Kis Ujság, 1949. december (3. évfolyam, 279-304. szám)
1949-12-01 / 279. szám
SZABAD A PÁLYA Szurov-bemutató a Madách Színházban Éppen időre jött a sztahanovista lendü,alei tovább fejlődő szocialista termelés újabb korszakában a Madách Színház bemutatója. A magyarországi munkaverseny másféléves eredményre tekinthet vissza, s éppen ez a társadalmat alakító és kjnáló új szovjetdráma segít fejleszteni a szabad szocialista munkát nálunk is, hogy ráébressze az embereket a szocialista munkaerkezésre, a dolgos élet jóízére, az országépítés feladatainak lelkes vállalására. A darab, amely ezt dolgozza fel, az eleven, ezerrétű valóságot viszi színpadra, korunk egyetlen igaz hőséről beszél, a lelkes alkotás kommunista sasairól Nézzük, mit mondott el mindezzel összefüggésben — a színpadi kifejezés magas fokára áttérve — Szurov darabja? A darab főhőse egy lelkes, csupa feladatvállalásból álló, legyőzhetetlen akaraterejű, párthű fiatal mozdonyvezető. A darab témája: ennek az ifjú kommunista mozdonyvezetőnek ez a testet-lelkét próbára tevő állandó résenlét, valóban hősiesség, becsület és dicsőség ügye, új normát állít fel a vasúti forgalom meggyorsítására. Háta mögött ott áll a fiatal újító mozdonyvezetők egész brigádjai Élesen szembe is szállnak a megelégedettségben megtespedtve kényelmeskedő, fenntartásokkal és fontoskodásokkal élő, beérkezett vezetőkkel, a közepesség, a félemberség képviselőivel ! De miért is lehet ez ma olyan forró és olyan igaz, korformáló színpadi téma, mely a nézőtér közönséges jelenetről jelenetre lenyűgözi?! Lenin, a példa nélkül álló, törté- nelmi nagyság még 1910-ben írta meg, hogy leghevesebb vitákat folytattak már 39 évvel ezelőtt, hogy megfelel-e 25, vagy 60 versztes óránkénti sebesség az egész mozdony szilárdságának stb. A vita akkor is mindenki szeme láttára, szenvedélyesen, nem egyszer elkeseredetten folyt. Azt semmiféle fenntartással el nem kenték. Akkor olyat alkotni volt a legsürgősebb feladat, amely ellentám a „fenntartás“ embereinek, az „ernyedt értelmiségieknek“, a társadalmi haladás áposványosítóinak.“ A legsürgősebb feladat — írja —, hogy bármi nehéz feltételek közt is, bányásszunk ércet, szerezzünk vasat, öntsük a marxista világnézetet és ennek a Világnézetnek megfelelő felépítmények acélját.“ ' n E „felépítmény* acélból felt csakugyan, de hogy idáig véért, abban Van erre nevezetes dátum, ■ ehhez kapcsolódik Szurov mostani darabjának egész alapgondolata. Annak a harcnak a történetébe, melyet a szovjet nép vív a kommunizmus győzelméért — beékelődött egy nyáréjszaka, amelynek hajnalára aDonyec-medence Imino-támájában, a Nemzetközi Ifjúsági Nap előestéjén, egy komszomotista bányász, Alexej Sztahanov egyetlen váltás alatt 102 tonna szenet fejtett ki, 14-szeresen múlta felül a normát s nyomában elindult a sztahonov-mozgalom. Bányásznak is elég?szenet a Szovjetunióban, épp elég ércet, valaks van bőséggel, az időnek a munkában elfoglalt szerepét már nemcsak percre, hanem másodpercre is le tudják mérni azóta, hogy Lenin 39évvel ezelőtt először lejegyezte a mozdonyra vonatkozó első sebességi vitát. Ám akkor még az volt a főprobléma, hogy a technika hiányosságait szüntessék meg. A szovjet emberek közös erővel meg is szüntették azt. A technika minden csínjabvitát kiismerték azóta. De az a régi jelszó — „Minden a technikától függ!“ — ma már csak azt a túlhaladott periódust tükrözi vissza, amikor technikai hiány volt. Azt az irányelvet lelték helyébe, hogy: „Minden a káderektől függ.“ Nos tehát, itt érkeztünk kellős közepébe a magyar színpadon is bemutatott szovjet darabnak. Szurov a főhősével, Alexej mozdonyvezetővel a beérkezettségben elkényelmesedett vasútigazgatót, a feleségét, a kozmopolita főmérnököt és a széles dolgozó tömegek előkaszba elkülönülő mozdonytervező tudóst mozdítja ki, mint akik a kommunista társadalom fejlődése elől a tunyaság fészkébe húzódtak! Ezek ugyan életük frissebb szakaszában megtették a magukét, alkotóerejüket a közösség javára fejtették ki: jól dolgoztak. De például a vasútigazgató is csak a mát nézi, nem tekint többé a jövő felé: elkezd „magának élni“. Asszonyt is hoz a házhoz, komszomol lánykát vesz feleségül. De az otthon „szalonná” válik, s e kispolgári életigazodásba stílusosan illeszkedik be házi bókmesterként a férje első munkatársa, a főmérnök Küönben is a házhoz kertel és tavaissal munkásaival — állami bérelszámolással — a vasútigazgató: a dicső kényelemhez már csak a hattyú hiányzik a tó tükréről A szovjet társadalomban azonban nem lehet totósán büntetlenül ilyen külön szigetekre kivonulni! A kommunizmus is jobb sasokat röpít fel mindig: a sztahanovista szellemű fiatalok széttörik ezt az életkeretet. Amikor csak Alexej előtt teszi szabaddá a fővágányt a vasútigazgató, hogy a többiek ne jöhessenek be s ezáltal Alexej magánkísérltének tűnjék a gyorsasági rekord s ne csoportos, széles újító mozgalomnak — Alexej a beérkezésére rendezett ünnepélyen visszadobja a jutalom-órát. Az egyéni kényelem szigetének csillogó tablója erre megindul, a polgári kényelem életképe szétszakadozik elemeivel A volt komszomolka már Alexej fogadásán megütődik és belátja a kényelemre épített otthon tarthatatlanságát. Már ott a kommunizmus ifjú élgárdájához csatlakozik ő is. Ha a házasságkötése óta a könnyebbik végét fogta meg a dolgoknak, most már megrázza férje lelkiismeretét is és kidobja széptevőjét, aki rossz útra vitte a vasútigazgatót, fő ellensége volt a fiataloknak s elárulója a szovjet tudománynak — ízig-vérig kozmopolita, „belső hitang". Hogy Alexej és a fiatal kommunisták, a vasúti iskola szárnyaló képzeletű, hajlíthatatlanul küzdő, újító növendékei kilendítették a kényelmi sarokból a tespedőket s a vasútigazgatót újra párthű aktivitásra sarkalták s a belső bitangot, a főmérnököt teljesen kirekesztették, — abban segített nekik a vasúti tudományok bölcs ismeterős akadémikusa, a tudósi önelégültségből általuk kizökkentett mozdonytervező , a párttitkár. Minden sors együtt mozdul, a szálak összefonódnak, egyszerre meglátszik, hogy a kommunista társadalom hatalmas szövetéből mely szálak lógnak ki. A szövetségesek egymásra találnak, a nagy közösség érdekét szolgáló kemény pártkritika választóvízként mér meg mindenkit, az ellenfelet az álarc levelijére kényszeríti s a szövetségeseket saját érdekeik felismerésére. Az emberiség eme nagy fejlődés folyamatában a munkások értelmessége a legfőbb fegyver: ezt is belátják Szurov tudós hősei. A nagy Lenin alakjának egyes vonásait visszaidéző vasúti akadémikus ismeri fel ezt elsősorban. Mély humanizmusával, emberszeretetével, bölcsességével törekszik arra, hogy az ember ne a társadalmi és természeti erők vak játéka legyen, hanem saját maga formálja életét, a társadalom jövőjét s tudtosan irányítsa a történelmet. Íme: a kitűnő, eszmei érettségű darab másik döntő tanulsága — a munkaversenyen kívül — a munkások átütő éremességére számító tudós, aki saját tudástöbbletét megsokszorozza a dolgozók mélyebb élettapasztalatával. Ez az, amiből fentebb kiindultunk, hogy minden az ilyen káderektől függ: így nyílnak meg előttük a pályák, a társadalmi haladás valamennyi szemaforja ... Az egész szovjet társadalomnak a tökéletes kommunizmus beköszöntéséért folyó küzdelmét tükröző darabot méltón tolmácsolta a színészek kiváló együttese, Barta Zsuzsa és Pártos Géza rendezésében. A darab időszerűségét, társadalompolitikát vonatkozását éppen úgy plasztikussá igyekeztek tenni, mint ahogy a szereplők belső lelki fejlődésével is számot vetettek s az előadás színszerűségét is kimunkálták. Enélkül a hármas törekvés nélkül nem is tehetne a darab szerzőjének elgondolását világossá tenni. Dajka Margit az első, aki ezen a vonalon a legmélyebben behatolt a komszomolkából lett igazgatóné lélekrajzába s annak belső ellabydulása utáni feltörését, kommunista hűségét tökéletesen adta vissza. Az érzelmi gazdagság és az alakítás hangszerelése tekintetében Kemény László is nagy gyönyörűséget okozott nekünk, magyar nézőknek azzal, hogy elénk állította egy szovjet embertípus sokrétű, eleven, vívódó, igaz és ízes alaptermészetét. Szirtes Ádám az ifjú szovjet munkás rajongásig fokozott párthűségét, tiszta lelkületét szíve veréséig éreztette, feltétlen odaadással kellett őt végigfigyelnünk. Leholag játéka alatt nem kerülhette el figyelmünket, hogy itt egy kiváló professzionista mozog a színen, roppant ügyes, buzgó és hibátlan. Pécsi Sándor talentumát ismerve és elismerve, mégis hiányoltuk a rábízott alak telítettségét, szerepének — bár küszködött érte — nem adta a tökéletes lélkrajzát. Pedig Szurov az ő figuráját a darab egyik tengelyeként állította be, mint fentebb rámutattunk. Tolnay Klári, a Komszomol-titkárnő alakjának belső dinamikáját nem éreztette eléggé. Ennek a nagy művésznek fel kell ismernie, hogy az egyéni kiválóság az alkotó művészt különösen kötelezi a közösséggel való teljes feloldódásra. Bakay Lajos, Alexej életrekeltője, a múltban a külső csínre számító szerepek után a színészpálya új síkján reményteljesen indult el, ahol nem a karriernek, hanem a hivatásnak kell eleget tenni. Újlaky László párttitkára átütőbb, dinamikusabb lehetett volna, csak akkor izzottak fel teljes erővel játékában a Szurov által rárakott kommunista színek, amikor a vasútigazgatót éles pártkritikával ébreszti öntudatra. A kiválóan talentumos Darvas Iván, Gombaszögi, Gyurkovich Zsuzsa, Bagó László — úgy érezzük — még nem koncentrálják magukat eléggé azokra a páratlanul érdekkeltű problémákra, amikről ebben a darabban lényegileg szó van. Ez a darab — ez is Szuron érdeme — a színészeket emberileg és művészileg hatalmas fejlődésre készteti. A lelkiismeretes szocialista dolgozóhoz illően küzdött meg Barta Zsuzsa a rendezőre és a színészre eső feladatokkal. Érdemes felfigyelni, hogy a gongütést az egyes képek belső hangulatát alátámasztó vonatfüttyel, népi kórussal cserélikk fel. A műszakiak kemy küzdelmét is elismerés illeti, amellyt a szűk, színpadiatlan teret győzték le .A rendező művészetét támasztotta alá Bogrády Miklós díszletmegoldása is. Kétségtelen, hogy a paletta mindenkinek ott van a kezében, de még nem rakta fel az előadás vásznára mindegyik művész elég biztos kézzel a reá eső, biztosan felragyogó színeket. Pedig az anyaggal való megküzdés után kezdődik az alkotás. A paletta, a szín, az ecset várja ezt. S ami a legfontosabb, ott áll az előadás vászna s még ennél is fontosabb: a vászon előtt ott a közönség. Erdős Jenő mmmm 4. (Csütörtök, december) Két történet Kirov életéből Tizenöt évvel ezelőtt, 1934 december 1-én gyilkolták meg orvul Szergej Mironovics Kirovot, a Bolsevik Párt és a szovjet állam nagy fiát. A gyűrűk Szergej Mironovics Kirovnak éles megfigyelő képessége volt. A nagyobb dolgok sohasem terelték el figyelmét a legapróbb részletekről sem, minden munkát figyelemmel kísért elejétől végig. Akik környezetében dolgoztak, ismerték e tulajdonságát és ha bárhol valami nehézség merült fel, hozzáfordultak tanácsért, segítségért. Több mint húsz évvel ezelőtt történt vele Leningrádban ez a jelentéktelennek látszó, de mégis nagyon jelentős eset. Abban az időben alapították a kolhozokat. A párt elhatározta, hogy 12.000 traktort küld szerte az országba. A megrendelést annak a leningrádi gyárnak adták, amely ma Kirov nevét viseli. A gyár addig még soha nem gyártott traktorokat. De az ügy fontosságát mindenki átérezte: megértették, hogy a traktorokat el kell készíteni. Teljes gőzzel nekiláttak a munkának. A gyár udvarán már halomban feküdtek a traktorkerekek, vázak, fékszerkezetek. Az igazgató boldogan szemlélte az alkatrészhegyet, biztosra vette a sikert és igyekezett erről Kirovot is meggyőzni, s— Meglesz. Elárasztjuk a falut traktorokkal. De Kirov, bár szeretett volna hinni az igazgató véleményében, nem volt ilyen nyugodt. Amikor elérkezett a traktorok összeszerelésének és leszállításáénak ideje, kiderült, nem hiába nyugi alapkódott. Szép sorjában álltak az udvaron a majdnem kész traktorok. Csak éppen a motorok hiányoztak belőlük. Ezrével hevertek szép sorjában a raktárakban a majdnem kész motorok, csak éppen a dugattyúk hiányoztak belőlük. Ezrével álltak a dugattyúk készenlétben, csak éppen a gyűrű hiányzott róluk. A mechanikai műhelyben éjjelnappal gyártották a gyűrűket, de nem illettek a dugattyúkra. Az igazgató elvesztette a fejét Sietett Kirovhoz. — Baj van — jelentette —, nem készülünk el idejében a traktorokkal! — De elkészülünk — mondta Kirov. Vette a kabátját és indult az igazgatóval a gyárba. Végigment a műhelyeken. Megszemlélt minden munkapadot és az ebédszünetben összegyűjtötte a műhelyben a munkásokat, mérnököket, mestereket. Tanácskozott az emberekkel és rájött, mi a teendő. A gyárban még a régi tapasztalatok alapján úgy gondolkodtak, hogy ez a gyűrű apróság, lényegtelen részlet. Tehát a régi munkapadokon is el lehet készíteni valahogy ... Pedig ezeken a munkapadokon nem lehetett elkészíteni a gyűrűket. — Megértették elvtársaim? — mondta Kirov. — A mi munkánkban nincsenek lényegtelen részletek. Minden egyformán fontos. A párt nagy ügyet bízott ránk. S a leningrádi munkásoknak be kell bizonyítaniok, hogy méltók a párt bizalmára. Be is bizonyították. Kirov tanácsai szerint a legügyesebb emberek, a legjobb munkapadokon elkészítették a gyűrűket. A gyűrűk könnyedén rácsúsztak a dugattyúcsatornákra, a dugattyúk a helyükön álltak a motorban, a motorok a gépekben és a kész traktorok berregve megindultak a pályaudvarra. Onnan pedig eljutottak az egész országba, a Volga mellé, Kubánba, Kazahsztánba, a kolhozfedekre. Új városok születése Szergej Mironovics Kirov akaratereje, óriási tudása mindenkit magával ragadott. A leningrádi területen nincs a gazdaságnak és a kultúrának egy része sem, amelynek nem lett volna kezdeményezője. A szocialista villamosítás első alkotásának, a volhovi Lenin-erőműtelepnek építését Kirov vezetésével folytatták. A Szovjetúnió egyik legnagyobb üzeme, az „Elektropriber“ az ő irányítása mellett épült. A szviri erőmű, a szjászi papír-kombinát és kenyérgyár, a komdlopozsi erőmű, az izsori acélüzem, a Putilov-művek traktor és turbina-műhelye, a „Karl Marx“gépgyár új üzemrészeinek munkája, a Szovjetunió északnyugati részének hatalmas ipari fellendülése Kirov nevéhez fűződik. Kezdeményezésének köszönhető, hogy a szocializmus szolgálatában felhasználhatták a Kola-félsziget mérhetetlen kincseit. — Rázzuk meg ezt az öreg földet! — mondta és a déli hidegben elutazott a vad és puszta hibini tundrába, hogy kihozza észak földjének gazdagságát. Felrajzolta az apatit-ipar fejlesztésének egész tervét és kiválasztotta a teret egy új város építésére. Sokáig gyönyörködött a Kukiszvmncsov-hegy csúcsaiban és e szavakkal fordult kísérőihez. — A meredek hegy olyan mint a tudomány. Ha oldalról nézed, azt hiszed, nem mászod meg. De amikor nekibátorodsz, elindulsz és mászni kezded, valahol találsz ösvényt! így született meg Hibinogorszk. Éjjel és nappal folyt a munka. Az építkezés lelke és tényleges vezetője a fáradhatatlan Kirov volt. A hibini apatrt a szovjet ipar legértékesebb nyersanyaga. Egyszers mindenkorra megszabadította az országot a marokkói foszfátok behozatalától. Kirov követelésére szervezték meg a Kota-félszigeten a nikkel-kutatásokat és egy új ipari kombinát közül Hibinogorszkkal egyidejűleg nőtt ki Moncsegorikr városa is. Szovjet-Észak nagy átalakítójának nevével találkozunk a szintetikuskaucsuk gyártásánál, a turin-ipar fejlesztésében, a pala feldolgozásában, az északi területek mezőgazdaságának megteremtésében, a tömegfogyasztási cikkek termelésében — mindenütt, ahol a dolgozók és a Szovjetúnió érdekeiről van szó. A leningrádi munkások, ha visszaemlékeznek rá, elmondják: Kirov, miközben örömtől fénylő szemmel figyelte az épülő gyárakat és üzemeket, hizlalón szólt: — Bolsevikoknak való ügy, olyan szocializmus-szaga van! E szavakban benne van Kirov egészen, az a férfi, aki egész életét a „bolsevikoknak való ügynek” szentelte. HANGVERSENY Ma : Szpínalski Chopin - estje 7. 8. (Muzsika) Egy szovjet tankönyv, melyből mindenki tanulhat V. M. Hvosztov L. I. Zabok: A legújabb kor története Középiskolai tankönyvről nem szoktak napilapok könyvszemléiben recenziót írni. Erről a könyvről mégis írnunk kell, mint szabályerősítő kivételről: első olyan középiskolás tankönyvről van szó ugyanis, amelyet a magyar olvasóközönség legszélesebb tömegei számára adtak ki. V. M. Hvosztov és L. I. Zubok könyve a Szovjetunió középiskoláiban tankönyvként forog, nálunk azonban az iskolán kívüli népoktatás egyik felvilágosító eszközeként, a dolgozó felnőttek társadalmának legszélesebb köreibe kívánkozik. Azokhoz, akik annak idején még nem tudtak ilyen tankönyvekből tanulni. Azokhoz, akik a középiskolai történelemoktatás során a történelmet a társadalmi élet törvényszerűségeinél fogva megértető művek helyett csak szétfolyó, úgynevezett pozitivista adathalmazt — ne mondjuk, pletykatörténetet — kaptak annak idején az uralodók és az uralkodóosztályok „legmagasabb“ köreinek életéből. A szovjet történelmi tankönyv írói nemcsak „laikus“ olvasók, de szakembereink számára is igen sok friss, új távlatokat nyitó szempontokkal szolgálnak előadásmódjukban és művük tartalmi kompozíciójában egyaránt. A legújabb kor történetének csak második szakaszát mutatják be s tőlük tanuljuk meg, hogy a legújabb kor történetét, amely tudvalévően az 1789-es francia forradalomtól napjainkig tart, két részre kell bontani. Ők itt a második résszel kezdik: az 1870-iki porosz-francia háborúval és az 1871-es Párisi Kommünnelél végzik az oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalom nemzetközi jelentőségének leírásával. A régi s általunk megszokott fárasztó adattömkelegek helyett, az események nagy társadalmi és politikai összefüggéseit kapjuk, amely öszszefüggéseken keresztül az eseményekkel nem nehéz egybefogni és emlékezetben tartani. A szerzők az egyes történelmi eseményeket és jelenségeket nemcsak önmaguk szavaival rajzolják meg, de tanukul hívják a kizsákmányolásmentes társadalom nagy elméleti megalapozóinak idevágó értékítéleteits a világirodalom nagy íróinak emlékezéseit így az 1870-es porosz-francia háború eseményei kapcsán Zola híres naplóját, a párisi kommün értékelésénél Marx visszaemlékezéseit, az angol ipari munkások helyzetének leírásánál Jack London emlékezéseit, az ausztriai szociáldemokrácia keletkezésénél Engels és Adler levelezését idézik többek között. Így kap az olvasó alapot világirodalmi és világnézeti tájékoztatást is itt. A 264 oldalas könyv (Szikra kiadás) nemcsak tanulságos, de a szó legnemesebb értelmezése szerint izgalmas és élvezetes olvasmány. S a magyar felnőtt-olvasók csak egyet sajnálhatnak e könyv olvasása közben: azt, hogy gyermekkorukban nem ilyen nagyszerű tankönyvekből tanulhatták a világtörténelmet. (n. t) A lengyel-magyar kultúrkapcsolatok baráti látogatásai során hozzánk érkezett kitűnő művészt, Sztimiszlav Spinalszky professzort január óta sorolja koncertjeink szeretettel fogadott vendégei közé a közönség: akkor járt nálunk először az 1927-es varsói Chopinverseny neves győztese s művészi játékával nagy sikert aratott. Keddi zenekari hangversenyén is Chopint játszott. Varsói művésztől hallani a lengyel zeneköltő zongoraversenyét mindig vonzó és érdekes, de különösen érdekes most, amikor — mint a legutóbbi varsói zenei találkozó is bizonyította — a zongoraművészek új, igazibb arcát keresik és mutatják meg a Chopin-muzsikának. Megszabadítják a biedermeier-i korban beleerőltetett érzelgősségtől a a tempóvételek hangulati szabadosságaitól. Spinalszky is az új, reális felfogással tolmácsolja hazája nagy muzsikusát. Nem merül érzelmes részletezésbe, hanem határozott, nagyvonalú, átfogó képet ad a műről. Tiszta, nemes elbeszélő hangon mesél, mesterien csendített sodró dallamossággal, a tizenkilenc éves Chopin első nagy, fiatal szerelméről, Gladkowska Konstanzáról, akiről és akinek az első zongoraverseny szólt. Virtuóz technikája, közvetlensége, tiszta pontossága ezúttal is nagy sikert hozott a kiváló vendégművésznek, a telt ház hosszan ünnepelte. Az este Ferencsik János búcsúhangversenye is volt, bécsi útja előtt, amit a felvirágozott karmesteri emelvény jelzett. Ferencsik az Oberonnyitány üde tündérvilágával kezdte a koncertet a Fővárosi Zenekar igen jó együttese élén, s a Chopin-verseny kifogástalan kísérete után Beethoven VII. szimfóniáját vezényelte nagy hatással. IV. E. Cigányok Csütörtökön újra vászonra kerül a „Cigányok“ című nagy és erős szovjet filmalkotás. A szovjet nép az országutak vándorait, a cigányokat is rávezette a becsületes, dolgos élete és a társadalom egyenrangú, megbecsült tagjaivá nevelte őket. A nomád életmódhoz szokott nép átformálása szinte lehetetlennek tűnő feladat volt. Kapitalista országban ez valóban lehetetlen is, de a kolhozparasztok, akik ismerik a cigányok lelkivilágát, értenek hozzá, miként közelítsék meg őket. Elsősorban saját kolhozéletük példájáva értek el eredményt. A film helyesen látja meg feladatát. Megmutatja, hogy a váni dórnét szabadsága csak látszólagos szabadság. A vajda önkénye, az elavult tradíciók, hontalanság, kitaszítottság súlyos bilincs a vándorok kezén. A valódi szabadságot csak a kolhozokba találják meg: a cigányok alkotó tagjai lesznek a társadalomnak, felemelkedés, boldog, félelemnélküli élet vár rájuk, így mutat irányt a film a cigánykérdés megoldására.