Kis Ujság, 1949. július (3. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-02 / 151. szám

Ára 60 fillér Legújabb Totó-jelentések Szombat, 1949 július— A Független Kisgazda Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Antsilffy Gyula Világpolitikai jelentőségű V­isinszkij -nyilatkozat Andrej Visinszkij, a Szovjetunió külügyminisztere, hosszabb nyilatko­zatot tett Pravda és az Izvesztija tu­dósítóinak a pár­ti értekezletről. Visinszkij nyilatkozatában min­denekelőtt ismertette az értekezlet napirendjén szerepelt két kérdés, a német és az osztrák kérdés előzmé­nyeit. Emlékeztetett arra, hogy az előző két értekezlet, amelyen a né­met kérdést megvitatták, eredmény­­telen­ maradt, mert a nyugati hatalmak kormányai nem mutattak hajlandóságot a német kérdés megoldására és a német békeszerződés előkészíté­sére. Visinszkij rámutatott arra, hogy a nyugati hatalmak mindenképpen igyekeztek elhúzni a német kérdés megoldását és igyekeztek felhasználni az így kialakult bizonytalanságot. Már 1916-ban, mikor a nyugati kor­mányok Németország kettészakítására vettek irányt, arra törekedtek, hogy Ez az irányvonal kezdettől kudarc­ra volt ítélve, mert ellentmond Németország történelmi fejlődésének, és mert Európa minden demokratikus országa, valamint az egész világ demo­kratikus körei elítélték. Ennek elle­nére a három nyugati kormány, mint ez a párisi külügyminiszteri értekez­leten lelepleződött, nem adta fel a reményt, hogy folytassa az úgyneve­zett „erős kéz“ politikáját és így érjen el eredményt. Ez volt az értelme annak az emlékiratnak, amelyet Acheson, Benin és Leit­union a szovjet küldöttségnek a német egységre vo­natkozó javaslatára válaszul előter­jesztett és ezt a célt szolgálták a nyugati külügyminisztereknek azok a javaslatai is, amelyek arra irányultak, hogy rákényszerítsék a másik tár­gyaló félre a német kérdéssel kapcso­latos antidemokratikus terveiket. — A három nyugati kormány — mondta ezután Visinszkij — nem gondolt kevesebbre, minthogy Német­ország keleti övezete egyszerűen csat­lakozzék a bonni alkotmányhoz, fo­gadja el a megszállási szabályzatot és rendelje alá magát a három nyu­gati kormány diktátumának. A há­rom nyugati kormány teljesen sza­badkezet kívánt magának minden Németországot illető kérdésben. Azoknak a szóvirágos frázisoknak ellenére, amelyekkel az Egyesült Államok, Nagybritannia és Francia­­ország külügyminiszterei „a néme­tek számára széleskörű beleszólást kívántak ügyeik intézésébe, a három nyugati küldöttség a korlátlan megszállási szabályzat bevezetése mellett foglalt állást, ennek minden következményével együtt, kezükbe kaparintsák Nyugat-Német­­országot és felhasználják demokrácia­­ellenes imperialista céljaiknak, ki­rívó ellentmondásban a potsdami egyezménnyel. Ezután ismertette azokat az intéz­kedéseket, amelyeket a nyugati ha­talmak kormányai az utóbbi három év alatt foganatosítottak, hogy meg­erősítsék Németország kettészakítását és Németország nyugati övezeteit fel­használhassák terjeszkedő terveik megvalósítására. Ezek az intézkedé­sek világosan mutatják, milyen mesz­­szire mentek a nyugati hatalmak kor­mányai azoknak a kötelezettségeknek a megszegésében, amelyeket a német kérdéssel kapcsolatban a potsdami egyezmény alapján vállaltak, annak ellenére, hogy a német kérdés és a német béke­szerződés nemcsak a német nép­nek, hanem minden tartós bé­kére törekvő népnek fontos ér­deke.­­ A nyugati külügyminiszterek ezt a programot akarták megvalósítani a párisi értekezleten. De ez nem sike­rült nekik. Nem sikerült a szovjet küldöttség szilárd álláspontja miatt. A három nyugati küldöttség kísér­lete a szovjet javaslatokkal szemben előterjesztett indítványokkal ered­ménytelen maradt. Az Egyesült Álla­mok, Anglia és Franciaország kül­ügyminisztere kénytelen volt más megoldást keresni a német kérdés­ben. Visinszkij ezután hangsúlyozta, hogy a három nyugati hatalom kül­döttségének azért kellett más kiutat keresnie, mert ők is átlátták, hogy a német kérdésben követett irányvona­luk megvalósíthatatlan. Erről termé­szetesen semmiképpen sem lehet el­mondani, hogy megerősítette a nyu­gati hatalmak németországi politiká­jának „helyességét“, mint ahogy ezt az Egyesült Államok hivatalos körei a külügyminiszteri értekezlet ered­ményeivel kapcsolatos megnyilatko­zásaikban bizonyítani igyekeztek. — Valójában­— mondása nyilatko­­kozatában Visinszkij — a párisi értekezleten a német kérdésben elért megegyezés ko­moly különbségeket mutat az eredeti angol, francia, amerikai javaslatokkal és tervekkel szem­ben. Ha figyelmesen elolvassuk az ülés­szak végén kiadott hivatalos közle­ményt, nem nemhez meglátni a négy miniszter által elfogadott komüniké­­ben azoknak a javaslatoknak az alap­eszméit, amelyeket a szovjet küldött­ség már az ülésszak munkájának első napján a külügyminiszterek ta­nácsa elé terjesztett, dés aláírását követőleg egy éven belül. 2. Állítsák helyre a németországi Ellenőrző Tanácsnak tevékenységét, mint a németországi legfőbb hatal­mat gyakorló szervet a korábbi ala­pon. 3. A berlini szövetségesközi pa­rancsnokság helyreállítása az egész várost érintő igazgatási intézkedések egybehangolására, a város igazgatá­sára és Berlin normális életének biz­tosítására. 4. A keleti és nyugati övezetekben jelenleg létező német gazdasági szer­vek alapján egyetemes német állam­tanács megalakítása, amely gazdasági és igazgatási központként Németor­szágban kormányzati funkciókkal rendelkeznek a gazdasági és állam­építéssel összefüggő kérdésekben, az Ellenőrző Tanács legfelsőbb hatalmá­nak megőrzése métátt .- Az egységes berlini városi igaz­gatás helyreállítása, amely 1947-ben szűnt meg, a nyugati megszálló ha­tóságok külön cselekményei követ­keztében. 6. Egységes valuta bevezetése Ber­linben annak a négyhatalmi meg­egyezésnek alapján, amely az 1948 augusztus 30-án az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Anglia és Francia­­ország között jött létre arra vonat­kozólag, hogy Berlinben a szovjet övezet német márkáját vezetik be egységes pénznemként, a nyugati márkát pedig kivonják a berlini for­galomból. A szovjet küldöttség javaslatának részletes ismertetése után megálla­pítja Visinszkij, hogy ezek a javasla­tok szilárd ellenállásra találtak a há­rom nyugati külügyminiszter részé­ről. Még azt a javaslatot sem fogad­ták el, hogy fejezzék be a német békeszerződés előkészítésének el­járási módozatait megállapító mun­kát. — Az elmondottakból világos — mondja Visinszkij —, hogy a a Szovjetunió a német kérdés­ben következetesen kitartott elvi álláspontja mellett, amely teljesen megfelel a potsdami egyezménynek és visszautasít min­den kísérletet, amely arra irányult, hogy a német kérdésben eltérjenek a potsdami döntésektől. Ennek eredmé­nyeképpen a három nyugati küldött­ség kénytelen volt megváltoztatni irányvonalát. Kénytelenek voltak más alapokat keresni egyes Németorszá­got érintő kérdések rendezésére, mint azok az alapok, amelyre említet em­lékiratok felépültek. Ilyen alapnak bizonyultak végeredményben a szov­jet javaslatok. Bármennyire igyekszik is a három nyugati kormány tagadni, tény ma­rad, hogy a négy külügyminiszter megegyezése alapján kiadott hitvata­­los közlemény a szovjet javaslatok szellemén épült fel. Ezt igazolja a kommüniké második pontja, amely kimondja, hogy „a megszálló ható­ságok a miniszterek ama szándéka alapján, hogy folytassák erőfeszíté­seiket Németország gazdasági és poli­­tikai egységének helyreállítására, együttesen fognak tanácskozni Ber­linben négyhatalmi alapon. E mellett szólnak a kommüniké más pontjai is. Ezek a pontok világosan mutat­ják, hogy a három nyugati külügyminisz­ter eltért korábbi álláspontjától, amely abban állott, hogy Szov­jetunió részvétele nélkül oldják meg a német kérdést. Most szükségesnek tartották, hogy négyhat­almi konzultációról állapod­janak meg a német kérdésre vonat­kozólag a háromhatalmi konzultáció helyett, amelyet az utóbbi két évben alkalmaztak, durván megszegve a potsdami egyezményti­niszterségének tisztségétől és cserélték fel más miniszterrel. — Úgy gondolom — mondja Vi­sinszkij —, hogy éppen a Marshall­­terv sikertelenségében kell látnunk egyik okát annak, hogy a párisi ülés­szakon a három nyugati külügymi­niszter eltért eredeti, úgynevezett „erőskezű“ politikájától. Meghátráltak a nyugatiak a német kérdésben Milyen rendezést javasolt a Szovjetunió? Kiemelte, hogy a szovjet küldött­ség álláspontját az a törekvés hatá­rozta meg, hogy meggyorsítsa a né­met kérdés rendezését, az a cél, hogy helyreálljon Németország egysége, mint békeszerető és demokratikus államé és előkészítsék a potsdami elvek alapján a Németországgal kö­tendő békeszerződést, ami a nem­zetközi együttműködésnek és a né­pek biztonságának egyik legfonto­sabb feltétele. A Szovjetunió szilárdan és kö­vetkezetesen kitartott és kitart a potsdami egyezmény mellett, Né­metország gazdasági és politikai egységének helyreállítása mel­lett és egy békeszerető és demo­kratikus Németországnak a lét­rehozása mellett. Kitart amellett, hogy Németország­nak vissza kell adni a szabad és egyenlő jogú, békeszerető nemzete­ket megillető jogokat. Ismertette ezután a szovjet kül­döttség javaslatait, amelyek a követ­kezők voltak: 1. Haladéktalanul elő kell készí­teni a Németországgal kötendő béke­­szerződést azzal, hogy a békeszerző­dés tervezetében mondják ki a meg­szálló csapatok kivonását a szerző Mit mondott Acheson és mi az igazság Visinszkij ezután Acheson június 23-án tett sajtónyilatkozatával foglal­kozott, amelyben az amerikai kül­ügyminiszter azt állította, hogy az Egyesült Államok erőfeszítései arra irányulnak, hogy a németeknek „sza­badságot adjon saját ügyeik intézésé­ben“, „gyengítse a megszálló ható­ságok ellenőrzését“, és hogy a Szov­­jetúnió állítólag „nem mer ilyen mó­don eljárni“ . Ez az állítás azonban komoly­talan és minden alapot nélkülöz — mondja nyilatkozatában Visinszkij. Ha úgy állana a dolog, ahogyan Acheson mondotta, akkor mivel le­hetne megmagyarázni, hogy ő és nyugati kollegái határozot­tan ellenezték a szovjet küldött­ségnek mindazokat a javaslatait, amelyek éppen arra irányultak, hogy helyreálljon Németország egysége és a németek szabadsá­got kapjanak saját ügyeik inté­zésében? Talán nem az amerikai külügyminisz­ter és az őt támogató angol és fran­cia miniszterek utasították el a szov­jet küldöttség javaslatát, hogy a nyu­gati és keleti övezetekben létező né­met gazdasági szervek alapján alapít­sanak egyetemes német államtaná­csot? Talán nem ők utasították el a szovjet küldöttségnek azt a javasla­tát is, amely azt ajánlotta a keleti és nyugati övezetek német gazdasági szerveinek, hogy hozzanak létre egy­­ koordinációs gazdasági szervet? Nem ők utasították-e el azt a szovjet javaslatot, hogy állítsák helyre az egységes berlini közigazgatást, vala­mint azt a szovjet javaslatot is, amely azt ajánlja a keleti és nyugati öveze­tek vezető gazdasági szerveinek, hogy létesítsenek gazdasági képviseleteket, többek között annak érdekében, hogy fejlesszék a német szervek kereske­delmi és általában gazdasági tevé­kenységét? Végül nem a nyugati kül­döttségek vetették-e el a Szovjetunió­nak azt a javaslatát, hogy készítsék elő a Németországgal kötendő béke­­szerződést és rövid határidőt szabja­nak a megszálló csapatok Német­országból való kivonására? — Hogyan engedhette meg magá­nak Acheson e vitathatatlan tények világánál, hogy a nyilvánvaló igaz­sággal szemben kijelentse: az Egye­sült Államok arra törekszik, hogy a németeknek „szabadságot adjon saját ügyeik intézésében“, a Szovjetunió pedig állítólag­ nem kíván a németek­nek ilyen szabadságot adni? Achesonnak arra a kijelentésére vonatkozólag, hogy a magyarázatot arra, ami Párisban történt, a nyugat­európai újjáépítésben elért sikerek­ben kell keresni. Visinszkij megálla­pította, hogy nem a Marshall-terv sikereiről, hanem annak sikertelensé­géről kellett volna beszélni. Ha a Marshall-terv sikeresnek bizonyult volna, akkor meg kel­lene magyarázni, hogy e terv szerzőjét miért fosztották meg az E­gyesült Államok külügyei­ Az osztrák kérdésről Az osztrák szerződés kérdésére vo­natkozólag megállapította Visinszkij, hogy eddig az osztrák kérdésben való megegyezésnek éppen a Szovjetúnió törvényes jogainak a három nyugati kormány részéről történt elutasítása volt a fő akadálya. Megállapította Visitw­rkij továbbá, hogy az osztrák szerződésről szóló megegyezéssel más fontos kérdések is rendeződtek, ame­lyet Jugoszlávia és Ausztria között jelentettek vitás kérdéseket Jugo­szlávia gazdasági érdekeit biztosítot­­ták azáltal, hogy átadják neki a jugo­­szláv területen lévő osztrák tulajdo­nokat. Biztosították az osztrák terü­leten lévő szlovén és horvát nemzeti­ségek jogainak védelmét is. Ami Jugoszláviának Ausztriával szemben emelt területi igényeit, illeti, Visinszkij kijelentette, hogy Jugoszlávia képviselői már két évvel ezelőtt titkos tárgyaláso­kat folytattak a Szovjetúnió háta mögött Anglia megbízottai­­val, de nem tudtak semmiféle engedményt sem elérni. Világos, hogy a szovjet kormány nem vállalhat magára semmiféle felelős­séget ilyen, kulisszák mögötti tárgya­lások következményeiért. — A külügyminiszterek tanácsa párisi ülésszakának eredményéről beszélve — mondotta Visinszkij — rá kell mutatni a legfontosabb ered­ményre: ez annak a politikának kétségtelen sikertelensége, amely Németor­szág kettészakítására, a nemzet­közi kapcsolatok kiélezésére irá­nyul és kétségtelen sikere annak a politi­­kai irányvonalnak, amely Németor­szág egységének helyreállítására,, a nemzetközi kapcsolatok megjavítá­sára, a nemzetközi együttműködés megvalósítására irányul.­­ Ami a párisi ülésszak összehí­vását előkészítő feltételeket illeti, ebben az ügyben, mint ismeretes, bizonyos kölcsönös engedmények történtek, mind a három nyugati kormány, mind a szovjet kormány részéről A szovjet kormány kijelen­tette, hogy kész megszüntetni a közlekedési és egyéb korlátozásokat, ha a három nyugati kormány a ma­ga részéről hozájárul saját közleke­dési és egyéb korlátozásainak meg­szüntetéséhez, lemond a négy kor­mány együttműködésének bojkottjá­­ról és hozzájárul a külügyminiszte­rek tanácsának helyreállításához. — A három kormány belement ezekbe az engedményekbe. Úgy gondolom —­ fejezte be nyi­latkozatát Visinszkij külügyminisz­ter —, hogy a továbbiakban is szük­ség lesz bizonyos, a potsdami egyez­mény alapelveivel összeegyeztethető k­ölzsönöt engedményekre

Next