Kis Ujság, 1949. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
1949-02-02 / 27. szám
Áram fillér MA: TOTO-TIPEK Szerda, 1949 február 2 A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Antalfffy Gyula Megalakult a Függetlenségi Népfront A nép köztársasága Az Ideiglenes Tanács elnöke Rákosi Mátyás, alelnöke Dobi István és Erdei Ferenc Történelmi jelentőségű esemény zajlott le kedden délelőtt féltizenegy órakor a budapesti új városháza közgyűlési termében. Ünnepélyes külsőségek között megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront ideiglenes tanácsa. Az ülést Dobi István miniszterelnök nyitotta meg, aki bejelentette a Nemzeti Bizottságok megszűnését és a Függetlenségi Népfront megalakulását. Utána Kállai Gyula miniszter tett előterjesztést az Ideiglenes Tanács összetételére, majd az Ideiglenes Tanács vezetőségére vonatkozólag. A Magyar Függetlenségi Népfront Ideiglenes Tanácsának elnökévé Rákosi Mátyás miniszterlnökhelyettest választották meg, alelnökök: Dobi István miniszterelnök és Erdei Ferenc álamminiszter lett. Ezután egy kilenctagú szervezési bizottságot választották, amelynek titkára Stajk László külügyminiszter, kisgazdapárti tagjai pedig Barcs Sándor és Nagy Dániel országgyűlési képviselők. A Magyar Függetlenségi Népfront nyilatkozata Magyarország demokratikus erői elhatározták, hogy megalakítják a Magyar Függetlenségi Népfrontot, mely a változott viszonyoknak megfelelően folytatja és továbbfejleszti a német fasiszmus elleni háború alatt a magyar nemzeti ellenállás szervezésére megalakult Magyar Front és a belőle kifejlődött Magyar Nemzeti Függetlenségi Front munkáját. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, mely a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére alakult, programját megvalósította. A hazánkat felszabadítóSzovjetunió segítségével kivezette a nemzetet a vesztett Háború katasztrófájából. Újjáteremtette a rombadőlt magyar államiságot. Biztosította az ország békéjét és függetlenségét. Végrehajtotta az 1848/49- ben megkezdett s egy évszázadra félbenmaradt magyar demokratikus átalakulás feladatait, felosztotta a dolgozó parasztság között a nagybirtokosok földjét, megvalósította a magyar nép szabadságjogait, létrehozta a köztársaságot. A külföldi imperialisták által támogatott nagybirtokos és nagytőkés osztályok reakciós törekvései ellen a fasizmus maradványainak megsemmisítéséért folytatott kemény harc közben a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front demokratikus erői gálát vetettek a pusztító pénzromlásnak, újjáépítették az országot. A magyar demokrácia megszilárdítása, vívmányainak biztosítása és továbbfejlesztése szükségessé és elkerülhetetlenné tette, hogy a magyar demokratikus erők túlhaladjanak a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programmján. Döntően megváltoztak a nemzetközi és a belső viszonyok, melyek annak idején a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot létrehozták. A német fasizmus és örökébe az amerikai imperializmus és csatlósai léptek. Kiéleződött a harc a népi demokrácia és a polgári demokrácia jelszavával fellépő reakciós erők között, amelynek során a reakciós erők túlnyomórészt kiszorultak a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontból. A feudális maradványok felszámolásán túl napirendre került a nagytőke elleni harc, harc a kapitalista kizsákmányolás korlátozásáért, a tőkés elemek fokozatos felszámolásáért. Büszke elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy gyengeségei és hibái ellenére a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front teljesítette történelmi hivatását. De a változott viszonyok megkövetelik a magyar demokratikus erők összefogását új alapon, új feladatokra. Szükséges, hogy közös erővel harcoljunk a kizsákmányoló osztályok és maradványaik reakciós törekvései ellen, semmisítsük meg a nagybirtokos és nagytőkés, valamint a velük szövetkezett kulák és klerikális reakciót, közös erővel védjük népi demokráciánk nagy vívmányait, népünk békéjét, hazánk függetlenségét az imperialisták gyarmatosító, háborító törekvéseivel szemben, közös erővel építsük fel a magyar dolgozó nép új hazáját, az elnyomástól és kizsákmányolástól mentes új társadalmat. A Magyar Függetlenségi Népfront a magyar munkásosztály, a dolgozó parasztság, a népet szolgáló értelmiség, a dolgozó kisemberek harci és építő szövetsége, a leghaladóbb, a legcéltudatosabb és legkövetkezetesebb társadalmi osztály, a munkásosztály vezetésével. A Magyar Függetlenségi Népfrontban egyesült demokratikus erők a következő fő célokat tűzik maguk elé: A magyar köztársaság következetes kifejlesztését a dolgozó nép államává, köztársasággá, a szó teljes értelmében. Az államgépezet megtisztítását a reakciós maradványoktól és a bürokratizmustól. A dolgozó nép egyre szélesebb körű bevonását a hatalom gyakorlásába, a közigazgatásba, az állami szervek ellenőrzésébe. A nép politikai jogainak (általános, egyenlő, titkos választójog, gyülekezési és egyesülési szabadság, szólás- és sajtószabadság, a munkához és a művelődéshez való jog, stb.) biztosítását, a gyakorlásukhoz szükséges anyagi feltételek mind tökéletesebb megvalósítása útján. Új népköztársasági alkotmány megteremtését, mely a magyar nép nagy politikai és társadalmi vívmányait a népi demokrácia alaptörvényévé emeli. A népért végzett közös munka alapján a demokratikus erők egyre szorosabb egységét a pártversengés helyett. A demokratikus erők szoros egységének és közös munkájának biztosítására a demokratikus szervezetek következetes megtisztítását a reakciós elemektől, együttes munkát a Függetlenségi Népfront szerveiben, valamint az egyéb demokratikus tömegszervezetekben a munkásság és a dolgozó parasztság szövetségének további elmélyítését a munkásosztálynak és pártjának vezetésével. A magyar nemzetgazdaság felvirágoztatását, a tervgazdálkodás tökéletes t*cip és kiterjesztése, az állami ipar,közlekedés, áruelosztás erősítése, a szövekezeti gazdálkodás fejlesztése, a hároméves tervnek két év és öt hónap alatt való megvalósítása, új ötéves terv, tízéves villamosítási és öntözési terv útján. A nehéz- és gépipar kifejlesztését, a magyar föld méhében rejlő nyersanyagkincsek és az energiaforrások feltárását. A magyar mezőgazdaság évszázados elmaradottságának megszüntetését, a technika és tudomány eredményeinek felhasználását a mezőgazdasági termelésben. A mezőgazdaság gépesítését, elsősorban a mezőgazdasági gépállomások hálózatának kiépítésével, ily módon a dolgozó parasztság felszabadítását a nehéz testi munka igája alól. Az aszály pusztításainak megfékezésére az öntözéses gazdálkodás kiterjesztését, az ország erdősítését. A város és a falu közötti öröklött különbségek fokozatos felszámolását, a falvak villamosításával, közlekedési viszonyainak megjavításával, kulturális és egészségügyi intézményeink továbbfejlesztésével, tanyaközpontok létesítésével. A szövetkezeti gazdálkodás, különösen a termelő szövetkezetek támogatását és fejlesztését a mezőgazdaságban, mert csak a parasztgazdaságok szövetkezeti tömörítése teszi lehetővé a mezőgazdaság korszerűsítését, a dolgozó parasztság felemelkedését, a falu elmaradottságának felszámolását. A parasztság szövetkezeti tömörítését. / Irta: Antalffy Gyula „Magyarország szabad, független köztársaság óhajt lenni a köztársaság, mely a törvény uralmára alapíttatott, biztosítja a társadalmi rendet, a nép erkölcsi és anyagi jólétének fejlődését.“ Kossuth szavait idézzük, azaikor a magyar köztársaság kikiáltásának harmadik évfordulóján emlékezünk az 1946. I. törvényről, ami a három sikertelen előző kísérlet — az 1649-es, az 1918. és 1919-es — után végre teljesítette ezt a százéves magyar kívánságot. Óhaját Kossuthnak és óhaját a nemzetnek, melynek választott képviselői mondták rá az Áment a debreceni trónfosztó indítványra, mikor a nagytemplom roppant fehér boltívei alatt a kezeit összekulcsolva az ég felé emelő Kossuth ajkáról elhangzott a nép ítélete: a Habsburghoz a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyverfogása miatt az uralkodásból örökre kizáratik, kirekesztetik és az ország területéről számüzettetik. Nemcsak Kossuth saját személyében, de a 49-es Szemere-kormány is a köztársasági államforma mellett kötötte le magát programnyakozatában, a szabadságharc eltiprása azonban megakadályozta az államformának a nemzetgyűlés által történő megállapítását. A 18. és 19-es kísérletet ugyancsak megbuktatta a külső beavatkozás s csak 1946-ban nyílott rá ismét lehetőség, hogy a szabadon választott nemzetgyűlés megteremtse azt a köztársaságot, amely ezúttal már a teljes nemzetközi elismerést is elnyerte. A magyar köztársaság fennállásának első három esztendeje a kossuthi óhaj második felének teljesítése jegyében telt el. Törvények hosszú sora született, hogy biztosítsa „a nép erkölcsi és anyagi jólétének fejlődését“, a gazdasági és társadalmi rend korszerű átszervezése révén. Az első három év alatt a nép uralma megszilárdult és intézményes biztosítást nyert: az államigazgatás, a gazdasági élet és hadsereg a népé lett, a köztársaság a nép köztársaságává vált A földreform hatalmas történelmi aktusának befejezése megerősítette a parasztságot a magyar föld birtoklásában: azon a földön, amit kétezer nagybirtokos ült meg, több mint félmillió nincstelen teremtett magának új életet. Az államosítás révén a magyar ipar — amelynek jövedelme azelőtt mindössze néhány családot gazdagított — ma a közösség hasznára termel s 1949-ben 1200 millió forinttal járul hozzá az államfenntartás költségeihez. A köztársaság három esztendeje alatt pénzügyileg teljesen konszolidált ország lett a háborútól feldúlt Magyarország, pénzünk értéke nemcsak állandó marad, hanem még növekedett s ha nem kellene a bűnös múlt súlyos terheit viselnünk, ma már alig küzdenénk nagyobb gondokkal. A termelés nagyarányú növekedése, a nemzeti jövedelemből való igazságos részesedés, az eloszlásnál mutatkozó múltbeli iszonyatos aránytalanságok megszüntetése az általános életszínvonal állandó emelkedését alapvető módon biztosítja. Az országépítés hatalmas lendülettel folyt ez alatt a három év alatt a tervgazdálkodás segítségével s ebben az esztendőben már 4300 millió forint megy beruházásra, iparunk további erősítésére és mezőgazdaságunk korszerűsítésére. Ez a hatalmas öszszeg pedig egyetlen célt szolgál: a dolgozó nép felemelését. Még nagyobb arányokban szolgálja ugyanazt a célt a készülő ötéves terv, amely páratlan arányú beruházásaival népünk életszínvonalát lényegesen a békebeli fölé emeli. Ezek a hatalmas eredmények és a biztató kilátások minden becsületes és gondolkodni tudó embert meggyőzhetnének afelől, hogy igenis a felemelkedés útján vagyunk és ez a felemelkedés immáron nemcsak kiváltságos csoportokat, de egész népünket érinti. Mégis sokan még mindig idegenül, értetlenül, vagy éppen ellenségesen szemlélik azt a fejlődést, ami szemük előtt végbemegy és noha nem tartoznak az előjogaikat vesztett kiváltságos kevesek közé (sőt jórészt maguk is kizsákmányoltak voltak a múltban), inkább azokhoz húznak, mint a jogaikba segített milliókhoz. Soha nem voltak földesurak, de fáj nekik, hogy a grófok elvesztenék uradalmaikat. Soha nem voltak gyárosok, mégis ők siránkoznak az államosítás miatt. Nem százholdasok, de ők tiltakoznak a falusi kizsákmányolók elleni harc miatt. Nem is dolgozó parasztok, mégis a legtöbb zokszót ők ejtik a szövetkezetbe való „kényszerítés“ miatt. És az értelmiség elpusztításáról beszélnek, — noha nem is mindig értelmiségiek — csak azért, mert a nép fiai behatoltak a közhivatalokba s az egyetemi felvételeknél is megszűntek a „középosztály“ régi előjogai. Pedig hát hol vagyunk még attól, hogy akár a parasztság, akár az ipari munkásság számarányához méltóan legyen képviselve a közéletben vagy a főiskolákban? Ezek az értetlenek és ellenségesek azért állnak idegenül szemben a köztársaság három évének eredményeivel, mert képtelenek megérteni és elfogadni, hogy minden embernek egyformán joga van az élethez, a felemelkedéshez, a feljebbjutáshoz, hogy a nemzeti jövedelemből való részesedés aránytalanságainak meg kellett szűnnie és hogy senki sem él-j hét a más munkájából. Nagynehe- szen talán elismerik, hogy a gyáros valóban kizsákmányolt, amikor ezer és ezer rosszul fizetett munkáskéz gyűjtötte számára a vagyont, de azt már nem akarják megérteni, hogy ha akárcsak 3—4 embert is dolgoztatok s magam ölhetett kezekkel nézem vagy az ambituson pipázva, akkor is kizsákmányoló vagyok és mások munkájának here haszonélvezője. Olyan embertípus, amelynek örökre el kell tűnnie. A mezőgazdasági termelés korszerűsítése körül — amely a magyar köztársaságra váró legnagyobb feladat — szintén élénk zajt csap ez az ellenséges réteg s igyekszik mindenképpen hangulatot teremteni ellene. A parasztságot a közös gazdálko-dásra kényszerítik, megfosztják az egyéni kezdeményezés lehetőségétől, sőt tulajdonképen magát a földet is elszedik, illetve visszaveszik tőle, ■ hirdetik, holott a parasztság, amely idáig a csupasz földet birtokolta, most kapja meg hozzá a megmunkálás lehetőségét. Az eszközöket és a szervezetet, amiknek segítségével ki tudja hozni a földből azt, ami benne van. A magyar föld kérdése évtizedek óta foglalkoztatta legjobb gondolkodóinkat. Sokan csak a földreformig jutottak el, de többen azt is megállapították — éspedig jóval a felszabadulás és a földosztás előtt —, hogy mivel a legradikálisabb földreform esetén sem jut mindenkinek föld, parasztságunk jobb életét csak úgy lehet biztosítani, ha a terméseredményeket növeljük minél nagyobbra, korszerű termelési és üzempolitikával. Polgári közgazdászaink is eljutottak ezen az úton a gépesített szövetkezeti termeléshez, mint az egyetlen megoldási módhoz, amely megmenti a parasztságot a földszétaprózódás katasztrófájától, a koldusbozrajutástól és pusztulástól. Adorján János „Mezőgazdaságunk kétéves tervei” című könyvében például ezt írta már 1941-ben: „Korunkban a szántóföldön termelt gabonanemeseket, szálastakarmányokat, kapásnövényeket már csak a tömegtermelés technikájával és munkamódszereivel lehet versenyképesen termelni. A szántóföldi tömegterményekben a világverseny olyan kiélezése várható, amely előbb vagy utóbb, de ki fogja kényszeríteni a kisebb birtokok szántóföldi termelésénél a tömegtermelés versenyképes rendszerét. Kikerülhetetlenül keresni kell az utat olyan szántóföldi termelés felé, ahol a saját tulajdonban levő földterületeken az egyéni érdekű munkálkodás és a tömegtermelés kollektív technikája észszerűen kapcsolódik, hogy így a kisbirtok is részesedjék valamiképpen a nagybirtok munkaszervezési előnyeiben, amelyeket a területi kiterjedés biztosít számára.“ A megtalált út a gépesített szövetkezeti gazdálkodás, amelynek általánosság tétele sem fosztja meg azonban a parasztságot az egyéni kezdeményezés lehetőségétől, hogy mennyire nem, mutatja az a megbecsülés, amivel népi demokráciánk a különleges egyéni teljesítményt felmutató mintagazdákat körülveszi. A lények cáfolják meg az ellenséges rémmeséket. A haladás és fejlődés ellenségeinek a köztársaság harmadik születésnapján különben is sokkal gyengébb a hangjuk, mint bármikor az elmúlt esztendők alatt. Az eredményeknek hatalmas meggyőző erejük van s főleg a fiatalság áll egyre növekedő hittel a népi demokratikus rend mellé. Megkapóan érzékeltette a minap Ménes András középparaszt, a DÉFOSZ debreceni kisgazdapárti elnöke, azt a változást, ami a parasztságban most végbemegy. Az idősebbje még fél az újítástól — mondotta —, ha aztán megérti és hasznát látja, maga örül neki a legjobban. A fiatalság azonban fogékony a haladás és minden új gondolat iránt s meggyőzi a fejlődéssel szemben legkonokabb ellenszegülést is. A jóindulatú kétkedőket és habozókat a fiatalok hitével és lelkesedésével kele meggyőzni, az ellenséggel szemben azonban lehetetlen az önvédelem fegyveréhez nem nyúlni. „Én republikánus gondolkozású ember vagyok, nem is hiszem, hogy gondolkodó ember más lehessen. Mert az csakugyan a józan ésszel ellenkező fogalom, hogy egyes dinasztiák uralkodása vesse fel magát a társadalmi szervezet céljául s a nemzetek az ő birtokuknak tekintessenek, uralkodásuk tárgyává degradáltassanak“ — üzente Kossuth az emigrációból s nem gondolta volna, hogy száz évvel 1948. után összeesküvést lehessen szervezni Magyarországon — a „józan ésszel ellenkezve“ — a Habsburgok visszahozatala érdekében. A magyar köztársaság azonban erős, lebírja ellenségeit és éppen ezen a harmadik évfordulón lett még erősebb a Függetlenségi Népfront megalakulásával, amely a parasztság és munkásság összefogásának legszélesebb népi alapjaira helyezte. Uj korszak nyílt meg ezzel nemcsak a köztársaság megerősítése tekintetében, hanem egész politikai, társadalmi és gazdasági fejlődésünkben. Uj korszak, amely az ország összes építő erejének összefogását, nemzetgazdaságunk továbbizmosodását, ipari és mezőgazdasági termelésünk nagyarányú növekedését s az életszínvonalnak a békebeli fölé való emelkedését hozza meg számunkra. Nem is ünnepelhettük volna méltóbban a köztársaság harmadik születésnapját, mint ennek a biztató, új korszaknak a megnyitásával.