Kis Ujság, 1947. július (1. évfolyam, 5-31. szám)

1947-07-13 / 16. szám

A letűnt haramia-vilá­j „rom­an­­tikáját" elevenítette fel Giuliano, A SZICÍLIAI „FEKETE ÖRDÖG " A római rendőrfőnök érdekes nyilatkozata a szicíliai betyárvirágtó Palermoból minden héten jelentés fut be a római rendőrfőnökségre arról, hogy Giuliano, a hírhedt ban­davezér rablócsoportjának tagjai támadást intéztek egy-egy falu ellen, megsarcolták a szicíliai község lakosságát, az ellenálló­kat fekaszabolták és aztán el­tűntek a vadregényes hegyek sűrű erdői mögött. A római rendőrparancsnokság szám­talan esetben repülőbizottságokat és páncélkocsis rendőrosztagokat kül­dött le Szicíliába Giuliano bandájá­nak felszámolására, ezek az expedí­ciók azonban mindeddig nem jártak sikerrel. Rinaldo Rindaldini A régi rablóromantikának, Rinaldo Rinaldini korának felevenedése je­lentkezik Giuliano „hőstetteiben“. Valódi alakját, valódi arcát senki sem ismeri Szicíliában. Amikor bandája élén betör egy-egy faluba, szemét fekete álarc fedi és még sohasem történt meg, hogy ugyanabban az öltözetben vagy ugyanazon a lovon jelent volna meg a falvakban. A római­ rendőrségre beidézett tanúk elmondják, hogy Giuliano úgy jelenik meg, mint a „fekete ördög“, a falu lakosságát lövöldözésekkel tartja sakkban, vagy szorítja a há­zak szobáiba, bandájának néhány tagja öt-hat házat körülfog és alig néhány perc múlva már zsákmány­nyal megrakodva tűnnek el a határ­ban. Szicíliai vecsernye A római rendőrfőnök most nyilat­kozott a sajtónak az alkalomból, hogy köztudomású lett: Giuliano bandája követte el a május elsejei szicíliai vérengzést. Ennek az új „szicíliai vecsernyének“ színhelye Pa­lermo volt, ahol a május elsején vö­rös zászlók alatt felvonuló munkás­­tömegre a hegyoldalban meghúzódó rejtekhelyekből géppuska és gép­­pisztoly-tüzet nyitottak a Giuliano­­banda tagjai. A tanuvalomások alap­ján megállapították, hogy Giuliano „keresztes háborút“ hirdet a kom­munisták ellen. Ennek következtében most már nem csupán egyszerű rendőri kérdésről van szó, hanem az állambiztonság szempont­járól, amely egy különleges szicíliai jelen­ségbe illeszkedik bele — mondotta a római rendőrfőnök. Giuliano hor­dái rémületben tartják Szicília jelen­tős területeit. Majdnem trópusi vi­déknek mondható ez a területrész, amelyen úgyszólván semmiféle nö­vényzet nem található, az elszórt oázisok kisebb fatelepülések kitűnő kiindulóhelyet biztosítanak Giuliano­­nak a támadások végrehajtására. A pusztaság mögött elterülő hegyvidék, a végtelen erdőségek pedig szinte­ átkutathatatlan búvóhelyet nyújta­nak Giuliano csapatainak. Minden rendőri intézkedés, bekerítés és raj­­taütési terv ezideig eredménytelennek bizonyult. A fekete testőrség A Giuliano banda eddigi „műkö­dése“ alatt sokszázmillió líra értékű ingóságot harácsolt össze. Hatalmas anyagi alappal rendelkeznek, amely­nek segítségével kitűnően felszerelt és nagylétszámú katonai szervezetet építettek ki, amely sikerrel veszi fel a harcot, akár a katonasággal is. Saját rádióteadójuk, saját posta­hivataluk és közlekedési szervezetük van. Giulianot majdnem lehetetlen el­fogni. Az ördögi képességei miatt hírhedtté vált bandavezér állandóan 50 főnyi testőrséggel veszi körül ma­gát, kétméteres óriások ennek a test­­őrségnek a tagjai, akik félelmetes céllövők, irtózatos erejű és meghök­kentő ügyességű birkózók. Ha valaki már túlságosan meg­ismerte a banda keretén belül a Giuliano-féle titkokat, akkor egy al­kalmas pillanatban egy lövés vége, az életével. Nagy nehézséget jelent a rendőrség számára az is — mon­dotta a római rendőrfőnök, — hogy igen komoly állást betöltő férfiak, is részt vesznek a banda munkájában, mint a Giuliano-féle horda titkos tagjai. A haramiavilág felvirágzásának nagyrészt a tartomány szomorú gaz­dasági helyzete az oka — állapította meg nyilatkozatában a római rendőr­főnök. A furfangos tolvaj kalandja az óvatos kocsmárossal, Kartik József titkostanyai kocsmáros helyiségében bál volt. Éjfél felé, amikor már min­denki elhagyta a kocsmát és­ a tulaj­donos be akart zárni, a kútnál bele­botlott valamibe, s amikor megnézte, hogy mi az, legnagyobb meglepeté­sére a pult alatt egy fiatalkorú tol­vajt talált. Megmotozta az idegent s 1260 forintot talált Zsebesben. A fiatalkorú beismerte, hogy amíg a kocsmáros a vendégeit kikísérte, az­alatt­ ő belemarkolt a pénztárba és zsebre gyű­rte az est jövedelmét. Be­ismerés után a kocsmáros megkötözte a fiatalkorút és a fáskamrába zárta azzal, hogy másnap átadja a rendőr­ségnek. Reggel azonban hűlt helyét találta a tolvajnak. Kiderült, hogy meglazította a köteleket és a tetőn át megszökött. A rendőrség keresi a fu­r­­fangos tolvajt. Hogyan is állunk A nép szerint nem, a tudósok szerint bevált a nevéhez fűződő hagyomány Az időjárással kapcsolatos nagy­számú néphit közül talán a Medárd­­hoz fűződő örvend a legnagyobb népszerűségnek és bizalomnak. Azt tartja ez a hit, hogy ha június 8-án esik, akkor az eső negyven napon át mindennap megjelenik. Az idén Me­­dárd­ napján, sőt már egy nappal előtte hirtelen változás következett be időjárásunkban, mert a június elején jelentkező korai kánikulát hűvösebb idő és sokfelé jelentkező bőséges eső váltotta fel.­­ A meteorológusok természetesen igyekeznek magyarázattal szolgálni a néphithez, és az idén is bőven kifej­tették, hogy ha helyesen értelmez­zük, akkor a Medárdhoz fűződő és oly általánosan elterjedt hitnek van is tényleges alapja. Nyári időjárásunk jellegét főleg az dönti el, hogy a szárazföldünket nyugaton határoló Atlanti-óceán e­­lőtti levegőtömegek, melyek ilyenkor jóval hűvösebbek, mint a kontinens belse­jében erősen fölmelegedő levegő, be tudnak-e hatolni hozzánk és tud­nak-e lényeges felfrissülést hozni? Egyes­ években az ócea igen „ak­tív", másokban viszont alig jutnak el hozzánk az onnan jövő levegőhul­­lámok. A statisztika azt mutatja, hogy olyankor, amikor már június elején, éppen Medárdus táján, na­gyobb erővel megindul ez a nyugati hullámzás, akkor van kilátás rá, hogy erős lesz és sokáig tart. Tehát befolyásolja a mi nyarunkat is, hű­vösséget és esőket hozva. Ha most az idei helyzetet vizsgál­juk, a közönségnek általában az a benyomása, hogy a Medárdus nem m­lt be, mert hiszen még nem telt el a negyven nap sem és máris hala­­más kánikulán mentünk át, alig volt nyoma hűvösségnek és eső sem volt mindennap. Pedig, ha a szakember szemével nézzük a dolgot, a fentebb kifejtett alapokon, akkor azt mond­hatjuk, hogy a Medárdus az idén igen pontosan jelentkezett és elég jól bevált Azóta ugyanis kevés kivétel­lel állandóan az Atlanti-óceánról eredő légáramlás volt az uralkodó, egész Nyugat-Európában, sőt Közép Európa legnagyobb részében így ná­lunk is. Elég sok esőt kaptunk az azóta eltelt időben. A hőmérséklet magas volt ugyan, és csak egy-két napja kaptunk erősebb lehűlést, azonban ez annak tulajdonítható, hogy a tengerről jövő levegő, mire hazánkat eléri, erősen felmelegszik nem kapjuk meg tehát olyan frissen, mint az Alpoktól nyugatra fekvő or­szágok Ha az eddigi kánikula, egy két napot leszámítva, nem is hozott­­ivari rekordhőséget, mint gondol­nánk, hogy mégis olyan kellemetle­nül éreztük, annak éppen az volt az oka, hogy tengeri eredetű tehát aránylag párad­ás levegő volt ural­mon, amely felmelegedése folytán igen fülledt benyomást tett és ebben a levegőben fával nehezebb elviselni olyan hőmérsékletet, melyet szára­zabb kontinensi eredetű levegőben fával könnyebben viselnénk el. Nincs tehát egészen igazuk azok­nak, akik azt mondják, hogy a Me­dárdus nem vált be: bele kell nyu­godnunk abba, hogy nálunk kivéte­les nyaruktól eltekintve még akkor is meleg van nyáron, ha a Medárdus beválik. (Tóth) „Elegünk volta ” Leszerelt USA katonák folyóba dobták az ünnepi rakétákat Különös hatósági eljárást szüntet­tek most meg a Connecticut állam­beli Newhaven városában. A július 1-i függetlenségi napot minden esztendőben nagy mulato­zással ünnepük az Egyesült Államok minden részében. A népünnepélyek fénypontja a tűzijáték. Sem­haven városa az idén is hatalmas tűzijáté­kot készített elő, sőt ezúttal még több pénzt költöttek rakétákra, mint a mattban. Július 3-án azonban eltűnt vala­mennyi rakéta és az ünnepen talál­ ták meg — egy közeli folyóban, ter­mészetesen hasznavehetetlen állapot van. Megkezdték a tettesek utáni nyo­mozást, de nem kellett sokáig nyo­mozni, mert másnap jelentkezett né­hány leszerelt katona és bevallotta, hogy ők pusztították el a tűzijátékot. — Négy éven át elegünk tett a rob­banásból és durrogásból. Azt akar­ják, hogy most már nyugságunk és békénk legyen. A hatóságok megértőnek bizonyul­tak és nem emeltek vádat a béke­­szerető veteránok ellen. Eladták a Tirpittel­... Ócskavas lett a „német haditengerészet büszkeségéből64 Az ellenséges Javak Norvég Kor­­máybiztossága egy oszlói magáncég­nek eladta a „Tirpitz“-et. A „Tir­­pitz“ Hiller hajóhadának egyik leg­nagyobb — 40.000 tonnás — egy­sége volt. A német csatahajót a há­ború alatt elsüllyesztették és ron­csai három év óta az északnorvégiai Tromso kikötőjében hevertek. A hajóroncs aránylag jó állapotban van és a szétbontásából eredő ócskavas komoly jelentőségű a nor­vég ipar számára. Az előkészületek egy hét múlva megkezdődnek, az ócskavassá való feldolgozás azonban teljes öt évig fog eltartani. Baranyában van a legjobb termés A próbacséplések eredményei nagy kilengéseket mutatnak vármegyénként A földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági hírszolgálatához a próbacséplések első­ eredményei jó­részt beérkeztek. Az első próbaesép­­lési eredmények vármegyénként meg­lehetősen nagy kilengéseket mutat­nak, de ezek később előreláthatólag ki fognak egyenlítődni. A dunántúli vármegyék közül Ba­­ranya vármegye 7.4 mázsa búza és 6.5 mázsa rozs kataszteri holdan­ként­ átlaggal a vezető helyet fog­lalja el. Somogyban a búza átlag 6.4, a rozs hozama pedig 6.9 mázsa kataszteri holdanként. A dunántúli vármegyék közül a leggyengébb cséplési eredményeket Esztergom megyéből jelentik, ahol a holdan­kénti t­ermésátlag búzában és rozs­ban egyaránt 4.5 mázsa. Két dunán­túli megyéből eddig még nem érke­zett jelentés. Az Alföldön a próbaeséplések eddigi eredménye szerint Csanád megyében az átlag búzában és rozs­ban egyaránt 6.5 mázsa, az alföldi megyék közül Szabolcsban, amely vármegye a legkevesebb esőt kapta, a próbaeséplések eredménye búzá­ban 3 mázsa, rozsban­­pedig 4.5 mázsa. Az északi országrész szenvedte meg a legjobban a szárazságot. Itt a leg­jobb eredményt Heves mutatja, 4 mázsa búza és 4.5 mázsa rozs átlag­gal. Nagyon gyenge a termés Abaúj­­ban, ahol az eddigi próbacséplések adatai szerint búzából 1.75 mázsa, rozsból pedig 2 mázsa termésátlag várható. Nyugati szél: mérsékelt meleg Az óceáni légáramlás uralma Európa nagy részén változatlanul folytatódik. Az Upok nyugati oldalán és Ausztriában is kiadós esőzés van. Hazánkban pénteken a nyugati hat­ár megy­ékben volt kisebb eső­zés az északkeleti országrészeken egy-két futózápor. A szél nem volt erős és a hőmérséklet elég magasra, helyenként a 25 fok fölé emelkedett. Erősen érezhető volt még az éjjel hűvössörte. A helyzet nem is változik lényegesen: továbbra is a nyugati lég­áramlás hatáskörében maradunk, ez azonban vasárnapra kissé megélén­kül. Szombton délután és a vasárnapra virradó éjjelen többfelé lesz át­vonuló eső és a melegedés vasárnap sem lesz túl erős. Tóth Géza főmeteorológus Vasárnap, 1947 július 13 Ig Magyarország júniusi külkereske­delmi forgalma. Júniusi külkereske­delmi forgalmunk ismét örvendetes emelkedést mutat, összforgalmunk 213 millió forint volt, amely a má­jusi forgalommal szemben 25 millió forint emelkedést jelent. Különösen figyelemreméltó kivitelünk emelke­dése. Míg májusban 74 millió forint áru árut vittünk ki, addig júniusban kivitelünk 93 millió forint volt. Leg­fontosabb behozatali cikkeink: nyers­fémek, szerszámok, különböző se­lyemfonalak, nyerspamut, papírfélék, vegyianyagok, kőszén, koksz, vasérc. Kiviteli cikkeink: villamossági gépek, készülékek, kész, vasáruk, zárak, la­katok, kikészített bőrök, toll, kon­zerv, maláta, bab és borpárlat. Vásárlás előtt kipróbálta, majd „elfelejtette“ kifizetni a kerékpárt. .A soproni rendőrség őrizetbe vette Serfőző István soproni lakost, aki az Eperjesi cégtől kerékpárt lopott. Ser­­főző azzal a trükkel állított be a ke­rékpárüzletbe, hogy egy jó kerék­párt akar venni, de a vétel előtt sze­retné a gépet ki­próbálni. Próbaútra is indult az új kerékpárral. A próba sikerült, de Serfőző sem a géppel, sem a gép árával nem jelentkezett az üzletben. A nyomozás kiderítette, hogy a ki nem fizetett gépet 120 fo­rintért mindjárt el is adta. „Csalódott Asszonyok Egyesü­lete“. Bécsben újra annyira elsza­porodott az egyesületek száma, hogy rövidesen elérik az 1938-as állományt, amikor is 18.000 egye­sület volt Bécsben. Átlagban min­den harmadik bécsi lakos tagja valamilyen egyesületnek. Az egye­sületek a legkülönbözőbb céllal alakultak. A sport- és tornaegye­­sü­letek, valamint vallási és kultu­rális társaságok mellett legtöbb a takarékegyesü­letek száma, ame­lyek a „Girardi“, „A jó Rókához“, stb. neveket viselik. Igen sok tu­rista-, állattenyésztő- és kertész­­egyesület s természetesen rengeteg diák- és bajtársi egyesület is van. Az „Equitos“ nevű egyesület a férfijogokért és az asszonym­oz­­galmak ellen küzd, de a „Csaló­dott asszonyoknak“ is van egye­sülete. Igen sok tagot számlál a „Meghiúsult exisztenciák“ egyesü­lete. Nótában is részt hoz Szálasi neve. .A debreceni rendőrség államvédelmi osztálya őrizetbe vette Dalmi László püspökladányi vaskereskedőt, demo­­kráciaellenes kijelentéseiért. Dalmi az elmúlt napokban megjelent Bara­­nyai József püspökladányi lakos kocsmájában és ott ráparancsolt Varga Róbert népzenészre, hogy húz­za neki az „Éljen a Szálasi meg a Hitler“ kezdetű nótát. Varga enge­delmeskedett, Dalmi pedig énekelni kezdte a nótát. Az éneklést néhány perc múlva leintette a kocsmáros, rendőrt hivatott, s Dalmit és Varga Róbert zenészt letartóztatták. Dalmi azzal védekezett, hogy ittas volt. Felperzselt a villám egy tanyát. Újfehértó határában nagy nyári zi­­vatar vonult végig, sűrű villámlás és mennydörgéstől kísérve. A villám le­­csapott a falu határában levő AT*­­maszlin tanyára, amelynek összes épületeit pillanatok alatt lángba borí­­totta. A tűzoltók a tüzet még idejé­ben észrevették ugyan, de mire a helyszínre érkeztek, már nem tudtak segíteni, a tanya porig égett. A tanya padlásán elégett többek között 50 kiló liszt, 2 mázsa sertéshús, sok gazdasági felszerelés, takarmány, azonkívül az istállóban a gazda egyetlen lova is Az épületek nem voltak biztosítva, ezért a kár nem térül meg Négylábú, kétfarkú féree. sírook­­lynban négylábú, kétfarkú és kettős tojószervvel rendelkező Plymouth­­fércét mutattak be a baromfiszak­­értőknek. Tulajdonosa, Murray Weiss, húsz éve dolgozik a baromfiszakmá­ban és azt m­ondja, hogy furcsa csirkéje kétsárgájú tojásból kelt ki. Mivel a fércének ké­t tojónyílása van, tulajdonosa reméli, hogy na­ponta kettőt tojik majd. A csirke két lábon jár, mert másik pár lába rövidebb a rendesnél. Gyilkolt a 70 fokos szesz. Bacsó Lajos szamosangyalosi gazdálkodó erősen itas állapotban megjelent Z­sitye András szeszfőzdéjében és inni kért. Két cimborájával együtt megittak fejenként egy-egy negyed­liter 70 fokos szeszt. Bacsó, mielőtt eltávozott, még ki Bacsát is megtöl­tötte erős szesszel, s útközben a szeszből iszogatott. Másnap reggel a járókelők a szeszgyártól nem messze, halva találták A kiszállóst rendőror­­vosi bizottság megállapította, hogy a 30 éves gazdálkodót a 70 fokos szesz ölte meg. Mindszenti bíboros hazaérkezett. Mindszenti­ József bíboros. Magyar­­ország prímása, négyheti távolléte után pénteken délután angol kato­nai repülőgépen Bécsből jövet visz­­szaérkezett Budapestre. A prímás a külföldi újságírók előtt megérkezé­sekor kijelentette hogy hosszú tá­volléte alatt örömmel olvasta az ame­rikai lapokban a magyar katolicizmus életéről szóló híreket és megállapí­totta, hogy Amerikában nagyon sokra értékelik a magyar katolicizmus munkáját. Lepedőt lopott a rokon. Rokoni látogatásra érkezett Pécsre Varga Hona 34 éves kunszentmártoni ha­­don. Nagynénjénél, özvegy Krancz Vincénénél szállt meg és közel két hétig tartózkodott az idős asszony­nál. Mi­kor eltávozott, akkor derült ki, hogy vele együtt eltűnt Kranczné néhány lepedője is. Az idős asszony feljelentést tett a rendőrségen és ki­derült, hogy Varga Ilona lopta el a lepedőket, aki Czibula Pálnak adta át, s az orgazda már túl is adott a holmikon. A törvényszék Varga Ilo­nát egyhónapi fogházra ítélte, Czi­bula pált pedig pénzbüntetésre ítélte. Szerelmi bámalában borotvával vágta fel ereit. Borzalmas öngyilkos­ság történt Medgyesbódzáson. Széll Miklós gazda 18 éves leánya, Mária borotvával felmetszette ütőereit. Az öngyilkosságot a leány édesanyja vette észre, amikor a leányát kereste a lakásban. Amikor rátalált, leánya a szoba közepén, vértócsában, eszmé­letlenül feküdt. Szerencsére az anya lélekjelenlétét nem veszítette el, or­voshoz fordult, majd a leányt a makói kórházba szállították. Állapota súlyos, de nem életveszélyes. Kihall­gatni még nem sikerült, de a szülők vallomása szerint azért lett öngyil­kos, mert hetekkel ezelőtt vőlegény­jelöltjével összeveszett. Póruljárt valutázó. A békéscsabai gazdasági rendőrség elfogott egy pesti „úriembert" a Csaba szállóban, aki Romániába akart utazni. Négy és félmillió lett, 9 dollárt, sokszáz svájci frankot találtak nála. A buda­pesti államügyészségre szállították. Kigyulladt a tokaji Tiszahíd. A nagy szárazságban kigyulladt a Ra­­kamazt és Tokajt összekötő tiszai fahíd. Szerencsére a nyíregyházi tűz­oltók percek alatt kivonultak a lán­gokban álló hídhoz és sikerült meg­fékezni a tüzet, így a kár elenyésző. Mindössze 40 lap méter padló pusz­tult el. Boroszlóban meggyilkoltak egy tanárt. A Lengyel Távirati Iroda je­lentése szerint Wroczlawban (Bo­roszlóban) meggyilkolták Ciechowski tanítóképezdei tanárt. A közéletben jól ismert tanárt Mieczyslaw Nowo­­rot, a terrorista mozgalom egyik 17 éves tagja külföldi sejtek parancsára gyilkolta meg. A terrorista mozgalom célja a demokratikus párt tagjainak meggyilkolása. Különleges hajfényesítő és fo­­dorító fésű. Egy londoni cég olyan újfajta fésűt gyárt, amely fényesíti a hajat, masszírozza a fejbőrt és ápolja a természetes hullámokat és hajfürtöket. Különös jellegzetes­sége, hogy fogai nem élesek, nem hegyesek, hanem végük kikerekí­tett és mindegyikük kis gömböcs­­kében végződik, amely masszírozza a fejbőrt. A fogak körben is fo­rognak, úgyhogy végighúzva a hár­­sján, fényesítik a hajszálakat. Má­sik előnye a fésűnek az, hogy fo­gait kü­lön-kü­lön lehet megvásá­rolni és ha valamelyik eltörik, he­lyettesíteni lehet egyszerű becsava­rással. Eltűnt a brazil kommunista párt vezére. Prestes szenátor, a brazíliai kommunista párt vezetője, mint je­lentik, eltűnt, időközben a szenátus tárgyalja az igazságügy-minisztérium kérését, hogy Prestest bíróság elé ál­lítsák a közüzemek elleni vádjai, a brazíliai fegyveres erők elleni inzul­tusai és a forradalomra való lází­­tásai miatt. Csökkentsék a beszolgáltatást a nyirok és vályogtalajokon. A mis­kolci f­­ökiművelésügyi Tanács fel­ter­jesztésijel­ kérte a beszolgáltatási rendelet módosítását és a beszolgál­tatási kötelezettség csökkentését. A felterjesztés különösen azt emelte ki, hogy főképpen a dombvidék, nyirok, vályog és anyagfajok után­­állít­sák le r. fizetendő • méh­ elleni já­randóság nagyságát

Next