Kis Ujság, 1949. december (3. évfolyam, 279-304. szám)
1949-12-25 / 300. szám
OKMÁNYOK ÉS ADATOK a második világháború előzményeiről Több, mint félszáz olyan könyv jelent meg a felszabadulás óta Magyarországon, — jórészt a Szira kiadásában — amelyek a két világháború imperialista érdekeltségeinek csúnya játékait világítják meg, ezek a könyvek megvilágítják a dolgozó nép számára a világbéke, és a haladás nemzetközi ellenségeinek timtészetrajzát s egyben éles fegyvert adnak a dolgozók kezébe, önmaguk védelmére. Bebizonyítják, hogy bármilyen erősnek is látszik ma még a nemzetközi imperialisták hatalma, mégsem elég erős ahhoz, hogy egy újabb, egy harmadik világháborút sikerüljön kiprovokálni. Ilyen megvilágító erő és éles fegyver a magyar nép számára a Szovjetünk külügyminisztériuma által közzétett dokumentációs anyag, amelyet „Okmányok és Adatok a második világháború előzményeiről” címen most magyar nyelven két vaskos kétésben adott ki a Révai-vállalat. Ennek a könyvnek az előzményei kapcsán tudni kell, hogy az imperialisták nemcsak fegyverekkel szoktak fenyegetni és zsarolni, de diplomáciai eszközökkel is. Diplomáciai zsaroló eszközzel akarták megtoldani atomzsarolásaikat is, amikor azt hirdették, hogy felkutatják a német nácik titkos levéltárainak maradványai közt a Szovjetunió ellen szóló állítólagos adatokat. ígéretükkel adósok maradtak és mindvégig adósok is maradnak, mert semmiféle fortéllyal nem tudják elhitetni, semmiféle dokumentummal nem tudják alátámasztani, hogy a Szovjetúniónak valamilyen köze is lett volna a második világháború keletkezéséhez. A Szovjetúnió eleve akadályozója s ellenzője volt a második világháborúnak éppúgy, mint ahogyan elkövet most is mindent a béke védelmében. S amint az imperialisták atomfegyveres zsaroló kísérlete visszafelé sült el, úgy a beígért okmányokkal való fenyegetés is pontosan visszájára sikerült. A szovjet Vörös Hadsereg győzelmes németországi hadjárata során Hitler külügyminisztériumának és diplomáciájának jelentős okmányai jutottak a Szovjetúnió birtokába. Ezek az okmányok azonban csakis a béke mai ellenségeire nézve lehetnek kompromittálók. Azokra a nyugati hatalmakra, amelyek segélykezet adtak Hitler uralomra jutására, a kis népek leigázására. Az Okmányok és Adatok két vaskos kötetben minden dokumentum élénken bizonyítja Anglia és Amerika uralkodó rétegeinek és kormányainak nagy bűneit, amelyeket a világ ellen elkövettek azzal, hogy Hitlert uralomra segítették s még uralmában is kitartóan igyekeztek támogatni. Amikor Hitler uralomrajutásával a német imperializmus új s minden eddiginél veszedelmesebb fajtáját segítették uralomra, tették ezt azért, hogy eszközül használhassák fel Hitleriket a Szovjetúnió ellen. Még a háború küszöbén sem a fasiszta Németország megsemmisítése volt a céljuk, hanem a Szovjetúnió legyöngítése, a nácizmus segítségével. Az első kötetben az 5. számú okmány közli Göring és Ribbentrop 1938 március 13-i telefonbeszélgetését. Göring Berlinből hívta fel a Londonban tartózkodó Ribbentropot, az Anschluss napján A beszélgetésből kiderül, hogy — Ribbentrop közlése nyománChamberlain nem ellenezte Ausztria megszállását és bekebelezését. „Chamberlain — mondotta ebben a beszélgetésben Ribbentrop — igyekszik megegyezni velünk. Mondottam neki, hogy az Anglia és Németország közötti megegyezés sokkal könnyebbnek tűnik az ausztriai kérdés megoldása után ... Az én benyomásaim — folytatta telefonbeszámolóját Ribbentrop — Halifaxról és Chamberlainről nagyszerűek. Mikor legutóbb beszélgettem Halifaxal, ő nem reagált egyenesen az én érveimre, de a beszélgetés végén kijelentette, hogy biztos lehetek az angol-német megegyezés iránt érzett szimpátiájában.“ „Minden többé vagy kevésbbé kitűnően áll, — válaszolt erre Göring — a béke uralkodik. Két nép egymásra talált, kezet nyújtott, örül és ujjong.. .** Ez volt hát a helyzet Ausztria körül. S amennyire cserbenhagyták a nyugati imperialista hatalmak az osztrák népet az Anschluss idején, ugyanúgy engedtek szabadkezet Hitleréinek 1939 nyarán Lengyelország ellen is. A második kötet 14. okmánya Dirksen londoni német nagykövet feljegyzését tartalmazza, amelyet bizalmas politikai jelentésként juttatott el a német birodalmi külügyminisztériumnak Berlinbe. Nos, Dirksen nagykövet írásából félremagyarázhatatlanul megviláguilt, hogy az angol kormány Lengyelország feláldozása árán is békében akart élni a hitleri Németországgal. Ezt a tényt egyébként már egy évvel előbb, 1938 július 10-i keltezéssel Dirksen londoni nagykövetnek egy előbbi jelentése is alátámasztja az Okmányok és Adatok második kötetének 4. okmánya szerint Hasonlóképpen jártak el a nyugati hatalmak Csehszlovákia esetében. Az első kötet 26. okmánya a Runciman levelét tartalmazza Chamberlainhez, 1938 szeptember 21-i kötettel. Ez a levél ilyenfajta javaslatokat tartalmaz: „Javasolom, hogy mindazoknak a pártoknak és személyeknek, akik Csehszlovákiában elősegítették a Csehszlovákia szomszédai iránti ellenséges politikát, a csehszlovák kormány tiltsa meg ennek az agitációnak a folytatását és ha szükséges, törvényes intézkedéseket kell hozni, hogy végetvessen az ilyen természetű agitációnak. Javasolom, másodszor, hogy a csehszlovák kormány változtassa meg külpolitikáját és nyújtson garanciát szomszédjainak arra vonatkozólag, hogy semilyen körülmények között sem támadja meg őket és nem vesz részt semilyen támadó, ellenük irányuló akcióban, amely egyéb országokkal szemben fennálló kötelezettségeiből folyik ...“ És így tovább. Látható, micsoda képmutató módon jártak el a csehszlovák néppel szemben azok az angolbarátok, akik Csehszlovákia legnagyobb fenyegettetése idején csúfondárosan Csehszlovákiát nevezték ki támadójellegű országnak. De írhatott volna-e Runciman másmilyen értelemben, mikor az első kötet második okmányából — mely Neurath német külügyminiszter levelét tartalmazza Eisenlohr prágai német követhez — kiviláglik, hogy Csehszlovákia kérdését a Hitleriknek kedvező elképzelésben már 1938 februárjában befejezett ténynek könyvelte el az angol külügyi szolgálat. S tévedés lenne azt hinni, hogy csak a konzervatív angol kormánykörök külügyi hivatásai kívánták a Hitlerrel való megegyezést a gyengébb országok népeinek és kormányainak kárára. Az első kötet 30. s a második kötet 21. számú okmánya arról tanúskodik, hogy az angol munkáspárt hivatalos szárnya is az árulók közé tartozott. Általában mindé® okmány egy-egy bizonyító erő arra nézve, hogy a kis népek sohasem bízhatják létüket imperialista kormányok védesére. De a kis népek számára még sok egyéb tanulságokkal is szolgál az Okmányok is Adatok gyűjteménytára. Bebizonyítja, hogy a kis országok kapitalista osztályain nyugvó kormányok nem lehetnek alkalmasak a népek függetlenségének biztosítására. Lengyelország és Magyarország egykori reakciós kormányai például a nemzeti önvédelem biztosítása vagy legalábbis semleges magatartás helyett készek voltak Hitler oldalán a széthulló Csehszlovákia ellen a hullarabló szerepét vállalni. A Szovjetúnió a leghatározottabb ellentétben mindezekkel a példákkal akkor is a legkövetkezetesebb békepolitikát folyatta, amint ez az I. kötet 7. s a II. kötet 27 számú okmányaiból félreérthetetlenül kiviláglik. Több esetben ígér garanciát Csehszlovákiának, a legemberségesebb feltéelek között a csehszlovák károk biztosítására De a Benes-kormány e békejobbot minden esetben elutasította s inkább az imperialistákkal tárgyatt. Kell-e ennél nagyobb bizonyíték ahoz, hogy a tőkés osztályokon felépült kormányok nem biztosthatják a kis népek számára a nemzeti függetlenséget s csak a Szovjetúnióra támaszkodva lehet tartós békepolitikát folytatni. Az Oknyinyok és Adatok gyűjteménytára irányelvül szolgál a népi demokráciák népeinek, megmutatva külpolitikai útjuk egyenességét. A népi demokráciák népei és kormányai számára a leghelyesebb út: távoltartani magukat minden imperialista befolyástól. A tartós békét csak a Szovjetúnióra támaszkodva biztosíthatják, de úgy kell biztosítani ezt a tartós békét hogy nem szabad puhányan szemet húnyni az imperialista fegyverkezés láttán s készen kell állni minden támadás kivédésére. A müncheni politika minden szovjetellenes iránya eleve kudarcra van ítélve. Az Atlanti Egyezmény, amely lényegében nem más, mint a müncheni egyezmény fölmelegítése, ugrancsak kudarcra van ítélve Mert hiába szövetkeznek az 1938-as recept szerint — az Okmányok és Adatok gyűjteménytárában feltárt recept szerint — az imperialista nyugati hatalmak, hiába igyekeznek a bukott fasizmus után még egy újabb, nem kevésbbé veszedelmes háborús mozgalmat szabadítani rá a világra. Ma egészen mások a külpolitikai konstellációk mint 1938-ban„ Ma a tartós béke erői vannak mindenképpen kedvezőbb helyzetben, ellentétben az 1939-as helyzettel. Ha pedig akkor is bukásra volt ítélve egy szovjetellenes imperialista egyezkedés, mennyire inkább bukásra van ítélve az most. 1949-ben, amikor a világ egyhatodát kitevő Szovjetúnió kormánya és népe mögött sorakozik fel a világ legnépesebb országaként a félmilliárd lakost kitevő Szabad Kína, az európai népi demokráciák országai s nem utolsó sorban a legutóbb megalakult Német Demokratikus Köztársaság. S mindezeken túl az imperialista országok lakosságának épúgy, mint a gyarmati és félgyarmati népeknek a színe-java s a dolgozó többsége. Az Atlanti Egyezmény papírokmány, e hatalmas erőkkel szemben eleve bukásra van ítélve Akik mégis az Atlanti Egyezmény szellemében háborúra uszítanák a népeket, azok saját bukásukat siettetik. Ezek a végső tanulságok szüremlenek ki az Okmányok is Adatok gyűjteménytárából, minden magyar olvasó okulására. S e könyv tanulságaiért nem utolsó sorban illeti köszönet a Révai kiadót, amely szép, olcsó kiadásban, mindenki számára elérhető áron, a legszélesebb olvasótömegek asztalára tette ezt a könyvet (n. t.) (Vasárnap, december 2.) hiába. Nem lett egyet sem. A legjobb tréfa sem csalt ki sehonnan még két krajcárt Már nagy vörös rózsák égtek az anyám arcán az izgatottságtól s a munkától. Nem volt szabad dolgoznia, mert mindjárt beteg lett tőle. Persze, ez kivételes munka, a pénzkereséstől nem lelhet eltiltani senkit Eljött az ozsonnaidő is, el is múlt Mindjárt este lesz. Az apámnak holnapra mg kell és nem lehet mosni. A puszta kútviz nem viszi ki belőle azt az olajos szennyet És akkor a homlokára csap az anyám: — Ó, ó, én, én szamár! Hát a magam zsebét nem nézem meg. De bizony ha már eszembe jut, megnézem. És megnézte És tessék, ott is lelt egy kajcárt A hatodikat Lázasak lettünk Most már csak egy kell még. — Mutasd csak a te zsebedet !st Hátha abba is van. Az én zsebemi Nojsz azokat megmutathattam. Azokban nem volt semmi Bealkonyodott és mi ott voltunk a hiányos hat krajcárunkkal, mintha egy se tett volna. A zsidónál nem volt hite, a szomszédok ép olyan szegények, mint mi s csak nem kérünk egy krajcárt! Nem volt más mit tenni, mint tiszta szívből kinevetni nyomorúságunkat És akkor beállított egy koldus. Éneklő hangon, nagy siralmas könyörgést mondott. Az anyám majd belebódult, úgy ránevetett. — Hagyja el, jó ember — mondta —, ma egész délután itt heverek, mert nincs egy krajcárom a félfont szappanhoz, hibázik az árából. A koldus, jámborarcú öregember, rábámult. — Egy krajcár? — kérdezte. — Hát. — Adok én. — No meg a kéne, kódustól alamizsnát. — Hadd el lyányom, nekem nem hibádzik. Nekem már csak egy hibádzik, a kapa Főd. Avval minden jó lesz. Kezembe adta a krajcárt s nagy hálálkodással eldöcögött — Na, hála légyen — szólt az anyám —, szaladj hát... Ekkor egy pillanatra megáll, aztán nagyot, nagyot kacagott . Jókor van együtt a pénz, hiszen ma már nem moshatok. Sötét van, oszt lámpaolajam sincs. Fuldoklás jött rá a kacajtól. Keserves, öldöklő fuldoklás és ahogy odaállottam alá, hogy támogassam, amint két tenyerébe hajtott arccal hajlongott, valami meleg ömlött a kezemre. Vér volt, az ő drága szent vére. Az anyámé, aki úgy tudott kacagni, ahor a szerény emberek között is csak kevés tud. KÖNYVSZEMLE Orosz költők, szovjet költők. (Képes Gézaec.fordításai.) Mély forrás fölé hajolt Képes Géza, orosz költőkből válogatott. Orosz iroda,ámmicsoda beláthatatlan nagy világ ez! Azt hitted, ismered az orosz klaszszikusokat, Puskint, Csellovot, Letu Miilovot és Gogutyt, Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Csernisevszkijt és Dobreljubovot, Goncsarovot s a kritikai realizmus többi sugárzó mesterét s egyszer csak Tolsztoj emlékiratainak olvasása közben azt olvasod, hogy „többet kellene forgatni Lyeszkovot Lyeszkov — ki volt? Nem ismerted még őt. Azt hitted, ismered az orosz költőket s elég, ha merítesz Puskin szép szavakkal ékes, szabadságvágytól hevülő verseiből, elég, ha elmerültél egyszer Tatjána töprengésibe és magadba szíttad az Anyegin havas téli tájainak remegő kékjét — elég, ha tudtál a borongó Lermintovról, Nyekroszovról, a szegények barátjáról, Tyilonovról és Iszakov szidjről. Dehogy elég! Azt írtad valahol, hogy az orosz költészet Puskinnal kezdődik s most Képes Géza a fordító szép alázatával eledbe rakja Lomonoszov nyolc márványba vésett strófáját az északi fényről, vagy Djerzsávinnak e finom sorait. „Zenghet, hej, a fütty s az ének s táncolhatnak fenn, kik élnek, többé meg nem hallgatom, hát vidám vagyok, míg élek, csókolózom, kedves, véled s a csalogányt hallgatom■. Mindezt pedig azért idézem, mert Lomonoszov és Djerzsávin Puskint is megelőzték — kettőjük közül egyiket sem ismertem még. Dehogy is ismerjük mi az orosz, a szovjet irodalmat! Halovány derengés él csak bennünk s ilyenkor, ha új névvel találkozunk, ámulunk — ő is élt és alkotott pedig soha nem hallottuk nevét. Olyan ez a mély, ez a mindig nagy kérdéseket mozgató, a társadalom és ember végső, nagy, belső erőit mintázó orosz irodalom, mint a föld, az ország, amelynek televényéből kinőtt. Szinte végtelen... Puskin, Lermontov, Nyekraszov; őket ismertük eddig is — most Képes Géza hű fordításában elénk helyezi Tyucsevet, Fetet, Nyikitint Nádszont, Blokot Jeszenyint. Tudtunk Majakovszkijról, olvastuk Tyihonovot a szovjet költők közül, ismerkedtünk Szimonovval, de költők milyen légiója zeng még rajtuk kívül. Kazin... Szcsipacsov ... Csernomorcev ... Kozsin. Az utóbbi, ahogy a fordító gondos és elmélyülésről tanúskodó bevezető tanulmányában olvassuk, járt Budapesten is s felszabadulásunk idején Petőfiről írt verset a Petőfiszobor lábánál: „Itepest-szikinkok szaggatták a ruháját, fölveti göndör-fürtös, szép fejét — Arcára szellő surran a Dunán át, szól a szobor, elmondja életét“ Ez a kis gyűjtemény (A szbadság magvetői, Révai-kiadás, Budapest, 1949) szép, komoly értékes költői munka. Zelk Zoltán: A hűség és a hála éneke. Számos magyar költő köszöntötte ünnepi sorokkal a nagy Szlálin hetvenedik születése napját, de talán senki olyan varázslatosan szép nyelvvel, olyan tündöklő, zengő magyarsággal, mint Zelk Zoltán. Az igazság hirdetésének és a szép formának megejtő ötvözete ez a harminchat oldalas óda, amely legnagyobb költőink legszebb hagyományaival rokon. „[Jé: milliárd szív doboghat egyszívben? Szívemben, érzem, ennyi szív dobog és torkomból úgy csap fel a kiáltás, fölzeng vele kétmilliárd toroki A közösség meleg entetét, én népemét és minden népekét látom dobogni most, hogy szembenézek veled, Emberiségt* — énekli a költő, aki ódájában elvezet Loire-menti tájakra, Göröghonba, a szabad magyar faluba, négyszázötven millió kínai felszabadult új honába és kőbe kalapált kemény szavakkal, megejtő, finom fordulatokkal, szárnyaló zengéssel ékesen énekli meg azt a férfit, akire milliók tekintete irányul Zelk Zotán ódája példa és intés: a legmaibb kérdésről is lehet a legszebb formanyelven írni Ez a zengő szavú magyar költő olyan ajándékot nyújtott amely méltó az alkalomhoz és feléli azokat a magasságokat, amelyeket hirdet. A verskötet nagyon ízléses kötésben, finom papíron, méltó köntösben az Athenaeum-nál jelent meg. (r. p.) Termelőszövetkezeti csoportjaink a fejlődés útján. Másfél esztendővel ezelőtt döntő jelentőségű esemény zajlott le a magyar mezőgazdaság fejlődésében. Megjelent a haszonbérleti rendelet, amelynek nyomán százával alakultak országszerte a termlőszövetkezeti csoportok, melyet, a szövetkezén (ill.davollatújan juttatják el parasztságunkat a jobb élethez és a többtermeléshez. A másfél év óta lezajlott fejlődésről és igen eredményes munkáról jelent meg egy kis tájékoztató füzet a Földművelésügyi Minisztérium Tájékoztatási Osztályának kiadásában. A füzet látogatást tesz néhány termelőcsoportban, amely kitűnt a többi közül és a legjobb eredményt érte el. A baracskai kulákok gyűrűjében 12 dolgozó paraszt, nincstelen proletár, szegényparasztok határozták el, hogy megalakítják a megye első termelőcsoportját. Az induláskor 128 hold földjük volt, de már az első jövedelmükből valamenynyien tudtak venni új ruhát, cipőt, de többen bútort is. Kunmadarason, a „Dózsa” csoport is nehéz körülmények között indult meg. Az akadályok a megalakuás után sem szűntek meg, nehéz harc volt a munkájuk. Leváltották az addigi elnököt, leleplezték a kutákokat, majd az adatállomány javítására tértek át. A teheneknél száz, a sertéseknél háromszáz százalékos szaporulatot értek el rövid idő alatt. A kunszentmártoni termelőcsoport dolgozói már brigádokban végzik a munkát. A csoportnak — Vincze Mihály mintagazda az ölnek — már 642 holdja van és 95-en dolgoznak. A három termelőcsoport élete csak apró mozzanata annak a hatalmas fejlődésnek, amely mezőgazdaságunkban végbemegy. Erre három apró, de kiemelkedő és példaadó mozzanatra hívja fel a figyelmet ez a tájékoztató füzet A rádió januártól kezdve külső szakemberek, írók, tudósok, kritikusok, újságírók, színészek, színházi rendezők bevonásával klubnapokat szándékszik tartani, hogy foglalkoztassa őket és a rádióval való kapcsolatukat elmélyítse. * A karácsonyi ünnepek alatt sok érdekes és Szórakotó műsorszámmal kedveskedik a rádó a hallgatóságnak. A többi között karácsony másodnapján a Kossuth-rádió 8 óra 20 perckor Shaw-bemutatót tart A „Messatiania“ című regényből készült a „Házazsáj rangon alul“ című rádiójátékhoz Horváth Jenő szerzett zenét RULATOK BESZÉL-HO 380 R J 12-havi részletre is kapható s__y O&A-utalvánkra, OSzI-hitelre