Kis Ujság, 1947. augusztus (1. évfolyam, 33-56. szám)

1947-08-31 / 56. szám

Mindenki éljen legfőbb jogával. Nagy is­er­t,házasok a hároméves terv keretében Szolnok megyében Szolnok vármegye a hároméves terv keretében jelentős összegeket fordít az állattenyésztés, fejlesztésére. Szarvasmarha tenyésztés céljaira 96.000, lótenyésztésre 48.000, sertéstenyész­tésre pedig 12.000 forintot irányoztak elő a három évre. A terv szerint az állattenyésztés fejlesztése révén a harmadik év végén a szarvasmarha­állomány 5.5, a sertésállomány 11.2, a baromfiállomány pedig 18.2 száza­lékkal múlná felül az 1931—40. évek átlagát. A terv keretében megvalósít­ják a kisgazdák igásállattal való el­látását is. A három év alatt a vár­megye területén 31.853, nyolc holdon aluli­­gazdát látnak el igásállattal. A Vármegye területén megkezdték a hároméves terv első negyedévére előirányzott munkálatokat, így meg­kezdődött az óballai és mesterszállás­­szarvasi bekötő utak építése. Ugyan­csak megindult a Tisza és Zagyva partbiztosítási munkája, valamint az árvízvédelmi munkálatok, amelyek­nek összege 135.000 forint. Százöt­venezer forintos előirányzattal meg­indult Karcagon a kislakásépítés. Ugyancsak megkezdték a szolnoki tbc-kórház építését és a törökszent­miklósi és cibakházi tbc-kórházak helyreállítási munkálatait. Ezekre a munkálatokra az első negyedévben 380.000 forintot fordítanak. Ugyan­csak megkezdték a szolnoki úgyne­vezett kolozsvári felüljáró építését. Itt az első negyedévben 150.000 fo­rintot fordítanak munkadíjakra. Közel 3400 hadifogoly érkezett, legújabban 5— 8000-et várnak Mint írtuk, a hét végére többezer hadifogoly érkezését­ jelezték. A hadi­fogolyvonatok zöme elindult a gyű­jtótáborokból és így pénteken este már meg is érkezett az átvevő­­állomásra. Az egyik este hét órakor jött meg Máramarossziget felől 1428 hadifogollyal, akik között 375 tiszt­­helyettes, 1341 legénységi állományú katona és 112 internált volt. Éjjel 11 órakor Foksáni felől jött szállít­mány 1499 hadifogollyal. Szombaton reggel fél hatkor Bihar­­keresztesnél magyar területre ért egy Fokcsáni felől jövő szállítmány. Ezen a szerelvényen 1498 hadifogoly­­van, öttü­k 2 tiszt, 3 munkaszolgálatos, ’’ és 1492 legénységi állományú Ez a szerelvény a déli órák­­■k az átvevő állomásra. Ma tájban Csapról is ma­engednek egy nagyobb­ály a máramaros­ból hozza a haza- 9 órakor lép ma­­arkeresztesnél egy ív, ezzel a szállít­­óifogoly jön Fok­ Mint értesültünk, Foksániból teg­nap reggel elindult egy hadifogoly- vonat, amely ma reggelig Kolozs­várig ért. Ez a szállítmány az esti órákban ér magyar területre. Mára­marossziget felől is várnak a dél­utáni­ órákban magyar területre be­lépő hadifogolyvonatot. , Pénteken 3400 hadifogoly jött, ma, szomba­ton a várt 5 szerelvénnyel valószínű­leg több mint 6000 hadifogoly ér­kezik az átvevőállomásra. Mivel a szavazás napján az átvevő állomáson több ezer hadifogoly tartóz­kodik, ezek itt fognak szavazni. E célból eddig felállított két szavazat­szedő küldöttségen felül még két kül­döttséget állítottak fel. Bakonyi János Debrecen, Lévai Dezső Biharkereszt­es, Körösi András Szerencs, Kalló János Somoskőújfalu, Konhaupfer Márton Kápolna, Alieier Imre Várpalota, Bereczki Ferenc Tiszalök, Pellik Gyula Polgár, Len­gyel József Gyula, Antal András Fü­zesabony, Mészáros Lajos Szigetvár, Kiló Károly Keszthely, Gödöny Ist­ván Székesfehérvár, Sipos Sándor Nagymaros, Szepesi Ferenc Siófok, Mayer Pál, Iklód, Zarabincsek József Salgótarján, Török Gyula Felsővöcs. Veletiny József Nagymaros. Gyön­gyösi Béla Miskolc. Simon Béla Em­őd. Adam­ék József Zebegény. Verőczi Antal K­leik. Angelmayer Mi­hály Felsősöd. Brun János Iklatrd. Braun József Ikland. Bodnár József Helyőbába. Alcsák András Szende­hely. Brudin Alajos Salgótarján, Bu­­sinszky Gyula Salgótarján, Faragó Ferenc Soltvadkert. Futó Andor Nagykanizsa,­­Szakáll József Vaj­dácska. Szutoros József Gyulaj. Pro­­zsák­­János Alberttirsa. Dénes Imre Konyár. Nagy. József Tiszaroff. Ba­­ konyi István Jászberény, Madovics József Székesfehérvár. Szabó Imre Gyöngyös, Tóth István Sátoraljaújhely. Greisinger Gyula Oltód, Mogyorósi János Bű­kiös, Ta­kács Ferenc Tengőd, Vilmaim János Taksony, Simon Jenő Balaton.szent­­györgy Brurkner Mihály Nagyma­­ros, Ottó János Liget, Hoffmann László Nagymaros, Dekárli Rudolf Salgótarján, Volfe Mihály, Cegléd-bércéi, Ssipp Gyula Bakocza, Wagner József Taksony, Beurás József Bala­ton, Szilágyi László Békés, Balázsi János Sashegy, Katona György Nyir­­acsád, Rinner Vilmos Nagymaros, Boros Ferenc Nagykőrös, Száger Gyula Mindszent, Kovács János Tá­­piószentmárton, Rudolf Mihály­ Nagymaros, Németh József Pécs, Kraisztics Mihály Pécs, Csanádi Béla Szeged, Körmendi Fé­rem Újkígyós, Iván Sándor Debre­cen, Zoller József Nagymaros, Höffer János Törökbálint, Blaczi László Salgótarján, Mosonyi József Nagy­maros, Nádor István Nagymaros, Csernák Ferenc Nagymaros,, Steiner József Pécs, Dobi Sándor B.-újváros, Midi Mihály Zebegény, Takács Gyula B.-újvgjjjis, Nagy­­József Salgótarján, Ekhard József Bácsalmás, Juhász István Balassagyarmat, Tóth József Salgótarján, Csontos Imre Salgótar­ján, Smélló Béla Salgótarján, Katós József Salgótarján, Rimmer János Eger, Patócki János Ceglédbercel, Batanesz János Szeged, Buglyó János B.-újváros, Tóth Kálmán Salgótarján, Umner Ferenc Dunaföldvár, Bánkövi Béla Nyírbá­tor, Kerekes József Mád, Harasztosi János Berettyóújfalu, Hegner Orbán Taksony, Kosár József Salgótarján, Miklós József Salgótarján, Kiss Mik­lós Salgótarján, Lapner János Eger, Vinczi József Balmazújváros, Kauf­mann Mihály Törökszentm­iklós, Fries Oszkár Salgótarján, Pókai Sándor Gyömrő, Csongrádi István Ceglédbercel, Gitner János Zalka, Molnár Lukács Kecskemé­t, Juhász Péter Balmazújváros, Mészáros Jó­zsef Salgótarján, Szigeti Sándor Pécs, Kovács József­ Szombathely, Krausz Kornél Cegléd, Smaiver László Mis­kolc, Nyerges Sándor Szeged, Bie­­gács Márton Veszprém, Jaczkó László Pécs, Márcsak Gyula Salgótarján,­­Karmazsin Sándor Debrecen, Si­ket Lajos Debrecen, Darabos And­rás Veresegyháza, Csajkó János Nagybánya, Körtés József Kapos­vár, Bényi Antal Érd, Nagy János Érdpatak, Petrnszki János Békés­csaba, Csirke Kálmán Eger, Bedegi István Kaposvár) Lőcsi László Ka­posvár, Berta Kálmán Salgótarján, Sugár Gergely ,Mezőkövesd, Linzen­­bold János Vállaj, Szalai Jenő Győr, Lengyel János Gyula, Horváth Pé­ter Kecskemét, dr. Szili Tibor Deb­recen, Vöslány Mihály Nagymaros, Kerényi Béla Szeged, Száraz Zoltán Győr, Veres István Mérk, Tóth Sán­dor Eger, Antal József Salgótarján, Gyöngyösi Pál Miskolc. 2 tu­b használt, egyenként 200 LE Diesel-motor aggregát 195 KVA teljesítményű generátorral. 50 periodusu, kitűnő állapotban olcsón eladó. Továbbá eladó 1 db forgóáramú gene­rátor gerjesztőgéppel 140 KVA teljesítményű, 50 periodusu ezen generátor némileg sérült állapot­ban van. Aj. ..Alkalibi vétel“ jeligére Kárczalt hirdetőbe. Podmaniczky­ u. 13. Mit jelent a választás, szövetség A négy koalíciós párt választási szövet­­séget kötött, de ez nem jelenti azt hogy a pártok önállósíisa meiszűnt volna, vagy hogy az egyiknek beleszólása lehetne a másik életébe. A pártok el­vütt kormányoz­nak, együtt harcolnak a reakció és a demo­krácia minden ellenségével szemben és együtt dolgoznak a választási kiáltványban kitűzött közös célokért Erre alakult a választási szövetség. Minden párt önállóan indul a választásokon Természetesen a Független­­Kisgazda Párt önálló és függet­len párt. A Független Kisgazda Párt 6 a­l­á­t­o­r­o­a r­o­m­j­a szerint politizál. Nem változott a világnézete, mint ahogy a többi szövetkezeti párté sem változott A marxista­ pártok nem vették át a kisgazda Párt irányelveit és a Kisgazda Párt nem vált marxistává. A Kisgazda Párt maga állítja össze lelőtt­­ei listáját. Közös lista nincs. Minden pártnak annyi man­dátuma lesz, ahányszor 14.0011 szavazatot kap. Külön számolják az egyes pártokra leadott szavazatokat és a Kisgazda Pártra leadott szavazatok kis­gazdapárti mandátumokat hoznak. A választás után minden párt ö­n­állóan és függetlenül ♦olytatia életét. A Független Kisgazda Párt saját­­ programjának szem előtt tartásával a koa­kiiéban tovább dolgozik az ország boldo­gulásáért és a nemzet felemelkedése érde­kében. Csak egy helyes út van: Szavazni kell! Ismeretlen helyről, ismeretlen forrásból, meg nem nevezett nyom­dában elkészítve, főleg postán ter­jesztett röpiratok ezrei és ezrei próbálják rávenni a választópolgá­rokat, hogy ne szavazzanak. Újabb kísérlet ez, hogy az ú. n. ellenzéki pártok indításával már megbontott egységes paraszt-polgári arcvona­lat gyengítsék. Öntudatos magyar embernek ezekre a röplapokra és a röplapok mögött álló ismeretlen reakciós erők mesterkedéseire csak egy lehet a válasza: szavaznia kell! Szavaznia kell oda, ahol a le­adott szavazatok legjobban szol­gálják a szabadság és a független­ség gondolatát, a parasztság és a polgárság nagy eszméit. Szavazni kell a Független Kisgazda Pártra! A 2-es kockába tedd a keresztet. Bort, búzát, békességet! köszönt a gyanútlan olvasónak egy­­névtelen röplap és arra buz­dítja a kisgazdákat, hogy a vasárnapi választáson a Szo­ciáldemokrata Pártra adják le szavazatukat. A szerző ismeret­­len, vagy legalább ismeretlennek akar látszani, csak a cél világos, tehát a célról kell elmondani véle­ményünket, anélkül, hogy kutat­nánk: kik állnak a félrevezető tar­­talmú röpiratok mögött. A magyar életben világosan fel­rajzolódtak már az arcvonalak és pontosan lehet tudni,­­melyik párt­nak mik a céljai. Ezek, a célok néha lényegesen különböznek a vá­lasztási beszédekben és a plakáto­kon hangoztatod jelszavaktól. Sze­rencsésen­­ népünk, érett és színek, jelszavak, ígéretek, cselekedetek, programok , és valóságos szándékok között jól eligazodik. Le tudja mérni azt is, hogy vannak dolgok a magyar életben, — szép és nagy­dolgok,­­ amelyeknek léte és jö­vője elválaszthatatlanul összefügg a Független Kisgazda Párt létével és kormányzati befolyásával. A Kisgazda Pártnak hivatása van, amit sem a munkáspártok, sem az ellenzék kissé homályos rendelte­tésű apró csoportja nem tudnak betölteni. Aki névtelenül arra csábítja­ a Kisgazda Párt híveit, hogy ne sa­ját pártjukra, hanem a szociál­demokratákra adják le szavazatu­kat, a céljaik érdekében a hazug köntös mellett hazug állításoktól sem riad vissza — egészen bizto­san nem kisgazdapárti. Még akkor sem­, ha ezerszer mond bort, búzát és békességet. ­ polgár legtöbb joga a választójog; ez bizonyítja, hogy az ország, a haza az övé is, nem kisebb mértékben, mint bárki másé. Éppen ezért a polgár legfőbb kötelessége a szavazás; részt kell vennie nem­zete, hazája sorsának irányításában,­­ politikájának eldöntésében. A szava­zás minidig valami mellett és valami­­ ellen történik. A szavazó elő akar valamit segíteni, amit nemzete, csa­ládja és a maga érdekében állónak tart és meg akar akadályozni vala­mit, amit nemzete, családja és a maga érdekében károsnak vél. Nincs erkölcsös és józan ember, aki e ket­tős kötelesség, e kettős cél szolgá­lata alól kivonhatja magát. Ha a haza sorsa nem úgy alakulna, aho­gyan azt kívánná és helyesnek tar­taná, ugyanolyan lelkifurdalást érez­ne, aki nem szavaz, mint az a csa­ládapa, aki közönyösen nézte csa­ládja sorsának rosszra fordulását és­­nem tett meg mindent azért, hogy családi élete kellő erkölcsi, szellemi és anyagi alapokon fejlődjék. / Őszi Vásár.alkalmával lEHEKPMT HEH ifi J|p alkatrészt gumi t. e­l emel anódot l­ ill 1 ZZDt Pl slL zseblámpát Legolcsóbban beszerezheti Békés­ János»á! BucSpest, Vil, Istvá«-ot 43 Ha ezzel a hirdetéssel vásárol külön engedményt kap Ma reggel óta tűzharcban állanak rendőreink a gyilkos szentendrei SS-banditákkal A­­ központi ügyeletre ma reggel 7 órakor jelentették, hogy a pilisi er­dőben rábukkantak a szentendrei tö­­meggyilkos SS-ek rejtekhelyére. Reggel 7 órakor az egyik cirkáló rendőr járőrre a pilisi iigyekbeli Oroszlánkő-sziklánál rálőte­k. A rendőrök raj vonalba fejlődve rögtön viszonozták a tüzet, úgyhogy néhány perc, múlva a pilisi erdőket heves lövöldözés verte le. A közel­ben tartózkodó és az erdőt átfésülő rendőrjárőrök körülvették a sziklát és felvették a harcot a banditákkal. Egyelőre további részletek nem ismeretesek a pilisi tűzharcból, annyi azonban biztos, hogy a rendőrökre géppisztolyokkal lövöldöznek. A rendőrkarhatalmi alakulatok telje­sen körülzárták az Oroszlánkő-szik­­lát, úgyhogy a gyilkos SS-banditák többé nem menekülhetnek el a rendőrök gyűrűjéből. Vége a , de nem a szó Kellemesnek ígérkezik az ŐSZ Az idei nyár időjárása rendkívül érdekes volt és sok tekintetben külön­legesnek mondható. A tavasz későn kezdődött, a nyár azonban korán kö­szöntött ránk és májustól kezdve úgyszólván megszakítás nélkül nyá­rias jellegű időben volt részünk egé­szen a Szent István napján, bekövet­kezett nagy időváltozásig. Egész idő alatt az átlagosnál mele­gebb volt a hőmérséklet és ez eleinte a mezőgazdaságra igen kedvező volt, később azonban az esőhiány miatt sok veszteséget, is okozott. A nyár első felében ugyanis a meleg idő gyors ütemben ismétlődött, zivataros esők lettek változatossá, úgyhogy a növényzet az ország legtöbb vidékén megkapta a fejlődéshez szükséges vízmennyiséget, a Dunántúl vegyes területein pedig nagyon kedvező ter­méskilátások alakultak ki. Sajnos, a­­nyárnak , a második felében a zivata­rok nem szük­tek meg ugyan egészen, de folyton gyengébbé váltak és a meleg szél a növényzetnek igen nagy vízveszteséget okozott. Különösen az Alföld sok vidékén ennek az idő­szaknak nagyon kedvezőtlen hatása volt. . A kiránduló és nyaraló közönség szempontjából az idei nyár nagyon kedvezően alakult, négy hónapon ke­resztül kitűnő alkalom volt a vízi­­sportok és a hegyi kirándulások élve­zetére. Más években a meleg idősza­kok folyamán homályos párás le­vegő rontja el a hegyekért a kilátást, az idén azonban az élénk szél miatt és a gyakran ismétlődő zivatarok miatt a levegő kivételesen tiszta volt. Szent István napjának délutánján északnyugat felől hűvösebb levegő özönlött be az országba és a kánikula kellemetlenségeit teljesen megszün­tette, azóta a nappali hőmérséklet éppen a legkellemesebb és minden éjszakán i­yen erős lehűlés követke­zik be, úgyhogy a növények legalább hajnali felé nem párologtatnak többé vizet és ezáltal némi felüdülés­hez jutnak. A nyári nagy hőségnek a megszű­nése még nem jelenti azt, hogy most­­már hűvös és felhős őszi időre kell elkészülve lennünk. Magyarország ég­hajlatának egyik legkellemesebb ki­váltsága az, h­ogy az ősz nálunk szép, hosszú és kellemes szokott lenni. Szeptember első felében még bőven van alkalom a vízisportok élvezetére és a kirándulók az egész hónap folyamán még igen kedvező lehető­ségekkel találkoznak. Mezőgazdasági szempontból nagyon várjuk az őszi esőket, azonban a mi szeszélyes ég­hajlatunk alatt teljesen bizonytalan, várjon ezek szeptemberben, vagy pe­dig csak­­októberben fognak-e be­következni. Aujeszky László Sielisz­8¥áli és lengyel katonaság i­k­ kizárja a 20.000 fénfi ■ Bender-banda előőrseit Prágából jelentik. A prágai rádió közölte, hogy a csehszlovák kormány elhatározta az állam terv idére be­nyomult Bender-bachsz fel­zámoll­­sát. A terrorista szervezetnek mhit­♦ egy 20.000 tagja van. Eddi­g Cseh-­­ Szlovákia területére a banda elítesa­♦ patai nyomultak be, hogy a többiek­­ útját előkészítsék. Csehszlovák és 1 lengyel­ csapatok körülzárták a­­jBendőr-ban­dát, amely eddig 22 ha­­t­­ottat, 31 sebesültet és 66 foglyot vesztett. Huszonhárman megadták magukat. Bécsi.«­ jelentik. Hírek terjedtek el arról, hogy a Bencser terrorista­­szervezet több vezetője Bécsbe­nie­­rtuxn nyilatkozata szerint a "Cseh­szlovák "határ közelében sok idegent figyeltek meg, de hivatalos körökben nem tudnak arról, mintha a banda vezetői Bécsben lennének. Más jelen­tések szerint a Bender szervezet több tagját elfogták Ausztriában. A pedagógusok státu­srendezése csak az első lépés volt Az általános iskolai tanítók át­képző tanfolyama befejeződött. Ebből az­ alkalomból a tanfolyam résztvevői a Barcsay utcai gimná­ziumban búcsúvacsorán vettek részt, amelyen megjelent Ortudsy Gyula kultuszminiszter is. A kultuszminiszter örömét fejezte ki a tanfolyam iránt mutatkozó ér­deklődés felett. A magyar demokrá­cia jövője a­­magyar tanítóság ne­velőmunkájától függ — mondotta. — De a magyar tanító sorsa is a demokrácia kezében van. Azért kell dolgozni, hogy megőrizzük és to­vábbfejleszthessük azokat az eredmé­nyeket, amelyeket eddig a d­emokrá­atától kaptunk. A pedagógusok stó­­tárrendezése csak az első lépés volt a tanítók társadalmi­­és szociális helyzetének javítására. A miniszter beszédében bejelen­tette, h­ogy az új iskolai évben a diákok között újjáépítési versenyt hirdet. A verseny győzteseit érté­kes díjakkal jutalmazzák. Harminc­ezer forintot kap az az iskola, amely saját erejéből rekorderedmnényt ér el az újjáépítésben. zát­&dt és hortranyzott kivitelben azonnali is kaphaló­­m és novacsná Ts.. FŐ-UTCA 48 Telefon: 4.0 7-itvenszemélyes au­tóbusz-roncsol, eh­ető eg Büssing N. A. G. gyártmányt keres megvételre Strompf Pál autóbuszüzem, Jászberény ­ Pártállásra való tekintet néh.i­ meg Állapaku... abban, hogy mindenféle fes kézimunkák, ágyterítők. lis nyök, terünk, finom kőtől!;’ és divatáruk, őszi és téli ».• ségletét régi komoly, legóte­r és legnagyobb választékú c­­ízekem Lákóczi-út 63. szerezzük Vasárnap, 1947 augusztus 31 (5)

Next