Kis Ujság, 1948. november (2. évfolyam, 253-276. szám)

1948-11-12 / 261. szám

pfcBolitici­a frormdisglasvofatisQhoh JS 81 »Cilitől NiffilingMI Amerikában is elveszettnek tartják Csangkajsek uralmát A kínai néphadsereg tovább foly­tatja diadalmas előrenyomulását Nan­­kingban, Csank-Kai-Sek fővárosá­ban elrendelték az ostromállapotot A kínai főváros éhínségtől sanyar­gatott lakossága fosztogat és sorra kirabolják az áruházakat és rak­tárházakat. Feltartóztatják a sze­mély- és tehergépkocsikat ab­ban a reményben, hogy élelmi­szert találnak bennük elrejtve. 4 körüli közlekedés leállt. A rendőr­ség, amelyet megerősítettek, képte­len megfékezni az éhező lakosságot. A helyzetet még csak megnehezíti, hogy a menekültek ezrei lepik el Nanking utcáit. A menekültek azt a hírt hozták, hogy a néphadsereg alakulata három oldalról körülzárták Hs­uzsout. A nankingi repülőtéren Kuomintang­­tiszt­viselők és amerikaiak hosszú sorokban állnak és várnak a repülő­jegyek szétosztására, hogy a 800 kilométer távolságra lévő Csingtao kikötőjébe utazhassanak. A sanghaji rádió jelentése szerint az amerikaiak azt tervezik, hogy a Jongcse-folyón hadihajókat küldenek Nankingba, hogy így szállíthassák el a kínai fővárosban élő ezer amerikait. A néphadsereg csapatai november 9-én ismét komoly győzelmet arattak. Tangshan-tól keletre a lunghai vasút­vonal mentén szétszórták a kormány­erők ötödik hadtestét. Ezt a hadtes­tet amerikaiak képezték ki és sze­­relték fel és általában a kormány­erők „válogatott hadtestének“ tekin­tették. A kínai demokratikus néphadsereg más egységei már száz kilométernyire közelítették meg Nankingot. Kedden megszállták Minkuang városát, amely 112 kilométernyire északra fekszik Nankingtól A Newyork Herald Tribune is be­ismeri, hogy a kínai néphadsereg tengerparti győzelme megkönnyíti to­vábbi előnyomulását déli irányban. Meg nem erősített hírek szerint a néphadsereg elfoglalta a Nagy Fal és a tenger találkozásánál lévő Shsin­­haikwan városát és ezáltal egyenes út nyílik számára Pej­­ plug és T’enesin Jelé. Bullit, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete, mint az ame­rikai kormány rendkívüli megbí­zottja indult el Kínába. A Newyork Herald Tribune megállapít­ja, hogy Kína mai helyzetén még egy Ameri­kánál tízszer nagyobb hatalom sem tud segíteni, ha Kína nem tud segí­teni önmagán. A Newyork Times megállapítja, hogy a kínai esemé­nyek következtében Amerika hely­­­zete a Csendes-óceán nyugati part­vidékén válságossé vált. osztás: Sarastro, Isis főpapja — Székel­y Mihály; Tamino — Nagypál László; Az éj király­nője — Máty­ás Mária; Pa­­rnína, a lánya — Osváth Julia; Első hölgy — Takács Paula; Második hölgy — Sán­dor Judit; Harmadik hölgy — Tiszay Magda; Öreg pap — Koszó István; Első pap — Somogy­vári Lajos; Második pap — Galsay Ervin; Papa­­gena — dr. Mindszenti Ödön; Papagena — Pavlánszky Edina; Monostatos, szervesen Fekete Pál. 23.31: Bolgár népdalok és balladák, összeállította Képes Géza. Közreműködnek: Deme­ter Hedvig, Feleki Sári, Gáti József Kárpáti Zoltán, Turgo­­nyi Pál, a Vásárhelyi-kórus, Bardócz Dénes és Béres Fe­renc (ének). 23.10: Szív küldi szívnek szívesen. BUDAPEST II. 17.00 Jazz-zenekar. 18.00: Az új „Szárny­aske­­rék“ és a termelés 18.15: Hangos Híradó. 18.30: Jazzkedvelők iskolája. 19.00: A Falu Hangja. A nagypapa, Petőfi Sándor el­beszélése. Közreműködnek: Felek, Sári, Mikes Lilla, Szen­de Mária, Balázs János, Kár­páti Zoltán, Szakáll Miklós, Turgonyi Pál és Zách János. 19.30: „Csütörtök este közreműködnek: Funyó Nusi Putnoky Gábor (ének) és a Vagabond's jazz-egy­üttes. 20.30- A Rádió Szabadegye­teme. 1. Galilei. 2. Állat-e, vagy növény? 3. Kriza János. 21.15: Magyar nóták. 1. Nép­dalok: a) Megy a kocsi, b) A szegedi sürgönypózna, c) A szerelem dunántúli. 2. Le­­kaszálták már a rétet. 3. Kiss Lajos és cigányzenekara csár­dásokat játsz­ik. 1. Spula Ká­roly—Kulcsár József: Kév Jóska van a faluban, 6. Tol­­nay Klári nótákat énekel, fi. Erőss Béla. Mert én már csak olyan vagyok. 7. Szaucsek István—Széc­sény Mát­­rai­kor r.majd a ni­­­s-­ek már 8. Fráter I órátul két csárdását Kiss Lajos és cigányzenekara játssza, ti. Rácz Béla—Sallay Misk Jégvirágos hideg tél volt. 10. László Imre V­ágó Elemér: Elküldöm a levele­met. 11. Magyari Imre és ci­gányzenekara csárdásokat ját­szik. 12. Récsey Gyula: m­ivánj tőlem bármit. 13. Morvai Ká­roly:Dulácskáné: Valahol egy kis faluban. 14. Magyar Imre és cigányzenekara csárdásokat játszik. 22.00: Szív küldi szívnek szívesen. Péntek November 19. BUDAPEST 1­6.30: Falurádió. 1. Malacok téli tartása és takarmányo­zása. 2. Mirigykor. 3. Gazda­­kalendárium. 8.00: Karancsi kaland. Elő­adás. 8.10: Szív küldi szívnek szívesen. 11.00: Kovács Imre cigány­­zenekara magyar nótákat mu­zsikál. Fekete László énekel. 12.15: Neogrády Magda zon­gorázik, Barcs Gabriella éne­kel. Zongorán kísér Hajdú Ist­ván. 13.00: 1948 november. Az Eötvös Kollégium munkaközös­ségének centenáris naptára. 13.15: Népek zenéje. 14.1ő: Hírek. 14.15: Operarészletek. 15.00: Rádióiskola. 1. Világ­irodalmi kalauz. 2. A zene helye az orosz néprajzban. 3. Hírek, posta, műsorismertetés. 16.00: Irodalmi antológia. Közremű­ködnek: Mikes Lilla, Balázs János, Horváth Tiva­dar és Táray Ferenc. 16.30: Könnyű dallamok 17.20: így utazunk 1950-ben. Énekes, zenés játék. 17.35: A Vöröskereszt közle­ményei. 18.16: A Budapesti Rendőr Egyesület ..Petőfi­ Kórusa. 18.45: Külügyi negyedóra. lö.ító: Operettrészletek. Ud­­vardy Tibor énekel, a házi­együttes játszik. 1. Szenkár Dezső: Két karom kitárom. 2. Lehár Ferenc: Szu-Csong be­lépője a Mosoly országa c. dal­műből. 3. Gyöngy Pál: Kis­lány — dal a Kadét szerelem c. operettből. 4. Kacsók Pon­grác: Egy rózsaszál — dal a János vitéz c. operettből. 5. Komjáti Károl­y: Carioca a Cirkusz csillaga c. operettből. 6. Huszka Jenő: Szeptember végén — dal az Erzsébet c. operettből. 7. Brodszki Mik­lós: Te vagy az én dalom — Az első tavasz c. operettből. 8. Lehár Ferenc: Volga-dal a Cárevics c. operettből. 9. Széllő Éva: Egyetlen éjszakán. 10. Kálmán Imre: Hej, cigány — dal a Marica grófnő c. operettből. 11. Strauss: Ci­gánybáró keringő. 10.45: A Kárpátoktól a Balti tengerig. 20.3­7: Rádiózenekar. 22.10: Hangos Újság. 22.45: Mit hallunk holnap? 22.50: A Vöröskereszt közle­ményei. 22.45: Művészlemezek. BUDAPEST II. 17.00: Tánczene. 18.00: Zenekari muzsika. 19.00: A rádió népiskolája. 1. Angol nyelv. 2. Történelem. 3. Idegen szavak kiejtése és magyarázata. 19.30: Hanglemez. 20.15: Sporthíradó. 20.30: A Rádió Szabadegye­tem politikai szemináriuma: A faji kérdés. 2100: Hírek. 21.15: Kiváncsi mikrofon. 21.30: Szív küldi szívnek szívesen. 22.30: Mesterek muzsikálnak. Szombat November 20. BUDAPEST I. 6.30: Falurádió. 1. Paraszt­asszonyok műsora: a) Házi­ipari tanfolyamok; b) Kik az egészségőrük; c) Asszony­­hírek. 2. Gazdak­alendárium. 8.00: A házasság és a csa­ládi kötelékek kialakulása és változásai. 8.15: Délelőtti muzsika. 9.00: Bodonyi Anikó zongo­rázik. Svalkey László és Széllő Emmi énekel. Zongorán kisér Kondor­ Lipót. 12.15: Gödöllői Vidák Sán­dor cigányzenekara magyar nótákat muzsikál. 13.00: Mit zúg a cséplőgép. Elbeszélés. 13.15. ..Asztali muzsika.“ 14.15: „Jelzőtűz.“ Esemény­játék a Reichstag égéséről és a Dimitrov-perről. Közremű­ködnek: Gáborjáni Klára, Ma­gyar Erzsi, Balázs János, Basa György, Fellegi István, Győző László, Horváth Ferenc, Hor­váth Tivadar, Képesi József, Kamarás Gyula, Lengyel Vil­mos, Rozsos István, Szakáts Miklós, Turay Ferenc, Tur­gonyi Pál és Ungvári Marica. 15.00: A Bubi vibrafon együttes. 15.30: Az Ifjúság Hangja. 1­1.00: Becsületes megtaláló. A Rádió folytatáson játéka. 16.15: Az Úttörők műsora. I. Katyusa. Ványa és a forra­dalom. Hangjáték. Közremű­ködnek az Úttörő pajtások. 2. Úttörő hírek. 17.20: A Szakszervezeti Ta­nács Kultúrosztályának mű­sora. 18.10: A rádió irodalmi folyóirata. Déry Tibor szám. Közreműködnek: Palotai Erzsi, Krisztián Ferenc és Szendrő József. 19.00: ..Szólj kártya, szólj..." A kártyajáték zenéje és köl­tészete. 19.45: A Falu Hangja. 1. így működik az új egységes általános szövetkezet. 2. Ba­­racskán is dolgozik a szövet­kezet! 20.35: Vidám zenés hétvége. 21.66: Hangos Heti Híradó. 22.25: Stúdióopera. Mozart: Bastien és Bastienne. Közre­működnek: Farkas Ilonka, Szabó Miklós és Bencze Mik­lós. BUDAPEST II 17.00: Tánczene. 18.00: Hanglemez. 19 00: Színes. Szőttes. Közre­működnek: Demeter Hedvig, Magyar Erzsi, Balázs János, Basa György, Győző László, Horváth Tivadar, Táray Fe­renc és Borszéki Ferenc (ének). 20.20: Szív küldi szívnek szívesen. 20.30: A Rádió Szbadegye­­teme. 1. Orosz irodalom. 2* Munkaértékeim let. 21.15: A Filharmóniai Zene­kar 95 éves. Előadás. 21.40: Tánczene. 22.30: Nagy muzsik­usok könnyű zenéjt. Vasárnap November 21. BUDAPEST I­­8.20: Szív küldi szívnek szívesen. 9.00: Romantikus muzsika. 10.06: Evangélikus istentisz­telet közvetítése. 11.00: Kis s­portok a képző­művészet világából. 11.15: A Rádió kamarazene­­kara. 12.15: Anyák öt perce. 12.20: Negyedóra az Arany Angyalban. A Rádió folytatá­sos játéka. 12.35: Új magyar kórusmű­­vek bemutatója. 13.00: A világi retalom kin­­csesháza. Dante. Közremű­ködnek: Szörényi Éva, Tímár József, Abonyi Géza és Balázs Laci. Rendező: Ispánki János. 13.30: „Színes melódiák.“ 14.15: ünnepi hanglemezek. 15.00: 1919 május. Elbeszé­lés. 15.20: Eyssen Irén és Máthé Jolán énekel. 15.45: Vasárnapi krónika. 16.00: Népessy Lucia és Or­bán Sándor énekel. Kurina Lírai és cigányzenekara ma­gyar nótákat muzsikál. Né­pessy Lucia műsora: 1. Ko­dály Zoltán gyűjt.: a) Lement a napy; b) Arra járok arra; c) Gerencséri utca; 2. Csóri Gyula—Sághy Hana: • Zörögnek a falevelek. 3. Madocsay Mar­git: Vallomás. 4. Müller F.— Pósa Lajos: De ki tudnám panaszolni magamat. 5. Édes­anyám nem tudok elakódni. Orbán Sándor műsora: 1. Ke­resztes Mihály—Pásti Vilmos: Édesanyám, te jó asszony. 2. Kiss Angyal Ernő—Kovách Kálmán: Nótaszárnyon kül­döm én el. 3. Alpár Géza— Egerszegi Géza: Ünnepnap van nálunk. 4. Sas Náci: Nem tudom, hogy szeretem-e. 5. Debreceni kaszárnyában - népdal. 6. Száll a madár, le­vél hullik — népdal. 7. Szan­­csek István—Magy­arádi Jenő: Hull az eső, nagy a sár. 6.40: Hangképek a vasár­nap sportjáról. 17-20:­­ I dió ismeret i­jesztő olv­óirata.. Tartalom: A hu u.L. — A penicilin és insulin története. — A) A vas- és acélgyártás — B) A moz­dony. — A magyar textil. — Munkásújítók. — Hírek. 17.40: Hanglemez. 18.10: A Falu Hangja. 1. A vak forradalmár. Rádiójáték Táncsics Mihály, életéről. 2. Gazdahíradó. 3. Vasárnap dél­után a gazdakörben. 19.00: Millöcker. ..Koldus­diák­ c. operettje. Személyek: Nowalska grófnő — Patkós Irma; Laura — Szilvássy Mar­git; Bronislawa — Farkas Ilonka; Simon — Nagypál László; Jan — J? Somogy­vári Lajos; Ollendorf ezredes — Dalnoki Viktor dr.; Bogumil — Földényi János; Éva — Szőke Klára; Enterich — Szőnyi Jenő. 20.35: „Pereskedők.“ Verses vígjáték. Személyek: Dandin, bíró — Táray Ferenc; Léandre fia — Turgonyi Pál; Chican­­neru, polgár — Gáti József; Isabelle, a leánya — Deme­t­er Hedvig; Grófné — Magyar Erzsi; Petit Jean, kapus — Lengyel Vilmos; Intimé, tit­kár — Horváth Tivadar. 22.35: Vasárnapi rádióankét. 23.00; Táncsen­ BUDAPEST H. 9.00; Vasárnapi muzsika. Magyar nóták. 1. Alpár Géza: Vasmegyei csárdás.­ 2. Kiss Angyal Ernő: Cudar ez a világ. 3. Kiss Angyal Ernő— Oláh Béla: Elrontottam az életem 4. Arányi Kornél— Nádor­i József: Mennyi szív van a világon. 5. Erőss Béla: Egy krajcáros levélpapír. 0. Nádor Jóska: Volt egyszer. 7. László Imre—Magyarádi Jenő: Anyám szíve. 8. Három bo­kor saláta — dalcsárdás. 9. Horváth J.—­Ságod­i: Váljunk el. 10. Alpár Géza: Miért ke­­rültél az utamba. 11. Bura Sándor és cigányzenekara csárdásokat játszik. 12. Erőss Béla: Ne gondold, hogy ez a tavasz. 13. Morvay Károly— Szondy: Badacsonyi kéknyelű, 16. Horváth Jenő—Sallay Misi: Kócos fejed. 16. Arányi Komné!­xNádor József: Isten látja lelkeme! 17. Dankó Pista: Még azt mondják. 18. Balázs Árpád— Berényi Fe­renc: Akit én szeretek. 19. Julcsa, ha kimegyek* a piacra. 10.00: Fejtörő séta Zenopo­­támiáb­an. 11.00: Zenopotámia postája. 11.10: A házi­ együtes. 12.15: A Rádió kamarazene­­kara. 12.45: Szalonzene. 17 M1: Tánczene. 1­2.00: Kórusművek. 1s.15: Stomfai Károly orgo­nái. 18.­­5: „A­­­­arázdát szánt az eke.“ Rádiójáék. Személyek: Beszélő — Kovrig Emil; Po­­oveev, volt kapitány — Hor­váth Tivadar; Jákov — Ba­lázs János; A felesége — Ma­­cor­r Erzsi; Davidov — Basa György; Nagunov — Kárpáti Zoltán; Razm­id­onov — Győző T­ászló; Ljubiskin — Lengyel Vilmos; A felesége — Deme­ter Hedvig; Frol — Balázs István: A fia — Dékány László Cheprov — Szemethy Endre: A felesége — Szende Mária; Konstantin — Táray Ferenc; Grigori­j — Szakács Miklós; Effy­nő - Mikes Ulla: I. kozák — Almássy József; II. kozák — Márinás József; III. kozák — Bánffy György; Ko­csis - Varga András. 20­05: Millöcker. ..Koldus­diák“ c. operettje. (Folytatás Bp. I hullámhosszról.) 20..10 • Könyvszende. 21.00: Hírek. 21.15. • Tánczene. 22 00: Zenekari művek. (­ Péntek, 1948 november 11. Hol lesznek új traktorállomások, milyen falvakat villamosítanak November 28-án Tardon megnyílik a századik gépállomás Új bekötőutak és gazdasági kisvasutak épülnek A november havi mezőgazdasági beruházások között a gépesítés áll első helyen 11 millió forinttal, ami újabb 1-1—15 traktorállomás létesí­tését teszi lehetővé. November folya­mán új mezőgazdasági gépü­zeme­k nyitnak meg a következő helyeken: Kunszentm­iklós, Örkény, Tápiószele, Solt, Tata, Kisbér, Baranyaszentlő­­rinc Pátrád (vasútállomás Vajszló), Kisbarsány (vasútállomás Siklósi, Nagybajom, Lábod, Marcali, Győr, Győrsövényháza, Márialiget, Téplány, Alsózsolca, Hejőpapi. A századik gép­állomás november 28-án Tardon n­­yi­lik meg. .A nemesített vetőmag ellátására fordított összegek 680 ezer forintot tesznek ki, a műtrágya ellátásra pe­dig 2,9 millió forintot költenek. Az öntözési munkálatok üteme a Duna- Tisza csatornával együtt emelkedő irányt mutat 4.7 millió forinttal, az október 3.8 millióval szemben. A Duna-Tisza csatorna építése mellett tovább folynak a Sió-csatorna mun­kálatainak utolsó szakasza, a tiszai, hortobágyi, békésszentandrási és egyéb öntözőmunkálatok. Az állami birtokok 1,2 millió fo­rint értékű új berendezést kapnak novemberben. Tovább folyik a svájci tenyészállat import. Az Alföld és a Hortobágy fásítására kétmillió forin­tot fordít a hároméves terv, egyéb tételekkel együtt az erdősítés több mint hárommillió forintot igényel novemberben. Ugyancsak hárommillió körül mozognak a lakásépítési ki­adások. Bekötőutak épülnek 1,3 millió fo­rint költséggel Abaúj, Bács-Bodrog, Borsod, Fejér, Jásznagykunszolnok, Nógrád, Pest, S­omogy, Szabolcs, Tolna, Vas, Veszprém és Zala me­gyékben. Közel egymillió forintot emésztenek fel a gazdasági kisvasutak építései. Tovább épülnek a szegha­­lomiós iskosi, gyopáros-rákóczitelepi, gölle-attulacsomai, taktaharkány­­megyaszói, nyirlagos nyirbéltelki, szentesvidéki, szabadbattyáni gazda­­sifti kisvasutak. 4 falu állam­itás költségei 1,7 millió forintot tesznek ki. A soron­­következő községek a következők: Tolna megyében: Pari, Nagyköny, Koppányszántó, Értény, Bodogkar, Kánya, Tengőd, Kurd, Döbrököz, Miszló, Kisszékely, Udvari, Csorjon és Madocsa. Somogy megyében: Török­­koppány, Kátrány, Balatonöszöd, ■Tut. Pest megyében: Gyál, Inárcska­­kucs, Újhattyány. Vas megyében: Gérce, Sátony, Kajd, Nemeskeresztúr, Giencapáti, Pécöl, Nyögér, Mossori, Vásárosmiske, Nagysimonyi. Szabolcs megyében: Deimeser, Pátroha, Apagy, Levetek, Besenyő, Baktalórántcza. A mezőgazdasági szakoktatás fej­lesztésére előirányzott összegek no­vemberben 3,7 millió forintot tesznek ki, az októb­eri 2,4 millióval szemben. Ezek az összegek megoszlanak az agráregyetem budapesti, debreceni, martonvásári, keszthelyi és magyar­­óvári intézményei között. 770 ezer forintot fordít a terv a közép- és alsófokú mezőgazdasági intézmények helyrtálVásáro­lás kiépítésére. Vasárnap leplezik le Bajcsy-Zsii­nszky Endre soproni emléktábláját 1944 karácsony napján a nyilas vésztörvényszék a sopronkőhidai fegy­­ház udvarán kivégeztette Bajcsy- Zs­inszky Endrét az ellenállási mozgalom hőslelkű vezetőjét. A ki­végzés színhelyét emléktáblával je­löli meg a Független Kisgazda Párt és a népi demokrácia. Az emlék­­tábla leleplezési ünnepségét vasárnap délutánra tűzték ki, az avatóbeszédet Nyárádi Miklós pénzügyminiszter mondja. Ezt megelőzően Sopronban koalíciós nagygyűlés lesz, amelyen Dinnyés Lajos miniszterelnök mond nagyfontosságú beszédet, kívüle fel­szólal Darvas József építésügyi mi­niszter és Nógrádi Sándor miniszter­elnökségi államtitkár A sopronkőhidai kegyeletes ünnep­ségen a Független Kisgazda Párt kül­döttséggel képviselteti magát, ame­lyet Dobi István földművelésügyi mi­si­szter, a párt elnöke vezet »Szoborrá merevedtek« a betörők a detektívek megjelenésekor Budapest, november XI Alig múlik el nap, hogy ne számol­nánk be azokról a bravúros nyomo­zásokról, amelyek a veszedelmes be­törők felkutatását célozzák. A gya­kori vagyon elleni bűncselekményekért sokszor a károsultat is lehet okolni, mert nem fordít elég gondot az elő­vigyázatosságra. Az emberek javaré­sze csak akkor teszi meg a szükséges óvóintézkedéseket, amikor a baj már megtörtént. Tegnap sikerült ártalmatlanná tenni egy hattagú bandát. A nyomozók ar­ról értesültek, hogy a betörők rend­szerint a romos fővárosi múzeum te­tején töltik az éjszakát. Tegnap este felmásztak a múzeum tetejére, ahol meg is találták a fekhelyül szolgáló szalmát, de a betörőknek nyomuk ve­szett. Lesállást foglaltak el a tetőn lévő szobrok között és vártak. Rövid várakozás után észrevették a sötét­ben, hogy az egyik szobor inogni kezd, majd felbukik. Meggyújtották a villanylámpát és rávilágítottak. Erre életre kelt még öt „szobor“. Ki­derült, hogy a betörők a nyomozók megjelenésekor besorakoztak a szob­rok mögé és különböző pózokat fog­laltak el abban a hiszemben hogy túljárnak a nyomozók eszén. Garm­a­­nek Antal 22 éves, Jecák János 22 éves, Korponai Ferenc 20 éves, Lőwh Pál 26 éves, Topor János 20 éves be­törők és egy fiatalkorú fiú került rendőrkézre a fővárosi múzeum tete­jén. ők fosztották ki a többi között Benedek Imre Alpár­ utca 7. szám alatt lévő kötött szövettért üzemét is. Az öt betörőt előzetes letartóztatásba helyezték, a fiatalkorút pedig átadták a fiatalkorúak bíróságának. Tej, sóskeksz, vaskeksz és egyéb védőtápszerek óvják a dolgozók egészségét A magyar népi demokrácia már 1946-ban hozzáfogott, hogy a dolgo­zók egészségét „védőtápszerekkel“ óvja meg. Az 1947. évi kollektív szer­ződés kötelezte a munkaadókat, hogy a mérgező levegőjű helyeken a dolgo­zóknak védőételeket adjon. Az Orszá­gos Közegészségügyi Intézet adjunk­tusa, dr. Tarján Róbert — aki Sós József professzorral együtt már ré­gen foglalkozik ezekkel a problémák­kal — a következő felvilágosítást adta a védőtápszerek bevezetéséről és nagy jelentőségéről: — Megállapítottuk, hogy ha a dol­gozó észszerűen táplálkozik, ha sok tejet és zöldségfélét fogyaszt, sokkal nehezebben reagál a mérgezésekre, mint az egyébként ugyanolyan körül­mények között dolgozó társai. .A tej egyébként is a legfontosabb védőtáp­­lálék. A vegyiüzemekben és a legtöbb mérgező és veszélyes munkahelyen tejet, tárót vagy sajtot kell adni a dolgozóknak. A májmérgezés legjobb ellenszerei szintén a tejtermékek. A vállalatoknak tejet kell adniuk pél­dául a poros levegőjű munkahelyeken dolgozóknak is. Az iparban szükséges oldószerek­kel, benzollal, anilinnal, textil- és bőr­­festékkel dolgozók számára a nyári hónapokban gyümölcsöt, télen láda­­lekvárt, sü­lttökat kell adni, amelyek pektintartal­mukkal semlegesítik a szervezetbe jutott mérget. Nagy pro­bléma volt a hőségben dolgozók ,só- és folyadékveszteségének pótlása. A melegben dolgozók gyakran 6—8 li­ter vizet is fogyasztottak naponta. A sok vízfogyasztás elkerülése végett speciális sós kekszet juttatunk a dol­gozóknak A keksz fogyasztási .-m­ megszűnik a nagy vízfogyasztás, amely igen ártalmas volt a szívre. A MÁVAG orvosa közölte, hogy a keksz fogyasztásával kétharmadára csökkent a vízfogyasztás. A sós kek­szeket legközelebb kereskedelmi for­galomba is hozzák 70—80 filléres áron csomagját. Elkészült a ,,vas”­­keksz is — folytatta dr. Tarján ad­junktus. A nagy széligázban dolgo­zóknál vérszegénység mutatkozik. Ebben a kekszfajtában a legfontosabb vérképzőanyagot, a vasat, juttatjuk a dolgozóknak és tapasztalataink alap­ján állíthatjuk, hogy ezzel teljesen meg tudjuk előzni a vörös vérsejt­­hiányt. Ez a fajta keksz szintén ke­reskedelmi forgalomba kerül és ol­csósága miatt gyermekek hasznos tápszere lesz. Rövidesen forgalomba kerül a B-vitamintartalmú gyümölcs­­cukorka is, amellyel az ólommal dol­gozó munkásokat látjuk el. Félszázados a szövetkezeti mozgalom a Szovjetunióban Moszkva, november 11 (Tass) A Szövetkezeti Társulatok országos központi hivatala november 11-én ünnepli megalapításának ötve­nedik évfordulóját. Az első orosz szö­vetkezeti társulatot 18 fogyasztási szövetkezet bevonásával 1898 novem­berében alapították Moszkvában, de a szövetkezeti mozgalom tulajdon­képen csak a Nagy Októberi Szoci­alista Forradalom után fejlődött ki országszerte. A szovjet szövetkezetek­nek ezidőszerint 32 millió tagja van. Halálos baleset kútfúrásnál. Mis­kolcról jelentik: Borsodnádason kút­fúrás alkalmával Tóth Dezső 18 éves napszámos fiát a fúró hajtókarja oly erővel vágta tarkón, hogy koponya­alapi törést szenvedett és azonnal meghalt. A vizsgálat megindult, hogy kit terhel a felelősség a szeren­csétlenségért. (MTI)

Next