Kis Ujság, 1949. május (3. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-14 / 111. szám

A Független Kisgazda Párt központi lapja Főszerkesztő: Doki István — Felelős szerkesztő: Antalffy Gyula Két fontos jogszabály a kiskereskedelem érdekében A mafyfymatyót amtoÜimis>z~^císsddei I megkönnyebbülés és remény napja Európa számára — írja a Times Berlin forgalma a nyugati övezettel teljes erővel megindult. Az újságírók jelentései szerint remélik, hogy a teheráru forgalom rövidesen eléri a napi 8000 tonnát, vagyis a zárlat előtti rendes napi adagot. A nyugati övezetekben elrendelték a teljes gázszolgáltatást, miután a zárlat feloldásának következtében most már elegendő szén érkezik Berlinbe. Londonban örömmel és megkönynyebbüléssel üdvözölték a berlini zárlat megszűnését Különösen biztató jelnek tekintik azt az előzékeny és barátságos magatartást, amelyet a szovjet tisztek az utolsó forgalmi akadályok elhárításának alkalmával tanúsítottak. A Times berlini levelezője különösen kiemeli, milyen előzékenyek és barátságosak voltak az őrhelyükön szolgálatot teljesítő szovjet tisztek és katonák. A Times különben vezércikkében azt írja, hogy a zárlat feloldásának napja a megkönnyebbülés és remény napja Európa számára. Ugyanilyen hangnemben foglalkozik a zárlat feloldásával az egész angol sajtó és még a Daily Express is elismeri, hogy a németországi zárlat megszüntetése a Szovjetunió békepolitikájának sikere. A berlini demokratikus sajtó megállapítja, hogy csalódtak számításaikban azok, akiknek Berlin megért volna egy háborút, viszont a korlátozások megszüntetésének napján kiemeli egy össznémet tanács felállításának fontosságát. A Berliner Zeitung azt hangoztatja, hogy a keleti övezetben mindig élt a német egység megteremtésének vágya. Az egész német nép azt kívánja, hogy Németország egysége ismét helyreálljon Az angol alsóház csütörtökön Bevitt külügyminiszter előterjesztésének alapján elfogadta az Atlant Egyezményt. Megelőzőleg több munkáspárti és kommunista képviselő kérdéseket tett fel Bevinnek. Platts-Mills Független Munkáspárti képviselő az angol kormánynak Magyarországhoz, Bulgáriához és Romá a berlini forgalom napjáról mához intézett jegyzékével kapcsolatban azt kérdezte a külügyminisztertől, nem gondolja-e, hogy jobb volna abbahagyni a keleteurópai országoknak ilyen ostoba kihívását. A külügyminiszter nem felelt a kérdésre. Piratin kommunista képviselő azt tette szóvá, hogy miért tartózkodott Anglia képviselője az ENSZ ülésén a szavazástól, mikor azt a javaslatot tárgyalták, hogy az ENSZ tagállamai ismét nagyköveteket küldhetnek Madridba. Bevin először kerülgette a választ, őszinte „harmadikutas” választ adott. Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy két évvel ezelőtt visszahívta Anglia nagykövetét Madridból, mert ez a döntés egyik állam érdekeit sem szolgálta. Egy másik képviselő arra célozva, hogy amerikai hatóságok angol állampolgárok útlevelének láttamozását azoknak politikai állásfoglalásuktól tették függővé, azt a kérdést tette fel, vájjon az angol hatóságok hány esetben tagadták meg amerikai szenátoroktól vagy képviselőktől az útlevélláttamozást, mire Bevin kénytelen írolt elismerni, hogy ilyen eset nem fordult elő. A kellemetlen kérdések sorozatának végül a Házelnök vetett véget. Interpellációk pergőtüzében állott az angol kormány a Lordok Házának legutóbbi ülésén is, de ezek az interpellációk egészen más jellegűek voltak, mert az angol főrendek nemcsak azt követelték, hogy a brit zónában fejezzék be a háborús bűnpereket, hanem azt is, hogy a kormány vizsgáltassa felül a már megszabott ítéleteket. Az interpellációk rohamát a chichesteri püspök indította el, aki a Mindszenty-ügyben a leghangosabb és legbuzgóbb angol tiltakozók egyike volt. Őeminenciája ez alkalommal általános amnesztiát követett a háborús bűnösök számára. Henderson külügyi államtitkár igyekezett megnyugtatni a háborús bűnösökért aggodalmaskodó püspököt és a lordokat. Kijelentette, hogy a németországi angol bíróságok 1948 szeptember 1-e óta nem folytattak le újabb háborús bűnpereket és már megindulásának csak egyetlen egy bűnpert fognak tárgyalni, Mannstein tábornagy ellen, aki a legvéresebbként náci tisztek egyike volt és a lengyel néppel szemben a legszörnyűbb bűnök sorozatát követte el. Persze akadt olyan főrend is, Lord Simon, aki még a Mannstein ellen lefolytatott bűnpert is helytelenítette, mire Jewist lordkancellár azzal nyugtatta meg a háborgó főrendi kedélyeket, hogyha nem is lehet elejteni a Mannstein tábornagy elleni vádat, az eljárást a „nagy angol hagyományokhoz méltóan“ fogják lefolytatni. Ausztriában általános felháborodást kelt az osztrák kormány törvényjavaslata, amelynek értelmében június 1-től lényegesen felemelik a legfontosabb élelmiszerek árát, megdrágítják a posta- és vasúti díjszabást, valamint a szenet és emelik a forgalmi adót. A gyárakban és üzemekben nyomban tiltakozó gyűléseket rendeztek ez ellen a javaslat ellen, amelyről általában az a vélemény, hogy a dolgozók életszínvonala ellen intézett merénylet. Bécs belvárosának utcái megteltek tüntetőkkel. A rendőrség sietve kordont vont az épület körül, ahol a Szakszervezeti Tanács vezetősége ülésezett, a tüntetők azonban áttörték a rendőrkordont, az épület elé vonultak és viharosan követelték, hogy az elnökség fogadja őket. Böhm, a Szakszervezeti Tanács egyik szociáldemokrata vezetője megtagadta a küldöttség meghallgatását, míg a Tanács kommunista csoportjának egyik tagja ígéretet tett, hogy a kommunista csoport mindent el fog követni a munkásság jogos követeléseinek érdekében. A tömeg még órák hosszat tüntetett az utcán, majd teljes rendben feloszlott. A szakszervezeti ülésen azonban az éjszakai órákig tartott a vita, míg végülis a szociáldemokrata többség határozatot fogadott el, amely kimondja a hozzájárulást a kormány javaslatához. Ezzel természetesen még nem ért véget a harc. Az osztrák munkásság el van szánva, hogy szembeszáll a törvényjavaslattal. T 14 A Népfronttal a békéért EGNAP ÉJSZAKA óta visszatért az étet Európa legbetegebb testrészébe, Berlin nyugati övezetébe. S ha ezzel még nem is jutottunk túlságosan messzire az általános gyógyulás útján, de bizonyságot kaptunk az egyetlen helyes gyógymód erejéről. Világossá vált, hogy csakis a béke hozhat gyógyulást. Az a szilárd és következetes békepolitika oldhatja meg Európa problémáit, amelynek alkalmazása elől oly állhatatosan kitértek eddig a nyugati hatalmak, de amely végülis erősebbnek bizonyult a háborús uszítók minden mesterkedésénél Ebben a megállapításban a hangsúly azon van, hogy „a békepolítika erősebbnek bizonyult“. Tehát nem a természetében rejlő humanitással és igazsággal győzött, hanem azoknak az erőknek latbavetésével, amelyeket a Szovjetunió és a népi demokráciák következetes magatartása mozgósított az egész világon. A berlini kérdés megoldása nem csupán határozott lépés a béke útján, de nyílt beismerése annak, hogy a háborús feszültség ébrentartása még a legképtelenebb és legerőszakosabb eszközök alkalmazása mellett is kudarcra van ítélve, ha a béke erői megmozdulnak. A „New York Times“ megírja most, hogy a berlini légihíd 170 millió dollárjába került tíz hónap alatt Amerikának. Tehát akkor, amikor az egyre növekvő munkanélküliségi■hullám és a farmerkrízis az amerikai dolgozók millióit teszi kenyörtelenné, a kormány „külpolitikai bűvészmutatványokra*s 170 millió dollárt költött. De ez persze csak egy kirívó részlete a képtelenségek bonyolult rendszerének, amelyre az imperialisták külpolitikája felépül s amelynek egyre gigászibb arányokban emelkedő költségeit az amerikai adófizetők zsebéből húzzák ki. A DÖNTŐ KÉRDÉST, amelyben most már állást kell foglalnia az amerikai kormánynak, Wallace fogalmazta meg a legvilágosabban: vagy Truman úgynevezett szociális programjának a „Fair Deal Programm“-nak a megvalósítására fordítja minden erejét az amerikai kormány — vagy az Atlanti Egyezményhez kapcsolt európai fegyverkezési programot valósítja meg. A kettő egyszerre nem megy. Ez pedig magyarán szólva annyit jelent, hogy ha Amerika következetesen végig akarja vinni azt a politikát, amely a háborús feszültség ébrentartásával együtt jár, akkor számolnia kell az amerikai gazdasági viszonyok leromlásával, az állam pénzügyi egyensúlyának felborulásával, a dolgozó tömegek nyomorúságának növekedésével, csak azért, hogy fegyvert szállítson olyan európai kormányoknak, amelyek szembefordultak népeik békeakaratával. Ennek a politikának irrealitása ma már nem csupán az egyszerű amerikai adófizetők számára kézenfekvő, de hovatovább a vezető tényezők is kénytelenek tudomásul venni. Lassan-lassan ráeszmélnek arra, hogy a háborús politika lyukas zsákjába öntik a milliárdokat, az amerikai nép életerejét, ami számukra nem lenne túlságosan fájdalmas, de a nagytőke profitját is, amire viszont annál érzékenyebben reagálnak. Azok, akik az amerikai politikát irányítják, a nagytőkének ezen az érzékenységén keresztül váltak fogékonnyá a békepolitika iránt. Rájöttek arra, hogy azok a dollármilliók, amelyeket a háborús politika céljaira fordítanak, semmivé lesznek, hasznavehetetlen ócskavas válik belőlük. A béke erőinek hatalmas megnyilatkozásai összemorzsolták a háborús politika esélyeit. EZ A VILÁGPOLITIKAI fordulat, amelynek első látható jele a berlini kérdés megoldása és a május 23-ra kitűzött négyhatalmi tanácskozás, a békefront nagy győzelme a „hidegháborúban“ mozgósított imperialista erők fölött. Ezt nemcsak mi állapítjuk meg, de a nyugati sajtó is hol burkolt, hol nyílt formában kénytelen beismerni, hogy a hideg háborút megállították. Nem mi találtuk ki a „hideg háború“ gyűlöletes fogalmát, hanem a nyugati sajtó, most ők írnak „fegyverszünetről“ és „hideg békéről“ Ezek nemcsak publicisztikai szellemességek, ez a vereség beismerésének a „rugalmas elszakadás“ frazeológiájára emlékeztető megfogalmazása. Nem titok, hogy a szovjet sajtó és a népi demokráciák lapjai sohasem igyekeztek eltussolni a tényeket és sohasem erőlködtünk azon, hogy elmés formulákba burkoljuk a valóságot. A világ haladó erői nyíltan felismerték a háborús uszítás veszélyét és nyíltan is beszéltek róla A békefront összekovácsolása és a mögötte sorakozó milliók mozgósítása nem is lett volna máskép elképzelhető. A világ népei megértették, hogy miről van szó, megértették, hogy a háborús uszítás megfékezése a békefront szilárdságán, egységén és politikai erején fordul meg. Ezt az erőt vetettük latba és ennek az erőnek latbavetése kényszerítette ki a nyugati hatalmaknál a háborús politika kockázatának józanabb mérlegelését és a hidegháború megállítását. De amilyen nyíltan beszéltünk a béke fenyegetettségéről, ugyanolyan nyíltan meg kell mondanunk, hogy mi nem „hideg békét“ akarunk. Amire a nyugati sajtó gondol, amikor „hideg háború“ helyett „hideg békéről“ ír, csak árnyalatokban különbözik mindattól, ami eddig feszültségben tartotta a világot. Ha a béke erőinek készenléte csak egy percre meglazulna, ha csak hajszálnyi rés támadna a békefront tömör falán , a hideg béke menthetetlenül átcsapna újból a hidegháborúba. A béke erőinek készenléte tehát soha olyan döntően fontos nem volt, mint most, amikor a békepolitika első sikereit kiharcolta. A most következő hónapokban kell eldőlnie, hogy a nyugati hatalmak a hideg békéből újból a háborús uszítás, vagy a valódi béke felé tájékozódnak-e? Nem kétséges, hogy a további sikereket, a valódi béke megalapozását, azoktól az erőktől remélhetik a világ békeszerető népei, amelyekkel kivívtuk a kezdeti sikereket, tehát a béke erőinek további fokozott mozgósításától, a béke front szilárdságának és megbonthatatlanságának továbbfejlesztésétől. A magyar népi demokrácia kivette részét a béke erőinek mozgósításából. A magyar nép megértette, hogy számunkra a béke nem üres jelszó, vagy holmi szép elvont eszme, hanem felemelkedésünk, szabadságunk és függetlenségünk szilárd alapja. Amikor tehát a Népfront arra szólítja fel népünket, hogy május 15-én felvonuljon a béke oldalán, mindenkinek éreznie kell, hogy a világban folyó nagy küzdelemben, a béke és a háborús uszítás közötti harcban kell megmozdulnia népünknek, a béke frontjának szilárdságáért kell helytállnunk. A történelem nagy döntéseit érlelik ezek a napok és a magyar dolgozók millióinak részt kell venniök e döntésekben, részt kell venniök a béke oldalán, a haladás, a szabadság s örök emberi igazságok szellemében. Még két nap és az urnák előtt állunk. Ne feledjük, hogy a világbékeszerető milliói ezen a napon Magyarország felé figyelnek. Állítassunk erőt a béke oldalán, kiáltsuk egységesen és harsányan a világ hatalmai felé: A magyar nép békét akar! Mutassuk meg, hogy ebben az akarásban a magyarság elválaszthatatlanul összeforrt a Népfronttal, a béke erőinek letéteményesével P. F.