegyüttese. Szeptember 8-án este fél 7 óra kezdettel a Zeneakadémián Magyar Zenekari Estet tartanak. B. Szabó István államminiszter rádióelőadása B. Szabó István államminiszter vasárnap este 8 óra 20 perctől 8 óra ,16 percig beszél a Parasztkongreszszusról. A Parasztnapok híradója A Parasztnapokon délelőtt 11 órai és 1 órai kezdettel a Forum és a Capitol filmszínház ingyenes előadást tart. Bemutatásra kerül egy-egy nagyfilm és a földmívelésügyi minisztérium oktató tárgyú kisfilmje. Szeptember 7-én délután fél 6 órai kezdettel a Zeneakadémián Magyar Amputáltak! .Az eredeti amerikai rendszerű A. A. Marles-féle műlábbal fekélyesek, és zajtalanul tudnak járni Egyedüli gyártója: Szikla Da Bpest, Vili, Rákóczi út 19 A Kis Újság felvilágosító irodája A Kis Újság a Parasztnapokkal kapcsolatban szeptember 5, 6, 7, 8. és 9. napján Eötvös utca 12. alatt lévő épületében felvilágosító irodát állít fel. Olvasóinkat ezeken a napokon reggel 8-tól este 6 óráig várják lapunk nemzetgyűlési képviselői, továbbá szerkesztőségünk tagjai. Ebben az időben útmutatást és felvilágosítást adnak olvasóink minden ügyes-bajos dolgában. Tájékoztatásokat nyújtanak a minisztériumok és egyéb intézményekre vonatkozólag, megjelöljük a legelőnyösebb bevásárlási forrásokat, különösképen azokat a helyeket, ahol a falu lakossága a legkedvezményesebben jut mezőgazdasági felszerelésekhez. De felvilágosítást adunk társadalmi és kulturális vonalon is. Közöljük mit érdemes megnézni a fővárosban, melyik múzeumban mi látható. Tájékoztatást adunk azonkívül magáról Budaörsiről is. Színházjegyirodát nyitunk, ahol a Parasztnapok résztvevői kedvezményesen juthatnak színház- és mozijegyhez. Végül tanácsadó irodát is állítunk fel hadifogolyügyekben. Budapest népe igazságos békét kért A főváros ünnepélyes rendkívüli közgyűlésen kérte a magyar ügy megvizsgálását A főváros törvényhatósága tegnap délután impozáns keretek között rendkívüli közgyűlésen tiltakozott az igazságtalan békefeltételek ellen. A kormány részéről ott volt Nagy Ferenc miniszterelnök, Srácz Jenő pénzügyminiszter és Bartha Albert honvédelmi miniszter. A rendkívüli közgyűlést Himnusz vezette be, majd Kővágó József polgármester lépett a szónoki emelvényre és mondotta el beszédét, majd határozati javaslatotterjesztett elő, amelyet Párisba küldenek. — Ezer év történelme bizonyítja, •— mondotta a polgármester— hogy minden nehézség ellenére élni akarunk, most is mindent elkövetünk és el fogunk követni, hogy megbirkózzunk a gazdasági nehézségekkel és népünknek jobb életlehetőséget nyújtsunk. Fejlődésünk ütemét azonban a békeszerződés fogja megszabni Ezért és több millió magyar sorsáért aggódva figyeljük a békekonferenciáról érkező híreket. Csak lélekben megbékélt nemzet, gazdaságilag kiegyensúlyozott ország, demokratikus államhatalom és a magyar nép szorgalma együtt szolgálhatja az egész Duna völgyének és ezzel az emberiségnek békés fejlődését. — Szeretném — mondotta —, ha a békedelegációnk érezné a mai megnyilatkozásunkból, hogy az a magyar nép és a milliós főváros egy emberként áll mögötte és munkáját akarja megkönnyíteni és előmozdítani. Ezután előterjesztette javaslatát, amelyben Budapest demokratikus törvényhatósága a főváros és Magyarország közvéleménye nevében is igazságos békét kér a Paksban öszszeült békekonferenciától. A polgármester viharos tapssal fogadott beszéde után a Kisgazda Párt képviseletében Bajcsy-Zsilnszky Endréné mondott beszédet, majd a Magyar Kommunista Párt nevében Katona János alpolgármester szólalt fel. Utána a Szociáldemokrata Párt nevében Mihók Sándor beszélt, majd Kovács Imre a Parasztpárt részéről, Bródy Ernő a Polgári Demokrata Párt nevében, Sulyok Dezső a Szabadságpárt megbízásából, Csécsy Imre a Radikális Párt nevében beszélt. Varga Lászlónak, a Demokrata Néppárt szónokának beszéde után egyhangúan elfogadták a polgármester határozati javaslatát. A köztársasági elnök üdvözlő távirata a holland királynőnek A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy a magyar köztársaság elnöke a következő táviratot intézte Hollandia királynőjéhez: Vilma őfelségének, Németlföld királynőjének, Hága. Születésnapja alkalmából fogadja Felséged legmelegebb szerencsekivonataimat és legőszintébb jókívánságaimat személyi boldogságára és a holland nép boldogulására. Tody Zoltán, magyar köztársaság elnöke. de Mán fm, lefeküdni mert fél a poloskáktól, álmatlanul töltött éjszakái az egészsége rovására mennek. Biztos ellenszer az új 100v.-os FÜSTÖLŐ ROVARMÉRIGI 12 iparengedélye, felesége és három gyermeke van a rendőrtisztnek, akiről a Haladás miskolci tudósítása ír. Azonkívül persze tiszti kabátja is van, de az levetette a miskolci közbiztonságnak és a közgazdasági életnek ez a kitűnősége és gyorsan eltávozott szolgálati helyéről, mikor azon a tragikus napon a tüntetők megjelentek a helyszínen. A belügyminiszter és a vizsgálóbiztos dolga, hogy elbírálja a rendőrtiszt úr gyors távozásának körülményeit. Mi itt csak a 12 iparengedélyről akarunk néhány szót ejteni, annak ellenére, hogy az engedélyek egy része nem a rendőrtiszt úr, hanem a felesége nevére szól. (így írja a tudósító.) Véleményünk szerint se rendőrtisztnek, se a feleségének ne legyenek iparigazolványai. Se egy, se tizenkettő. Iparengedélyek helyett legyen felelősségérzete, hivatástudata, férfias bátorsága, jogérzéke és becsülete. Még az se feltétlenül szükséges, hogy párttag legyen, és egészen biztos, hogy jó rendőrtiszt lesz. Nem tudjuk, hogyan vélekedik a dologról a belügyminiszter. Mi úgy gondoljuk, hogy ezeket az iparigazolványos liszturakat könyörtelenül ki kell seperni a rendőrségről, mert nem odavalók. Emléktáblával jelölik meg Bajcsy-Zsilinszky Endre lakóházát Az I. ker. Nemzeti Bizottság dr. Mokcsay Sándor kisgazdapárti bizottsági tag javaslatára egyhangúlag elhatározta, hogy a Szent János-tér 1/a sz. alatti lakóházat, ahonnan a Gestapo Bajcsy-Zsilinszky Endrét tűzharc árán elhurcolta, emléktáblával jelöli meg. Károlyi Mihály utca Egerben. Eger város képviselőtestülete utcát nevezett el Károlyi Mihályról. A bankjegyforgalom a Magyar Nemzeti Bank augusztus 23-i kimutatása szerint 294.757.440 forint volt. Augusztus 15. óta az emelkedés 18.040.860 forint. Új közjegyzők: Az igazságügyminiszter Horváth Zoltán kiskunfélegyházi közjegyzőhelyettest Kecskemétre, Décsy Lajos budapesti ügyvédetSzékesfehérvárra, Rónay-Arnus István budapesti közjegyzőhelyettest Tiszafüredre, Jrirkó Boldizsár budapesti közjegyzőhelyettest Egerbe, és Fras József rákoscsabai ügyvédet Nagykőrösre közjegyzővé kinevezte. Tolna megyében megkezdődött a szüret. Tolna megye területén már mindenütt megkezdődött a szüret. A termés mennyisége a vártnál kevesebb, minősége azonban igen jó. A szekszárdi Bikavér iránt már Svájcból és Lengyelországból is érdeklődnek. Háromévi kényszermunkára kéltek egy volt századost. A pécsi népbíróság most tárgyalta Debreczeni Pál 39 éves volt huszárszázados ügyét, akit a népügyészség háborús bűntettel vádolt. A vád szerint a volt százados a legénységgel embertelenül bánt. A vádlott tagadásávalszemben a tanúk terhelően vallottak. A népbíróság Debreczenit háromévi kényszermunkára íélte. A népügyész súlyosbításért fellebbezett. A szolnoki gyermekkórház bezárta kapuit. A szolnoki gyermekkórház 15 évi működés után minden társadalmi és anyagi támogatás hiányában kénytelen volt kapuit bezárni. A gyermekkórház vezetősége kérelemmel fordult a vármegye alispánjához a kórház újból való megnyitása érdekében. A vármegye törvényhatósági bizottsága a minap tartott közgyűlésen elhatározta, hogy átmeneti időre a szolnoki közkórházban állít fel gyermekosztályt és ilyenmódon próbálja biztosítani a gyermekek részére a megfelelő gyógykezelést. Szovjet népkiállítás Hódmezővásárhelyen. Hódmezővásárhelyen megnyílt a Szovjet-Magyar Társaság képkiállítása. A kiállításon gazdag és változatos képekben mutatják be a Szovjetúnió negyedszázados országépítő kultúrmunkáját. Hadirokkantok és hadiözvegyek felvétele a kálmáncsai otthonba. A kálmáncsai ladigondozottak otthona ellátásra fölvesz hadirokkantokat és hadiözvegyeket Az otthon a felvételt bizonyos egészségi állapothoz, vagyoni helyzethez és erkölcsi feltételekhez köti. Részletes felvilágosítást a kaposvári HONSz-iroda nyújt. A kérvényeket szeptember 1-éig kell benyújtani. Politikai foglyok éhségsztrájkja Triesztben, Triesztben .84 politikai fogoly éhségsztrájkba kezdett, tiltakozásul, hogy az Olaszországban legutóbb meghirdetet közkegyelmeit nem terjesztették ki a juliai tartományra. Vasmegyei gazdák örökbe kapják a külcsünlovakat. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság vasmegyei képviselője, Lvov ezredes közölte, hogy a földhöz juttatott új gazdáknak kölcsönbe adott 900 lovat ingyen átengedik nekik. A járlatlevelek kiállítása során csak a tehetősebb gazdáktól veszik el a lovakat és ezeket a szegényebbeknek adják. Eger tiltakozása a béketervezet ellen. Eger város képviselőtestülete tiltakozott a béketervezet ellen és elhatározta, azzal a kéréssel fordul a kormányhoz, tegyen meg minden lehetőt, hogy a győztes hatalmak sokat szenvedett hazánkkal olyan békét kössenek, amely az ország határain kívül élő magyarok félelem nélkül életét és állampolgári jogait biztosítja. Emlékünnep a mohácsi esőm évfordulóján. A mohácsi csata évfordulója alkalmából Mohács város közönsége ünnepélyes közgyűlést tartott, amelyen résztvettek a pártok, intézmények és hatóságok képviselői is. Cserna Béla polgárperter ünnepi beszédében megállapította, hogy a múltban e helyen elhangzott méltatások a hamis történelmi szemlélt bélyegét viselték magukon, merta történelmi erők közül kihagyták a népet és a történelmet a királyok és főurak színpadává tették. Majd párhuzamot von Mohács és Trianon között, hangoztatva, hogy nekünk Mohács és Trianon kellett ahhoz, hogy rádöbbenjünk: a bajban és veszélyben csak a szabadon élő ipp egyesített ereje és munkája mentheti meg az országot. Az országot kormányozni csak a néppel és népért lehet. Két embert megölt az akna. A heves megyei Vécs községben Veres Jánosné a földbe fúródott aknát tolott. Fia segítségével ki akarta piszkálni, közben az akna felrobbant. Veresnét és fiát megölte, a közelben tartózkodó két pásztorfiút pedig súlyosan megsebesítette. A bécsi parkokban 80.000 kilogramm főzelék termelt. A bécsiek szerettek városukat kertvárosnak nevezni s büszkélkedtek szépen gondozott parkjaikkal és nyilvános kertjeikkel. A parkokat a nehéz élelmezési helyzetnek megfelelően az idén virág helyett főzelékkel vetették be és a siker nem maradt el: a bécsi parkokban 80.000 kilogramm főzelékféle termett. Magában a Stadtparkban 700 kiló bab volt a termés. Marlene Diebleh — nagymama. Az osztrák lapok az elmúlás feletti kesergéssel írják meg, hogy Marlene Dietrich megszakította Párisban folyó filmfelvételeit és visszatért Amerikába, hogy megismerje unokáját, aki most, párisi filmezése alatt született. A harbély várakat a kirakatban fel kell tüntetni. A kereskedelemügy miniszter kötelezte a borbély is fodrászüzletek tulajdonosait, hogy a kiszolgálási díjakat üzletük kirakataiban, vagy a cégtáblákon tüntessék fel. Közkegyelem Szlovákiában. A szlovák felkelés évfordulója alkalmából a köztársasági elnök Szlovákiában közkegyelmet engedélyezett olyan büntettekre, amelyeknek büntetése nem több egy évnél, ha az múlt év május 5-e előtt követték el azokat. A közkegyelem nem terjed ki az árulókra és az együttműködőkre , a német és magyar nemzetiségű személyekre. Románia egyes részein teljesen elpusztult a kukoricatermés. A román sajtó jelentése szerint a már hietek óta tartó nagy szárazság következtében Románia több részében teljesen kipusztult a kukorica és kiszáradtak, a rétek, valamint a legelők. Különösképen Csík-, Udvarhely-, Háromszék-, valamint Nagy- és Kis-Kisküllő vármegyében semmisült meg az idei kukoricatermés. Ennek következtében az állatállomány ellátása veszélyben forog. A gazdák kénytelenek eladni állataikat, mert nincs takarmány. Az állatok ára is állandóan esik. Vasárnap, 1946 szeptember 1 (8) Tito távirata Nagy Ferenc miniszterelnökhöz .A Magyar Távirati Iroda jelenti: Tilto tábornagy az alábbi táviratot intézte Nagy Ferenc miniszterelnökhöz: — Megkaptam a jóvátételi fizetések határideje meghosszabbításának alkalmából küldött táviratát. Országunk támogatni fogja a magyar köztársaságot amaz erőfeszítéseiben, hogy minél előbb felemelkedjék abból a gazdasági válságból, amelybe a magyar nép volt vezetőinek bűnéből került és hogy az országaink közötti kapcsolatok minél jobbak legyenek, mert ez mind Jugoszlávia, mind Magyarország népeinek érdeke.