Kis Ujság, 1947. júnus (61. évfolyam, 122-141. szám - 1. évfolyam, 1-4. szám)
1947-06-01 / 122. szám
Megjelent a közmunkaváltság fizetésére vonatkozó új végrehajtási utasítás A közmunkakötelezettekre vonatkozó új kormányrendelet kiadása után ma reggel Kővágó József polgármester kiadta a rendeletnek végrehajtási utasítását, amely pontosan előírja, kiknek kell új bejelentést tenniük és hogyan kell kiállítani az új bevallási ívet. A polgármester rendelkezéseit még a mai nap folyamán falragaszokon tudatják a nagyközönséggel, amely minden vonatkozásban kimerítő tájékoztatást ad.* Budapest területén még igen sokan vannak, akik közmunkakötelezettségük teljesítése alól részben elzárkóztak, részben pedig a közmunkaváltság alapjául szolgáló jövedelmüket nem a valóságnak megfelelően vallották be. Ezeknek az állapotoknak megszüntetésére és megtorlására a Közmunkaügyi Hivatal ellenőrzőközegeket küldött ki a főváros egész területére, akik házanként ellenőrzik a közmunkakötelezettség alá tartozókat. Máris nagyon sok esetben indult eljárás adócsalás címén, különösen az olyan szabadfoglalkozásúak ellen, akik a közmunkaváltság alapjául szolgáló jövedelmüket eltagadták. A törvényes rendelkezések értelmében a közmunkaváltság alapjául szolgáló jövedelem tudatos elhallgatása adócsalás és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő. Hallgassuk a Kisgazda Párt rádióhíradóját. Országos és budapesti központunk ezen vármegyei- járási és községi szervezeteinknek valamint párttagjainknak hétfőn délután 5 óra 10 perckor Budapest L hullám hosszán * NYILTTÉR E rovatban közlöitekért nem vállal felelősséget a Szerkesztőség és Valótlanok kiadói m «dal a „Szabadság", „Világosság", „Népszava". évi május 25. számában személyemmel foglalkozó állítások és megállapítások. Wilheim Lajos urat nem ismerem, sóbehozatallal, valutasíbolással, forintkiajánlással soha nem foglalkoztam. Eljárást ellenem nem indítottak, nem tartóztattak le, és Nevezett újságok ellen rágalmazás hitelrontás címén a sajtópert megindítottam. Bielek Károly • táblaüvegnagykereskedő Bp., VIII., Kabók Lajos u. 18 Rádió Műsor Június 2. Hétfő. BUDAPEST I. 6.30: Falurádió. — 6.45: Reggeli torna. — 7.00: Hírek. Műsorismertel. — 7.20: Az Áttelepítési Kormánybiztosság közleményei. — 7.30: Reggeli zene. Közben: Naptár. — 8.00: Háztartási tanácsadó. — 8.15: Heti zenés kalendárium. — 9.00: Jazz-zene. — 10.00: Hírek. — 12.00: Déli harangszó. Hírek. — 12.15: A háziegyüttes játszik. — 13.00: Rabszolgaság az ókorban. (Zajk Emil.) — 13.15: Hanglemezek. — 14.00: Hírek. — 14.10: Kisiparunk aktuális kérdései. (Halász Pál.) — H.25: Szórakoztató muzsika. — 15.00: Zenei hírek. — 15.15: ?Rádióiskola. — 15.51: Műsorismertetés. — 16.00: Cigányzene. — 16.45: Római séták. (Radocsay Dénes.) 17.00: Hírek. — 17.10: Párthiradó. — 17.20: A Magyar Hadifogoly Híradó rádióközleményei. — 17.25: A Vöröskereszt közleményei. — 17.55: Az Áttelepítési Kormánybiztosság közleményei. — 18.G0: A szakszervezetek és a hároméves terv. (Apró Antel.) — 18.15: Liszt Ferenc angol kapcsolatai. — 18.40: Halhatatlan szerepek. (Berky I.ily és Gózon Gyula.) — 19.30: Falurádió. A Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségének műsora. — 19.45: Falurádió. Az újgazdák negyedórája. — 20.00: Hírek. Sporthírek. — 20.20: Magyar muzsika. — 21.20: Hangos híradó. — 21.40: Orosz nyelvoktatás. — 21.50: Hírek és krónika oroszul. — 22.00: Hírek. — 22.20: Mit hallunk holnap? — 22.30: Az Áttelepítési Kormánybiztosság közleményei. — 22.35: Tánczene. — 22.55: A Magyar Hadifogoly Híradó rádióközleményei. — 23.00: A Szovjet követség ajándékhanglemezei. — 24.00: Hírek. — 0.10: Hírek és krónika angolul. — 0.20: Hírek eszperantó nyelvei., BUDAPEST II. 17.00: Ötórai tea. — 18.00: Hírek. — 18.05: Operarészletek. — 18.40: Pásztor Béla versei. A betörő, (Sebestyén Gyula.) Heine versei. — 19.10: Stokovszkij. (Lévai Endre.) — 19.45: Közellátási negyedóra. — 20.00: Az Állatorvosok Szabad Szakszervezetének műsora. — 20.15: Román dalok. — 20.30: A népi jogélet köréből. (Papp László István.) Szövőgépek és kapitalizmus. (Koczkás Gyula.) — 21.00: Hírek. — 21.15: Mi történik a világgazdaságban? (Kiss Dezső.) — 21.30: Operettrészletek. — 22.15: Kamarazene. MOST VÁSÁROLJON! . . A világ legjobb zongoráiból hihetetlen olcsón válogathat részletre is. LYRA ERZSÉBET-KÖRUT (Barcsay-utca sarok) 'JQ ® Kölcsöntoncrák legolcsóbban 250-350forintot is iéiioffirl fizetek használ1 Szmokingot veszek Tóth Qzlet, I V., Curia u. 2 Ferenciek-térénél' Konyhabútorok nagy választékban olcsó árban fizetési kedvezmény ttuffi-út 48 Menyasszonyi *■'«.« Sasáli -fátylak, koszorúk csokrok belépők férfiruhák kölcsönzése vidékre is. Mimóza szalon, Népszínház utra 16 18 HerfiMior csőbútor, összecsukó* kárpitozott mekkocsik vasátívak * gyera kcsznőnél. Vincze Népszínház-a 26 liceSszere é olcsón FRIED esztergályos Király-utca 44 UJ BÚTOROK SZTOPKA képesített a&italoj» üzletében. Vidékre csomagolás Király-n Fióküzlet nincs Címre Ogyeloi Hálók, konyhák kombináltak 8218-as finomságú mechanikai körkötőgépet keresek. Kispest, Vörösmarty utca 14. Phoenix kötődő körkötőgépek tűk alkatrészek Janstovszky Sándor Baross utca 12. 0 LC S ÓN! új és használt hálók Kombinált és konyha bútorok választékban leanaurobt fizetési kedvezmény vidékre szakszerű cső mandá* É BNER Gyorsmérlege! nationalkasszát veszek, eladok NÉPSZÍNHÁZ-UTCA 31 TELEFON: 139 274 asztalok, nyugágyak olcsón NÉPSZÍNHÁZ-UTCA 31 TELEFON: 139 274 fagylaltkészitőgép villanyra, olcsón eladó Vili.. Karácsony Sándor-utca 2( Vétel és csere felelőn) 135 220 örök-IdlláS Gellérthegyen. Tümlérlakimélyút 6. alatt kettőszobás-hallos két nano_ erkélyes, azonnal beköltözhető kertes öröklakás. Haragéval eladó Felvilágosítás: 18S-262 telefon__alatt Romház telemUel együtt sürgősen eladó Pestszenterzsébet. utca hét. Ajánlatot Posta.Natív lövő“ iel. Tenzer hird.. Bpest. Szervita-tér 8 illlútort Héti bútorszövetkezettől Bpest, II, Üllői-út 21 Telefon: 182-004_________ Soffőriskolában olcsó kiképzés, vizsgáztatás, szakkönyvek. Balogériál, Viola u. 45. T- 136-721 II. emeleti világos műhely vagy irodahelyiség 2- vagy 3-szobás kiadó. Népszinháza elején. Telefon: 135-170______ Bontásból fürdőkád vízmelegítők, mosdók. WC-k olcsón Kun-utca 13. Grünvvald szerelő Bganárd, sörputi szék asztal Ovecáru Bjrijj ® alpakka stb vendéglői W berendezések FRIED, lirály u.44 kerkernyők FRIED Király u 44 Tel.: 224 804 népszinházutca 31 Telefon: 1311-274 Gyerekszobaolcsón eladó: Andrássyút 66• 11 24 1~4 ig Engedélymentes és nagyobb állógőzkazánok, textil- és vegyipari centrifugák, gőzduplikátorok, vegyipari üstök, autóklávok, vacuumsűrítők, desztillátorok. *pálinkafőző- és finomiboberendezések, tejipari gépek, gőzmosóipari gépek. 1 ,2 mm rozsdamentes acéllemezek eladók. Honig Jenő műszaki vállalat, Visegrádi u. 15. T.: 128-314 Köröndnél beköltözhető öröklakások 1. 2, 3. 4 szobásak és 3 drb darabonkint kb. 80 m2 souterrain helyiségek kaphatók Érdeklődni lehet minden időben a helyszínen: Kínétly-u. 15 Zománcozott fürdőszobaberendezések, vízvezetéki felszerelési cikkek, békebeli minőségben Böhm, VII., Király-u. 85 Kagyló szedéssel (békateknő) naponta 30—40 forintot sieshet. Felvilágosítással szolgál: Orosz József, Jászberény GMN Mikii, éger, tölgy, kars, fukar, szil. gyertyán fűrészárut ajánlunk termelői árban Budapest, Diósgyőr, Franciavágás és Vinye Sándormajor feladóállomásokról. Égervidéki fatermelő Rt., Bp., Nádor utca 26. Tel.: 126-057, 126-356 Rákosszentmihályon, Rákóczi út 33. alatt 2—3 komfortos családnak v. magánosnak teljes ellátással, szép kertben, kiadó. Ház Belvárosban legforgalmasabb főútvonalon, ötemeletes, lakatlan, azonnal elfoglalható 6x900 m2 alapterülettel, vállalati székháznak, gyári irodáknak, áruháznak, szállodának kiválóan alkalmas, megosztva is. sürgősen eladó. Dr. Hegyi, Rökk Szilárd-utca hat. Telefon: 136-761 IROMLÜMÜS BOTORT csaktói Toghia és Németh. Somogyi Béla út 3/c Telefon: 226-631 RFZGÖRÉSES loníl kArtologep SzUU automatikus leszedővel RAnyai Teréz körút w a a huszonkettő Automata Dilitel a készítőnél vegyen: KISS JÓZSEF Bp., VIII., Kisfaludy u. 38 Vízszintes gallerek szalagfűrészgépek, kombinált gyaluk « győri áros? fizetési kedvezménnyel Rónay Zoltán. XIII . Lehel u. 46. T.: 202-911 motorokat és roncsautókat veszek Tóth. Volkswagen autóservice. Hl.: Zsigmond király út 48/a 100 holdas prims szántó országút, vasút mellett, egészben vagy részben sürgősen eladó. Dr. Kiss László ügyvéd. Pécs, Rákóczi út 39/d. Tel.: 24-96 BÚTOR Zimermannál AKÁCFA UTCA 5-7 DOHÁNY-UTCA 43 KOMBINÁLTÁK, HÁLÓK, rendkívül EBÉDLŐK olcsón. Fizetési kedvezmény cserefüzetekben vidékre küldünk! Bályeooyinteményeket tömegbélyegét magas áron veszünk! Marnitz. Vill.. József-körút 37 BÚTOR I kombinált IS90 j I rekiimié 5911 “ ! út háló . . 1450 t I konyha X90 1 fotHagyak 350 1* » ODABUTOH GOMBOS K, Gyermekkocsik 26 Gyermekágyak gyári árban Ca@bser-től Vili.. Népszínház-utca 32. Évtizedes céc. Vidéket* díjtalan árjegyzék Telefon: 136 439 „BÚTORBOLT** GARQSS-UTCa 79 íThék Endre utca sarok) Kombinált szekrény .... 2 sz.. 3 norn. rek 2 szép föld . . . 4 kárp szék . . . 1 kih asztal . 1 modern diner 1500 1150 519 520 250 10 É összes: 4150230 Hálószoba mod. forma QCftfl dió Turn. «000 30 °/o elöleggel 10 havi részletre is kapható leteltető önhatású Kocsik eladás, kölcsönzés Gyermekkocsik Siesta járműraktár VII Damianiich u 19 T : 42 H 202 Most fonassa meg gyapjúját! Bérfonoda, Budapest, TX , ‘sobicski u. 25/a. Vidékre szállítunk a Nyugatinál 31 NINCS FÉNYES KIRAKAT! Bútorüzlet az udvarban Somogyi Béla-út 16 Eladás, vétel, csere MUSICA VII., Zongoragyár Erzsébet-krt 43. Royal. Tel.: 222-282 Uj és használt zongorák és pianinók feltűnő olcsód Fizetési könnyítések Facsemete eladásban jártas eladókat felvesz országosan bevezetett fai«* kóla magas jutalékkal. Ajánlatokat ..Verseny“ jel Propaganda bird., Teréz körút 50 93T9 w Hikádé Teréz körút 7 Telefon: 224-862 Műhely — garage Benzin- és Diesel motor autóidra bemutatás Tanítás saját személyteher- és motorkerékpáron Vidékieknek bentlakás Részletfizetés: Kénen tájékoztatót Kerber autó és Diesel szakkönyvek Eladó-utánvéttel is malomgépek Eladó 1 drb 12 IP Bánki golyóscsapágyas komplett turbina. 1 drb fölülcsapott kitűnő karban levő vizeskerék 222 cm ám/ belső vasfogas kerekekkel, golyóscsapágyas áttételekkel 2 drb modern függőköves daráló, keveset használtak. 1 drb 2 m hasábszita. 1 drb kőemelődaru. 1 drb 40 mm transzmisszió, modern függő gyámokkal és többméretű csigáz. Sándor Géza kismalom Devecser Egyenáramú motorok, dinamók 8 HP-ig. 110 V. Csordás. Bpest, Nagydiófa utca 30 Olcsón eladói cséplőgarnitúra drb üzemképes Hanomag 30 HP. 1 drb 1000-es Dressler-cséplő Izmindi bércséplő szíjakkal. Sárkeresztúr SÍ Isid é Umralh 8-as. 2043. sz. és MÁV CT 20-jelű. 7176. sz. gőzkazánok. Már 8-as. 7227. sz. Garnitúrában cséplőszekrény, vagy külön is. Cím: Paulovics János, Orosháza, Zombai u. 56 mmm húszashoz új hengerblokk főtengellyel, hüvelyekkel 2700. Traktorok, golyóscsének olcsón. Kakukbüffé, Miskolc Cséplé shez gumitextilhajfoszijaf kiváló minőségben, minden méretben, végtelen! Ive is. szállít: Csillag Dezső műszaki kereskedő. Bp., VI., Jókai-utca 27 Eladó 145.097 sz. Cormick- traktor, vizeslajt. 4 eke, 6-lábas aratógép. Cím: Vinis György, Karcag Eladó 16 HP Hofherrmagánjáró petróleummotor, prima állapotban, üzemképes. Megtekinthető bármikor. Ára 6000. Kiss villanymalom. Mezőkövesd, Borsod megye Sürgősen eladó MÁV 25-jelű, iókarban levő komplett szívógázmotor. Gregor, Tápiószecső Gépész több évtizedes gyakorlattal traktoros vagy motoros cséplőgéphez kezelőnek v. felestársnak ajánlkozik Megkeresés, népleirás, fizetés stb. alábbi címre: Kenderesi István, Kötegyán Eladó jókarban lévő 48 c. golyós Máv-csénkő 12.897 sz. vele páros magán járó szívógázmotor felszereléssel, külön is. Kiskunhalas, Német hengermalom K. 40 és OPPEL 6713 sz., 36 HP Hart-Parr 86.564 sz., MÁV 54 colos 11.851 sz. golyósesénlők eladók. A gének igazoltak és udvaromban megtekinthetők. Teherautóért, vontatótraktorért cserélhetők. Busay István: Kúnszentmárton 30-35 ü © flserrfraktor külön gumikerekekkel, 3— 5 ekével, 1070-es Hofherrcséplő herefeilővel, szalmakazalozóval eladó. Egész garnitúra 1943-ban készült. Schwarez, Budapest, IV., Váci utca 18. I. 2 Eladó 20 HP Fordson Boschmágnesgyújtással. És egy bomb, herefejtő. 1070-es vagy 1100-as cséplőre. Válaszos levélre írok: Kovács József, Egyek Alig használt Rex 2. tisztítógép teljes felszereléssel sürgősen eladó. Cím: Kállai Antalné, Karcag. Sugárút 41 szám blog, mázsa eladás, vétel, csere, kölcsönzés. Kollár. Péterfy Sándor u. 32. Tel.: 424-257 Hűtő bármilyen gyártmányú és típusú traktorhoz, autóhoz. Minőségben a legjobb árban a legolcsóbb. Vasipari Szövetkezet, #Karcag. Hűtőgyár Sürgősen eladó 800-as Hofhsrr-cséplő kis szíjazattal, tartozékaival. Válaszlapra válaszolok. Görög Ferenc, Jászszentlászló, tanyaszám 22 Elálló 24-es Hart-Parr 8500 v. bérbeadóm cséplésre. Szigetvári, Mezőszentgyörgy 20 SIP fordson 930-as Umrath-zséplő külön is eladó. Rózsahegyi János, Mogyoród, Pest m. 48 colos Gazdasági javítást nem igényel 4500- ért eladó. Válaszlap vagy személyesen. Sólymost. Dunakisvarsány FOrtOSON alkatrészek WITTENBERGERNÉL Nagymező utca 66 Telefon: 323-743 vétel, eladás MADAS Budapest, Podmaniczky u. 51 Eladok, cserélek 44—48-as lánctalpas Hofherrt R 35 -ért vagy eladom 20.000-ért; 20-as Gasse 8000. kedvező fizetéssel; 20-as Cormick kétkiömlős 6500; 22—24-es Hofherr kedvező fizetéssel 8500; 54-es Szuperiorcséplő 8500 kedvező fizetéssel; Fekete Ferenc. Mezőtúr, Berettyó-út 1______ Eladió 1 drb 40 lóerős generáljavított Rába-traktor, hozzá 1200-as ,,Gazdasági"-cséplő vasrámás, szíjazattal, kettes Olivér-traktoreke, fűkaszálógép. Értény. Benceerdőpuszta_______________ Eladó Engedélymentes új és használt gőzkazánok 1500-as gőzkalander, mosodai gőzpadok, textilnyomóipari gőzölő, ón-, mosó-, fertőtlenítő centrifugák és gőzkazánok javítását vállaljuk. Rácz—Laufer-cég, Bpest, XIII., Röppentyűutca 34 _________ Vontató rendszámmal, fraktor fúvott gumikkal. 5 t pótkocsival, elsőrendű állapotban eladó csütörtöktől. Contiutca 34 Eladó: 1100-as Umrathgőzmagánjáró garnitúra és 1100-as Kofherr-cséplő Ügynököt díjazok. Szutner, Paks ____________________ Komplett olajmalomberendezés olcsón eladó. Tóth László, Rákoscsaba, Olajmalom Kiadó príma 15142 gy. sz. R 30 -35 IIP Hofherr 40 levelű új tárcsával. A gép saját tulajdonom. Csak személyesen tárgyalok.. Tuka Zsigmond. Kisújszállás Kis Újság hirdetési forinttarifája Érvényes február 15-től hátk. vasára. Kishírdetés mm-ként . FI 1.— 2— legkisebb hird. 10 mm FI 10.—20— Szövegoldali mm-ként . . FI 2 — 4.— legkisebb hird. 10 mm FI 0.40— Filmszínház, szórakozóhely, kávéház, vendéglátóüzem mm-ként FI 3.5— Nagyvállalati mm ként FI 8.— 8— Minden hirdetés után 3u/o forgalmi adót számítunk gomorbajnál nem kell próba rég bevált a DUM SZÓDA liftek és pehely legolcsóbban. Kész toll- BÖC B párnák is kaphatók. ^ » a ^ THÖKÖLY-UT 14. (Keleti p u. szemben) T.: 424-044 DEMIZSON . _i______________ _ k j ki állandóan kapható. Glücklich üvegnagykereskedéseben, Bpest, VII., Tlernádutca 4. Tel.: 221-331 gyalufák minden fajtában, elsőrendű kidolgozásban. Szerszámok, műszaki cikkek, hajtószíjak, külföldi kenőanyagok jutányos árban raktárról: Szóbel és pintér műszaki vállalat, Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 76 legmagasabb villanynapi áron És oáz-ZIM BUDION VI, Nagymező u. 31 Telefon 123-129 Mezőgazdasági géprovat Q Nem kell új dohkosár! 101 csépelhet a TáTH-sek fodos betétléceH Hel Gabona here-, lentörekrostákat, szalmarázót, herefejtőt, tisztító lemezrostákat, lenkosarakat, dobsint kg 2.50 Ft árban minden méretben raktárról azonnal szállítunk. Tóth Dezső és fiai, Töröksztmiklós, speciális cséplőgéptechnikai üzem kis Újság 61. évfolyam 122. szám Felelős szerkesztő: ANTALFFY GYULA Szerkesztő: MARON FERENC Főmunkatárs: SIMÁNDI BÉLA Felelős kiadó: HALLOSSY BÉLA Előfizetés ára vasárnapi képes melléklettel együtt egy hónapra: 10.— forint Csekkszámláján: 7149 Kiadja a Független Kisgazda Földmunkás- Szerkesztőség és Polgári Párt kiadóhivatal, Budapest. VI., Eötvös-utca 12 Tel.: 429—760 Nyomatott a Független nyomdában. Bpest. VI., Eötvös-utca 12 Felelős: Lengyel Lajos igazgató