Kis Ujság, 1949. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1949-02-02 / 27. szám

Ára­m fillér MA: TOTO-TIPEK Szerda, 1949 február 2 A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Antalfffy Gyula Megalakult a Függetlenségi Népfront A nép köztársasága Az Ideiglenes Tanács elnöke Rákosi Mátyás, alelnöke Dobi István és Erdei Ferenc Történelmi jelentőségű esemény zajlott le kedden délelőtt féltizenegy órakor a budapesti új városháza közgyűlési termében. Ünnepélyes külső­ségek között megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront ideiglenes tanácsa. Az ülést Dobi István miniszterelnök nyitotta meg, aki bejelen­­tette a Nemzeti Bizottságok megszűnését és a Függetlenségi Népfront megalakulását. Utána Kállai Gyula miniszter tett előterjesztést az Ideig­lenes Tanács összetételére, majd az Ideiglenes Tanács vezetősé­gére vonatkozólag. A Magyar Függetlenségi Népfront Ideiglenes Tanácsának elnökévé Rákosi Mátyás miniszterlnökhelyettest vá­lasztották meg, alelnökök: Dobi István miniszterelnök és Erdei Ferenc álamminiszter lett. Ezután egy kilenctagú szervezési bizottságot választották, amelynek titkára Stajk László külügyminiszter, kisgazda­­párti tagjai pedig Barcs Sándor és Nagy Dániel országgyűlési képviselők. A Magyar Függetlenségi Népfront nyilatkozata Magyarország demokratikus erői elhatározták, hogy megalakítják a Magyar Függetlenségi Népfrontot, mely a változott viszonyoknak meg­felelően folytatja és továbbfejleszti a német fasiszmus elleni háború alatt a magyar nemzeti ellenállás szerve­zésére megalakult Magyar Front és a belőle kifejlődött Magyar Nemzeti Függetlenségi Front munkáját. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, mely a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére alakult, pro­gramját m­egvalósította. A hazánkat felszabadító­­Szovjetunió segítségével kivezette a nemzetet a vesztett Há­ború katasztrófájából. Újjáteremtette a rombadőlt magyar államiságot. Biztosította az ország békéjét és füg­getlenségét. Végrehajtotta az 1848/49- ben megkezdett s egy évszázadra fél­­benmaradt magyar demokratikus át­alakulás feladatait, felosztotta a dol­gozó parasztság között a nagybirto­kosok földjét, megvalósította a ma­gyar nép szabadságjogait, létrehozta a köztársaságot. A külföldi impe­rialisták által támogatott nagybir­tokos és nagytőkés osztályok reak­ciós törekvései ellen a fasizmus ma­radványainak megsemmisítéséért foly­tatott kemény harc közben a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front demo­kratikus erői gálát vetettek a pusz­tító pénzromlásnak, újjáépítették az országot. A magyar demokrácia megszilárdí­tása, vívmányainak biztosítása és továbbfejlesztése szükségessé és el­kerülhetetlenné tette, hogy a ma­gyar demokratikus erők túlhaladja­nak a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programmján. Döntően meg­változtak a nemzetközi és a belső vi­szonyok, melyek annak idején a Ma­gyar Nemzeti Függetlenségi Frontot létrehozták. A német fasizmus és örökébe az amerikai imperializmus és csatlósai léptek. Kiéleződött a harc a népi demokrácia és a polgári demokrácia jelszavával fellépő reak­ciós erők között, amelynek során a reakciós erők túlnyomórészt kiszo­rultak a Magyar Nemzeti Független­ségi Frontból. A feudális maradvá­nyok felszámolásán túl napirendre került a nagytőke elleni harc, harc a kapitalista kizsákmányolás korlá­tozásáért, a tőkés elemek fokozatos felszámolásáért. Büszke elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy gyengeségei és hibái elle­nére a Magyar Nemzeti Független­ségi Front teljesítette történelmi hi­vatását. De a változott viszonyok megkövetelik a magyar demokrati­kus erők összefogását új alapon, új feladatokra. Szükséges, hogy közös erővel harcoljunk a kizsák­mányoló osztályok és maradványaik reakciós törekvései ellen, semmisít­sük meg a nagybirtokos és nagytő­kés, valamint a velük szövetkezett kulák és klerikális reakciót, közös erővel védjük népi demokrá­ciánk nagy vívmányait, népünk bé­kéjét, hazánk függetlenségét az im­perialisták gyarmatosító, háborító tö­rekvéseivel szemben, közös erővel építsük fel a magyar dolgozó nép új hazáját, az elnyomás­tól és kizsákmányolástól mentes új társadalmat. A Magyar Függetlenségi Népfront a magyar munkásosztály, a dolgozó parasztság, a népet szolgáló értelmi­ség, a dolgozó kisemberek harci és építő szövetsége, a leghaladóbb, a legcéltudatosabb és legkövetkezete­sebb társadalmi osztály, a munkás­­osztály vezetésével. A Magyar Függetlenségi Népfront­­ban egyesült demokratikus erők a következő fő célokat tűzik maguk elé: A magyar köztársaság követke­zetes kifejlesztését a dolgozó nép államává, köztársasággá, a szó teljes értelmében. Az államgépezet megtisztítását a­ reakciós maradványoktól és a bü­rokratizmustól. A dolgozó nép egyre szélesebb körű bevonását a hatalom gyakorlásába, a közigazgatásba, az állami szervek ellenőrzésébe. A nép politikai jogainak (általános, egyenlő, titkos választójog, gyülekezési és egyesülési szabadság, szólás- és sajtó­szabadság, a munkához és a művelő­déshez való jog, stb.) biztosítását, a gyakorlásukhoz szükséges anyagi fel­tételek mind tökéletesebb megvalósí­tása útján. Új népköztársasági alkot­mány megteremtését, mely a magyar nép nagy politikai és társadalmi vív­mányait a népi demokrácia alaptör­vényévé emeli. A népért végzett közös munka alapján a demokratikus erők egyre szorosabb egységét a párt­versengés helyett. A demokratikus erők szoros egy­ségének és közös munkájának bizto­sítására a demokratikus szervezetek következetes megtisztítását a reak­ciós elemektől, együttes munkát a Függetlenségi Népfront szerveiben, valamint az egyéb demokratikus tö­­megszervezetekben a munkásság és a dolgozó parasztság szövetségének további elmélyítését a munkásosztály­nak és pártjának vezetésével. A magyar nemzetgazdaság felvi­rágoztatását, a tervgazdálkodás tökéletes t*c­ip és kiterjesztése, az állami ipar,közlekedés, áruelosztás erő­sítése, a szövek­ezeti gazdálkodás fe­j­lesztése, a hároméves tervnek két év és öt hónap alatt való megvalósítása, új ötéves terv, tízéves villamosítási és öntözési terv útján. A nehéz- és gépipar kifejlesztését, a magyar föld méhében rejlő nyers­anyagkincsek és az energiaforrások feltárását. A magyar mezőgazdaság évszáza­dos elmaradottságának megszünteté­sét, a technika és tudomány eredmé­nyeinek felhasználását a mezőgazda­sági termelésben. A mezőgazdaság gépesítését, elsősorban a mezőgazda­sági gépállomások hálózatának ki­építésével, ily módon a dolgozó pa­rasztság felszabadítását a nehéz testi munka igája alól. Az aszály pusztí­tásainak megfékezésére az­ öntözéses gazdálkodás kiterjesztését, az ország erdősítését. A város és a falu közötti öröklött különbségek fokozatos fel­számolását, a falvak villamosításával, közlekedési viszonyainak megjavítá­sával, kulturális és egészségügyi in­tézményeink továbbfejlesztésével, ta­nyaközpontok létesítésével. A szövetkezeti gazdálkodás, különö­sen a termelő szövetkezetek támoga­tását és fejlesztését a mezőgazdaság­ban, mert csak a parasztgazdaságok szövetkezeti tömörítése teszi lehetővé a mezőgazdaság korszerűsítését, a dol­gozó parasztság felemelkedését, a falu elmaradottságának felszámolását. A parasztság szövetkezeti tömörítését. / Irta: Antalffy Gyula „Magyarország szabad, független köztársaság óhajt lenni a köztársa­ság, mely a törvény uralmára alapít­­tatott, biztosítja a társadalmi rendet, a nép erkölcsi és anyagi jólétének fejlődését.“ Kossuth szavait idézzük, azaikor a magyar köztársaság ki­kiáltásának harmadik évfordulóján emlékezünk az 1946. I. törvényről, ami a három sikertelen előző kísérlet — az 1649-es, az 1918. és 1919-es — után végre tel­jesítette ezt a százéves magyar kívánságot. Óhaját Kossuthnak és óhaját a nemzetnek, melynek válasz­tott képviselői mondták rá az Áment a debreceni trónfosztó indítványra, mikor a nagytemplom roppant fehér boltívei alatt a kezeit összekulcsolva az ég felé emelő Kossuth ajkáról el­hangzott a nép ítélete: a Habsburg­hoz a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyverfogása miatt az uralkodásból örökre kizáratik, ki­rekesztetik és az ország területéről számüzettetik. Nemcsak Kossuth sa­ját személyében, de a 49-es Sze­­mere-kormány is a köztársasági ál­lamforma mellett kötötte le magát programny­akozatában, a szabad­ságharc eltiprása azonban megaka­dályozta az államformának a nem­zetgyűlés által történő megállapítá­sát. A 18. és 19-es kísérletet ugyancsak megbuktatta a külső beavatkozás s csak 1946-ban nyílott rá ismét lehe­tőség, hogy a szabadon választott nemzetgyűlés megteremtse azt a köz­társaságot, amely ezúttal már a tel­jes nemzetközi elismerést is el­nyerte. A magyar köztársaság fennállásá­nak első három esztendeje a kossut­hi óhaj második felének teljesítése je­gyében telt el. Törvények hosszú sora született, hogy biztosítsa „a nép erkölcsi és anyagi jólétének fejlődé­sét“, a gazdasági és társadalmi rend korszerű átszervezése révén. Az első három év alatt a nép uralma meg­szilárdult és intézményes biztosítást nyert: az államigazgatás, a gazda­sági élet és hadsereg a népé lett, a köztársaság a nép köztársaságává vált A földreform hatalmas történelmi aktusának befejezése megerősítette a parasztságot a magyar föld birtoklá­sában: azon a földön, amit kétezer nagybirtokos ült meg, több mint fél­millió nincstelen teremtett magának új életet. Az államosítás révén a magyar ipar — amelynek jövedelme azelőtt mindössze néhány családot gazdagított — ma a közösség hasz­nára termel s 1949-ben 1200 millió forinttal járul hozzá az államfenn­tartás költségeihez. A köztársaság három esztendeje alatt pénzügyileg teljesen konszolidált ország lett a háborútól feldúlt Magyarország, pén­zünk értéke nemcsak állandó ma­rad­, hanem még növekedett s ha nem kellene a bűnös múlt sú­lyos terheit viselnünk, ma már alig küzdenénk nagyobb gondokkal. A termelés nagyarányú növekedése, a nemzeti jövedelemből való igazsá­gos részesedés, az eloszlásnál mutat­kozó múltbeli iszonyatos aránytalan­ságok megszüntetése az általános életszínvonal állandó emelkedését alapvető módon biztosítja. Az országépítés hatalmas lendület­tel folyt ez alatt a három év alatt a tervgazdálkodás segítségével s ebben az esztendőben már 4300 millió fo­rint megy beruházásra, iparunk­ to­vábbi erősítésére és mezőgazdaságunk korszerűsítésére. Ez a hatalmas ösz­­szeg pedig egyetlen célt szolgál: a dolgozó nép felemelését. Még na­gyobb arányokban szolgálja ugyanazt a célt a készülő ötéves terv, amely páratlan arányú beruházásaival né­pünk életszínvonalát lényegesen a békebeli fölé emeli. Ezek a hatalmas eredmények és a biztató kilátások minden becsületes és gondolkodni tudó embert meggyőzhetnének afelől, ho­gy igenis a felemelkedés útján vagyunk és ez a felemelkedés immá­ron nemcsak kiváltságos csoportokat, de egész népünket érinti. Mégis so­kan még mindig idegenül, értetlenül, vagy éppen ellenségesen szemlélik azt a fejlődést, ami szemük előtt végbemegy és noha nem tartoznak az előjogaikat vesztett kiváltságos keve­sek közé (sőt jórészt maguk is ki­zsákmányoltak voltak a múltban), inkább azokhoz húznak, mint a jo­gaikba segített milliókhoz. Soha nem voltak földesurak, de fáj nekik, hogy a grófok elvesztenék uradalmaikat. Soha nem voltak gyárosok, mégis ők­­ siránkoznak az államosítás miatt.­­ Nem százholdasok, de ők tiltakoznak­­ a falusi kizsákmányolók elleni harc miatt. Nem is dolgozó parasztok, mégis a legtöbb zokszót ők ejtik a szövetkezetbe való „kényszerítés“ miatt. És az értelmiség elpusztításá­ról beszélnek, — noha nem is mindig értelmiségiek — csak azért, mert a nép fiai behatoltak a közhivatalokba s az egyetemi felvételeknél is meg­szűntek a „középosztály“ régi elő­jogai. Pedig hát hol vagyunk még attól, hogy akár a parasztság, akár az ipari munkásság számarányához méltóan legyen képviselve a közélet­ben vagy a főiskolákban? Ezek az értetlenek és ellenségesek azért állnak idegenül szemb­en a köztársaság három évének eredmé­nyeivel, mert képtelenek megérteni és elfogadni, hogy minden ember­nek egyformán joga van az élethez, a felemelkedéshez, a feljebbjutáshoz, hogy a nemzeti jövedelemből való részesedés aránytalanságainak meg­­ kellett szűnnie és hogy senki sem él-­j hét a más munkájából. Nagynehe- s­zen talán elismerik, hogy a gyáros­­ valóban kizsákmányolt, amikor ezer­­ és ezer rosszul fizetett munkáskéz gyűjtötte számára a vagyont, de­ azt már nem akarják megérteni, hogy ha akárcsak 3—4 embert is dolgoz­tatok s magam ölhetett kezekkel nézem vagy az ambituson pipázva, akkor is kizsákmányoló vagyok és mások munkájának here haszon­­élvezője. Olyan embertípus, amely­nek örökre el kell tűnnie. A mezőgazdasági termelés korsze­rűsítése körül — amely a magyar köztársaságra váró legnagyobb fel­adat — szintén élénk zajt csap ez az­ ellenséges réteg s igyekszik minden­képpen hangulatot teremteni ellene. A parasztságot a közös gazdálko-­­dásra kényszerítik, megfosztják az egyéni kezdeményezés lehetőségétől, sőt tulajdonképen magát a földet is elszedik, illetve visszaveszik tőle, ■ hirdetik, holott a parasztság, amely idáig a csupasz földet birtokolta, most kapja meg hozzá a megmunká­lás lehetőségét. Az eszközöket és a szervezetet, amiknek segítségével ki tudja hozni a földből azt, ami benne van. A magyar föld kérdése évtize­dek óta foglalkoztatta legjobb gondolkodóinkat. Sokan csak a földreformig jutottak el, de többen azt is megállapították — és­pedig jóval a felszabadulás és a földosztás előtt —, hogy mivel a legradikálisabb földreform esetén sem jut mindenki­nek föld, parasztságunk jobb életét csak úgy lehet biztosítani, ha a ter­méseredményeket növeljük minél nagyobbra, korszerű termelési és üzem­politikával. Polgári közgazdászaink is eljutot­tak ezen az úton a gépesített szövet­kezeti termeléshez, mint az egyetlen megoldási módhoz, amely megmenti a parasztságot a földszétaprózódás katasztrófájától, a koldusbozrajutástól és pusztulástól. Adorján János „Me­zőgazdaságunk kétéves tervei” című könyvében például ezt írta már 1941-ben: „Korunkban a szántóföldön ter­melt gabonanemeseket, szálastakar­mányokat, kapásnövényeket már csak a tömegtermelés technikájával és munkamódszereivel lehet versenyké­pesen termelni. A szántóföldi tömeg­­terményekben a világverseny olyan kiélezése várható, amely előbb vagy utóbb, de ki fogja kényszeríteni a ki­sebb birtokok szántóföldi termelésénél a tömegtermelés versenyképes rendsze­rét. Kikerülhetetlenül keresni kell az utat olyan szántóföldi termelés felé, ahol a saját tulajdonban levő föld­területeken az egyéni érdekű mun­kálkodás és a tömegtermelés kollek­­tív technikája észszerűen kapcsoló­dik, hogy így a kisbirtok is része­sedjék valamiképpen a nagybirtok munkaszervezési előnyeiben, amelye­ket a területi kiterjedés biztosít számára.“ A megtalált út a gépesített szövetkezeti gazdálkodás, amelynek általánosság tétele sem fosztja meg azonban a parasztságot az egyéni kezdeményezés lehetőségétől, hogy mennyire nem, mutatja az a meg­becsülés, amivel népi demokráciánk a különleges egyéni teljesítményt fel­mutató mintagazdákat körülveszi. A lények cáfolják meg az ellenséges rémmeséket. A haladás és fejlődés ellenségei­nek a köztársaság harmadik szüle­tésnapján különben is sokkal gyen­gébb a hangjuk, mint bármikor az elmúlt esztendők alatt. Az eredmé­nyeknek hatalmas meggyőző erejük van s főleg a fiatalság áll egyre nö­vekedő hittel a népi demokratikus rend mellé. Megkapóan érzékeltette a minap Ménes András közép­paraszt, a DÉFOSZ debreceni kis­gazdapárti elnöke, azt a változást, ami a parasztságban most végbe­megy. Az idősebbje még fél az újí­tástól — mondotta —, ha aztán megérti és hasznát látja, maga örül neki a legjobban. A fiatalság azon­ban fogékony a haladás és minden új gondolat iránt s meggyőzi a fej­lődéssel szemben legkonokabb ellen­szegülést is. A jóindulatú kétkedőket és habo­­zókat a fiatalok hitével és lelkesedé­sével kele meggyőzni, az ellenséggel szemben azonban lehetetlen az ön­védelem fegyveréhez nem nyúlni. „Én republikánus gondolkozású em­ber vagyok, nem is hiszem, hogy gondolkodó ember más lehessen. Mert az csakugyan a józan ésszel ellenkező fogalom, hogy egyes dinasztiák ural­kodása vesse fel magát a társadalmi szervezet céljául s a nemzetek az ő birtokuknak tekintessenek, uralkodá­suk tárgyává degradáltassanak“ — üzente Kossuth az emigrációból s nem gondolta volna, hogy száz évvel 1948. után összeesküvést lehessen szervezni Magyarországon — a „józan ésszel ellenkezve“ — a Habsburgok vissza­­hozatala érdekében. A magyar köztársaság azonban erős, lebírja ellenségeit és éppen ezen a harmadik évfordulón lett még erősebb a Függetlenségi Nép­front megalakulásával, amely a pa­rasztság és munkásság összefogásá­nak legszélesebb népi alapjaira he­lyezte. Uj korszak nyílt meg ezzel nemcsak a köztársaság megerősítése tekintetében, hanem egész politikai, társadalmi és gazdasági fejlődésünk­ben. Uj korszak, amely az ország összes építő erejének összefogását, nemzetgazdaságunk továbbizmosodá­­sát, ipari és mezőgazdasági termelé­sünk nagyarányú növekedését s az életszínvonalnak a békebeli fölé való emelkedését hozza meg számunkra. Nem is ünnepelhettük volna méltób­­ban a köztársaság harmadik szüle­tésnapját, mint ennek a biztató, új korszaknak a megnyitásával.

Next