Kis Ujság, 1949. május (3. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-28 / 123. szám

(2) Szombat, 1949 május 28 del felcserélése nem változtatja meg az összeget. Nekem azonban úgy tűnik, hogy a dolog lényege abban van, milyen sorrendben vizsgáljuk meg ezt vagy azt a problémát. A lényeg az, hogy az Ellenőrző Tanács kérdése nem alaki kérdés. Ez a kérdés elvá­laszthatatlan a német kérdés lé­nyegétől. Bevinnek arra az előző napi kije­len­ésére vánszolva, hogy a brit kül­ügyminiszter célszerűnek tartja a szövetséges ellenőrzésnek biztonsági kérdésekre csökkentését, Visinszkij ezt mondotta: „Váljon teljesen vilá­gos-e e tekintetben a nyugati hatal­mak állásfoglalása? Bevin tegnap 1949 május 25-én azt mondotta, hogy a németeknek „önmaguktól kell fej­­lődni­­k és nekünk csak azt kell biztosítanunk, hogy ne hozhassanak létre ismét valamilyen katonai po­tenciált, ne kezdjenek fegyverkezni stb.“ Kitartott amellett, hogy az ellenőrzésnek biztonsági kérdésekre kel korlátozódniok. Ismeretes azon­ban, hogy mindössze egy hónappal ezelőtt Ktevin az USA és Franciaország képviselőivel együtt Washington­ban egyezményt írt alá a három­oldalú egyezményről és a meg­szállási statútumról. E két egyez­ményben az ellenő­rzés feladatai­ról sokkal szélesebb körben van szó, mint biztonsági kérdésekről. Ha a megszállási statútum szövegével foglalkozunk, láthatjuk, hogy előírja a külkereskedelem, a valutaművele­tek, külföldi kapcsolatok a Német­ország által kötött nemzetközi egyez­mények, a német belügyek stb. ellen­őrzését. Mindez a megszállási statú­tumról és ellenőrzésről szóló három oldalú egyezmény második paragra­fusában van kikötve. Az említett kér­déseket csupán igen szabad értelme­zés esetén lehet a biztonsági kérdé­sek csoportjába utalni. Visinszkij emlékeztetett, hogy a németországi ellenőrző gépezet szer­vezeti szabályzata, amelyet az euró­pai tanácsadó bizottság 19­15 máju­sában dolgozott ki, továbbá a pots­dami egyezmény elég világosan meg­határozza a szövetséges ellenőrzés körét. A szovjet külügyminiszter ki­­mutatta, hogy a háromoldalú ellen­őrzés, amelyet a nyugati hatalmak Trizóniában létesítettek, egyáltalán nem szűkébb körű, mint az, amelyet az említett egyezmények előírtak. ..A különbség csak abban van, je­gyezte meg Visinszkij, hogy a meg­szállási statútum jó okiratok rossz kiadása.“ Azzal kapcsolatosan, hogy Acheson az Ellenőrző Tanácsban alkalmazott az egyhangúlag védelmező szovjet állásfoglalással a nyugati hatalmak álláspontját állította Szembe, akik állítólag a szótöbbség elve alapján létesítettek, háromhatalmi ellenőrzést,­­ Visinszkij ezt mondotta: A kérdé­sek eldöntése az egyhangúság alap­ján az egyenjogú és fennálló álla­mok részvételével megrendezett nem­zetközi értekezletek rendszeres mód­szere, ahol megegyezésre kell jutni, nem pedig szótöbbséggel döntést ki­erőszakolni. Nem lehet egyetérteni Achesonnal, aki az egyhangúság módszerét „alkalmazhatatlan mód­szernek“ végezte Mi helyesnek tartjuk a nemzet­közi értekezlet résztvevőinek egy­hangúságát szem előtt tartó mód­szereket. Visinszkij a továbbiakban meg­jegyezte, hogy­ a háromhatalmi ellen­őrzésről szóló washingtoni egyezmény ugyancsak egyhangú döntést ír elő a Németország lefegyverzésére, a Ruhr-vidék ellenőrzésére vonatkozó kérdésekben. Visinszkij Németország gazdasági helyzetéről A szovjet külügyminiszter ezután foglalkozott Németország gazdasági helyzetével. Rámutatott arra, hogy Nyugatnémetországban a létfenntar­tási költségek állandóan emelked­nek. 1948- b­an a létfenntartási jelző­szám 123 volt, az 19383-as 100-hoz viszonyítva. 1949-ben ez a szám 152- re emelkedett. A munkanélküliek száma az elmúlt öt hónapban a két é­s félszeresére szaporodott, ezzel szemben Keletnémetországban az ipari termelés állandóan emelkedik, a vasipar, a textilipar, az elektromos berendezések ipara és az optikai ipar meghaladja már az 1936. évi szín­vonalat. E fejlődés lehetetlen lett volna anélkül a segítség nélkül, ame­lyet a Szovjetunió Keletnémetország­­nak juttatott. Németország szovjet övezetében nincs költségvetési hiány — folytatta Visinszkij. Persze, vannak nehézsé­gek, különösen azért, mert az utóbbi időben a szovjet­ övezet nem kap sze­net és nyersanyagokat Nyugat-Né­­metországból. Ennek ellenére 1948- ban a szovjet övezet költségvetése 700 millió márka felesleggel zárult és az idén a költségvetési felesleg el­éri az egymilliárd márkát. Az adó­kat 30 százalékkal leszállították. Egészségvédelmi és közoktatási cé­lokra hatalmas és egyre növekvő összegeket fordítanak. Visinszkij beszámolója után Bevin szólalt fel röviden. A tanácskozást pénteken fél 4 órakor folytatják. Mit jelent Sanghaj elfoglalása? Nincs más hatalom Kínában, csak a néphadsereg — ír­ja a New York Herald Tribune A kínai népi hadsereg Sanghaj el­foglalása után rohamosan tört előre és elfoglalta a Jano-Ce és a Hoankho torkolati szögletében fekvő Vusung­­erődítményt. Ezzel mintegy 150 ezer főből álló Kuomintang-sereg harapó­fogóba került. A néphadsereg többi csapatai déli irányban nyomulnak előre. Sanghaj immár teljesen a felsza­badító csapatok birtokában van. A városban tartózkodó külföldi tudósí­tók egyöntetűen megállapítják a nagy különbséget a néphadsereg fegyelme­zett katonái és a fosztogató, romboló és gyilkoló Kuomintang hordák kö­zött. A Newyork Herald Tribune tu­dósítója leírja, hogy Sanghaj főbb utcáin vidám tüntető menetek vonul­tak fel A francia engedményes terü­leten is győzelmi menetet rendezett az ifjúság. Sanghaj bevételének az egész im­perialista sajtóban roppant vissz­hangja van. A Newyork Herald Tri­bune megállapítja, hogy Kínában nincs többé más hata­lom, csak a népi kormány. A Gausteista L’Aurore azt írja, hogy Sanghaj bevétele Nyugateurópa és az Egyesült Államok ázsiai presztí­zsének összeomlását jelenti. Sanghaj, Kína legnagyobb városa, amely hatmillió lakosával a föld­kerekség városai között a harmadik helyen áll, száz esztendővel ezelőtt még jelentéktelen halászfalu volt a Hoang-Pu-folyó torkolatánál, amely néhány mérföldre esik attól a hely­től, ahol a hatalmas Jang-Ce sárga hullámai a tengerbe ömlenek. Sangha­j felemelkedése Ázsia legnagyobb váro­sává, egy egész földrész kereskedelmi gócpontjává, akkor vette kezdetét, amikor angol hadihajók jelentek meg a kínai partok előtt és rommá lőtték a kínai parti városokat, hogy az európai gyarmatosítás szelleméhez híven kicsikarják a kínai kormány­tól az ópiumkereskedés mono­póliumát. Ez a háború, az úgynevezett „ópiumháború“, 1842-ben folyt le Anglia és Kína között és azzal az eredménnyel végződött, hogy a nan­­kingi békében a kínai kormány kénytelen volt öt kikötőt megnyitni az európai és amerikai kereskedelem előtt. Addig Kanton volt az egyetlen kínai kikötő, amely a gyűlölt fehér­­arcúak előtt nyitva állott. A nan­­kingi békében Kantonhoz csatlako­zott Amoy, Fucsu, Ning-Pu és Sanghaj. Mind a négy egyformán jelentéktelen halászfalu volt Hogy Sanghaj mégis kiemelkedett közülük és olyan csodálatos karriert futott be a hatmilliós világvárosig, annak köszönhette, hogy itt létesült az első úgynevezett engedményes negyed­, vagyis olyan városrész, amelyben a Mennyei Birodalom törvényei nem voltak érvényesek és amely tulajdon­képen nem kínai, hanem brit fenn­hatóság alatt állott. Mikor az ópium­­háború befejezése után egy eszten­dővel Kínában kitört a véres Taiping­­lázadás, a belső tartományokból a gazdag kínaiak egész serege mene­kült a Sanghaj újonnan létesült an­gol negyedébe, ahol biztonságban érezhette magát a nép haragjával szemben. Ezek a menekültek terem­tették meg a mai Sangháj alapját. Az angol koncesszió mellett 1849- ben egy francia engedményes ne­gyed is létesült, majd 1863-ban az amerikai koncesszió egyesült az an­gollal, egy úgynevezett „nemzetközi negyeddé". Azóta mind a mai napig két ilyen engedményes negyed állott fenn Sanghajban, a francia negyed és a nemzetközi negyed. Mind a kettő kivételes helyzetet élvezett annyiban, hogy a kínai bíráskodás egyikben sem volt érvényes, mind a kettőt választott városi tanácsok igazgatták, a nagyhatalmak konzul­jainak felü­gyelete alatt. Ez a kivételezett nemzetközi te­rület vált Kína kizsákm­ányolá­­sának központjává. Itt vásárolták össze angol, amerikai és francia kereskedők a Mennyei Bi­rodalom kincseit, selymet, gyapotot, teát, drága bőröket és prémeket, ola­jat, viszont Sanghaj volt a kapu, amelyen át az angol és amerikai gyáripar elárasztotta selejtes áruival a kínai piacot, amelynek roppant fel­vevőképessége aranyözönt zúdított a nyugati kereskedők kasszáiba. A ke­reskedelem roppant arányokban való fejlődése után csakhamar Sanghaj iparosodása is bekövetkezett. Nagy textil- és gépgyárak létesültek, ame­lyeket Santung és Klanszki tartomá­nyok szene táplált. A város lakossága rohamosan nőtt Már a 90-es évek végén egymil­lióra szaporodott, 1927-ben elérte a hárommilliót, 1942-ben a négy és félmilliót, 1948 végén pedig hatmil­lióra duzzadt. Már 1942 végén több mint három és félmilliárd dollárra becsülték az angol és amerikai érdekeltségeket Sanghaj bankjaiban és nagykeres­kedő-házaiban, a nemzetközi negyed valóságos amerikai jellegű várossá változott, húszemeletes felhőkarco­lókkal, modern luxusszállókkal, kü­lönös világ alakult ki Sanghajban, ahol a nyugati tőkés társadalom luxushajhászása a kínai alvilággal el­keveredett. Viszont annál szörnyűbb volt a nyomorúság, amelyben a kínaiak milliói éltek az ő város­negyedükben. Aki átlépte a francia engedmé­nyes terület határát és belépett a kínai negyedbe, úgy érezhette magát, mintha egyik világból gyalogszerrel a másik világba sétált volna át. Az egyik oldalon aranyözön, szédítő pazarlás és pocsékolás, felháborító luxus — a másikon milliók nyomora, koldusok tízezrei, szörnyű prostitú­ció és arcpirító kizsákmányolás. Minden ázsiai város a végtelek ta­lálkozópontja, Sanghaj azonban százszorosan az volt. Most a Szabad Kína népi hadsere­ge elfoglalta ezt a várost és vele nemcsak Kína, de egész Keletázsia legfontosabb ipari és kereskedelmi gócpontját. A monopóltökések, nagy­­kereskedők, fegyvercsempészek és ópiumcsempészek paradicsomának vége van. A nyomorúságban élő kí­nai dolgozók számára azonban ütött a felszabadulás órája. Nem csoda, ha a hatmilliós város utcáin leírha­tatlan ujjongás, harsonák szava, do­bok pergése boldog emberek kaca­gása fogadta a felszabadító hadsereg csapatait. Hajdan nem volt annyiféle hiva­talbeli orvos, mint mai napság a vármegyében. Hanem azé­k voltak hajdanában is tudósok, doktorok, kirurgusok és borbélymesterek, akik egyformán gyógyítottak és nem gyó­gyítottak s akiket a vármegye, ha szüksége volt az orvosi tudományra, egyformán megkérdezett. Akit a leg­közelebb ért, attól kért tanácsot. Egy pár esetet akarok felidézni, emlé­keimből, miként járt a régi vármegye a régi orvosokkal, a régi fizikusok­kal.* A híres Sobri Jóska meghalt ez­előtt hatvanöt esztendővel. A lápafői erdőszélben találkozott össze huszon­négy pandúrral, egy század ulánus­­sal s vagy százötven fegyveres hajtó­val. Neki is volt hat legénye, köztük az öreg Pap Andor s a fiatal Liliom Jancsi A csata eredménye nem lehe­tett kétséges. Az ulánusokat Beust kapitány ve­zette. Bátyja a későbbi Beust közös miniszternek, Sobri és társai sokáig lövöldöztek az ellenségre a fák mö­gül, mit Beusz utóbb megunt és ro­hamot vezényelt. A híres haramiave­zér szép aranyveretű Hunkár-puská­­val vette biztos célba a kapitányt, de mielőtt lőne, körülnézett. Látta, hogy Pap Andor és Liliom menekül­nek, négy más társa pedig összelőve­­vágva. Eldobta a pasát, kirántott egy pisztolyt s azzal magát agyonlőtte. Itt volt a közelben a járási kirur­gus is. Valami Durcsány nevű jámbor férfiú ki menten odament a csata színhelyére, hogy a sebesült, de még élő haramiákat keze alá vegye. Valami Szűcs nevű fiatal betyár azt mondta neki: — Hozzám ne nyúljon az úr, meg tudok én dögleni doktor nélkül is. Két golyó és három szurony járta keresztül s kardvágás is volt a fején és mellén egy csomó. A kirurgus mér­gesen szólt rá: — De hiszen gazember, akasztófán kell neked meghalnod. — Oda sem kell nekem doktor. Régi megyei orvosok Lefogták erővel, úgy bírt vele csak a kirurgus. — Hát ezzel mit csináljunk? — kérdi egyik csendbiztos a járási ki­rurgust, oda mutatva Sobri holttes­tére. — El kell temetni. Ügy lett. Eltemették boncolatlanul. Reggelre kereszt is volt a sírján, koszorú is a kereszten. A vármegye megnyugodott a dol­gon. Csak jó későre, miután a hely­tartó-tanács kérdezősködött, hívta fel a vármegye a járási kirurgust, hogy mit csinált Sobri holttestével, hol a boncolási jegyzőkönyv? A kirurgus azt felelte: „Minek utána mind közönségesen meggyőződtünk arról, hogy az isten­telen duhaj rabló maga magát egy pisztollyal agyonlőtte s ekként saját életét kioltván, érdeme szerint való gyalázatos véget ért, ennélfogva holt­testének felboncolása szükségesnek nem találtatott . Szinte lehetett egy kis igaza. * A szentgáli kanásznak egy kanász­­társa kettévágta egyik karját fejszé­vel. Sokáig tartott a gyógyulás, sokára tarthatták meg a végtárgyalást. —• Mit kívánsz orvosi költségre? — kérdi az alispán a bértett kanászt. — Semmit! — volt a feleleti — Mit kívánsz fájdalomdíjul? — Semm­it! — Mit kívánsz munkamulasztásért? — Semmit! Előre tart­ják a kanásznak a főor­vosi véleményt, mely három íven keresztül fejtegette, hogy minő nagy volt a seb, milyen életveszély szár­mazhatott volna belőle, mennyibe ke­rült az orvoslás. A kanász rá sem hederített, csak annyit mondott: — Beszélhet a doktor, amit akar, de azt ne mondhassa senki, hogy az én bérömet megfizette. S nem fogadott el semmit. 1934-ben késői fagy pusztított­a túl a dunai gazdaságokat. Vasvármegye elkezdett tűnődni, mi az oka a kései fagynak s lehetne-e az ellen mentő­­szert találni? Felhívták egyebek közt a vármegyei fizikust is: adjon e tárgy­ban indokolt véleményt. A fizikus véleménye az volt, hogy miután a kései fagy évenként össze­esik a kökényfa virágzásával, tehát azt nem idézheti elő más, mint a kökényfa. Ki kell tehát irtani a vár­megye területéről minden kökényfát s meg kell keresni az ország összes vár­megyéit, de főképpen a szomszéd vár­megyéket, hogy a kökényfát hasonló­képen irtsák ki mindenütt. Zala vármegyében nem kisebb em­ber, mint Deák Ferenc szólalt fel az indítvány elfogadása ellen. Veszprém vármegyében viszont akadtak tüzes szónokok, akik Vasvár megye átiratát pártolták. Végre fel­szólalt Kocsi Sebestyén Gábor tiszti­­ügyész, akinek elméssége később az országgyűléseken országos hírűvé vált: — Én pártolom — úgymond — nemes Vasvár megye közönségének átiratát s egyetértek a vármegyei fizi­kussal, sőt még meg is toldom az indítványt. Minekutána köztudomású ugyanis, hogy nálunk nyáron felette kevés eső szokott esni s az aszály sok kárt okoz s viszont, azt is tud­ja minden ember, hogy a tyúkszem két­­három nappal előre rendesen meg­érzi az eső bekövetkezését, ennél­fogva a nemes vármegye szigorú bün­tetést szabjon mindazon borbélyokra és kirurgusokra, nemkülönben ma­gánszemélyekre is, akik nyári időn a tyúkszemet kimetszik s ezáltal aszályt idézve elő, embertársaiknak sok nagy károkat okoznak. A nemes vármegye elnevelte ma­gát s ekként Vasvár­megye átirata el nem fogadtatott. (Eötvös Károly feljegyzéseiből) Hazafiak sorsa Tito rémuralma alatt A Tito-klikk rémuralmára jellemző az a tudósítás, amelyet a kanadai Torontóban megjelenő jugoszláv de­mokratikus lap, az „Eínség“ közöl. A lap Jugoszláviából származó ér­tesülése szerint Bianko Vukelicsot, az ottawai jugoszláv követség taná­csosát, akit Zágrábban tartanak fogy­­ságban, halálbüntetés fenyegeti Vukelics, aki a felszabadító hábo­rúban hősiesen harcolt Jugoszláviá­ban, később az ottawai követségre került, ahonnan azonban Titoék visszahívatták és bebörtönözték, mert felszólalat a Tito-klikk nacionalista és szovjetellenes politikája ellen. A lap jelentése szerint Vukelicset Zág­rábban magán­zárká­ban tartják és senki sem látogathatja meg. A hír nagy felháborodást váltott ki a Kanadában élő jugoszlávok kö­rében, akik szervezeteik útján több­­száz tiltakozó határozatot fogadtak el, követelve Vukalicsnek és a Tito-klikk­­áttal bebörtönzött többi jugoszláv hazafinak szabadonbocsátását. A matyó­baba és a népi hímzés a külföld kedvence A magyar iparművészeti és nép­­művészeti cikkek iránt nagy érdek­lődés nyilvánul meg a külföldön. A különböző vásárokon elsősorban az ezüst-ötvösmunkát, a bőrdiszmóárut, a matyóbabát és a népi hímzéseket keresik. A régi időkben alkalmi ex­portkörök bonyolították le a kivitelt oly módon, hogy olcsón vásárolták össze a kisemberektől a népművészeti cikkeket és azokat­ hatalmas ha­szonnal exportálták. Most meg­felelő árat fizetnek ezekért a cikkekért és a kivitel foko­zására megalakul az „ART­EX“ nemzeti vállalat, amelynek célja, hogy a magyar iparművészeti és nép­művészeti cikkeket elhelyezze a vi­lágpiacokon és a kisiparnak megfe­lelő ellenértéket fizessen munkájáért. A kisiparosság érdekképviselete, az OKISZ állandóan tartja a kapcsolatot a külkereskedelmi szervekkel, az Ál­lami Háziipari Rt. pedig gondoskodik arról, hogy a háziipar pontosan meg­kapja a munkájához szükséges nyers­anyagokat. Motorfecskendőkkel a cserebogarak ellen Svájcban igen nagy kárt okoztak a cserebogarak, ezért a svájci gazdák irtóhadjáratot indítottak ellenük. A régi eljárás, amely abból állott, hogy egyszerűen leszedték a cserebogarat a fáról, teljesen csődöt mondott, ezért most megindult a vegyi háború a cserebogarak ellen. Az egyik svájci vegyészeti gyár „Hexalo” nevű anyagot állít elő, amellyel a cserebogaraktól megszál­lott fákat és bokrokat bepermetezik. Ez az eljárás nagyon eredményesnek bizonyult. Egy területen, ahol ponto­san ellenőrizték az eljárás eredmé­nyét, három hét alatt aránylag kis területen 23 ezer cserebogár esett ál­dozatul az új eljárásnak. A kézifecskendők azonban elégte­lennek bizonyultak, mert azoknak a sugara nem, érte el a fák koronáját. Ennélfogva motorfecskendőket alkal­maztak, amelyekkel 40 méter magas­ságban is be lehet permetezni a fákat. Ezeket a motor­fecskendőket külön­leges ventillátorokkal kapcsolták össze, amelyek a fecskendőkben alkal­mazott vegyi folyadékot egészen finom részekre szórják szét, úgy hogy a fecskendő sugara ködszerű felhő­ként borítja be a fák koronáját. Ez­által nemcsak azt érték el, hogy a bogarakat elpusztító folyadékot­ min­denhová el tudják juttatni, de azt is, hogy az eljárás nagyon takarékos és olcsó. Egy veszedelmes üsnyőztető halála a Népligetben A népligeti bokrok között ma a hajnali órákban egy férfiholttestet találtak. A rendőri bizottság meg­állapította, hogy a népligeti holttest, Kavallier József 28 esztendős fia­talemberrel azonos. Kavallier többszörösen büntetett előéletű, veszedelmes alvilági alak volt életében. A rendőri nyilvántartó szerint 1945-ben egyike volt azok­nak, akik állandóan veszélyeztették a főváros közbiztonságát. Hírhedt vet­­kőztető volt, aki az éjszakai órák­ban kirabolta áldozatait és azoknak értéktárgyait pénzzé téve, nagylábon élt. Számos rendőri jegyzőkönyv tanúsága szerint nem egyszer bocsát­kozott tűzharcba a rendőrséggel, ezek során meg is sebesült, de el­fogni nem sikerült. Kavallier holttestét felboncolták s megállapították, hogy a veszedelmes bűnözőt régi szívbaja ölte meg. Vihar egy macska körül Tegnap este az Alpá­r út 3. számú házban nagy botrány játszódott le. A házban lakó Deli Lászlónénak már régen nem tetszett, hogy Bordás Gizella női szabó és Beregi Magdolna elárusítónő kedvenc macskájukat a hentesüzletből vásárolt húsokkal táp­lálják Deli „mama“ megbotránkozott a leányok macskájának nagyszerű „életmódja“ miatt s ennek többször kifejezést is adott. A leányok és De­line között annyira elmérgesedett a viszony, hogy többször éles összetű­zésre került sor. Tegnap azután ki­robbantak a szenvedélyek. Deline „megbízta“ fiát, Deli Lászlót, hogy vessen véget a leányok tűrhetetlen viselkedésének. Deli László — mint szófogadó gyermekhez illik — az esti órákban Bordás Gizellát és Beregi Magdolnát alaposan elpáholta. A ve­rekedés zajára összecsődült a ház népe s a leányokat megtépázva szed­ték ki Deli László kezéből. Bordás Gizella és Beregi Magdolna feljelen­tést tett a felbujtó anya és a vere­kedő Deli László ellen. A rendőrség megindította a vizsgálatot a házi per­patvar ügyében.

Next