Kis Ujság, 1947. december (1. évfolyam, 133-156. szám)
1947-12-02 / 133. szám
A román kereskedelem helyzete Január elseje után az INCOOP veszi át a textil- és cipőkészleteket, a kereskedelem csak a luxuscikkeket árusíthatja (A Kis Újság kiküldött tudósítójától.) Romániáról az utóbbi időben a rémhírek egész tömege volt forgalomban, ami nem csoda, mert köztudomású, hogy szomszédunkat egy ideje ugyanolyan kivándorlási láz gyötri, mint amilyent valamikor Magyarországon is tapasztalhattunk, márpedig menekülök mindig eltúlozzák a helyzetet Ilyen rémhír volt az is, hogy az egész kiskereskedelmet államosították ám ez a hír nem felel meg a tényeknek. A helyzet a következő: Minden kereskedőnek be kellett jelenteni egész árukészletét A textiles cipőszakmában ez év december 31-ig a kereskedők kiárusíthatják készleteiket — természetesen pontok ellenében —, 1918 január elseje után azonban textilárut és cipőt csak az INCOOP, az állami felügyeleti szerv által átvett nagy szövetkezet üzleteiben lehet árusítani A január elseje után fennmaradó készleteket ennek a szövetkezetnek kell átadni. A kereskedők azontúl is árusíthatják a szabadforgalomban maradt cikkeket, tehát a luxuskivitelű cikkeket, ezekre azonban nem adnak nyersanyagot, legalább is egyelőre nem, ami arra vezet, hogy azok az üzletek, amelyeket az INCOOP nem vesz át, legnagyobb részben bezárnak és megszűnnek. Ez vezetett a fentemlített hírekre és ez az oka annak is, hogy olyan sok kereskedő kivándorol. A kivándorlási láz, amely igen nagy méretekben mutatkozik, azonban más okokra is vezethető vissza. Románia két esztendeig az infláció farsangjában élt és bizonyos osztályok nagyon sokat kerestek. Ennek most vége van. A Calea Victoriein, Bukarest legforgalmasabb üzleti útvonalán még feketélik a tömeg, a perzsa vásárnak, a valutázásnak és a csempészésnek vége szakadt. A kormány szigorúan fogja a gyeplőt. Akinél egyetlen dollárt is találnak, súlyos fegyházbüntetést kap. A gazdasági ellenőrző hivatalt így hívják Bukarestben a gazdasági rendőrséget — állandóan kutat elrejtett árukészletek után. Aki csak a legcsekélyebb árumennyiséget is „elfelejtette“ bejelenteni, menthetetlenül a fegyházba kerül. Ehhez a szigorhoz a románok eddig nem voltak, szokva. Ez a fő lélektani oka annak a pánikszerű menekülési áradatnak, amely Románnéban tapasztalható. A gazdasági válság viszont két okra vezethető vissza. Az egyik az, hogy a román kormány egészen másképpen hajtotta végre a stabilizációt, mint a magyar kormány. Nálunk a stabilizáció dátuma előre meg volt határozva és a kormány hónapokon át gyűjtötte az árukészleteket, hogy az új pénzesek árufedezete legyen. A román kormány viszont meglepetésszerűen hajtotta végre a stabilizációt és nem gyűjtött elegendő készletet. Nálunk minden pénzt beváltottak, ami az infláció utolsó napján forgalomban volt. Romániában csak 3 millió lett fejenként, ami 150 új lejnek felelt meg, tehát alig hagytak meg valami készpénzt. Ez a vállalatokra is állt, tehát a vállalatok elvesztették forgótőkéjük túlnyomó részét, hiszen nem tarthattak meg többet, mint 150 lejt minden foglalkoztatott munkás után. Az üzleteket a stabilizáció után három napig zárva kellett tartani, még a gyógyszertárakat is. Ez alatt az idő alatt az áru nagy része eltűnt és ezért lett szükség a szigorú bejelentési rendeletre. A parasztság viszont bizalmatlan lett, mert a stabilizáció közvetlen beszolgáltatás után következett be, a parasztok tehát tele voltak pénzzel, ami elvesztette az értékét. Ez a bizalmatlanság arra vezetett, hogy amit nem kellett beszolgáltatni, mint húst, zsírt, tojást stb. azt teljesen visszatartották. Ez a helyzet azonban az utóbbi időben lényegesenjavult. A stabilizáció válsága Romániában elsősorban bizalmi válság volt és idő kell, amíg ennek véget lehet vetni, a román kormány azonban mindent elkövet, hogy rendet teremtsen ezen a téren is és valóban komoly sikereket is mutathat fel. Az árak az utolsó két héten csökkentek, ha nem is nagy mértékben. A dollár fekete árfolyama, amelyet csak nagyon halkan mernek a rendületlen feketézők egymásnak suttogni, néhány héttel ezelőtt még 840 lej volt a hivatalos 150 lejjel szemben, s most 560 lejre esett. A gyári termelés erősen emelkedik, úgyszintén a széntermelés és az olajtermelés is. A hatalmas Mataxa-vagongyárban havonta átlag hatvan vágon és négy mozdony készül. A munkásság szociális helyzete állandóan javul. Még tart a válság, ezt senki sem tagadja, de a kormány erősen bízik abban, hogy tavaszra a helyzet alapvetően megváltozik. Szatmári Jenő ahershaveTök KEMÉNY RÁDIÓNÁL Szondy utca 9. Részletre is Zuhogd esőben, tizenötezer néző elüt 41-re verte a Ferencváros a Kispestet! Zuhogó esőben, nyakig érő sárban vándorolt Kispestre a Ferencváros közönsége. Tizenötezer néző szorongott a tribünön és a Ferencváros közönségét valami optimizmus fogta el, hogy a sok gyenge játék után végre magára talál a csapata. A remények valóra váltak. A közönség érdekes, változatos küzdelmet láthatott. Az első húsz perc a Kispesté volt! Szépen, technikásan nyomultak előre Puskásék, de a ferencvárosi védők jól működtek. Sokszor csak az utolsó pillanatban hárították el a gólveszélyt. Bozsik, a Kispest és a mezőny legjobb játékosa, kitűnően szerelt és még jobban adta előre a labdát a csatároknak, akik aztán tologatással nyomultak fel a kapu elé. Henni a tócsában csúszott a labda elé, Kispéter egy másik alkalommal a gólvonalról hárította el a veszélyt. És ha már végleg előre tudtak törni a csatárok, ott termett Rudai, aki régi nagy formájára emlékeztetően — nem torpant meg, nem reklamált, — gyors volt és szerelt. Öt perc alatt két gól A Ferencváros ellentámadásai is meglepően formásak voltak. Sárosi dr. újból való csatasorba állítása és az új nagy tehetség, Kocsis trükkjeivel megzavarta a kispesti védőket. és Szabó a jobbszélen jól futott, pompásan adott be és irtózatos erővel lőtt a kapura. Ami a Kispestnek nem sikerült, az eredménnyel végződött a Ferencvárosnak. A 40. percben Szabó sarokrúgása után Kocsis fejelte gólba a labdát, majd pár perc múlva Szabó a Deáktól kapott labdával ügyesen lefutott és mintaszenten beadott labdáját Deák ugyancsak mintaszerűen értékesítette góllá, 2:0 arányú ferencvárosi vezetésre senki sem gondolt... Az iram változatlanul erős A második félidőben alighogy újra kezdték a játékot. Deák megint gólt ért el és ezzel már 3:0-ra vezetett a Ferencváros. A 19. percben Kéri gáncsolta Bérest, a 11-esből Puskás lőtt gólt. 3 : 1. Újra kispesti támadások következtek. Babolcsai azonban kerékkötője lett a támadásoknak, miután sokszor durva volt, amikor pedig újból megrágta Rudast, a játékvezető ki is zárta. Csak néhány percig tartott a Ferencváros emberfölénye. Hernádi is a kiállítás sorsára jutott, miután pofonütötte a „talpaló“ Puskást. A kedélyek kezdtek lecsillapodni, a nehéz sáros talajon azonban az iram tovább heves volt. Végül Deák beállította a 4: 12:01 arányú végeredményt. A Ferencváros játékosai ismét remek küzdőszellemről tettek tanúságot és ebben az arányban is megérdemelték a győzelmet. Dorogi játékvezető egykét téves ítélettől eltekintve sportszerűen vezette, a nagyiramú mérkőzést. Pontot vesztett az Újpest és az MTK Az Újpest délután a Millenáris sporttelepen a MOGÜRT csapatával 2:2 (1:1) arányban végzett. A bajnokcsapat csak a 4. percben tudott kiegyenlíteni. Szerintünk nem tett jót egyes újpesti játékosok kondíciójáztak, hogy végignézték a délelőtti Kispest-Ferencváros mérkőzést, mégpedig állva. .. MTK-SZAC Barátság 1:1 (1:0). Mindkét csapat több gólhelyzete a sárba fulladt A SZAG igen lelkesen játszott. Szalai játékvezető tévedéseivel az AJTK-t sújtotta. EMTK—Haladás 1:1 (1-0). A szombathelyi csapat a második félidőben mutatott játék alapján győzelmet érdemelt volna. DVSC—Szeged 1:0 (10). A szegedi csatársor tehetetlen volt. Szolnok—Elektromos 1-0 (1:0). Majdnem meglepetést okozott a budapesti csapat. MATEQSz—SBTC 1:0 (0:0). Szuha, a MATEOSz centercsatára nemcsak stílusosan játszott, de a győzelmet jelentő gólt is megszerezte Vasas—Győri ETO 4:2 (2:1). Kitűnő kondícióban vannak a Vasas-játékosok. Csatársoruk gólratörő. Magyar vívógyőzelmek Hollandiában A Barátság és a CsMTK vívóiból összeállított vegyescsapat Rotterdamban a hármas tőrcsapatversenyben 6:3 arányban, a hármas kardcsapatmérkőzésen 5:4 arányban győzött. Másnap Hágában a tőrözők 6:3-ra, a párbajtőrözők ugyancsak ilyen arányban győztek. A magyar vívócsapat vezetői megállapították, hogy a holland kardvívás sokat fejlődött. Kardversenyben a rihagyar vívók 5:4-re nyertek. Kun Éva 5:2-re verte holland ellenfelét. A labdarúgó bajnokság állása 1. Csepel 23 pont, 2. Vasas 23 p., 3. Kispest 22 p., 4. Ferencváros 20 p., 6. MTK 18 p., 6. Újpest 17 p., 7. Haladás 15 p., 8. MATEOSz 13 p„ 9. Szolnok 11 p., 10. SETC 11 p., 11. MOGÜRT 10 p„ 12. EMTK 10 p„ 13. Elektromos 10 p., 14. SzAC 10 p„ 15. ETO 8 p„ 16. DVSC 8 p., 17. Szeged 7 pont. ■i* A vasárnapi váratlan sporteredmények következtében 11-es telitalálat nem volt a Tolón, öten 11 találatot értek el és ezek fejenként 18 ezer furmint nyertek. Nyolcvanöten 10 találattal fejenként 11011 forinthoz jutottak, hatszáznyolcvanan 9 találattal 130 forintot nyertek. CSILLAG a Párt különbség nélkül összefogja a haladó magyar írókat a NAGY IRODALMI FOLYÓIRAT Irodalom, művészet, riport, kritika Ára 3 forint Főszerkesztő: Németh Andor, munkatársai: Benedek Marcell, Véry Tibor, Kassák Lajos, Nagy István, Nagy Lajos, Szabó Pál, Lukács György, Tóth Aladár, Zelk Zoltán CSILLAG Kiadó Hnivatal Budapest, VI., Rózsa Ferenc utca 111 Megfagyott az országúton kirabolt és leütött ember. Fegyvernek! József tiszafüredi villanyszerelősegéd Tiszaigaron tartózkodó feleségét akarta felkeresni. Megindult az országúton. Körülbelül félúton volt, amikor hozzá csatlakozott a szintén Tiszaigar felé igyekvő Lenvai Elemér. Egy darabig együtt haladtak, majd leültek az országút mentén, megvacsoráztak és bort ittak. Lendvait csakhamar elnyomta az álom Fegyverneki ekkor lerángatta az alvó ember kabátját és csizmáját, majd amikor az felébredt, leütötte. Otthagyva az eszméletlen embert az országúton s tovább ment Tiszaigarra. Lendvai eszméletét vissza sem nyerve, megfagyott a hideg decemberi éjszakában. Fegyvernekit egri törvényszék nyolcévi fegyházra ítélte őt. Ezt a büntetést a Kúria most jogerőre emelte. NE MULASSZA EL osztálysorsjegyét befizetni! Húzás december 12-én NAGEL PAPÍRZSAK TŐZSDEFALOTA 124-649 126-596 ----ÚJ KO A jelen W. L. SUMMER HALADÓ TUDOMÁNY Nagy fizikus, kitűnő író beszél a modern tudomány új világot formáló eredményeiről. Elektron, radar, atomerő, rakétahajtás, penicilin stb. Képekkel, rajzokkal Fűzve 28.— 1 . Kötve 40.— DANTE__________ NYVEK---A wwaL HEGEDŰS GÉZA AZ ISTENTELEN KULINBAN A nagyszabású történelmi regény a magyar középkorismeretlen világát kelti életre. Hősét egy viharos szenvedélyű szerelem indítja el a felfelé vezető úton. Fűzve 23.— Kötve 33.— ____ okííTi Kedd, 1947 december 2 Vasárnap indul a kis Újság nagy történelmi regénye Szilveszter éjszakával, Petőfi Sándor születése napjával kezdődnek azok a nagy ünnepségek, amelyeken a magyarság szabadságának százéves fordulójára emlékezik. A szabadság éve lesz a jövő esztendő és a Kis Újság nagy történelmi regényének közlésével vesz részt, múltjához híven, az ünnepségeken. Feltámad a tengeri... a magyar szabadságharc nagy regénye. Annak a harcnak, amelynek ezer emlékét ott őrzi minden magyar a lelkében, hiszen nagyapjától kapta, hallotta és az unokáinak adja tovább. A falusi házak falán ott függ még a szabadságharc legnagyobb hősének, Kossuth Lajosnak képe. Vasárnaptól kezdve napról-napra felelevenednek a Kis Újság hasábjain azoknak a nagyszerű politikai küzdelmeknek, dicsőséges harcoknak, magasztos szeretemnek az emlékei, amelyeket annak idején az egész világ csodált és a tengerentúl is ismertté tették a magyar nevet az egész világon. Hisszük, hogy kedves előfizetőink és olvasóink szeretettel fogadják a Kis Újság regényét. „Krisztusi elvek nélkül nincsen emberhez méltó élet“ Drahos János esztergomi érseki helytartó a katolikus iskolákról és a vallásos nevelésről Mindszenty József bíboros hercegprímás részvételével ünnepelték meg az Esztergomi Érseki Tanítóképző fennállásának negyedszázados évfordulóját. A jubileumi ünnepség szónoka dr. Drahos János esztergomi érseki általános helytartó volt, ki beszédében hangoztatta, hogy a vallásos nevelésnek és vallásos iskolának szükségét hirdető és követelő szó mindinkább erősödő világhang. Azokban az országokban is, ahol az iskola a vallástól elvonatkoztatottan indult és fejlődött, mindinkább a vallásnak az iskolába való bebocsátását sürgetik. Mindnyájunk közös óhaja, hogy a krisztusi elvek, amelyek nélkül nincs emberhez méltó élet, újra megkapják az őket megillető helyet, az élet minden vonalán. A legelső dolog, amire figyelnünk kell: az iskola. Éberen vigyázzunk rá és arra, hogy a vallásoktatás olyan helyet foglaljon el, amely fontosságánál fogva megilleti. Senki sem veheti zokon, hogy iskolai százados jogainkat bántani nem engedjük és körömszakadtáig védjük. Krisztusi elvek nélkül nincsen emberhez méltó élet. Mi emberhez, szabad emberhez méltó életet akarunk élni, ezért ragaszkodtunk vallásos iskoláinkhoz. Az iskola másik fontos tényezője a jó, a katolikus szellemű tankönyv. Iskoláinkban csak a vallásos szellemben összhangzatos tankönyvet engedhetünk be. Mindenképpen meg kell óvnunk sajátos tankönyveink érvényesülési jogát — fejeztetve beszédét dr. Drahos János általános érseki helytartó. Felfüggesztették az olaszországi amerikai csapatok kivonulását Az olasz fővárosban angol nyelven megjelenő Rome Daily American című napilap közölte az amerikai hadseregszóvivőjének ama nyilatkozatát, amely szerint az Olaszországban maradt amerikai csapatok hátralevő részének kivonását meghatározatlan illőre elhalasztották. A mintegy 2500 főt számláló utolsó kötelék december 3-án hagyta volna el Olaszországot. A lap szerint a kivonulás felfüggesztését nem indokolták meg. Valószínű, hogy a parancs Washingtonból jött. Egy szélhámos pályafutása Pesten és vidéken Orvos, népügyész, rendőr főhadnagy és k kitelepítési tisztviselő volt egy kábelgyári munkás Nemrégiben került kézre Zagyva Gábor magántisztviselő, aki Budapesten orvosi rendelőt nyitott és hónapokon keresztül működött, orvosi bizonyítványokat állított ki és „szakvéleményeket“ adott. Zagyva az ostrom után a Feilten kábelgyárban dolgozott, rövidesen az üzemi bizottság tagjai közé furakodott be, majd a XI. kerület Nemzeti Bizottságban működött. 1945 júniusában már odáig merészkedett, hogy népügyésznek jelentkezett és majdnem három hónapig népügyészként működött is. Ekkor kiderült zavaros múltja, augusztusban internálták, de decemberben megszökött az internálótáborból. A következő év elején hamis iratokkal Nyíregyházán jelentkezett a rendőrségen, felvették a rendőrtisztikarba és a nyíregyházi rendőrség bűnügyi osztályán, mint főhadnagy teljesített szolgálatot. Ezt megunta, Budapestre utazott, itt felismerték és ismét az internálótáborba kerül, de megint megszökött. Kalandos útjai során szerzett dr. Török István szatmárnémeti orvos nevére szóló iratokat, ezekkel jelentkezett az Orvosok Szabad Szakszervezetében, ahol igazoltak, majd befurakodott a sváb kitelepítések tisztviselői karába és egy darabig ott működött. Végül is Vaskúton telepedett le, legutóbb pedig Budapestre költözött dr. Török István néven és orvosként működött. Az álorvos „karrierje“ akkor törzségügyi főtanácsosként írta alá. Ekkor leleplezték és fényt derítettek egész zavaros múltjára. A bíróság előtt azzal védekezett, hogy nem akart senkinek se rosszat, ha csak tehette, aszpirint és egyéb ártalmatlan gyógyszereket rendelt, a komolyabb beteget kórházba igyekezett küldeni. A bíróság Zagyvát jogerősen egyévi börtönre ítélte ketté, amikor egy hozzáfordulónak orvosi bizonyítvány adóit és egész- . (3)